Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-01 / 31. szám

SZABAD FÖLDMŰVES £3£1. aueuszťusí. TÖBB SZAKKÖRT! Tehetségsüllyesztés - módszeresen!? A múltkoriban dolgom után járva, távolságival, „helyi busszal“ utaztam Nitráról Lévára (Levice], Mivel isme­rem ezeknek a járatoknak az anató­miáját, jól tudom: nem a legrövidebb úton jutunk el célunkhoz, előbb „te­kergünk“ egyet. Így is történt. Kalász (Klasov) előtt a csuklós busz bal ol­dalán villogni kezdtek az irányjel­zők, és a nagy-nagy nyugalommal, „tevetempóban“ haladó gépkolosszust letért a főútról. Az egyik falucská­ban egy kócos fejű kisfiú szállt fel, majd mellém ült. Nem telt el két perc sem, a srác megszólított: „Bá­csi, odaülhetnék az ablakhoz? Almos vagyok, az éjjel keveset aludtam ...“ Helyet cseréltünk. De hát az út nem volt mindenütt síma, így a szőke fe­jecske néha nagyot koppant — hol az ablaküvegen, hol az ülés csőrúd­­ján. A srác hamarosan meg is unta az effajta pihenést, majd kinyitotta álmos szemét, s hirtelen a táskájába nyúlt. Csodálkozásomra egy apró fa­szobrocskát vett elő, melyet hosszú ideig nézegetett. Elégedett, örömtől sugárzó tekintetét felém fordította, s mikor észre vette, én is nézegetem az apró kis csodát, szája huncutkás, nyílt mosolyra húzódott: , Aztán ki faragta ezt a szép szob­rocskát? — kérdeztem a fiútól, aki habár készségesen, de bátortalan hangon így felelt: — Én... Ez már a tizenkettedik szobrocskám, de apun és anyun kívül senki sem látta őket. De mutatok még egyet... Tényleg szépek? Nagyon szépek, — vágtam ki az „udvarias“ feleletet) s kézbe véve a két faragványt, volt időm ezeket job­ban is szemügyre venni. Az első szobrocska egy állatfigura volt, egy szarvas, melynek funérlemezből ké­szült agancsai árulkodtak: Ilyen szarvasfigurát ábrázoló falvédők, fa­lusi nagymamák sparheltjei fölött ta­lálhatók, de — kereskedelmünk jó­voltából porcelánszarvas formájában — sok helyütt a vitrin „díszét" is képezik. Az első szobrocska faragá­sakor a fiúcska innen meríthette az ihletet. A másik szobor ámulatba ej­tett, témája csodálatos volt: járomba fogott teheneket hajt egy idős ember, mellette szekér. A diófából készült, s egy vastag falemezre épített figu­rális kompozíció ügyes fafaragó keze nyomát sejtette. A kidolgozatlan, ép­pen ezért hatásos vonások, a hajlott parasztember, a feszült testtartású állatok, olyan drámai hangulat jeleit sugározták, melyek szobrászok alko­tásain észlelhetők. Miután a szobrocskák visszakerül­tek a fiú utazótáskájába, beszélget­tünk ... — Apu a szövetkezet gépjavítómű­helyében dolgozik. Ö nagyon örül annak, hogy faragok: csinált is ne­kem — ekevasból — egy rövid pen­géjű, hosszúnyelű faragókést, amit jól kézbe lehet fogni, és az üjjamat sem vágom meg. Ha készítek egy új szobrot, apa megdicsér, biztat... Anyu, az nem igen örül a szoborcsi­­nálásnak ... Megszid, ha faragok, el­küld fűért a nyulaknak, vagy a cu­korrépába — kapálni... Tegnap azért faragtam éjjel, mert anyuék már aludtak, nem zavart senki. De most két hétig azt csinálhatok, amit aka­rok: A nagymamához megyek nya­ralni. Itt annyit faraghatok, ameny­­nyit csak akarok ... A fiúcska aztán mesélt faragó tu­dományáról, az elképzeléseiről. Las­­san-lassan kiderült, teljesen „önerő­ből“, alapvető ismeretek nélkül fa­rag. Habár magam nem űzöm ezt a kedvtelést, de Li pc se у Gyuri barátom révén — akinek faszobrocs­káit több kiállításon is megcsodálták a művészetek kedvelői — vannak is­mereteim a faragásról, felcsaptam hát „tanácsadónak“. Beszéltem arról, milyen fa legjobb a faragáshoz, me­lyikhez elég a bicska, melyikhez kell satu, véső. Mivel a Szarvasfigurákat a fiúcska vastagon belakkozta, eszem­be jutott az is, hogy a szobrocskákat nem szabad lakkozni, ízléstelen, jobb a diófapác, aminek készítését gyor­san ráróttam jegyzetfüzetem fedelé­re, majd a srác kezébe nyomtam. De v'olt még idő arra is, hogy elbeszél­gessünk: milyen témájú szobrocskák faragására vállalkozzon a kezdő mű­kedvelő. A nagyszülők környezetében utitársam maga említett sok jó pél­dát: a pádon ülő nagymama, pipáját tartó nagyapa, kukoricamorzsolás stb. Amikor a fiúcska kiszállni készült, még megkérdeztem: az iskolában, a napköziben vagy a pionírotthonban működik-e képzőművészeti szakkör. Nem tudott ilyesmiről, állítása sze­rint a szomszéd iskolában sem mű­ködik ilyen szakkör. Aztán utitársam felállt mellőlem, s már csak annyit tudtam utánaszólnl: a szobrocskáidat mutasd meg a tanítónéninek! ■.. Rossz érzés fogott el akkor, amikor a fiú hirtelen eltűnt a szemem elől, majd különböző gondolatok vibráltak előttem: az ajánlás — mutasd meg a tanító néninek, — sajnos csak rész­­megoldásnak tűnt. Ugyanis a szá­momra az előbb még oly fontos, „objektum", a tanítónéni, vajon mi­féle embpr lehet? Tapasztalatból tu­dom, főleg a kezdő pedagógusok kö­rében inkább a „tisztaegyes“, jó reprodukáló képességű „magnógyere­kek" a sztárok, az észjárásukkal mé­lyebben szántó, alkotásra hajlamos emberpalánták nem igen közkedvel­tek. Így csak a tapasztaltabb peda­gógusszem látja meg: a gyermek írás-, számoló-, rajz-, ének- — tehát alkotókészségét irányítani, minden eszközt felhasználva kibontakoztatni. Aztán eszembe jutott egy csallóközi iskolaigazgató barátom korántsem kedvderítő véleménynyilvánítása: „Tu­dod, ma szakkört szervezni — jófor­mán egyenlő a lehetetlennel. Sok­szor, amikor mód is lenne rá, anya­giak is lennének — az iskolaügy ugyanis teljes mértékben támogatja a szakköri munkát —, akkor sem megy. Mondanék egy példát: a tan­testületben van egy rajzpedagógusunk, aki nagyon jól fest, jártas a grafiká­ban és még kisplasztikával is foglal­kozik. Kötéllel — képletesen szólva —, hatökörrel sem tudjuk őt b'evon­­szolni egy képzőművészeti szakkörbe, amit valóban színvonalasan vezethet­ne. Húsz gyerekünk is lenne, akik érdeklődnek az ilyen kör látogatása iránt, de nem megy... A kolléga apósa fóliázik, s ez őt is lefoglal­ja ...“ Nagy kár, nagyon sokat ve­szítünk vele, pedig hát mindannyian tudjuk: az egyetemes kultúrának csakis úgy tudunk újabb híveket sze­rezni, ha sínre tesszük őket, ha meg­teremtjük nekik az indulás nagyon fontos lehetőségét. Valóban nagy kár. A legszomorúbb ebben az, hogy nem egyedi esetről van szó, számos iskolában hasonló a helyzet. Éppen ezért az effajta tehet­ségsüllyesztés helyett álljunk minél nagyobb számban a következőket hir­dető transzparens alá: több szakkört, utat a szépnek, a szocialista kultúrát kedvelők táborának. Kalita Gábor Lipcsey György fafaragó — munka közben Tóthpál Gyula felvétele Vélemény két kulturális rendezvényről A tőketerebesi (Trebišov) járásban megrendezték a CSEMADOK körzeti dal- és táncünnepélyeit. Évenként ismétlődő kulturális rendezvényekről lévén szó, mindenek előtt egy kérdésre óhajtottunk feleletet kapni. Még­pedig: mi jelentett üjat a körzeti dal- és táncünnepélyeken? Újat jelentett az, hogy idén Borsa (Borsa) helyett Királyhelmecen (Krá­ľovský Chlmec), a csonkavár alatti szabadtéri színpadon rendezték meg a népművészeti együttesek járási se­regszemléjét. Majd ezt követte a ka­­poskelecsényi (Kapušanské Klaéanyj körzeti dal- és táncünnepély. A királyheimeci rendezvény nagy érdeklődésre tartott számot. Az új­szerű kezdeményezés tehát ötletes megoldásnak számított: ami újat je­lentett számunkra, az elsősorban az együttesek felikészültsége, .a rendez­vény színvonala volt, s az utóbbi kölcsönzött művészi rangot, értéket, különösen a királyheimeci rendez­vénynek. A népművészeti együttesek járási fesztiválja tartalmi gazdagságával igen kellemes élményt nyújtott a je­lenlévőknek. éneklőcsoportja kezdte. Népdalokat adott elő. A tizenegytagú lelkes cso­port bizonyította, hogy a különböző műszakokban dolgozó és ingázó mű­kedvelőket is aktivizálni lehet, ha a szereplőkben is megvan a népművé­szet iránti vonzalom. A lányok, asz­­szonyok szereplésükkel magukkal ra­gadták a közönséget. Kulturált ének­lésük ió benyomást keltett. • 0000 Szólnunk kell a Komőcs táncegyüt­tes jó szerepléséről is. Ez az ung­­vidéki néptáncegyüttes bár nem rég alakult, de már magán viseli a gon­dos és lelkes felkészülés jegyeit. Az együttes vezetője, Kozsár Miklós a csoporttal kapcsolatban elégedettsé­gét fejezte ki, A lelkes közönség is nagy tapssal jutalmazta színvonalas bemutatkozásukat. Az országszerte ismert Bodrogközi Elismeréssel szólhatunk a Bélyi (Bief) Általános Iskola táncegyütte­sének műsoráról. A bélyi iskolások — Papp Ferdínánd vezetésével — Zselizen (Želiezovce) is szép sikert arattak. Műsorukat néptáncokból és népdalokból állították össze. Előadá­suk hűen tükrözte néptáncmozgal­munk törekvéseit és fejlődését. Az „Apró“ bodrogközi táncegyüttes Ná­­dasdy János vezetésével Szebellal Lászlőné koreográfiájára betanított tánckompoziciókat adott elő. Ez a csoport is nagy sikert aratott, ami egyben azt bizonyítja, hogy a bod­rogközi néptáncmozgalomban van „utánpótlás“. A Bolyi (Bői) Általános Iskola gyermekénekkarának és ének­lőcsoportjának — Szabó Béla vezeté­sével — a szereplése azt igazolja, hogy ebben az iskolában aktív kul­turális élet folyik. A választások alatt bejárták a szomszédos közsé­geket és rögtönzött műsorral szóra­koztatták az egybegyűlteket. Gyakran rendeznek író-olvasó találkozókat, is­kolán belüli irodalmi és kulturális versenyeket. Jól szerepelt a Leleszi (Leles) Általános Iskola tánccsoport­ja Kosztyu Bertalanná vezetésével. A leleszi iskolások valamennyi járási szintű kulturális rendezvényen évek óta fellépnek. 0000 Már a rendezvény hangulatának előkészítésében is volt valami új. A rendezők ezúttal nem engedték meg, hogy a szokásos késéssel kezdődő előadás előtt a közönség elveszítse türelmét, a gyerekek pedig nem ad­tak alkalmat arra, hogy a közönség másra figyeljen, s a jól betanult mű­sor lehetővé tette, hogy a programok könnyedén peregjenek, otthonosan mozogjanak a színpadon a szereplők. A műsort a bélyi CSEMADOK női Táncegyüttes abban mutatott példáit, hogy a különböző foglalkozású és képzettségű embereket hogyan lehet egységbekovácsolni. A viharos taps Tóth Jánosnénak, a csoport lelkes vezetőjének, Szebellai Lászlónénak, a csoport koreográfusának is szólt. A „Hárommal járom“, a „Bélyben ta­nultuk“ és a „Szatmári táncokat“ ad­ták elő. A Bodrogközi néptánccsoport saját népi zenekarának kíséretével mutatta be műsorát. Az előadott tánckompoziciók gazdag élményt nyújtó perceket szereztek. A vendég­­szereplésre érkezett abaújszinal (Se­na) Rozmaring néptánccsoport is nagy tapsot kapott. oooo Néhány szót feltétlenül szükséges­nek tartunk elmondani a kaposkele­­csényi körzeti dal- és táncünnepély­ről is. Noha a CSEMADOK járási szervei fáradságot nem ismerve ezer-* vezték a hagyományos ünnepélyt, igyekezetük gyümölcse nem érett be. Hogy miért? Szomorú, de már töb­ben és többször emlegették Ungvidé­­ken a kultúra iránti fásultságot. Ugyanis annak ellenére, hogy; a ki­rályheimeci ünnepélyhez hasonlóan itt is gazdag program várta a közön­séget, mégis alig volt nézője a ren­dezvénynek. A múltban a CSEMADOK-rendezvé­­nyék mindig nagy közönséget vonzot­tak, viszont az utóbbi években ka­­poskelecsényben az ellenkezőjét ta­pasztaljuk. Hivatkoztak kényelemre, elfoglaltságra és ki tudja ml min­denre. Egy biztos: a kultúra szerve­zőinek az első feladatuk felrázni, megmozgatni az ungvidéki embere­ket. Azon is el kellene gondolkodni, hogy nem volna-e jobb a kaposkele­­csényi körzeti dal- és táncünnepélyt áthelyezni Nagykaposra? A kaposkelecsényi körzeti dal- és táncünnepélyről néhány sorban any­­nyit, hogy a kislétszámú közönség bizonyos csalódással vette tudomásul, hogy az „Ondava“ népművészeti cso­port vendégszereplése ismeretlen okok miatt elmaradt. Szintén elma­radt a királyhelmecen sikeresen be­mutatkozó Komócsa tánccsoport fel­lépése is. A későbbiek folyamán ezt a csalódást feledtette a műsor, amely kellemes élményt nyújtott a közön­ségnek. Lakatos Annamária és Gert Lóránt kellemes hangjával elnyerte a kö­zönség tetszését. Sikeresen szerepelt a CSEMADOK dobra! (Malá Dobra) női éneklőcsoportja Pekárovics Pálná vezetésével, a királyheimeci szak­munkásképző iskola néptánccsoport­ja, valamint a CSEMADOK kistárká­­nyi (Maié Trakany) citerazenekara Bálint István vezetésével. A kaposkelecsényi körzeti dal- és táncünnepélyen a Melódia ’81 tánc­dalfesztivál járási döntőjének győzte­sei is felléptek. Szereplésük nyomán többen megállapították, hogy nem elegendő az adottság — szüntelen képzés, felkészülés szükséges ahhoz, hogy e műfaj képviselői is előbbre lépjenek a terebesi járásban. Talán Marczi Ödön előadása tet­szett a legjobban. Nagy sikert ara­tott a járásszerte ismert és közked­velt bácskai „Omikron“ beatzenekar is. Befejezésül még annyit: sajnálhat­ják az ungvidékiek, hogy elmulasz­tották a kaposkelecsényi körzeti dal- és táncünnepély megtekintését, ahol a királyheimeci ünnepélyhez hason­lóan gazdag műsort láthattak volna. A kiváló csoportokat, együtteseket látván, feltétlenül szükség lenne ar­ra, hogy az illetékesek lehetőséget teremtsenek a falusi műkedvelő cso­portok gyakoribbb találkozójára. Ehhez viszont még jobb hozzáál­lásra, eredményesebb munkára és ki­tartásra lenne szüksír;. Illés Bertalan \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom