Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-11-28 / 48. szám
1981. november 28. SZABAD FÖLDMŰVES 11 A cél érdekében - megfontoltabban Korunk szocialista mezőgazdasága a tudományos-műszaki haladás gazdag ismeretanyagának, valamint a társadalom növekvő igényeinek hatására rendkívüli módon fejlődött. A termelés összpontosítása és szakosítása mezőgazdaságunkban is előtérbe helyezte az ipari jellegű módszerek meghonosítását, az ágazatok egymástól való bizonyos mértékű elkülönülését, illetve önállósítását, a kooperációra és az integrációra alapozott szocialista együttműködés egyre tökéletesebb elmélyülését. Az utóbbi években és hónapokban gyakran került szóba a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek és a partnerszervezetek, konkrétan a feldolgozó üzemek együttműködésének szükségszerűsége. Esetenként a terményforgalmazás pozitív vagy negatív jelenségeiről, buktatóiról dicsérő vagy bíráló nyilatkozatok hangzottak el. Az őstermelők Joggal méltatlankodtak, mert hiszen partnereik nem, vagy csak Időtrabló nagy utánjárásra vettek át tőlük némely terményt. Miért kell azért kilincselgetni, hogy a fogyasztói piac ellátása bőséges legyen?! Ezzel szemben a feldolgozó üzemek vezetői kapacitáshiányra hivatkoztak, s nem egyszer az érvek meghallgatásra találtak. De hát valaki elgondolkozott azon, hogy miért fordulhat elő kapacitáshiány? Ha a dolgok lényegét mélyrehatóbban megvizsgáljuk, akkor látjuk csak igazán, hogy abban az ilőszakban, amikor mezőgazdaságunk szinte ontja a feldolgozásra érett terményeket, éppen akkor érkeznek hazánkba a külföldi szállítmányok. Sajnos ezekkel halmozzák el a feldolgozó üzemeket, s a hazai terménykészletre nem marad elég kapacitás. — Az elmondottak vetületében a trnavai járás helyzetét hogyan jellemzi Gregor Danišovič agrármérnök, járási mezőgazdasági igazgatóhelyettes? — Járásunkban Igyekeztünk a mezőgazdaság és a feldolgozóipar szívélyes partneri kapcsolatainak kimunkálására. Erre irányuló törekvéseink megvalósítása során főképpen az vezérelt minket, hogy dolgozó népünk jó minőségű élelmiszerekkel és más közszükségleti cikkekkel való rugalmas ellátása kiemelt társadalompolitikai feladat. Tudatosították ezt a mezőgazdasági üzemek, de a feldolgozóipar dolgozói is. Elsősorban is a kommunisták álltak a hatékonyság növeléséért folytatott küzdelem élére, magas fokú politikai öntudattal, derekas helytállással utat mutattak a többieknek. Ennek kapcsán az emberek nem gépiesen cselekedtek, hanem gondolkodva dolgoztak, sajátjuknak érzik a munkahelyet, a kollektívát, az üzemet. — Milyen konkrét haszon származik ebből üzemi és társadalmi viszonylatban? — A bolerázi keményítőgyár részére például a feldolgozáshoz szükséges kukoricaalapanyagot korábban a tőkés piacon szerezték be. Köztudott, hogy a tőkések a szemes terményeket stratégiai fegyverként, tehát politikai céljaik térhódítására igyekeznek felhasználni. Az árakkal emiatt is manipulálnak. A gyár munkaközössége tudatosította, hogy a hatékouyság csak akkor növelhető lényegesen, ha hazai alapanyagra támaszkodhat. Igen ám, de ehhez olyan szemes kukorica szükséges, amely mesterséges szárítással biológiailag nem károsodott. Ez azt jelenti, hogy a mesterségesen szárított kukorica feldolgozás szempontjából nem jöhetett számításba. Természetesen szárított kukoricánk meg az igényelt mennyiségben nincs. Az üzem dolgozói tehát azt tanácsolták a vezetőknek, hogy próbálkozzanak a kombájnokkal begyűjtött nagy nedvességtartalmű kukoricával. Ezt a kukoricát egyenesen a földekről szándékoztak az üzembe szállítani. A gyár vezetőivel megbeszéltük a dolgot, mert a javaslatot helyesnek ítéltük, hiszen a hazai alapanyag felhasználásával társadalmunknak jelentős devizát takaríthatunk meg. — A próba sikerült? — Minden úgy ment, ahogyan a dolgozók elképzelték. Azóta már a hazai alapanyagot használják feldolgozásra. Járásunk mezőgazdasági üzemeiből a gyárba október 12-ig, megközelítően 1800 tonna nagy nedvességtartalmú kukoricát szállítottak. A begyűjtés befejezéséig naponként 150 tonna kukorica érkezett a feldolgozó vonalakra a földekről. A dolgozók derekas helytállásával ezt a mennyiséget a kapacitás is elbírta. Így a nagy nedvességtartalmú kukorica szárítása szükségtelenné vált. Ezzel azonban a gyár jelentős mennyiségű energiát megtakartíott társadalmunknak. Gondoljuk csak el, hogyha a terményfelvásárló és ellátó vállalat a kukorica száz kilójaként egy százaléknyi nedvesség eltávolításáért 1,10 koronát számlázna, mennyi energia fogyna el, és a termelőknek hány koronába kerülne az ősszmennyiség megszárltása? Gyakorlatilag azonban 1 százaléknál sokkal több nedvességet kellene elvonni a kukoricából, hogy raktározható legyen. — Nedves kukoricát nem tárolnak? — A keményítőgyár vezetősége megegyezett a trnavai szövetkezettel, hogy a kombájnokkal begyűjtött 30 százalékos nedvességtartalmú kukoricát fóliával légmentesen takarva tárolják, s ezt a készletet a későbbi időszakban feldolgozásra a gyárba szállítsák. Ez azt bizonyítja, hogymegfelelő eljárással a nedves szemes kukorica biológiai károsodás nélkül is tárolható, majd teljes értékű alapanyagként hasznosítható. A belőle készített végtermék semmivel sem rosszabb minőségű, mint például a devizáért behozott kukoricából gyártott végtermék. Gondoljuk csak el, hogy mennyi devizát lehetett ' volna megtakarítani, ha a hazai alapanyagot korábban hasznosítják. Ehhez azonban a társadalom hatékonyságra intő figyelemzetetése kellett. Szerencse, hogy a dolgozók megszívlelték az intelmeket. — Azt hiszem, hogy a járásban a zöldség forgalmazása nem teljesen megoldott? — Mezőgazdaságunk legnagyobb, legtöbb emberi energiát felőrlő kérdésére tapintott. Szeretné tudni, hogy ezzel kapcsolatosan milyen a véleményünk? A korai burgonya forgalmazása olyan például, mint a körhinta. Ebben a témában — hiszi, nem hiszi — öt szervezet érdekelt, s végül a burgonya oda kerül vissza, ahonnét elszállították. De hogyan kerül viszsza?l Nincs benne köszönet. Ezért helyes volna, ha a zöldség és a korai burgonya forgalmazása leegyszerűsödne. A termelő ugyanis egyenesen a kereskedelemnek szállíthatná a termékeket. A többi közbeeső szervezet szükségtelen, mert csak bonyolítja és mérgezi a kapcsolatokat, nehezíti az áru útját, s ennek kárát a termelő, meg a fogyasztó látja. — A többi partnerszervezet munkájával elégedettek? — Időközönként persze felszínre kerülnek bizonyos problémák. Ezek azonban ritkán jelentkeznek és közös erőfeszítéssel, a partnerek kölcsönös érdekeinek tiszteletben tartásával orvosolhatók. Tudjuk ugyanis, hogy a szocialista mezőgazdaság partnereinek helyzete sem könnyű. Ök is törekedneknek a hatékonyság növelésére, ebhez azonban saját portájukon kell felkutatni a tartalékokat. Oly módon, ahogyan a bolerázi keményítőgyár munkaközössége tette. Hasonló törekvéseket szívesen támogatunk, amennyiben az érdekek azonosak és népgazdasági szempontból is előnyösek. < Segíteni egymásnak és egymáson. Okosan hasznosítani mindazt, ami megtermett. A trnavai járásban ez kézenfekvő. Tudják, hogy minden termék emberi tevékenység eredménye. Előteremtésére jelentős mennyiségű energiát használtak fel. Aki tehát a kész terméket nem becsüli, veszni hagyja, az a társadalmat károsítja meg! Az áruforgalmazás kérdését a jövőben ebből a szemszögből kellene megközelíteni. A forgalmzaás ugyanis a tervezés, a szervezés és az irányítás színvonalának az eredménye. Ha tehát bonyolult és elégtelen az áruforgalmazás, ennek okát a szervezésben és az irányításban kell keresni, s az eszközöket a cél érdekében sokkal hatékonyabban felhasználni. A cél pedig nem más, mint a társadalom lehető legtökéletesebb ellátása. HOKSZA ISTVÁN Ä CSKP XV. kongresszusa és a Központi Bizottság 3. plénuma felhívta a figyelmet a fémhulladék gyűjtésének, s újrafeldolgozásának fontosságára; a fémhulladékot a hazai kohászat fontos nyersanyagaként jellemezték. Közismert, hogy a vasgyártás nyersanyagát, a vasércet, behozatalból fedezzük, ezzel szemben a fémhulladék viszonylag olcsón hozzáférhető, kimondottan hazai nyersanyag. Például 1979-ben a vashulladék gyűjtésére, előikészítésére és szállítására csaknem egy-, milliárd koronát fordítottunk. Ezzel szemben a behozott vasércért öt milliárd koronát fizettünk. Ugyanakkor a színes fémeket tartalmazó érc behozatala 8 és fél milliárd koronába került. Ez az összehasonlítás is bizonyltja, miszervek gyors ős rugalmas Intézkedése az országos felmérések során, s a társadalmi érdekek érvényesítése. Hasonló a helyzet a jogszabályokkal is. A Szovjetunióban, az NDK-ban és Romániában alkalmazott jogrendszerrel szemben a mi jogszabályaink nem gondoskodnak a fémhulladékkal való gazdálkodás állami felügyeletéről, nem rögzítik a jogszabályok megsértésével összefüggő szankciókat sem. Persze nem azért, mintha nálunk a fémhulladék begyűjtése zökkenőmentes, s az ellenőrzés felesleges lenne. Inkább azért, mert a fémhulladék „termelői“ nem óhajtják, hogy objektív szerv bepillantást nyerjen fémgazdálkodásukba. A fémhulladék-feldolgozó ipar nálunk — képletesen szólva — az üzemek kapuja előtt állva várja, hogy azok mit hajlandók a Nagy tartalék a fémhulladék t lyen előnyös a vas- és színesfémhulladék gyűjtése és feldolgozása. Nem szabad megfeledkeznünk arrólsem, hogy az érc és a fém világpiaci ára évről évre növekszik. Ezért a politikai és gazdasági irányító szervek felhívják az illetékesek figyelmét a fémhulladék gyűjtésének és feldolgozásának fontosságára. Sajnos azonban több üzemben nem fordítanak a gyűjtésre kellő gondot. A vashulladékgyűjtés és feldolgozás jelentőségét nem kell vitatnunk. Mégis idekívánkozik néhány adat: egy tonna vas hulladékból való előállításával öt tonna jó minőségű szenet, két tonna vasércet, mintegy ötezer koronát, huszonhét munkaérát takaríthatunk meg. Az évi 3 millió t. vashulladék feldolgozásánál ez nem jelentéktelen megtakarítás. Hozzávetőlegesn másfél millió tonna kőszén, hat millió tonna vasérc, több ezer munkaóra és mintegy 15 milliárd korona megtakarítást jelent. Ezért csak örülni lehet annak, hogy hazánkban évről évre növekszik az összegyűjtött és újrafeldolgozhatő vashulladék mennyisége. Az utóbbi időben a mezőgazdasági üzemek is egyre több hulladékot juttatnak a begyűjtő helyekre. Dicséret illeti a bratislavai Kovošrot nemzeti vállalat kilencszáz dolgozóját, mert ezen a téren figyelemre méltó eredményt értek el. Közreműködésükkel 685 ezer tonna vas és csaknem 34 ezer tonna színesfém-hulladék vár feldolgozásra. Az említett eredmények ellenére azt kell mondanunk, hogy ezen a téren elmaradtunk a fejlett országok eredményeitől. Vajon miért? Ennek több oka van. Nézzük csak. Több szocialista országban például a fémhulladék gyűjtésének és feldolgozásának népgazdasági jelentőségét azzal is alátámasztják, hogy az ezzel a feladattal megbízott szervezeteket az illetékes minisztérium hatáskörébe vonták. Ezzel lehetővé vált a végrehajtó „fémvagyonbél“ a társadalomnak felajánlani. Ez nyilván nem ideális állapot, s ellentmond a komplex Intézkedések irányvonalának, amelynek döntő kritériuma „az alapvető termelőeszközökkel való hatékony gazdálkodás.“ A tapasztalat azt igazolja, hogy az ipari vállalatok a fémhulladékot sokszor fölösleges tehernek tartják, amelynek az összegyűjtése, elszállítása eléggé költséj ges, a dolgozókat elvonja a munkából anélkül, hogy ez a vállalat vagy az üzem számára különösebb gazdasági eredményt hozna. Emiatt a fémhulladék gyűjtését és szállítását elhanyagolják. Márpedig az üzemeket a jövőben is arn kell sarkallni, hogy ésszerűen bánjanak eme értékes nyersanyaggal. Ebből kifolyólag hatékony intézkedésekre kerül sor. Többek közt a kormány elnökségének és a Szakszervezetek Központi Tanácsának közös értekezletén olyan határozat született, mely szerint a szakszervezet mozgalmat indít a fémhulladékok gyűjtésének és újrafeldolgozásának fokozására. Ennek sikerre vitelében sokat tehetnek az üzemi szakszervezeti bizottságok, a szocialista brigádok és munkakollektívák. A dolgozók legnépesebb szervezete fontos küldetést lát abban, hogy propagandamunkával segíti felszámolni azokat a helytelen előítéleteket, amelyek gátolják a fémhulladékgyüjtést. A téves szemlélet megváltoztatása alapja lehet egy olyan fordulatnak, amely lehetővé teszi valamennyi fémhulladék gazdaságos felhasználását. —nt-i Cipőgyártásunk a minőség tükrében A párthatározatok egyértelműen a termelés gazdaságosságának és hatékonyságának a növelésére irányították a népgazdaság valamennyi ágazatának a figyelmét. Hangsúlyozzák, hogy az energia, a nyersanyag és a munkaerő ésszerű kihasználásnak alapvető feltétele a minőség. Ha lépést akarunk tartani a kor követelményeivel, akkor a könnyűiparban is át kell térni a menynyiségről a minőség növelésére. Szem előtt tartva aaí a fő célt, hogy az exportlehetőségek kihasználása mellett jobban gondoskodjunk a lakosság megfelelő szintű áruellátásáról. Az utóbbi években sokat vitatják a cipőipar, pontosabban a piacra kerülő lábbeli választékát és minőségét, amely nem mindig felelt meg a követelményeknek. Ezért a Népi Ellenőrzési Bizottság dolgozói 1979-ben széleskörű vizsgálatot indítottak a cipőipar — illetve az OGAKO — termelési-gazdasági egységében felmerülő problémák feltárására. Az észlelt fogyatékosságok kiküszöbölése céljából hatékony intézkedésekre ösztönözték a gyártókat. Felvetődik a kérdés, hogyan teljesítette feladatát a cipőipar? Az elmúlt két év alatt milyen változások történtek a termékminőségben és főleg választékban? Ennek megállapítása céljából a népi ellenőrök az idén vizsgálatot végeztek. Az eredményekről Pavol Pavlik, a Népi Ellenőrző Bizottság alenöke tájékoztatta a sajtó képviselőit. Rámutatott a cipőipar több pozitív változására. A selejtáru részaránya a korábbi 1,24 százalékról 1,14 százalékra csökkent. Ez főleg annak köszönhető, hogy bizonyos mértékben javult az áru minősége és csökkent az üzemekben a gyártás közben keletkezett selejt. Ezzel szemben a piac selejtárukészlete növekedett. Átlagban véve a cipőgyárak teljesítették a minőségi mutatókat. Az I. minőségi fokozatba a tervezettnél több áru került, de ennek az össztermelésben elfoglalt részaránya mégis alacsony. Megállapítható, hogy cipőiparunk termékei, főleg a bőrcipők, nem érték el a világviszőnylatban megkövetelt minőségi szintet. Erről tanúskodott az is, hogy a cipőipar egyetlen terméke sem nyerte el „Az év kiválú gyártmánya“ díjat. A gyártmányfejlesztés terén sem sikerült teljes mértékben elegettenni a követelményeknek, mert a termékváltás hosszadalmas, a felújítási folyamat pedig jóval elmarad a világdivattól, mert a gyártóvállalatok aránylag rugalmatlanul alkalmazkodtak pic igényeihez. A formtervezők, a bel- és külkereskedelmi szakemberek közötti együttműködés sem érte el a megkövetelt szintet. A vállalatok gyártmányfejlesztési programját gyakrak csak eszközként használják fel a gazdasági mutatók javítására a piac igényeire való tekintet nélkül. A cipőgyárak többsége a divatújdonságok és a luxuskivitelű lábbelik gyártására összpontosítja a figyelmet. Emiatt az elmúlt két évben sem mennyiségben, sem választékban nem teljesítették a tervet. Továbbra is foghíjas a behozatalból származó nyersanyag, a megtakarítására vagy a pótlására Irányuló gyártmányfejlesztés. A vizsgálat során nem találkoztak olyan gyártmányújltási törekvéssel, miszerint csökkenthetnék az árakat. Nem történt lényeges javulás a technológiai fegyelem betartásában, de a technológiai ellenőrzés szilárdításában sem. A vizsgálat megállapította, hogy több üzem nélkülözte a képzett műszaki dolgozók sokaságát, nem tartották be a futószalagok gyorsaságát, egyes munkaműveletek kiiktatásával a technológiai folyamat rövidítésére törekedtek. A gyártási technológia elégtelenségét, a műszaki ellenőrzés lazasága támasztotta alá. Emiatt sok hibás áru került a kereskedelmi hálózatba, vagy a fogyasztókhoz. így az 1978-as év valóságához képest a reklamálásból származó anyagi veszteség tizennégymilliőrél tizenhétmillió koronára növekedett. A vizsgálat igazolta, hogy a cipőipar hiányosságainak kilencven százaléka szubjektív tényezőkre vezethető vissza, tehát a felelőtlen, hanyagul végzett munkából ered. A tapasztalatokból arra következtethetünk, hogy néhány vezető dolgozó nem tudatosította eléggé a minőség növelésének jelentőségét, a gazdasági tényezők alakulását. Megelégednek a tervezett minőségi mutatókkal, miközben a belüzemi minőség normái alacsony szintűek voltak. A felelősséget Igyekeztek áthárítani másokra, ahelyett, hogy rugalmasabb irányító és szervező munkával a fogyatékosságok kiküszöbölésére törekedtek volna. Elnézőek voltak a technológiai fegyelem megsértőivel szemben, nem vonták felelősségre a fegyelem megszegőit. Az említett tényezőkben rejlenek a minőség további növelésének a tartalékai. A tökéletesebb irányító- és szervező munka, a technológia fegyelem betartása, az ellenőrzés megszilárdítása, és nem utolsósorban az anyagi érdekeltség érvényesítése jelentősen befolyásolhatja a minőség lényeges javulását, a fogyasztók igényeinek kielégítését. KLAMARCSIK MÄRIA
