Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-23 / 21. szám
1981. május 23. SZABAD FÖLDMŰVES ■11 FE Járásaink Agrostav vállalatait a mezőgazdasági és a partner üzemek közős hozzájárulásával azért hozták létre, hogy minden tekintetben, tehát közvetlenül elősegítsék a termelést szolgáló alapok rugalmas kialakítását, közvetve pedig a termelés szolgáltatásokon keresztüli fellendítését. Ezek az építővállalatok tehát egyrészt szolgáltató, másrészt pedig termelői jellegű munkakört töltenek be. Ebben a minőségükben arra hivatottak, hogy teljes erőfeszítéssel érvényesítsék a tudományos-műszaki program társadalmilag meghatározott célkitűzéseit. A galántai (Galan ta) Agrostav közös mezőgazdasági építővállalat egyike a nyugat-szlovákiai kerület azon létesítményeinek, amelyek sokrétű tevékenységgel váltják valóra a tervekben meghatározott feladatokat. Az építővállalat jó hírnévnek örvendő munkaközössége az előző ötéves tervidőszakban több mint 400 millió koronás teljesítményével kerületi méretben nagyon jó helyezést ért el. A szép összegből az építési feladatra 340 millió korona Jutott. Jól tükrözi a vállalat fejlődésének az ütemét, hogy ebben az évben kilencvenhét, a 7. ötéves tervidőszak végén pedig 120 millió korona összteljesítmény elérésével számolnak. Gondos és előremutató tervezéssel, szervezéssel, a rendelkezésre álló kapacitások, valamint a munkaerő optimális kihasználásával az ötéves tervidőszakban nem kevesebb mint 543 millió koronáig terjedő teljesítmény elérésére törekednek. Ebből az öszszegből az építési feladatra 471 millió 900 ezer, a szolgáltatásokra pedig 62 millió 550 ezer korona jut. A vállalat alapeszközeinek pénzértéke ez eltelt öt esztendőben 22 millió 216 ezer koronával gyarapodott. A termelést szolgáló alapeszközöknek a kapacitása — főleg az építményeké i— azonban még mindig nem a szükségletnek megfelelő, tehát bővítésre szorul, hogy a műhelyek mindegyike megfelelő elhelyezésben részesüljön. Előreláthatólag az idén augusztusban adják át az agrokémiai vállalat központi telepét ós más kiemelt termelési feladatokra méretezett beruházásokat. Csak természetes s egyben szükségszerű is, hogy a mezőgazdasági termelés fellendítése céljából készülő létesítményekkel párhuzamosan a vállalat saját kapacitását is bővíti. Ezt szükségessé teszik az egyre növekvő feladaatok. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az Agrostav közös mezőgazdasági építővállalatok nyugat-szlovákiai kerületi tanácskozásán a múlt évben elért munkatermelékenységet is értékelték. Ezen a tanácskozáson a galántai Agrostav munkaközösségéről nagyon kedvezően nyilatkoztak. Ez érthető is, hiszen egy dolgozó átlagában több mint 135 ezer koronás munkatermelékenységet értek el, s ezzel az élvonalba kerültek. Az építő tevékenység és a partnerek részére végzett tervező szolgáltatás mellett az Agrostav a szaktanácsadó szerepét is betölti a járásban. A mezőgazdasági üzemek építőcsoportjai ugyanis saját erővel készítik a gazdaságok beruházásait, s ez a munka éves átlagban mintegy 60—65 millió koronáig terjedő teljesítménynek felel meg, természetesen az Agrostav szakembereinek a felügyeletével. Önerőből tehát Vágsellyén (Sala) egy ezer férőhelyes .tehenészeti telepet, Vefký Grob-on egy 448 férőhelyes tehénistállót építenek és így sorolhatnánk a többi gazdaságok önerőből készülő létesítményeit is. SEGÍTIK A TAKARMÄNYPROGRAM megvalúsItAsAt — A tömegtakarmányok jó minőségben történő tárolása és hasznosítása érdekében az idén a járásban két darab teljesen gépesített hétezer köbméter takarmány befogadására alkalmas szénatárolót készítünk. Az építmények körül tűzbiztonsági meggondolásból kilenc hidránst helyezünk el — tájékoztatott Pethő Ferenc építészmérnök, igazgatóhelyettes. — A 7. ötéves tervidőszak végéig összesen huszonöt nagykapacitású szénatárolót és huszonkét négyszázhúsz tonna takarmány elhelyezésére alkalmas silávermet is készítünk — jegyezte meg Sedlák Sándor, az Agrostav vállalat üzemgazdásza. Az említett szénatárolók s ugyanúgy a silóvermek típustervét az Agrostav tervezőinek a munkaközössége készítette el, és a kivitelezéshez szükséges építőelemek gyártását is a vállalat saját keretében oldotta meg. Így nem szorul külső segítségre, hanem zárt rendszerben önmaga végzi a társadalmi szempontból fontos munkát, s ezzel a takarmányok elhelyezését és beltartalmi minőségének a megtartását Is elősegíti. A komplett szénatárolők 2 millió, a silóvermek meg 1 millió 410 ezer korona költséggel épülnek. Érthető, hogy a szénatárolők és a silóvermek közötti kapacitás és költségkülönbözet elgondolkoztatott s ezt szóvá Is tettem. Erre az Igazgatóhelyettes meggyőzően felvázolta, hogy mennyire bonyolult a silóvermek elkészítése, hiszen számításba kellett venni a járás területére érvényes, tehát az altalajvíz készletet védelmező jogszabályokat is. Emiatt úgy kell megépíteni a silóvermeket, hogy az azokból elszivárgó lé ne szennyezze a kincset érő talajvizet, ami csak többletköltséggel oldható meg. Ezért kerül aránylag sokba a silóvermek készítése. A járási tematikus tervben olyan központi takarmányelőkészítő telepek építésével is számolnak, amelyekben a mezőgazdasági üzemek a szó legszorosabb értelmében tökéletesen feldolgozhatják, vagyis homogenizálhatják a szarvasmarhák takarmányát. Ez azért is sürgető, mert csak ily módon javítható lényegesen a takarmányok beltartalmi minősége, s egyidejűleg tekintélyes megtakarítás elérése is. Tehát így a komplett táplálék jobban hasznosulhat, vagyis ugyanannyi takarmány felhasználásával számottevően növekedhet a szarvasmarhák Hasznossága. Az Agrostav vállalat tervezőinek a munkaközössége ebben az évben a fenti tematikus feladat gyakorlati megvalósításán munkálkodik, hogy hatékony segítséget nyújtson a takarmánprogram megvalósításában. ALKOTÖ KEZDEMÉNYEZÉSSEL A vállalat különféle munkahelyein négy munkaközösség szerezte meg a szocialista brigád megtisztelő cím ezüst-, tizenhárom kollektíva pedig a bronzfokozatát. Jelenleg négy közösség a büszke cím várományosa. A vállalatban szervezett szocialista brigádokban ötszáznyolcvan személy érdemdús munkával segíti a fő feladatok megvalósítását. A közelmúltban két racionalizáló komplex brigádot is alakítottak. Az egyik brigád a központi betonkeverő és szállító részlegen, a másik meg az erő- és más gépek készenléti telepén dolgozik. Az Agrostav vállalat üzemelteti és kezeli — javítja — a járás mintegy 25 ezer hektárra kiterjedő, nagy hatósugarú öntözőrendszerét, gondozza, illetve karbantartja a kis hatósugarú öntözőberendezéseket is. Eddig öt nagy kapacitású FREGAT öntözőberendezést helyeztek üzembe és a 7. ötéves tervidőszak végéig még huszonöt Ilyen berendezést szerelnek fel a járás mezőgazdasági üzemeiben, hogy a természetes csapadékban ínséges időszakban öntözhessék a földet, ellensúlyozhassák a szárazság okozta következményeket. Az öntözőhálózat üzemeltetéséről és karbantartásáról az Agrostav vállalat nyolcvan dolgozózól álló munkaközössége gondoskodik. Az elmondottak bizonyítják, hogy a galántai Agrostav közös mezőgazdasági építővállalat dolgozói elkötelezett, aktív munkával segítik a mezőgazdasági üzemeket, a fő feladatok sikeres megvalósításában. Ha tehát a gazdaságok az élelmiszertermelésben kimagasló eredményeket érnek el, ne feledkezzenek meg róla, hogy ebben az Agrostav vállalat dolgozóinak Is része van, ami azt jelenti, hogy az összefogásban, a jó partneri együttműködésben rejlik az erő. Hol készül a Vitahum? Šimeková Ružena szocialista brigádja ebben az évben 95 ezer kis és nagy Vitahum-csomagot készít. A képen balról a negyedik az üzem vezetője Dlőszeg (SládkoviőovoJ tőszomszédságában van a bratislevai Tőzegvállalat telephelye. Ott készül a sokak részére Ismert talajerőpótló, vagyis a Vitahum néven Ismert tőzeg és más alapanyagból összeérett szerves trágya. ' Prilinger Károly üzemvezető elmondta, hogy ebben az évben a mezőgazdasági üzemek részére a telepen 160 ezer tonna Vitahumot készítenek, azonban a partnerek kérésére a földeken Is vállalják ezen hasznos szerves trágya elkészítését. Az utóbbi esetekben az alapanyagot a földekre szállítják és ott rétegezik. Így a mezőgazdasági üzemek az érési folyamat befejezése után akkor és ott használhatják fel a Vitahumot, ahol és amikor nekik ez előnyös. Ezzel a módszerrel az Idén nem kevesebb mint 110 tonna Vitahum készül. A központi telephelyen a beérett Vitahum-trágyát öt és negyven kilós tételekben csomagolják. A kis csomagolású Vitahumot főleg a virágtermesztők, a nagyobb csomagokban forgalomba hozottat a kiskertészek, a mezőgazdasági üzemek használják szép sikerrel. Ebben az évben 45 ezer öt kilós és 50 ezer negyven kilós Vitahum-csomagot forgalmaznak. ф A piacon miért nem kapható elegendő csomagolt Vitahum? — kérdeztem az üzemvezetőt. — Ha netán ilyesmi előfordul, az nem a mi hibánk. Ha ugyanis a kereskedelem, vagyis a virágboltok igényelnék, akkor sokkal több csomagolt Vitahumot szállíthatnánk. Köztudott ugyanis, hogy a Vitahumból nem nagy bevétele van a kereskedelemnek, ezért a kelleténél kevesebbet rendel, mert így a gondja is kevesebb. ф Milyen alapanyagokból készül a Vitahum? — Túlsúlyban tőzegből, kendergyári hulladékból, cukoripari mésziszapból, a hlohoveci gyógyszergyár hulladékanyagáből és más kiegészítőkből. Ehhez még nagyon fontos az oltóanyag is, mert azzal meggyorsítható az érési folyamat. Krajcsovics Ferdinand A meliekiizemégak feladata A 122/1975 Zb. törvény lehetővé teszi a szövetkezeteknek, hogy a termelőeszközök ésszerű kihasználása, de főleg a gazdasági megszilárdítása érdekében melléküzemági termeléssel is foglalkozzanak. A Kassa-vidéke (Košice) járás szövetkezetei kisebb-nagyobb mértékben fejlesztik a melléküzemágakat. Az utóbbi években a járási nemzeti bizottság és a járási mezőgazdasági igazgatóság intézkedésére valamelyest e téren is rendeződött a helyzet. A melléküzemágak teljesítménye a HOKSZA ISTVÁN múlt évben — az előző évekhez vi-Tudomány és technika a mezőgazdaságban Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, a CSKP XVI. kongresszusán előadói beszédében többek között rámutatott: A hetedik ötéves tervidőszakban — a fejlett szocialista társadalom építése során — biztosítani kell a népgazdaság arányos fejlődését, szilárdítani és korszerűsíteni kell hazánk anyagi-műszaki alapját, széles körben kell érvényesíteni a tudományos-műszaki vívmányokat a gyakorlatban. Az intenzitás, valamint a társadalmi munkatermelékenység növelésének legfontosabb forrása a tudományos-műszaki haladás. Csakis a tudomány és a technika érvényesítése alapján fejleszthetjük a leghaladóbb szakágazatokat, csakis ez teszi lehetővé a nehéz fizikai munka felszámolását, a haladó technológiai eljárások elterjesztését, valamint az irányítás és a munkaszervezés tökéletesítését. Igen, a tudomány és a technika érvényesítésének — hasolóképpen, mint a népgazdaság többi ágazatában a mezőgazdaságban is nagy szerepe van. A tudományos-műszaki haladás vívmányainak a mezőgazdasági gyakorlatban való érvényesítésénél két tényezőt kell figyelembe venni: elsősorban a rendelkezésre álló beruházások nagyságát, másodsorban pedig az emberek, a dolgozók azon adottságait, képességeit és igyekezetét, hogyan tudják a befektetett őszszeget a mindennapos gyakorlatban kihasználni. Annak bizonyítására, hogy a tudomány és a technika érvényesítésével a mezőgazdaságban nagymértékben csökkenthetjük a nehéz fizikai munkát, hogy hozzájárulhatunk a haladó technológiai eljárások elterjesztéséhez, mindössze egy számadatot említenék: 1951-től a hatodik ötéves tervidőszak végéig a mezőgazdaság anyagi-műszaki alapjának kiépítésére és korszerűsítésére a CSSZSZK-ban hozzávetőlegesen 270 milliárd korona értékű beruházást fordítottunk. A tudomány és a technika érvényesítése a mezőgazdaságban azonban komoly igényeket támasztott és támaszt a mezőgazdaságban dolgozók szakképzettségének, műveltségének szüntelen fokozásával szemben is. Míg például 1970-ben az egységes beszélnek földmüvesszövetkezetekben 4640 főiskolai végzettségű szakember dolgozott, addig számuk a múlt évben a kétszeresére növekedett. Ugyanakkor a szakközépiskolát és az általános, érettségivel végződő középiskolát végzett dolgozók száma is jelentős mértékben növekedett. Az a tény, hogy a mezőgazdaságban fokozatosan csökken a nehéz fizikai munka részaránya és növekedik a szakosított szakmák száma, szükségessé tette a továbbképzés egységes rendszerének a bevezetését. Az efsz-ekben ennek alapját a szövetkezeti munkaiskolák képezik, amelyek a politikai, gazdasági és szakágazati kérdések megvitatása mellett szakmai előkészítésre és a nevelés más formáinak érvényesítésésére is kiterjednek. Például 1978-ban az 1908 szövetkezetben 2373 továbbképző4 központ működött. Az egyes továbbképző és nevelési formákba az állandó dolgozóknak több mint a fele kapcsolódott be. Ezt az alábbi számadatok is bizonyítják: Míg az 1974/1975-ös tanévben a CSSZSZK-ban a továbbképzésen 282 ezer szövetkezeti földműves vett részt, addig az 1979/1980-as tanévben már 320 ezer. Szlovákiában — ugyanebben az időszakban — a továbbképzés és nevelés egyes formáiba 99 ezer, illetve 106 ezer szövetkezeti földműves kapcsolódott be. A mezőgazdaság anyagi-műszaki álapjának kiépítése és korszerűsítése nem mindenütt ment, illetve megy végbe egyenletesen. Például továbbra sem megoldott a nagyüzemi zöldség-, gyümölcs- és burgonyatermelés, valamint a tárolás gépesítése, a lejtős területeken levő állandó rétek és legelők kihasználása, az ipari trágyákkal való bánásmód, és még így sorolhatnánk tovább. Ezzel szemben már vannak olyan mezőgazdasági üzemrészlegek is, amelyekben az egy dolgozóra számított évi munkatermelékenység jóval meghaladja a félmillió korona értéket. A mezőgazdasági termelés belterjesftésében a gépesítés mellett a kémiának és a biológiának is megkülönböztetett szerepe van. Ha összefoglaljuk az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy a tudomány és a technika érvényesítése a mezőgazdasági gyakorlatban jelentős igényeket támaszt a mezőgazdaságban dolgozók, de különösképpen a vezető dolgozók politikai és szakmai előkészítésével, nevelésével szemben is. A CSKP XVI. kongresszusán elhangzott, a párt tevékenységéről, a társadalom fejlődéséről a CSKP XV. kongreszsusa óta és a párt távlati feladatairól szóló beszámoló az oktatásinevelési rendszerrel is behatóan foglalkozott. A fiatal nemzedékikel és a tudományos-műszaki fejlődéssel kapcsolatban többek között ezt hangsúlyozta: Nagyon fontos, hogy a közép- és főiskolákból olyan végzett hallgatók kerüljenek ki, akik mind szakmailag, mind politikailag jól felkészültek a gyakorlati életre, érvényeslflcnf tudják a termelésben a tudomány és a technika eredményeit, érvényesíteni tudják mindazt a haladót, ami szocialista hazánk további fejlődését feltételezi. Társadalmunk nagy gazdagsága rejlik a műveltségben, amelyet az eddiginél jobban ki kell használnunk. A tudományos kutatást az eddiginél határozottabban arra kell irányítani, hogy új forrásokat nyerjünk energetikai szükségleteink fedezésére, a nyersanyagok jobb kihasználására, a biológiai technológiák kutatására, a talaj termőképességének növelésére, a gazdasági állatok termelőképességének növelésére és a környezetvédelemre. (blm) szonyftva — pozitívan befolyásolta a szövetkezetek gazdasági helyzetét. A járásban főleg olyan melléküzemági tevékenységet engedélyeztek, amely segíti a mezőgazdasági gépek javításához szükséges pótalkatrészek gyártását. Legelterjedtebb melléküzemág azonban a tehergépkocsis fuvarozás. Ezt a kerületi szállítási központ irányítja. Így idényen kívül kétszáznegyven gépkocsival dolgozhatnak a mezőgazdasági üzemek a szállításban, harminckét gépkocsival a járási útkarbantartó igazgatóságnak, néhány gépkocsival pedig a sörgyár és más szocialista szervezetek munkáit segítik. A melléküzemágak kőfejtéssel, kavics- és homokbányászással, fémfeldolgozással és építési tevékenységgel is foglalkoznak. A korábbi évekkel összehasonlítva már kedvezőnek Ítélhető a szövetkezetek építési csoportjainak az- Agrostavval való együttműködése. Így a szövetkezeti önsegélyes építkezés sokkal rugalmasabb, mint valaha. Persze még problémák is akadnak a teherszállításban, hiszen egyes gépkocsivezetők a törvény megszegésével indokolatlanul magas keresethez jutnak. Helyenként túllépik az engedélyezett túlóra normát is. Az is megoldásra vár, hogy a melléküzemágak necsak pénzeszközzel járuljanak hozzá a szövetkezetek megszilárdításához, ami persze nem mellékes, hanem elsősorban legyenek előmozdítói a termelésnek, ami esetleg nem is a több jövedelemben, hanem főleg a talajjavításban, a föld jobb kihasználásában, a tápanyagpótlásban, sok jó takarmány bekészítésében, a korábbinál több gabonában, húsban, tejben, zöldségben, gyümölcsben és egyéb termékekben mutatkozik meg. Mert a cél csak az lehet, hogy a melléküzemág teljes mértékben a fő ágazatok, tehát az elsődleges termelés fellendítését segítse. Ez teszi szükségessé, hogy idényben, tehát a mezőgazdasági munkák dandárjában a melléküzemágak dolgozóinak mindegyike a fő áagazatokban, vagyis a mezőgazdasági termelésben dolgozzon. Helytelen és elítélendő az a gyakorlat, ha a szövetkezet tagjai és gépei idényben a melléküzemágban dolgoznak, s ugyanakkor a begyűjtési munkálatok halaszthatatlan teendőit a népgazdaság egyéb területéről toborzott emberekkel és gépekkel végzik. IVÁN SÄND0R