Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-18 / 16. szám

14

SZABAD FÖLDMŰVES,

1981. április 18.

ék MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET * MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET #

Készüljünk fel

a vándorlásra!

„A mai korszerű méhészkedés legfontosabb velejárója a vándorlás, amire a méhésznek fel kell készülnie“ — mondotta Faluba Zoltán, az MNK- ban élő kiváló méhész az egyik előadáson. Ez így igaz, mert a helyhez kötött méhészkedésnek már nincs jövője. Csak ritkán akad olyan vidék, ahol a méhek röpkörzetükben — ez legalább öt kilométer átmérőjű — állandóan, tehát folyamatosan találnának gyűjteni valót. Ha akad is némi nektár, az annyira kevés, hogy alig fedezheti a méhek saját szükségletét.

Ha visszagondolok édesapám méhészkedésére — amikor a vándorlásról még hallani sem lehetett, mert csak helyhez kötött méhészkedést folytattak, előfordult, hogy egy-egy Baloghkaptárból negyven kiló mézel is pergettünk. Akkoriban a határban sok volt a parlagon hagyott föld, s annak füvét későn kaszálták. Így egész nyáron bőséges nektárforrás állt a méhek rendelkezésére. Az egyénileg gazdálkodók aratás után a tarlót nem szántották be azonnal. Akkoriban erre nem volt idő. így a tisztesfű nektárjából a méhek bekészithették a részükre szükséges téli élelmet. Ez a nagyüzemi mezőgazdálkodás időszakában már nem engedhető meg, hiszen minden talpalatnyi földre szüksége van a társadalomnak. A művelhető területeket belterjesen kell kihasználni! A nagyüzemek olyan takarmány- és olajnövényeket termesztenek, amelyek a méheknek megfelelő netkárhordást biztosítanak. Ilyen például a nyár elején virágzó repce, a későbben virágba boruló lóhere, a bab, a lucerna, a napraforgó és egyebek. Ezek sajnos csak rövid időre biztosítanak nektárhordási lehetőséget.

Ezért a termelő méhésznek gondoskodnia keli álolmánya áthelyezéséről a mézgyűjtés fokozása, de főleg a mezőgazdasági kultúrnövények megporzása miatt is. A méhésznek a vándorlásra jól fel kell készülnie. Ogy is mondhatnánk, hogy gyorsan mozgónak kell lennie. Szüksége van a vándorkocsira, de elgalább az utánfutóra. Ez nagyon megkönnyíti a vándorlást. A vándorlásra készülő méhésznek két alapvető dolgot kell szem előtt tartania:

1. Csak erős, ütőképes családokkal tanácsos vándorolni. Lehet azonban a

vándorlás serkentő jellegű Is;

2. A kaptárnak a vándorláshoz megfelelőnek kell lennie.

A serkentő jellegű vándorlás kora tavasszal fűzre vagy gyümölcsfavirágzásra esedékes. A korai vándorlás egyik híve a szenei (Senec) Kovács Péter méhészbarátom is. Ő a holt Duna-ág melletti füzeseket keresi fel kora tavasszal. Ez nagy előnye a családok korai fejlesztésének, mert a repce virágzására ütőképes családjai vannak. Ahol a feltételek már korán tavasszal adottak, ott a vándorlás szükségtelen. Sok méhésztől hallottam, hogy repcére csak azért vándorol, hogy családjai az akácvirágzásra megerősödjenek. Ebből pedig az a tanulság, hogy aki korán kihasználja a lehetőséget, akár fűzön, akár gyümölcsösön, a repcén már termelő családokkal rendelkezhet! Természetesen az nem mindegy, hogy a méhész a repcén termel-e vagy csak felerősíti a családjait.

Amióta az állami gazdaság a Túróc völgyében a szövetkezettől átvette a termelőeszközöket, nagyobb lehetőség nyílik a repce termesztésére, s így magam is a korai termelésnek vagyok a híve. A repcevirágzásra ütőképes méhcsaládokkal rendelkezem. Ezzel kettős célt érek el. Ha az alapszervezet szerződést kötött a mezőgazdasági vállalattal a kultúrnövények megporzására, akkor külön bevételhez juthatok, majd az ezt követő akácvirágzáskor csak arra kell ügyelnem, hogy a családok rajzási ösztöne ne lépjen fel.

Miként lehet ezt elérni? Ogy, hogy ne tűrjük meg méhesünkben a gyenge családot! Ugyanis nem a méhcsaládok száma, hanem azok erőnléte a fontos. A nagyon . gyenge családokat egyesíteni kell, ha azonban közepesen gyengék, akkor az erősebb családoktól elvett fiasított kerettel kell ezeket felerősíteni. így rövid időn belül egyenlő erőnléti! családokká fejlődhet az egész állomány. Ismerek több méhészt, aki csak a kaptárok számának növelésére törekedik, arra azonban nem figyel, hogy milyen a családok ereje.

Öt évvel ezelőtt, Galo Pista bácsi méhésztársammal akácra vándoroltunk. Ütőképes családokkal rendelkeztünk. Az akácra a kaptárakból oly szaporán röpködtek a méhek, mintha

rajzottak volna. A völgyben több méhész telepedett le. Megfigyeltem, ki milyen családokkal érkezett. Az egyik sorban negyven kaptárt helyeztek el. Ezekből csak közpes röpködést észleltem. Kiváncsi voltam, hogy mi ennek az oka? Beszélgettem a méhésztárssal, és közösen megnéztünk négyöt családot. Láthattam, hogy a tizenegy keretes Csehszlovák kaptárban kilenc-tíz keretet takarnak a méhek a fészekben, a mézkamrában azonban alig néhány méh tevékenykedett. Megkérdeztem a méhésztársat, hogy a negyvenből miért nem készített harmincat? En ugyanis legalább tíz családot felhasználtam volna a többi felerősítésére. Biztos, hogy jobb mézhozamot ért volna el. A méhésztárs azonban így válaszolt: „Ne féljen, majd felerősödnek...“

Igaza is volt. Az akácon felerősödtek, de a negyven családtól pontosan annyi mézhozama lett, mint nekem a húsztól. Ez is bizonyítja, hogy nem mindegy, miként készülünk fel*a vándorlásra.

Azt, hogy tavasszal nem minden család egyforma erős, több tényező is befolyásolja:

1. A betelelt .méhek kora, van-e elegendő fiasítást takaró méh, vagy pedig az anyának éppen emiatt kell a petézést korlátoznia;

2. Az anya kora, ha az anya fiatal. Meg kell győződnünk róla, hogy petézőképes-e. Akad persze olyan anya is, amelyik valamilyen oknál fogva később kezdi a folyamatos petézést;

3. A méz- és virágportalék. Virágpor nélkül ugyanis nincs tavaszi fejlődés. Ha ez hiányzik, akkor be kell tenni egy virágporos keretet, míg a méhek hozzájuthatnak a friss virágporhoz.

Vándorláskor szükséges, hogy a kaptárak kifogástalan állapotban legyenek. Szétszáradt kaptárakkal nem tanácsos a vándorlás. Jól zárjon a röpnyílást záró deszka, ne legyenek repedések a kaptáron, de a mézkamra is pontosan illeszkedjék a fészekre. Ezek jelentéktelennek tűnő gondok, mégis nagyon fontosak. Egy helytelenül záró röpnyílást záró deszka az első vándorlás alkalmával nekem is bosszúságot okozott. Emlékezetes marad nemcsak a testembe szúrt méhfullánkok sokasága, hanem a felrakásnál segédkező emberek menekülése miatt is. A gépkocsi alatt és az udvarban kabátba burkolózva fetrengtek, pedig alig kaptak néhány szúrást. Azóta vándorlás előtt körültekintőbb vagyok. Ilyen eset nálam többé nem fordulhat elő. Igaz a mondás: „Mindenki a saját kárán tanuľ.

VICZÉN ISTVÁN, méhészeti szakoktató

Bölcsőt építő méhek

Fényképezte: Ing. 0. Haragsim, CSc,

Közhaszmi

tudományos ismerőtök

Tudjuk, hogy a tavaszi-nyári munkák idején a méh kb. 6—7 hétig él. Ha figyelembe vesszük, hogy élete egy_egy szakaszában milyen munkát, milyen tevékenységet végez — már pedig figyelembe kell ezt vennünk >—, akkor sok mindenre megkapjuk a választ. Ebben a 6 hétben úgyszólván benne van a méhcsalád egész élete. Az anya és a herék ugyan kivételt képeznek, mert nem 6 hétig élnek, de az ő munkájuk is benne van abban a körforgásban, amit a munkás méhek végeznek. A méh kora nem egyedüli irányítója a család életének, mert ismerjük a méheknek azt a tulajdonságát is, hogy rendkívül alkalmazkodóak. Jó példa erre a méhcsalád lakása. Látjuk azt, hogy bármilyen kasba, kaptárba teszszük a méhet, Illetve a méhcsaládot, az elfogadja és megtelepszik ebben még akkor is, ha életformájának nem egészen megfelelő. A munkánál is így van ez. Habár a mlndenkorú méhnek megvan a maga feladata, ezt el lehet mozdítani; a fiatalabb méhhel is lehet mézet hordatni vagy építtetni, ugyanakkor az Idősebb méh is tud szükségből fiasítást etetni. De egy kicsit azért úgy van ez, mint az embernél, hogy až öreg ember tud ugyan még kaszálni, de ha lehet ezt a munkát nem bízzuk rá, legfeljebb csak akkor, ha egészséges, és csak egy-két rendet kell levágni. Ezért mondom* ezt, hogy felhívjam a méhésztársak figyelmét arra, hogy a munka ide-oda tologatásával, pl. anyakorlátozással nagyon körülményesen kell bánni, mert az Ilyen eljárás két élű fegyver is lehet, ha nem kellő szakértelemmel eszközöljük, az ilyen eljárás visszafelé sülhet el.

Most vegyük sorjába, mit is csinál a méh élete hat hete alatt! Ennek az időnek a felét belső, a másik felét külső munkával tölti el. Látjuk, hogy amikor a méh kibújik, kikel, akkor szürke, kócos a szőrzete, ügyetlenül mozog, és főleg a friss petés lépeken tartózkodik, mert jelenlétével is melegíti a fiasítást. Közben elfogyasztja az első élelmet, szőrzete is kisimul, mozgékonyabb lesz, és tisztogatja a sejteket. Nenfsokára duzzadni kezdenek a bő táplákozástól pempőtermelő mirigyei, megkezdi a fiasítás és az anya etetését. Az anyát gondozó méhek udvart képeznek az anya körül, nyalogatják, simogatják, bizonyára így juttatják el róla a család minden méhéhez az anyaterméket, amely az egész családot összetartja. A méh szervezete közben tovább fejlődik, működésbe jönnek a viaszmirigyei, javítgatja a sejtekét, zugépítményt készít, majd részt vesz az építésben, szellőztet, mézet érlel, közben már kiröpül a kaptárból tájolni, a kijáróban katonáskodik. Három hét alatt a szervezete teljesen kifejlődik, és alkalmassá válik a külső, gyűjtő munkára, megkezdi tehát a legnehezebb munkafeladatok végzését is.

A külső munkájukat csak akkor tudják zavartalanul és eredményesen végezni, ha megvan hozzá a jó hordási lehetőség. A második három hét munkája tehát

sokban függ attól, hogy milyen a lehetőség, de ez kihat

a belső munkára is.

A méh útja elsősorban a virágokhoz vezet, ahol először a virágport gyűjti. Ez az a művelet, amely nemcsak a méhésznek, illetve a méheknek, hanem még Inkább a mezőgazdaságnak jelent felbecsülhetetlen hasznot. A méhek megtermékenyítik a növényeket, köztük a gazdasági növényeket is. A virágporgyűjtést a méh addig folytatja, amíg a szőrzete dús, így a virágport össze tudja gyűjteni, a lábán levő kosárkába be tudja gyömöszölni.

A nektárgyűjtés a méh legnehezebb feladata. Alaposan Igénybe veszi az erejét, a vége felé már legyengülve, megrongyolódott szárnyakkal, lekopott szőrzettel dolgozik, hogy legutoljára már főleg csak a vízhordásban vegyen részt, míg valahol el nem pusztul.

Megpróbáltam leírni, úgy, ahogy én látom a méhek életét a családban, ha eeetleg'valahol tévedtem, próbálják az ismereteket helyesebb irányba vezetni. Minden esetre a méh életútját a méhésznek a legtökéletesebben meg kell ismernie, eljárásait ehhez kell igazítania. Ebben az esetben egyszerű eszközökkel is eredményesen tud méhészkedni. Enélkül viszont hiába próbálkoznak akármilyen csodaszerekkel az eredmény részleges lesz.

Hallottunk olyan dolgokat, hogy a méh életének egyes szakaszait ki kell, illetve ki lehet kapcsolni a munka programjából, ezzel az egyik munkafeladat rovására, a másik feladat végzésének javára meg lehet bontani az egyensúlyt. Pl. fiatalabb, Illetve idősebb méhekkel Is lehet építtetni. Lehet, de ez valószínűleg sok mézbe kerül. Ha viszont azokkal a méhekkel építetünk, amelyeknek az érettsége erre a legmegfelelőbb, arra is rájövünk, hogy az építésre fordított méz nem is olyan sok. Hogyls van ez? Ha van hordás, a méh minden munkára tökéletesen felkészül, minden szerve elvégzi azt a funkciót, amit el kell végeznie. Tehát, ha életének abba a szakaszába ér, hogy építenie kell, és ez az életkor hordás Idejére esik, amikor megduzzadnak a viaszmirigyei, azokban viasz termelődik, a viaszt ki kell izzadnia. Ha a méhész ilyenkor elvezényll ettől a munkától, akkor a méh Iparkodik megszabadulni fölösleges terhétől, a viaszpikkely egy kis részét a kaptárban, nagyobb részét kinn a szabadban elszórja. Ez az egyik veszteség. Ehhez még számítsuk hozzá azt is, hogy ez a művelet (az elvezénylés) egyensúlyzavarral is jár. Amíg a méh az egyensúly helyreállításán fáradozik, ez idő alatt nyugodtan be is építhette volna a viaszt akár az építtető keretbe, akár a műlépre, akár máshová.

A méhek élete annyira tökéletes, hogy ezen igazítani való alig akad. Azzal a kevéske lehetőséggel, amely van, hogy beleszóljunk az életébe, ne éljünk vissza. Azt a keveset okosan'alkalmazzuk ott, ahol az lehetséges. X.H, SJ

Régi tapasztalat, hogy az egyes természeti jelenségek hatással vannak a méhek létére és munkájára. A kutatók később ezt a tapasztaltot tudományosan is feldolgozták, és megállapították, hogy az egyes természeti jelenségek és a méhek viselkedése között kölcsönös kapcsolat van, mint pl. az időjárás változása, a viharok, a természetben jelentkező elektromosság, a föld mágnesessége hatnak a méhekre. Rindauer és munkatársai a föld mágneses terének a méhekre gyakorol hatását tanulmányozták. A szovjet kutatók megállapították, hogy amikor a méhek teljesen szabadon építenek, akkor az építmény iránya mindig megfelel a föld mágneses erővonalai irányának.

Mint minden élőlénynek, a méheknek is van egy bizonyos feszültségük. A méhek testének szövetében és a folyadékokban van ez az elektromas töltés felhalmozódva. A töltés nagysága különböző, a szövet, a szerv és a folyadék minőségétől, illetve bioaktivitásától függ, amely ezt az elektromos feszültséget termeli. A méhek munkájának, mozágásának, a szervek működésének hatására ez a feszültség változik, hiszen változik magának az elektrolitnek az összetétele Is. A fellépő feszültség sem nagy, a változások még 'kisebbek, de érzékeny műszerekkel még a fellépő változásokat is mérni lehet.

A természetben, illetve a méhek környezetében is van egy bizonyos elektromos feszültség, ami az előbbihez hasonlóan igen változékony. A föld felszínének negatív, a körül levő atmoszférának pozitív elektromos töltése van, közöttük feszültségkülönbség jelentkezik. Az elektromos feszültség változásaira és nagyságára nagy hatással vannak az egyéb tényezők is, mint pl. a napszak, az évszak, a levegő nedvessége, hőmérséklete, az égbolt felhősége, a szelek stb.

Abból a feltevésből kiindulva, hogy a légköri elektromos mező, az elektromágneses ingadozások és a légkörben jelen levő -ionok a többi meteorológiai tényezővel karöltve a rovarok legfontosabb Információit hordozó elemei, Urlich Warnke biológus, a sarcbrückeni egyetem zoológiabanára kutatta az elektromosság hatását a méehek életére. Információi igen értékesek és érdekesek. Megállapította, hogy minden méhcsalád egy bizonyos elektromos feszültséggel rendelkezik, amelynek nagysága a család erősségétől, a fiasítás és az élelem menynyiségétől is függ. A kijáródeszka a család elektromos mezejének hatása alatt van. A méhek a kijáróban, akár szellőztetnek, akár a család illatát terjesztik, elektromos töltésű részecskéket juttatnak a levegőbe. A elektromos töltés, igaz, hogy nagyon kis mértékben, de még egy méh kl-, illetve berepülésével Is változik a kaptárban. Az Ilyen kis változásoknak gyakorlati jelentőségük ugyan nincs, de nagyon érzékeny műszerekkel kimutatható.

Azt is megállapította, hogy az elektromos mező változásai hatnak a méhekre és azok egyes váladékaira. A méhek csápjaiban legnagyobb a feszültség, de ez is különböző, sőt a méhek fajtájának is jellegzetessége. Érdekes az is, hogy az anya testén a feszültség kb. kétszer akkora, mint a dolgozó méhek testén. Az is

megállapítást nyert, hogy a petefészek olykan nagy elektrolitikus felület, amely az elektromos mező állandó változásainak van kitéve.

A méhcsalád viselkedése és bizonyos állapota is magyarázható az elektromos tér hatásával. Az elektromos ionok számának növekedésé a légkörben már károsan hat a méhcsalád állapotásra és vízgazdálkodására. Az erős elektromos mező hatására a méhcsaládok agresszívak lesznek, erősen támadnak és szúrnak. Még erősebb elektromos mezőben a méhek kihordják a fiasítás egy részét a lépőkből. Ha a méhcsalád hosszabb ideig van erős elektromos tér hatásának kitéve, életében és munkájában olyan változások és rendellenességek is felléphetnek, afnelyek hatására a család elpusztul. A fentieknek gyakorlati jelentősége is van a méhes elhelyezése szempontjából. Ha a méhcsaládokat, illetve a kaptárakat akár állandóan, akár vándorláskor a távvezeték közelében helyezzük el. ennek nem kívánt következményei lehetnek. Ezek a következmények elsősorban hordási veszteségben, de a méhek, Illetve a méhcsaládok számában is fellépő veszteségben is jelentkezhet nek. A grönoblei kongresszuson kél francia kutató elmondta, hogy tapasztalunk szerint elég a méhcsaládokat a távvezeték oszlopaitól 16 méternyire elhelyezni, hogy ezeket a káros hatásokat elkerüljük. Más kutatók azonban nem egyeznek ezekkel a megállapításokkal.

A környezet elektromos- terének változásai hatnak a méh elektromos feszültségére, és megtörténhet, hogy ez a feszültség annyira esik, hogy a méheket szinte „töttésmentessé“ teszi. Enneik közvetlen hatása van a méh szerveinek életműködésére, a működést ugyanis az ilyen állapot igen zavarja. Ilyenkor a méhek megváltoztatják szokásaikat, így elvesztik tájékozódó képeségüket, támadókká válnak stb.

Arról is megbizonyosodtak, hogy néha az ember és a méhek kapcsolatában jelentős a feszültségváltozás. Ha pl. a méhész ruháján vagy fehérneműjén feszültség keletkezik, és ez felizgatja a méheket, azok támadókká válnak. Ezért azt tanácsolják a méhészeknek, hogy amikor a méhekkel dolgoznak, lehetőleg ne viseljenek műanyag fehérneműt és ruhát

A méhészek már régen tapasztalták, hogy a méhek az időváltozás esetén „idegesek“, és erősen támadnak. Mérésekkel megállapították, hogy a föld elektromos feszültségének már kisebb változásaira is agresszívakká válnak a méhek. Kísérleti vizsgáloatok során viszont laboratóriumi körülmények közöt ugyanilyen változások nem hatottak a méhekre. Megállapították, hogy a feszültségkülönbség fellépése mellett a levegő nedvességének változásai, a negatív elektromos ionok koncentrációjának változásai is hozzájárulnak a méhek viselkedésének megváltozásához. A természetben pedig éppen Ilyen állapot lép fel, amikor vihar közeledik. E hatások összessége az, amely tulajdonképpen „töltésmentessé“ teszi a méheket, és ez az oka „Idegességüknek“ és agresszivitásuknak. Amikor a vihar gyengül, a méhek újra csöndesek, és nem támadnak. (L. K.J