Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-17 / 15. szám

1982. április 17.

SZABAD FÖLDMŰVES

112 éve született V. I. Lenin

Talán meglepően hangzik, de ma sokkal tűbbet tudunk Leninről, mint tudtak kortársai. Az „Életrajzi krónika“ kötetei egymás után Jelennek meg, és szinte napról napra követhetően tárják elénk mindazt, amit Lenin életéről és tevékenységéről ismerünk. Összes müveit 55 kötetben adták ki, amelyekben minden cikket, minden sort tanulmányoztak, kommentáltak. Mégis, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, ma is nehéz szavakkal visszaadni Lenin portréját, és még nehezebb bemutatni szellemi arculatát.

„Amikor az emberiség történetében nagynéha olyan lángeszű emberek bukkannak (el — írta G. KrzsizsanovszkiJ, az ismert forradalmár, Lenin harcostársa —, akik eleven fáklyaként világítják meg mások előtt az utat, gyakran képtelenek vagyunk megmagyarázni, miben is áll zsenialitásuk ... Be kell látnunk, hogy ha a lángész fogalmára általános meghatározást keresünk, a kérdést csakis konkrét esetekben, kUIön-kiilön válaszolhatjuk meg, s a különböző személyeket illetően teljesen különböző megoldásokhoz jutunk ..

Lenin esetében, ha teljes nagyságban akarjuk megmutatni alakját, ez rendkívül nehéz feladat. A szerző ezért nem is vállalkozik többre, mint hogy néhány, esetleg kevéssé ismert vonást tegyen hozzá Lenin portréjához.

Makszim Gorkij Leninről

— Milyen kevésbé ismerem Orosz- valmi győzelmesen kakaskodó. S az országot, Szimbirszk, Kazany, Péter- ilyen pillanatban egész valója sugárvár, a deportálás, s ez majdnem min- zott, eme gyarló világ nagy gyermeke denl volt, remek ember, akinek jel kellett

Szerette a tréfát, és egész testével áldoznia önmagát az ellenségességnek és gyűlöletnek, hogy valóra váljék a szeretet müve.

A leninizmus történelmi realitássá vált. Hozzá kapcsolódnak a huszadik század legnagyobb forradalmi vívmányai: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, amely megnyitotta az emberiség történelmének új korszakát, a szocialista világrendszer megalakulása, a hatalmas felszabadító harcok, a munkásosztálynak, a dolgozóknak a kapitalizmussal szemben kivívott győzelmei. Lenin neve a proletárjorradalmak, a szocializmus és a haladás jelképévé, a világ kommunista átalakításának jelképévé vált. A világproletariátus halhatatlan vezérére emlékezünk születésének 112. évfordulóján.

Lenin volt az, aki úgy megzavarta az embereket megszokott életükben, mint ahogyan azt előtte senki sem tudta megtenni.

A világ burzsoáziájának ellene irányuló gyűlölete leplezetlenül és visszataszítóan nyilvánvaló, ennek pestisfoltjat élénken világítanak. Ez a gyűlölet, mely önmagában is viszszataszító, értésünkre adja, milyen nagy és félelmetes a világ burzsoáziájának szemében Lenin, minden ország proletárjainak buzdítófa és vezére. Ma már testi valóságban nem létezik, de hangja egyre harsányabban, diadalmasabban cseng a világ dolgozóinak fülében, s nincs a Földnek már olyan zuga, ahol ez a hang nem ébresztette volna fel a munkásnépben a forradalomnak, az új életnek, az egyenlő emberekből álló világ építésének vágyát. Lenin tanítványai, erejének örökösei egyre biztosabban,' szilárdabban, eredményesebben végzik nagy munkájukat.

Magával ragadott engem a benne világosan megnyilvánuló életakarat, s az élet törteimének aktív gyűlölete, gyönyörködtem abban a fiatalos merészségben, amellyel mindent eltöltött, amihez csak nyúlt. Lenyűgözött emberfeletti munkakészsége. Mozdulatai könnyedék, fürgék voltak, s kevés, de izmos beszéde, melyet ugyancsak kevés szó és sok gondolat jellemzett. Mongol típusú arcában ts az élet hazugsága és keserűsége ellen fáradhatatlanul küzdő ember éles szeme villogott, hunyorgott, kacsintott, gúnyosan mosolygott, haragtól lángolt. Szemének csillogása még tüzesebbé és világosabbá tette a beszédét.

Olykor úgy érezte az ember, hogy szellemének fékezhetetlen energiája szór szikrát a szeméből, és szavai ezzel az energiával telítve a levegőben ragyognak. Beszéde mtndlg a legyőzhetetlen Igazság fizikai érzését keltette.

Szokatlan és furcsa látvány volt a Gorkij parkjában sétáló Lenin — hiszen alakjában olyannyira összeforrott annak az embernek a fogalma, aki a hosszú asztal végében ül, s éles kormányos szemével mosolyogva, villogva, okosan, ügyesen vezeti elvtársainak vitáit, vagy az emelvényen állva, fejét hátravetve szórja szabatos, világos szavait az elnémult tömeg felé, az igazságot éhező emberek mohó szemébe.

E szavak mögül csodálatos egyszerűségben bukkant elő az igazság művészien kiesztergált alakja.

Természetesen hozzátartozott á vakmerőség, ám ez nem a fátékosok haszonleső vakmerősége volt, ez Leninnek azt a kivételes lelki frissességét mutatta, amely csak abban az ember-Lenin szobra Jalta főterén

ben van meg, aki rendíthetetlenül hisz tulajdon elhivatottságában. Abban az emberben, aki sokoldalúan és mélységesen átérzi kapcsolatát a külvilággal, s hiánytalanul megértette a világ káoszában neki jutó szerepet: a káosz ellenségének a szerepét. Ugyanolyan élvezettel tudott sakkozni, mint amilyennel a Víseletek történetét nézegette, óraszámra vitatkozott partnerével, horgászott, Capri köves s a déli naptól átizzadt ösvényein sétált, a rekettye aranysárga virágaiban és a halászok szurtos gyerekeiben gyönyörködött. Este pedig Oroszországról, a faluról szóló elbeszéléseket hallgatva, irigyen sóhajtotta:

(Foto: -bor-)

tudott nevetni, tényleg nevetésben tört ki olykor a könnyekig, jellegzetes rövid indulat szavának — „hm-hm“ — végtelen skálájú árnyalatot tudott adni, a maró gúnytól az óvatos kételkedésig, s e hm-hm-ben gyakran csendült meg az okos humor, mely az élet ördögi ostobaságait kitűnően ismerő, éles látású ember tulajdonsága.

A Szokrátész-koponyájú és mindentlátó szem, tömzsi izmos Lenin, nemegyszer furcsa és kissé komikus pózba vágta magát; fejét hátraszegezte és vállára hajtotta, kezének ujjait valahova a hóna alá, a mellénybe dugta. Volt ebben a testtartásban valami bámulatosan kedves és mulatságos,

A nemzeti kultúra formálója

TERÉZIA VANSOVA (1857—1942) a nőmozgalom lelkes szervezője abban a korban, amikor a nemzeti elnyomás, a dzsentri bomlása és a kispolgári csökevények szinte megbénították a társadalmi életet. 1898-ban alapított folyóirata, a Živena tolmácsolta a századfordulő nő íróinak életérzését, vágyait, de helyet kaptak benne az éledező modern irodalom (Krasko, Gall stb.) zsengéi is.

írói munkássága, jóllehet már a realizmus kezdeti szakaszában bontakozik ki, a kor kispolgári Ízlésének megfelelő szentimentális és pszeudoromantikus irányzatot képviseli. Ez a tény Vansovánál társadalmi kényszer szülte célirányos programként is felfogható. Elismerte ugyanis a realista irodalom értékbeli fölényét, érzése szerint azonban a nemzet fennmaradásának érdeke úgy kívánta, hogy a magyar és a német szentimentális Irodalmi termékeket az értelmiségi nők és a vidéki paplakok Igényelt

kielégítő, szlovákul írott olvasmá nyok váltsák fel. Rövidebb prózai alkotásai (Rozsobášení, Suplikant, Humoreska, Ideál, Obete márnomyseľnosti, Boženka) ennek az olvasótábornak készültek. Legsikerültebb közülük a Sirota Podhradských (Podhradskýék árvája] című regénye, melynek hőse, Viola Podhradská, a női báj és az erkölcsi tisztaság jelképe. A regény mai méltató! árnyal tan megrajzolt és a valóságot hűen tükröző részleteit emelik ki, viszont kritikusan szólnak hosszadalmas moralizálásáról és érzelgős elmélkedéseiről. Ugyanezek a jellemzői a Kliatba és a Sestry című, későbben írt regényeinek is.

A gyermekkor és a családi környezet élményvilágából merítő művel (Rechtorova dcéruška, Milku dajú na edukáciu, Púť za šťastím] már új, realisztikus nézőpontot sejtetnek. Ennek konkrétabb megnyilvánulásait a Paľko Šuška és a Danko a Janko című prózai műveiben, valamint a prágai néprajzi kiállításra tett útjának leírásában találjuk. Legterjedelmesebb munkája férjéről, Ján Vansáról, a felvilágosult népművelőről írt dokumentumjellegű életrajz.

Terézia Vansová írói alkotómunkája átmenetet képez tehát a szentimentalizmus és a realizmus között, biztosítva így a szlovák irodalom fejlődésének folytonosságát. -es» •;« »*♦ *** **. »*• »l* «J» »l» »l* ♦*« «J» «J* *J« *J* *J» ♦♦♦«$♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ .*♦ .J. .J* ♦** (J. .*♦ «J, *J» *J, »♦. *«. *♦. .♦» ,J, ,J, *♦. .♦* »;

főszerepek kövekeznek. A Ferde ház apája, a Légy jó mindhalálig Pősalaki bácsija, az Időzített boldogság férje, az Othelló ciprusi Kormányzója, Goidon! Hazugjának Ottáviö lovagja, s legutóbb a Szent Péter esernyője kettős szerepe, a fiatal és az Öreg Müntz Jónás. Ez különösen nehéz szerep, hisz percek alatt kellett maszkban, hangban, karakterben negyven évet öregednie. S itt kezdődik a színészi munkai

Gazsi évtizedek óta szerepel a Csehszlovákiai Rádió magyar nyelvű adásában, s több filmben is láthattuk. Nevezetes alakítása volt az ítélet című filmben Dózsa György öccsének megformálása, ahol nemzetközi színészgárdában szerzett magának érdemeket, színházunknak pedig hírt a nagyvilágban.

S hogy milyennek Ismertem őt a magánéletben? Igazán szavahihető tanú vagyok, hisz húsz évig egymás mögött ültünk a színházi buszban, s volt alkalmunk beszélgetni. Életerős optimizmusa, természetes humora és emberi tartása nagyon népszerűvé tette a társulatban. Vége-hossza nem volt bolondos történeteinek, sok szór még a hideg öltözőt is elviselhetővé tette, ha mosolyával, tréfáival bemelegítette azt.

Évekig együtt szerepeltünk a rádió szilveszteri műsorában, ahol nagy hasznát vehette humorérzékének, komikusi vénájának és pointírozó készségének. Talán ennek a népszerűségnek köszönheti azt is, hogy bőven ellátja a színház közéleti funkciók kai.

Nagy szerepeket és sikereket kíván neki: SIPOSS ERNŐ

Sugár Gáspár

A kőzépgeneráclóhoz tartozik, de mint színész, a színház nagy öregjei közé. Harmincegy éve színész. 1932- ban született Pozsonyeperjesen (Jahodná), s alig volt húsz éves, amikor egy tehetségvizsga eredményeképpen felvette öt az akkori Faluszínház magyar nyelvű társulata.

Érdekes arca és mozgása, hang hordozása már fiatalon predesztinálta öt az öreg emberek megformálására. Vagy húsz szerepet játszott el, Jobbára öregeket, a Csodakarikásban, az Örök Lángban, a lányában stb. Amikor 1959-ben a Faluszínház társulata beolvadt a Magyar Területi Színházba, 6 is Komáromba került. Nem volt már Itt sem idegen, hisz unokatestvére, Béla, a MATESZ alapító tagja volt, s mint színész, szinte évente fellépett a MATESZ színpadán.

A Volt Faluszínházzal kibővített MATES7. két csoporttá alakult: egy prózai és egy zenés csoportra, s paralell két-két előadás ment. At kellett vennünk az ő feladatukat (s és évi 4—6 kelet-szlovákiai turnét szerveznünk. A zenés csoport ügyelői tisztségével bízta meg a színház, amit öt évig látott el becsülettel, művészi igénnyel. Bár több darabban játszott ekkor Is, mint például a Csendestengeri édenben, vagy a Tékozló szerelemben. Valódi kiugrása a Kismadár Pistije volt Ez a mindenkit megnevettető, elszórakoztató, esetlen kis falusi legényke úgy élt, mozgott, csetlett-botlott, énekelt a színpadon, hogy telitalálattá formálta öt Gazsi. Egy sor epizód szerep következett ezután, mint a Liliom öngyilkosa, az Őzikék és a farkas farkasa, a Karenina Anna vasutasa, a Szalmakalap inasa és az Érettségi találkozó benzinkutasa. Mind megannyi karakter szerap.

Az epizódlstának nagyon tömören, átélten kell játszania, hogy a maga 4—5 oldalnyi szerepében mindent elmondhasson magáról. Neki nehezebb dolga van, mint a főszereplőnek, akinek erre 30—40 oldanyi ideje van.

De egy jó epizódistára úgy emlékszik a közönség, mint például Makiári Zoltánra, akinek a filmje címére és a vele szereplő színészekre már nem emlékszem, de az 6 alakítása kltörölhetetlenné vált emlékezetemben. A Furfangos diák Vonyavkája már nagy szerep, éppen úgy, mint a Svejk gyengélkedő őrmestere. S utána már

Még egyszer

a zärszämaisohre!

Lezajlottak szövetkezeteinkben az évzáró taggyűlések. Összefoglalták egy esztendő munkáját, és előremutattak egy másikéra. Jó volt hallgatni a beszámolókban, vitafelszólalásokban a szép eredményeket, az igényes célkitűzéseket, a „még többet, még jobban“ mottóját. E rövid írásnak nem az a célja, hogy ezeket újra elismételje. Inkább az, hogy az újrakezdődött dolgos hétköznapok hosszabbodó sorával egyre távolabb kerülő, egyre jobban elmosódó ünnepi hangulatból felvillantson néhány olyan epizódot, amelyek egy kicsit finneprontőak voltak. Nem egy helyen, általában. Nem egy konkrét szövetkezetről, inkább emberi magatartásformákról lesz szó.

Megkezdődik a gyűlés. A szövetkezet vezetői és a meghívott vendégek elfoglalják helyüket a vörös posztóval letakart asztalnál. Velük szemben, a termet zsúfolásig megtöltve, a szövetkezet tagjai. A hangulat ünnepélyes, a teremben várakozásteli a csönd. Minden szempár az elnökre szegezödik, amint feláll és beszélni kezd.

Hogy miről, azt már említettük. Eredményekről, sikerekről, tervteljB- sítésről. Hogy hogyan, — ez teszi egyre kínosabbá a kezdeti ünnepélyes csöndet. Mert a beszámolóban egyre több az érthetetlen, összemosódó mondat, sűrűsödnek az elharapott, összefolyt szóvégek.

Nem, nincs szó beszédhibáról. Csupán arról, hogy a szövetkezet elnöke egy kicsit korábban kezdte meg az eredmények és sikerek kétségkívül jogos ünneplését.

A fiatal agrármérnök beszámolót tart. Kellemes, mély hangját a Isghátulsó sorokban ülőkhöz is elviszik a beépített hangszórók. Tisztán, érthetően.

Vagy talán mégsem?... Pedig az egész teremben egyenletes hangerővel, torzítás nélkül hangzanak az okosan átgondolt, szépen tagolt mondatok:

.. Mint az általánosan ismert, a kapillárisok kialakulása a vegetációs időszakban a talajállomány hídroenergetikai stabilitásának megbontásához vezet, aminek egyenes következménye a növényegyetíek gyenge vitalitása.“

A hallgatóság arcát figyelve, az elmondottak valahogy nem tűntek annyira „általánosan ismertnek“. Legalábbis í g у nem.

Az első sorok egyikének szélén elegánsan öltözött férfi ül. Mint utóbb kiderült: a szövetkezet egyik ágazatvezetője. Vitafelszólaláshoz készül, kezében papír, várja a nevét, amely a kellő időpontban el is hangzott. Felsietett az emelvényre és előadta a mondanivalóját. Rendben, a pontosság kedvéért tegyük hozzá: felolvasta. Ezzel együtt hasznos és értékes volt, okulni lehetett belőle. Miután befejezte, megtapsolták, és elégedetten visszaült a helyére.

De nem sokáig ült ott, mert a következő felszólaló harmadik mondatát már nem várta meg. Feláll! és kiment. A gyűlés végéig vissza sem jött... -SS-i