Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-02 / 39. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. október 2. A termelés kedvezé előfeltételeinek megteremtését szorgalmazzák A töketerebesi (Trebišov) járásban az idei termés megalapozása meglehetősen kedvezőtlen feltételek között ment végbe. Ugyanis az igen kedvezőtlen 1980-as év — amikor az őszi munkák során a talaj szerkezete nagymértékben leromlott — az idén is éreztette hatását. Az erős talajkárosodás szükségessé tette a szántóterületnek több mint a felén a talajjavítást. Sajnos tavaly ezt a feladatot nem sikerült teljes mértékben megvalósítanunk. Ez pedig kedvezőtlenül hatott az idei termés alakulására is. Természetesen ezáltal nem akarom az irányító és szervező munkában, valamint a szakmai színvonalban tapasztalt hiányosságokat kendőzni. A mezőgazdasági termelést, de főleg az állattenyésztést hátráltató szubjektív tényezőkre — részletes elemzések nyomán — a kerületi pártbizottság aktivaértekezlete is nyomatékosan felhívta a figyelmet. Ezen ismeretekből kiindulva komplez intézkedési tervet dolgoztunk ki a mezőgazdasági termelés fejlesztési ütemének meggyorsítása érdekében. Az intézkedések következetes megvalósítása több pozitív eredménnyel járt. Járásunkban az aratást 21 nap alatt végeztük el. Ogyszólván huszonkllencezer hektárnyi területről százezer tonna gabonát takarítottunk be. Bár az előirányzott tervet nem sikerült teljes mértékben teljesítenünk — csupán 95 százalékra —, az előző év valóságához viszonyítva 25 ezer 900 tonnával több gabonát takarítottunk be, ami 135 növekedési indexnek felel meg. A járás 25 mezőgazdasági üzeme közül a gabona termelési tervét 15 gazdaságban teljesítették. A betakarítási munkák gyors elvégzése mellett fokozott figyelmet szenteltünk a gabonafélék minőségének is. Az állami alapokba felvásárolt összmennyiségből a búza 89 százaléka megfelelt a pékipari, az árpának pedig az 53 százaléka a söripari minőségi követelményeknek. A gabonafélék termesztési eredményeinek értékeléséből nyilvánvalóvá vált, hogy a hozamok alakulását több fontos belterjesitö tényező, például az elővetemény, a szántástól a vetésig eltelt időszak, a vetés időpontja, a tápanyagpótlás, a növényvédelem, de nem utolsósorban a biológiai anyag jelentős mértékben befolyásolta. Ezen alapvetően fontos belterjesitö tényezők érvényesítésével igyekeztünk s igyekszünk majd kedvező feltételeket teremteni nemcsak a gabonafélék, hanem az egyéb kultúrnövények következő évi kiegyensúlyozott hozamának megalapozására is. Az aratás, a szalmabegyfijtés és a tarlóhántás gyors elvégzésével kedvező feltételeket teremtettünk és elegendő időt biztosítottunk az őszi munkákra való jó felkészülésre, valamint ezek zökkenőmentes végrehajtására. A talajelőkészftést, vagyis a szántást, az Istállótrágyázást, a meszezést stb. közvetlenül az aratás után végeztük el, ami lehetővé tette a gyors és folyamatos átmenetet az őszi munkákra. Az őszi repce vetését a tervezett területen elvégeztük. Fokozott figyelmet fordítottunk a vetési terület kiválasztására, a tápanyagpótlásra és a minőségben végzett magágy előkészítésére. Hasonló igényességgel végezzük a többi ősziek vetését is, melyeknek területe járásunkban meghaladja a huszonötezer hektárt. Az ősziek vetésének minősége és folyamatossága sokban múlik a vezető dolgozók szervező és ellenőrző tevékenységétől. Az idén a napraforgót 2355 hektárnyi területről takarítottuk be. A fajtaválasztéktól függően a napraforgó hozama eltérő volt. Magyarországi partnereinkkel együttműködve több olyan napraforgófajtát szereztünk be, amelyek kiegyenlített növényzetet, nagy és stabil hozamokat biztosítanak. A következő években azzal számolunk, hogy a napraforgó termőterületét ezerötszáz hektárnyi területre csökkentjük, viszont a termelést bevált, nagyhozamú fajták termesztésével növeljük. A szemes kukoricát az idén 7142 hektárnyi területről takarítjuk be. Reméljük, hogy az ígéretesnek routatko zó termés bizonyos mértékben kiegyenlíti a gabonafélék kiesését. Az őszi munkák igényességéből, valamint a gépi eszközökkel való ellátottságból kiindulva a múlt évekhez viszonyítva jóval nagyobb mértékben kibővítettük a kooperációs kapcsolatokat részben a közép-szlovákiai kerület északi járásaival, részben pedig a magyarországi mezőgazdasági nagyüzemekkel. Az utóbbiakkal kilenc me zőgazdasági üzemünk működik együtt. A járás vagy a kerület keretén belüli együttműködés adta lehetőségeket és előnyöket valamennyi mezőgazdasági üzemünk kihasználja. Az együttműködést elsősorban a talajelőkészftésben, a silókukorica, a napraforgó és a szemes kukorica begyűjtésében használják ki a gazdaságok. A járás állattenyésztésének színvonalát döntő mértékben az erő- és tömegtakarmányok biztosítása, vagyis a szükséges takarmányalap megteremtése befolyásolja. Az utóbbi két esztendőben — a kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében — nem sikerült megteremteni a kellő takarmányalapot, ami kedvezőtlenül kihatott az állattenyésztés eredményeire. A tömegtakarmányok termelésében fő célunk: mennyiségben, minőségben és választékban olyan takarmányalapot biztosítani, amely lehetővé teszi az állattenyésztés szakaszán a következő évi tervfeladatok maradéktalan teljesítését. Ez egyben egyik alapvető feltétele a szarvasmarha-tenyésztés elsődleges fejlesztésének, a kellő színvonalú te|- és hústermelés elérésének. Az előzetes felmérések arra utalnak, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a tervezett takarmányalapot biztosítsuk. Adottságaink között ez pedig jelentős sikernek számít. A gazdaságoknak több mint a fele már ezldáig is egy számosállatra számítva hatszáz kilogramm szénát biztosított. Az előző év valóságához viszonyítva járási méretben tizenháromezer tonnával több tömegtakarmányt — szénában számítva ■— állítottunk elő. Fokozott figyelmet fordítottunk a tömegtakarmányok minőségére. Ezen a téren az elmúlt évekhez viszonyítva jelentős javulás tapasztalható. Az eddig végzett elemzések szerint a széna összmennyiségének 72,6 százaléka első minőségi osztályú, a harmadik minőségi osztályba pedig csupán 5,9 százaléka került. A hozott intézkedések a silókukorica begyűjtésében is hatásosnak bizonyultak. A kukoricaszilázs szárazanyag-tartalmának elemzése arra utal, hogy e fontos takarmánynövényből — amely a téli takarmánykészlet alapját képezi — nemcsak a kellő mennyiséget, hanem a megfelelő minőséget is biztosították gazdaságaink. Az idén — az előző évek gyakorlatával ellentétben alaposan felkészültünk a kukoricaszár begyűjtésére is. Ehhez hét Orkán típusú adapter, három újítási javaslatok által módosított szecskázógép, négy önjáró KSK- 6-os jelű Cherzonc, valamint több egyéb típusú — alacsonyabb növényzetre alkalmas — szecskázógép áll a gazdaságok rendelkezésére. A kukoricaszárat az egész területről maradéktalanul be akarjuk gyűjteni, s leveles répafejjel és répaszelettel keverve szilázsolni. A múlt évekből okulva az idén megkülönböztetett figyelmet szenteltünk a szalma begyűjtésének, de főleg minőségi tárolásának. Augusztus derekáig az egész területről begyűjtöttük és kazlakba raktuk a szalmát. Arra is ügyeltünk, hogy valamennyi gazdaságban a szalmakazlakat fóliaponyvákkal befedjék. Az állattenyésztés szakaszán az utóbbi két esztendőhöz viszonyítva több pozitív eredményt értünk el, többek között a borjúnevelésben, az elhnltási veszteségek csökkentésében, az üszők fedeztetésében stb. Azonban az év elejétől elért hasznossággal korántsem lehetünk elégedettek. A múlt év hasonló időszakához mérten a szarvasmarha-állományokat több mint ezerhétszáz darabbal növeltük, ami a szarvasmarha-tenyésztés elsődleges és az eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztésére utal. A fejlesztési program megvalósítására hozott intézkedések az állományok további növelését szorgalmazzák, részben a saját újratermelésből, részben pedig a más járásokkal való kooperációs kapcsolatok kibővítésével. Ezáltal optimális feltételeket szeretnénk biztosítani a jövő évi húsértékesítési kötelezettségünk teljesítéséhez. Az idén négy mezőgazdasági üzemben a növendékbikák legelőn töiténő hizlalását vezettük be. E hizlalási módszer kipróbálását összesen ezerkétszáz növendékállat bevonásával végeztük. A növendékállatokat 160— 20Q kilogrammos élősúlyban májusban tereltük ki a legelőre, ahol szeptember végéig tartózkodtak. A legeltetés befejeztével gazdasági és termelési szempontból értékeljük majd a hizlalás eredményességét. Az előzetes eredmények biztatóak, ezért a jövőben e módszer további bővítésével számolunk. Aránylag kedvezőtlen a helyzet a tehénállományok növelése szempontjából. Ezen a téren is intézkedéseket foganatosítottunk, elsősorban az üszőnevelés javítására. Reméljük, hogy a tervezett hatezer üsző fedeztetésével ■— ami száz tehénre számítva 37—39 üszőt jelent — jövőre már elérjük a tervezett tehénállományt, s a tartásukhoz szükséges takarmányalap megteremtésével kedvező feltételeket hozunk létre a tejértékesítési feladatok biztosítására. Annak érdekében, hogy a nagyüzemi tehenészeti telepekre jó biológiai tulajdonságú teheneket telepíthessünk, valamint a tehénállományt fejavltsuk, kilenc mezőgazdasági üzemben terveztük a legelőgazdálkodást. Többségük már betölti küldetését, habár nem minden esetben teljes kapacitással. Ezen a téren a legjobb eredményt a kuzmicei, a cejkovi, a Streda nad Bodrogom-i, a dargovi és a nagykaposi (Veľké Kapušany) szövetkezetben érték el. Szorgalmazzuk az üszők kooperációban történő legeltetését is az északi járásokkal. Az idén a Stará Ľubochňa-! és a Spiššská Nová Ves-i járásban összesen ezerötszáz üszőt legeltettünk. Az együttműködésnek, ezt a formáját előnyösnek tartjuk, ezért 1985-ig megkötöttük a szerződést a további együttműködésre, s jövőre kétezer darab üsző legeltetését biztosítjuk az északi járásokban. A közelmúltban befejeztük a Zemplínská Teplica-i Közös Mezőgazdasági Baromfiipari Vállalat baromfitelepének korszerűsítését. Ez lehetővé tette, hogy kapacitását 88 ezer darabról 142 ezer darabra növeljük. Így 1990- ig megoldódott a járás tojástermelésének kérdése. Az irányító és szervező munkában, valamint a szakmai felkészültség területén tapasztalt hiányosságok kiküszöbölése érdekében részletesen elemeztük és átértékeltük az egyes vezetők tevékenységét. Főleg az elért eredmények nyomán több gazdaságban kádercserét hajtottunk végre. Már az eddigi tapasztalatok is alátámasztják ezen intézkedések indokoltságát. Valamennyi intézkedésünk és törekvésünk arra irányul, hogy a párthatározatok szellemében járásunkban is kedvező feltételeket teremtsünk a mezőgazdasági termelés fejlesztési ütemének meggyorsítására. PAVOL DUC agrármérnök, a tudományok kandidátusa, a Terebesl Jmi igazgatója Az idén országszerte gazdagon termett a silókukorica. Nem panaszkodhatnak hát a gazdaságok. A bőséges mennyiségű és jó mtnóségű szllázs biztosítása elsősorban az emberek munkáján vagyis a begyűjtésen és a tartósításon múlott. Fotó: bő és kov 3araii országok termelési tepaezfaldfai A vinasz takarmányozási célra való felhasználása Az emberek táplálkozási Igényei az utóbbi két évtizedben szerte a világon sokat változtak. A változás legjellemzőbb vonása, hogy táplálkozásunkban egyre nagyobb teret kapnak a biológiailag értékes állati eredetű élelmiszerek. Az egyre növekvő belső fogyasztást az állattenyésztés csak akkor tudja kielégíteni, ha a termelés egyik legfontosabb feltételét, az állatok fehérjeszükségletét megfelelően bíztosít♦ juk. A KGST-országokban, így hazánkban is az egyre erőteljesebben fejlődő szarvasmarhatenyésztésben az egyik alapvető és továbbra is problémát Jelentő gond az olcsó és szakszerű takarmányozás megoldása. A tömegtakarmányok Iránti igény fokozottabb mértékben jelentkezik, mióta a mezőgazdasági melléktermékek — kukoricaszár, leveles répafej, szalma stb. — betakarításának és tartósításának a kérdése egyre több szakembernél megértésre talált. Így van ez Magyarországon Is. A nagy energiakoncentrációt Igénylő ágazatokban — tejtermelés, marha- és bárányhlzlalás — a tömegtakarmányokból és a melléktermékekből előállított szilázsok nélkülözhetetlenek. Ezen túlmenően az állatok energia- és tápanyagkoncentráció igényének „beállításához“ nem szükséges csupán abrakot adni. A kérődző állatfajok takarmányozásakor Igyekeznünk kell kihasználni az emésztőrendszer által nyújtott előnyöket. Kérődző állataink nagy tömegű lédús takarmányokat képesek felvenni, ahol az olcsó tömegtakarmányok mellett >— a takarmányok ízesítésében >— egyre nagyobb szerepük lesz a különböző, Ipari feldolgozás során visszamaradt melléktermékeknek. Ezek között is első helyen szerepel a sűrített szeszipari moslék, vagy ahogyan a szakemberek ismerik, a „vinasz“. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karán évek óta végeznek különböző nagyüzemi kísérleteket a környező mezőgazdasági üzemekben a szeszgyári mosléknak, a vinasznak takarmányként való hasznosításával. A szesziparban ugyanis évtizedek óta problémát jelent a szeszgyártás során keletkezett melléktermékeknek — közöttük a vinasznak — a hasznosítása. Hiszen eltávolítása környezetvédelmi szempontból is jelentős nehézségekkel jár. A szakemberek keresték a módját annak, hogyan lehetne a vinaszban levő szerves anyagokat gazdaságosan hasznosítani. így jutottak először a réteknek és legelőknek vinasszal való öntözéséhez. Ezek a kísérletek nem érték el a kívánt eredményt, annál Is Inkább, mivel Időközben a takarmányozási kísérletek során beigazolódott, hogy luxusnak számít ennek az igen fontos mellékterméknek a legelőkre való kijuttatása. Végül Is milyen elhatározásra jutottak? A sűrítménnyel kapcsolatos élettani vizsgálatokat az Állattenyésztési Kutató Intézet Élettani Osztálya végezte el, ahol megállapították, hogy a bendő mikroorganizmusai a sűrítmény nitrogéntartalmú anyagait fel tudják használni saját testállományuk felépítésére. A sűrítményben található kálium és nátrium nem hat károsan az ásványianyag-forgalomra, ellenkezőleg, kedvező irányba befolyásolja a Na- és K-forgalmat. Ezt a megállapítást Igazolták a külföldön e témában végzett vizsgálatok is. Sok országban víziszárnyasokka'l jól hasznosítják a szeszgyári mellékterméket, a vlnaszt. De a szakemberek ennél jobb megoldásra törekedtek. A tejelő teheneknél a vinasz etetése során lucernalisztet és egyéb erőtakarmányokat helyettesítettek. Megállapították, hogy a takarmányozási költség csökkentésén túl további előny, hogy a melléktermék felhasználásával erőtakarmányt lehet megtakarítani. Ugyanakkor a kísérleti állománynál a tejhozam alakulásában némi emelkedés mutatkozot meg. A sűrítményt kesernyés íze miatt csak 12—15 napi szoktatás után lehet egy kilogrammot meghaladó menynyiségben a takarmányfogyasztás csökkenése nélkül etetni. Ha az állatok az ízét már megszokták, a takarmányfelvételt az nem befolyásolja. A napi adagot 500—600 kilogramm élősúlyú tehenek vagy hízómarhák esetében 2,00—2,50 '.llogrammban javasolják maximálni. A hízómarhákkal folytatott kísérletek azt Igazolták, hogy a sűrítményt fogyasztó állatcsoportok 6—19 százalékkal Jobb súlygyarapodást értek el, ami a takarmányozási költségek 6—16 százalékos csökkenését eredményezte. A sűrítmény etetése nem gyakorolt káros hatást az állatok szervezetére. Újabb nagyüzemi kísérletek során a fehérjében szegény silókukorica fehérjetartalmának növelése érdekében vlnaszt adagoltak a tömegtakarmányhoz. Ugyancsak a melléktermékek — kukoricaszár és leveles répafej keverékéhez м minősége beltartalml értékének fokozása érdekében vinasszal locsolták a takarmányt. A takarmányozási kísérletek Igazolták, hogy a vinasz felhasználásával Javul a takarmány minősége. Az állatok a szoktatásl idő eltelte után szívesen fogyasztják ezt az ízletes és Jó Illatú takarmányt. A fejlesztés további útja a gépesíthetőség fokozása, a kiosztás és az abrakkeverés gépi megoldásának gyakorlatba való átültetése. Dr. László László tudományos kutató