Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-15 / 33. szám

1981. augusztus 15. SZABAD FÖLDMŰVES A nótáskedvű juhász A Csernus-pusztán semmi sem moz dúl. Delel a nyáj, a füvön hever szo­­borszerü nyugalomban. Még a nap tüzes gömbje Is mintha fennakadt volna a völgy tüskés bokrain. Pihen a juhász is, botjára támaszkodva. Imrece Barnának hívják, 73 eszten­dős. Fekete kalapja pontosan úgy ül a fején, mint az öreg házak homlo­kába húzott nádtetők. — A tráji-pusztán születtem, az édesapám is juhász volt — kezdte a beszélgetést. — Úgyszólván beleszü­­lettem ebbe a szakmába. 'Nehéz, sze­gényes hivatás volt ez valaha, ahogy Petőfi megénekelte: „Juhász le­gény, szegény juhász legény.“ Fél Gömort bejártam bojtárként, később pedig mint juhász. Alakulása óta a Királyi (Kráľ) Efsz juhait gondozom. Szívemhez nőtt ez a puszta, ahol minden fűszál, homokszem, a helyén van, ahogy a tenger medrében, vagy a csillagok az égen. h- Sokat dolgozik? i— Nyáron hajnali ötkor kiengedem az állatokat, este nyolckor beterelem őket. A munka dandárját az őszi és a téli takarmánybekészítés, valamint a tavaszi ellés képezi. i— A fizetésével elégedett? >— Nem panaszkodhatom, a számra ütnék, ha másként szólnék. De hát a szakértelmet... azt meg kell fizetni. Mert az nem úgy van, hogy csak gyerünk! ősszel gyakran térdig érő latyakban feleségemmel együtt kárén hordjuk a takarmányt. Meg aztán elléskor némely anyajuh elrúgja ma­gától a magzatát. Azzal mi legyen? — kis szünetet tartott, majd legug­golt és mutatta: — Látom, hogy egy másik kicsi már félig szopott, azt ellököm anyja mellől. Az elrúgott kis idét­lent pedig odahúzom és a szájába adom: „Szopjál te is, neked Is élned kejll“ — s mutatta végtelen gyön­gédséggel, hogy Is történik ez a mű­velet, amitől az árva kis bárány éle­te függ. Annyi szeretet, szépség és beleélés volt a mozdulataiban, hogy szinte látni véltem a bárányt és a juhászt, amint eligazítja a természet rendjét. Aztán fölegyenesedett, ivott egy keveset a kisüstiből, s hozzátette: — Az embernek örökké ott kell lennie közöttük. Mindnek más a ter­mészete, a szokása, nincs kettő egy­forma. Ismerni kell ám mindet! Eb­ben a szakmában nincs ünnep, nincs szabadszombat. — Hányán vannak a négyszáz ál­lathoz? — Ketten. Én meg a feleségem. — Több segítője nincs? — De van! A két kutya. Én csak felemelem a kezem, s a Matyi és az Ügyes már nyargal. Keríti jobbról, keríti balról, ahogy mutatom nekik. Okos jószágok. Éppen csak nem szó­lalnak meg. — Amikor heverészik, mire gon­dol? Nem válaszol, a kérdésen töpreng. . . - f Fotó: Simon Géza Unalmas lehet? — Azt csak maga gondolja. Lassan szájához emeli újra a poha­hat. Olyan mozdulattal, ahogyan csak pusztai emberek tudtak inni üvegből, kulacsból. S lassan kortyol. Aztán egyre nagyobb kedvvel beszél, mint­ha a sok-sok hallgatás a pusztaság­ban megtorlód»» volna, és most egy­szerre akarna kiáradni belőle. — Virtusos emberek voltunk ám mi, nagyon szerettük a jó bort, meg a szalonnát. Ha a falusi mulatságo­kon hárman-négyen összejöttünk, olyan murit csaptunk, amit csak ju­hászemberek tudnak, ha kitör belő­lük az ősi virtus. — Igazi hangszerem a juhászsip volt. Ha fújni kezdtem rajta a nótát, az felhangzott egészen a mindensé glg. Úgy fütyülni csak a fülemüle meg a rigó tudott. — És kitől tanult meg játszani rajta? — Kitől? — nevette el magát. — Magamtóll Időm volt, ráértem magamban kitapasztalni, hogy kell billegetni.. . Tudja, sokszor napokig' nem láttam embert. Olyankor fújtam a sípot. — Játszana-e rajta egy régi juhász­dalt? — A sípom már tönkrement, de szívesen eldalolom. A pusztai alkonyaiban újra fel­hangzott a bús juhásznóta: „Megégett a szentpéteri hodály, beleégett szegény juhászbojtár. Béleégett ráncos kis csizmája, a számadó sailangos subája.“ A nótát hallgatva úgy éreztem, hogy a természet gyermekének cso­dálatos őstehetsége zeng a pusztá­ban, mely az öreg juhász mellét és derekát újra egyenesre feszítette. Szinte átengedtem magam a népdal varázsának, s olyan gondolatok for­dultak meg a fejemben, miként a dal, úgy az ifjú évek is elszállnak, s nem marad meg más, csak a bol­dog emlék. Úgy látszik azonban, hogy az öreg nemcsak a mesterségét és a nótázást érti, hanem gondolatokat is tud ol­vasni. — Megöregedtem! Ugye, erre gon­dol? De ma valahogy jó érzés öreg­nek lenni, mert még mindig hasznos tagja vagyok a közösnek. A gyerme­keim is révbe jutottak, a legfiatalabb fiam, Béla pedagógiai főiskolát vég­zett. A hold fáradt fénnyel bukkant fel a dombok mögül, de ahogy feljebb kúszott az égbolton, ábrázatja szelí­den fénylő aranyra hasonlított. — Jó idő lesz- holnap — mondta kurtán a juhász. — Az — felelte beleegyezően Mar­git asszony a hűséges feleség. A Csernus-pusztán áll a kalyiba. A léccel bekerített férőhelyen szuny­­nyadnak a juhok. Maguk alá húzott lábukkal, szorosan egymáshoz simul­va fekszenek. Olyanok1 a holdvilág fényében, mind megannyi gömbölyű kő, mélyeket óriás keze görgetett az akol kerítése mögé. CSIBA LÄSZLÖ A kenyércsata kései A rimaszombati (Rimavská Sobo­■ táj járás királyi (Kráľ) szö­vetkezetében a kedvezőtlen időjárás (hosszú ideig tartó fagyok) miatt ta­vasszal módosítani kellett a gabona­vetésforgót. Így került a háromszáz hektárnyi kifagyott búza helyébe is tavaszi árpa; vagyis a gabonának több mint a fele árpa. Ezt Babfk Já­nos, növénytermesztési főágazatveze­­tő újságolta, aki a kényszerhelyzettől nincs egyáltalán elragadtatva. Harmadiknak Cipfrus Lajos, az üzemi pártszervezet elnöke csatlako­zott hozzánk, hogy 6 is részese le­gyen a határszemlének. — Tizenhárom napra terveztük az 1200 hektárnyi aratnivaló kombájno­lását — tájékoztatott útközben a fö­­ágazatvezető. — A műszaki dolgo­zóink, a karbantartók, gépjavítók alapos, dlcséretreméltó munkát vé­geztek a gépjavítási idényben. Eddig nem is volt baj a gépekkel. Üdítő itallal megrakott személyautó húzott el mellettünk, ebből arra kö­vetkeztethettünk, hogy a szövetkezet kellően gondoskodik a gabonabetaka­rításban részt vevőkről. Majd feltűn­tek a kombájnok, traktorok. — Amint látom, többféle kombájn is üzemel. — Igen. A tizenháromból öt ma­gyarországi. Néhány héttel ezelőtt mi segítettünk a baráti termelőszövetke­zetnek, most ők viszonozzák ezt a se­gítséget. Az öt kombájnon kívül egy IFA tehergépkocsit és egy IHC típus­jelű tárcsát is a rendelkezésünkre bocsátottak. Már évek óta gyümöl­csöző ez a kapcsolat — mondotta nyomatékkai a növénytermesztési szakember. Majd hozzáfűzte, hogy a vendégkombájnosok is bekapcsolód­tak a gabonabetakarltási versenybe. Arra a kérdésre, hogy működik-e ideiglenes pártcsoport, a pártelnök válaszolt: — Kettő működik: az egyiket Lax László, a másikat Antal László irá­nyítja. Az utóbbihoz tartoznak a kommunista vendégkombájnosok. A két ideiglenes pártcsoport ellenőriz­heti egymás tevékenységét, munká­ját, eredményeit. Ezzel a lehetőség­gel élnek is, hiszen az erkölcsi és anyagi ösztönzők jelentősek. A két legkiválóbb