Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-09 / 1. szám
SZABAD FÖIDMÜVES 1982. Január 9. 6 Társalgás az éterben A Honvédelmi Szövetség Terebesl (Trebišov) Járási Bizottsága a honvédelmi nevelés feladatait a CSKP XVI. kongresszusának határozatai szellemében végzi. Sokoldalú tevékenységet fejt ki a katonaköteles fiatalok nevelésében. Erről győződtem a minap, amikor a honvédelmi nevelés feladatainak teljesítése felől érdeklődtem. — A fiatalok különböző klubokban fejtenek ki aktív tevékenységet — magyarázza Varjasi János titkár. — Nagy népszerűségnek örvend a rádiósok klubja. Szerencsémre a rádiósokat munka közben találom, Üjheli János klubvezető régi ismerősöm: — Az alapszervezeteknél tizenöt klubunk van, 375 taggal. Járási csoportunknak huszonkilenc tagja van, s a klubtagok nyolcvan százaléka mezőgazdasági dolgozó — mondja némi büszkeséggel. A szakosztályon belül öt szakcsoport működik: rövidhullámú, ultrarövidhullámú, iránymé rő, konstruktőr és rádiós többtusa szakosztály. ■ A rádiósklub milyen kategóriába tartozik? Nem könnyű erre válaszolni. Mindenesetre sajátos kategória: szellemi sport, technikai sport — és hobbi, szenvedély! ■ Mi hozza a fiatalokat össze, mi készteti, hogy klubba tömörüljenek? S van-e más jellegű klubélet, mint amijyet a „szakmai" követelmények megkívánnak? — Igen szoros a kapcsolat a klub tagjai között. Célunk az, hogy az üjoncoknál is alakuljon ki egy olyan más hívöjele szerepel a jegyzőkönyvben! Cjheli János klubtitkárral állunk a két fiú háta mögött — a többiek most éppen pihenőben vannak. — Kétóránként váltjuk egymást a készülék mellett — mondja. — Persze, nem egyformán terheli meg az embert minden óra: volt, hogy egy órát alatt száz kapcsolatot létesítettünk, de például a délelőtti órákban ez a szám alaposan csökkent... Váltás következik, de közbeiktatnak némi szünetet. — Nyáron sokkal jobb — mosolyog Szlivka Mihály. — Sokat járunk táborozni Dargóra és Byštére. Amolyan kirándulások is ezek, meg persze dolgozunk is közben. A fiatalember a cukorgyárban agronómus. Középiskolás korában kezdte a rádiózást. A kérdésre, hogy miért csinálja, széttárja a kezeit: — Nehéz válaszolni... Hobbi, sőt annál több, szenvedély. Ojheli János szintén agronómus a Mezőgazdasági Kutatóintézetben dolgozik Terebesen. Én azt is nagyszerűnek találom, hogy különös ismeretségekre tehet szert az ember. Nekem például Magyarországon öt, Jugoszláviában három személyes Jó ismerősöm van, akikkel rádión keresztül ismerkedtünk meg. De fölkerestem pár éve Moszkvában is két amatőrt, akikkel előzőleg kapcsolatba kerültem. Hazánk minden nagyobb városában van kapcsolatom amatőrökkel... Remélem, még jó pár ilyen ismerőst szerezhetek. Jozef Šamutovský Nagykaposon alapállás, hogy érdekelje a társa munkája, élete, véleménye... Tömöríteni akarjuk a rádióamatőröket, hogy akik egymás közelében élnek, azok személyesen is jól ismerjék egymást, segítsék, támogassák a másik munkáját. No, és az sem megvetendő szempont, hogy a klub keretein belül kedvükre bütykölhetnek, tapasztalatokat cserélhetnek. Itt van ez a szekrény — mutat a klubtitkár a fal felé. — Alkatrészek vannak benne. A jelentősebb rádiós folyóiratokat előfizetjük, és szakkönyveink is vannak. Ezt az adóvevőt is mi készítettük. Mindent magnóra rögzítünk. Ahogy fordul lassan a rádió adóvevő készülék gombja, egymás szavába vágnak a világ négy tájának amatőréi, zsong az éter ... Nesztelenül suhannak a láthatatlan hullámok, hátukon hfvójeleket, kérdéseket és válaszokat hordva, összeköttetést teremtve egymástól sok ezer kilomé térré élő rádióamatőrök között. Jozef Šamutovský angolul betűzi a járási rádióklub hívójelét és fülére szorítja a hallgatót. Ahogy felhangzik a válasz a Honvédelmi Szövetség terebesi székházé nak egyik irodájában sietős mozdulatokkal keresgél Szlivka Mihály: jókora táblázatokat böngész, hogy megtudja, volt-e már kapcsolat az elmúlt nyolc óra alatt ezzel az állomással. Nem könnyű a dolga, ekkorra már több mint száz külföldi állo(Veiké Kapušany) lakik. Az ottani rádiósklub vezetője, de hetente háromszor rendszeresen be jár Terebesre. — Az ifjúság vonzódik a technikához, mi azon fáradozunk, hogy jó rádiósokat neveljünk a néphadsereg számára. Én huszonöt sorkatonakötelessel foglalkozom, valamennyien ügyesek. Érdekességekre terelődik a szó. Ojheii János említi a szokványos kérdést: a legtávolabbi kapcsolat? ... — Nehéz erre választ adni. Volt rá példa, japánnal beszélgettem, amikor antennám kelet felé fordult. Amikor próbaképpen ellenkező irányba állítottam, meglepetésemre szintén jó volt a vétel minősége... a rádióhullámok a Föld megkerülésével jutottak el hozzám! Egy szép képeslapot is kaptam az illetőtől. — Igen érdekes szokás — meséli tovább —, hogy van rá példa: öt-hat ország magyar származású amatőréi amolyan „kerekasztal-beszélgetést“ tartanak. Körbejár a mikrofon az USA-tól Svédországig. ... Űjra a készülék elé ülnek, aztán feszült figyelemmel hallgatják a távolból érkező hangokat, el-elkapva köztük az észak-amerikai hívójeleket. Akkor aztán röppen a terebesi válasz ... S a rövid beszélgetés után az egyezmény üdvözlés „Good luck in contest! — Sok szerencsét a versenyhez!" ILLÉS BERTALAN Kedves ünnepségre kaptam meghívást: a Szlovák Nőszövetség ipolyhídvégi (Ipelské Predmostie) helyi szervezetének éneklő csoportja tartotta alakulásának tizedik évfordulóját. A hangulatos találkozó a kívülállónak is bizonyította, hogy az éneklő csoport valóban jó kollektíva: nemcsak énekelni, de szórakozni is nagyszerűen tud. A jól szervezett program keretében az éneklő csoport vezetője, Málik Jőzsefné értékelte az elmúlt tíz év munkáját. Az elért ei^edmények igazolják, hogy a tizenkét taggal induló csoport, mely azóta tizenhétre bővült, valóra váltotta a kitűzött célokat. Színes műsorukkal, népdalkincsértékű dalaikkal számtalan helybeli ünnepséget, jelentős évfordulót tettek gazdagabbá. De színes műsorukkal más helységekben is vendégszerepeitek. A szomszédos falvakban negyvenkét alkalommal léptek fel, s rendszeresen szereplői a járási népdalfesztiválnak, a nagycsalomijai (Veiké Calomija) nyári „Békeünnepélynek“. Elkötelezettségükről tanúskodik, hogy Vidáman hangzik a csasztuska az ^»yüttes tagjai népviseletben vonulnak fel a május elsejei színpompás menetben a járási székhelyen, Nagykürtösön (Veľký Krtíš), valamint az, hogy sikeresen szerepeltek a Forradalmi- és Munkásdalok Fesztiválján Ipolynyéken (Vinica). Vendégszerepeitek Ipolyságon (ŠahyJ a hagyományosan sorrakerülő Honti Napokon is, de a legnagyobb sikernek azt tartják, hogy a Csehszlovák Rádió magyar adása is sugározta műsorukat. Igaz, a tíz év alatt előadott 168 dal közül nehéz volt kiválasztani a műsorba szükséges hatot, hiszen mindegyike népdalkincsünk egy-egy drágaköve. 0 Hogyan és honnan gyűjtötték dalaikat? — kérdeztem a csoport vezetőjét, amikor az ünnepi rész után asztalhoz Ültünk. — Azok nagy részét a községben élő idős emberektől, akik egész életükön át szívesen énekelgettek, és minket is megtanítottak szép dalaikra. Persze, tagjaink között sokan vannak, akik már korábban megismerkedtek ezekkel a dalokkal, tőlük megtanuljuk és műsorunkra tűzzük azokat. Pintér Jánosné egy kész „nótafa“, de Túri Jőzsefné szintén sok dalt ismer. És persze a többiek: Bojtos Sándorné, Bojtos Sándorné, Hlavács Olga, Cselkó Pélné, Krupcsák Jánosné és sorolhatnám a neveket tovább, hiszen valamennyien hoznak valami újat a csoportba. ф Sokat gyakorolnak? Jut idő a munka mellett a kultúra ápolására? — Bizony nem könnyű teljes létszámot összehozni egy-egy próbára, hiszen mindannyian dolgozó nők vagyunk, akiket munkájuk mellett a háztartás és a család is leköt. Éppen keressük az olyan időpontot, amely leginkább megfelel tagjaink többségének, hogy a próbán teljes létszámmal lehessen jelen éneklő csoportunk. A fellépések előtt gyakrabban jövünk össze, hetente két alkalommal találkozunk. S ha új dalokat tanulunk be, akkor még sűrűbben. Nyáridőben természetesen kevesebbet szerepelünk, így ritkábban is találkozunk, de azért akkor is együtt „él“ a csoport. Azelőtt még a polgári ügyek testületének rendezvényein is felléptünk, így többször találkoztunk, de az utóbbi években „nem igényük“ műsorunkat. Trevalec Lászlóné oda jött hozzánk, partnerem elnézést kért, mert egy kis megelepetést készítettek elő. Pillanatokon belül színpadon voltak, és máris fújták a csasztuskát, melyet az éneklőcsoport vezetője állított össze. Nagy vidámság és elismerő taps fogadja a csoport tagjainak „gyengéit“, mindenki által ismert „ballépéseit“, fura szokásait ki pellengérező versikéket, melyben az előadók magukat sem kímélik ám. Az egyik részből arra következtettem, hogy az „objektív problémák“ ellenére is tovább szándékoznak dolgozni a csoport tagjai: „A tíz év alatt növekedtünk években és súlyra,/ Kérjük a vezetőséget, a színpadot csináltassa újra!“ ф A csasztuskában „szóvá tett“ esetekért nem neheztelnek majd az érintettek? — kérdeztem, a titokban tartott műsorszám után. — Mindannyian szeretjük a vidám* Ságot, értjük a tréfát, ezen is derülünk, senki sem veszi komolyan. De egy kis „fűszer“ kell az ételbe, mindjárt jobban ízlik az étel. Ma pedig jő hangulatban akarjuk ezt a számunkra jelentős évfordulót megünnepelni. ф Számos sikeres fellépése volt már az indulás óta az együttesnek. Munkájukra felfigyeltek-e az Illetékesek, kaptak-e elismerő szót gazdag tevékenységükért? — Az elmúlt tíz esztendő alatt több elismerést kaptunk a járási szervektől, de méltatta munkánkat a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottsága is. öt évvel ezelőtt bronz emlékplakettal jutalmazta tevékenységünket, ezúttal pedig a Szlovák Nőszövetség járási bizottságának díszoklevelét kaptuk. M.ajd csendesen, mint aki titkot árul el, odasúgja: — Most a Szlovák Nőszövetség KB ezüstplakettjét várjuk, melyet —i minden bizonnyal — a közeljövőben megkapunk. ф További terveik? teszem fel az utolsó kérdést. — Énekelni tovább — mondja egy* szerűen, természetesen. — Énekelni, minél több rendezvényen szerepelni. Ojabb dalokkal bővíteni műsorunkat, hogy őseink folklórkincsét egyre jobban megismertessük és megszerettessük a ma élő fiatal nemzedékkel, hogy aztán 6k is ilyen lelkesedéssel adhassák tovább az utánuk következőknek. ■ Az évforduló alkalmából a hnb kis ajándékkal, apró figyelmességgel kedveskedett az éneklő csoport tagjainak, akik vidáman szórakoztak a meghívott családtagokkal együtt. Boldogan ünnepelték az elmúlt évtized nehéz munkával, sok-sok lemondással elért sikereit. BÖJTÖS JANOS Egy kis ajándék a jubiláló csoport tagjainak (A szerző felvételei) ^ДПДДЛЛЛАЛ<У>А<У>ЛАО<УУ*иУ|*1**^**^ж*жж'*‘**' a*****<l*M****a*M * **** шл Rangos Impozáns, felejthetetlen, élményszámba menő kiállítással lepte meg az érdeklődőket a Szlovák Nemzeti Galéria: a jametszet fejlődését, annak kiállítás művelőit — alkotásaikon keresztül — mutatta be. A művészi önkifejezésnek ezt a formáját is elérte a nosztalgiahullám? — szólt a kiállítás egyik szem lélője, Marta Kubišová. A megjegyzés egy hozzáértő véleményét sejtette: ugyanis a fametszet ma már művé szeipk körében nem tartozik a köz kedvelt kifejezésmódok közé. Vajon miért nem? A válasz kézenfekvő. A véső nem mindig engedékeny, s' ne hézzé teszi a művész „brillírozását“ az évek múltán összegyűlt értékes ismeretek felvonultatását. Persze ezt a tényt — többen — a legjobb alko tómüvészeink közül valók — megcá folták. A fametszet-technika ugyani: olyan alkotásokra ad módot, melye két más kifejezőeszközökkel képié lenség reprodukálni. Ezt a nézetei vallják mai napig is a fametszettel is foglalkozó Hložík, Kállay, Ruman ský képzőművészek, akik jelsorakoztak az említett művészeti ág egykori nagy művelői .közé. A kiállítás egyik színfoltját már nem élő grafikusunk, Szabó Gyula müvei képezték. A nagy alkotóművésznek, aki budapesti, prágai, pári-Anloman Snkol: Pásztor (fametszet} zsi egyetemeken képezte magát tovább, olyan alkotásait láthattuk, melyek a világ bármelyik galériájának nézőtábora előtt csakis elismerést válthatnak ki. —kalita-»
