Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-23 / 21. szám
! 1981. május 23. .SZABAD FÖLDMŰVES. KGST-tanäcskozäs a mezőgazdaságról Á múlt héten Balatonaligán megtartotta 54. ülésszakát a KGST mezőgazdasági állandó bizottsága. A tanácskozáson a KGST-országok küldöttségei, továbbá Jugoszlávia, és megfigyelőként a Jement Népi Demokratikus Köztársaság delegációja vett részt. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a vendéglátó ország nevében köszöntötte a részvevőket, s megnyitó beszédében méltatta a jubiláló bizottság 25 éves tevékenységét. Kiemelte, hogy az együttműködés eredményeként a szocialista országokban széleskörűen elterjedtek a nagyüzemi technológiák, a növénytermesztés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás komplex módszerei. A közös munka eredményeit és a hosszú távú program keretében megoldandó feladatokat Vaszil Canov, a Bolgár KP Központi Bizottságának tagja, az országos agráripari szövetség központi tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke és a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának elnöke ismertette. Az ülésszakon megvitatták az állattenyésztési állandó munkacsoport jelentését az együttműködés eredményeiről és további feladatairól, valamint a KGST építésügyi állandó bizottsága által kidolgozott takarmánygyártó üzemek, valamint a takarmánytárolók előzetes tervanyagait. Tanulmányozták a takarmánygyártás automatizálásának megoldását, továbbá az újabb hőkezelési és tartósítási módszerek elterjesztésének lehetőségeit. KÉTOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉS A nyolcvanas években 1990-ig 1 milliárd 311 millió dolláros értéket ér el a magyar és jugoszláv járműipari kooperációs szállítás. Egy hoszszú lejáratú megállapodás értelmében magyar részéről elsősorban Rába kamionokat és aggregátokat szállítanak a Jugoszláv Járműipari egyesülés tagvállalatainak, amelyek egyebek között öntvényekkel, csapágyakkal, adagolószivattyúkkal látják el a Csepel Autógyárat, a Rábát és az Ikarust. Jugoszláv részről a szerződésben a Belgrádi Ikarus, a kraljevői Fabrika Vagóna és a belgrádi Dinara cég vesz részt. (N1A) Mindig készen a haza védÉitiáré A szovjet határőrök május 28-án emlékeznek meg arról, hogy Lenin 63 évvel ezelőtt írta alá a Népbiztosok Tanácsának rendeletét a határőrség felállításáról. A szovjet határőrök azóta féltve őrzik hazájuk határát a szovjet rendszer ellenségeitől, s a Vörös Hadsereg oldalán részt vettek a fiatal szovjetköztársaság elleni összeesküvések leverésében. Történelmi nevezetességű hőstetteket hajtottak végre a Nagy Honvédő Háború éveiben a fasiszta betolakodók elleni harcban. Az államhatáron vívott csatákban éppen ők fogadták a német fasisztákat. Amikor a hitleristák megtámadták a breszti erődöt, védelmezői — szovjet határőrök — az utolsó töltényig harcoltak, bekerítve is kitartottak, szembeszálltak az ellenség szüntelen tüzérségi és légitámadásaival, immár a hátországban. A breszti erőd védői között harcoltak több mint 30 szovjetországi nemzetiség fial. „Az oroszok Breszt- Litovszkban rendkívül szívósan és kitartóan harcoltak, bebizonyították gyalogsági kiképzésük előnyeit és kifejezték ellenállási akaratukat. Ott ismertük meg, mit jelent orosz módra küzdeni“, — így értékelte a breszti csatát jelentésében a várost 40 évvel ezelőtt megszálló 45. német hadosztály törzskara. Éjjel-nappal tombolt a harc az erődért. A fasiszták látva, hogy nem foglalhatják el könnyen, elhatározták, hogy levegőbe röpítik az erődőt. Az öntudatos harcosok bátorsága azonban erősebb volt az erődfalaknál. A romokon ilyen felíratok jelentek meg: „Meghalunk, de nem hagyjuk el az erődöt!“ A nemzedékek örökre emlékezni fognak Gavrilov őrnagy és politikai helyettese, Szkripnyik katonáinak hősiességére. Hősiessen harcoltak. A. Kizsevatov parancsnok határőrei, N. Nyesztyercsuk főpolitruk és I. Akimocskin hadnagy tüzérei. A Breszttől 500 kilométerre fekvő Szmolenszk elfoglalása után, még 1941 júliusának második felében szüntelenül folyt a harc a breszti erődben. A hitleristák ugyan azt állították, hogy az erőd csak kilenc napig tartotta magát, a falak feliratai azonban meggyőzően bizonyították, hogy Breszt védői július végéig kitartottak. Könyveket lehetne írni a szovjet határőrök hősiességéről. De hadd beszéljen a leghivatotabb személy, G. K. Zsukov marsall, aki a háború idején a főparancsnok első helyettese volt. „A haza előtt nagy érdemeket szereztek a szovjet határőrség harcosai. Az elsők között fogták fel a német csapatok csapásait, s erejükből telhetőén mindent megtettek a hitleri vil- Iámháborús terv meghiúsítására. E terv szerint a Szovjetunióba betörve néhány órán belül el akarták söpörni a határőrség alakulatait.“ A szovjet határőrök Moszkva védelmében is kitűntek. Kitüntették magukat a Sztálingrádnál, Kurszknál vívott súlyos harcokban, Belgrád, Bécs és Prága falszabadításában, Budapest és Berlin ostromában, a japán agreszszor szétzúzásaikor. Különlegesen fontos feladatokat is teljesítettek az ellenség hátországában, eredményesen harcoltak a behatoló kémek és felforgatók ellen. Az ellenség napjainkban is megkísérli a szovjet határok megközelítését. Veszélyesebbé vált, nagyon tökéletes technika áll rendelkezésére. Erre vallanak a Szovjetunió területe fölött ártalmatlanná tett különféle légi felderítési eszközök. Meddő erőlködés. A szovjet határok védelmezői szintén a legkorszerűbb technikával rendelkeznek. Precíz műszereik, „megmondják“, hol rejlik fém, a sötét éjszakában „látják" a határhoz közeledő ellenséget. Nehéz szolgálatukban segítségükre van az egész szovjet nép, amely legjobb fiait küldi a határok védelmére, mint ahogy azt a Népbiztosok Tanácsának 1918. május 28-i rendeleté is meghagyja. JÄN MICÄTEK VESZÉLYES PORTÉKA Hazánkban kulminálnak a választási előkészületek. Befejezéséhez közeledik a választási kampány, mely alkalom a szocialista országépltésben elért helyi, regionális és országos sikerek mérlegelésére, a képviseleti testületek tagjainak átfogó számadására, s a jövőt illetően a lakosság, a választők kezdeményezőkészségének ösztönzésére, a tömegek még sokoldalúbb bekapcsolására a köeügyek intézésébe és a társadalom irányításába. A választások előkészítése nálunk más képet mutat, mint a tőkés országoíkban. Nincsenek puszta ígéretek, ismeretlen valami a vetélkedő csoportok civakodása és versengése. A program adott, a CSKP lebontott kongresszusi határozataiból indul ki a Nemzeti Front talaján, így a választási kampány lényege olyan politikai ráhatás a választókra, hogy tevékenyen támogassák a Nemzeti Front politikáját és programját, járuljanak hozzá a dolgozók legjobbjainak képviselővé választásához. A képviselőség nálunk nem zsíros állás, mint a legtöbb tőkés államban, hanem öntudatos többletmunkavállalás a foglalkozási kötelességek ellátása mellett, a nép, a közösség önzetlen szolgálata. Egészen más képét mutat a választási küzdelem a tőkés országokban. Különösen az öszszehasonlltás tükrében. Bár a választások nálunk érvényes fő elvei — általánosság, közvetlenség, titkosság a legtöbb polgári demokráciában is érvényesek, gyakorlati érvényesülésükben azonban igen nagy különbségek vannak, melyek a tőkés rendszer lényegéből erednek. A felsorolást kezdhetnénk az általános választójog korlátjaival. Például Itt van a nemek szerinti megkülönböztetés. Angliában, melynek. választási demokratizmusát a nyugati világban annyiszor dicsőítették, például csak 1918 óta szavazhatnak a nők. Az Egyesült Államokban Is csak 1920- ban kapták meg a választójogot, mélyért számukra Franciaországban a második világháborút követően 1944- ben vezettek be. Az európai fejlett országok között Svájc volt az utolsó, mely 1971-ben a nők előtt is megnyitotta a szavazóhelyiségeket. A választójog érvényesítésének korlátái, az ún. cénzusok közé tartoznak az Egyesült Államokban a szinte anakronizmusnak haté olyan követelmények, mint bizonyos helyen való meghatározott idejű tartózkodás, bizonyos összegű adófizetés, amely az illető vagyoni állapotáról ad képet, bizonyos, előírt iskolai végzéttség stb. A parancsuralml rendszerékben, például egyes hírhedt latin-amerikai köztársaságokban az uralkodó junták az alkotmányokban szereplő formális választójogoknak Is fittyet hánynak, s a választásoknak nevezett bohózatokkal önkényuralmukat szentesítik (mint nemrégen Chilében a véres ke-Választások a szocializmus! és a féke árnyékában zű Pinochet diktátor). Más, „demokratikusabb“ rendszerű országokban az igazságtalanság rejtettebb formáival találkozunk. Az Egyesült Államokban például a különféle elnöki rendeletek ellenére ezen a téren is hátrányos megkülönböztetés éri a legnagyobb faji csoportot, a négereiket. Noha egyes szövetségi államokban a lakosság 25—35 százalékát alkotják, a helyi és regionális képviseletekben csak mintegy 2 százalékuk jut valamilyen tisztséghez. A választójog gyakorláséból nem egy polgári demokratikus országban azért is kirekeszthetik a választópolgárt, mert kiderül róla, élémk tevékenységet fejt ki baloldali szervezetekben. A vagyon kérdése Igen fontos szerepet játszik számos nyugati ország képviseleti rendszerében. Ennek különösen visszataszító megnyilvánulásaival találkozunk az Egyesült Államokban. A kongresszus mindkét házában a gazdasági érdekcsoportosulásokba tömörülő honatyáiké a döntő szó. A lobbyzmus az amerikai törvényhozás rákfenéje. így aztán a kongresszus nemegyszer leplezetlen kapitalista versengés színtere, s még az elnök ésszerű elhatározásait is megbuktathatják önző tőkés érdekekből. így beszélhetünk az amerikai kongresszus cionista vagy Izrael-lobbyjáról, délafrikai löbbyjárél és az utóbbi években legbefolyásosabbá vált lobbyról: a hadiipari komplexumról, mely az USA külpolitikájának meghatározásában, főként fegyverkezési politikájának meghatározásában hangadó. Ennek van egy múltba nyúló magyarázata is: az amerikai elnökválasztási kampány nagyon költséges, a jelöltek képtelenek volnának finanszírozni, ezért a tőkés társaságok jutnak szóhoz. 1975-ben Ford és Carter elnökválasztási kampánya 25—25 millió dollárba került, ennek pénzelését jórészt a Rockefeller-klan és más monopolista érdekeltségek finanszírozták, a tavalyi elnökválasztási kampányban mindkét jelölt — Carter és Reagan — 20—30 millió állami hozzájárulást is kapott az adófizető polgárok pénzéből. Mellesleg Rockefellerék századunkban több mint 250 millió dollárt áldoztak elnökválasztási kampányok támogatására. Ilyen irányban a texasi olajmágnások is többször „megerősítették“ magukat. Egyszerű logikával is következtetni lehet arra, hogy az Ilyen támogatással megválaszott elnökök kiknek az érdekeit fogják „függetlenül“ szolgálni. A tőlkés országok választási rendszerében további visszásságot jelent a többségi választási rendszer elve, illetve ennek kombinálása az arányos választási rendszerrel, majd a hozzá kapcsolódó választási matematika. Az NSZK-ban például többségi választási rendszer érvényesül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szavazatok abszolút többségét elérő párt mandátumokat kap, a többit kirekesztik. Mível ez szembetűnően igazságtalan választási rendszer, újabban az arányossal kombinálják. Az itteni választási rendszer fonákságát mi sem bizonyítja jobban, mint az ötszázalékos képviselet elve. A Bundestagban, a szövetségi gyűlésben csak annak a pártnak lehet képviselete, amely a választásokon a szavazatoknak legalább öt százalékát megszerezte. Ez aztán oda vezet, hogy a különféle hatalmi üzeimekkel háttérbe szorított baloldali pártok nemigen kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy „veszélyeztethessétk“ a hatalmat gyakorló pártok pozícióit. A bonni állam választási rendszerében is sok a „kis ajtó“. Kétféle választási elv létezik: az egy ember egy szavazat mellett a regionális jelöltlista alapján történő választás elve. így aztán az a jelölt, aki az egyik elv szerint nem kerül be a parlamentbe, a másik érvényesítésével elérheti célját. A választási matematika sajátos megnyilvánulását ' tapasztalhatjuk Franciaországban. A választókerületeket úgy határozzák meg, hogy a munkáslakta vidékeken, ahol erősebb a baloldali pártok befolyása, több szavazat Ikell egy mandátum elnyeréséhez, mint a hagyományos burzsoá pártok érdekterületein. Ezzel magyarázható, hogy a baloldali pártok ered-* ményes kampány, kedvező közhangulat ellenére is sokszor felsülnek a választásokon. Tovább sorolhatnánk azokat a különbségeket, amelyek a szocialista és a kapitalista választási rendszereket jellemzik. Néha a letűnt századokat megelevenítő groteszk szokásokkal találkozunk, fez mind a burzsoázia hatalmának konzerválására hivatott. A valóság a burzsoá „demokrácia“ csillogása mögül is előtűnik és lesújtó hatású. Gondoljunk erre Is, amikor jövőnkre, a következő nemzedékek boldog életére szavazva, az urnába csúsztatjuk szavazólapunkat. LÖRINCZ LÁSZLÓ KOMMENTÁRUNK Marianne változásra vár — Hiába idegeskedik, hölgyem. A mi bombánkkal teljesen biztonságban érezheti magát..., (Jurij Cserepanov rajza) Lezajlott a franciaországi elnökválasztás, és az Elysée-palota ú] lakója rövidesen beköltözik rezidenciájába. Az erős választási küzdelemben, különösen a két hét elteltével megtartott második fordulóban Francois Mitterand, a szocialisták elnökjelöltje bizonyult erősebbnek, s ő váltja fel Valery Giscard d’Estaing-t. Franciaországnak tehát több mint kót évtized múltán ismét szocialista elnöke van. Bár az előzmények után Mitterand megválasztásának puszta ténye már nem jelentett oly nagy meglepetést, maga az a tény, hogy a nagyburzsoázia képviselője kiszorult az elnöki székből, erősen hatott a közhangulatra, felvillanyozta a tömegeket, s ez ünneplésben, szinte utcabálokban nyert kifejezést. Nem véletlen, hogy sokan az 1936-os népfronti győzelemhez hasonlítják a most bekövetkezett fordulatot. Ez a fordulat azonban egyelőre csak személycsere. A nagykapitalistákat támogató és segítségükre támaszkadó Giscard d’Estaing hétéves elnökösködése után megérett a helyzet gyökeres reformokra, és Marianne (a Francia Köztársaság szimbóluma) változásokat vár. Erre utaltak a megfigyelők észrevételei is, hogy több mint 15 millió szavazó a változások reményében előlegezte bizalmát Mitterand-nak, aki így az öszszes szavazatok 51,75 százalékát szerezte meg alulmaradt vetélytársával szemben. Sőt, erről tanúskodott Mitterand győzelmi nyilatkozata is, amikor kijelentette, hogy győzelme „mindenekelőtt az ifjúság, a munkásság, az alkotóerők, a megújulás erőinek győzelme, azoké, akik a munkáért, a békéért és a szabadságért sereglettek össze“. Giscard d’Estaing távozásával a francia nagytőke gazdaságpolitikája bukott meg, melyet az utóbbi években az elnök mellett főként Barre miniszterelnök, a drákói megnyirbálások elnöke képviselt. A frank inflációjának megállítása, temérdek munkahely biztosítása a munkanélküliség orvoslása végett, egyéb belső reformok végrehajtása — ez lesz majd az új kormány legfőbb teendője. Mitterand ugyanis várhatóan feloszlatja a parlamentet és új választásokat ír ki, mert a jelenlegi baloldali kisebbséggel képtelen volna kormányozni, lépten-nyomon obstrukcióba ütközne. A nyárra várható választások tehát újabb erőpróbát jelentenek a Mitterand-t támogató erők és a nagyburzsoázia csoportosulásai között. Az Elysée-palota új gazdájának és személyének politikájával kapcsolatban azonban egy-két dolgot le kell szögeznünk. A múlt tapasztalatai arra Intenek, hogy csakis tetteikről ítéljük meg a politikusokat és pusztán választási siker alapján ne tápláljunk vérmes reményeket, bármilyen hangzatos kijelentéseket is tesznek. Franciaországnak már a múltban is volt szocialista elnöke — gondoljunk Leon Blumre és másokra —, de megfeneklettek a szociáldemokrata opportunizban, s végül a burzsoázia szekértolőiként szerepeltek a történelemben. Erre azért kell emlékeztetnünk, mert a 64 éves szocialista pártvezér, aki De Gaulle idején már tárcákat töltött be a kormányokban, kilenc évvel ezelőtt közös programot Irt alá a kommunistákkal és a baloldali radikálisokkal. Kommunista támogatással volt 1974-ben esélyes elnökjelölt Giscarddal szemben, a hajszálon múlott, hogy ő kerül az elnöki székbe. Mitterand erről olykor megfeledkezik. 1977-ben az együttműködési program korszerűsítésének vitájában olyan magatartást tanúsított, hogy a két párt platformja felbomlott Mitterand azóta is erősen ar.tikommuntsta hangokat ütött meg, bár a baloldali egység hívének vallja magát. Jelenlegi választási győzelmét is nagyrészt a kommunisták szavazatainak köszönheti. Az első forduló után ugyanis az FKP vezetősége felhívással fordult tagjaihoz és választóihoz, hogy a második fordulóban támogassák a szocialista jelöltet mint a baloldal közös jelöltjét a nagyburzsázia emberével szemben. Az elnökválasztást megelőzően Mitterand a jobboldal támadásai ellen védekezve, olyan kijelentésre ragadtatta magát, hogy megválasztása esetén nem venne a kormányba kommunistákat, tehát hivatalos együttműködést nem vállal velük, viszont az élet azt bizonyítja, hogy kénytelen lesz a jövőben Is igénybe venni a nagy erőt képviselő Francia Kommunista Párt támogatását a jobboldal erős nyomásával szemben, a kommunisták pedig így kedvező irányban befolyásolhatják Mitterand politikáját. A gazdasági és szociálpolitikai változásokkal szemben külpolitikai téren nem várható változás Mítterand politikájában. Noha pozitív vonása, hogy a kelet-nyugat párbeszéd, a kapcsolatépítés politikájának híve, és szovjet részről is a világbéke egyik fontos tényezőjének tekintik a szovjetfrancia kapcsolatok erősítését. Ezzel szemben nyíltan atlantista, nem egy alkalommal nyilvánította ki hűségét a NATO Iránt. Ez viszont egy cseppet sem oszlatja el az Egyesült Államok és legszélsőségesebb szövetségeseinek a francia politika jövőjével kapcsolatos aggodalmát. L. L.
