Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-13 / 24. szám

sére szakosodtak. — Nem va­gyok munkaviszonyban, így na­gyobb részt uz én dolgom, hogy napközben gondját visel­jem a hajtató berendezéseknek és ellássam a szerződéses ala­pon hizlalt állatokat — mondta Gúcze fúlia. — Esténként, de főleg a hétvégeken, ültetés és szállítás Idején a férjem és a gyerekek is kiveszik a részü­ket a műnkéből. Mert aki ek­kora területen gazdálkodik, an­nak meg kell ám fognia a do­log végét. Mégpedig jő erősen, hiszen a háztájiban elsősorban munkaigényes zöldséget terme­lünk, ahogy a társadalom el­várja tőlünk. — Ez konkrétan mit jelent? — Előveteményként salátát meg karalábét termeltünk. Az előbbiből kétezerhatszázat, az utóbbiból ötezer darabot ad­tunk el. Most paprikát és salá­tauborkát hajtatunk. így gazda­ságosan kihasználjuk a földet, meg a nem éppen olcsó beren­dezéseket is. — Érdemes ennyit fáradoz­ni? — Attól függ, milyen szem­szögből ítéljük meg a helyzetet. Tény, hogy adó címén sok pénzt ki kell fizetnünk, és a termelési költségek is növekvő tendenciát mutatnak. A növek­vő terheket mi viseljük. Ugyan­» «ÄS-» Gőcze Júlia: — Sok vele a munka, nagy adót is fizetünk, de azért mégiscsak érdemes kertészkedni. Fotó: -bor Ekelen (Okoličná na Ostro­ve) gyors ütemben fejlő­dik a háztáji kertészke­dés. A községben hetvennyolc hajnalán alakult meg a Szlová­kiai Kertészkedők Szövetségé­nek helyi szervezete. Es ami külön említést érdemel: a fa­luban egyszerre százhat lelkes ember látott munkához. Ilyesmi a jóval nagyobb lélekszámú te­lepüléseken is ritkaságnak szá­mit. Valamint az is, hogy már az első évben szerződéses ala­pon termelték és értékesítették zöldséget, mégpedig egy mil­lió koronát meghaladó érték­ben. A siker láttán megboly­dult a falu népe, a kertészke­dők alapszervezete népes tö­megszervezetté duzzadt. — Egyéni kezdeményezés ter­mészetesen korábban Is volt — említette Házi Gyula, a szerve­zet elnöke —, de ez kevés volt ahhoz, hogy megalapozza a tervszerű háztáji termelést. El­sősorban azért, mert a lépten­­nyomon jelentkező értékesítési gondok előbb vagy utóbb min­denkit visszariasztottak a kez­deményezéstől. Közös erővel messzebbre jutottunk. Szilárd meggyőződésem, hogy számunk­ra éppen az hozta meg a si­kert, hogy gyorsan megterem­tettük a kapcsolatot a felvá­sárlókkal és mindenki helyben átadhatta az áruját. Az alaku­lás évében 1,2 millió korona értékű zöldséget és gyümölcsöt vásároltunk fel a háztájiból és ez fokozta a termelői kedvet. Ekelen Immár háromszáz — tervszerű árutermelést folytató kertészkedőt tartanak nyil­ván. Az alapszervezet két fel­vásárló központja 1979-ben több mint három millió, a múlt évben pedig kerek négy millió korona forgalmat bonyolított le. Gőcze Lajos a szervezet egyik alapító tagja. Sógorával, Cser­­venák Bélával együtt tizen­nyolc áras földterületet művel. Hajtatott zöldségfélék termelő­iünk is érdemes kertészkedni, állatokat tartani. A társadalom már elismeri és értéken mun­kánkat, és a pártkongresszuson elhangzottak értelmében mind­Azt mondják: érdemes ez talán majd a közvetlen tá­mogatásban is kifejezésre jut egyszer. Mi nagyjából elégedet­tek vagyunk, hiszen a pillanat­nyi feltételek közepette Is húsz ezer koronát meghaladó bevé­telt értünk el. Mi megtaláltuk a számításunkat és gondolom, hogy a társadalom is hasznát látta a munkánknak. Idősb Horváth József annak Há/Л Gyula zöldséget és szőlőt is termel, de szabad idejének nagyobb hányadát a szegfűvel betelepített üvegházban tölti el idején szintén ott volt az ala­pítótagok között. Most már nyugdíjas, így több ideje jut a kertészkedésre. ■■ Örömmel csatlakoztam a kezdeményezőkhöz, hiszen leg­fontosabb feladatként az érté­kesítési gond megoldását jelöl­ték meg — nyilatkozta. — Már­pedig kézségünkben éppen ez fékezte az előbbrelépést. Ma­gamról tudom, milyen problé­mát okozott, hogy évekig Ne­­mesócsára (Zem. Olía) kellett járni ládákért és az árut is magunknak kellett elszállítani. Ilyen gondunk most már nin­csen, munka előtt vagy után, kora reggel és késő este is helyben átadhatjuk a termé­nyeinket. jósku bácsi a kert jó részét betelepítette szőlővel meg gyü­mölcsfával, de két kisebb fó­liának így is jutott hely. A sző­lősorok között zöldhagymát és sárgarépát termel, a fóliát pe­dig salátával, karalábéval és paprikával hasznosítja. És álta­lában szőlőt is kínál a felvá­sárlóknak. Tavaly háromszáz kiló bor-, illetve csemegeszőlőt adott el, hozzávetőlegesen fele­fele arányban. A háztáji ker­tészkedésből tavaly huszonkét­­ezer korona bevétele szárma­zott, amivel módfelett elégedett volt. Az ekeli kertészkedők immár több mint öt hektáron termel­nek hajtatott zöldséget, és — főleg palántanevelési célokra —> néhány Uvegház is felépült már a községben. Többen említet­ték, hogy az idén még 'rugal­masabb, problémamentesebb a felvásárlás. Házi Gyula ezt az­zal magyarázza, hogy végre mindenki a társadalmi igények­ből kiindulva kötött termelési szerződést. Ez jó előfeltétele annak, hogy a tervezett négy­millió koronás forgalmazási tervet teljesítsék. (dek) Adunaszerdahelyi (Dunaj­ská Streda) járás ker­­tészkedői április végén munkaértekezleten értékelték múlt évi tevékenységüket. A vitaindító beszámolót B e 1 u c z János agrármérnök, a me­zőgazdasági tudományok kan­didátusa, a Szlovákiai Kertész­kedők Szövetsége járási bizott­ságának elnöke terjesztette elő. Hangsúlyozta, hogy a járásban a központi irányelvekkel össz­hangban fejlődött és fejlődik a háztáji zöldség- és gyümölcs­termelés, illetve a kertbarát­­mozgalom. Ez jó részt annak köszönhető, hogy az ügyben illetékes állami és pártszervek állandó Figyelemmel kísérik és hatékonyan támogatják a ker­tészkedők igyekezetét. A járási pártbizottság nemrég megtár­gyalta és jóváhagyta azt a ter­melés-fejlesztési javaslatot, me­lyet a szövetség járási bizott­sága az Agrofrigor és a járási mezőgazdasági igazgatóság köz­reműködésével dolgozott ki és terjesztett elő. A járási bizott­ság most a Stovlik dunaszerda­­helyi üzemének, illetve a Zele­nina dióspatonyl kirendeltségé­nek közreműködésével egy to­vábbi tervjavaslat kidolgozásán fáradozik, amelyben az értéke­sítési gondok enyhítésének le­hetőségeit kívánják rögzíteni. A járás szervezett kertészke­­dői a múlt évben 5780 tonna zöldséget értékesítettek, össze­sen 30 millió korona értékben. Az idén és az elkövetkező é­­vekben előbbre szeretnének lépni. Ezzel kapcsolatban Be­­lucz elvtárs és a további fel­szólalók is hangsúlyozták, hogy a fejlesztéshez nélkülözhetetlen helyi adottságok és a termelői kedv adott. Tudjuk, hogy ez nem elég. Aki negyven-ötven millió korona értékű zöldséget akar termelni és a piacon el­helyezni, az nem kis feladatot vállal a közellátási gondok eny­hítéséből. Tehát elsősorban tervszerűen, a társadalmi igé­nyekből kiindulva kell termel­nie. Ugyanakkor jogosan elvár­ja, hogy a társadalom minden eddiginél fokozottabban támo­gassa az igyekezetét s megszi­lárdítsa a tervfegyelemre ki­ható termelői biztonságérzetet. Az értekezleten elhangzottak­ból egyértelműen arra követ­keztethetünk, hogy a szövetség járási bizottsága a legközelebbi jövő legfontosabb feladatául a háztáji termelésnek a társadal­mi igényekkel összehangolt sza­kosítását tűzte ki. A háztájiban elsősorban olyan — főleg mun-' kaigényes — zöldséget és gyü­mölcsöt akarnak termelni, ame­A háztáji szerződéses árutermelést folytató kertészkedők jelentősen hozzájárultak zöld« ségellátásunk javításához. Kádek Gábor felvételei EGY ÉV MÉRLEGE lyekkel a nagyüzemek immár nem tudnak megbirkózni. Kon­krétan: retek, zöldhagyma, sár­garépa, petrezselyem, konzerv­uborka, válogatott paradicsom, paprika, továbbá szamóca és egyéb bogyósok, esetleg fok­hagyma. Jarina elvtárs, a Slovlik üzemének igazgatója, ugyan­csak örömmel venné, ha a ker­tészkedők meghonosítanák a háztáji szamócatermelést. Ez a növény évekkel ezelőtt kiszo­rult a nagyUzemi termelésből, így a gyár nyersanyaghiánnyal küszködik. Igaz, nem ad olyan területegységenkénti bevételt, mint a hajtatott csemegepapri­ka, viszont nem igényel olyan beruházást és akár kezdők is termelhetik. A palántákat, tö­meges igény esetén, a járási bizottság Bojnicéről be tudná szerezni. Sőt! Jarina elvtárs ígé­retet tett, hogy ha mód nyílik rá, az üzem anyagilag is támo­gatni fogja a vállalkozókat, palántabeszerzési hozzájárulás formájában. Az Agrofrigor vi­szont a vetőmag-beszerzési gon­dok enyhítésében kíván a ház­táji kertészkedők segítségére sietni. A továbbiakban a szervezeti élettel kapcsolatos kérdések kerültek megvitatásra. A járási bizottság pozitívan értékelte, hogy az alapszervezetek zömé­ben tavaly is nagy figyelmet szenteltek a háztáji kertészke­dés fellendítését segítő szak­előadások és vitaestek szerve­zésének, a járási és országos kiállítások megtekintésének. A járás kertészkedöi kiállítókként is helytálltak: az Agrokomplex országos mezőgazdasági kiállí­táson az alapszervezetek verse­nyében a dunaszerdahelyi az első, a nagymegyeri (Calovo) pedig az ötödik helyen végzett, s a legeredményesebb járásnak kijáró díjat is ismét ők nyerték el. Az itteni kertbarátok által bemutatott termékek közül ti­zennégyet aranyéremmel, 9-et ezüst- és 10-et pedig bronz­éremmel jutalmazott az érté­kelő bizottság. Az immár ha­gyományos Csallóköz Gyümöl­cse járási gyümölcs-, zöldség- és virágkiállítás is színvonalas volt, de ehhez sajnos nem min­den alapszervezet járult hozzá. Az idei bemutatót Dióspatony­­ban (Orechová Foton) rendezik meg. Tavaly a járásban 4488 aktív tagja volt a kertészkedők szö­vetségének. Egy év alatt közel nyolcszáz fős gyarapodást ér­tek el. Igaz. hogy Vajkán meg­szűnt az alapszervezet, a mas­­lovcei pedig csatlakozott a Zla­té Klasy-i szervezethez, viszont két községben (Nový Život és Klúöovec) új alapszervezet ala­kult. Most további települése­ken (Janíky, Michal na Ostro­ve, Blahová Dedina és Trstená na Ostrove) igyekeznek szerve­zetbe tömöríteni a háztáji ker­tészkedés iránt érdeklődőket. És a kertbarát mozgalom fej­lesztésére is nagy gondot for­dítanak. Nagymegyeren és So­­morján (Samuról) máris ígére­tet kaptak néhány hektár —< nagyüzemi megművelésre alkal­matlan — földterület kerttelep­­létesítési célra történő átadá­sára. Jövőre kerül sor a szö­vetség alapszervezeteinek járá­si konferenciájára. Elképzelhe­tő, hogy addig sikerül megva­lósítaniuk a járási bizottság célkitűzéseit és elérik, hogy a járásban a szövetség tagjainak létszáma ötezer főre gyarapod­jon. Kívánjuk, hogy úgy legyen! Elvégre: e nemes törekvés —« közvetlenül vagy közvetve —< mindannyiunk érdekeit szolgál­ja. -bor« akkor tudjuk, hogy más szocia­lista országokban anyagilag is támogatják a köz javát szolgá­lókat: adókedvezményben ré­szesítik őket, s az állam vagy közvetlenül a termeltető válla­latok kedvezményes hitelt nyúj­tanak a kertészkedőknek és a háztáji állattartóknak a költ­ségesebb beruházásokhoz. En­nek ellenére állítom, hogy ná-

Next

/
Oldalképek
Tartalom