teljesítményű, a legkeve­sebb szemveszteséggel arató-cséplő kombájnos hetente 500—500 korona jutalomban részesül. — Ki a legilletékesebb szakember a szemveszteség ellenőrzésére? — érdeklődtem kíváncsian. — Hát a főnövénytermesztő, aki naponta kétszer kerít sort az ellen­őrzésre, meghatározatlan időpontban. De ugyanezt a kombájnosok is na­ponta többször megteszik. Ez utóbbiról személyesen is meg­győződhettünk. Tőlünk nem messzire egy kombájnos megállította a gépét, leszállt róla. Félretolta a szalmát, s figyelmesen nézegette, hány gabo­naszem található egy négyzetméter­nyi területen. Amint az ellenőrzést elvégezte, szólt a társának, közösen igazítottak valamit a gépen, majd beindítva azt, folytatták a kombájno­lást. — A legjobb kombájnosunk Béres István — mutatott a főagronómus a távozó gép irányába. Majd azt aján­lotta, győződjünk meg, mi is róla, a saját szemünkkel, mennyi is a négy­zetméterenként elhullajtott szem... Figyelmesen kutattuk, mennyi is a szem? Hát mindössze hetet találtunk, sem többet, sem kevesebbet. Jóleső érzéssel nyugtázhattam a szakember véleményét: tényleg a leg­jobbak egyike a szóban levő kombáj­nos. Amint jártunk-keltünk a tarlón, személyautó állt meg a tábla szélén. Nyomban felismertem Nôžka Ľubo­­mírt, a járási pártbizottság dolgozó­ját. Slivka Pavolt, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bi­zottságának dolgozóját és Gyökér Jánost, a szövetkezet elnökét. Mi okra-végre jöttek? Az aratás­ban kiváló munkát végzett Krucsko Józsefnek és Béres Istvánnak adták át a „Parasztszövetség“ emblémájá­val ellátott ajándék-munkaruhát, ez­által is kifejezve az említettek iránti nagyrabecsülésüket, értékelve a si­keres munkát. Néhány perc múlva ismét felzúg­tak a kombájnok, hogy fogyjon a még lábonálló gabona... Mi még a gazdasági udvarba visszafelé menet megtudtuk, hogy az idei aratáshoz nem a legkedvezőbbnek bizonyult az időjárás: előfordult nem egyszer, hogy délelőtt 10—11 órakor kezdhet­ték az aratást. — Mennyi terménnyel számolnak? A főágazatvezető válaszolt: — Megközelítően ötezer tonna kö­rül. A nagyobbik baj az, hogy ennek a mennyiségnek jelentős hányadát szárítani kell, mert 18—22 százalékos a gabona nedvességtartalma. A Col­­man szárítónk száz tonna szárításá­ra képes, huszonnégy óra leforgása alatt. A kellő szárazságú terményt a rimaszécsi (Rimavská Seč) felvásárló központba szállítjuk. A gazdasági udvaron még megte­kintettük a gabona szárítását és tisz­títását, s elbeszélgettünk az ott for­golódó Schütz Emillel, Ligárt Bélá­val, Váradi Viktorral és Czakó Gézá­val, majd elköszöntünk, annak örül­ve a legjobban, hogy egy jól szerve­zett és irányított gabonabetakarítás­nak lehettünk néhány órára szem­tanúi. (garai) As ajándék-munkaruha átadása 5 Hét település alkotja ezt a köz­séget, itt a felső-csallóközi ró­­naságon. Röviden csak Gellé­­nek (Hólice) hívják. Nemzeti bizott­sága a lakosokkal együtt már sokat tett — és tesz a jelenben is — azért, hogy az itt élők ne vágyjanak el szülőfalujukból más vidékekre, váro­sokba, igazán otthonosan érezzék magukat szülőfalujukban. S ha netán mégis elszármaznának innen, szívesen járjanak vissza-vissza, mint döngicsé­­lő méhecskék a nektárdús, virágborí­totta mezőre, jó értelemben emleges­sék azt a helyet, ahol születtek, ser­dülővé, majd felnőtté váltak, csalá­dot alapítottak, s új létesítményekkel gazdagították községüket, szépítették arculatát. Mert micsoda szívet-lelket bizsergető, jó érzés az, ha az olykor hazalátogató, vagy a házigazda jogos büszkeséggel elmondhatja, főleg a fiatalabbaknak: „Hát édes öcsém, édes lányom, úgy nézz erre a léte­sítményre, hogy az én dolgos kezem munkája is benne van ... Közösen hoztuk tető alá, s ezért jobban tud­juk becsülni.“ A község középkorúi, s idősebbjei általában szorgosak-dolgosak, együt­tesen könynítenek napi gondjaikon, hívják fel az illetékes községvezetők figyelmét. DÍSZOKLEVÉL, PÉNZJUTALOM Nemrégiben nagy-nagy öröm érte a gélleieket, a Szlovák Szocialista Köz­társaság Kormánya érdemben és a legmagasabb szinten méltányolta a város- és községfejlesztés, valamint környezetszépítés szlovákiai versenye keretében 1980-ban elért eredmé­nyeiket. Ismételten bebizonyosodott: érdemes a közjó érdekében cseleked­ni, községvezetőknek, képviselőknek, választópolgároknak egyaránt. Tehát, amikor az illetékes község­vezetők a legilletékesebbek kezéből átvehették a kormány elismerő okle­velét és az azzal járó 50 ezer korona pénzjutalmat, ebben kifejezésre jutott az eredményes községfejlesztési, kör­­nyezetszépítési, valamint a céltudatos képviselői nevelő-meggyőző-8zervező munka elismerése is, nemkülönben a szövetkezet és a gépállomás segítő­­készsége. Napnál világosabb, hogy kimagasló eredmények úgy születhettek — szü­lethetnek a jövőben is 1 —, hogy a nemzeti bizottság, mint helyi állam­Elismerés, magas szinten s hoznak létre lakosságot szolgáló közös javakat. De a fiatalok — habár őket többnyire a tudásgyarapítás tartja kordában az ország más-más városaiban — azért valamicskével többet tehetnének a közjóért, szülő­falujukért. Hiszen többségükre a fá­sultság, a közömbösség éppen nem jellemző. ARCCAL AZ Üj KÉPVISELŐK FELÉ! Harminc képviselője van pnnek a községnek. Köztük olyanok is, akik magas koruk ellenére szívvel-lélekkel végzik már több megbízatási idősza­kon át felelősségteljes képviselői ten­nivalóikat, sőt szívesen átadják hasz­nosítható, gazdag tapasztalataikat az új képviselőknek. Ezek közé tartozik például a már 70 éves Ha mar Ist­ván is, aki nyugdíjba vonulásáig a helyi közös gazdaságban dolgozott, elismerésre méltóan, most pedig a községgazdálkodási üzemben serény­kedik, szinte majdnem naponta. Node kell is, hogy az idősebbek ne rejtsék véka alá tudásukat, képvise­lői tapasztalataikat adják át a fiata­labbaknak, a nemrégiben megválasz­tottaknak, akiknek a száma tizenket­tő, s nem korosabb a legidősebb sem 35 évesnél. Mint Cséfalvey Tibor, a hnb titkára — egyben a helyi efsz pártelnöke — elmondotta, mielőtt az „igent“ kimondták volna az új kép­viselők, elbeszélgettek velük az ille­tékes községvezetők, hogy közben azt is kipuhatolják, milyen feladatkört bízhatnak rájuk, mely albizottság tagjaként működhetnének a legered­ményesebben. Vagyis még közérthe­tőbben: az albizottságok összeállítá­sához tekintetbe vették a képviselők képesítését, tudását, azt, hogy mihez értenek a legjobban, s mit végezné­nek, kedvvel, hozzáértéssel. Az meg teljesen magától értetődő, hogy az egyes albizottságok elnökévé e már jól bevált képviselőket válasz­tották, akikről tudják: jó szervezők, tudnak bánni az emberekkel, s tudá­suk is már szinte közismert, jó az érzékük, ami az ügyek rugalmas irá­nyítását, a problémák megoldását il­leti. Azaz: nem torpannak meg az eléjük tornyosuló akadályok előtt, szépen sorra veszik a problémákat, s közös erővel megoldják a reájuk tartozókat, a többit meg továbbítják az illetékes szervekhez ... Az új képviselőkről olyképpen is gondoskodnak, hogy időnként tanfo­lyamon részletesebben tájékoztatják őket: mik a soronkövetkező felada­taik, s miként fogjanak hozzá e fel­adatok teljesítéséhez, kinek — vagy kiknek — a segítségére támaszkod­hatnak stb. Jó módszernek bizonyult például az, hogy egy-egy helyi képviselő csupán hét-nyolc ház választópolgá­rainak gondjaival, problémáival is­merkedik meg, ezek panaszait tartja nyilván, majd minél előbb továbbítja azokat a nemzeti bizottság illetéke­seihez. Ide tartoznak még a közérde­kű bejelentések, a választópolgárok hasznos ötletei vagy az is, ha ha­nyagságra, visszaélésre, a társadalmi tulajdon jogtalan elsajátítására stb. hatalmi szerv, a helyzet magaslatán állt, s áll az elkövetkező hónapok­ban, években egyaránt. Akkor, de csakis akkor, ha nagyfokú felelőssé­get tanúsít a közügyek rugalmas in­tézése iránt; ha továbbra sem mel­lőzi, hanem egyenesen kikéri a vá­lasztópolgárok véleményét, tanácsát, mielőtt az előrelátó, okos döntéseket meghozná. Az ilyen mély demokra­tizmus megsokszorozhatja a választó­­polgárok igyekezetét, hozzájárulhat kezdeményező-készségük teljesebb ki­bontakozásához, a lakosság önként vállalt kötelezettségeinek teljesítésé­hez, esetleg túlteljesítéséhez. A la­kosság cselekvő erejének a legfonto­sabbakra összpontosítása, a sokakat érintő problémák ésszerű és célszerű megoldása, a társadalmi érdekek szem előtt tartósa hozhat igazán jó eredményeket. Ez a legfőbb záloga annak is, hogy a mostani, új megbízatási időszakra kitűzött cselekvési program valóra váljék! No meg azt se feledjék:a kor­mány elismerő oklevele, s a pénzju­talom további kiváló munkára, ered­ményes kőzségcsinosítási és haté­kony tömegpolitikai nevelőmunkára kötelez. Az igények magas fokú szár­nyalásának határt szabnak az egyre jobban előtérbe kerülő, az eddigiek­nél sokkal szigorúbb takarékossági intézkedések. Ismét nagyon is idő­szerű ahhoz az elvhez tartani ma­gunkat, amit az egyszeri szabómester tartott: „Kétszer mérj, egyszer vágj!" S megszívlelendő ez főleg akkor, a­­mikor tervezünk... I Amikor dönté­seket hozunk! A jól át nem gondolt, elhamarkodott döntések nem haszná­ra, hanem kárára lehetnek a társa­dalomnak.: Félreértés ne essék: a szocialista társadalmunk általános el­várásai, valamennyi nemzeti bizottsá­­' got még jobb munkára kötelezi. О О О Nagyon dicséretre méltó az a hoz­záállás, amit Gellén a helyi szövet­kezet és a gépállomás vezetői tanúsí­tanak a „Z“ akcióban épülő óvoda közös erővel történő építését illetően. Gondolunk itt főleg az anyagi hozzá­járulásra. Természetesen, a szakem­ber- és szállítóeszköz-kölcsönzés is számottevő segítségként könyvelhető el. Ha minden jól megy, akkor az átadási határidő (1982. szeptember 1.) eltolódására nem kerül majd sor. Tavaly kezdték egy egészségügyi központ építését, s az idén pedig egy kultúrház alapozó munkálatai feje­ződnek be. A lakosság rendkívüli tár­sadalmi segítségnyújtására lesz szük­ség ahhoz, hogy a jelzett két, közjót szolgáló létesítmény a megszabott időben elkészüljön. Nem beszélve ar­ról, hogy 36 lakásegység megépítése, a sporttelep fedett lelátója, egy te­niszpálya, továbbá távfűtő-központ létesítése is előirányzott (ez utóbbi a fűtőenergia gazdaságosabb felhasz­nálását teszi majd lehetővé). Egyéb, kisebb jelentőségű akciókat nem is említünk. Végezetül: nagyon alaposan neki kell gyűrkőzni a közérdekű munká­nak. Gelleiek, rajta!... (kovács)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom