Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-03-20 / 11. szám

1982. március 20. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 A Véniiiz-14 is célhoz No A Vénusz—13 automatikus szovjet bolygóközi űrszonda leszálló egysé­gét követően a Vénusz—14 automa­tikus szovjet űrszonda leszálló egy sége ts elérte a Vénusz felszínét. Szintén mintát vett a bolygó talajá­ból, színes panorámaképeket közvetí­tett a Földre. A Vénusz—14 mintegy ezer kilométeres távolságban van a Vénusz—13-től. A talaj itt igen régi kőzet, az űrszonda műszerei kis ki terjedéső lávafolyamokat észleltek, kémiai mállás jeleivel. A leszállóegységbe épített telefotó­­méterek elkészítették a panorámafel­vételeket, Ismét három — vörös, kék és zöld — színképben. Működésbe lépett az automatikus fúróberendezés is, és kis mennyiségű talajmintát vett. Az automatikus berendezések vizsgálták a felszín sajátosságait, a talaj fizikai-mechanikai tulajdonsá gait, az elektromos vezetőképesség változásait, a felszín esetleges szeiz­mikus mozgásait is. A Vénusz—14 — „párjához“ ha­sonlóan — a négyhónapos út során is rendkíóvül sok értékes adatot to­vábbított a Földre. Két ízben módo­sították az űrszonda pályáját. A Vé­nusz közelébe érve levált az űrszon­dáról a leszállóegység, s a landolás­kor is adatokat juttattak a Földre a bolygó atmoszférájáról, mérték an­nak izotóp- és vegyi összetételét, vizsgálták a felhőtakarót, annak szerkezetét, a napfény eloszlását, a légkör elektromos töltését. Ez a le­szállóegység ts eljuttatta a Vénusz felszínére a Szovjetunió címerét. A Vénusz—14 bolygóközi űrszonda is most olyan pályán kering, amely­nek középpontjában a Nap van -■— vagyis valóságos bolygóként. Válto­zatlanul továbbít vizsgálati adatokat a Földre a bolygóközi térről. A Vénusz—14 leszállóegysége rövi­­debb ideig dolgozott a Vénusz felszí­nén, mint társa, a Vénusz—13. Ezút­tal csak 57 percen át állt ellen a be­rendezés a hatalmas hőségnek és az óriási nyomásnak, azonban ez is csaknem kétszerese a tudósok által tervezett „munkaidőnek“. Ugyanis harminc perc elegendő volt vala­mennyi feladat elvégzésére. A Vénusz-műszerek- a többi között kimutatták, hogy a Vénusz atmosz­férájában a neon és kripton ritka izotópjai találhatók. A Vihar el­nevezésű műszer az atmoszféra elektromos jelenségeit mérte, egyben jelezte a Földnek, hogy a leszállás­kor kinyílt a leszállóegység ejtőer­nyője. Az a körzet, amelyről a Vénusz—13 színes fényképeket továbbított a Földre, tropikus magasföldi sivatagra emlékeztet, — állapította meg V. Bar­­szukov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, aki a tv-nézőknek bemutatta az első színes fényképet. Az űrlaboratórium automatikus be­rendezései közé egy földrengésjelző is tartozott, mert a tudósok úgy vé­lik, hogy a Vénuszon van vulkanikus tevékenység, s enriek mérésére szol­gált a műszer. Érzékenységére jel­lemző, hogy a földi próbák során egy épület tizedik emeletén helyez­ték el, és érzékelte, hogy a Földszin­ten a laboratórium munkatársai sé­tálgatnak. Az adatok feldolgozása még folyik, de az első megítélések szerint valóban tapasztalható talaj­mozgás a Vénuszon. Az utóbbi időben Közép-Ameri ka mind nagyobb szerephez Jut Washington politikájában Defenzív tervekről van szó, persze nem abban az értelemben, ahogy a Reagan-kormány állítja. Washington ugyanis „veszélyeztetve“ érzi magát a nemzetközi kommunizmustól és a terrorizmustól, melynek előretolt hadállásait Kubában, Nicaraguában és a népi felszabadító harcot vívó Sal­vadorban látja. Aligha veszélyeztet­hetik ezek az országok az imperia­lista nagyhatalmat. Ha Washington valamilyen veszélyt érez, akkor ez az idők szelleme, a nemzeti felszabadító harc szellemének terjedése, azt pe­dig nem lehet megállítani. Az nem „exportcikk“. Ami pedig még fenyegetheti a mindenkori amerikai kormányt, az az, hogy Latin-Amerlkában és fő­ként Közép-Amerikában minden tá­mogatást megadtak a brutális kato­­nai-diktátori rendszereknek, hogy tolják az USA szekerét és biztosítsák a forradalmi „csendet,. A diktatúrák napjai azonban leáldozóban vannak, s ezért felette kellemetlen a Fehér Háznak, ha kitudódnak nem éppen tisztességes kapcsolatai az olyan vé­reskezű állam- és kormányfőkkel, mint a salvadori Napoleon Duarte vagy a guatemalai Romeo Lucas Garcia tábornok. Mindkét országban választást kel­lett, illetve kell tartani, hogy a fenn­álló rend kozmetikáltabbnak tűnhes­sen, s Washingtont ne érje nemzet­közi elmarasztalás törvénytelen dik­tatúrák támogatása miatt. Ugyanis még nem avult el az a mondás, hogy madarat tolláról, embert barát­járól. A demokratikus polgári jogok és szabadságjogok bajnokának hírében tetszelgő washingtoni kormányzat ugyanis Guatemalában olyan rend-KOMMENTÁRUNK szert támogat, amelynek jelszava az erőszak. Éspedig azóta, amióta a CIA és a Pentagon segítségével bizo­nyos Armas ezredes 1954-ben megdön­tötte Arbenz ezredes demokratikus kormányát A több mint negyedszázad alatt 50 ezer politikai gyilkosság történt Guatemalában, mely a borza lom jelképe lett. Az államapparátus, az egyenruhás és titkos rendőrség az „Választások” fegyverek árnyékában ültetvényesek és nagytőkések szolgá­latában áll, akiknek még magánhad­seregeik is vannak. Fegyverük a ter­ror. Aki az emberi jogokra hivatkozik, tisztességesebb bért, emberibb mun­kafeltételeket követel — a „kommu­nisták bérence“ s rövid úton végez­nek vele. A terror még nagyobb megtestesítői azonban az olyan ellenőrizhetetlen magánjellegű fegyveres alakulatok, mint a Manó Blanda (Fehér Kéz), Antikommunista Titkos Hadsereg, a különféle halálbrigádok, Új Antikom­munista Szervezet. Munkájuk jelleg­zetessége: feketelisták alapján dol­goznak, megelőző akciókat hajtanak végre, hogy „ne legyen melegágya“ a komunizmusnak. Egyetemi tanáro­kat csakúgy szitává lőnek fényes ''as'.’as’j nappal az utcán, mint tolókocsis bé­nákat. Washingtonnak kedvére van ez a rendszer, mert páni félelmében „útját állja a nemzetközi kommunizmus­nak“. Am, mégis kellemetlen neki, mert messze van a szalonképességtől. Ezért a Reagan-kormányzat, mely fegyveres beavatkozásra készült a salvadori haladó erők ellen, Kubát és Niacaraguát is folyvást fenyegeti, most feltételül szabta a guatemalai terrorrendszernek, hogy „tisztessé­ges“ választással biztosítsák a rend­szer fennállásának folytatását. A kormány jelöltje Anibal Guevara Rodriguez tábornok, egykor hadügy­miniszter volt Lucas Garcia kormá­nyában. Neki van a legnagyobb esé­lye az államfői szék elfoglalására, mert az erőszak minden szervezetét mozgósították, hogy a választásra jo­gosultak reá szavazzanak. Am a több mint hétmillió lakos közül válasz­tásra jogosultnak ítélt 2 millió 300 személynek alig 40 százaléka élt a jogával, a többiek elrejtőztek a kar­hatalom elől. Sem a csábító ígére­tek, sem az elrettentő fenyegetések nem hatottak. Így aztán közeleg az idő, hogy az államtanácsnak kell ki­jelölnie az eredmények alapján az új elnököt. A választásban részt vett többi Jobboldali párt elnökjelöltje máris hamisítással vádolta meg Lu­cas Gardát, illetve kiszemelt utódát, Anibal Guevarát, a „Népi Demokra­tikus Front“ jelöltjét. Guevara biztosan elfoglalja az elnö­ki széket, de ami Guatemalában le­zajlott, már most a „választási bohó­zat“ jelzőt kapta. —incz— x Jtws »'/'Лглгг.'в'/'ХГ/ ЛТГ1- .тг- r J? KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK Növelik a szaruasmarhalios termelését A húshasznosítási szarvasmarha­állomány növelésére, a tartás jöve­delmezőségének fokozására szarvas­­marhahűs-termelő gazdasági társaság alakult hatvan részvevővel. A Mező­hegyes! Mezőgazdasági Kombinát gesztorságával működő társaságnak állami gazdaságok, termelőszövetke­zetek, cukorgyárak, az Állattenyész­tési Kutató Intézet, az Allatforgalmi és Húsipari Tröszt és a Terimpex a tagjai. A húshasznú szarvasmarha-tartás fejlődése — a tejtermedésre fenntar­tott tehenészetekéhez képest — az utóbbi években megtorpant, az állo­mány megcsappant, s a tartási körül­mények sem tették lehetővé az ága­zat gazdaságosságának növelését. Ugyanakkor a marhahús keresett ter­mék mind a hazai, mind pedig a kül­piacon. Éppen ezért az állomány nö­velésére, a tartástechnológiák szín­vonalának emelésére fogtak most össze az üzemek, közös munkával igyekeznek megteremteni ehhez a feltételeket. A húshasznosítású szarvasmarha­állomány Jelenleg 75 ezer állatból áll, s a számítások szerint számuk 1985-ig megkétszereződhet. Közös novenwédoszer-kutatás A szovjet össz-szövetségi Növény­védőszer Kutató Intézet és a magyar­­országi veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet a növényvédőszer­­kutatás ötéves programjára kötött megállapodást. Együtt dolgozunk ki egy növényvédőszer-tesztet, megalkot­va az eljáráshoz szükséges műszert is, amely zöld algák tömegének fel­­használásával mutatja ki a különbö­ző vegyületek hatását a fotószinté­­zísre. A gyomirtó szerek többsége ugyanis úgy hat, hogy gátolja a gyo­mok fotószintézisét és így pusztítja el a káros növényeket. A zöld alga alkalmazásával csak néhány órára van szükség ahhoz, hogy minősítsék az új vegyül etet. Abban Is megállapodtak, hogy fö­löslegessé téve az importot, saját alapanyagokból közösen fejlesztenek ki új gyomtrtűszer-kombinficiókat. Az új típusú gyomirtó szerek gyártására korszerű technológiát és berendezést fejlesztenek ki, a szovjet partnerek pedig egy rovarölő készítésének tech­nológiáját dolgozzák ki, és a gyártási eljárásokat átadják egymásnak. A két tudományos intézet több mint húsz éve működik együtt, közös munkájuk eredménye volt korábban az Izofosz nevű nagy hatású rizsgyomirtó is. о 'u 3 S«ä cs m X, Q a 31 < N (Л A Kínai Népköztársaság általá­nos külpolitikáján, az egyes világrészek országaihoz való viszonyulásában, a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalmon belül, s általában a forradalmi erők moz­galmához való hozzáállásán vörös fonálként húzódik a pekingi vezetés szovjetellenessége. Ez az alfája és ómegája a pekingi párt- és állami vezetők minden nemzetközi lépésének. Kommunisták és nem kommunisták világszerte feltették és felteszik a kérdést, hogyan lehetséges ez? Mi az indítéka annak, hogy a kínai vezetés szakadár csoportok létesítésével és kiépítésével próbálkozik a testvér­pártokban, noha ez Irányú próbálko­zásai a gyakorlatban általában ku­darccal végződnek. Szovjetellenes színezete volt az elmúlt években a spanyol és olasz pártküldöttség pe­kingi látogatásának, vezetőik ugyanis nem határolták el magukat eléggé határozottan a kínai vezetés élén álló ismert személyiségek bősz szov­jetellenes kirohanásaitól. AZ ÁRULÁS kezdete Á Kínai Kommunista Párt tavaly júliusban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, s ebből az alkalomból a világ kommunistái reményüket fe­jezték ki, hogy a Mao utáni tisztulá­si folyamatban a KKP vezetősége visszatér a marxfzmus-lenlnizmus út­jára s a mozgalomban helyreáll az eszmei egység, megszűnik a pekingi vezetés ádáz szovjetellenessége. Nem így történt. Am a gyökereket keresve látnunk kell, hogy nem újkeletű prob­lémáról van szó. A két párt, illetve ország kapcsolatait azonban koránt­sem ellenségesség jellemezte, a szov­jetellenes irányvonal kialakulása a harmincas évektől datálódik, amikor Mao Ce-tung polgárháborús napóleo­ni törekvéseinek a csúcsa felé tar­tott. A Kínai KP kezdeti tevékenysé­gének légkörére sajátos az egyik ala­pító tagnak, Li Ta-csaónak jellemzé­se: „Büszkén üdvözölnünk kell az orosz forradalmat, az új világcivili­záció fényét. Figyelnünk kell a sza­badság és a humánum alapelveire épülő Oroszországból érkező hírekre. Csak akkor fogunk lépést tartani a világhaladással“. Lenin, a bolsevik párt, a szovjet kommunisták a proletár Internaciona­lizmus szellemében nagy segítséget nyújtottak a kínai marxista-leninista szellemű forradalmi mozgalomnak, a párt sajátos körülmények közötti stratégiájának és taktikájának kidol­gozásában. Annál furcsább, hogy egyes kínai pártvezetők és ideológu­sok a Kommunista Internactonálét és a szovjet kommunistákat okolták azo­kért a kudarcokért és vereségekért, amelyeket saját hibáik, a kollektív bölcsességből fakadó tanácsok meg nem hallgatása miatt szenvedtek el. Hu Csiao-mu titkársági tag írta an­nak idején Csang Kai-sek 1927. évi kuomintangista lázadására utalva, hogy „az ellenségnek nem sikerült volna egyetlen csapással levernie a forradalmat, ha a lázadás küszöbén tekintetbe vették volna az SZK(b)P és a Komintern tanácsait“. A véres események a kínai párt legjobbjai százezreinek életébe kerültek. Egy foglalta el fokozatosan a forradalmár alapítók helyét Mao Ce-tung, aki 1938-tól arra törekedett, hogy a marxizmus-lenlniz­­mus és a proletár internacionaliz­mus szellemét primitív kispolgári nacionalizmussal és a pragmatizmus elemeivel szorítsa ki. Ennek kísérő jelensége volt az is, hogy Mao a hadseregben likvidálta a forradalmi pártkádereket, véres megtorlásokat alkalmazott az északi vidékek forra­dalmi szellemű paraszti lakosság el­len, amely helyenként népi tanácso­kat alakított hatalmi szervként. Az idő kedvezett Mao terveinek, mert a negyvenes években a Szovjetunió li­kingben Teng Hsziao-pinggel tár­gyalt, a Le Monde beszámolójában megjegyezte, hogy a franciákat meg­lepte, milyen „rögeszmés Jelleget ölt vendéglátóik szemében a szovjet probléma. Miután Franciaország és Kína között az egyik alapvető nézet­­eltérés a Szovjetunióval való kapcso­latokról alkotott koncepció, ez nem könnyíti meg a vitát és a kölcsönös megértést“. A megátalkodott szovjetellenesség az az erő, amely a maóista vezetésű Kínát az amerikai imperializmus szö­vetségébe sodorja. Sisco volt ameri­kai külügyminiszter-helyettes egy ta­nulmányában az amerikai politika öt prioritása közül a harmadik fon-Kínai változatok VII. Történelmi rövidlátás gyelme is a hitleri agresszió vissza­verésére terelődött. TELJES SZAKÍTÁS Maga Mao Ce-tung is beismerte, hogy a Szovjetunió ázsiai fel­szabadító szerepe gyorsította meg a kínai forradalom győzelmét, a népköztársaság kikiáltását, bár előzőén azzal rágalmazta a Kommu­nista Intemacionálét és Moszkvát, hogy „megtiltották a forradalom győzelme kivívásának meggyorsítá­sát“. Ügy látszott, hogy a KKP VIII. kongresszusa 1954-ben rendet teremt az eszmei zűrzavarban, helyére teszi az értékeket. Alig telt el néhány év, Mao és burzsoá nacionalista hívei a vezetésben frontális támadást intéz­tek a VIII. kongresszus marxista­­leninista szellemű határozatai, a nagykínai sovinizmus veszélyére is figyelmeztető dokumentumai ellen. Támadták a Szovjetunió politikáját, a XX. pártkongresszus történelmi nevezetességű határozatait. A kínai fél fokozatosan nyílt területi követe­léssel lépett fel a szovjetországgal szemben: úgy mond „történelmi ala­pon“ másfél millió négyzetkilométer­nyi területet követel magának. Elő­ször is a cári hódító politika okozta sérelmekre hivatkozik, holott a szov­jetrendszer már a kezdet kezdetén semmissé nyilvánított minden olyan cári dokumentumot, szerződést, mely megkárosíottta a másik felet. Másod­szor Kína olyan alapokon nyilvánít a „maga területének“ örökös szovjet földeket, hogy a kínai uralkodóház tagjai egykor benősültek a mai Ka­zahsztán stb. területén élt törzsek vezetőinek családjaiba, s úgymond hagyományként illette meg őket az a terület. SZOVJETELLENESSÉG, MINT ÜZLET Tény az, hogy bizonyos kínai körök közönséges üzleti megfontolásból „ke­resni akarnak szovjetellenességü­­kön“. Ez már a Pekingben kilincselő nyugati küldöttségeknek is feltűnt. Amikor Raymond Barre, az előző francia koimány miniszterelnöke Pe­tossági sorrendben említi a szovjet­­amerikai viszonnyal egybekapcsolt kínai kapcsolatokat. „A hosszan tartó szovjet—kínai ellenségeskedés olyan erőforrásokat fog lekötni, ame­lyeket Moszkva különben a Nyugat ellen koncentrálna“. Elárulja, hogy Washington azt a szerepet szánja Kínának, hogy lekössön bizonyos mennyiségű szovjet erőforrást és ál­landó veszélyt jelentsen a Szovjet­unió számára. Az SZKP utóbbi kongresszusai be­hatóan foglalkoztak a kínai párt és a szovjet—kínai viszony kérdéseivel. A XXV. kongresszus következetes elv­­szerűséggel leszögezte, hogy „ma már nem elég annyit mondani, hogy a maóista ideológia és politika nem egyeztethető össze a marxista-leni­nista tanítással. Egyenesen ellensége annak“. Brezsnyev elvtárs hangoz­tatta, hogy „Kína vonatkozásában is szilárdan tartjuk magunkat az egyen­jogúság, a szuverenitás és a területi sérthetetlenség tiszteletben tartásá­nak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak, az erőszak alkal­mazásáról való lemondásnak az el­veihez. Hangoztatta, hogy ilyen ala­pon lehetőség nyílik jó viszony ki­alakulására a két ország között. Mint tudjuk, a kínai fél nem élt az alkalommal. Az SZKP XXVI. kongresszusa ta­valy sajnálattal állapította meg, hogy „Kína külpolitiká­jában egyelőre még semmiféle ked­vező irányzatú változásról nem be­szélhetünk. Ez a politika továbbra is a nemzetközi helyzet kiélezésére irányul, az imperializmus politikájá­val fonódik össze... A Szovjetunió nem kereste és nem is keresi a kon­frontációt a Kínai Népköztársasággal. Mi az SZKP XXIV. és XXV. kongresz­­szusa által meghatározott irányvona­lat követjük, és a jószomszédság alapján szeretnénk építeni kapcsola­tainkat Kínával. Érvényben maradnak a Kínával való kapcsolatok rendezé­sére irányuló javaslataink, mint aho­gyan változatlan a kínai nép iránti tiszteletünk és barátságunk érzése Is." LŰRINCZ LÄSZL0

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom