Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-11 / 28. szám

14 SZABAD FÖLDMŰVES, 1981. július lí. & méhészét ф méhészét ф mEhEszet ф méhészét ф méhészet ф méhészet ф méhészet ф méhészet ф méhészet ф méhészet ф] méhészeti termék A méhészet mesterségét manapság sajnos csupán az Idősebb (korosztály kedveli. A fiatalok nem rajonganak érte. Kockázatosnak, túlzottan költ­ségesnek tartják. így a kiöregedett s az elhúnyt méhészek helyett alig van utánpótlás. Valamit tenni kéne. Ügy érzem, hogy a fiatalok körében a méhészetet nem propagáljuk elég­gé. Ebben a kérdésben elsősorban is a mező- és erdőgazdasági tárcához tartozó intézményeknek, a fő- és kö­zépiskoláknak, továbbá a mezőgazda­sági üzemeknek kellene többet tenni. Az ügyet szolgálná persze az orvo­sok és a természetvédők népszerűsítő munkája is. Azzal sem lehetünk elé­gedettek, amit a napi sajtó és a fo­lyóiratok tesznek a méhészet népsze­rűsítése érdekében. A dolgok mélyre­ható megvilágítása valószínűleg meg­szerettetné a fiatalokkal a méhészet mesterségét. Fájdalom, hogy európai viszonylat­ban lemaradtunk a virágorban rejlő értékek feltárásával és hasznosításá­val. Az MNK-ban például konzerv­dobozban, csomagolt virágport kap­hat az érdeklődő, nálunk viszont a virágport alig ismerik az emberek. MIT TARTALMAZ A VIRÁGPOR? Fehérjét, szabad aminosavakat, cukrot, ásványi anyagokat, vitamino­kat, növekedést serkentő és hormon­­anyagokat, zsírokat, illatanyagokat és vizet. Az egészséges élethez mind­ezek az ember számára is szüksége­sek. A virágpor vízkészlete a fajtától függ. Ez azért fontos tényező, mert a virágpor csak kiszárítva tárolható, különben megpenészedne. Előfordul, hogy télen a sejtekbe gyűjtött virág­por a kaptárban megpenészedik és hasznavehetetlenné válik, azért a méhek tavasszal kihordják. A virágporban csak kis mennyisé­gű ásványi anyag van. Étrendi hatá­sa azonban végtelenül nagy. Kálium, magnézium, kalcium, réz, vas és más ásványi alkotórészek vannak a virág­porban, melyeknek hiánya különféle kellemetlen tüneteket, elváltozásokat okozhat a szervezetben. A virágpor­ban hasznos zsírsavak, telítetlen zsí­rok vannak. Köztük olyan esszenciá­lis zsírsav is, amelynek előteremtése a magasabb rendű állatok részéről is lehetetlen. A virágporban szinte valamennyi vitamin fellelhető: A, D, E, Bi, B2, Вб, В12. Az utóbbiakból meglehetősen sok van a virágporban. Nem a véletlen műve, hogy a méhek a virágport fe­­hérjeforréskénjt hasznosítják a lárvák táplálásában. Más élelmiszerekkel összehasonlítva azt láthatjuk, hogy 100 gramm virágporban annyi amino­­sav van, mint például fél kiló mar­hahúsban vagy hót darab tojásban. ORVOSSÁG is a VIRÁGPOR Megállapították, hogy a virágpor baktériumölő anyagokat is tartalmaz. A vele végzett klinikai kísérletek azt bizonyították, hogy a pollen csodála­tosan szabályozza a bélműködést. A vérszegény gyerekeik esetében a vi­rágpor adagolásának jóvoltából nö­vekedett a vörös vérsejtek aránya. Az idősebb emberek és a gyengélke­dők testsúlya a virágpor kúra után lényegesen javult. A virágpor fo­gyasztása könnyebbé teszi a szellemi munkát. Lassabban hat, mint a kávé, de hatása minden káros következ­mény nélkül tovább tart, mintha ká­vét fagyasztanánk. A virágpor javítja látási viszo­nyainkat is, mivel reboflavint tartal­maz. " A virágporos készítményekkel a kozmetikusok is nagyon kedvező eredményeket értek el. Súlyos prosta­ta bántalmak esetén lényeges javu­lást hozott a virágpor kúra, de né­mely gyulladások felszámolásában is jő eredményeket mutattak ki. Végezetül egy megjegyzés: a virág­port s a virágporos mézet bárki fo­gyaszthatja, azonban a szénanáthára hajlamos egyének lehetőleg kerüljék használatát, mert ezeknél allergiás tüneteket válthat ki. J. M. Habrovský Kette az гщжёт A méz sok tekintetben hasonló a borhoz. Érnie kell, addig tisztul. Ezért a méhész hete­kig állni hagyja az edényben. Az el­ső, szemmel megállapítható változás, hogy a pörgetéskor még zavaros fo­lyadék gyönyörű, tiszta, áttetsző, tük­rös anyaggá válik. A levegő hab alakjában gyűlik a tetején. A méz felhozza magából az összes nála ki­sebb fajsúlyú anyagot. Pörgetéskor érdemes az edényt egészen teleengedni, hogy a méz de­­rülése után evőkanállal vagy merő­kanállal le lehessen fölözni a kan­nát. Ezt a fölt kisebb edénybe gyűjt­jük és állni hagyjuk, mert ennek is íegaláb a fele méz. Egy hét múlva Szétválaszthatjuk itt is a szín anya­got és a törmeléket. Ha túl sok ben­ne a méhhulla, esetleg a fiasítás, akkor ellátjuk, ha pedig csak viasz­törmeléket tartalmaz, akkor a fede­­lezéshez ömlesztjük, és vele együtt kiolvasztjuk a viaszt. A méznél na­gyobb fajsúlyú szennyező anyagok leülepednek. Nem mindegy, hogy milyen edényt használunk tárolásra. A méz igen sok szerves savat tartalmaz, ezért savas hatású. Fontosabbak benne: az ecet- 9av, az almasav, a sósav, a citrom­sav, a tejsav, a vajsav, a hangyasav, a foszforsav. Ezek a savak részben a nektárból kerülnek a mézbe, részben pedig a méhek adagolják hozzá, mi­közben a nektárt mézzé alakítják. Ezek a savak adják a méz kellemes aromájának egy részét, és okozzák előnyös étrendi hatását. Am a savaik könnyen megtámadják a fémet, ezért nem szabad a mézet vas- vagy réz­edényben tartani. Még a vékonyan horganyzott bádogedény sem mindig alkalmas, mert ha lekopik a hor­­ganyróteg, a méz megtámadja az edény falát. A gyakorlatban a leg­jobb tároló az alumínium edény, jó a rozsdamentes acél és a zománcozott felületű is. Kis mennyiséghez megfe­lel az üveg vagy az élelmiszerek szá­mára engedélyezett műanyag flakon is. Ez sem ad idegen ízt a méznek. Nedvességvonzó tulajdonsága miatt kell a mézet légmentesen záródó edényben igen gondosan tárolni. A méz könnyen felveszi az idegen illa­tokat is. Ha jelentősen emelkedik a levegő páratartalma, a mézben levő nedvesség növekedése elérheti a napi egy százalékot is. Ennek következté­ben a felszíne emelkedik. Ekkor a méz már erjedni is kezd. Az erjesztő gombák a mézhez hasonló sűrűségű cukoroldatban nem élnek meg, a szabad levegő hatására azonban a felső réteg annyira meghígul, hogy az erjesztő baktériumok elszaporod­nak benne, mind mélyebb, rétegekbe hatolnak, a méz elfolyósodik, meg­­ecetesedik. Mézet háztartásokban sem szabad fedetlenül tárolnil A méz tükrössége elhomályosodik, és vékony habréteg jelenik meg rajta, ilyenkor már nem fogyasztható. A mézkristályosodás nem jelent okvetlenül hamisítást, esetleg csak helytelen tárolást. Vegyes virágmé­zünk — amikor a tárolóhelyiségek hőmérséklete 14 fok körüli vagy még alacsonyabb —: igen gyorsan kristá­lyosodik. Ezért a vegyes virágmézet még folyékonyan tegyük olyan edény­be, amelyből könnyen ki tudjuk ka­nalazni, lapátolni vagy vízfürdőn megmelegítve kiönteni. A méz hő­mérséklete nem emelkedhet 45 fok fölé! A méhészeti munkák befejeződtek, a méhek „elültek“, a méhész jobban ráér gondozni a mézet. N. A. Hogyan teleltetek? A családok telelésre való előkészítését a szakavatott méhészek már ismerik. A teleltetés mindig a méhészeti év végén, tehát júliusban és augusztusban esedékes. Én gondoskodom róla, hogy jó és fiatal méhanyákkal telel­tessem be a családokat. Júliusban és augusztusban ügyelek arra, hogy az anya rendesen petézzen, mert a Hasításból kelt méhek sikeresen áttelelnek. A zavartalan teleltetés szempontjából az augusztus­ban és szeptember elején kelt méheket tartom legmegfe­lelőbbnek. Az anya petézéséhez pedig bőséges élelem és virágporkészlet kell. Ha ezek közül az egyik hiány­zik, akkor a fiasítás megsínyli. Ezért nyár végén is szükséges a méhek vándoroltatása. Az élelem pótlására beadhatok cukorszörpöt, a virágport azonban csak ne­hezen helyettesíthetem. Ez azt jelenti, hogy a virágpor a méheknek éppen olyan fontos, mint például a méz. Nyár végén a méhek sok virágport fogyasztanak. Ezt jól tartalékolják testükben. Az intenzív virágpor-táplál­kozástól testük tartalékai szeptember táján mér nagyon kedvezőek. Az ilyen méhek hosszú életűek. A tavaszi fiasítás részére a tartalékból — a garatmirigy működ­tetésével — pempőt készítenek. Én vándorló méhész vagyok. Legkésőbb augusztus 20—25-ig a vándortanyán maradok méheimmel. Haza­térve a mézkamrából a kereteket kiszedem, a mézkam­rát azonban a költőtéren hagyom. Nem minden méhész cselekszik így. Mások egyéb módszert alkalmaznak. Ez azonban az ő dolguk. A mézkamrát azért hagyom fenn, mert abban helyezem el a melegítő kellékeket. így a mézkamra nem deformálódhat el. A fészek rendezésekor kiveszek egy-két keretet. Ak­kor is szűkítek, ha a költőtér tele van méhekkel. Leszű­kítem a röpnyílást, majd megkezdem a családok ete­tését. Nagy szörpadagokat vagyis 3—4 litert adok egy-^ szerre minden családnak. Augusztus végén, legalább egy adag élelmet töltök az etetőbe. Szeptember. 8— 10-ére befejezem az etetést. Körzetünkben szeptember 15-re keli befejezni a méhcsaládok etetését. Az időpont betartása fontos, hogy a méhek az élelmet jól feldol­gozhassák és kiváló minőségű eleséggel telelhessenek. Etetés után a családokat ellenőrzőm. Ez az utolsó őszi ellenőrzés. Ahol még szükséges, pótló élelmet is adok a családnak. A B-9-es kaptárba 10, a B-ll-be pedig 12 kiló cukrot adok szörp formájában. A keretek közé telelésre léceket teszek. Ellenőrzéskor a keretek felső részét újságpapírral takarom. Több melegítőtakarást nem teszek be. Sok méhész rendszerint hibát követ el,, a melegítő takarással. Emiatt novemberben a kaptár röpnyílásán víz csöpög ki. A melegítő takarást télre csak akkor teszem be, ami­kor a hőmérő higanyszála éjjel 0 —1 C fokot mutat. Telelésre az alábbi kelléket használom. A keretek tetejére újságpapírt teszek, nem pedig műanyagot, vagy papírzsákot. Az újságpapír átengedi a kaptárból elpá­rolgó párát. Oldalmelegítésre filcet vagy hullámos pa­pírt használok. A keretek fölé az újságpapírra filcet, esetleg zsákot, hullámos papírt vagy szalmapárnát te­szek. Ezek a mézkamrába kerülnek. Méheim részben a szabadban, a kaptárban, részben pedig vándorkocsiban vannak. A kaptárak röpnyílása kelet, nyugat és dél felé van foÄIÍtva. Megfigyeltem, hogy az első tisztuló kire­pülés — tavasszal — a nyugati oldalra fordított kijáró­nyílású kaptárakban hamarabb volt, mint a keleti oldalon. Ez természetes. A napsugár délután a nyugati oldalt jobban éri. A kaptár aljára az alátétet novemberben helyezem el. így a téli hulladék tisztítása könnyű és a méhek tele­lését is jól ellenőrizhetem. A röpnyílás szűkítőjét úgy erősítem fel, hogy a szögek között egy méh kiférjen. Ezzel akadályozom meg az egerek bejutását. SZÁSZAK LÁSZLÓ LÉPCSIKOS MÓDSZER Nagyabb állományokhoz vagy erő­teljes szaporításhoz több fiatal anya kell, mint amennyit akár rajanyane­­veléssel, akár visszametszett lépes móddal nevelhetünk. Kiadősabb a lépcsíkos módszer. Ez is alkalmas mind a legfiatalabb álcák, mind a háromnapos peték felhasználására. A petás lépdarabokat ezzel a módszer­rel használhatjuk ki a leggazdaságo­sabban. Ezeket azonban csak akkor illesztjük be a dajkacsalád egyik pe­­tés lépébe, ha a peték már kezdenek elfeküdni. Ebből láthatjuk, használ­hatóké a peték. Nem használhatók azok a peték, amelyek két napon túl voltak családon kívül. HOSSZÜ LÉPCSlKOK FELHASZNÄLÄSA Munkaeszközünket, a kétféle csíp­tetőlécet már ismerjük. A hosszában kétfelé vágott keretlécből készült, széthúzható típus nem valami jó műléphez, mert túl erősen szorít. A Schulz-félébe a legfinomabb szűzlép is sérülés nélkül befogható. Nem tanácsos a csíkokat túl sokszor bepetézett, sötét lépből vágni, mert a bölcsőket a méhek a bennük találha­tó viasz felhasználásával építik. Mi­nél fiatalabb, világosabb a lép, annál sikeresebb a méhek munkája. Schulz módszere szerint egynapos petéket tartalmazó Iépcsíkokat használunk. A széthúzható, két félből álló lécbe vi­szont megfelelőbb az a lépcsík, a­­mely két, egymással szemben fekvő sejtsorból áll, és frissen kelt álcákat vagy háromnapos petéket tartalmaz. Ezzel már jellemeztük is a két csíp­­tetőléc • közötti lényegbeli eltérést. Azt akarjuk, hogy a lépcslkokban frissen kelt, még átlátszó pempő fe­lületén úszó álcák vagy háromnapos peték legyenek. Az anyanevelésre al­kalmas időszakban mindig van ilyen tenyészanyag a tenyészcsaládban. A lépre fektetett vonalzó mentén oly hosszan vágjuk ki a szomszédos sejtsorokat, amilyen hosszan a kí­vánt, egyidős petéket vagy álcákat tartalmazzák. Nem fontos, hogy ez a lépcsík milyen hosszú. A rövid dara­bokat egyszerűen csatlakoztatjuk egy­máshoz. A csíptetőlécet széthúzzuk és a lépcsíkot a két rész közé állít­juk. A léc két végén maradjon üre­sen egy keretléc szélességnyi hely. Ezután a léc egyik oldalán bejelöl­jük minden harmadik sejt helyét. Ez megmarad, a közbenső kettő tartal­mát gyufaszállal szétnyomkodjuk. így a bölcsők nem állnak túl közel egy­máshoz, össze sem építik őket. Ha nem ritkítanánk meg a bölcső­ket, később csak úgy választhatnánk el egymástól, hogy a fele tönkre­megy. Ez azért hátrányos, mert a méhek, miközben a pempőt kiürítik, nem kímélik a sejt egyéb tartalmát sem. A méhész aztán csodálkozik, miért nem gondozták tovább az oly szépen elfogadott bölcsőket. A lép­­csíkokat megmelegített késsel felére kurtíthatjuk. Elfogadás után, tehát a második napon kivághatjuk a bölcső­ket, és csiptetős dugóba fogva, te­­nyészkeretben az anyás család méz­kamrájába helyezhetjük. Különben a folyamat azonos a visszametszett lé­pes móddal. Tehát: a mézkamrát elő­készítjük, a bölcsőkezdést vagy az erősen népes mézkamrában vagy a zsúfolt bölcsőkezdő ládában meg­kezdhetjük. A megkezdett bölcsőket tenyészkeretben helyezzük a méz­kamrába. A lefedett bölcsőket anya­­rácsos zárkába rakjuk. Megtehetjük azonban azt is, hogy közvetlenül át­­válás után a bölcsőkezdeteket kivág­juk, csíptetődugókon rögzítjük, du­­góstól tenyészkeretbe tesszük és be­fedés után anyarácsos kalitkába he­lyezzük. Az utolsó mozzanat ideje a munka kezdet utáni 10. vagy 11. nap. A Schulz-féle lépcsíkos módszert eredetileg anyátlanított rajokkal való neveltetésre gondolták ki. A raj vár­ható kijövetele előtt két estével a tenyészcsaládnak egy műlépes kere­tet adnak amellé a keret mellé, ame­lyen az anyát megtalálták. Negyed liter mézoldat (1:1) elősegíti a mű­lép kiépítését és bepetézését. Ha a felső lécbe rajszeget szúrunk, a keretet ellenőrzéskor könnyen meg­találjuk. Ha kiépítették és be is van petézve, a raj pedig a pincében van — ott lehet két napig —, akkor min­den simán megy. Ha a raj sokkal korábban vonulna ki, akkor a szo­kásos módon beütjük. Az anyát azon­ban ki kell fogni, és — egyelőre ros­­taszövettes zárkában — visszaadni a rajnak. Ha a műlép már be van pe­tézve, és a raj még nem jött ki, né­pet rázunk a bölcsőkezdőbe, de anya nélkül. Az anyát kifogjuk, majd az összes bölcső elroncsolása után vlsz­szaadjuk a családnak. A bölcsőkezdő kap egy virágporos lépet, égyik sar­kában vízzel. Ezután elvesszük a be­petézett műlépet, majd előkészítjük a Schulz-féle csíptetőlécet a petés lépcsík befogadására. Egy tenyészke­retbe két lécet helyezünk. Mind­­egyikbe egy S cm széles, még nem használt hosszában középen össze­hajtott műlépsávot helyezünk, a ki­épített és bepetézett műlépnek meg­felelő hosszban. Ha a negyedrészt kivágott léccel és a két drótkapocs­­csal megszorítjuk, az összehajtott műlépsáv két felé kissé szétfeszül. Most igen elővigyázatosan csíkokat vágunk a kiépített és bepetézett mű­­lépből — a friss építmény igen ké­­nyes —, melyeket a még kissé szét* ívelő műlépsáv közé a lehető legmé­­lyebben beállítunk. A csík elején és végén most is egy keretléc-szélesség­­nyit szabadon hagyunk. Ezután a pe­tés csík alsó sejtsorát két cm vastag léccel az öszehajtott műlépsáv két fele közé szorítjuk. A gyenge szűz­építményt rögzíteni kell, hogy semmi se szakadjon le belőle, amikor a mé­hek dolgoznak rajta. A rögzítésre 3 cm-enként vékony drótszöget szú­runk a műlépsávokon át a petés lép­csík beszorítot sejtsorába. A petés lépcsíkos kereteket a raj kaptárába akasztjuk — a rajt két órával előbb anyátlanítani kell — vagy a bölcső­kezdő ládába, melyet kibontás előtt könnyedén megzökkentünk. Ha a mé­hek a láda felnyitásakor erősen sir* nak, nem keveredett közéjük anya. A bölcsőkezdő ládában levő rajt a második napon kaptárba rakjuk át. A bölcsőket a tenyészkeret beadása előtt annyira kellett ritkítani, hogy befedés után jól elválaszthatók le­gyenek. Most már csíptetődugón az anyarácsos zárkába kerülnek. A rajt a harmadik naptól — és nem előbb — kezdve addig etetjük, amíg a böl­csőket be nem fedi. Ugyanezt egy több családból rázott vagy söpört raj is jól elvégzi a bölcsőkezdőben. Te­hát nem szorulunk rajokra. Erre a célra erős rajt rázunk, vagy söprűnk (két fiasléppel többről kap népet, mint ahány lép a bölcsőkezdőben van) a söprőgaraton át a bölcsőkez­dőbe. A söprött (rázott) rajnak a bölcsőkezdőbe azonnal mézes lépet adunk a virágpt>ros, némi vizet is tartalmazó lép mellé. A mézkamrába való áthelyezés után a söpört rajt úgy kezeljük, mintha rajt kezelnénk és bőven etetjük A SEJTEK KIVÄGÄSA ÉS KISZÓRÁSA Némely méhésznek a lépcsíkos mód túl körülményes, mert a bepe­tézett sejt elkülönítéséig a lépcsíkkal ismételten dolgozni kell és át is kell helyezni. A sejtekei a lépből kivágni vagy kiszúrni egyszerűbb, mert rög­tön elhelyezésre kész sejt az ered­mény. Az persze nem biztos, hogy valamennyi sejtet elfogadják. Jól tesszük tehát, ha hozzávetőleg a fe­lével több sejtet vágunk vagy szú­runk ki és helyezünk el a csíptető­­dugóban, mint ahány fiatal anyára szükségünk van. Legegyszerűbb, ha a megfelelő ál­cákat vagy petéket tartalmazó lép­­csíkokat, megmelegftett késsel olyan darabokra vágjuk, amelyek mind­egyikében egy sértetlen sejt marad. Ezeket a sejteket csíptetődugóba fog­juk és a tenyészkeret lyukas lécei­be helyezzük. Ezt a söpört raj vagy a nyitott fiasítás nélkül a mézkam­rába zárt családrész kapja. Ugyanígy járunk el a kiszúrt sejtekkel. Több méhész úgy véli, hogy ezeket a sej­teket vissza kell vágni, mert így jobb az elfogadás. Jobb azonban a sejte­ket hosszan hagyni, így több viasz jut a bölcső építéséhez. A további teendők — a fiatal anyák jelzéséig — ismertek (lásd az „Irányított raj­­anyanevelés“ és a „Visszametszett lépes mód“ című fejezeteket!) A sejtet fűrészes kiszúróva] vág­juk ki. A kiszúrószerszámot gyengén a lépre nyomjuk és óvatosan forgat­juk. Az alsó sejtet kell felhasználni, mert a felsőt esetleg megsértheti a sejtkitoló rudacska. Ügy állítjuk a lépre a fűrészes kiszúrót, hogy az a hely, ahol három sejt érintkezik, kö­zépen legyen. Ez az alsó oldalon a legmélyebb pont, az alsó sejt közép­pontja. A magától nyíló, üzletben kapható kiszúrót ugyanúgy állítjuk a lépre, és óvatosan elforgatjuk, de nem körös-körül, mint a fűrészeset (a fogak függőleges éle irányába), csak előre-hátra gyenge nyomással. A magától nyíló kiszúrónak igen élesnek kell lennie.' (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom