Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-16 / 41. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. október 18. 12 A takarmänvalap megteremtése . nagyüzemi szinten Hazánkban az utóbbi évek folya- ben — a növénytermesztési és az ál­mán jelentősen bővült a nagy kapaci- lattenyésztési ágazat közötti arányta­tású szarvasmarhatartó telepeknek a ■zárna. Ez törvényszerű velejárója an­nak a fejlődési folyamatnak, amely az iparszerü nagyüzemi termelés felé vezet. Természetesen ahhoz, hogy az iparszerü termelés elérje kívánt cél­ját, nem elegendő felépíteni és bete­lepíteni a korszerű technológiai be­rendezésekkel felszerelt istállókat. Eredményes Üzemeltetésükhöz a ha­gyományos termelési szerkezeten és munkaszervezésen is változtatni kell. Am a legfontosabb feladatok egyike a takarmányalap megteremtésének ésszerű irányítása és szervezése, a­­mely az iparszerű állattenyésztés kö­vetelményeinek teljes mértékben meg­felel. Hiszen napjainkban e probléma megoldása okozza a mezőgazdasági nagyüzemekben a legtöbb gondot. Bár az állatcsoportok és a hasznos­ság szerint teljes értékű takarmányo­zás biztosítása általános követelmény, mégis tüzetes be nem tartása lénye­gesen érzékenyebben sújtja az egy helyre összpontosított nagyobb állat­állományt, mint a több gazdasági részlegen szétszórt kisebb állatcso­portokat. Éppen ezért a nagy kapaci­tású istállók építése esetében bizo­nyos időelőnnyel és folyamatosan fel kell készülni a szükséges takarmány­alap megteremtésére, úgy, hogy a be­telepítés kezdetétől fogva az állatok takarmányozása zökkenőmentes le­gyen. Minden egyes nagy kapacitású szarvasmarha-istálló eredményes üze­meltetése szempontjából alapvetően fontos a részletes takarmányozási programoknak a kidolgozása, ame­lyek a takarmányalap irányítását és szervezését illetően az összes fontos adatokat tartalmazzák. Természetesen a takarmányozási programoknak össz­hangban kell lenniük nemcsak a nö­vénytermesztés, hanem az adott üzem egész mezőgazdasági termelésének szerkezetével. A takarmányozási prog­ram kidolgozásakor ki kell jelölni az adottságoknak és a termelési-gazda­sági feltételeknek legjobban megfele­lő fehérje- és szénhidráttartalmú ta­karmánynövények választékát, vala­mint a termelés szempontjából elő­nyös termőterületet. Fel kell mérni az összes, takarmányozási célokra hasznosítható növénytermesztési mel­léktermékeket és beszerezhető élelmi­­szeripari hulladékanyagokat. Továbbá meg kell határozni az egyes állatcso­portok számára legkedvezőbb takar­mányozási rendszert. Az utóbbival kapcsolatban szükséges megemlíteni, hogy a hagyományos takarmányozási módszer — a téli és a nyári takar­mányozás közötti nagy különbségek miatt — már technológiai szempont­ból sem felel meg a nagy kapacitású istállókban tartott állatok takarmá­nyozási követelményeinek. Az ipar­­szerű termelési feltételek mellett az egész év folyamán kiegyenlített, többnyire tartósított takarmányfélék takarmányozása a célszerű. A programokban fel kell tüntetni az egyes állatcsoportok és a hasznos­ság szerinti takarmányadagokat, ezek összetételét, az egyes takarmfinyfélék hasznosítási időpontját, valamint a tömeg- és erőtakarmányok évi szük­ségletét. Főleg a tömegtakarmányok eseté­lanságok és ellentmondások elkerülé­se végett — külön-külön meg kell határozni az állatok tényleges —, fi­ziológiai — takarmányszükségletét és a hasznosításra kerülő takarmányok mennyiségét. Ugyanis a hasznosítható takarmánymennyiség fontos mutató a takarmányalap célszerű szervezésé­ben, mert világos képet ad arról, hogy az egyes takarmányfélékből mennyit kell kitermelni és átadni az állattenyésztésnek. A takarmányok ér­tékesítése során is ebből a mutatóból kell kiindulni. Természetesen figyelembe kell ven­ni a tömegtakarmányok termelése so­rán keletkezett veszteségeket is, me­lyek nagysága a takarmánynövénytől, Г____________________________________ A mezőgazdasági tudományos-műszaki tájékoztatási intézet közleményéből a begyűjtés időpontjától és a tartósí­tás módjától függően különbözik. E- zért a takarmányszükségletet a zöld.­­anyag mennyiségében is ki keli szá­mítani. Ebből az értékből — átszámí­tási koefficiensek segítségével — könnyen kiszámítható a hasznosítható takarmánymennyiség. Az így kiszámí­tott takarmányszükséglet az állatte­nyésztés követelményeiből indul ki, de figyelembe veszi a növénytermesz­tés adta lehetőségeket is. Nagyon helytelen a mai gyakorlatban szinte általánossá vált fordított eljárás, ami­kor a növénytermesztési ágazat az állattenyésztés megrendelését — mennyiség és választék tekintetében egyaránt — figyelmen kívül hagyva többé-kevésbé véletlenszerűen bizto­sítja. Alapvető követelmény, hogy a ta­karmánynövények hektárhozamának tervezése objektív legyen, de számol­jon ezek fokozatos növekedésével is. A hazai gyakorlat ezidáig hiányolja a hozamok objektív megállapításának módszerét. Ezért ajánlatos az utóbbi három-öt esztendő termésátlagaiból kiindulni, hozzászámítva a 2—4 száza­lékos évenkénti termésnövekedést. Tehát a takarmányozási tervek kidol­gozása során figyelembe kell venni a takarmányfélék fajtaválasztékát, és már a tervezés során gondolni kell a vetőmagvak, a műtrágyák biztosítá­sára, valamint a hektárhozamok nö­velése szempontjából szükséges talaj­javítási munkákra, az öntözésre, új növényállományok telepítésére stb. A takarmánytermelés eddigi gya­korlatából kiindulva szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy csak ritkán sikerült a tervezett takarmányalapot — mennyiség és választék tekinteté­ben egyaránt — teljes mértékben biz­tosítani. Ezért számolni kell a takar­mánykészlet rugalmas kiegészítésével, főleg vásárolt vagy nem hagyományos takarmányforrásokból. Szükséges megemlíteni, hogy a ter­vezett és a tényleges takarmánykész­letnek minimális eltérésekkel egyezni kell valamennyi mutatóban, tehát nemcsak mennyiség, hanem választék és minőség szempontjából egyaránt. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az esetek többségében a rendelkezés­re álló készletek nem fedezik az ál­lattenyésztés szükségletét. A CSKP Központi Bizottsága 4. ple­náris ülésének határozatai kiemelten hangsúlyozzál; a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti aránytalan­ságok kiküszöbölésének szükségessé­gét. Tudatosítani kell, hogy annak az alapvető követelménynek, miszerint a növénytermesztésnek túl kell szár­nyalnia az állatenyésztést, egyik lé­nyeges fokmérője éppen a kiegyensú­lyozott takarmánymérleg. Ezt pedig úgy kell értelmezni, hogy a gazdasá­goknak bizonyos takarmánytöbbletet, vagyis tartalékot is létre kell hoz­niuk. Természetesen nem területbőví­tésről van szó. A takarmánytartaléko­kat elsősorban a kedvező évjáratok esetében a tervezettel szembeni ter­méstöbbletből, a takarmánymérlegbe be nem számított takarmányforrások­ból — például másodnövények ter­mesztéséből, melléktermékek haszno­sításából stb. —, de nem utolsósorban a begyűjtési és tartósítási vesztesé­gek csökkentése és a jobb minőség elérése révén kell biztosítani. A szükséges takarmányalap megte­remtését az egész növénytermesztés­sel összhangban kell szervezni. Hi­szen a takarmányfélék az egész nö­vénytermesztés által kitermelt száraz­anyag-tömegnek mintegy kétharmad részét, sőt esetenként háromnegyed részét képezik. Ezért a takarmány­termelés mikéntjének alapvető muta­tója, de egyben fontos eszköze is az állattenyésztés és a növénytermesztés közötti összhang megteremtése, ame­lyet a legszemléltetőbb módon a ki­egyensúlyozott takarmánymérleg bizo­nyítja. Sajnos a gyakorlatban — mind a növénytermesztésben, mind az állat­­tenyésztésben egyre igényesebb fel­adatok következtében — lényegesen nagyobb figyelmet fordítanak a nö­vénytermesztés szakaszán a piaci és az ipari növények termesztésének, mi­közben a takarmánynövények ter­mesztése a háttérbe szorul. Ez a két ágazat között feszültséghez, a kellő tartalékok nélküli gazdálkodáshoz és végső soron a kitermelt takarmányok elégtelen hasznosításához vezet. Az elmondottakból minden gazda­ság számára megszívlelendő tanulság vonható le: a nagy kapacitású istál­lók építése esetében sem lehet meg­elégedni azzal, hogy csupán ezek számára biztosítják a szükséges ki­egyensúlyozott takarmánykészletet. A takarmányprogramok kidolgozását komplex módon kell értelmezni az egész állattenyésztés szükségletének és a növénytermesztés lehetőségeinek figyelembe vételével, akár egy mező­­gazdasági üzem, akár egy kooperá­ciós körzet keretében. Szükséges, hogy a takarmányozási program szerves része legyen a nagy kapacitású istálló építési tervdoku­mentációjának. A tervek előkészítésé­be és realizálásába valamennyi ille­tékes szakembert — állattenyésztési és növénytermesztési ágazatvezetőket — szükséges bevonni. Csakis közös együttműködéssel biztosítható a min­den tekintetben megfelelő takarmány­alap. —kim— Azok számára, akik az említett té­makörrel bővebben is szeretnének megismerkedni, azt tanácsoljuk, hogy forduljanak a következő címre: Üstav vedecko-technických informácií pre pofnohospodárstvo, pobočka Nitra, Samova 9, 95010 Nitra, tel. 252-75. A módszertani anyag szlovák címe: Organizácia krmovinovej základne pre hovädzí dobytok vo veľkokapacit­ných maštaliach. (A szerk. megjegyzése) A burgonya Is olyan mezőgazda­­sági termék, amely csaknem minden nap az asztalunkra ke­rül. El sem tudjuk nélküle képzelni az étrendünket. Ezért Is nevezzük második kenyerünknek. Egyszóval: szükség van rá. Most, amikor folyik a burgonyabetakarftés, sokakat fog­lalkoztat a kérdés: lesz-e belőle elég? A kíváncsiságot az elmúlt évek ta­pasztalata Is ébren tartja, hiszen köz­tudott, hogy — különböző objektív és szubjektív okok miatt — néhány év­vel ezelőtt jelentősen csökkent Szlo­vákiában a burgonya vetésterülete, így fordult elő, hogy néha akadozott a burgonyaellátás. Szerencsére az Illetékes szakembe­rek Idejében felismerték a szükséges teendőket Intézkedéseik nyomán nö­vekedett a burgonya vetésterülete, jő minőségű Qltetőanyagot, egyre több gépet és korszerű tárolőhelyet bizto­sítanak a termelőknek. Számos mező­­gazdasági üzem számára Is „von­zóbb“ termény lett a burgonya, mint volt korábban. Szlovákiában a Jelen­legi, mintegy ötvenezer hektáron ter­mesztett burgonya növekvő hozama garantálja az egy lakosra eső átlagos évi, közel egymázsás burgonyafo­gyasztás kielégítését. Bár az Idei ter­més pontos mennyiségét csak a beta­karítás után lehet megállapítani, de a Jelekből Ítélve már most bizonyos, hogy különösebb aggodalomra nincs ok. A mezőgazdasági nagyüzemeken kívül i— a megnövekedett termelési kedv következtében i— jelentős meny­­nyiségű burgonyát adnak a szorgal­mas kistermelők Is közfogyasztásra. A mezőgazdasági nagyüzemeinkre a losonci (Lučenec) Járásban Is újabb Igényes feladatok megoldása vár ezekben a napokban. Több mint 900 hektár burgonya betakarítását kell el­végezni, sok más fontos teendőik mellett. Sok ezer tonna burgonyát ki­szedni a földből, elosztani, elraktá­rozni a jövő évi ültetnivalót és a ta­vaszra szánt készletet, ez mind olyan feladat, amely i— nemcsak a munka­erő szempontjáből, de a szállítóeszkö­zök miatt Is t—i jő előkészítést, mun­kaszervezést követel meg. A losonci járásban az Idén Is szükség van a védnökségi üzemek, az Iskolák, a tár­sadalmi szervezetek és a közlekedési vállalat nélkülözhetetlen, Immár ha­gyományos segítségére. Vannak ugyan már Itt Is nagy teljesítményű kombáj­nok, de ezek teljes kihasználása kü­lönböző okok <— dombok, köves talaj stb. «-Ч miatt burgonyatermő földjein­ken sok helyen lehetetlen. A betaka­rításnál a munka oroszlánrésze az emberekre hárul. A diákok is szedik már hetek óta szorgalmasan. A társa­dalmi összefogást, a jó minőségű munkát különben a járásban az a fel­hívás Is ösztönözte, hogy ami meg­termett, az a legkisebb veszteséggel kerüljön be a földekről. “4—­A tapasztalatok szerint a családok többsége a losonci járásban is a téli­re szánt burgonyát egyszerre vásárol­ja meg. Természetesen a takarékos­ság mint népgazdaságunk bárme­lyik nyersanyaga esetében i— a bur­gonyánál Is érvényes és fontos. Nagy készleteket beszerezni belőle ott, a­­hol nincs megfelelő raktározási lehe­tőség — elsősorban a lakótelepeken i—- nem tanácsos, hiszen a nem meg­felelő pincékben tavaszig Jelentős mennyiség tönkremegy. Megfonnyad, klcsfrázik és kosárszám kerül a sze­métbe. Persze ha üzleteinkben egész télen folyamatosan lehetne Jő minő­ségű burgonyát vásárolni, bizonyára sokan lemondanának a nagyobb kész­letek téli raktározásáról. Dehát ez a kereskedelmen, az ellátás szervezett­ségén Is múlik. Mindannyiunk köte­lessége, hogy a betakarítők becsüle­tes munkája folytán számunkra biz­tosított jó minőségű burgonyát meg­becsüljük. Kanizsa István A kertészetben serénykedő asszonyok örülnek a gazdag káposztatermés­nek, habár többletmunkával, sokszor nagyobb gonddal is jár Fotő: Matís VÁLTOZÁSOK a szovjet mezőgazdasAg IRÁNYÍTÁSÁBAN Az SZKP Központi Bizottságának 1965. évi márciusi ülésén fektették le a jelenlegi mezőgazdasági politika alapjait. A Szovjetunióban azóta óriá­si munkát végeztek a mezőgazdaság fejlesztése terén, valamint az agrár­ipari komplexum más ágazataiban. A mezőgazdasági termelés iparosításán és a szakágazatok fejlesztésén kívül létrehozták a kolhozokat és szovho­­zokat ellátó és azoknak különféle szolgáltatásokat nyújtó üzemek és szervezetek széles körű hálózatát. Az említetteken kívül a határozat a hiányosságokra is felhívta a figyel­met, s megállapí­totta: a jelenlegi irányító rendszer! nem elég rugal­mas, az Irányítási apparátus Indoko­latlanul bővül. A mezőgazdasági ü­­zemek jelentős ré­sze a területi köztársasági szervek­nek, számos trösztnek és társulásnak van alárendelve. Gyengült a járási egységek feladata az irányításban. A Szovjetunió Mezőgépgyártási Ál­lami Bizottságának, a Szojuzszelhoz­­himija szövetségi társulás, a vízgaz­dálkodási és meliorációs minisztérium üzemei és szervezetei, az építészeti, felvásárló, szállító és a mezőgazdasá­gi üzemeknek különféle szolgáltatá­sokat nyújtó üzemek között nem ki­elégítő a szervezési és gazdasági té­ren a kapcsolat. A munkaapparátust a járási mező­­gazdasági szervek dolgozói fogják alkotni, akik jelenleg a járási mező­­gazdasági felügyelőség, valamint a különféle üzemek és szervezetek kép­viselői. A Járási agrár-ipari komplexum tár­sulási tanácsának a jogkörébe tarto­zik: ■ az irányszámok alapján megha­tározni a tervezett feladatokat, elő­terjeszteni az állami felvásárlással kapcsolatos tervjavaslatokat a Népi Képviselők járási Tanácsának. Meg­ítélni más, a társuláshoz tartozó üze­mek és szervezetek javaslatait és elő­terjeszteni a felsőbb szerveknek; ■ a kolhozok, szovhozok és más szervezetek számára biztosítani kell a beruházások elosztását, a költség­­vetés eszközeit, a hiteleket, az anya­gi és műszaki bázist. Szükség esetén a tanács az érintett felek beleegyezé­sével átruházhatja a műszaki eszkö­zök 10—15 százalékát a társulás más szervezetének; ■ a kolhozok és szovhozok javas­latára összpontosítani a gazdasági és termelési feladatokat és azokkal megbízni az egyes üzemeket, vagy szakosított csoportokat, függetlenül a reszorthoz való tartozásuktól; ■ jóváhagyhatja a társulás keretén belüli munkák és szolgáltatások bér­rendszerét, az állatok, takarmányok és más anyagi források elszámolási értékét; A reszort Irányításának a felapró­­zására vezethető vissza a tervezésben, az anyagi és műszaki ellátásban, a termelés szakosításában jelentkező hiányosságok. A kolhozok és szovho­zok tevékenységét számos fölösleges előírás és utasítás szabja meg. A köz­­gazdasági eszközök rovására bővült az adminisztráció. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának in­tézkedései, amelyek az élelmiszer­program sikeres megvalósítását tűz­ték ki célul, számolnak: % a gazdasági önállóság növelésé­vel, a kolhozok és szovhozok pozitív kezdeményezésével, valamint a ked­vező gazdasági, szociális és szerve­zési feltételek biztosításával; ф az alkotótevékenység fejleszté­sével, a dolgozók munkakezdeménye­zésével, továbbá a felelősségtudat fo­kozódásával; • az Irányítás közgazdasági mód­szereinek a következetes betartásával az agrár-ipari komplexum valameny­­nyi ágazatában; • a járási irányítás megszilárdítá­sával, a területi és ágazati irányítás ésszerűsítésével, a reszort felaprózó­­dásának megszüntetésével, valamint az Irányító apparátus korlátozásával. Valamennyi Járásban agrár-ipari társulást hoztak létre, amely magába foglalja a kolhozokat, szovhozokat, a közös üzemeket és gazdasági szerve­zeteket. Azok az üzemek, amelyek szolgáltatásokat nyújtanak a mező­­gazdaságnak, csak az Illetékes felet­tes szervek beleegyezésével olvadnak be a társulásba. Ennek legfőbb Irá­nyító szerve a társulás tanácsa, ame­lyet a Népi Képviselők járási Tanácsa (szovjetek) nevez ki. Az elnök egyút­tal a Járási Végrehajtó Bizottság el­nökhelyettesének a tisztségét Is be­tölti. ■ a kolhozok és szovhozok javas­latára kidolgozhatja a szakosítás ter­vét és a termelés területi elosztását; ■ létrehozhatja a központi szociá­lis és kulturális, a lakásépítési és ter­melésfejlesztési alapot. A jóváhagyott dokumentumok alapján meghatároz­hatja azok felhasználását; ■ jóváhagyhatja a vezető dolgozók és mezőgazdasági szakemberek pré­miumrendszerét. Az agrár-ipari társulások területi és autonóm köztársasági szinten Is alakulnak. A társulás tanácsát ebben az esetben a Népi Képviselők Tanácsa nevezi ki, a tanács elnöke egyúttal ellátja a Területi Végrehajtó Bizott­ság elnökhelyettesének vagy pedig az Illető autonóm köztársaság miniszter­tanácsának első elnökhelyettesi tiszt­ségét. A szövetségi köztársaságokban meg­alakítják a Minisztertanács Elnökségi Bizottságát, esetleg egy más szervet, amely az agrár-ipari komplexumért felelős. A bizottságot miniszterek és más hivatalos személyiségek alkotják, akiknek a kinevezését a felsőbb szer­vek hagyják jóvá. A Szovjetunió Minisztertanácsa 1982. Júliusában kinevezte az agrár­ipari komplexum kérdéseivel foglal­kozó bizottságot, amelynek elnöke a Szovjetunió Minisztertanácsának az elnökhelyettese, tagjai: a mezőgazda­­sági, gyümölcs- és zöldségtermesztési, felvásárló ipari, halgazdasági, vízgaz­dálkodási, mezőgazdasági-fejlesztési miniszterek, valamint a Mezőgazda­ság Műszaki Fejlesztésével Foglalko­zó Állami Bizottság és az Erdőgaz­dálkodási Állami Bizottság elnöke, az Állami Tervbizottság, a Tudományos Műszaki-fejlesztési Állami Bizottság, valamint a Műszaki és Anyagi Ellátás Állami Bizottságának az elnökhelyet­tesei. mu—

Next

/
Oldalképek
Tartalom