Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-26 / 39. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES ,1981. szeptember 26. Ünnepelt a „kék hadsereg“ A kongresszusi tanácskozások be­hatóan foglalkoztak a közlekedés és szállítás népgazdasági szerepével. Az új ötéves fejlesztési időszak fő irá­nyai szerint az áruszállítás 7—9 szá­zalékkal fog nőni, ugyanakkor a szál­­llttatóknak különféle racionalizáló in­tézkedésekkel meg kell könnylteniük, hogy különösen a vasút megbirkóz­zék fokozott feladataival. A doku­mentum azt is kitűzte, hogy állan­dóan növekedjék a vasúti szállítás részaránya az általános szállításban, s 1985-ben elérje annak már a 70 százalékát. Érthető a vasút szerepé­neik növekedése ily szempontból, hi­­szeR az energiatakarékosság körülmé­nyei között a vasúti szállítás bizo­nyul legkevésbé energiaigényesnek, különösen azóta, hogy a vasút zöm­mel áttért a villanyvontatásra. Különösen kitűnnek a vasút igé­nyes szállítási feladatai a mezőgazda­ság viszonylatában. A nemsokára megkezdődő cukorrépakampányban csak Szlovákiában 404 690 tonna répa és 96 410 tonna répafej, illetve szelet szállítását kell lebonyolítania a vasút­nak, nem is szólván egyéb fontos népgazdasági szállításokról, mint a­­milyen a fűtőanyag, vasérc, kohó- és géipari termékek szállítása. A vasútnak országos viszonylatban vannak ugyan nem is lebecsülhető adósságai, de jobb eredményeket ér­nek el a mozdonyok és a teherkocsik kihasználásában, továbbá a rakodó­állomások teljesítményeivel. Ezt két­ségtelenül elősegítette a gazdasági irányítás tökéletesítését szolgáló komplex intézkedések érvényesítése, mely hozzájárult a szállíttatok fe­gyelmének szilárdulásához, az üres­járatok megszüntetéséhez. Hiszen mindennemű pazarlás gazdaságilag érzékenyen érinti a szállíttató válla­latokat. Sajnos, a gyakori vágányzá­raik nehézségeket okoznak a vasút munkájában, kieséseket és vonatké­séseket idéznek elő. A „kék hadsereg“ tagjai a múlt szombaton mind a négy — észak­­nyugati, közép, délnyugati és keleti — vasútvonal igazgatósága kereté­ben megünnepelték a vasutasok nap­ját. Az új ötéves tervidőszak első évének legnagyobb eseménye, a XVI. pártkongresszus jegyében mérlegelték tevékenységüket, munkaeredményei­ket. Az észak-nyugati vasútigazgató­­ság több mint 65 ezer vasutasa az idén nyolc hónap alatt másfél millió tonnával teljesítette túl teherszállítá­si tervét, 1,2 millió tonnával pedig berakodás! tervét — emelték ki eze­ket az eredményeket Prágában, a Vasutasok Központi Házában rende­zett ünnepségen. Hangoztatták, hogy nagyobb gondot kell fordítani a sze­mélyszállítás megjavítására, mivel e téren fogyatékosságok vannak mind a, grafikonok teljesítésében, mind a szerelvények tisztaságában. Ugyan­csak javítani kell az utasok tájékoz­tatását és egyéb szolgáltatásokat. A közép vasútigazgatóság dolgozói­nak olomuci ünnepségén szocialista vállalás született: a szovjet vasuta­sok vörös zászlaját már tizenegyed­szer elnyerő vasutasok vállalták, hogy az eredeti 5 millió 600 ezer ko­rona önköltség-megtakarítást bővítik, s nyolcmillió koronát, továbbá terven felül 350 tonna kenőolajat takaríta­nak meg. A keleti vasútvonal dolgozóinak bratislavai ünnepségén gyakran em­legetett probléma volt a ki- és bera­kodás késése. Az ünnepségen párt- és kormányküldöttség vett részt, mely­nek vezetője Ján Gregor, az SZSZK miniszterelnök-helyettese beszédében kiemelte a vasút pótolhatatlan szere­pét gazdaságunk fejlesztésében, vala­mint a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal folytatott együtt­működésünk kibontakoztatásában. Hangoztatta, hogy a' XVI. pártkong­resszus határozatainak szellemében a vasutasok munkáját csakúgy, mint a többi ágazat dolgozóiét^ a jövőben sokkal igényesebben kell megítél­nünk, mert az igényesebb feladatok többet követelnek tőlük. Az ünnepségeken kitüntetéseket nyújtottak át az érdemes vasúti dol­gozóknak. GUSTAV HUSAR, a CSKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök a sajtó, a rádió és a televízió napja alkalmából a szövetségi kormány és a Csehszlo­vák Újságírók Szövetségének javasla­tára RUDOLF KOSTKÄNAK, a Hospo­dárske noviny főszerkesztőjének ado­mányozta az idei csehszlovák újság­író díjat, elismerve ezzel a közgaz­dasági propaganda terén végzett je­lentős publicisztikai és irányító mun­kásságát. Husik elvtárs alkalmi beszédében nagyra értékelte a kitüntetett érdem­dús tevékenységét, és felvázolta a csehszlovákiai tömegtájékoztatási esz­közökre abból kifolyólag háruló fel­adatokat, hogy népszerűsítsék és ma­gyarázzák a XVI. pártkongresszus ha­tározatait, s mozgósítsanak a kijelölt politikai, gazdasági, szociális és egyéb feladatok teljesítésére. Han­goztatta, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben tovább foko­zódik a tömegtájékoztatási észközök szerepe a békéért és a népek együtt­működéséért, az imperializmus veszé­lyes terveinek meghiúsításáért vívott küzdelemben. JAN FOJTÍK, a CSKP Központi Bi­zottságának titkára kitüntetéseket adott át a csehszlovákiai tömegtájé­koztatási eszközök dolgozéinak. KA­REL DOUDERAT, a Búdé právtr kom­mentátorát a Februári Győzelem Ér­demrenddel tüntették ki. Vasi! Bil’ak munkalátcgatáson Vasil Bifak, a CSKP Központi Bi­zottsága Elnökségének tágja, a KB titkára Ignác Janáknak, a nyugat­­szlovákiei kerületi pártbizottság ve­zető titkárának, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának és Šte­fan Ferencei miniszternek, az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottsága elnöké­nek kíséretében látogatást tett a du­­naszerdahelyi (Dunajská Streda) já­rásban. A vendégek, a járás vezetői kíséretében ellátogattak a nagylégi (Lehnice) Csehszlovákia—NDK Barát­ság Efsz-be. A nagymegyeri (Galovo) Agrokomplexben a cukorrépa betaka­rításával ismerkedtek. A pártszervezetek és a mezőgazdaság A CSKP XVI. kongresszusa a me­zőgazdasági termelés tovább­fejlesztésével kapcsolatos párt­munka irányítását is meghatározta. A mezőgazdaságban működő párt­­szervezetek továbbra is illetékesek arra, hogy a szövetkezetekben, álla­mi gazdaságokban jóváhagyják a me­zőgazdasági termelés fejlesztésének és a forgalmazásnak tervjavaslatát, ellenőrizzék és segítsék a tervtelje­sítés biztosítását. Így van ez a loson­ci (Lučenec) járásban is. A pártszer­vezetek tevékenysége, a kommunisták munkájának tartalma arra irányul, hogy céltudatosan kialaktísák a me­zőgazdasági termelés állandó növelé­sének, a munkakultúra javításának és a falvak életszínvonala emelésé­nek lehető legkedvezőbb feltételeit. Mi a helyzet fél év múltán a'kong­resszusi határozat végrehajtásában, járásunk pártszervezeteinek tevékeny­ségében? Elmondhatjuk, hogy a párt­­szervezetek helyesen értelmezik a ki­tűzött feladatokat, noha a pártszer­vezetek képességeiből, adottságaiból, a munka elvégzésének minőségéből, illetve hiányosságaiból kifolyólag bi­zonyos különbségek mutatkoznak a gyakorlati végrehajtásban. Járási pártbizottságunk a való helyzetből kiindulva, arra serkenti a mezőgaz­dasági üzemek kommunistáit, hogy a mezőgazdasági termelésben elsősor­ban a növénytermesztést bővítsék, en­nek keretében is a gabonafélék és a takarmánynövények termesztését. Azt a célt tartja szem előtt, hogy a hete­dik ötéves tervidőszakban elérjük a gabonafélék hektárhozamának növe­kedését. A pártszervezetek és párt­csoportok ebben a szellemben készí­tették fel a szövetkezeti tagokat, az állami gazdaságok dolgozóit, hogy az idén korábban bekövetkezett nyár szervezettebb munkát fog követelni tőlük a növénytermesztésben. A ta­karmányfélék betakarítása és az ara­tás azt bizonyította, hogy a gazdasági vezetők, a szövetkezeti tagok és az állami gazdaságok dolgozói a párt­­szervezetek vezetésével meg tudnak birkózni a nagy és igényes felada­tokkal. Előbb el tudták kezdeni a jól előkészített aratást, szervezetten vé­gezték a munkát. A kedvezőtlen me­zőgazdasági év és a kisebb hektár­hozamok ellenére részben ennek az igyekezetnek az érdeméből járásunk elérte a tervezett 38 mázsás hektár­hozamot, valamint forgalmazási ter­vét. Az eredmények eléréséhez leg­inkább hozzájárult a rákai, holišai és tomaáovcei szövetkezet, melyek a legnagyobb hozamokat érték el, s a halijaiban a jégverés ellenére is 4,3 tonna volt az átlagos hektárhozam. A nyári mezőgazdasági tevékenység és főként az aratás során jő munkát végeztek a pártszervezetek, főként a pártcsoportok. A közgazdasági propa­ganda és a politikai agitáció formái­val, eszközeivel támogatták a szövet­kezeti tagok és a mezőgazdasági dolgozók munkaaktivitását, kezdemé­nyezését, a kombájnosok és az egyes munkacsoportok szocialista munka­versenyét. Rendszeresen értékelték és népszerűsítették a legjobb kombáj­nosok és növénytermesztési dolgozók munkaeredményeit. Az aratási mun­katapasztalatokat most az őszi mező­­gazdasági munkák folyamán használ­ják ki. A mezőgazdasági üzemek az őszi mezőgazdasági munkákat a kidolgo­zott szervezési intézkedések és ütem­tervek szerint végzik. A pártszerveze­tek ezeket megtárgyalták, és ennek alapján konkrét megbízatásokat ad­tak a gazdasági vezetőknek, a párt­csoportoknak és az egyes kommunis­táknak. Arról sem feledkeztek meg, hogy a Nemzeti Front szervezeteiben dolgozó kommunisták megszervezzék az egyes tömegszervezetek tagságá­nak és lakosságának részvételét az őszi betakarításban. Hasonlóan jártak el az iskolák és a védnökség) üze­mek pártezervezetei is. Megvitatták, milyen formában segítenek az egyes növénykultúrák betakarításában. Járásunkban a mezőgazdasági üze­meknek 800 hektárról burgonyát, 650 hektárról cukorrépát kell betakaríta­niuk, 10 276 hektáron pedig az őszie­ket kell elvetniük. A pártszervezetek tudják, döntő mértékben alkalmaz­niuk kell a haladó technikát és tech­nológiát, ha el akarják érni, hogy a mezőgazdasági üzemek idejében és jól megbirkózzanak az őszi munkával. Ezért a burgonya, a cukorrépa és a kukorica betakarítása folyamán gon­doskodnak valamennyi gép, főként a kombájnok teljes kihasználásáról. Ez pedig megköveteli a géppark karban­tartását, üzemképességét, ami sok esetben probléma, mert pótalkatrész­hiány van. Éppen ezért fokozott fi­gyelmet fordítanak a munkák megszer­vezésére, a betakarítás lehetőleges zökkenőmentességére. Összejövetele­ket és termelési értekezleteket ren­deznek, s megtárgyalják a munka­­szervezést, értékelik a munka mene­tét és intézkedéseket foganatosítanak agrotechnikai határidőben történő be­fejezésükre. A pártszervezetek nyilvános párt­gyűléseken behatóan megtárgyalták az őszi mezőgazdasági munkákat. Tá­jékoztatták a szövetkezeti tagokat, a mezőgazdasági dolgozókat és a lakos­ságot az őszi teendőkről és a terme­lési feladatok teljesítéséről. A kom­munisták és a nemzeti bizottságok képviselői szoros együttműködésre és aktivitásra kérték a megjelenteket, a CSKP megalakulása 60. évfordulójá­nak tiszteletére vállalt egyéni és kol­lektív kötelezettségek teljesítését szorgalmazták. Ez'zel is hozzá akar­nak járulni ahhoz, hogy mezőgazda­­sági üzemeink sikeresen elvégezzék az őszi munkákat és a lehető legjobb eredményeket érjék el az idei terv­feladatok teljesítésében. Az eddigi növénytermesztési ered­mények és a burgonyából, cukor­répából és kukoricából várható ter­méshozamok azt mutatják, hogy me­zőgazdasági üzemeink általában az év elejétől teljesítik és teljesíteni is fogják az állati termékek forgalmazá­si tervét, a tej kivételével, és gon­doskodnak a szükséges takarmány­alapról. Járási pártbizottságunk augusztus végi ülésén értékelte a lebontott és konkretizált kongresszusi határoza­tok teljesítését a mezőgazdaság sza­kaszán. Az értékelés előtt a pártszer­vezetekben történt felmérés azt bizo­nyította, hogy céltudatos tevékenysé­gükkel járásunk mezőgazdasági ter­melésének növelésére törekednek, hogy ez megfeleljen a hetedik ötéves terv előiárnyzatainak. A pártcsopor­tok és az összes kommunisták evé­gett konkrét és ellenőrizhető tevé­kenységet fejtenek ki az őszi mező­­gazdasági munkák során. TANKINA ISTVÁN, a losonci (Lučenec) járási pártbizottság titkára KÖZELEBB A VÁROSHOZ A község nevének hallatára min­denki az épülő dunai vízlép­csőrendszerre gondol — a he­tedik ötéves tervidőszak kiemelkedő népgazdasági létesítményére. Az öt­ezer lakosú Bős (Gabčíkovo) dinami­kusan fejlődött az elmúlt években. A község nevének hallatára régen a vándormunkások, béresek, földmun­kások sokaságára gondoltak, akik munkalehetőség híján messzire eljár­tak szülőfalujukból, hogy biztosítsák családjaik megélhetését. A lakosság nagy része a grófi birtokon minimális bérért dolgozott. Többen messzire szerződtek aratömunkásnak. A helyi zsírosparasztok a főutcán laktak, a szegények nádfedeles vályogviskók - ban. A sáros, latyakos talajban a tengelyig merült a kocsi kereke, mert az uraság lenyűgözően szép környe­zetben épült kastélyán kívül semmi­vel sem törődött. Az egészségtelen ivóvíz évszázadokon át golyvát idé­zett elő. A lakosság zömének szinte hagyományos betegsége volt a goly­va. HA A NEMZETI BIZOTTSÁG JÓL DOLGOZIK A csallóközi nagyközség fejleszté­sével a negyven tagú helyi nemzeti bizottság törődik. A képviselők kö­zött szám számban vannak fiatalok és nők is. Eredményes munkát vé­gez. a hr.b építészeti, tervezési, köz­rendvédelmi, továbbá szociális és is­­koiaügyi albizottsága. Munkájukról rendszeresen számot adnak a helyi nemzeti bizottság tanácsának és ple­náris ülésének. Bőshöz több kültelek Is tartozik, ezért itt helybeli polgári bizottságok működnek s közvetítenek a lakosság ügyeinek intézésében a helyi nemzeti bizottságon. Egyébként minden kép­viselő a maga körzetében teljes mér­tékben felelős a tömegpolitikai és társadalmi munkáért. Bevett szokás, bogy az idősebb kép­viselők átadják tapasztaltaikat és se­gítenek az újonnan megválasztottak­nak. így van ez az Idei júniusi vá­lasztások óta Is. Sok képviselő aktív tevékenységet fejt ki a Nemzeti Frontba tömörült tömegszervezetek­ben is, ami megkönnyíti az alkalmi társadalmi munka szervezését Is. A FIGYELEM ELŐTERÉBEN A SZOLGÁLTATÄSOK A várostól viszonylag messze fekvő, Ily nagy községben helyben kell gondoskodni a lakossági szolgáltatá­sokról. Ezért a helyi nemzeti bizott­ság már a Nemzeti Front választási programjának kidolgozásakor megkü­lönböztetett figyelmet fordított a szolgáltatások fejlesztésére. Az építő­ipari szakmák mellett a szolgáltatá­sok házában van borbély- és fodrász­műhely, lakatosműhely, rádió- és tv-Khaled Bagdasnak, a Szíria! Kom­munista Párt Központi -Bizottsága fő­titkárának vezetésével a CSKP vendé­geként szíriai pártküldöttség járt ha­zánkban. A delegációt fogadta Vasit Biľak, a CSKP Központi Bizottságá­nak titkára, aki Michal Štefaňáknak, a CSKP Központi Bizottsága nemzet­közi politikai osztálya helyettes ve­zetőjének jelenlétében időszerű nem­zetközi kérdésekről, főként a közel­­keleti helyzetről, valamint a nemzet­közi kommunista és munkásmozgalom helyzetéről folytatott eszmecserét a küldöttséggel. ★ Milan Rázusnak, a CSKP Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tagjának 60. születésnapja alkalmából, közéleti és politikai tevékenységének elismerése­ként a Munka Érdemrendet adomá­nyozta a köztársasági elnök. ★ Peter Colotka, a CSKP Központi Bi­zottsága Elnökségének tagja, az SZSZK miniszterelnöke fogadta Don­­dogijn Cévegmidet, a Mongol Népköz­­társaság miniszterelnök-helyettesét, kulturális miniszterét, aki a csehszlo­vákiai mongol kulturális napok al­kalmából vendégeskedett hazánkban. A mongol vendéget Ján Janik, az SZLKP Központi Bizottsága Elnöksé­gének tagja, a KB titkára Is fogadta. ★ Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök táviratban köszöntötte a 65. születésnapját ünneplő Jumzsagijn Cedenbalt, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitká­rát, a Mongol Népköztársasság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnökét. ★ javító szolgálat, fényképész műterem, háztartási gépek javítását végző szol­gálat stb. A község iparicikk-ellátott­­sága is színvonalas. Az üzlethálózat általában kielégítően fejlett, minden­ki helyben megkaphatja azt, amire szüksége van. Az előző képviselői megbízatási időszakban kétszáz szövetkezeti la­kást adtak át rendeltetésének. Rövi­desen béfejezik a tízmillió koronás ráfordítással épülő művelődési házat és a 90 férőheleys óvodát. A hősiek különösen büszkék rá, hogy a lakosság tömegesen részt vett és vesz a falufejlesztési akciókban. Ennek keretében közel hárommillió korona értékű társadalmi munkát vé­geztek, s ezzel elnyerték a nyugat­szlovákiai kerületi nemzeti bizottság díszoklevelét és a vele Járó 25 ezer korona pénzjutalmat, örvendetes a helyi nemzeti bizottság és az állami gazdaság példás együttműködése. A jól gazdálkodó mezőgazdasági üzem jelentős támogatást nyújt a választási program megvalósításában. Fürdőme­dencét építtetett, s hozzájárult a mű­velődési ház és az óvoda építéséhez is. A FEJLŐDÉS ÚTJÁN Az épülő dunai vízlépcsőrendszer méginkább előtérbe helyezi a község fejlesztését. Most is már több mint kétezer munkás dolgozik e gigászi építkezésen, számuk természetesen emelkedni fog. Mindez fokozott igé­nyeket támaszt a helyi nemzeti bi­zottság, a képviselők munkájával szemben, a növekvő igények kielégi­­tésének követelménye valamennyi te­­rületre vonatkozik. Bős az országhatár közelében fek­­szik, ezért jelentős tényező a közsé­gen áthaladó idegenforgalom is. En­nek megfelelően gondol a választási program a község következő ötévi sokoldalú fejlesztésére. így a tervek­ben szerepel egy ötszáz férőhelyes szálloda felépítése vendéglővel. A tervezett ráfordítás 15 millió korona. Folytatják a vízvezetékrendszer kiépí­tését és befejezik a termálfürdőt. Na­­gyón igénylik bölcsőde építését is, mert a községben egyre nagyobb a dolgozó nők arányszáma. Bővítik, illetve komplettizálják az alapiskolá­kat, a meglevő mellett még egy nyolctantermes iskola hozzáépítését tervezik. Bős utcáin végighaladva, a nagy teherforgalom ellenére is rendezett faluképpel találkozik az ember. Fel­tűnő a sok új középület, korszerű családi ház, s az utóbbi években a szövetkezeti lakótömbök is kialakul­tak. A lakosság, beleértve a nőket is, jő helybeli munkalehetőségeket talál. Nagy változások, átalakulások jelzik a szocializmus diadalútját ebben a köz­ségben is, amely dinamikus fejlődé­sével egyre közelebb kerül a város­hoz. SVINGER ISTVÁN A Csehszlovák Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának Elnöksége múlt heti ülésén a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 64. évfordulójának idei méltó megünneplésével foglalko­zott, továbbá megtárgyalta dolgo­zóinknak a neutronfegyver tömeg­­gyártására vonatkozó amerikai kor­mányhatározat és a lengyelországi Walesa féle „Szolidaritás“ szakszer­vezet gdanski kongresszusának a ke­let-európai népekhez intézett provo­kációs „üzenete“ elleni tömeges til­takozását. ★ Bohuslav Chnoupek külügyminisz­ter a Cernín-palotában fogadta A. Botvin szovjet nagykövetet. Szívélyes, baráti beszélgetés keretében megvi­tatták a két ország kölcsönös együtt­működésének egyes kérdéseit és a jelenlegi nemzetközi fejlődés Időszerű kérdéseit. ★ Jozef Lenárt, a CSKP Központi Bi­zottsága Elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára fogadta Miodrag Vlahovics jugoszláv.nagykövetet, aki maga kér­te fogadását. A fogadáson jelen volt Peter Colotka szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgovič, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke. ★ Jozef Lenárt, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára a héten fogadta Ivan Szilajev szovjet repülő­­gépipari minisztert és az általa ve­zetett küldöttséget. ★ Az SZSZK Belügyminisztériumának hatáskörébe tartozó közbiztonsági szervek fiatal tagjainak 11. országos találkozóját rendezték meg szeptem­ber 17-től 20-ig a michalovcei járás­ban levő Vinnében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom