Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-08-15 / 33. szám
1S81. augqsztus IS. SZABAD FÖLDMŰVES CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM TŰZSÉR ÁRPÁD Húsz vég vászon * Az iskolakertben vásznat teregetnek. Szívem, szegény szívem ■ha tudsz, most repedj meg. Mert húsz vég a vászon, jut is minden fára. Gazdag a menyasszony, sok a hozománya. Az iskolakertben vásznat teregetnek. Szívem, piros szívem ha tudsz, most repedj meg. Mert ha az a vászon csak három vég volna, Gyöngyvér, a gazdája most az enyém volna. De húsz vég a vászon, mmd pirossal varrva, szívem vérével van húzva a csík rajta. Fglyó véremmel van tele jrecsegtelve, mert szívem a bánat hej, megrepesztette. „Nyolc fiatal költő-ígéret, reménység indul el ébben a kötetben a szemünk előtt! Ki hová ér közülük, milyen pályát fut be, milyen névre tesz szert? — azt még most tudni nem lehet. Lehet, hogy közülük kerül ki az, akit már régóta várunk: a szlovákiai magyar líra Adyja, József Attilája. Lehet, hogy mindnyájan feljutnak a csúcsra, lehet, hogy egy részük lemarad, elhull, elég majd útközben. Most még mindegyikük előtt ott van a teljes pálya, teljes cél, teljes lehetőség: szépségek, amelyeket eddig még senki nem mondott ki“ — írta Turczel Lajos 1958-ban a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia előszavában. Az antológia egyik legeredetibb tehetsége — a kritika egyértelmű véleménye szerint — Tözsér Árpád, a csehszlovákiai magyar költők középnemzedékének ismert és elismert tagja. 1935-ben született Péterfalán (Petrovce). Érettségi után egy Ideig egyetemi hallgató, majd tanító. 1960-ban magyar-szlovák szakos egyetemi hallgatóként tanári oklevelet szerez. Utána a Hét, majd az Irodalmi Szemle szerkesztője. 1971-től a Nitrai Pedagógiai Főiskola tanársegédje. Jelenleg a Madách Könyvkiadó szlovák fordításirodalmi szerkésztőségét vezeti. A modern cseh és szlovák líra avatott tolmácsolója. Esszé- és tanulmányíróként is irodalmunk élvonalában vívott ki magának helyet. Tudatos alkotó; nagy része van líránk modernizálásában és irodalmi gondolkodásunk korszerűbbé tételében. Eddig megjelent kötetei: Mogorva csillag (versek), Kettős űrben (versek), Az irodaiam valósága (tanulmányok), Érintések (versek), Genezis (versek), Szavak barlangjában (tanulmány). Egy magyar A Brno süvegét' alkotó Spielberg fslait ma sűrű, kellemes növényzet futja be, de a levelek mögötti erődítmény vöröslő, régi téglái, horpadt kövei felidézik a rossz emlékű múltat. Az udvarokon bolyongó turisták Is lehangoltan lépnek ki a vár sötét pincéiből, ám amint tehetik, újabb alagutakba ereszkednek le. ilyen ez az egykori rettegett börtön: először kitaszítja, majd újra becsalogatja a kíváncsi látogatót. Lent mindössze néhány halvány villanykörte teremt félhomályt, csak üggyel-bajjal betüzhetők ki azok a kis táblák, amelyek a cellák egykori híres lakóiról nyújtanak felvilágosításokat. Az első kamrák egyikében kuporgott Trenck Frigyes báró, az uralkodó fékezhetetlen pandúr ezredese, a másikban Drouet francia postamester, aki a forradalom elől menekülő XIV. Lajost és feleségét felismerte és vérpadra juttatta. Amott sínylődött — állítólag — az olasz Filangieri grófnő, akit a monda szerint komornája is elkísért a rabságba. „A hu komorná cellája“ — hirdeti a tábla romantikus színfoltként a félelmetes várbörtönben, amelyben a kalapos király, II. József próbaképpen egy órát sem' bírt ki. A most is nyirkos falak, a sötétség, a nehéz megpróbáltatásokat jelző kínzószerek már csak sejtetik azt, hogy milyen gonosz erővel csaptak le ellenfeleikre a Habsburgok.' Mert a Spielberg csak eleinte volt a bűnözők őrzőhelye, a XVIII. századtői a szabadságért küzdő olasz carbonárikat, a lengyel forradalmárokat zárták ide. Elképzelni sem könynyű, milyen elszántság dolgozhatott ezekben a szabadsághősökben, hogv a spielbergi fogság kockázatával is vállalták a harcot, a lázadást. Mint a küzdelemből, a Spielbergből sem hiányoztak a magyarok-. Mind fáradtabban haladva előre a rémisztő labirintusban, egy világosabb cellába Jutok, ahol már várnak rám azok a külföldi tudósító kollégáim, akikkel együtt Indultunk el körülnézni a Spielbergbe. Tekintetükből látom, azért vártak, mert a kamra egykori, híres foglva, Kazinczy Ferenc hazámfia volt. Kazinczy cellája ama kevesek közé tartozik, amelyekbe a szűk ablakon át némi fény is beszűrődik. Szívesen Spietegben elmondanám a szovjet, a finh, a lengyel, a bolgár kollégáknak, hogy mint életét, a kevéske eget is kegyelemből adhatták meg neki ama társaival — Martinoviccsal, Hajnóczyval — szemben, akiknek feje a Vérmezőn porba hullt. Hogy e tenyérnyi rés engedte fényben is írt és olvasott. Mint tudjuk, vérből és rozsdából kevert magának tintát, hogy megörökíthesse súlyos várfogságának történetét, amely 1795—1796-ban itt kezdődött, majd az ugyancsak brüni Cejla-börtönben, s Munkácson folytatódott. A magyar jakobinusok és Kazinczy szövetkezésének valóságos „veszélyességével“ sehogyan sem állt arányban a rájuk kimért büntetés, a halálos ítéletek sora és a súlyos várbörtön. Spielberg is elrettentés volt, megfélemlítése a köztársasági elvekkel rokonszenvezőknek. Ezért is érezhette úgy költőnk, hogy ki kell tartania, le kell győznie az életére törő, nyirkos, föld alatti kazamatát? Ezt n bátorságát idézi a cella falára erősített márványtábla is, amelyre a feliratot még 1927-ben vésték fel a brnfll magyar kulturális egyesület, a Corvina tagjai: „Vándor, hová lépsz, szent e hely. Menj és mondjad hazámnak, hogy törvényeidért kész vaja veszni fia“. Most nehezen betűzhető ki az elszánt üzenet, a fehér márványt piros-fehér-zöld szalagos koszorú és friss virágcsokor borítja. De azért megpróbálom lefordítani kollégáimnak, és látom rajtuk, még a nyersfordításban is meghatja őket. Kérdezik, hogy túlélte-e a fogságot, ahol annyian végezték. Túlélte, s bár titkos összeesküvésben többé része nem volt, megragadta az az egyetlen járható utat, amelyen a súlyos gyarmati elnyomás idején el lehetett indulni a fejlettebb polgári Magyarország felé, a nyelv és az irodalom kiművelésével. A Spielberg-múzeum, mint látni, kegyelettel őrzi a híres magyar rab emlékét. Az olasz és lengyel hazafiaknak szentelt állandó kiállításon kívül, 1964 óta emlékterem idézi fel a magyar jakobinusok küzdelmét is. A Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen összeállított tárlat darabka magyar történelem a „morva fővárosban“. Az igen gazdag anyag elbeszéli, hogy a francia forradalom ha-О < со О < > CC О О О Apám, odalenn hideg lehet, mert eres testedből jagyrózsák nyílnak, koszorúvázak. csontfehér füvek. Hogy bírod itt ki, mogorva csillag? A vasárnaptól féltél, míg éltél, ■ ünneplőben, mint más, ki se bírtad. Fekszel most tisztán, szénfeketében. Hogy bírod így ki, mogorva csillag? Sosem láttalak csendben megütni. Tömörülő fák, zegzug kőjurták, hangtalan érő szürke ércek közt, izzadó sók közt, most mi a munkád? Istenkezedet de sokat néztem: cirkula cikkan szíjak siratnak, lefittyen ujjad, hegyes a csontvég. Hiszem is, nem is síri nyugalmad. Te úgy dolgoztál, ahogy a fák is csak nőni tudnak, a patak folyni. Nem volt meg benned a derűs többlet: sose tanultál meg mosolyogni. Sosem nótáztál, táncod se láttam. Csodált a gyermek, megért a férfi: Azt hitted, hogy a családodért élsz, de nem is tudtál magadért élni. Mogorva csillag, apám, bocsáss meg, bocsásd meg zordon kegyetlenségem, de hogyha téged beszéllek, mondom magam is. a te életed élem. Az lettem én is, mogorva csillag, testem parancsol írnom, elégnem, víg ösztönökkel nem szaporodtam. Apáfn örököd nehéz, de élem. A könyvelosztó központban unalmas Vfllt az értekezlet.- Hramov sötétkék ceruzával kis ördögöket rajzolt több mint egy órája, úgyhogy azok már megtöltötték a jegyzettömb nagyobb felét. Az ördögfiókák fintorokat vágtak, le s fel szaladgáltak a lapokon, bukfencet vetettek, elestek . — Ügy látom, maga valóságos művészi — hallott Hramov a háta mögül egy suttogó hangot; megfordult. Egy világosszöke lány kíváncsian nézte a rajzait. Hramov arcról ismerte a lányt — néha találkoztak ilyen értekezleten. Igaz, mindeddig egyetlen szót se váltottak, most pedig egyszeriben beszédbe elegyedtek. — Maga bizonyára nagyon vidám ember — mondta a lány. — Miből gondolja? — Ezekből a mulatságos kis vadállatokból. VIKTOR TYELPUGQV: ГГ fására milyen hévvel kapcsolódtak be a kor legvilágosabb gondolkozást! magyar értelmiségei, írók, tudósok, jogászok és tanárok az elnyomatás elleni európai küzdelembe. Spielberg látogatói, akik ilyetén egy „kihelyezett“ magyar történelemórán is jelen lehetnek, e teremben megtudhatják, miként kerültek szembe I. Ferenc császárral, a kor legkiválóbb és egyben legtisztább jellemű férfia. A kiállítás ismerteti a Reformátorok Társaságának, a Szabadság és Egyenlőség Társasága megszervezésének történetét, a magyar jakobinusok célját, hogy a Habsburg-monarchia helyébe szövetségi alapon szervezett köztársaságot akartak, amelyben a főurakat megfosztják kiváltságaiktól, a főpapokat birtokaiktól, autonómiát nyújtanak a nemzetiségnek s politikai jogokat, vagyonbiztonságot a jobbágyoknak. A Spielberget — mondják — sok magyar keresi fel, és nyilván úgy vannak vele, mint e sorok írója: a késői részvét, a kínzó börtönrendszer keltette elszörnyedés ellenére büszkék rá, hogy elődeik a magyar szabadságért készek voltak vállalni ezt a helyet is. Mert, bár úgy bántak velük, mint közönséges bűnözőkkel, a Spielberg rangot adott azoknak, akiket ide meggyőződésükért zártak. A kövek, az utókor őrzi emléküket, nevüket. Spielberg vára 1962 óta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egyik nemzeti, kulturális emlékhelye. Azzá nemcsak a monarchia ellen szót emelő s itt raboskodó legbátrabbak tették, hanem a csehszlovák polgári köztársaság idején idezárt bányászharcosok és a fasiszta megszállók által innen koncentrációs táborokba irányított tízezrek is. Ezért valahogyan örökös a csend ezen a helyen, mintha nem is járnának itt emberek, pedig a bejárat előtt mindig több autóbusz várja a tanulságos várlátogatásról visszatérő utasait. Igen gyakran távoli iskolák tanulói keresik fel az emlékhelyet. Előttük megelevenednek a történelemtankönyvek lapjai a várban. Brno, a híres vásárváros, az ipari fellegvár, a morva székhely ezzel a jól gondozott vármúzeummal Is részt vállal az ifjúság neveléséből, az európai nemzetek leghűbb fiainak megismertetéséből. Komorník Ferenc — Nem találta el. — Nagyon sajnálom. — Miért. — Ma ilyen a hangulatom! — Milyen? — Körös-körül minden mosolyog és csilingel! — Csilingel? — De még hogy! Hallgassa csak! Ebben a pillanatban az elnökségben éles hangon megcsendült az elnök csengője. Hramov elmosolyodott, de máris tovább foglalkozott az ördögfiókával. Folytatták mesébe illő táncukat ceruzája alatt. De kis pofájuk — a lány ezt nagyon jól látta — most szomorú volt. — Rajzoljon nekem valamit emlékül. — Mit szeretne. — Ha lehet, égboltot. — Égboltot? Hramov eltűnődött. — Miért éppen égboltot? — Nézze, milyen sötétkék ma!' Még csak tél vége van, de már a világ minden búzavirága ott kéklik benne. Hramov figyelmesen ránézett a lányra. — Lám, a maga szeme aztán igazán sötétkék. — Kérem, rajzolja le. — A szemét? — Az e-get! Az ilyen égtől meg lehet bolondulni. Hramov engedelmesen kinyitotta tömbjét egy tiszta lapnál. A lány a ceruza minden moccanását figyelte. Hramov a füle mellett érezte forró leheletét. Amikor az utolsó szónok is befejezte beszédét, Hramov kitépte a tömbből a kék kacskaringóktól tarkálló lapot, és odanyújtotta a lánynak. — Csak aztán pszt: ne szidjon, hogy holmi firkálmányt kap égbolt helyett, de különbet nem tudok. A lány valamiért elpirult. — De nekem tetszik, becsületszavamra! Hisz ez nagyszerű. Köszönöm, hálásan köszönöm! Abban a pillanatban a tömeg közt találták magukat, amely elkapta és a kijárat felé sodorta, majd elszakította egymástól őket, úgyhogy többet egy szót se válthattak. Hramov — immár otthon, este — Színházunkról egy csésze kávé mellett... A nyári szünet alatt sem árt egy pillantást vetni a soron következő színiévad műsorára. Mindjárt elárulom, hogy orosz, bolgár, spanyol, szlovák, magyar szerzők művei kerülnek bemutatásra az 1981—82-es esztendőben. Közöttük lesz dráma, komédia, vígjáték, mesejáték stb. Nagy gond és körültekintés hárul tehát a dramaturgiára és a színház művészi vezetőire, akik azon fáradoznak, hogy jő műsorral kedveskedjenek a közönségnek. Van egy igaznak tetsző mondás: a színművészet a dráma tolmácsolója. De mit jelent valójában tolmácsolni egy drámát? Nyilván lefordítani a kor nyelvére. Minden kor újrafogalmazza a klasszikusokat. Minden rendező a jelenhez közelíti: tematikailag-formailag a mához alakítja a szerző mondanivalóját. A rendező alkotó művész, átfogalmazza a szerző üzenetét és hozzánk közelíti a tartalmat. Bizonyos értelemben a színész is, a díszlet- és jelmeztervező, a zeneszerző, a koreográfus is alkotó művésze a színpadnak. Egy előadás, különféle szándékok, célok, akaratok összegezése. Irodalom, képzőművészet, előadóművészet, a zene és a tánc egy önálló, új minőséget hoznak létre: a színpadművészetet. Ennek az ú] minőségnek az alkotóegyénisége a rendező. Miért ne várhatnánk el hát tőle, hogy megteremtse azt a jelenhez szóló gondolati közösséget, amely valóban, a mai társadalmi-szellemi mozgalmakhoz kapcsolja előadásait. Annál is inkább elvárhatjuk ezt, mert az ilyen klasszikusértelmezés ma már nem fehér holló színházi életünkben. Konrád József hasznos kísérletezése és rendezői „újrateremtése“ a követnivaló színházközpontű színház szép példáját mutatja. (szuchý) arra gondolt, hogy talán nem volt barátságos. A lány rajongásával egyszeriben rendkívül szépnek, nemesnek látszott, egy csöppet sem hasonlított a többiekhez, ő meg vastag bőrű tohonya alak, még a nevét is elmulasztotta megkérdezni... No, nem baj, vigasztalta magát Hramov, majd találkozunk még, hisz korábban is találkoztunk. Attól a naptól fogva Moszkva könyvtárosai közt nem volt szorgalmasabb résztvevője a könyvelosztóban tartott értekezleteknek, mint Hramov. Mindannyiszor az elsők-közt jelent meg, hogy pontosan azt a helyet foglalja el, ahol akkor ült. Dé a szőke nem mutatkozott többé. Észrevétlenül beköszöntött és tova is tűnt a tavasz. Aztán a nyár a szabadságaival. A nyár után — az ősz. Ősz derekán Hramov hosszú kiküldetésbe utazott. Csak újév táján tért haza. A télen volt még, néhányszor a könyvelosztóban, de a lányt egyszer sem látta. Amjkor a moszkvai utcákon már újabb tavasz indult sétára, Hramov folyton a magas égre nézett 'és csodálkozott: valóban milyen kék és milyen végtelen... ’Így telt el két esztendő. Megint tél vége volt. Hramov a központi könyvelosztó termében ült, amikor egyszer csak magán érezte valakinek a tekintetét. Hátrafordult és megrezzent. Ö volt. Haján keresztülvilágított a nap, tágra nyílt szemében a kék égnek egy kis darabja tükrözött» — Jó napot! — viszonozta alig hallhatóan a lány. — Hát hol volt ilyeg sokáig? — Ö-6 ... Hol mindenütt nem voltam én!... — Itt mindenesetre nem volt. — Es maga észrevette? Hát hogyne! Természetesen. A Távol-Keletre utaztam. — Hosszú időre? — Hosszúra. Nagyon hosszúra. Nem sokkal az után a nap után el kellett utaznom. „Az után a nap után! —• Hramov kis híján felkiáltott örömében. — Tehát ő is megjegyezte azt a napot!“ — Az ég pedig ma is sötétkék, nem figyelte? — Kinézett a már mindkettőjüknek ismerős ablakon. — Igen, talán. De mégsem olyan, mint akkor volt. — A felhők nem számítanak! — mondta határozottan Hramov. — En a színéről beszélek. Nézze: sötétkék, sötétkék! Pontosan olyan, mint annak idején. ,, A lány ismét elmosolyodott. Hramov nem vette észre, hogy mosolyában van egy kis mélázás. — Nem egészen olyan. Azon a napon utdnozhatatlanul különleges volt. Azóta se láttam olyan eget sbha, sehol. — Biztosítom, hogy ma is pontosan olyan! — Nos, lehet, hogy magának van igaza. De én mégis azt hiszem, hogy akkor kékebb volt. Sokkal kékebb. — Erről van szó: azt hiszi! Ugyanügy februárt írunk, ugyanaz az égbolt van felettünk. Csak figyelmesen szemügyre kell venni, ennyi az egész. — Tudja, milyen volt akkor? Megmondjam, vagy ne mondjam? — Mondja. A lány_ felkattintotta táskájának zárját, elővett egy gondosan összehajtogatott papírlapot, és keskeny tenyerén óvatosan kisimította. — Ilyen volt az ég azon a napon! Ráismer?... Makai Imre fordítása
