Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-06 / 5. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES 1982. február 8. 12 A jutalmazás szerepe ás feladata a mezegaztfasáplHa Á szocialista mezőgazdaság építésének három évtizede számtalan gyakorlati példával bizonyította, milyen teljesítményekre képesek mezőgazdasági dolgozéink, ha a kitűzött célok helyességéről meggyőződtek és azok teljesítésében anyagilag és erkölcsileg érdekeltek. A célokkal való azonosulásra és a teljesítésükben való minél közvetlenebb érdekeltségre annál inkább szükség van, minél igényesebb feladatokról van szó, s minél nehezebb feltételek között kell azokat teljesíteni. Az idei feladatokra mind az igényesség, mind pedig a végrehajtási feltételek bonyolultsága érvényes. Az 1981-es év szélsőséges időjárási viszonyai súlyos kieséseket okoztak mind a szemesek és a tömegtakarmányok, mind pedig a szőlő, a zöldség és még egész sor termény hozamaiban, s ez egyaránt érezteti hatását a takarmánygazdálkodásban és a pénzügyi források terjedelmének alakulásában. Mezőgazdasági üzemeink új feladatok előtt állnak: át kell hidalni az abraktakarmányokban mutatkozó hiányt, át kell állítani az állattenyésztés szerkezetét, fenn kell tartani a hasznossági szintet, úrrá kell lenni az üzemanyag-korlátozásból adódó nehézségeken, főleg pedig biztosítani kell a tavalyi terméskiesések mielőbbi pótlását. E feladatok egyaránt megkövetelik a termelés lehető legnagyobb növelését és a rendelkezésre álló anyagi források leghatékonyabb kihasználását, ami viszont csakis a dolgozók elkötelezett hozzáállásával és következetes cselekvő közreműködésével valósítható meg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az adott helyzetben még az eddiginél is nagyobb szerepe és jelentősége van a dolgozók kezdeményezésének és a minél ösztönzőbb anyagi-erkölcsi érdekeltség biztosításának. Az anyagi érdekeltség a szocialista mezőgazdaság első napjától a fejlesztés legérzékenyebb, leghatékonyabb, de egyben a legfőbb figyelmet igénylő eszközei közé tartozott nemcsak üzemgazdasági, de népgazdasági vonatkozásban is. Mind a dolgozónak, mind a társadalomnak egyaránt érdeke, hogy a végzett munka mennyisége, minősége és társadalmi jelentősége szerint jutalmazva legyen, de ugyanúgy érdek az is, hogy az így kapott pénznek a piacon mind minőségben, mind mennyiségben és választékban megfelelő fedezete legyen áruban és szolgáltatásokban egyaránt. Való igaz, hogy a dolgozók munkahelyi és állampolgári közérzete nagymértékben a helyesen tájolt jutalmazási elvektől és a helyesen alkalmazott jutalmazási formáktól függ-A jutalmazás és az anyagi érdekeltség érvényesítésével kapcsolatos célok és alapelvek a szövetkezetesítés első napjaitól azonosak és változatlanok. Viszont változik a termelési és gazdálkodási folyamat keretében megvalósuló célok fontossági sorrendje, társadalmi és üzemgazdasági szerepe, s ennek következtében azok ösztönzési módja és formái is. A tapasztalat azt mutatja, hogy amennyire kézenfekvők és logikusok a jutalmazási alapelvek — nevezetesen a munka mennyisége, minősége és társadalmi jelentősége szerinti jutalmazás —, annyira bonyolultak és körültekintést igénylőek az egyes jutalmazási és ösztönzési formák "kialakításával kapcsolatos tennivalók. Kezdetben a döntő cél a munka elvégzésének biztosítása volt és az érdekeltségi rendszernek is ezt kellett szolgálnia. Később a munkaérdekeltség lépett, majd pedig a termelés minél nagyobb mennyiségi fokozásának törekvése, s ennek megfelelően módosultok az anyagi érdekeltség biztosításának eszközei és módjai is. A jelen időszak fejlesztési feladatai sajátosak és nem kis mértékű lépésváltást követelnek. A mezőgazdasági termelés mennyiségi fejlesztése mellett előtérbe léptek a minőségi és hatékonysági követelmények, az önköltségek csökkentése, a gazdaságosabb termelésmódok érvényesítése, mindenekelőtt pedig az, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásainkat ott és arra használjuk fel, ahol azok a legnagyobb termelési értéket eredményezik. Sem üzemileg, sem társadalmilag nem érdekesek azok a teljesítmények, melyekben nem térülnek meg kellő hatékonysággal az eszközölt ráfordítások. Például: senkinek sincs joga a rendelkezésre álló abrakiakarmányból úgy sertéshúst termelni, hogy az egy kilogrammra jutó fajlagos fogyasztás 4,5 kilogramm legyen, ha az 4,2 kilogrammal is előállítható. Avagy a naftát olyan tehergépkocsi üzemeltetésére használni, mely egy köbméter föld elszállításához 2,6 litert fogyaszt, ha ugyanez a teljesítmény 1,9 literrel is megoldható. Ezek a kérdések ilyen élesen korábban soha sem vetődtek fel és megoldásuk nemcsak alapvető szemléletváltozást, de egyben új érdekeltségi formák és eljárások érvényesítését követelik meg. A mezőgazdaság új irányítási rendszere keretében bevezetett bér- és munkaügyi intézkedések mezőgazdasági dolgozóink előtt ismeretesek. Ezek a mezőgazdasági üzemek — főleg a szövetkezetek — számára az eddigi rendelkezésekkel szemben széles körű önállóságot és mozgásteret biztosítanak a különböző jutalmazási módok és formák megválasztásában, illetve azoknak a termelési és gazdasági célokhoz való igazítására. Emellett lényegében megszűnt az átlagkereset-szabályozás, mely a múltban arra ösztönözte az üzemeket, hogy szaporítsák a szakképzetlen, alacsony bérkategóriákba tartozó dolgozók számát, hogy ezáltal az átlagkereset növekedési üteme ne haladja meg a megszabott keretet. Még ennél is jelentősebb az az intézkedés, mely a bértömegszabályozás területén lépett érvénybe: a teljesítmény növekedésének minden százaléka után 0,6 százalékkal nő a bértömeg és ezzel a termelésnövekmény bérfedezete biztosítva van. Ezek és a további intézkedések nagymértékben megnövelték a vállalatok lehetőségeit, hogy olyan anyagi ösztönzést alkalmazzanak, mely legк шшйкшж SZELLEMÉBEN inkább szolgálja a hatékony termelésnövelés és az okszerű költséggazdálkodás feladatait. Ez a lehetőség egyúttal nagymértékben növeli a vállalatok társadalmi és közgazdasági felelősségét. Mostantól kezdve nem lehet a kívülről előírt bérszabályzatok hiányosságára hivatkozni és azzal takarózni. Igen röviden meg fog mutatkozni, melyik üzemben milyen szinten uralják a kérdést és mennyire tudnak élni a lehetőségekkel. Noha az eddigi értelemben vett átlagkereset-szabályozás megszűnik, változatlanul érvényben marad az a szabály, hogy az átlagkeresetek nem növekedhetnek gyorsabban, mint a termelékenység nő, mert csak ez biztosíthatja, hogy a pénzkibocsátás termeléssel és áruval legyen fedezve. Mint Ismeretes, a szövetkezeteknél n teljes bértömeg az összteljesítmény függvényével emelkedik vagy csökken. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csökken a szövetkezetek nyereségérdekeltsége és a legfőbb premizálási szempont nem a tervezett és a terven felöli nyereség elérésének, illetve a megtakarítások ösztönzője lesz. Az új irányítási rendszer feltételei között a jutalmazási rendszernek az eddiginél erőteljesebben kell támaszkodnia a belüzemi önelszámolásra, a minél szőkébb kollektívák eredményeinek rendszeres és folyamatos értékelésére. A belüzemi önelszámoláson nem kell bonyolult szervezeti rendszereket és különleges könyvviteli módokat érteni. Az önelszámolás mindenütt megvalósítható, ahol személyre, vagy munkacsoportra nézve konkrét feladatok vannak meghatározva és annak telje> sítése folyamatosan mérve, értékelve és jutalmazva van. Ez pedig a termelőhelyek túlnyomó többségében megvalósítható. A legfőbb követelmény, hogy a jutalmazás ténylegesen érdem szerint lggyen. Ez megköveteli az érdem szerinti differenciálást, mely nem merülhet ki abban, hogy a dolgozók képesítésük alapján más és más bérosztályokba vannak sorolva. Az igazi differenciáló tényezőnek eltérő terjedelmi teljesítményeken, jövedelmezőségen és megtakarításokon kell alapulnia és az ebben szerzett érdemeket kell tudni minél inkább személyre menően lemérni, kiértékelni és jutalmazni. Mivel egyidejűleg több különböző jellegű mutatóból álló feltételrendszer alapján kell értékelni, általában az egy-tényezős jutalomforma, mint például az egységnyi termékelőállításra meghatározott díjszabás ezt egymagában nem tudja biztosítani. Az ilyen díjszabás főleg csak a termelés mennyiségi jellemzőit értékeli: például 100 liter tejtermelésért 50 korona. Hogy ezt nftlyen termelési költségek mellett termelték és milyen áron értékesítették, azt más bértényezőknek, mint például a prémiumoknak, jutalmaknak, részesedéseknek kell ösztönözni, illetve jutalmazni. Különösen azoknak a jutalmazási formáknak kell háttérbe kerülni, melyek mögött nem áll sem konkrét termelés, sem konkrét megtakarítás, vagy többletjövedelem, ilyen elsősorban az évvégi nyereségrészesedés vagy osztalék, mely az alapkeresmény bizonyos százalékában van egységes díjszabás szerint kifizetve és ennek folytán semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy abból a nyereségből, amit Péter hozott létre, nem Pál részesedik-e. Az új szabályozás módot ad a természetbeni jutalmazás közvetlen és közvetett alkalmazására is. A vásárúti és a csiiizközi szövetkezetekben kiváló tapasztalatokat szereztek a fóliasátras zöldségtermesztés családi művelésben történő biztosításával. Az egyes fóliasátrakat családoknak adták át, pontosan meghatározva, hogy mit biztosít hozzá az efsz (talajelőkészítést, palántát, vegyszert), mit a tag, illetve, hogy a tag a fóliából elért árbevétel hány százalékát kapja. A tag ezáltal nemcsak a termésmennyiségben, a minőségben, de még az értékesítési időpontban is érdekeltté vált, mert az árbevételben mindez maradéktalanul viszszatükröződik. A korábbi évekkel összehasonlítva az előttünk álló feladatok nemcsak nehezebbek, de egyúttal más megközelítést, más szemléletet és más cselekvési módot is követeinek. Hosszú éveken át megszoktuk, hogy az egyes tervmutatúk túlteljesítése a termelésben általában kívánatos. Az új feltételek közt ez nem minden esetben érvényes. A mennyiségi jellegű fejlesztés helyét a minőségi mutatók javítása foglalta el, s erre keli összpontosítani az anyagi-erkölcsi ösztönzés eszközeit is. Hasonlíthatatlanul megnőttek a gazdaságosság iránti igények, s ezt anyagi érdekeltséggel is alá kell támasztani. A traktoros számára előnyösebbnek keli lennie az üzemanyagmegtakarításnak, mint a túlórának, vagy a többlet traktoróra beírásának. Nem ritka az olyan helyzet, amikor az alkalmazott érdekeltségi rendszer éppen a követett célokkal ellentétben hat. Múlhatatlanul szükséges, hogy minden mezőgazdasági üzemben minden részletre kiterjedően felülvizsgálják az eddigi jutalmazási rendszert, hogy hatálytalanítsák azokat a mennyiségi ösztönzőket, melyek a hatékonyság és a gazdaságosság ellen hatnak és biztosítsák azt, hogy a dolgozóknak érdemes legyen küzdeni a hatékony megtakarításokért és a gazdaságos többlettermékekért. Az új érdekeltségi elveknek az új termelési-gazdasági feltételek közt való hatékony alkalmazására egységes használati utasítást adni nem lehet. Ezt ágazatonként és munkahelyenként kell kialakítani. Egy azonban elvitathatatlan: az anyagi érdekeltség javításában hatalmas tartalékok rejlenek, melyekre mezőgazdaságunk további fejlesztésében feltétlenül szükség van és melyeket az adott feltételek között egyetlen üzemnek sincs joga kihasználatlanul hagyni. Dr. CSÉFALVAY GÄBORÍ KÖZGAZDASÁGI PROPAGANDA A belüzemi önelszámolás III. RÉSZ 5. A belüzemi önelszámolás gyakorlati érvényesítésének kutatása és irányítása A 6. öitéves terv időszakában a belüzemi önelszámolás kérdésének elméleti vizsgálatával több intézet foglalkozott. A mezőgazdasági üzemek és a kooperációs társulások belüzemi önelszámolásra épülő irányításának és szervezésének elveivel, módszereivel és modelljeivel kapcsolatos kérdéseknek vizsgálatát a Bratislava! Mezőgazdasági Közgazdaságtani Kutatóintézet irányította. A kutatási feladat megvalósítását elsősorban arra irányították, hogy az adott szervezeti és irányítási szerkezettel összhangban olyan alapelveket és módszertani eljárásokat munkáljanak ki, amelyek lehetővé teszik a belüzemi önelszámolás tökéletesítését, továbbá kedvező feltételeket teremtsenek az adatfeldolgozás számítógépes rendszereinek bevezetésére, s ennek nyomán konkrét javaslatokat terjeszszenek elő a termelóeszközök és a bővített újratermelés belüzemi forrásainak hatékony kihasználása érdekében. A kutatás vonalán kitűzött célokat csak részben sikerült teljesíteni. A fö feladat részfeladatokra való lebontásában nem minden esetben érvényesítették a rendszerelmélet elveit. Több részfeladat tartalmi szempontból nem volt összhangban, s nem összpontosult a belüzemi irányítás összes kérdésére. Az egyes részfeladatok csupán a belüzemi irányításra, vagy a termelési folyamatok operatív irányítására irányultak. Hiányosságnak tekinthető az is, hogy nem oldották meg a feladatok néhány tárgyi vonatkozású kérdéseit sem. A kutatásban elért eredmények az említett hiányosságok ellenére értékes ismereti forrásnak tekinthetők a belüzemi önelszámolás gyakorlati érvényesítésében. A kutatás eredményein módszertáni segédeszközök, tervezetek és javaslatok formájában folyamatosan jutatták el a gyakorlatnak. Sajnos, a kutatás eredményeinek a gyakorlathoz való eljuttatása nehézségekbe ütközött s ütközik ma is, vagyis röviden fogalmazva a tudományos ismeretek nehezen érvényesülnek a gyakorlatban. Ezt a feladatot a Mezőgazdasági Közgazdaságtani Kutatóintézet is csak részben teljesítetté. Abban a helyzetben vagyunk, hogy a mezőgazdasági tudományoskutatási alapnak a belüzemi önelszámolás területén szerzett eredményeinek széleskörű gyakorlati alkalmazásával csak kevesen foglalkoznak. Tartalmi szempontból legnagyobb hiányosságnak tekinthető, hogy a belüzemi önelszámolás klasszikus módszerekre épüló kutatása elszakadt ennek számítógépes alkalmazási lehetőségétől. Hazánkban a szociális és közgazdasági jellegű információs rendszerek kutatásával a Mezőgazdasági Közgazdaságtani Kutatóintézet és a Racionális Gazdaságirányítás vállalata (PRR) foglalkozik. Ez annyit jelent, hogy a belüzemi önelszámolás elméleti kutatása két síkon halad, ami önmagában véve nem tekinthető alapvető hibának, de az mér jelentős fogyatékosság, hogy a kutatás a kölcsönös együttműködés és összehangolás nélkül megy végbe. Ez a kétsíkúság a gyakorlatban sokszor a tájékozottság hiányához vezet főleg azért, mert a módszertani utasítások nem veszik figyelembe azt, mit hoz magával a gyakorlat. Gondolok itt elsősorban a számítógépes adatfeldolgozásra. Sajnos az említett kétsíkúság a 7. ötéves tervidőszakban Is tapasztalható. Nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy a belüzemi önelszámolás gyakorlati érvényesítésének irányítása a reszort szervei részéről sem kielégítő. Többek között nem oldották meg következetesen a felelősségkört a belüzemi önelszámolás irányításáért. Ami a központi és a középfokú irányítás kapcsolatát illeti, a belüzemi önelszámolás alkalmazásával kapcsolatos aránytalanságok még szembetűnőbbek. A kerületi és járási mezőgazdasági igazgatóságokon a belüzemi önelszámolás koordinálása és irányítása a közgazdasági igazgatóhelyettes hatáskörébe' tartozik. Az érvényes szervezeti szabályzat értelmében a szervezéssel és az Irányítással megbízott dolgozók a kerületi mezőgazdasági igazgatóságokon a közgazdasági részleghez, a járási mezőgazdasági igazatóságokon közvetlenül az igazgató hatáskörébe, a mezőgazdasági üzemekben pedig — amenynyiben hasonló funkció létezik — a szövetkezeti elnök vagy az állami gazdaság igazgatójának részlegéhez tartozik. Az ilyen irányítási rendszernek hatékonysága alacsony. Mindenekelőtt szükséges, hogy a belüzemi önelszámolás irányításának felelősségkörét vertikális síkon hangolják össze, és a munkamegosztást az egyes láncszemek között pontosan jelöljék meg. Véleményünk szerint optimálisnak tekinthető, ha valamennyi irányítási szinten a belüzemi önelszámolás irányítása és koordinálása a közgazdasági részlegek révén történik. Ez ugyanis lehetővé teszi a középfokú irányítási szervek és az üzemek megfelelő irányítását az egész vertikális vonalon. A CSSZSZK-ban és a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban a belüzemi önelszámolást a közgazdasági szakosztály irányítja. Ez a megoldás a számítógépes adatfeldolgozás szempontjából is ésszerSnek tekinthető. E kérdéscsoport tisztázásában felmerülő hiányosságok az applikáclós csoportok tevékenységének kibontakoztatását is gátolják, főleg a számítógépes adatfeldolgozással kapcsolatban. Az applikációs csoportok kialakul lása az 1978-as év második felében vette kezdetét. Akkor hét applikációs csoportot hoztak létre, azonban 1979. októberében a MÉM tanácsadó testületének döntése révén leállították to-* vábbi szervezésüket. Csehországban az applikációs csoportok 1975-től tevékenykednek. 1981. január 29-én életbe léptetett minisztériumi határozat jóváhagyta és törvényesítette működésüket. Ennek következtében a belüzemi önelszámolás alkalmazása magasabb szintre emelkedett. Feltétlenül szükséges, hogy Szlovákiában is mielőbb munkálják ki az applikációs csoportok tevékenységi körét, valamint munkájuk szervezési és irányítási kérdéseit. Összefoglalás A mezőgazdasági termelés ésszerű és hatékony belterjesítése a mezőgazdasági üzemektől megköveteli az önelszámolásra épülő tervszerű irányítás bevált módszereinek alkalmazását. Létjogosultságát alátámasztja az a tény, hogy a belüzemi önelszámolás teljes mértékben megfelel a szocializmus objektív közgazdasági törvényeinek. A falu társadalmi életét a fejlett szocialista társadalom építésére irányítja, s elősegíti a mezőgazdasági dolgozók életszínvonalának növelését az érdem szerinti jutalmazás elveinek érvényesítésén keresztül. Irta: FOSA LAJOS közgazdasági mérnök, az SZLKP KB dolgozója Ш
