Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-12 / 37. szám

14

SZABAD FÖLDMŰVES

.1981. szeptember 12.

VADÁSZAT ♦ VADÄSZAT

ф VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT + VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦

___ — « i-ia «miatt ъплпп/,m ni»no/íni o-rHÓcr tn T/nlf önti crnbricn nmi n hprplchP7. leinél)в d iúľlá

A természetben ügyelve...

A természetkedvelő vadász az erdőkben és a mezőkön bolyongva nem unatkozik. Ott minden a maga természetes színében és illatával pompázik. Az erdők csendje, a csillagos ég, a verőfényes nap mind, mind gyönyörű. Tiszelectel hallgatom még a bérceken visszhangzó mennydörgést is.

A természet Jelenségei csak akkor érthetők meg, ha a részleteket nem az egészből kiragadva szemléljük. Ogy látszik, hogy az ember idősebb korában jut el a megfigyelés művészetéhez.

A növény- és állatvilág ezernyi változata az év minden szakában lebilincseli a figyelmünket és közelebb hozza a természetet.

Hányszor kapaszkodtam fel a dübörgő gyorsvonatra, hogy láthassam a zöldellő fenyőket, az ég felé meredező sziklafalakat és hallgassam a vízesések zúgását, a Magas- és az Alacsony-Tátrában a hegyi patakok csobogását. Nagyon érdekeitek a természeti szépségekben egyedülálló Kárpátok vadjai is.

Most van 50 éve, hogy a Magas- Tátra sziklarengetegében elkezdtem a zergék és a mormoták biológiájának a tanulmányozását. Megfigyeltem, hogyan gondoskodott a természet évezredek óta ezen teremtményeinek téli táplálékáról, amikor dübörgő hóviharok, zimankős fagyok fenyegetik a szabadban élő állatokat.

Rendkívül hideg telek alkalmával csak némelyik egyedek szenvednek ám, egy-egy faj nem pusztul ki teljesen. Csak a gyengébbek, a degenerálódottak, a betegek, az öregek és a sebzettek esnek a tél áldozatává.

A zerge a Magas- és az Alacsony-Tátra, valamint a Nagy-Fátra bércein, a legmagasabb gerinceken marad télen át is. Ott, ahol a szélviharok eltakarítják a porrá fagyott havat, és a pázsitos helyeken hozzáférhetővé válik száraz fűből álló táplálék. Ha a hóvihar napokig eltart, akkor a zergecsapat a szélvédett oldalon, sziklarepedésekben, esetleg a barlangokban meghúzódva várja ki a vihar elcsendesedését. Az ősszel felhalmozódott faggyúkészlet lehetővé teszi, hogy a zerge hetekig nélkülözze a táplálékot. Mesterséges táplálékot ugyanis nem fogad el. Attól megbetegedne. Ezért kivárja, amíg a hegyoldalra merőlegesen tűző napsugarak télen keresztül is táplálékot biztosítanak részére.

A szélvihar és a napsugár a nagytermészet olyan segítője, mely évezredek óta gondoskodik a zergék téli táplálékáról. Eszményi helyzetnek minősíthető, amikor a vad a neki szükséges élelmet télen keresztül az élőhelyen lelheti meg. A dúvad sohasem tesz kárt a zergeállományban, a lavinák azonban igen. A lelkiismeretlen sízők sokszor behajtják a zergecsapatot a nagy hófúvásokba, ahonnan élve nem kerülhetnek ki.

A szarvas az erdőben szintén ösztönszerüen választja ki a neki táplálékot nyújtó tartózkodási helyet. Ahol tölgy vagy bükkmagot lel, ott addig jár, amíg csak hozzáférhet. Ha a magas hóréteg ezt már lehetetlenné teszi, akkor a fenyvesekbe húzódik, éš ott a jegenyefenyő és a boróka hajtásait jóízűen fogyasztja. Az egészséges, jó húsban levő szarvasok télen hosszú ideig bírják az éhezést. A hóviharok alatt azonban a sűrűségekben várják ki az időjárás jobbrafordulását.

Az őzek télen csapatokban vándorolnak. Amíg nem túlságosan nagy a hó, az erdei szeder örökzöld lombozata az őz kedvenc tápláléka. Később azonban a növekvő hóréteg miatt, olyan helyekre vándorol, ahonnan a szél elhordta a havat és hozzáférhet az erdei málnavesszőhöz, a bodza zsenge hajtásaihoz, a füzike kórójához, valamint a boróka és a jegenyefenyő ágaihoz. Hegyvidéken ezen növények képezik az őz természetes táplálékát. Hegyvidéken mesterséges etetésük nagy szakértelmet igényel. Az állandó etetőhelyek az erdőkben ritkán válnak

be. Sokszor nagy a hó, és emiatt az őzek nem férnek az etetőkhöz. Kedvelt mesterséges eledelük a szárított here és a sarjú. Ha télen nincs nagy hó, és túlzott hideg, akkora természet maga gondoskodott az őzek eleségéről, ezért nem szükséges mesterséges táplálásuk.

A vaddisznók a nagy havak és a zord fagyok alkalmával többet szenvednek, mint kérődző, tehát növényevő vadjaink. Amíg a fagy nem akadályozza túrásukat, minden ennivalót felszednek. Amint a fagy elzárja előlük a táplálkozás forrását, és a havasokban a fekete áfonya zöld bokrait betemette a hó, a féreglakta, korhadt fatörzseket rágják. Ha azonban ezeket is elfogyasztották, akkor a jegenyefenyő ágaival próbálják enyhíteni az éhséget. Ezen a táplálékon persze nem sokáig bírják, s a lesoványodott, gyenge egyedek elpusztulnak.

A medvét, a borzot, a mormotát, a sünt és más vadat oly módon segíti át a természet, ha elfogyott a téli élelme, hogy átalussza a zord időjárást.

A süket- és nyírfajd, továbbá a császármadár télen növényevőve válik. A fák rügyeit fogyasztja. Ezt ugyais a legmagasabb hó sem fedi el.

Télen a róka vándorútra kel. Azon a helyen üti fel a tanyáját, ahol kedvenc csemegéje, a mezei pocok elszaporodott. Felkeresi a trágyatelepeket is, átkutatja azokat, és hulladékot keres, hogy enyhítse éhségét. A hó olvadásával azonban visszatér az erdőbe és részt vesz a tél vadselejtező munkájában. Az elpusztult nagyobb vadat kutatja fel és elfogyasztja.

A nyuszt főleg mókusokra vadászik, megkeresi azonban a vadméhek odvasfákba rejtett mézkészletét is.

Az uhu a téli éjszakákon megtizedeli a varjakat. Éjjelente megjelenik a varjak szálláshelyén, és ott zsákmányt ejt. Zord teleken a kisebb baglyok és ölyvek a déli fekvésű tájakra vonulnak. Ha ösztönük nem sugallná idejekorán útrakelésüket, akkor a tél könyörtelenül megtizedelné őket.

JÄN m. habrovsk?

iíregapám urasági erdész C J volt. Az erdészlak, amelyben élt, az erdő szélén állt. Egyszer, amint az erdőt járta, rátalált egy pici farkaskölyökre. Hazavitte. Otthon üvegből itatta, amíg fel nem cseperedett annyira, hogy maga ihatta a tejet... A Fogas — igy nevezték el nagy fogai miatt — szépen gyarapodott. Barátságban élt az összes háziállattal, beleértve Olivért, a kandúrt is, csak néha Nácival, a pulykakakassal voltak nézeteltérései. Nád nem akarta tudomásul venni, hogy amióta Fogas felnőtt, 6 az udvar őre és parancsolója, ezt Fogas egynéhányszor tapintatosan, ám erélyesen tudomására adta. Azóta szegény Náci is beletörődött sorsába, többször gőgösen szántotta szárnyaival az udvart Fogas előtt.

Míg kicsiny volt Fogas, a tyúkok se voltak vele nagy barátságban, főleg akkor, mikor tyúkanyő tojásaiból előbújtak az apró csirkeporontyok. Azok nagyon féltek Fogastól, tyúkanyó se nagyon szívlelte Fogas közellétét... Pedig sokkal nagyobb veszély fenyegette tyúkanyó családfát a levegőből, a kába, a héja és a sas személyében, mert azok ellen tehetetlenek voltak tyúkanyó csibéi, de ő is. Még a dölyfös Nácinak is biztonságosabb volt ilyenkor meglapulni a fészer alatt.

Ahogy Fogas megnőtt, ez is változott. A berepülő rablók ellen ő vette fel a harcot. Ö vette észre leghamarabb a közeledő veszélyt, meglapult mindig valahol, hogy az ellenfél meg ne lássa, és amikor a sas, a kaba vagy a héja lecsapott, villámgyorsan odaugrott, úgy hogy a rablónak tágítania kellett, és nem csíphette el kiszemelt áldozatát. Megtörtént, hogy Fogas elcsípte a rablót, és elszámolt vele.

Fogas megnőtt és nagyapáméknak nem kellett becsukni a házat, bárhová mentek. Fogas a házőrzést becsületesen magára vállalta. Volt egy szokása, ami a ház népének jó volt, de rossz volt a házhoz érkezőre nézve. Mindenkit beengedett az udvarba vagy a házba, de ki legfeljebb nagyapámnak, vagy nagyanyámnak kellett kiksérnie, mert enélkül nem mehetett ki. Fogas hátsó lábaira állva első lábaival a vendég mellének támaszkodott, és úgy nézett vele szembe. Akivel ez egyszer megtörtént, máskor messzire elkerülte az erdészlakot.

Öregapámat egyszer meglátogatta valaki. Megfeledkezett Fogasról, és akkor se

öreganyám, se öregapám nem volt otthon. Mivel nem talált senkit, megfordult, és kifelé indult. A kapu mögül azonban Fogas hátsó lábaira állva két első lábát nekitámasztotta mellének és úgy álltak, amíg nagyapám haza nem tért. Akkor öregapámnak vagy Fogastól kellett megszabadulnia, vagy az állásától. Fogast nagyon szerette, de új munkát már öregsége miatt nem kaphatott. Muszáj volt megvállnia Fogastól.

Az erdőn túl a Hármasdomb nyugati oldalán a legelő közepe táján lakott a juhász, akt nagyapámnak jó barátja volt. Már régen kérte tőle Fogast, de öregapám hallani se akart róla, most azonban muszáj volt tőle megválnia, odaadta a juhásznak. Akkor Fogas öt éves volt.

Akkoriban sok farkas élt azon a vidéken. Néha-néha a juhokat is megritkították. Amióta azonban Fogas a juhászt szolgálta, az ordasok nem merték a nyájat megközelíteni. Ezért a juhász nagyon hálás volt Fogasnak.

Ahogy Fogas öregedett, egyre mogorvább lett az emberekhez. kivéve a juhászt és öregapámat. Ha nem volt kint a nyájjal, csukva kellett tartani, és csak este lehetett kiengedni, amikor a juhász meggyőződött róla, hogy a tanyán már nincs idegen. Ha a tanyáról idegen ember ment el, Fogast bent kellett tartani, amíg az nem volt legalább fél óra járásnyira a tanyától, mert különben Fogas utána szaladt, és visszakisérte őt a tanyára.

Egyszer egy zord téli éjszakán a farkasok betörtek a juhakolba. Az akol hegyoldalba volt építve és zsúpfedéllel takarva. így a tetőn keresztül könnyen bejutottak. A juhokkal Fogas is ott volt éjszaka. Reggel, mikor a juhász kinyitotta az akol ajtaját, szörnyű látvány tárult eléje. A megfojtott és széttépett juhok nagy rakáson feküdtek. A rakás tetején Fogas feküdt, csupa vér volt a teste, és a juhász felé nézett, mintha dicsekedne tettével. A juhászt elöntötte a méreg és szaladt be a baltájáért, s ekkor látta meg öregapámat, amint a tanya alatt a faluba sietett. Szólt neki, panaszkodva, hogy mit csinált Fogas. Elhatározták, hogy ezután muszáj agyonlőni. Öregapám háromszor célzott rá puskájával, mert sajnálta. A juhász kérésére azonban a negyedik célzás után meghúzta a ravaszt és Fogasnak egy pillanaton belül vége lett.

Akkor fagyott meg csak a vér a juhász ereiben, amikor lehúzta Fogas tetemét a juhokról és kezdte szétbontani a rakást. A tizenkét széttépett juh alatt három farkas feküdt megfojtva.

A juhász sokáig siratta Fogast. Amit azonban hirtelen dühében tett, mielőtt meggyőződött volna a valóságról, már nem lehetett jóvátenni. Olyan hű őrzője a juhoknak, mint Fogas többé nem volt. Hűségéért cserébe az embertől golyót kapott.

PÄLKOVÄCS ISTVÁN

HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT

ikletioiégia

Az etiológia, azaz az állatok viselkedésének kutatása nem tekint viszsza hosszú múltra. Jeles képviselője és e tudományág elindítója az Ausztriában dolgozó biológus professzor, Konrad Lorenz, aki e területen végzett tevékenységéért kapta meg a Nobel-díjat. Munkáinak egy része magyar nyelven is megjelent (Válogatott tanulmányok, Salamon király gyűrűje, Btb.) és ezekben több megfigyelést közöl akváriumban tartott halakról is.

ajc

Napjainkban a világ állattenyésztésében forradalmi változás megy végbe: az ember számára hasznot hajtó fajokat, fajtákat eredeti környezetükből kiragadva, mesterséges viszonyok között igen nagy sűrűségben nevelik fel. A fajlagos állatférőhely és az építési költségek csökkentése, a térkihasználás javítása a tartás során az állatokat legtöbbször természetellenes életvitelre készteti. A modern állattenyésztés feladata (gyakran a különböző állatvédő egyesületek tiltakozása ellenére is) az összezsúfolt állatállományok biológiai tartalékainak maximális kihasználása, a minél olcsóbb tömegtermelés. A módszer veszélye, hogy az összezsúfolt állatállományokban az állatok természetes ellenállóképessége csökken, a betegségek órák alatt végig tudnak söpörni, és lényegesen nagyobb elhullásokat okoznak, mint a hagyományos tartási módoknál.

*

Ismeretes, hogy az üvegangolnánál az intenzív tartás első hónapjaiban igen erős elvándorlási ösztön jelentkezik. Elég egy nedves falfelület és a kis angolnák máris nagy tömegben távoznak a zsúfolt medencéből. Nyugatnémet kutatók azért az üvegangolna-nevelést az első hónapokban sűrűszövésű hálóketrecben oldották meg, melynek jól záródó fedele az elszökést meggátolta. A ketreceket blokkokban helyezték ki a nevelő medencékbe. Amikor az állomány akkorára nőtt, hogy az első válogatásra sor kerülhetett, a halak megszokták a zárt környezeti feltételeket és később, mikor medencékbe kerültek, megszűnt az elvándorlás is, az angolnák megtanulták a takarmányfelvételt, és megszokták a zárt tartási módot. Az angolnák viselkedéséről — etiológiájáról — kötetekre terjedő irodalom készült az elmúlt években, igy példánl e halak sötétséget kedvelő tulajdonsága, rejtőzködési ösztöne ma már közismert.

Hogy a medencékben nevelt állatok mennyivel szelídebbekké válnak, mint tavi vagy folyami társaik, arra tapasztalatokat hozhatok fel példának, ahol a nevelt pontyok pár hónap alatt megszelídülnek és éhségüktől hajtva hajlandók a tápot akár az ember kezéből is kivenni. A mérlegelésre rendszeresen kiemelt halak is sakkal kevésbé ugrálnak és törik magukat, mint természetes környezetből kifogott vad társaik.

A múlt években több gazdaság nevelt mesterséges körülmények között harcsaivadékot. Itt is megfigyelhető volt a fajra oly jellemző bolyban voló csoportosulás és, az angolnához hasonlóan, a sötét búvóhelyek keresése, mely, ha nem volt elegendő, akkor az erősebbek elverték onnan a gyengébbeket. Ezt a tapasztalatot a mesterséges nevelés során célszerű figyelembe venni és a nevelő terek egy részét befedni, illetőleg búvóhelyet biztosítani.

Igen fontosak azok a megfigyelések, amelyeket a természetes vizeken sportoló halászok a halak viselkedésére vonatkozóan tesznek. Hogyan rendeződnek csapatba a balinok, mikor kezdenek rabolni és mi az oka annak, hogy sokszor mintegy varázsütésre egyik percről a másikra eltűnnek? Mivel magyarázható, hogy egy-egy szélfordulás, vagy a szélcsend után a szélfeltámadás hatására egy adott vízszakaszon kapni kezd a hal, ott, ahol azelőtt órák hosszat — ahogy a horgászok mondják — „döglött“ volt a víz.

Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelések, leírások jórészt még hiányoznak irodalmunkból, pedig a gazdasági hatások a többi állatfajhoz hasonlóan már nálunk is jelentkeznek.

Süllőkaland

Szép nyári reggelen történt a ritka horgászélmény. A Nyitra folyó hajdani tiszta csendes vizében korán kezdtük a horgászatot. Mindenhol csönd uralkodott, csak néhol szólt közbe a bölöbnka bánatos tülkölése.

Látuk ugyan a szép jelenségeket, de ez nem igen érdekelt bennünket. Munkához láttunk. Eleinte Shakespeare nyéllel és orsóval s az ehhez való vékony műanyag zsinórral próbáltunk szerencsét. Élveztük a dévérek, a keszegek, és az ezüstkárászok sűrű kapását. A szokásos etetést sem hanyagoltuk el, s megfigyeltük, amint a víz bizonyos pontján a böklehalak tömegesen reszkettek és menekülés közben a vízből kiugráltak.

Ez többször megismétlődött. Megállapítottuk barátommal, hogy támadó érkezett. A hal csak bizonyos helyen támadott, s ezzel rettegésben tartotta a kishalakat.

Tudtuk, hogy mit kell tenni. Gondoltuk, hogy felszerelünk egy nagyobb ragadozóra alkalmas készséget. A táskában keresgélve sajnos ilyen felszerelésre nem volt horog, sem pedig zsinór. Eredetileg nem számoltunk nagyhal megakasztásával. Azért próbálkozásképpen a gyenge 0,18 milliméteres műanyag zsinórra szerelt kisméretű horogra 4—5 darab élénken ficánkoló piros trágyagilisztát tűztünk. A horgot azon a helyen dobtuk be, ahol halunk garázdálkodott. A vízben emelgettem a készséget. Az eredmény nem maradt el. Mártogatás közben a nagyhal a csalira kapott. Meglepetésünk akkora volt, hogy szóhoz sem tudtunk jutni. Míg izgultunk, a nagyhal cselekedett. Vadul összevissza úszkált, mert ráébredt, hogy megfogtuk. Hamarosan elszakította a gyenge zsinórt.

A kudarc után egy ideig bánatosan tétlenkedtünk, de rövid idő múlva megállapítottuk, hogy a ragadozó visszatért és ismét támadott. Pillanatok alatt döntöttem. Gépkocsimmal

hazahajtottam, és nagyhalhoz illő erős felszerelést hoztam magammal.

Visszatérve a helyszínen tartózkodó s a nagyhal mozgását figyelő Gyuri barátomhoz csak egy kérdésem volt, hogy milyen a helyzet. Ujjongva említette, hogy a nagyhal a közelben tartózkodik.

Nem vesztegettük az időt, gyorsan felszereltük az erős készséget, jó nagy horoggal. Erre egy csokor elevenen ficánkoló piros hernyót tűztem. Ismét kezdtem a mártogatást. Feszülten vártuk az eredményt, ami nem maradt el. Talán tíz perc sem telt bele, s a furcsán viselkedő nagyhalat megakasztottam. Nem bírt ellenállni a csábító gilisztacsokornak.

Aztán minden ment a maga rendjén. Rövid kemény harc után a hal kifáradt, felfeküdt a víz felszínére, megadta magát. Akkor láttuk, hogy igen szép süllőt szákolhatunk. Halunk az otthoni mérlegen pontosan hat kiló hetven dekát nyomott. Hogy milyen fogadtatásban volt részünk, arról már nem is szólok. Mi voltunk a nap hősei. (ho-ko)

Horgászsmezetek egwffiifiise

Az SZHSZ kerületi és némelyik helyi szervezetei az évek során gyümölcsöző kapcsolatot építettek az MNK horgászszövetsége szervezeteivel. Ennek jelentősége abban van, hogy közös erőfeszítéssel vesznek részt például a határfolyók halasításában.

A Szlovák Horgászszövetség Közép-szlovákiai Kerületi Bizottsága Emil Rendek elnök és Ján Styk titkár közreműködésével rendkívül szívélyes kapcsolatot létesített az MNK Nógrád megyei horgászszervezete vezetőségével. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy például az Ipoly határfolyó horgászparadicsommá válik.

Évente megszervezik a két baráti ország horgászainak kerületi halfogó versenyét és az összejövetelek alkalmával tájékoztatják egymást az eltelt és a következő Időszak halgazdálkodásának az eredményeiről, továbbá az esetleges problémákról.

A baráti szövetségek kerületi szervezetei program szerint vesznek részt az Ipoly folyó halasításában és ennek eredményeként a horgászok zsákmánya egyre tekintélyesebb. Nem okozott zavart a halbőségben a folyó szabályozása sem.

Mind a két szervezet halőrséget létesített és a szabálysértések száma egyre kevesebb. Vízszennyezés csak rítkánfordul elő. Mégis szükségszerű, hogy a jövőben rugalmasan működő vízvédelmi rendszer létesüljön az Ipoly völgyében, mert csak ily módon gyorsítható a vízszennyeződésről szóló tájékoztatás. Ebben a kérdésben, valamint a halmentésben nagyon fontos szerepe van az Ipolyi Szakbizottságnak, mely a horgászszervezetekkel való együttműködés szorosabbra fűzésével oldja meg az egyre igényesebb feladatokat. A két szomszédos baráti ország kerületi horgászszervezeteinek együttműködése biztosíték arra, hogy még szorosabbra fűzzék kapcsolataikat, örvendetes, hogy a helyi szervezetek a maguk vonalán kapcsolatokat teremtenek és szinte családias megbeszélésekre és eszmecserékre is sor kerülhet közöttük. A két baráti ország horgászai ezzel közelebb kerülnek egymáshoz és ápolják az emberek közötti kapcsolatokat is. -hal-