Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-02-20 / 7. szám

1982. február 20. SZABAD FÖLDMŰVES .1 A * I 0 § ^ 8 M helsinki záróokmány rendelke-^ В/&~Щ áf\ '■>% jWK В *ЧВ^ Л zéseinek megvalósulásával fog-Iv ВЖ ^&Á§ m0%& § tta%^di П lalkozó, az elhatározások ér-8 0 vényesülése útjának egyengetésére Az első szocialista hadsereg, a Vörös Hadsereg a belső ellenforrada­lom és a külföldi beavatkozók elleni harcokban született meg. Narvánál ée Pszkovnál már 19X8. február 23-án megverték az imperialisták császári Németország csapatait. A szovjet nép azóta évente megemlékezik erről a szovjet hadsereg és haditengerészet ünnepnapján. A szovjet nép az ellenforradalmon és a külföldi intervención aratott győzelme után a párt vezetésével a szocialista építés bonyolult feladatai­nak megoldásával foglalkozott. Az ország védelmi erejének szilárdítása és a fegyveres erők további építése az egyik elsőrendű feladat maradt, amelyre a párt és a kormány nagy gondot fordított. A munkás-paraszt hadsereg és haditengerészet megala­kulásának 20. évfordulója alkalmából kiadott tézisek hangoztatták, hogy a nagy szocialista ipar a haza védel­mének hatalmas bázisa, s az ötéves tervidőszakokban a Vörös Hadsereg is megnőtt, megerősödött és tökéle­tesedet. Amikor az 1936-os alkotmány szel­lemében 1939-ben bevezették az új általános hadkötelezettségi törvényt, tovább mélyült a fegyveres erők osz­tály- és nemzetiségi egysége. A szo­cialista építés sikereinek és a kom­munista párt bölcs politikájának döntő része volt a Vörös Hadsereg eredményeiben. Ez a hadsereg még a második világháború előtt teljesí­tette internacionalista kötelességét más népek forradalmi és felszabadító mozgalmával szemben. Kivette részét a spanyol nép igazságos harcából, a japán imperialisták mongóliai leveré­séből, a balti köztársaságok népei­nek megsegítéséből, és München ne­héz napjaiban Csehszlovákia népei­nek támogatásából is. A szovjet csapatok a legnagyobb megpróbáltatást a Nagy Honvédő Há­borúban állták ki, mely az agresszo­­rok totális vereségével végződött. A győzelem világosan bizonyította a szovjet hadsereg és haditengerészet, szervezettségük és fegyverzetük fö­lényét, parancsnoki testületük kép­zési rendszerének és hadműveleti képességének a fölényét. A második világháború folyamán a szovjet had­sereg nemcsak a harcok terhét vi­selte és felszabadította a szovjetor­szágot a fasiszta megszállók alól, ha­nem sok más ország között Csehszlo­vákiának is elhozta a szabadságot. A szovjet fegyveres erők jelentősége már régen túllépte az országhatáro­kat, valóban az egész szocialista tá­bor sérthetetlenségének valóságos védőpajzsává és szavatolójává váltak. A szovjet hadseregben ma a máso­dik világháború hőseinek fiai és uno­kái szolgálnak. Apáikhoz hasonlóan készek védelmezni a békét, a szabad­ságot és biztosítani a szocialista és kommunista társadalom építését. A legkorszerűbb haditechnikával ren­delkeznek, mindenük megvan ahhoz, hogy védelmezzék a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányait, a népek biztonságát és békés életét. A szovjet hadsereg a Varsói Szer­ződés csapatainak megbonthatatlan egységében a béke fenntartásának fontos erejét alkotja, ami a világ kü­lönböző részeiben kitört válságok rendezésekor nemegyszer bebizonyo­sodott. Mindenekelőtt a Szovjetunió és a többi szocialista állam biztonsá­gának megbízható szavatolőja. A Nagy Honvédő Háborúban ara­tott győzelem és a későbbi fejlődés bebizonyította, hogy nincs a Világon olyan erő, amely képes volna a szo­cializmus elpusztítására, a maxizmus­­leninizmus eszméihez, a szocialista hazájához hű, és lenini pártja körül szorosan felzárkózott nemzet leveré­sére. A szovjet fegyveres erők ünnepe alkalmából a szovjet népnek és dicső hadseregének sok sikert kívánunk az SZKP XXVI. kongresszusán kijelölt feladatok, a harci és politikai kikép­zési feladatok teljesítésében, a szo­cialista tábor békéjének és biztonsá­gának szavatolásában. EGY KIVÄLÖ SZOVJET TÖRZSTISZT Tegnap emlékeztünk meg Szergej Matvejevics Styemenko hadseregtá­bornok, a kiváló katonai szakértő, a Vörös Hadsereg vezérkari tisztje, a Nagy Honvédő Háború tevékeny rész­vevője 75. évfordulójáról. Gyermek­korában kijutott része a nehéz mun­kából. Szegény paraszti családban nőtt fel, 19 éves korában belépett a Vörös Hadsereg soraiba és élete vé­géig hű maradt hozzá. 1930-ban belé­pet a kommunista pártba, mellyel élete örökre összeforrott. Eredménye­sen végzett több tiszti iskolát. 1940- ben végezte el a vezérkari akadé­miát, majd vezérkari tisztként részt vett nagyszabású hadműveletek ter­vezésében és a fővezérkar elképzelé­seinek kivitelezésében, — a hitlerista Németország és a militarista Japán szétzúzásában. A Nagy Honvédő Háború után 1952-ig továbbra is a vezérkarnál működött, majd a Németországban állomásozó szovjet csapatok parancs­nokának első helyettesévé nevezték ki. 1968 óta a Varsói Szerződés egye­sített fegyveres erői vezérkari főnö­kének tisztégét töltötte be egészen élete végéig. Energiájával, gazdag tudásával, a védelmi erő szilárdításá­ban szerzett katonai tapasztalataival a testvérországok hadseregeinek har­ci tökéletesedését, barátságuk és harci együttműködésük fejlődését szolgálta. Styemenko hadseregtábornok hosz­­szantartó súlyos betegség következté­ben 69 éves korában halt meg. Sze­mélyében a szovjet fegyveres erők egyik legtapasztaltabb tábornokukat veszítették el, kinek érdemeit a párt és a szovjet állam nagyra értékelte. Lenin-renddel, háromszor Vörös Lász­ló Érdemrenddel, kétszer a Szuvorov­­rend első fokozatával, a Kutuzov-rend első fokozatával stb. tüntették ki. A katonai emlékirodalmat sajátos mű­vet gazdagította: A vezérkar a hábo­rú éveiben. Nagy jelentőséget tulajdonított a kollektívának, mert éppen a kollek­tív ész és tapasztalatok segítettek megbirkózni a szörnyű második vi­lágháborúban felvetődött problémák­kal. józanul értékelte a kiváló szov­jet hadvezéreket is, akikkel a hábo­rú idején együttműködött, beleértve Sztálint is, mint a Vörös Hadsereg főparancsnokát és mint embert. hivatott madridi találkozó felújította munkáját. Amikor a karácsonyi ün­nepek előtt már a befejeződés előtt álló értekezlet részvevői szétszéled­tek, azzal a reménnyel tették, hogy a hoszsú szünet alkalmat ad az ép­pen készülő záródokumentum pontos megfogalmazására, hogy minden rész­vevő számára elfogadható legyen. Akkor nagyon konkrétan és találóan így fogalmazták meg a találkozó várható kimenetelét: a megegyezés­hez politikai akarat kell. Valóban. Az események igazolták is e megál­lapítás helyességét, csak éppen for­dított sorrendben. Ahol nincs, politi­kai akarat a megegyezésre, ott nem mennek dűlőre. Az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei akkor sem tanúsítottak politikai akaratot a megegyezésre, most sem. Az intrikus erőknek ka­póra jött a december 13-án elrendelt szükségállapot, mely Htját állta az anarchia további «terjedésének, Len­gyelországban megkezdődött a pozi­tív kibontakozás, mely nincs kedvére a szocializmus ellenségeinek, így Washington számításai is kudarcba fulladtak ,s ezért a Nyugat legköze­­zelebbi lehetőségként kapaszkodik a madridi tárgyalásokba, illetve mél­áz eredményt rögzítendő utolsó lé­pésbe, a záróokmány megfogalmazá­sába. Sőt, a washingtoni diplomácia képviselői, maga a „nagyfőnök“ — Alexander Haig külügyminiszter és a tanácskozáson helyét átvevő Max Kampelman nagykövet, az amerikai küldöttség vezetője a jelek szerint nem is bánná, ha a találkozót a megegyezés jelenlegi lehetetlensége I á L Or. JÄN MIČATEK ezredes A NATO KERTJÉNEK MÉRGEZETT GYÜMÖLCSEI llEpillll* Laphír: A Penta­gon terveket dol­gozott ki arra, hogy rövid időn belül kezdjék meg az Egyesült Álla­mokban új vegyi fegyverek tömeg­gyártását. A NATO- országok vezetői már vegyi fegyve­rekkel látják el fegyveres erőiket, megszegve ezzel számos, vonatkozó nemzetközi egyez­ményt. (Jurij Cserepanov rajzaj áttuk, hogy Kína hegemoniz­­musa az ázsiai országokkal, különösen a kisebb és fejlet­lenebb szomszédokkal szemben, illet­ve a független, elnemkötelezettségi külpolitikát folytatókkal szemben hol nyíltan nyers, közvetlen agresszió­ban, vagy szeparatista mozgalmak szításában nyer kifejezést, hol ravasz hátbatámadás, területi követelések formáját ölti (néha csak Kínában kiadott új, átrajzolt térképekből kö­vetkeztethetnek rá), hol diktátumok­ban nyilvánul meg. Más, távolabbi földrészeken, érthetően, mérsékeltebb változatával találkozunk a kínai he­­gemonlzmusnak, de a lényeg az, hogy Peking uralmi vágya megmarad. A kínai hegemonizmus ideológiai hordozója a maöizraus gyakorlata lett mely elsősorban fő stratégiai te­rületén — a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban törekedett szakadás előidézésére, a munkásmoz­galom és a különféle nemzeti felsza­badító és egyéb anttimperialista ha­ladó mozgalmak egymástól való el­szigetelésére, soraik megbontására, hogy aztán a valóság, a tények szán­dékos eltorzításával előkészítse a ta­lajt az imperialista térhódításra, s emellett Peking sajátos hódító ter­veinek megvalósítására. A pekingi politika ezt a célt követte, és ezt a módszert alkalmazta a hatalmas Af­rikában, ahol a hatvanas évek elejé­től sok-sok millió lakosságú egykori gyarmat és függő terület nyerte el politikai önállóságát. A pekingi ideológiai stratégák na­gyon tisztában voltak azzal, hogy az új afrikai államok a gyarmati múlt súlyos örökségével éptek az önálló fejlődés útjára. Az egyik ilyen nehéz örökség gazdasági fejletlenségük volt. Itt lép előtérbe Peking a „bő­kezű nagybácsi“ szerepében. Nevet­séges, hogy egy elmaradt ázsiai or­szág, ha nagyhatalmi státusú is, a mecénás szerepében kíván tetszeleg­ni erejét nyilván felülmúló gazdasági támogatással. A másik szomorú örökség, melynek kihatását Peking elég gyorsan felis­merte az egykori gyarmattartók ál­tal sokszor mesterségesen is szított tribalizmus, azaz törzsi viszálykodás, mely napjainkban is megannyi belső bonyodalmat okoz egyes országok­ban, máskor meg egyes országok, többnyire szomszédországok kapcso­latait mérgezi meg. Harmadszor pedig a fekete óriás felszabadult országai megfelelő poli­tikai-gazdasági orientációt keresnek, s érhtetően, természetszerűen vonzó számukra a szovjet példa, a Szov­jetunió és a többi szocialista ország önzetlen segítségnyújtása, mely szám­talan formában ölt testet — a köz­vetlen anyagi segítségtől, fontos nép­­gazdasági lértesítmények építésétől a szakemberképzésig. Nos, Peking hívatlanul is meg­jelent Afrikában, szinte rátuk­­málta „segítségét“ a . fekete kontinens egyes tagállamaira annak a kikonstruált jelszónak a jegyében, hogy meg kell „védeni“ őket a „szov­jet befolyástól és terjeszkedéstől“. A harélas antiimperialista jelszavakat hangoztató Peking a valóságban azt a szerepet vállalta, hogy féktelen szovjeteilenességében nem valami-KOMMENTARUNK Madrid: щедуй vagy szócsata megokolásával elhalasztanák. Fő, hogy „megmondhatták a magukét", most aztán, csináljatok, amit akar­tok. Mit Is mondtak? Hogyan mondták meg a „magukét“? Semmi újat nem mondtak, csak e nagy nemzetközi fórumon is belekapaszkodtak a tör­téntekbe, a lengyelországi fejlemé­nyek új alakulásába, olyan pozíció­ból szemlélve a történést, hogy ezzel szándékosan beavatkoznak a szuve­rén Lengyelország belügyeibe. A szo­cialista országok közvéleménye eleve tartott ettől a lehetőségtől és óva in­tette a kapitalista világot, ne koc­káztassa meg Madrid esetleges ku­darcát. Az amerikai küldöttség kormánya nevében egyszerűen feltételeket sza­bott a madridi találkozó folytatásá­nak, illetve sikeres befejeződésének. Ezek a feltételek a lengyel nép bel­­ügyeit érintették. Amerika és NATO- csatlósai diktálni akarnak. Érveik azonban nagyon vérszegények, össze­hasonlítható-e egymással az, ami az objektív körülmények folytán elren­delt szükségállapotból kifolyólag tör­tént az ellenforardalom útjára terelt Lengyelországban azzal, amit Was­hington erkölcsi támogatásával és égisze aljrtt művelnek a salvadori junta kopói? Washington diktálni szeretne, de nem árulja el, honnan veszi magának azt a jogpt, hogy szu­verén kormányoknak egyszerűen eló­­írja, mit tehetnek és mit nem. Haíg megadta a hangot és a NATO-kórus rázendített. A tagországok külügymi­niszterei és magas rangú diplomatát persze óvatosabban fogalmaztak, de még a mérsékeltebb hangvételű Genscher nyugat-német külügyminisz­ter is többet engedett meg magának Madridban, mint odahaza. Mivel magyarázható ez? Egysze­­rüen azzal, hogy Washington mind a helsinki záróokmányt, mind a végre­hajtásával foglalkozó madridi talál­kozót a maga politikai eszközéül kí­vánja felhasználni, a gyakorlatban úgy állítja fel a dolgokat, mintha a madridi találkozó a NATO-paktum­­nak valamilyen fiókintézménye volna. Washington itt erősebb nyomást gya­korol szövetségeseire, hogy minél nagyobb politikai tőkét sikerüljön kovácsolnia. Heves vitázással indult a madridi találkozó befejező szakasza. Pillanat­nyilag kilátástalan egy komoly, tárgy­szerű záróokmány megfogalmazása; Washington nem is erre törekszik. De a Madridban megoldandó problé­mák rendezésének elodázása veszé­lyes hazárdjáték az európai és az egyetemes béke sorsával. A külön­féle nemzetközi fórumokon beterjesz­tett szovjet javaslatok fényében egy­re világosabb Washington felelőssége az emberiség jövőjéért. <—fn-ч кг.лшжлтжл lyen külön, harmadik hatalomként, vezette UNITA szervezetnek, hanem egyértelműen lecsatlakozva, Angola kérdésében Peking nagyon az imperializmus szálláscsinálója, ha szorosan együttműködik a fajüldöző tetszik, üzletkötője legyen a fejlődő Dél-afrikai Köztársasággal. Persze afrikai országokban. nem emel szót Pretoria fajüldöző po-A kínai gazdasági-műszaki segít- litikája, Namíbia önkényes, az ENSZ séggel épülő létesítmények számát döntésével dacoló megszállása ellen, tekintve a fekete földrész első he- Sőt, befolyásos afrikai lapok szerint lyen áll Peking terveinek kiviitelezé- az utóbbi években megnőtt a Kínából sében, hiszen egy tavalyelőtti kimu- a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló tatás szerint 300 ilyen létesítményt olajimport, Kína látja el textillel, tartottak nyilván. Persze nem min- egyenruhaanyaggal a dél-afrlkal fegy­­den fenékig tejfel. Kínai ígéreteinek veres erőket, viszont titokban, egy csak harmadrészét váltja be és a ki- svéd cég közvetítésével —- a világ­nál kivitelezők általában nem tartják közvélemény felháborodását elkerü­­be a határidőket, mint például, a lendü — dúsított uránt kap a faj­marokkói sportstadion esetében. A üldöző államtól két ezermegawattoe Kínai változatok III. PEKING CSAPJAI A kínai segítségnyújtásnak árnyoldala még, hogy általában kis és legfeljebb közepes vállalatok létesítésében nyil­vánul meg. Nem túlzás, hogy Kína látványos gazdasági vállalkozásai ál­talában balul ütnek ki, mint például a sokat reklámozott TANZAM vasút­vonal, melynek számos építési fogya­tékosságára derült fény, s találóan állapította meg egy tanzániai lap, hogy kevesebb vonat haladt át rajta, mint amennyi munkaértekezletet tar­tottak a vasútvonal építői. Megjegyzendő: Peking — a már említett politikai motívumok mellett — nem önzetlenül vesz részt építési tervek kivitelezésében az afrikai or­szágokban, hanem — mint a Tanzá­nia és Zambia összekötőiéként épült TANZAM vasútvonal esetében is — kínai termékek kierőszakolt felvételi piacának biztosításához köti a vállal­kozás pénzelését stb. Szemlátomást csökkent a kínai segítség és együtt­működés hatásfoka, egyúttal politikai kihatása is az afrikai országokban, s ezért Peking már szemérmetlen nyíltsággal a sajátja helyett, imperia­lista országok „segítségének“ igény­be vételét ajánlja az érdeklődő afri­kai országoknak. LEHULLOTT AZ ÄLARC Kína szerepére nagyon rávilágít az is, hogy az afrikai megmoz­dulásokban szinte törvénysze­rűen a haladásellenes erők oldalán áll. A nigériai véres polgárháború idején például a biafrai szakadáro­­kat támogatta, akiknek fő problémá­ja a valóságban nem az északi mo­hamedán hausszák és a keleti kato­likus ibők, vagy a déli vegyes vallá­­sú jorubák törzsi viszálya volt, ha­nem az újabban feltárt lelőhelyek kapcsán amerikai olajérdekeltségek húzódtak meg a háttérben. Peking ugyancsak Szomália nacionalista, az ország érdekeit az amerikai imperia­listáknak kiszolgáltató politikáját és háborúját támogatta a haladó Etió­piával szemben. Ugyancsak fegyve­rezte az imperialista bérenc Mobutut, a zairei diktátort a haladó irányza­tú népfelkelések leverésére stb. A legaljasabb szerepet Peking az ango­lai kérdésben játssza, mivel fegyvert és egyéb segítséget nyújt a szakadá­­roknak, különösen a Jonas Sawimbi FEKETE FÖLDRÉSZEN atomerőművének amerikai szállítá­soktól független üzemeltetésére. KARHOZOTTAK SZÖVETSÉGE Kína és az imperializmus egyaránt érdekterületének nyílvánítja Afrikát, Ebben az irányban igyekszik is be­folyásolni a földrész politikáját. Ä „gazdasági segítség“ mellett diplo­máciai vonalon is, hiszen Peking 45 afrikai állammal tart fenn diplomád ciai kapcsolatokat és csak négy éU lám — Elefántcsontpart, Lesotho, Ma­lawi és Szváziföld ismeri el Tajvant, A fekete földrész országai azonban valamilyen idegen testként kivetik az annyira propagált „kínai fejlesztési modellt“, mint „radikális szocialista alternatív^“. Átlátnak a szitán, mert; Peking emisszáriusal révén úgy vi­­seíkedik Afrikában, mint „18. NATO-» állam“, az imperializmus neokolonla­­lista törekvéseinek „kvártélymeste­re“, a fajüldözők és klasszikus ki-» zsákmányolők cinkosa. Egyik fő sző-» szólója annak, hogy amerikai támasz­pontokat létesítsenek olyan államok­ban, mint Szomália, Szudán, Marok-* kó, esetleg Tunézia, ezekből az álla­mokból kínai, sőt dél-afrikai fegyver­zettel ellátott imperialistabarát, szov­jetellenes tömböt alakítsanak ki az imperializmus érdekeinek szolgálatá­ban. A Jelszó, melyet Peking minden vonatkozásban követ Afrikában: El­lenségeim ellenségei — az én bará­taim. így magyarázható Peking kap­csolata a fajüldöző Pretoriával is, ezért kardoskodik a Diego Garcia szigetén tervezett amerikai támasz­pont létrehozása és kibővítése mel­lett. Minden mindegy, csak. szovjet­ellenes legyen. Ez Peking álláspont­ja. A Szovjetuniót mint a gyakorlat­ban bevált szövetségest és jőbarátot Ismerik az afrikai népek, s átlátnak Peking maóista fondorlatain. Ezt bi­zonyltja a nigériai Times Internatio­nal megállapítása is: „A Kínai Nép­­köztársaság és az Egyesült Államok számos földrész szilárdságát veszé­­lyzteti, mindenütt nagy veszélybe so­dorja a béke ügyét“. Találó, lakoni­­kus megállapítás. " LÖRINCZ LÄSZLÖ Következik: IV. Szövetségben a diktatúrákkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom