Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-16 / 2. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. Január 18. 14 MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT » MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MfiHESZET ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф hozzászólás g|| írás vetületében Oi űsztséplseii a szövetség 8!ia Az SZMSZ KB múlt évi decemberi ülésén napirendre került a tisztségviselők megválasztása, illetve a titkári és az elnöki funkció betöltésének végleges meghatározása. A plénum az SZMSZ központi választmánya elnökévé Jozef Drzník, titkárává pedig Mikuláš Jáni elvtársat választotta meg. <?♦<? Jáni elvtárs 1924. szeptember 22-én Ekelen (Okoličná na Ostrove) földművescsalád gyermekeként született. Az alapfokú iskolát Komáromban végezte. Rátermettsége indokolttá tette volna továbbtanulását, ehhez azonban szülei (1938-ban) nem rendelkeztek a szükséges anyagiakkal. Ezért Jáni elvtárs kereskedői szakmát tanult. Ezen a szakaszon 1946-ig dolgozott. A tényleges katonai szolgálat letöltése utáni években aktív szervezője lett a földművesszövetkezetnek. A méhészkedést zsenge ifjúkorában édesapja gondos útmutatása mellett kezdte el. önállóan 1947-ben kezdett méhészkedni, s belépett a szövetség štúrovái helyi szervezetébe, ahol kis idő múlva megválasztották őt az alapszervezet adminisztrátorává. Az ismeretek bővítése és azoknak a fiatalok közötti terjesztése céljából méhészeti szakoktatói tanfolyamon vett részt. A szakvizsgát kitüntetéssel tette le. Szerénysége, szívóssága, szorgos helytállása példa lehet a méhészek sokaságának. Még 1950-ben is úgy tűnt, hogy az egyik állami gazdaság méhésze lesz, a véletlen ázonban úgy hozta, hogy a gazdaság vezetői a tervezői tisztséget bízták rá, s ebben a minőségben igen jő sikereket ért el. Kis idő múlva Bratislavában az egyik gazdaság tervezője lett, ahol a méhészetet is megalapozta. A területi átszervezésig (1960) hatszáz méhcsalád gondozásának módszertani irányítója is volt. A munkakörrel összefüggő rendkívül igényes feladatok végzése mellett 1964-ben szép sikerrel fejezte be közgazdasági középiskolai tanulmányait. Az SZMSZ KB titkári tisztségének betöltéséig pedig vállalatának igazgatóhelyettese volt, ahol egyben a gazdaság 240 méhcsaládja körüli teendőket is nagy szakértelemmel irányította. Munkáját az illetékesek nagyra értékelték, és Mikuláš Jáni elvtárs, az SZMSZ KB új titkára (balról) és Jozef Drzník elvtárs, a szövetség új elnöke Jáni elvtársat több alkalommal kitüntetésben részesítették. Ф Ф Drzník elvtárs 1923. szeptember 8-án a Nitra melletti Žabokreky községben munkáscsalád gyermekeként született. A méhészszövetségnek 1949 óta a tagja. Kétéves mezőgazdasági szakiskolai tanulmányait — méhészeti ismeretekkel bővítve ;— 1958-ban fejezte be. Egyik lelkes értelmi szerzője az iskolai méhészeti szakkörök létrehozásának, és kezdeményezője a méhészeti tárgyú képzőművészeti versenyeknek. Gazdag elméleti és gyakorlati szakismereteit 1952 óta adja át az iskolát méhészeti szakkörök résztvevőinek. Nagy érdeme van abban, hogy a szövetség megkülönböztetett figyelmet szentel az ifjú móhésznemzedék nevelésének. Az SZMSZ KB elnökévé való megválasztása előtt a szövetség alelnöki tisztségét töltötte be. Ugyanakkor a topofőanyl alapszervezetbsn megválasztották őt elnökké. Rendkívül nagy szorgalma példamutató lehet minden méhész számára. A szövetség javára végzett áldozatkész munkájáért több alkalommal kitüntették. A felelősségteljes tisztség betöltéséhez mind Jáni, mind Drzník elvtársnak sok erőt és jó egészséget kívánunkl V. TÖTH0VÄ A Szabad Földműves „Méhészet* rovata múlt év október 31-én Viczén István méhésztárstól egy cikket közölt, s abban Csurilla József méhésztárs korábbi írását elemezte. A két cikk figyelmes áttanulmányozása nyomán az alábbiakban fejtem ki véleményemet. Viczén méhésztárs csalódását fejezi ki amiatt, hogy a cikk írója nem a telelés terén szerzett saját tapasztalatait rögzítette papírra, s abból — mint olvasó — nem szerzett újabb ismereteket. Ügy vélem, nem feltétlenül szükséges, hogy minden egyes írás ismeretterjesztő, oktató jellegű legyen. Lehet szórakoztató, esetleg érdekességet vagy negatív jelenséget közlő is. Csurilla méhésztárs a falu két vándorméhészét megemlíti ugyan, de nem a méhek telelésének módszereit, hanem azt a tényt ismerteti, hogy a két méhész a következő évi mézhozam reményében, inkább nem vándorol fenyőre. Ezt a fenyőre való vándorlás következményeinek elkerülése végett tették. A továbbiakban rámutat a fenyőre való vándorlás várható hátrányaira, de egyben utal az esetleges 30—50 kilós hozam lehetőségére is. Az egyik hátrányt jelentő okként ■—* helyesen — a fenyőerdőkben uralkodó virágporhiányt látja, a másikként pedig a gyakori elkésett etetést jelölte meg, ami az augusztus végi esetleges fenyőmézképződés eredménye. Bizony, ilyen esetben nemcsak a fenyőméz kipergetését, hanem az azt követő etetést Is sietve kell végezni. Viczén méhésztárs a sietve végzett etetés bírálata során figyelmen kívül hagyta az erdős vidéken méhészkedők és az erdőbe vándorló méhészek helyzetét. A mézharmat képződésének ideje nagyon változó, tehát kiszámíthatatlan. Előfordulhat május elején, de augusztus végén, esetleg szeptemberben is. A hordást váró méhész a méz tisztaságának megóvása miatt addig nem kezd etetni, amíg az Idő nem kényszeríti a remény feladására. Sajnos megtörténik, hogy nyár közepén az erdei telephelyen elkerülhet tetlen az etetés. Ez a méhek szempontjából szükséges. A mézkészlet, megfelelő szinten való tartása, illetve pótlása elengedhetetlen. Láttam ugyan már vándortanyén is (nem tisztességes célból) etetni. Az ilyen etetést elítéljük. A vándorméhész inkább megunja a hordásvárást és idejekoA méhész legyen jé megfigyelő Egyre nagyobb az érdeklődés a méhtermékek iránt. A méz ma már nemcsak értékes élelmiszer és gyógyszer, hanem egyben a méhek által termelt virágpor, a méhpempő, a propolisz is keresett alapanyaga a gyógyszer- és a kozmetikai iparnak. Ezért fontos és elkerülhetetlen Ügyelni a méhek egészségi állapotára. A méhbetegságek felismerésében sok méhész nem rendelkezik megfelelő szaktudással. így egy egész körzet méhállománya veszélyben lehet. Ebből nemcsak a méhésznek, hanem egész társadalmunknak is kára származhat. Elmondhatjuk, hogy a méhészkedést a méhek egészségi állapota alapozza meg. Legyen minden méhész jó megfigyelő, hogy kezdetben felismerje a betegség tüneteit, s ezáltal megakadályozza annak terjedését. Akadnak idősebb méhészek, akik több évtizedes mébészkedésük alatt nem találkoztak fertőző méhbetegséggel. Ez nagy szerencse. Amennyiben a mai méhészkedés alapvető feltétele a mozgékonyság, vagyis a növénykultúrára való vándorlás, a fertőző méhbetegségekről is egyre többet hallhatunk. Minél többen kapcsolódnak be a vándorlásba, annál jobban terjed a fertőzés. Ennek pedig az az oka, hogy a vándorméhészek méhcsaládjait az erre hivatottak csak felületesen, vagy egyáltalán nem vizsgálják ki. A szaklapokban egyre többet olvashatunk a veszedelmes ázsiai nagy atkáról, a Varroa Jacobsoniról, amely már nemcsak Szlovákia keleti részének méhészeit tartja rettegésben, hanem a közérp-szlovákiai kerületben, sőt Bratislava környékén is felfedezték a Varroa atka fertőzését. Szeretném azonban a méhésztársak figyelmét felhívni egy olyan fertőző betegségre, amelyet ha elhanyagolnak, vagy nem vesznek észre, esetleg arra várnak, hogy magától elmúljon, komoly károsodás érheti állományunkat. Ilyen fertőzés a köítésmeszesedés. A meszesedés olyan fertőzéses megbetegedés, amely a fiasltást még nyitott lárva állapotában támadja meg. Ez a kórokozó Ascophaerr apis, vagyis penészgomba spóra. A beteg lárvák mumifikálódnak. Ezek kezdetben összehorpadt, fehéres sárgásszürke színűek, később sötétszürke, majd fekete kemény anyaggá válnak és lazán helyezkednek el a sejtekben. Ha a megtámadott család erős, akkor a méhek a sejtek kitakarítását szorgalmazzák. A méhész a betegséget csak akkor veszi észre, ha a méhek a mnmiflkálédott álcát a 'röpnyílásban hagyják. A költésmeszesedés leggyakrabban május-június hónapban fordul elő. Erről azért érdemes szólni, mert a fertőzést, különösen az elején, sokszor a több családdal rendelkező méhész sem veszi észre. Ha a kaptárak előtt nincs leterítve semmi, s füves a terület, a kihordott Hasítást nem lehet észrevenni. A sejtekben mnmifikálóaott lárvákat pedig sok méhész megkeményedett virágpornak véli, és nem nagyon törődik vele. így volt ez az egyik tavaszi kivizsgálás alkalmával is. A méhész közel száz családdal rendelkezett, s amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy több családban kültésmeszesedést észleltem, nem akarta el hinni. Csak egy erősen fertőzött családnál tudtam őt meggyőzni a tényekről. A fertőzött családok gyengébben fejlődtek, mint a többiek. A mébésztárs az öreg méhanyákra hárította a hibát. Szerinte azért nem volt elegendő fiasítás a családban. Amikor azonban a kaptárak előtt a sűrű füvet elhajtogatta, altkor látta a kaptárakból kihordott eimeszesedett fiasltást. Ez a fertőzés nem új betegség. Németországban már 1913-ban felfedezték és okozóját is tanulmányozták. Amerikában például még a harmincas években sem vették komolyan a fertőzést, mert ha erősebb családot támadott meg, rendszerint a kijáró méhek az elhalt Hasítást kihordták. Ha tehát a fertőzés ideiglenesen vagy véglegesen megszűnt, abban csak a méhek tisztító ösztöne játszott közre. Erősebb fertőzéskor a megtámadott lépeket elégették, majd a hatvanas években több gyúgyszerfajtával kísérleteztek ellene. Thomas és Luce rájöttek arra, hogy az etylén-oxiddal füstölt méhcsaládokban a kórokozók elpusztulnak. Később Thymol oldattal fecskendezték be a kaptár belsejét és a fertőzött kereket. Dallman, Feisa-form néven 1966-ban újabb készítményt hozott létre a költésmesszesedés leküzdésére és újabban Thomas és Luce 1972-ben aszkorbinsavat használt e fertőzés ellen és a kezeléstől számított hét napra megszűnt a fertőzés. Bebizonyosodott, hogy a fertőzés előidézője a hanyag, nem higiénikus kezelés. Gyakori okozója a télen nagyon leszűkített kaptárnyílős is. Ha nem kielégítő a kaptárnyílás, akkor a kaptárban sok nedvesség halmozódik fel, ez a kaptár falára és a keretek lépjeire rakódik, s ott penészedést, gombásodást idéz elő. A kaptárnyílást tehát télen úgy kell szűkíteni, hogy elegendő firss levegő jusson a köaptár belsejébe, s egyenletes legyen a légcsere. „Téli nyugalom a méhesben“ című írásomban már közöltem ezzel összefüggő tapasztalataimat. A szakemberek ajánlják a méhanya lecserélését fiatal, vagyis jó teljesítményű anyával. Tanácsolják a fertőzött keretek elégetését és új műlépek beadását. Az így megújított családot gyakran kell serkenteni, hogy az anya nagyobb lendülettel petézzen, mert ezzel is gyengül a fertőzés lehetősége. Olyan méhészetben, ahol az anyákat tervszerűen, kétévenként cserélik, s nem járulnak hozzá a csendes váltáshoz, ott a családok erősek, s ezzel a fertőzést részben maguk a méhek távoltartják. rán távozik. Így otthon akár augusztus közepén Is elkezdheti az etetést. Mi, hegyvidéki méhészek azonban mindenképpen maradunk. Gyönge hordáskor a „nagyot“ várjuk, hordástalan Időszakban pedig a kevéssel is megelégednénk, csak jönne. így gyakran (és sokan) augusztus végéig várunk és reménykedünk. Utána sietve etetjük méheinket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy feltétlenül nagy adagok beadásával kell ennek történnie. Lehet így is, de úgy is. Főleg a méheiktői távol lakó méhészek között jött divatba a nagy adagokkal való etetés. Ez nagy űrtartalmú, speciális átszivárgásra berendezett etetőkkel történik. Közismert szakértők nem ellenzik. Közülük többen ajánlják. Számos ismerősöm így eteti méheit, 'dicséri a megoldást, én mégis kisebb adagokkal etetek. Az etetés kezdetét nehéz dátummal meghatározni. Sokan, így Viczén méhésztárs is helyesnek tartja minden évben egyformán, hozzávetőlegesen ugyanazon a napon megkezdeni. E nap meghatározása szerinte, csunpán az éghajlati viszonyoktól függ. Dr. őrösi Pál Zoltán munkáiban diplomatikusan nem meghatározott napot ajánl, hanem szerinte az etetést „időben“ kell kezdeni. A legalkalmasabb idő kiválasztását az időjárási viszonyok is nagyban befolyásolhatják. Az egyik évben például augusztus közepén, szeptember közepével azonos lehet az időjárás. A következő év lehet szokványos, de lehet eltolódás is. Az etetés megkezdésének meghatározásánál talán az anyák petézőkászságét is figyelembe kellene venni. Megemlítem az 1956. és az 1980. évi helyzetet. 1956-ban például augusztus közepén is be lehetett volna fejezni az etetést, mert augusztus első napjaiban az anyák kifürkészhetetlen okokból szinte kivétel nélkül beszüntették a petézést. 1980-ban azonban még szeptember végén Is rendkívül sok nyitott fiasítás és pete volt a képtárakban. Mindent figyelembe véve, a méhésznek „látni“ kellene, hogy elérkezett-e az etetés kezdete, illetve befejezésének az ideje. Visszatérve Csurilla méhésztárs cikkéhez, elárulom a fenyőerdőkben alkalmazható mesterfogást. Csupán egy van. Az egész nyári Időszakban a lehető legerősebb családokkal kell várni a mézharmatképződés megindulását Több mesterfogás erre nem létezik- Esetleg értelmetlen okoskodásról lehet még beszélnni... Csurilla méhésztárs engem elszórakoztatott a méhészetében előfordult három — nem is ritkán előforduló — eseménnyel. Az első elég gyakori eset, várható eredménnyel. Második esetben a mülép behelyezésének rosszul megválasztott ideje eredményezte a nem kívánatos helyzetet. Sok tudományos dolgozó, köztük dr. őrösi is ajánlja ezt a módszert. Persze, csak a fejlődés tetőfokán levő családnál alkalmazható. A harmadik család azonban noszémás lehetett, amiből ugyan nehezen, de végül Is teljesen kivackalódott. Csurilla méhésztársnak nem rőhatő fel, hogy az általa említett esetekben tett intézkedéseit nem tüntette fel, hanem inkább mások véleménynyilvánítását kérte. Viczén méhésztárs megjegyzéseihez lenne még néhány további észrevételem. A hazai szakirodalom nem tartja kívánatosnak a szeptember végén vagy még későbben kelő méheket. Állítólag nagy hányaduk nem éri meg a tavaszt. A byrnojl kutatóintézet több éven át végzett kísérletei alapján felvázolt kimutatás szerint az utolsóként kikelt méheknek 64, egy hónappal korábban kelteknek 50, s további egy hőnappal korábban kelteknek pedig 30 százaléka telelt át a következő év március elejéig. (Pčelvodstvo 1972, 2. sz.) Dr. Wille kísérletei alapján a méhcsalád maga határozza meg, hogy július elejétől a petézés befejezéséig terjedő időszakban nevelt méhek melyik csoportja legyen telet átélő, vagyis hosszú életű. Az é téren szerzett bizonyítékok alapján azt állítja, hogy a méhek egy, eddigi ismeretlen képességgel rendelkeznek. Már a petézési időszakban „beprogramozzák“ azt a Hasítást, amelyből áttelelő méhek fognak kelni, így sok augusztus végén kelő méh „rövid életű“. Ezek még az ősz folyamán elpusztulnak, s ugyanakkor a júliusban kelt méhek bizonyos csoportja „hosszú életű“, megéli a tavaszt. (Odborné včelárské preklady* 2/1980.) Erről azonban majd máskor. Ezek szerint a Viczén méhésztárs által megadott százalékarány túlzott. Ezzel szemben a telelő család élelmének általa ajánlott mennyisége túl kevés, amit igy határoz meg példaként: 8X1,5 = 12 kg. Félő, hogy közepes népességgel rendelkező családnak kései tavaszodás esetén 12 kg élelem nem elég. T. G. Taranov majdnem a kétszeresét tartja szükségesnek. Dr. Őrösi szerint (Méhek között* 503. oldal) minden léputcában (avagy kereten) 2—2,5 kg méz legyen. Gyönge családoknak 15 kg, közepeseknek 20 kg, soknépű családnak 25 kg méze legyen telelés után. A minap a „Méhészet“ 11. számában Faluba Zoltán jeles méhész cikkét olvastam a sikeres telelésről. A kimutatásban foglalt adatok szerint családjai az utolsó hat évben léputcánként 2,5—2,9 kg élelmiszerkészlettel rendelkeztek, ami családonként 16,4—20,6 kg átlagot tett ki. Ilyen bőséges készletekkel tényleg nyugodtan várhatja a tavaszt. Tavasszal nem kell türelmetlenül lesnie az etetésre alaklmas idő elérkezését. Ennyi méznek akár akácvirágzásig is elégnek kell lenni. El kell Ismerni azonban, hogy Viczén méhésztárs által megadott élelemmennyiség normális nyugalmi időszakban az átteleléshez elég. Viszont; bőségesebb készletek biztosítását több nyomős ok is indokolttá teszi. Beköszöntőét egy rendkívül kedvezőtlen tavasz. Továbbá jól jön az élelem nélkül maradt család megmentésénél a másik kaptárból kivett mézeskeret. A fő okot én mégis abban látom, hogy a méhek a félig megtol- ’ tött sejteket nem fedelezik. 1,5 kilós átlagnál a keretek nagy részén több, s ugyanannyin kevesebb lesz a méz. Ez azt eredmnéyezi, hogy aránylag sok lesz a fedezetlen keret. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy milyen súlyos következményekkel járhat, ha a méhek a meghigult, esetleg megsavanyodott, fedelezetlen élelem fogyasztására kényszerülnek. VERESS ERVIN '■■■■■■шмввя1мя1»я*пвавннамиамвава*’....*хааз(|1в1г5’‘:е1 A MEGPORZÄS DÍJÁRÓL Számtalan tapasztalat és kísérlet bizonyítja, hogy a mézelő méh rendkívüli jelentőségű a rovarok általi megporzásra szoruló növények, magvagy gyümölcstermésének növelésében. Románia 1974. decemberében minisztériumi rendelettel szabályozta a méhes megpozást és az érte járó díjazást. A méhcsaládok számát a rendelet a különféle növényekre hektáronként így határozta meg: gyümölcsösben, repcén és mustáron kéthárom család, baltacímen, magherén, zöldségen 3—4 család, lucernán 8— 10 család, kobakosokon 0,5—1 család.' Milyen díjazás jár a méhes megporzásért méhcsaládonként? Olajos növényeken, repcén, napraforgón 10 lej, gyümölcsösben 25 lej, magherén 30 lej, lucernán 50 lej. i—m— A FENYÖMÉZ A fenyőméz a fenyőfélék édes harmatátél származik. Sok országban kedvelik. Sajátossága, hogy gyorsan kristályosodik, így aztán bajos pörgetni. Ez sok gondot okoz a méhésznek. (A. D.) A KUKORICA ÉDES HARMATA A franciákat a kukorica édesharmatának kérdése foglalkoztatja. A levelén élősködő levéltetvek közvetítik ezt úgy, hogy a felszívott édes növénynedvek egy részét kifecskendezik magukból. Így a méhek szorgalmasan gyűjthetik a kukorica édesharmatát. (R. F.) , HIRDETÉS Értesítjük a tisztelt méhésztársakat, hogy a beküldött viaszból megrendelésre 10,— koronáért, a sonkolyból pedig kilónként 12,— koronáért jó minőségű mülépet készítünk, s azt kívánatra fertőtlenítjük. A műlépet megrendelés szerinti méretre vágjuk, s ha partnereink kívánják, foszforral feljavítjuk, hogy a méhek egészségesen szaporodjanak. A viaszt és a sonkolyt, s a megrendelést az alábbi címre küldjék: Výrobňa medzistienok 991 06 Želovce VICZÉN ISTVÁN !■
