Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-10-24 / 43. szám
1981. október 24. SZABAD FÖLDMŰVES 13 kukoricát általában a szántóföldek királynőiéként szoktuk emlegetni. Mégis: a termelésfejlesztési elképzelések megfogalmazása, illetve megvalósítása idején rendre megfeledkeztünk róla. Hosszú éveken át távolról sem tiszteltük és becsültük rangjához illően. Amikor rádöbbentünk önellátottságunk megszilárdításának szükségességére, a sokat hangoztatott — és ennek megfelelően szép eredményeket nyújtó — gabonaprogrammal párhuzamban, kukoricaprogramról kezdtünk beszélni. Bátortalanul, de már kimondtuk, hogy kizárólag a gabonára nem alapozhatunk. A jobb fajtaválasztéknak, az agrotechnikai fegyelem megszilárdulásának, a haladó hazai és külföldi tudományos és gyakorlati tapasztalatok kezdeményező kamatoztatásának tudható be, hogy a kukoricatermesztés fejlesztéséhen egyes körzetek immár komolynak mondható eredményekkel büszkélkednek. Számos mezőgazdasági üzem éppen a kukoricának szentelt nagyobb figyelem eredményeként lábalt ki évtizedek óta ismétlődő takarmánygondjaiből. Az élenjárók immár távolabbra tekintenek. Tudatosítják, hogy vannak még tartalékaink a rendelkezésre álló fajták és hibridek biológiai adottságainak kihasználása, a betakarítási veszteség csökkentése, illetve a sokáig felesleges melléktermékként kezelt kukoricaszár hasznosítása területén. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy a fáradságos munkával megtermelt szemtermést — a műszaki felkészültség alacsony színvonala miatt — költséges, és a beltartalmi értéket károsító utókezelés! módszerek alkalmazásával tartósítjuk, illetve tároljuk. Az agrotechnikai határidők megtartása és a termőterület időbeni felszabadítása szükségessé teszi, hogy amint lehet, azonnal munkába állítsuk a kombájnokat. A kukorica harmin-harmincöt százalékos nedvességtartalommal kerül betakarításra, tehát szárítani kell. Viszont a meglevő szárítók zöme nem éppen a kukorica szárítására épült, következésképpen károsítja a szemek beltartalmi értékét. A szárítás költségességéről és energia-igényességéről most hadd ne beszéljünk. Tudjuk, vannak egyszerűbb, olcsóbb és főleg minőségkíméiőbb tartósítási-tárolási eljárások is, de ezekről egyelőre keveset tudunk. A külföldi szaklapokban néha olvashatunk felőlük valamit, az új technika napjain már hazánkban is bemutatták egyik-másik eljárást, de részletes, minden összefüggésre kiterjedő ismeretanyagot így nem lehet összegyűjteni. Magyarországon évek óta több gazdaság kísérletezik a nedveskukorica tárolásával és közvetlen felhasználásával. Éppen az új technika napjain látottak és hallottak igazolják, hogy ígéretes módszerekről van szó. Az időjárás alakulása nem hátráltatja a betakarítást, a tartósítás olcsó, energiatakarékos és minőségkímélő, s ami a legfontosabb, a nedvesen tárolt kukorica nem csökkenti az állatok hasznosságát. A nedves ősz és a szigorú energia-takarékossági irányelvek egyszeriben a Magyarországon évek óta alkalmazott nedveskukorica tárolási és felhasználási módszerekre terelte az élenjáró termelők figyelmét. Néhány gazdaság máris hozzálátott, hogy az új technika napján látott módszert kipróbálja. Kérdés, hogy végiggondolták-e a dolgot, mérlegelték-e az új módszer alkalmazásának valamennyi lehetséges összefüggését? Hogy a sok probléma közül csupán egyet említsek: a központi alapok megteremtése érdekében elengedhetetlenül szükséges, hogy valamennyi gazdaság teljesítse eladási kötelezettségéti MIT TAPASZTALTUNK a szekszárdi Állami gazdaságban? Az ógyallai (Hurbanovo) Februári Győzelm Efsz vezető dolgozói a minap Szekszárdra indultak, hogy tüzetesebben megismerkedjenek a nedveskukorica tárolásának és közvetlen felhasználásának módszereivel és gyakorlati tapasztalataival. Pollák János agrármérnök, a szövetkezet elnöke meghívott a tanulmányútra, így magam is a csoporttal tartottam. A Szekszárdi Állami Gazdaságot kiváló szőlészete és borászata tette az ország határain túl is közismertté. A hétezernyolcszáz hektáros gazdaság évi hétszáz millió forint termelési értéket produkál, amihez a szőlészet és a borászat körülbelül egyharmad résszel járul hozzá. Az évi kilenc-tíz százalékos nyereség egyharmada ugyancsak ebből az ágazatból származik. A megközelítőleg ötszáz hektáros ültetvény 85—90 mázsás átlaghozamot nyújt, ezenkívül a gazdaság a megve valamennyi kistermelőjétől felvásárolja a szőlőt. A Szekszárdi ÄG a Mecsek-vidéki Szőlő- és Bortermelési Rendszerben rendszergazdaként szerepel. Balia Antal kertészmérnök, a gazdaság igazgatója elmondta, hogy az évi termelési érték további harmadát a növénytermesztési ágazat produkálja. Elsősorban kukoricát, búzát, lucernát és napraforgót termelnek. Rendszergazdái a Szekszárdi Kukoricatermelési Rendszernek, valamint a Nedveskukorica Tárolási és Felhasználási Rendszernek. Gabonatermesztésben nemrég még élenjárók voltak, de az utóbbi 56,5 mázsás búzahozam már csupán az országos rangsor huszonhatodik helyét biztosította számukra. Kukoricából évente 12—13 ezer tonnányit termelnek, hektáronkénti 75—85 mázsás átlaghozammal. A takarmányszárítójuk évente négyezer tonna lucernalisztet készít. Az állattenyésztési ágazatot sertés- és szarvasmarha-tenyésztésre szakosították. Nemrég még kilencszáz tehenük volt, ma már csak hétszázat tartanak, mert a sertéshizlalás jövedelmezőbb. Marhahizlalással nem foglalkoznak, viszont mérlegelik a baromfihizlalás meghonosításának előnyeit. Kocaállományuk 2300—2600 darabos, a hústermelés három korszerű telepen folyik. Saját vágóhídjuk van, ahol évente tiz-tizenkétezer sertést vágnak a helyi ellátás megsegítésére. A tehenészetben magyar tarka X holsteinfríz haszonkeresztezést folytatnak. Egy tehén átlagában évente 4700 liter tejet termelnek, s természetesen mielőbb szeretnék túllépni az ötezer literes átlagot. A háztájiban közel ötezer sertést hizlalnak a gazdaság részére, természetesen szerződéses alapon és kedvezményes áron juttatott takarmánnyal. Az Állami Gazdaság, mint a bábolnaihoz hasonló, Szekszárdi Kukoricatermesztési Rendszer gazdája, összesen ötszázezer hektáron termeltet kukoricát, búzát, napraforgót és lucernát. Mint nedveskukorica tárolási és felhasználási rendszergazda, nagy gondot fordít a különféle terménytárolási és tartósítási eljárások kidolgozására és gyakorlati ellenőrzésére. A nedveskukorica tárolásával és közvetlen felhasználásával három éve kísérleteznek. Az idén már a negyedik módszert igyekeznek meghonosítani. De erről szóljon inkább Balia Antal igazgató. — Sajátos gazdasági helyzetünkből adódik, hogy egyre inkább a jövedelmezőségi szintet figyelembe véve irányítjuk a termelés szakosítását és belüzemi szerkezetét. Állami támogatásra nem számíthatunk, tehát magúnknak kell gondoskodnunk a nyereség megteremtéséről. Ha olcsón eladjuk a kukoricát és drágán vásárolt tápokkal etetjük a sertéseket, aligha leszünk nyereséges vállalat. Ezért kezdtünk kísérletezni a nedveskukorica tárolásával. Többféle módszert alkalmazunk: vannak hazai és külföldi silótornyaink, építettünk horizontális falközi silóvermeket, keverő- és adagoló vonalat. Eddig kizárólag a szemtermés nedvesen történő tárolásával végeztünk megfigyeléseket, .most a CCM-módszert kívánjuk meghonosítani. A CCM (corn cob mix) megjelölés magyar megfelelőjeként egyelőre a kukoricacső-darq kifejezést használjuk. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a szemtermésen kívül a csutkának mintegy hatvan százaléka szintén betakarításra, darálásra és tárolásra kerül, tehát takarmányként hasznosul. mit mond az Állattenyésztő? Mérei László agrármérnök, az álattenyésztési ágazat igazgatója, aki az évi harmincezer vágósertés kibocsátására alkalmas sertéstelepen végigkalauzolt bennünket és bemutatta, elmagyarázta a nedveskukorica tárolásával kapcsolatos tudnivalókat, nyomatékosan hangsúlyozta: — Egyelőre korai lenne határozottan megfogalmazni, hogv az alkalmazott eljárások közül melyik a legjobb. Hároméves gyakorlati tapasztalataink alapján csak annyit mondhatunk, hogy a toronysilóban való tárolás ígérkezik a legjobbnak. Igaz, hogy ez a legdrágább módszer, viszont itt a legkisebb az erjedési veszteség. Esetünkben két-három százalékról van szó. Viszont a falközi silóban történő, erjesztéses tárolásnál tíz-tizenkét százalékos veszteséggel kell számolni. A földsilóban természetesen még ennél is nagyobbal. Megjegyzem, viszonyaink közepette még mindig előnyösebb falközi vagy földsilóban nedvesed tárolni, mint szárítani a kukoricát. ф Megtudhatnánk valami közelebbit is a nedveskukorica tárolásának gyakorlatáról? — Az idén tulajdonképpen négyféle eljárást alkalmazunk. A nedveskukorica egy részét falközi silókban, erjesztéses eljárással, egy részét hermetikusan záró tornyokban, a többit A saheskÉBráa tárolása és felhasználása a Szekszárdi Állami Gazdaságban pedig kukoricacső-dara formájában tároljuk, ugyancsak falközi silókban. A negyedik változat, amikor a falközi silókból feltöltjük a megüresedő tornyokat. A gyakorlatban az egész körülbelül Így megy végbe. A kukorica betakarításának kezdetén előbb a tornyokat töltjük föl, miközben hat héten át közvetlenül a kombájnoktól behordott nedveskukoricával etetjük az állatokat. A toronyban ugyanis legalább hat hétig érlelni kell a kukoricát, csak utána kezdhetjük etetni. A közvetlen etetés haszna, hogy az évi szükségletnek körülbelül 8—12 százaléka semmilyen tartósítást nem igényel. A betakarítást 30 százalékos nedvességtartalomnál kezdjük. A tornyok és a horizontális silók feltöltését dobólapátos ventillátorral végezzük, amely Toppantja a kukoricaszemeket. A betárolt anyagot tömörítjük, majd fóliával és vékony földréteggel lezárjuk. A toronyból csigarendszer szállítja a npdveskukoricát- a villanymotoros, kalapácsos darálóba, ahol a kukorica külön tartályból érkező kalászos gabonával és szükség szerint adagolt kiegészítőkkel keveredik. A kész táp kb. 20—22 százalék nedvességet tartalmaz s kézikocsival vagy csigás kitárolóval adagolható. Az istállók melletti fogadótartályokba tanácsos bolygócsigát beépíteni, hogy elejét vehessük a boltozódásnak. A tép padlós etetésre alkalmas, adalékként tejipari vagy húsipari melléktermékeket keverhetünk hozzá. Tapasztalataink szerint akkora tornyot kell építeni, hogy három nap alatt kiürüljön, utána feltölthető a támfalas silók valamelyikéből. Persze a támfalas silóból közvetlenül is etethetjük a kukoricát, de akkor nagyobb lesz a veszteség. Ha nincsen toronysilőnk, a támfalas silót olyan szélesre kell építeni, hogy a napi szükséglet kielégítésére legalább 40—60 cm-es falvastagságban kitermeljük a tárolt kukoricát. Ellenkező esetben 24 óra elteltével ebben a rétegben veszteséggel járó, káros edjedésre kerül sor. ф A támfalas silót mennyi idő alatt kell feltölteni, illetve kiüríteni? — A feltöltést maximum négy-öt tizenhat órás munkanap alatt meg kell oldani. A megbontott gödörből — folyamatos kitermelés esetén — négy-öt nap alatt el kell fogyasztani a tárolt takarmányt. Ha a korábbi, nagyobbra épített, szilárd alapú és oldalfalú tárolókat akarjuk hasznosítani, akkor feltétlenül meg kell oldani a kamrázást. О Hogyan készül a kukoricacső-dara a hagyományos nedveskukorica tárolással szemben mi az előnye? — A CCM-módszer előnye, hogy a megfelelően átalakított kombájn a csutka egy részét — körülbelül hatvan százalékát — is begyűjti, így egy hektárról hozzávetőlegesen tizenöt százalékkal több fehérjét nyerünk. A kukoricacső-dara további előnye, hogy a sertés 3—5 százalékos rostigényét jobban kielégíti, mint a hagyományos nedveskukoricából készült táphoz adagolt lucernaliszt. Hátrányként említhető, hogy hasznosításához moslékos etetést kell alkalmazni, mert a takarmány a száraz önetetőkben boltozódik. A moslékos etetés egyébként előnyös, mert savót és húspépet is lehet keverni a takarmányba, ami megközelítőleg tíz százalékos abrak-megtakarítást jelent, azonkívül minimumra csökkenti a bélsárrekedés gyakoriságát. ÍZLIK-E A NEDVESKUKORICA AZ ÁLLATOKNAK? A kérdésre Hortobágyi Imre telepvezetőtől kértünk választ. — A nedveskukoricából üzemileg készített táp sertés, Juh, szarvasmarha és baromfi etetésére alkalmas. Ml kocákkal és hízósertésekkel etetjük. Megfigyelésünk szerint az állatok szívesen fogyasztják. Tavaly a hizlaldában 580 grammos átlagos napi és darabonkénti gyarapodást értünk el. Hároméves tapasztalat, hogy a hagyományos táphoz viszonyítva nedveskukoricával 5,8 százalékkal nagyabb súlygyarapodás érhető el, miközben az egy kilogramm hús kitermeléséhez szükséges takarmány mennyisége 2,8 százalékkal csökkenthető. A nagyjából azonos béltartalom esetén az emésztési együttható és az étrendi hatás jobb, mint a száraz kukoricából készijlt tápoknál, s egy kilogramm hús előállítási takarmányköltsége legalább két-három forinttal csökkenthető. 9 A nedveskukoricából üzemileg készített táp mennyi gabonát, illetve kiegészítőt tartalmaz? — A keverék 50^-55 százalék kukoricából, 25—30 százalék kalászos gabonából és 20 százalék fehérjés és ásványi kiegészítőből készül. Az így nyert 20—22 százalékos légszáraz tápból egy kiló súlygyarapodás eléréséhez 3,95 kilogrammra van szükségünk. Az önetetőkbe mindig annyi takarmányt juttatunk, hogy 24 óra alatt egyszer feltétlenül kiürüljenek, így az etetők különleges gondozást, tisztogatást nem igényelnek. NÉHÁNY JÖ TANÄCS Mérei László agrármérnöktől természetesen azt is megkérdeztük, mit tanácsol a kezdőknek, akik kamatoztatni szeretnék a Szekszárdon tapasztaltakat? — Elsősorban azt, hogv akinek módjában áll, az ne az olcsóbb, hanem a jobb módszert válassza. Tehát a toronyban történő tárolást. Ha ez meghaladja a gazdaság erejét, akkor a nálunk is alkalmazott támfalas-toronysilós megoldást javasolnám. A telep nagyságától és a gazdaság pénzügyi helyzetétől függően, legalább két hermetikusan záró tornyot kell építeni, és közvetlen közelükben akkora támfalas silókat, hogy egy-egv gödörből huszonnégy óra alatt (széndioxid telítés mellett) újratölthessék a megüresedett tornyokat. Ha toronyra végképp nincsen pénz, a támfalas siló legfeljebb akkora legyen, hogy a tárolt takarmányt legkésőbb öt nap alatt kitermelhessék belőle. Az eladásra, illetve a speciális igényű állatok ellátására szánt kukoricát továbbra is szárítani kell, de lehetőleg termény- és eszközkímélő berendezésekkel. Tapasztalataink szerint, ilymódon a beruházott összeg a többletnyereségből mintegy két év alatt megtérül. A Csehszlovákiában használatos, vítkovicei silótornyok jók a nedveskukorica tárolásra, de a kitároló berendezést megfelelőbbel kell helyettesíteni. VÉGÜL: AZ ÖSSZEFÜGGÉSEKRŐL Érdekes és hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk a Szekszárdi Állami Gazdaságban, hazafelé volt miről beszélgetnünk. Pollák János agrármérnök a tettek embere, лет azért utazott messze külföldre, hogy csupán lásson. A gyakorlatban is kamatoztatni akarja szerzett ismereteit. Amikor töviről-hegyire megvitattuk, milyen előnyöket jelentene az ógyallai szövetkezet és a hasonló adottságú gazdaságok számára a nedveskukorica, illetve a kukoricacső-dara haladó módszerekkel történő tartósítása és felhasználása, komolyabb dolgokról kezdtünk beszélgetni: az új módszer hazai alkalmazásának anyagiműszaki feltételeiről és egyéb, egyelőre megoldatlan összefüggéseiről. Az ógyallai szövetkezet Nová Trstená-i sertéstelepén, ahol nedves etetést alkalmaznak, bevezethetnék a kukoricacső-dara tartósítását és etetését, de megfelelő tornyokat és támfalas silókat kéne építeni. Ehhez pedig pénzre, pontosabban beruházási keretre van szükség. A torony üzemeltetéséhez megfelelő kitermelő berendezés, nagy teljesítményű kalapácsos daráló, dobólapátos ventillátor, bolygócsiga meg mit tudom én, hogy még mi minden kell. Például megfelelő adagoló berendezés az üzemi tápkészítéshez. Meg gabona, fehérje- és ásványi kiegészítő. És természetesen kukorica. De vajon támogatják-e majd itthon a kezdeményezést? Hozzájárul-e a minisztérium, a terményfelvásárló vállalat, hogy a szövetkezet — esetleg több más gazdaság — az új módszer nyújtotta társadalmi előnyökre és gazdaságossági tényezőkre hivatkozva, csökkentse a gabona és a kukorica központi takarmányalapba történő átadását? Amíg ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, szinte semmit sem tehetünk az új technika napjain bemutatott vagy a külföldön tanulmányozott nedveskukorica tárolási és felhasználási módszerek hazai meghonosításáért. Az idén már mindenképpen elkéstünk, de jövőre talán már tehetnénk valamit, hogy a kukorica, melytől oly sokat várunk, ne szaporítsa, Inkább enyhítse a gondjainkat. KADEK GABOR
