Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-11 / 28. szám
SZABAD FOLDMOVES 1981. Jőliue IV 16 Járművezetők a legjavából A Lévai (Levice) Autóköz.ekedési Vállalat Ipolysági (Sahy) üzemegységének 118 alkalmazottja nagyon szép eredményeket ér el PlaStiak Károly vezetésével. Nemcsak a busz- és tehergépkocsivezetők, autőkísérők állnak helyt derekasan, hanem az Oczet Béla vezette, 13 tagú javító-szerelő kollektíva is eredményes munkát végez. Plaštiak üzemegységvezető érdeme is többek között, hogy négy szocia' lista brigádjuk már az ezüstéremért versenyez. Hogy milyen a dolgozók munkához való viszonya, azt legmeggyőzőbben bizonyltja: a 6. ötéves tervidőszakra kitűzött feladatait az üzemegység 107,9 százalékra teljesítette. S minden jel arra mutatott az utóbbi hetekben, hogy az idei féléves tervet is teljesítik. A közelmúltban négy kiváló járművezetőt tüntettek ki sokéves eredményes munkásságáért, akik részt vettek a „Vezess baleset nélkül!“ mozgalomban. Ezek a következők: Fajcsík Pál, Pásztor Vilmos, Bárdy Márton és Molnár István. Míg az előbbi A rozsnyól (Rožňava) péküzem látja el kenyérrel és péksüteménnyel nemcsak a járás lakosságának kétharmadát, hanem a kassavidéki (Košice-vidiek) járás lakosainak egy részét is. Két fő kenyérfajtát sütnek: a köménymagos 60 százalékban búza- és 40 százalékban pedig rozslisztből készül. A másik: az úgynevezett szlovák minőségi kenyér. Ezenkívül naponta 70 ezer darab péksütemény hagyja el az üzemet. három egymillió-kéiszázötvenezer, az utóbbi egy pedig egymillió kilométert tett meg balesetmentesen. Á négy járművezető közül három kommunista, akik a tömegszervezetekben is eredményes nevelő-szervező munkát végeznek. A millió kilométert balesetmentesen maguk mögött hagyó járművezetők közé tartozik még Matyó Ferenc és Nyustyin Mihály is. Az üzemegység javítóműhelyének szakemberei, technikusai úgy dolgoznak, hogy a szállítójárművek üzemképesen róhassák az országutakat, az országon belül és azon kívül egyaránt, kulturált, biztonságos utazást lehetővé téve az utazóknak. Természetesen, a közlekedési vállalat vezetősége sem feledkezik meg a kiváló, példás, derekasan helytálló járművezetőkről, a szakszervezet vállalati tanácsával együtt üdülésben, társasutazásban részesíti azokat, családtagjaikkal együtt. Szöveg és kép: Belányi Deménd (Demandice) Maradandó elmerni A Magyar Televízió Drámai Szakosztálya KISZ-szervezetének meghívására a martosi (Martovce) ifjúsági szervezet tagjai néhány kellemes, élmény dús órát töltöttek a TV székházában. Megtekintettek egy disco-filmet, majd egy stúdióban módjuk volt bepillantást nyerni, hogyan irányítják a tévé-adásokat. Mindegyikük számára maradandó élményt nyújtott ez a kirándulás, s a vendégek egy martosi népviseletbe öltöztetett bábot ajándékoztak vendéglátójuknak, és megköszönik a szíves vendéglátást. MOLNÄR MÄRIA, Martos (Martovce) Bensőséges ünnepség A szőgyénl (Svodin) új művelődésházában 26 pár tartotta ezüst-, arany-, illetve gyémántlakodalmát. A meleg, családias hangulatú ünnepélyt a polgári ügyek testületé szervezte meg, Údvardi Béláné elnök irányításával. A Jubiláló házaspároknak Metz Kornél, a hnb elnöke nyújtotta át a község ajándékait, majd az összegyűlt családtagok, hozzátartozók virágcsokrokkal, bonbonnal lepték meg az ünnepeiteket. A szövetkezet vezetősége díszvacsorával járult hozzá az ünnepélyhez, melynek végső akkordja a szórakozás volt. A csárdás friss, pattogó ritmusa még a két gyémántlakodalmas — a Halda és a Kollár házaspár — talpát is megbizsergette. VASS GYULA, Für (Rúbaň) Üzemi ksnvlňak - .aranytámrér" ír Az Érsekájvári (Nové Zámky) Járási Szakszervezeti Tanács nemrégiben értékelte a vállalatok. Szemek közétkeztetését, konyháik kihasználtsági fokát, szolgáltatásaik minőségét. Tulajdonképpen a konyhák között szocialista munkaverseny folyik. Az értékelés során a JSZT „aranytányért“ és elismerő oklevelet ítélt oda (a mezőgazdasági Szemek kategóriájában) az udvardi (Dvory nad Žitavou) SPHP üzemi konyhájának, ahol az alkalmazottak 71 százaléka étkezik. A nagyon megtisztelő II. helyre a paiárikovoi AGROKOMPLEX rastislavicei gazdaságának konyháját érdemesítette. Plavec J. Pavel, Gúta A fogyasztók a kenyér minőségét kifogásolják, amit a péküzem illetékesei a kenyérgyártó gépsorok pótalkatrészhiányával magyaráznak. A gépsorok magyar gyártmányúak; egy óra alatt 1000 kg kenyér előállítására képesek. Mivel műszakilag igényesek, magasfokú szakmai hozzáértést követelnek ... A kenyérminőség kilengéseinek helyrebillentésére operatív intézkedések születtek. Köztudott, hogy a kenyér minőséget döntő mértékben befolyásolja a liszt, amit a rimaszombati (Rimavská Sobota) malom rendszertelenül szállít. Egyéb ok is közrejátszik: a szakértelem-hiány a gépsorok kezelőit illetően. Ezt továbbképzéssel igyekeznek megoldani. A péküzem három szocialista brigádja kötelezte magát: egy egységgel javítja a termékminőséget. Reméljük: az Ígéretet tettek követikl GÄL EDIT, Gömörhorka (Gem. Hôrka) ■ Hóesés, hideghullám. Az NDK középső részébe hóeséssel és fagypont körüli hőmérséklettel köszöntött be a csillagászati nyár. Az idei nyár eleje 6—Ю fokkal volt hidegebb, mint a sokévi átlag, jnszj ■ Öregek klubja. Gazdag tevékenységet fejt ki a rozsnyól (Rožňava) nyugdíjasok klubja. A közelmúltban például kézimunkakiállítást rendeztek. A mintegy félezer kiállítási tárgyat a kultúrfelelősök — Dányl Hona, Cíliková Mária és Roxnerová Mária — helyezték el szakavatottan. Segítséget nyújtott nekik Bocsárszky Pál. Az illetékesek máris újabb rendezvényen törik a fejüket. (tr) ■ Hegymászók halála. Tizenegy hegymászó lelte halálát lavinaomlás miatt az Egyesült Államok északnyugati részén, a Cascade-hegységben. Az alpinisták egy 29-tagú expedícióhoz tartoztak, amely a 4391 méter magas Rainer-csúcsot akarta megmászni. Mintegy 3400 méter magasságba jutottak, amikor a lavinaomlás történt. A mentőalakulatok munkáját erős hóvihar és az omlásveszély akadályozta. (vaf ■ Kajak-export. A seredi NOVOPLAST szövetkezeti vállalat óvodák számára műanyag-fürdőmedencéket gyárt, különböző színekben. Amellett csónakokat is készít, főleg exportra; az idén már több mint hatszáz kajakot szállított az NSZK-ba és Finnországba, valamint háromszáz kanoet Svédországba és Nyugatnémetországba. (krf) ■ Selyem dísztávirat. A Magyar Posta két új, selyemre nyomott színes dísztáviratlapot hozott forgalomba. A piros szegfűt és a lila harangvirágot ábrázoló lapoknak igen nagy a keletje. Jelenleg összesen 27-féle dísztáviratlapon küldhető jókívánság különféle alkalmakra. tnsz) ■ Kiállítás. Június végén kiállítás nyílt a Nyitrai Mezőgazdasági Múzeumban „A kenyér előállítása és jelentősége — gyermekrajzokban“ címmel. A Szlovákia alapfokú iskoláiból és a művészeti népiskolákból beérkeJOLIUS 1 kelte nyugta kelte nyugta i 6. p. 6. p. 6. p. 6. p. Július 13 Hétfő JENŐ i MARGITA i 4 00 19 39 16 21 116 Július 14 Kedd ÖRS 1 KAMIL 1 4 01 19 38 17 20 149 Július 15 Szerda HENRIK , HENRICH i 4 02 19 38 1818 2 29 Július 16 Csütörtök VALTER 1 DRAHOMÍR » 4 03 19 37 19 07 3 15 Július 17 Péntek ENDRE, ELEK \ BOHUSLAV [ 4 04 19 36 19 52 4 09 Július 18 Szombat FRIGYES i KAMILA i 4 05 19 35 20 31 510 Július 19 Vasárnap EMILIA DUŠANA [ 4 08 19 34 2105 615 zett, több mint kétezer rajzból, festményből a zsűri a legkifejezőbbeket választotta ki. A nagy érdeklődést kiváltó gyermekrajzkiállítás szeptemberben is tart, így az AGROKOMPLEX 1981 kiállítás résztvevői is megtekinthetik. (mártonvölgyí) ■ Kertbarátok dicsérete. A galántai járásban tavaly az értékesített zöldség mintegy egyharmadát (5517 tonnát) kertbarátok termesztették. Az idén már közel nyolcezer tonna zöldséget adnak át a Zeleninának, a fednotának, a cukorgyárnak és egyéb élelmiszeripari üzemeknek. Az idén a felvásárolt reteknek és fefessalátának a 100, illetve 95 százalékát is kertbarátok termesztették. Dicséret jár érte! (дуй) ■ Teljes dohánytilalom. A norvég orvosok szövetsége felszólította a kormányt, hogy 2000-ig teljesen tiltsa be a dohányzást az országban. A világon ez az első eset, hogy egy ország orvosi szövetsége állást foglalt a dohányzás teljes betiltásáért. A Norvég Dohánygyártók Szövetsége mindenesetre sietett elítélni az orvosok felhívását, mint „tökéletesen irrealista“ követelést. (chmh)- Ugye, megmondtam, hogy nem kell pumpol AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK A felderítő század gyakorlatán az egyik újonc lélekszakadva fut a parancsnokhoz. — Százados -elvtárs, jelentem, az erdőben két ellenséges papagájra bukkantam. — Miből gondolja, hogy ellenségesek? — jelentem, angolul beszéltek. AZ ÖVATOS DUHAJ Az őrmester beült a vendéglőbe, fogta az étlapot, és sietve kihúzta a drágább ételeket. — Miért teszi ezt, őrmester elvtárs? — kérdezte felháborodva a pincér. — Barátom, vendégeim lesznek, és én fizetek ... BIZTOS, AMI BIZTOS Lövészgyakorlaton az egyik katona, meglátva siralmas eredményét, önkéntelenül felsőhajt. — Hát ezután tényleg főbe lőhetném magam. Egyik társa csendesen megjegyzi: — Aztán legalább három töltényt vételezz. OBJEKTÍV NEHEZSfiG A szolgálatvezető végignéz a frissen beöltözött katonákon, és rögtön megakad a szeme az egyik harcoson, aki civil félcipőben toporog. — Hát ez meg micsoda? .,. Civil holminak ettől a pillanattól kezdve itt semmi keresnivalója ... Megértette? — Jelentem, én igen — hangzik a válasz. —, csak a raktáros nem érti, hogyan lehet valakinek akkora lába, mint nekem ... SAJÁTOS GYÖGYMÖD A rajparancsnok felmegy a gyengélkedőre és így panaszkodik az orvosnak: — Kérném, vizsgáljon meg. Az utóbbi időben erősen szédülök. Az orvos megméri az őrvezető vérnyomását és így szól: — Hát ez egy kicsit magas. Nem nagyon ideges? — Dehogynem. Akárhányszor kiabálok a katonáimmal, mindig felmegy a vérnyomásom. — Hát ne kiabáljon. — Akkor viszont attól félek, hogy túl alacsony lesz. Állta a sarat Seregi honvéd több mint egy órát volt a harcászati vizsgabizottság előtt. Amikor kijött, társai faggatni kezdték. — Miért voltál bent ilyen sokáig? Seregi kihúzta magát, és szemrebbenés nélkül válaszolta: — Fiúk, ha hiszitek, ha nem, úgy viselkedtem a vizsgán, mint egy lebukott kém. — Hogyhogy? i— Egy órán át faggatott a vizsgabizottság, de belőlem egy szót sem tudott kivenni. (Kacsó Lajos: NEVET A SZAZAD) SZABAD FOLDMOVES Index: 49 630- Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és ElelmezésOgyi Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő Pathó Károly - Főszerkesztő helyettes Bare László mérnök. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 891 27Bratislava, Križkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság 475 08 - telefooköipont 472 41. - Belső vonalak: mezőgazdasági rovat 35, társadalompolitikai rovat 55. — Nyomja a Západoslovenské tlačiarne, n v SVORNOSŤ üxeme Bratislava Odborárske nám. 3. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető- PNS ústredná expedícia tlače 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 — Előfizetési díj egy évre 52,— Kčs, fél évre 26,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza A lap nyilvántartási száma: SOTI 11/6.