Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-22 / 20. szám
1982. május 22. SZABAD FOLDMOVES 7 SASOI SÁNDOR: Húzzák-halasztják a lefekvés Ideiét. A tányér, az evőeszköz érintetlen az asztalon. A sütőben az étel: az aszszony kihúzogatja a lábast, nézi: nem lesz-e túl forró a pörkölt. Bemegy a szobába, felbontja a saját ágyát, a másiknak csak a térítőjét igazgatja. A másik ágy érintetlen tegnap áta. Már-már azt is lefekvéshez készítené, de babonás, arra gondol, elront vele mindent, ha számít reá, csak azért sem jön haza az ura. Laci kezében könyv, le nem veszi szemét az anyjáról. — Eldöntötted már, anya, hogy ml legyén a sorsa apa ágyának? — Tanuld a leckédet, ne legyen gondod énreám. — Nem szeretem, anya, ha szomorkodsz és Idegeskedsz. — Igazad van: rántani kellene egyet a vállamon: „Ahol hentereg a bitang, gazember, ott egye a fene a lotyójával együtt." A gyerek nem szívesen hallja a csúnya szavakat. — Az én apám nem olyan... tévedsz anyám... Talán sokáig tart a termelést értekezlet — Mafla, csak pártold, nagyon megérdemli... Ha pártolod, strázsáld, én fáradt vagyok, lefekszem... Tizenegyet, tizézkettőt üt az óra, Laci Utőhelyében elalszik; a földrafzkőnyv lecsúszik a konyhakőre. Azt álmodja, hogy nagy vörös kutya kergeti, futna, de nem bírja emelni a lábát. Az apja dalolására ébred... hűséget egy hűtlen szív, hogy miért ígér. Tudtam azt, hogy eldobsz majd egy senkiért..." — Apa ... — Csend, gyermekem, semmiféle riadozás... Megint dalol; olyan hamisan és pátosszal, hogy nevetni lehetne rajta, ha nem az ö apja lenne. Lehuppan a konyhaszékre, két kezét lóbálja, dalol, „hétszentséges“-sei kezdve hoszszat káromkodik. Hirtelen változtat a szövegen: — ... Rossz voltam hozzád? A szívemet kitépném érted, egyetlen fiamért, de te elpártoltál tőlem, anyádhoz húzol, ahhoz a bestiáhozI Sír. Igazi könnyekkel. Nyúlkál a zsebébe, az erszényét szorongatja, vlzsgálgatja: — Fuccs az utolsó tízesnek is, de hétfőn fizetés, azután jön az évnegyed vége, újításért csurran .valami, a nyereségrészesedés legalább tizenhat munkanap... Jut neked új ruhára, cipőre... — Apám ... — Semmiféle ,/ipám“-ozás, semmiféle felesleges locsogás. Ha jó fiam lennél, nem beígért cipőért, ruháért, azért sem, mert felneveltelek, hanem szíved érzülete szerint, segítenél levetkőzni. — Szívesen ... Apa, hol voltál mostanáig? — Ne fagassl Anyádnak is ez a szokása, pedig megmondtam neki az első estén: ,fiacskám, mellettem mindig ilyen jól fogod érezni magadat, de egyet jegyezz meg: sohase kérdezgess, hogy honnan, kitől és miért ebben az órában?" — Kijüzöm a cipődet. — Tegyed gyermekem, cserében a felneveltetésedért. — Addig állj csak fel, amíg a kabátodat lehúzom. — Es még mit nem? Talán eláztam? Felel], kölyökI Vagy azt ts megtiltotta az anyád? Szépen vagyunk, Szokora Jánosi A béka fenekénél alacsonyabbra akar letaposni az a jófajta,. akit én emeltem ki a megalázó cselédi sorból? Csattan, nytkordul a szobaajtó, az asszony ott didereg a küszöbön: — Engem emeltél ki? Én jártam utánafl, vagy te könyörögtél? Emlegetted a magányos életedet, meg azt, hogy énértem akarsz dolgozni, küzdeni? És mi a vége? Az, hogy hazudozol, megcsalsz; odapártoltál valami repedtsarkú senkihez... — Anyám, feküdj le ..., megfázol, anya... A nadrágját húzd le, amíg én felemelem a székről. — Húzza le a tüzes istennyila, amelyik bele nem vág a bitangba. — Annuska, egykori szerelmem, mindent rendbeteszünk: ennek érdekében tértem meg békés otthonunkba ... Tántorogva indul a szoba felé, de a felesége elébe áll: — Egyéb se kellene, mint hogy a féltett szőnyegemet, keservesen felsúrolt padlómat összehányd. — Annuska, engedsz a megszokott helyemre feküdni? Nyál csurran végig az állán, bamba tekintete a földre mered. Az aszszony utálkozva fordul el tőle: — Nyugodtan lefekhetsz, de én akkor kiülök a térre, a szobor talapzatára. — Csak azt akartam tudni... Mindent elárult, kedves hölgyem, és zsebrevágom a visszautasítást... Tudomásul vettem, hogy csaknem tizenöt éves házasság után kla ..., kiákol..., kiakolbólíttattam a hitvesi ágyból, csupán azért, mert megengedtem magamnak egy kis kenceficét, szórakozást, úgy is mondhatnám: kiruccanást az élet szebb tájaira ..., hogy egyébnek ne nevezzem, holott, ha meggondolom, Szokora János, most tudtad csak meg igazán: mi az igazi, forró női odaadás. — Szégyentelen, mire vetemedsz a fiad előtt? Oristen, süllyessz el engem, vagy bénítsd meg a nyelvét... — A fiamnak csak hasznára lesz, ha idejében megfelelő oktatásban részesül a női nemet illetően... Egyébként a forró odaadás vonz engem és ennek következményeként márts elindulok, ha nincs ellene kifogása drága hölgyemnek ... — Menj, fuss, kotródj, de ebben a percben. — Szót fogadok... Pá, kedveském, a vtszontnemlátásrat A legfurcsább, hogy már nem tántorog; határozott léptekkel indul az ajtó felé. A gyerek elébe áll, durván félrelöki: — Maradiatok magatokra! — Apa, ne menf el... Apa, ne hagyj itt... Ránéz a fiára; a tekintetében van valami a régi, az igazi apából, akt a gyárból megjövet, bíztatta: „Nyúlj a zsebembe, valamit találsz benne ..." Áll, lehajol a cipőjéhez a nadrágját igazgatja simogatásra lágyult keze ökölbe szorul: — Kia..., kiakol..., kiakolbólíttattam, hát megyek a magam útjára ... Már a kapuban hallatszik a dalolása. A gyerek szégyellősen törli le arcáról a könny. VAJDA JÁNOS* V. Georginának Ügy tetszik, mindent elfeledtem. Mögöttem minden ellapult. Ha visszanézek, egy kietlen Szomorú sivatag a múlt. Csak a te képed él még benne Csodás, ködös távolba, mint A Szaharában, messze, messze, A még kilátszó piramid, Mit el nem ér a fáradt vándor, De képe lelkén megmarad Még akkor is, ha teste már por A föveny szemfödél alatt... Húsz év múlva (GINA EMLÉKKÖNYVÉBE) Mint a Montblanc csúcsán a Jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szivem, többé nem’ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül — Múlt ifjúság tündér taván Hattyúi képed fölmerül. És ekkor még szivem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen__ * Vajda jános költő, íré és publicista, a 19. század második felének egyik legnagyobb magyar lírikusa, Petőfi forradalmi eszméinek ápolója, Ady Endre költészetének előfutára. Élete végéig küzdött visszhangtalanul és magányosan. sokszor reménytelenül is a dualizmus rendszere ellen. Igazi jelentőségét csak a 20. század elején ismerte fel Ady Endre, aki „szent elődjének“ tekintette. Méltán emlékezünk rá születésének 155. évfordulóján. Ropog József 1963-ban éppen egy darabot próbáltunk, amikor Jelentkezett a színháznál egy jóképű, fekete fiú. Ahogy emlékszem, elegánsan volt öltözve, nyúlánk volt, s nekem első látásra Jean Maralst Juttatta az eszembe. Elmondta, hogy 1944-ben született Almáson (Jablonov n. Turňou), most végezte a gépészeti technikumot, de 6 inkább színész szeretne lenni. Nosza vizsgára küldték, ahol megfelelt. Igen örültünk mt is a sikeres felvételnek, mert éppen fiatal színészekre volt szükségünk a Tékozló szerelem című bohózathoz. A bemutatkozás Jó volt: Játszott, énekelt, táncolt. Ezután még három epizó Iszerepet játszott el, az Asszuny és halálban, a Kismadárban és a Haramiákban, majd nagyobb szerepet kapott a Szent Péter esernyője első verziójában. 1966- ban ő játssza Sramko Ondrejt, aki a saját temetésén feltámad. Ezt olyan jól csinálja, hogy a közönség düledezlk a nevetéstől. Ez már Jelentős siker. Még egy kisebb szerep után megkapja élete első főszerepét: a Rómeó és Júlia Tibaltja lesz. Ebben nemcsak jól játszik, de remekül mozog. Amikor Rómeó leszúrja őt, félelmetes a földre zuhanása és a haldoklási jelenete. „A siker kötelez és kiemel“ — szokták mondani. A következő évadban ismét főszerepet kap az Ének a romon című történelmi drámában, majd két kisebb, de Jó epizódszerep után a Karenina Anna főszerepét. 0 a nagy csábító, a nők bálványa, s egyben Anna végzete, gróf Vronszkij. Ez szerepálom, ahogy mondani szokták, s Jóskának kezd teljesülni a vágya, hogy Igazi színész lehessen. De meg Is érdemli a bizalmat, hisz a Szalmakalapban olyan bravúrt követ el, amit kevés színész tudna utána csinálni. Egymás után eljátssza két megbetegedett kollégája helyett először Fadínand, majd Pierre De Piemont kapitány szerepét. Ez azért is nehéz lehetett, mivel kettejüknek nagyon sok közös Jelenete van, s bizony színész legyen a talpán, aki Ilyenkor nem keveri össze a szövegét, ö bravúrosan helytáll. Utána már csak nagy szerepeket játszik a Diplomásokban, az Anyában, s ő a Kormos ég kulcsszereplője, az író is. Majd pár kisebb szerep után ismét igen nagy szerep jut neki. Eijátszhatja Adámot Az Ember tragédiájában. Ez óriási szerep, már méretre és igényességre is. Hisz majd húsz jeleneten keresztül a színpadon van, s ráadásul még verses szerep is. Nagyon szépen csinálja, nagy sikere volt vele. A paradicsomi jelenet képét örök időkre meg is őrzöm, eltettem magamnak. Illúziót keltő, férfias, töprengő s gyötrődő Adám volt, ahogy Madách megálmodta s megírta. A Svejkben Lukás főhadnagy, s A kőszívű ember fiaiban ő a daliás Baradlay huszárkapitány. Ebben emlékezetes marad kulcsjelenete Haynau táborszernaggyal, aki miután megtudja, hogy a Császár kegyvesztetté teszi őt, megkegyelmez Baradlaynak. Még rabruhában is daliás huszár volt Jóska. Emlékezetes eset történt vele a Rablóban, amiben ő játszotta a hódító „szívrablót“. Ebben be akarja törni a kaput, hogy szerelmét elrabolja, s Udvardy Annuska a balkonról lövöldöz rá. Közben fgy kiabál: „Jaj, segítség, recseg már a kapui". Az egyik előadáson a nagy lövöldözés lázéban Annuska a szöveget így módosította: „Jaj, segítség, recseg már a ropog!“. A közönség alatt valóban recsegett-ropogott a szék a nagy nevetéstől. Remek egy kis baki volt. Ezután még egy sor szerep következik, mint például a Légy jól mindhalálig tanár ura, a Tánya Geológusa, s egy nagy szerepe az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámában. Közben felfedezi őt a fiim és a televízió. Először együtt szerepeltünk az ítélet című filmben, majd őt utána vagy tizenöt filmben és tévéjátékban láthatta a közönség. Egyre nagyobb szerepeket játszott, mint például az Egy csipetnyi úrzésben, a Kocsmáros királyban, a Katakombákban, de legutoljára 6 volt egyik főszereplője a Tizennégy lövés című tévésorozatnak, amely a Kosúti sortüz emlékére készült. Bátran kimondom, hisz sokan látták, hogy egyik legjobb figurája volt a filmnek. Közben többször vendégszerepeit Magyarországon. Két éven át például a békéscsabai és a győri színháznál. Utolsó emlékezetes szerepe, amelyben együtt játszottunk, a Zöld fához címzett fogadó deliriumos, szerencsétlen Repány-ja. Mind a közönségnek, mind a szakmai kritikának nagyon tetszett a Játéka, s neki ts köszönhető, hogy a darab bekerült az 1981-es Színházi Fesztivál előadásai közé. Jóska karrierje csúcsán van, s remélem, még sokáig ott is marad. SIPOSS ERNŐ
