Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-12 / 50. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1981. december IS. 14__________________________________________________________ ♦ MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET Ф Hasznos meíitermék 3 ÖPÖDÖIÍSZ # 10 dkg propoliszhoz tegyürik 20 cl mandulaolajat! Forraljuk fel, és szűrjük át finom rostaszöveten, amely felfogja a propolisz sűrűjét, oldha­tatlan részeit! A leszűrt anyagot önt­sük egy kenőcsös tégelybe, lehűlése után a tégelyt csukjuk lel Mindenféle sebre, bőrrepedésre, fagyott sebre, bőrpuhításra (talpkeményedésre) ken­hetjük, eredményesen használható. • Ugyancsak a fenti célokra hasz­nálható a következő készítmény: 5 dkg propoliszt 85 százalékos alko­holba teszünk, nagyobb nyílású üveg­ben. 5—7 napig áztatjuk úgy, hogy naponta kétszer-háromszor felrázzuk. A keveréket tartsuk állandóan sötét, száraz és hűvös helyen! Lehetőleg az üveg is sötét színű legyen. A folyadék sötét színűvé válik, ha nem így tör­ténne, ha nem kapna sötétbarna színt, ez azt jelenti, hogy az alkohol és a propolisz aránya nem volt jó, tehát adjunk hozzá még néhány dkg propoliszt. Amikor sötétbarna színű lett a folyadék, még 2—3 napig állni hagyjuk, majd leszűrjük, sötét színű, ledugaszolható üvegbe tesszük. Éve­kig eláll. Vízzel keverve végbél bán­­talmakra is használható, melegvizes fürdőben alkalmazzuk. Langyos vízbe annyit öntünk belőle, hogy tejszínű legyen. Kisebb bőrhorzsolásokra, gyulladásokra is vizes keveréket adunk. A propolisz sárga szint ad a bekent felületnek, sárgára festi a bőrt, ez azonban idővel megszűnik. Vigyázni kell arra, hogy a ruhát ne fesse be, mert abból nem lehet ki­mosni. (Ki) Fólia alatt teleltek A világ kutatói, orvosai, biológusai foglalkoznak a méz és a méhek többi termékének felhasználásával. Néhány év óta a méhek propolisz nevű ter­méke felhívta magára a figyelmet. Gyógyító hatására évezredek előtt rá­jöttek az emberek, széleskörű hasz­nosítására azonban a legutóbbi idő­kig nem került sor. A méhészek, ku­tatók megismerték a propolisz hasz­nos tulajdonságait, kezelték is vele magukat, vagy állataikat, de az ilyen gyógyítás majdnem hogy titokban történt. Csak a külföldi lapok nyo­mán kezdték gyűjteni a propoliszt. Lassan tör utat magának a gyógyá­szatban való alkalmazása. A propolisz 50 százaléka aromás gyanta, körülbelül 40 százaléka viasz és mintegy 10 százaléka különböző, részben illó olaj. A gyantás anyag, származása szerint is változó össze­tételű. A méhek számára legfonto­sabb, hogy vele repedéseket, kisebb hézagokat, kijáró nyílásuk egy részét tömik be, és a kaptár anyagát im­pregnálják. A kiárót azért szűkítik vele, hogy egér, halálfejes lepke és más kártevő ne juthasson be a kap­tárba. A lépekben elraktározott virág­por felületén levő balzsam és ragasz­tóanyag szintén propolisz. Többféle színben ismert, attól függően, hogy a méhek hol gyűjtötték. Illata kelle­mes, pontos összetétele még nem tel­jesen ismert. Annyi biztos, hogy a méhek különféle fákról, virágokról gyűjtik. Tapasztalatok szerint a nyár­faféléken találják legbővebben. Éppen úgy, mint a virágport, a mé­hek a propoliszt is a hátsó lábukon levő kosárkában gyűjtik, és azon vi­szik be a kaptárba. Mivel ragadós anyag, a méh nem tud könnyedén szabadulni tőle, csak társai segítsé­gével tudja lekapargatni magáról, illetve a virágport tartó kosárkáiból. Megtörténik, hogy némelyik méh na­pokon át hurcolja magán a propolisz­­maradványokat, mert nem kap segít­séget annak leszedésére. Végül azért csak megtalálják rajta a méhek, és segítenek neki, hogy a tehertől meg­szabaduljon. Ezt a jelenséget a pro­polisszal hazatérő méhek megfesté­sével és üvegkaptárakban történő megfigyeléssel állapították meg. A méhek a propoliszt a keretek vállai­ra, a kerettartó sínekre, a kaptár é: a keretek közti nem megfelelő távol ságú helyekre gyűjtik. Nyáron ného valósággal folyik a propolisz, mive a melegben megpuhul. Gyűjtéskor a propolisz tisztaságért nagy gondot kell fordítani. Ügyein arra, hogy faforgács, méhhulla vag5 a méhek lába, szárnya és viasztörme lék ne kerüljön bele. Nem szabad összenyomkodni, sem labdává gyúrni mert a kereskedelem így nem tudja ellenőrizni, tehát nem veszi át. A szennyezett propoliszt sem veszik át különösen akkor, ha sok víaszmorzsa kerül bele. Egyébként is sok viaszt tartalmaz. Termelésre az a legalkalmasabb eljárás, ha a keretek tetejére viaszos vásznat helyezünk, viaszos felével a keretek felé. A viaszos vásznat kicsit össze kell nyomni, hogy 2—3 mm-es magasásgú hullámokat alkosson. Ezek alá a hullámok alá a méhek tömege­sen rakják a propoliszt, mert nekik a takaró és a keretek közötti ala­csony hézag természetellenes, és ezt el akarják zárni. Kaptárbontás után a viaszos vásznat le kell venni a ke­retek tetejéről, szépen le kell tisztí­tani életlen késsel a propoliszt. Ha a keretek tetején is maradt, azt is leszedjük, a viaszos vásznat vissza­helyezzük. Az összegyűjtött propoliszt úgy, ahogy leszedtük, tehát darabo­san műanyag zacskóba helyezzük, majd hűvös, sötét helyen tároljuk. A propoliszt emberi és állati gyó­gyászati célokra használják. Alkal­mazható belsőleg és külsőleg is. Nem tanácsos saját elgondolásaink és re­ceptjeink szerint használni, noha erre is sor kerülhet, mi is közlünk egy­két receptet. Külföldi lapok sokféle tanácsot adnak házikészítmények ké­szítésére és alkalmazására, de min­denkor hozzáteszik, hogy orvosi ta­nács nélkül ne használják. A méhész ne legyen orvosi A gyógyszeripar fel­adata, hogy ezt az áldásos anyagot az egészségvédelem szolgálatába ál­lítsa. Mégis van egy-két olyan aján­lat, amelyet a külföldi lapok azért közölnek, mert az ajánlott módon a propolisz használata bajt nem okoz­­tat, a tapasztalatok szerint viszont ?yógyíító hatású. Két ilyen receptet Egyedi darab... Lengyel Sándor nagykaposi (Veiké Kapušany) méhésztárs a közelmúlt­ban azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy miért tartom célszerűnek az álcaátrakásos anyanevelést. Valószí­nű, hogy a szóban forgó kérdés Szlo­vákia más méhészeit is foglakoztat­­ja, azért elhatároztam, hogy erre a Szabad Földműves „Méhészet“ rova­tában válaszolok. A méhészet sikere a méhész szak­tudásától, továbbá a jól petéző, vagy­is a jó ösztönökkel rendelkező fiatal anyától függ. Arra kell tehát töre­kedni, hogy állományunkban minél több kiváló minőségű fiatal méhanya legyen. Természetes anyák megmen­tésével ennek elérése szinte lehetet­len. Nem tudjuk ugyanis, hogy egy rajzó családtól hány anya menthető meg. A jó tulajdonságokkal rendel­kező családok alig vagy egyáltalán nem rajzanak. Emiatt szó sem lehet tervszerű anyacseréről. A legtöbb méhész egy-egy rajanyát, sajnos vá­logatás nélkül, örömmel felhasznál. Van itt azonban még egy lényeges dolog. A rajzásra készülő család anyaneveléséről a méhésznek rend­szerint nincs tudomása. Megtörténhet tehát, hogy erről csak a rajzás alkal­mával szerez tudomást. Ha tehát a nevelés idején egy hétig esős, hűvös idő következik, akkor a nevelés már nem kielégítő. Kikelnek ugyan az anyák, azonban nem kaptak megfele­lő gondozást, s emiatt silányak. En­nek aztán az a következménye, hogy ; a rajanyák tíz-húsz százaléka a kö- ' vetkező évben lemarad a fejlődésben. A családban lehet olyan kis raj­­bölcső is, amelyet a méhész nem vesz 1 észre. A belőle kikelő anya tehát ki- i esi, és fekete színű. A méhésznek i azonban nagy szüksége van a fiatal méhanyára, ezért kénytelen azt meg- : hagyni és felhasználni. Ha tehát nem 1 válogathatunk a rajanyák között, ez- < zel tulpjdonképpen a rossz tulajdon- 1 Ságokat is továbbvisszük. Ezt persze i a következő évben felfedezzük, köz- i ben azonban eltelt egy esztendő, i Ilyenkor mit tehet a méhész? Ismétli < az előző év hibáit. Felhasznál minden l rendelkezésre álló rajanyát, 1— válo­gatás nélkül. Ezt több száz méhész­szel való beszélgetés és több száz méhanya összehasonlítása nyomán állíthatom. Ennyit tehát a természe­tes, vagyis a rajanyákról. Most pedig rátérek az irányított, Illetve az álca­átrakásos anyanevelésre. Még talán megjegyzem, hogy állományomban közel két évtizede nem használok rajanyát. Most pedig lássuk módsze­reim lényegét: A méhcsaládok mindegyike ösztön­­szerűen cselekszik. Csíp, épít, gyűjt stb. Ezen tulajdonságok között azon-KÉRDEZ — FELELEK ban nagy elérések lehetnek. Akad olyan méhcsalád, amelyik kevésbé csíp, viszont kitűnően épít, gyűjt. Ez a másik családdal szemben már jó tulajdonságnak számít. Hogyan viszem tovább a jó tulaj­donságokat? Ehhez nagyon jó kiin­duló pont a jó tulajdonságokkal ren­delkező családok legalább két éven keresztüli megfigyelése. A szakköny­vekben és a szakfolyóiratokban ol­vashatjuk, hogy csakis a jó tulajdon­ságokkal bíró családoktól neveljünk méhanyát, mert csak így vihetjük to­vább azok kitűnő tulajdonságait. Eze­ket a továbbiakban én tenyészcsalá­­doknak nevezem. Több évtizedes megfigyeléseim bi­zonyítják, hogy egy-egy tenyészcsalád kiválasztásához a jó tulajdonságok sgyedüli számbavétele nem elegendő. Ilyen családoktól éveken keresztül neveltem méhanyákat, az eredmény azonban nem volt teljesen kielégítő. \z utódok alig vagy egyáltalán nem Jrökölték a tenyészcsaládok kiváló tulajdonságait. Ezért erre a célra több családot választok ki, s ezeket legalább két éven át megfigyelem, és a második évben ezeknek az anyjától egy-egy sorozatot nevelek. Minden el­lenőrzött családból öt-nyolc anyát adok a törzscsaládoknak. így a kö- I- vetkező évben már tudom, hogy me­­:- lyik az a család, amelyiktől a leg­­z jobb tulajdonságokat örökölték az n utódok. Ez már bevált tenyészcsalád- I- nak számít. Ettől már sorozatban ne­­g velhetem a kitűnő tulajdonságokkal - rendelkező anyautódokat. Csak ter- i mészetes, hogy a szelídségre nagyon i ügyelek. Ezt bizonyítja a szeptember­­f ben elhunyt Juraj Ferenöík agrár­­" mérnöknek, az SZMSZ KB volt titká­rának a „Méhészet“ rovatban a múlt • év októberében közzétett megjegyzé­* se is, mely így hangzik: „Nagy elv­­társ méhei nagyon szelídek, nem ve­► szélyeztetik szúrásaikkal a látogatót, inkább kikerülik őt. Körültekintően választja ki tenyészanyagként a leg­jobb tulajdonságokkal rendelkező I családokat. így jutott el a szép stke- i rekhez ...“. : A szelídséget minden méhész nagy­’ ra értékelheti, leginkább azonban azok, akik pempő termeléssel is fog­lalkoznak. Ezek tudják, hogy a pem­­. pő begyűjtésével a családokat napon- I ta háborgatni kell. Ezenkívül minden ■ kilencedik napon rendezik a családo­kat a továbbtermeléshez. Itt aztán értékelni lehet a szelídséget! Egy-egy bevált szelíd család kiváló tulajdonságának a továbbvitele tehát csak álcaátrakással biztosítható tel­jes sikerrel. Ezért tartom a legcél­szerűbbnek az anyanevelés ezen mó­dozatát. Persze a sikeresen petéző, a jó tu­lajdonságokkal rendelkező fiatal anya csak az egyik követelménye az ered­ményes méhészkedésnek. Ehhez ta­pasztalt, nagy szaktudással rendel­kező méhész is szükséges. Amennyi­ben mindkét követelmény adott, ak­kor nagy öröm a méhészkedés, soha nem gondolunk arra, hogy „... nem érdemes méhészkedni“. A fentiekben csak saját tapaszta­lataimat vázoltam fel, ami persze nem jelenti azt, hogy a témával kap­csolatosan másoknak nem lehet vé­leményük. Esetleg még hasznosabb tapasztalatokról is beszámolhatnak mindnyájunk hasznára. Kérném azon­ban méhésztársaimat, hogy meggyőző érvekkel alátámasztott anyagokat küldjenek a szerkesztőségbe. Közös erőfeszítéssel csak így segíthetjük elő méhészetünk továbbfejlődését. NAGY KÄLMÄN, méhészeti szakoktató Az álcaátrakásos anyanevelés előnyei A hűvös, esős napok beálltával a szabadban felállított kaptárak nagyon ki vannak téve az időjárás viszontag­ságainak. A kaptároknak nincs hasz­nára a lemeztetőről lecsurgó víz, az olvadó bő leve, amely a hidegebb éj­szakák alatt ráfagy a kaptárra, majd a deszkalapok illesztésénél behatol a kaptárfalba, így a lassú, de biztos korhadásnak az alapja. Az évi csapa­dékátlagnak fele sokszor a téli hó­napokban hullik le, a méhesben pe­dig ilyenkor nyugalmi időszak van, amikor a családokat nem kell hábor­gatni, hisz legfeljebbb néha szorulnak ellenőrzésre. Elgondoltam tehát, hogy a kaptáraimat letakarom a mezőgaz­daságban is használatos PVC — feke­te fóliával. Az elgondolást tett kö­vette. Azóta már több éves tapaszta­latra tettem szert, több részletkérdést is megoldottam ezzel kapcsolatban. Fekvőkaptárakkal, kétcsaládos mód­szerrel méhészkedem. A keretek lép­­mérete 40X30 cm. A képtárakat hár­masával fél colos csőből készített IS cm magas talpas állványokon helye­zem el. A kijáratok elé 15 cm széles deszkát támasztok, hogy a fólia el ne zárja a levegőt a kijárók előtt. Elöl és hátul téglával lefogatom a fólia szélét, hogy a szél ne csap­kodja, s a fólia ne nyugtalanítsa a családokat. A kaptárhármasok mind­két hosszanti végén hagyom levegőz­ni a fúlia alatti részt, a kijárókat teljesen kinyitom, a védőrácsot min­den kijárőra felrakom. Az erősen, 8—9 keretre szűkített, és gyékénypárnával takart családok­nál lucskosodást észleltem. így azóta csak többrétű újságpapírral és hul­­lúmpapfrral takarom. A fóliás taka­rással megoldottam, hogy nem kel­lett szélvédőt emelnem a kaptárak mögé, a cinkék sem jutottak a me­llekhez, de a hó és az eső sem áz­tatta kaptáraimat. Eljárásomnak a hátránya abban van, hogy amikor a hőmérséklet 8— 10 C fok fölé emelkedik, és kilátás van arra, hogy a méhek kiröpUlnek, fel kell hajtani a kijáró felöli olda­lon a fóliát, mert ez gátolja a méhe­­ket a tisztuló repülésben. Amikor szaporodnak a kirepülési napok, megejtem az első vizsgálato­kat. Tapasztalatom szerint a családok fejlődése is jobb a fóliával takart kaptárakban. Az első alkalommal a takart kaptárakban átlagban 10—15 négyzetdeciméter fiasítást és 2—4 ki­lóval több mézet találtam, mint a nem takart családokban. Azóta minden évben takarom csa­ládjaimat, mert úgy tartom, hogy a takarás gazdaságilag előnyös, a rá­fordított összeg gyorsan megtérül. (Rán) Az Agrokomplex ’81 Országos Me­zőgazdasági Kiállítás főbejárata köze­lében egy kisméretű csarnokra figyel­hettünk fel. A kiállítás szervezői ott méhészeti kellékeket helyeztek el. A pavilon anyaga nem a régi, elavult méhészkedést tárta elibénk, hanem a mai, vagyis a korszerű méhészkedés rejtelmeibe avatott be minket. A tudományos-műszaki haladás idő­szakát éljük. Így a méhészkedés te­rén is találkozunk az újabb módsze­rekkel és kellékekkel. Ezek a régebbi méhészkedés idején ismeretlenek vol­tak. Az új utak keresésében termé­szetesen a méhészet terén a sajátos lehetőségekhez kell igazodni, alkal­mazni a bevált eszközöket és mód­szereket is. A kezdő méhészek per­szer már az új, korszerű módszerek vívmányaival ismerkedhetnek meg, és tovább munkálkodhatnak ezeknek a fejlesztésén. Az új ismeretek birtokában szer­kesztették meg — Technopor szige­telőanyagból — a pehelysúlyú kap­tárt. Olyan vándorméhészeknek elő­nyös, akik nem rendelkeznek vándor­kocsival, s a kaptárak fel és leraká­sát önmaguk végzik. Ezzel egy-egy vándorlás alkalmával sok energiát lehet megtakarítani, mert a kaptárak súlya üresen csak 7—8 kiló. Jó tulaj­donsága a kaptárnak a tökéletes hő­­szigetelés. A méhész ilyén anyagot persze csak nehezen szerezhet be. Sok méhész ma már nem csupán méztermeléssel, hanem egyéb méhter­­mék gyűjtésével is foglalkozik. Ehhez azonban különleges felszerelés szük­­éges. Ide tartozik például a virágpor gyűjtése is. Ennek folyamata kissé bonyolult, mert virágporszedő és szá­rító berendezés nélkül lehetetlen a jő eredmény elérése. A kiállításon ezekkel az eszközökkel is megismer­kedhettünk. A röpnyílásra illeszthető fiókos vi­rágporszedő nem nyerte meg tetszé­semet, mert a lemezen kevés átbúvó­­nyíllás van. Tapasztalatom szerint a lemezen hat-hétszáz átbúvőnyílás Is szükséges ahhoz, hogy a méhek hir­telen érkező zivatarban is tülekedés nélkül átjuthassanak az akadályon a kaptárba. Ha ugyanis kevés az átbú­vó nyílás — még ha három-négyszáz Is — viharban sok méh elpusztul, mert képtelenek a gyors átbúvésra, s az eső leveri őket. Szerkezeti hibának számit az elöl­ről kihúzható fiók is. Véleményem szerint célszerűbb lenne a doboz al­ján egy lefelé nyíló ajtócska, mert a nagy melegben a méhek kiülnek a virágporszedőre, s a fiók kihhúzása­­kor sok méh hullik le a fiókban lévő virgpor ■ közé, s ha ez nem illeszke­dik pontosan, akkor is sok méh jut be a fiókba, és ott elpusztul. Virágporszedéshez ajánlatos az elülő szellőztető használata, s a sze­dőnek erre ráillesztése. A kaptár szellősebb, és a méhek sem ülnek ki ä virágporszedőre, s azt zavarmente­sen elvehetjük- Ezt tapasztalatból tu­dom. Ami még nagyon lekötötte a figyel­memet, az a tlzenhatkeretes pergető volt. Tetszetős kivitelezését, szerke­zeti megoldását megfelelőnek ítéltem. Működésének megismerése közben szinte magaménak képzeltem, s arról elmélkedtem, hogy milyen gyorsan pergethetném ki a mézet a csodaszer­kezettel. Gondolataimból az SZMSZ KB szakelőadója zökkentett ki. Mel­­lémszegödött, kérdezte, hogy tet­szik-e? Én azt válaszoltam, hogy na­gyon, egyelőre azonban mást nem is mondhattam. Felesleges az álmodo­zás, gondoltam, és több kérdést fel­tettem a szakembernek, aki készsé­gesen elmondta, hogy a pergetőbői mindössze öt darab van, s a gyártó­­vállalat csak megrendelésre készít belőle. Erre érdeklődtem az ára iránt. A méhésztárs szelíden elmosolyodott, és közölte, hogy 9 ezer 800 korona. Ennek hallatára tényleg feleszmél­tem, és halkan ismételgettem a kö­zölt árat. Ö még hozzáfűzte, hogy a szállítással együtt 10 ezer korona. A méhésztársnak megköszöntem a tájé­koztatást, és távoztam. Kintről, az üvegfalon keresztül még visszapillantottam és azt kérdeztem magamtól, mi lehet ezen a pergetőn olyan drága, mégha egyedi darab is. VICZÉN ISTVÁN, méhészeti szakoktató

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom