Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 5. szám
SZABAD FŰLDMCVES 1931. január 31. HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORgASZAT 9 HORGÁSZÁT 14___________________________________ ________________________________ Až ionok jótékony hatása Hogy miért nem fogtunk halat, számos indokot találunk rá bármikor, ezeket itt nem szándékozom felsorolni. De hogy mikor, miért fogtunk halat? Mi a magyarázata annak, hogy néha napokig nincs kapás, majd egymást érik a kapások és amilyen hirtelen megindultak a kapások ugyanolyan gyorsan el is múlnak! E problémával már bizonyára kevesebben foglalkoznak. A halak zivatar előtti kapásának okait már sokan magyarázták, különböző elméletekkel, de a végleges választ erre a kérdésre csak a fizika mai ismeretei alapján kapjuk meg. AZ ELSŐ GYERMEKKORI emlek A fenti problémával először negyven éve találkoztam egyik gyerekkori horgászatom alkalmával, amikor is apám mellett ülve keszegeket próbáltam horogra csalni, apám pedig pontyokat. Látszólag minden adva volt, ami a jó horgászathoz kell: mindent végigpróbáltunk, az eredmény mégis a legteljesebb leégés volt. Én már fe! akartam adni a meddő küzdelmet, amikor apám azt mondta, várj még egy fél órát, fél órán belül megindulnak a kapások. Hitetlenkedve néztem rá, mire 6 azt mondta, nézd csak, villámlik. Alighogy kimondta, az úszója már dőlt is, és hamarosan a ^zsákban fickándozott egy három kiló körüli ponty, és az én helyemen is megindultak a keszegek. Egymás után emeltem ki őket, mígnem apám figyelmeztetett, hogy most azonban már ideje lesz gyorsan hazaindulni, mert mindjárt megázunk. Ha azt írnám, hogy ezután úgy néztem apámra, mint a „természetfelelős“ helyi képviselőjére, az enyhe kifejezés lenne. Apám e jelenséget az időjárás-változással magyarázta, én ezt a magyarázatot természetesen elfogadtam, de éreztem, hogy ez még kevés a probléma megoldásához, amely engem azóta is, hosszú időn keresztül állandóan foglalkoztatott, s kerestem az igazi okokat. De a halak vihar előtti kapásának igazi okára csak évek múltán, lonkutatásaim során jöttem rá. AZ IONOK VILÁGA ÉS SZEREPE Az ionkutatás eddigi eredményei egyértelműen bebizonyították, hogy azok mennyisége, nagysága, jellegük és öszszetételüknek megoszlása valamennyi élőlény jó közérzetének meghatározója. A növény- és állatvilág az évmilliók folyamán igen nagy ionkoncentrációban fejlődött ki. A vízben élő állatokra, a halakra is vonatkozik, ők is igen magas ionkoncentrációban értéli el mai fejlettségi fokukat. Az állatvilág kifejlődésí időszakában állandóak voltak a nap- és vulkanikus kitörések, gejzírek, és hatalmas viharok A VILLÁM AZ IONOK HATALMAS FORRÁSA A vihar egyik jelensége a villám, amely nemcsak egyedien Jelentkezik, hanem tömegesen, ezért a vihar ideje alatt horgászvizünk szinte folyamatos és felfokozott ionhatásnak van kitéve. Ennek hatására a halak „jó közérzete“ öröklődésük folytán hirtelen megerősödik, és ennek kapcsán az étvágyuk is megjön, amit mi horgászok a kapások számának növekedéséből vesszük észre. Ez az oka annak, hogy erős villámlás esetén, közvetlen az eső megérkezése előtt, magindul a kapás és a vihar eltávolodásával egyidejűleg kapásaink száma is csökken. A fenti jelenséggel magyarázható az a tény is, miszerint azon horgászhelyeken, ahol mindenkor nagy az áramsöpörték végig a Földet. Ezek következtében a légtér folyamatos elektromos kisülésekkel volt tele, és következésképpen igen nagy mennyiségű ion szabadult fel és e jelenség gyakori ismétlődése meggyorsította az állatvilág fejlődését, így a halakét is. Ionfelvevő képességüket meg is tartották az öröklésben szigorú törvényei értelmében. Jelenleg az ionok serkentő hatása általában két jelenség révén éri szervezetüket. A napsugár rövidhullámaiban lévő iohhatásokból és a villám jelenségéből adódó ion- és ózonhatásokból. erősség, olyan időben is van kapás, amikor ugyanezen időben másutt nincs. Ilyen horgászhelyek az erőművek víztárolói és a nagyfeszültségű távvezetékek környéke. Korábban úgy vélték a horgászok, hogy az erőmüvek tavaiban az úgyszólván állandó, napszaktól független kapásídő, a víz viszonylag egyenletes meleg hőmérsékletének köszönhető. Ez részben valóban igaz, de a döntő itt is a folyamatos elektromos térerősség, az állandó ion- és ózonhatás. Ugyanez a jelenség áll fenn azon horgászhelyeken is, melyeknek közelében vagy épp a víz fe lett, nagyfeszültségű vezetékek haladnak át. Ilyen irányban több helyen is különböző kísérleteket folytattam és azt tapasztaltam, hogy közvetlenül az elektromos távvezetékek alatt tízszer annyi kapásom volt, mint tőle száz méterre horgászó sporttársaimnak. Ezeken a horgászhelyeken ionkoncentráció-méréseket folytattam és a mérések, azt bizonyították, hogy a „harcálláspontomon“ öttizszerese a környező horgászhelyekhez viszonyítva a levegő inotöltése. A téli hónapokban akváriumi kísérleteket folytattam. Az akvárium vizébe 2Д09 ion/sec. ionmennyiséget juttattam a szellőzőberendezésen keresztül, és az eredmény minden esetben a természetben végzett megfigyeléseimet igazolta. Az ionok vízbejuttatásának kezdeti idejétől számítva tíz, tizenöt perc múlva a halak enni kezdtek, a napszaktól függetlenül. ÉS MIÉRT HARAP A HAL, HA NEM VILLÄMLIK? I A fenti tapasztalatok birtokában felvetődik a kérdés, hogy a halak olyankor is harapnak, amikor nincs vihar és villámlás. Kétségkívül a halak étvágyának számos összetevője van, de az ionok jótékony hatása nemcsak vihar esetén jelentkezik, mert az ionizációt a természetben általában a napsugárzás rövidhullámú része idézi elő. Ezen jelenségek tudatában folytassuk vizsgálódásunkat, hogy a Nap, a Föld, a Hold állásától függően mennyi és milyen erősségű rövidhullám és ion éri földrészünket és horgászvizünket. Amennyiben kevés rövidhullám-besugárzás éri horgászvizünket, kevés a kapásunk, ha több, akkor több a kapásunk is. Az ionkoncentráció napi és évi lefutását a szárazföld felett periodicitás jellemzi, reggel egy maximum, délutánra egy minimum alakul ki. Ezen ténnyel magyarázható, hogy a kapásaink többsége a reggeli időszakra esik, és a délutáni órákra alig akad horgunkra hal, vagy. egyáltalán nincs is kapásunk. (szigy.) *;* ❖ ❖ V ❖ ❖ ❖ •> ❖ ❖ ❖ * ❖ ❖ ❖ ❖ ♦> ❖ ♦> ❖ ❖ ❖ ❖ * V ♦I* Következetesebb ellenőrzést a Duna-szakaszon Idényben a sporthorgászok sokasága a gazdag zsákmány reményében már hajnalban a vizek mellé igyekezik. Ha azonban nem harap a hal, akkor is érdemes és hasznos a tiszta levegőn való tartózkodás. A horgász olykor gyönyörködhet a táj szépségeiben. Legutóbb Boros Imrével, az SZKSZ nagymegyeri (Galovo) helyi szervezetének elnökével beszélgettem, aki arról tájékoztatott, hogy a szervezet vezetőségének, meg a halőröknek nagy gondot okoz a 13 kilométeres Dunaszakasz ellenőrzése. Ezen a folyamszakaszon orvhorgászok garázdálkodnak, akik attól sem riadnak vissza^ hogy kárt tegyenek a halőrök járműveiben. A helyi szervezet tagjai a Duna-szakaszon kívül huszonnyolc kilométernyi csatornahálózaton és 40 hektárnyi kavicsgödörből kialakított halastavon is szerencsét próbálhatnak. Itt persze jobb és folyamatosabb az ellenőrzés, s ennél fogva egyre kevesebb a szabálysértés. A múlt évben csak két súlyosabb esetben róttak ki pénzbírságot, 12 esetben pedig szóbeli megrováshoz folyamodtak. A szervezet vezetősége jó kapcsolatot épített ki a város közbiztonsági szerveivel, s azok sokat segítenek a halállomány megőrzésében. Évente megszervezik a hagyományos sporthorgász versenyeket és a győzteseket megjutalmazzák. A múlt évben a csilizradványi (Ciltzská Radvaft) halastavon a versenyzők három alkalommal álltak rajthoz. Két versenyt a felnőtteknek, egyet pedig az ifihorgászoknak szerveztek. Vizeik halállományának pótlásáról évente gondoskodnak. A múlt évben ötven mázsa halat telepítettek a vizekbe, hogy horgászati lehetőséget biztosítsanak a tagoknak. Gondoskodnak a halak egészségvédelméről is. Arra törekednek, hogy a vizek biológiai összetétele megfeleljen az állomány igényeinek. Szükség esetén segítenek a biológiai egyensúly helyreállításában. A helyi szervezet tagjainak többsége a szövetkezet állattenyésztésének dolgozója és nagyon kevés szabad Idővel rendelkezik. Szükséges azonban, hogy a minimális szabadidőt egészségi okokból kínt töltsék a levegőn. A szövetkezet' dolgozói főleg a Duna-szakaszt kedvelik, ott érzik jól magukat. A töltésre segédmotoros járművel azonban nem mehetnek rá, mert letiltották a kárt nem tevő járművek használatát is. Ha az illetékesek a segédmotor tulajdonos horgászok örömére feloldanák a tilalmat, akkor többen eltölthetliék minimális szabadidejüket a Duna-szakasz vize melleit, s egybeh eredményesebb lenne az orvhorgászok elleni küzdelem is. Öllé Fereno VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф Kácánvadászatra készültünk, ■ Elhatároztuk, hogy korán Indulunk és a kiserdőben meglepjük, puskavégre kapjuk az éjjel behúzódott fácánkakasokat. Még fényesen ragyogtak az égbolt csillagai, alig pirkadt, amikor a gyülekezőhelyre Indultunk. A vadgazda gyorsan eligazította a társaságot, és elindultunk a határba, a kiserdő felé. Pelálltúnk az első hajtáshoz. Alig vette kezdetét a hajtás, máris egymásután dörögtek a fegyverek, mire egyre-másra hullottak a tarka tollazatú, hosszúfarkú fácánkakasok. Találkozás az özbakkal Amikor az első hajtás befejeződött s végig mentünk a kiserdőn, több mint száz kakast számláltunk a terítésben. A vadgazda elégedetten mosolygott. Itt-ott még álltak a kukoricatáblák, azok irányába indultunk, hogy azokban is szerencsét próbáljunk. Egyik táblát a másik után hajtottuk meg és szépen szaporodott a zsákmány. Közben egy kis pihenőt is tartottunk az egyik szalmakazal tövében, ahová a hűvös szél ellenére melegen tűzött a nap. Mindenki jó étvággyal elfogyasztotta a magával hozott elemózsiát. Kicsit kipihentük magunkat, majd ismét talpra és újabb hajtásra indultunk. Több mint ötvenhektáros kukoricatábla hajtása következett. Kórója kétméternél is magasabb volt, így a vadászok meg a hajtők csak a hang nyomán tudták eligazodni. Megkezdtük a hajtást. A haltók kiabáltak, hogy ,}cakasl. Erre dörögtek a fegyverek, hullottak a kakasok, szaporodott a zsákmány. Távolból hallottuk a „róka“ kiáltást. Ez is gyakori nálunk. A ravaszdi persze valahol meglapult, elosont és nem sikerült puskavégre kapni. Pedig sokan szerették volna meglőni. Nemsokára újabb kiáltás hallatszott: „őz“. Felfigyelt mindegyikünk. Lestük, hogy merre töri a kukoricaszárat. A tábla szélétől alig ötven méterre haladt Laci bácsi, a vadásztársaság elnöke. Keményen markolta fegyverét, s várta a jelzett özet. Egyszeresük valami felbökte öt. A várt őzbak nekiugrott, de olyan szerencsétlenül, hogy az agancsa a Laci bácsi kezében levő puskaszíjba belegabalyodott, és cibálta kezéből a fegyvert. Szerencsére Laci bácsi jól megtermett ember, s így nem sikerült öt feldönteni. Időbe telt, amíg a megvadult özbak az agancsát kiszabadította, az öszsze-vissza gabalyitott puskaszíjtól. A megszabadult őzbak természetesen nagyokat szökdelve elmenekült. Szerencsére Laci bácsinak az ijedtségen kívül egyéb baja nem. történt. Megigazította kabátját, megmarkolta fegyverét', és továbbment. A hajtás befejeződött. A hajtás végén a még mindig remegő Laci bácsi az őzbakkal váló találkozását mesélte. A vadássztársak mosolyogtak és azt mondták, hogy Laci bácsit megfogta az őzbak.., Bognár László A nemzeti parkok • problémái A Nemzetközi Természetvédelmi Unió Zairében megtartott kongreszszusán kilencvenhét ország ötszáz képviselője vett részt. A tanácskozás napirendjét a trópusi erdők övezete; a száraz, félszáraz és a hegyi területek; a tengeri környezet; a védett területek és a genetikai készletek; az energia és természetvédelem; az erőforrások és a természetvédelem fő témák képezték. Ezzel párhuzamosan a veszélyeztetett növények és állatfajok védelmének nemzetközi feladataival, valamint a nemzeti parkok és más védett területek megóvásának teendőivel is foglalkoztak stb. Az alapos vita és megfontolás nyomán a természetvédelmi alapokmány létrehozása; a tengermelléki parkok létesítése; a veszélyeztetett tengeri élővilág védelme; a hagyományos életfeltételek megtartása; a sós mocsarak és az ezzel összefüggő természetes környezet védelme; a félszáraz területek élővilágának megóvása; a botanikus kertek létrehozása, valamint az energia- és a természetvédelem kérdésében határozatot fogadtak el. Kongóban a természetvédelmet két hatalmas nemzeti park szolgálja. A Virungai Nemzeti Parkot korábban a belga gyarmatosítók alapították. Zaire népe nagyon büszke a természeti szépségekre. Az ország területének 15 százalékát védelem alá helyezték, hogy megőrizzék a természetes környezet szépségeit. A nagy folyókban mintegy huszonötezer víziló tanyázik. A kafferbivalyok száma pedig meghaladja a húszezret. A következetes természetvédelem jó eredménye, hogy a kisebbnagyobb csoportokba verődött elefántok száma meghaladja a 3500-at. Kelet-Afrika állatvilága ma Is nagyon gazdag. Nemcsak fajokban, hanem egyedszámban is. A Serengeti Nemzeti Parkban szinte százezernyi állat legel. Százesztendővel ezelőtt azonban Tanzánia, Kenya, Uganda gyarmatosítása idején az aprévad nemcsak a nemzeti parkokban élt, hanem szép számmal a szavannában is. A vad megfogyatkozását az őslakosság terjeszkedése, de a kegyetlen vadászat is előidézte. Az eltelt évtizedekben ezen a tájon is jelentősen javultak az egészségügyi feltételek. Az említett három kelet-afrikai ország lakossága a száz évvel korábbi létszámhoz viszonyítva mintegy tízszeresére szaporodott. A földművelés, a legeltetés, és a vad évezredeken át megfértek egymással. Ma azonban a lakosság elszaporodása s a vele együtt terjeszkedő mezőgazdasági termelés és az állattenyésztés fokozatosan kiszorítja a vadat. A lakosságnak nagyobb területre van szüksége mint korábban, s honnan venné el ezt a területet, ha nem a szavannától. Hála az állategészségügy fejlődésének, az elmúlt évtizedekben itt megtízszereződött az állattenyésztő masszaiak (Kenya és Tanganyika határán élő negyedmilliós nomád állattenyésztő néptörzs) állatállománya. A masszái fennsík vadban a legdúsabb vidéke Kelet-Afrikának. A korszerű állattenyésztés szinte teljesen kiszorítja a vadat ősi élőhelyéről. A vadállomány veszélyeztetett helyzetét már évtizedekkel ezelőtt felismerték. Akkor alakították meg az első rezervátumokat a vadak részére. Azokban betiltották* a háziállatok legeltetését, a mezőgazdálkodást, de a vadászást is. Már akkoriban nyilvánvaló volt, hogy a kincset érő idegenforgalmi vonzőerejű vadállományt csak úgy menthetik meg, ha az európai elképzelések szerint hatalmas területeket átengednek a vadaknak. Ez az állapot biológiai szempontból egyoldalú helyzetet teremtett. A növényevők csordái zavartalanul pusztítják a növényzetet. Őket azonban úgy szólván semmi sem pusztítja.-Ez azért van így, mert a növényevők szaporaságával nem tart lépést a ragadozók, tehát az oroszlánok és a leopárdok szaporasága. A ragadozók elsősorban a beteg, az öreg, tehát a legyengült vadat pusztítják. Ezeknek a sokasága olyan méreteket öltött, hogy a ragadozók már képtelenek a növényevők ritkítására. Legaggasztóbb azonban az elefántok túlszaporodása. Ezek ugyanis hamar felismerték, hogy hol nincsenek kitéve az ember üldözésének, és hatalmas területekről a nemzeti parkokba sereglettek. A Serengeti Nemzeti Park területén — amíg az nem volt védett terület és a masszaiak állataikat is legeltethették — nem élt elefánt. Ma pedig az állandó létszámot többszáz darabra becsülik. £erengeti nagyrészt füves sztyeppe. Kevés rajta a fa. Csak óriási majomkenyérfák és flótázó akácok találhatók ott egyesével, esetleg kisebb ligetekben. Ennél fogva a terület nem alkalmas élőhelye az elefántoknak, amely lombevő állat. Csak ritkán legel, letördeli a fák ágait, és lombozatát elfogyasztja. Az őserdőkben a lombtalanítás fel sem tűnik, a szavannán azonban a fák pusztulását jelenti. A biológiai szempontból felbecsülhetetlen értékű néhány fát az elefántok elpusztítják, amelyek az állatok részére az életet jelentik. Ezzel saját maguknak is kárt okoznak. Néhány esztendeje így történhetett meg, hogy a kenyai, Tsavo Nemzeti Parkban az elefántok felfalták a környék fáinak lombozatát, a fák kiszáradtak, ők pedig éhen pusztultak. A nemzeti parkok létesítése Afrikában nagy jelentőséggel bír. Az emberi civilizáció továbbfejlődésének az időszakában sikerült fenntartani a vadonélő állatvilág értékes példányait. Ma azonban a passzív védelem már nem elegendő. Olyan létszámban kell fenntartani a vadakat, egy adott élőhelyen, amilyet az a bizonyos terület elbír. Ez szükségessé teszi az állomány tervszerű ritkítását, hogy ne tehesse teljesen tönkre az élőkörnyezetet, ne okozhassa annak végleges pusztulását. Ján M. Hrabovský
