Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-18 / 16. szám

1981. április 18.

SZABAD FÖLDMŰVES

Milyen volt Lenin, az ember?

Száztizenegy éve, 1870 április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin. Ez alkalomból részleteket közlünk feleségének, Nagyezsda Krupszkájának visszaemlékezéseiből.

... Lenin ízig-vérig forradalmi marxista és kollektivista volt. Egész életét, tevékenységét egyetlen nagy célnak rendelte alá: a szocializmus győzelméért vívott harcnak. Ennek jegyében fogant minden érzése, minden gondolata. Távol állt tőle minden kicsinyesség, irigység, kicsinyes harag, bosszúvágy, hiúság — mindaz, ami oly jellemző a kistulajdonosi individualistákra.

Ienin harcolt, élesen vetette fel a kérdéseket, de sohasem kevert a vitákba semmilyen személyes motívumot, mindig az ügy szempontjából közelítette meg a dolgokat, ezért az elvtársak általában nem is nehezteltek meg az éles hangnemért. Nagyon alaposan megfigyelte az embereket, meghallgatta, mit mondanak, igyekezett a leglényegesebbet megragadni, ezért a sok jelentéktelen apróságból is képet tudott alkotni az emberek jelleméről, rendkívül tapintatosan tudott bánni az emberekkel, felszínre tudta hozni bennük mindazt ami jó, ami értékes volt bennük, amit a közös ügy szolgálatába lehetett állítani.

Cjra meg újra láthattuk, mennyire mások lettek az emberek, mikor Iljicshez jöttek. Ezért is szerették az elvtársak lljicset, ő maga pedig oly sokat merített a velük való együttlétből, mint talán senki más. Nem mindenki tud tanulni az élettől, az emberektől. Iljics tudott. Senkivel nem ravaszkodott, nem adta a diplomatát, senkinek nem hintett port a szemébe, s az emberek érezték, hogy egyenes, őszinte velük szemben.

jellemző tulajdonsága volt az elvtársakkal való törődés — a börtönben éppúgy, mint amikor a Népbiztosok Tanácsának elnöke volt. És nemcsak az elvtársakkal törődött, hanem nagyon távol álló emberekkel is, ha segítségre szorultak.

Lenin jó ember volt, mondják némelyek. De a régi erényszótárból vett jóság kevéssé illik Iljicsre, valahogy nem is elég, meg nem is pontos.

Iljics sohasem zárkózott be a családjába vagy a maga körébe, ami régen annyira általános volt. Soha nem különítette el a személyest a társadalmitól, nála ez a kettő egybeolvadt. Sohasem tudott volna megszeretni egy olyan nőt, aki nem azonos nézeteket vall vele, aki nem társa a munkában. Szenvedélyesen ragaszkodott az emberekhez: rendkívül jellemző a Plehanovhoz való ragaszkodása, akitől oly sokat kapott, ez azonban soha nem tartotta vissza attól, hogy teljes erőből harcoljon Plehanov ellen, ha úgy látta, hogy Plehanovnak nincs igaza, hogy álláspontja árt az ügynek, és nem tartotta vissza attól sem, hogy végleg szakítson vele, mikor „honvédő“ lett.

Az ügy sikerei nagy örömet szereztek Iljicsnek. Az ügy volt az élete, szerelme, szenvedélye. Arra törekedett, hogy minél közelebb kerüljön a tömegekhez, és ezt el is tudta érni. ö maga nagyon sokat köszönhetett a munkásokkal való kapcsolatának; ennek köszönhette, hogy minden egyes szakaszban helyesen értelmezte a proletariátus harcának feladatait. Ha figyelmesen tanulmányozzuk, hogyan dolgozott Lenin mint tudós, mint propagandista, mint agitátor, mint szerkesztő, mint szervező, akkor mint embert is megértjük. A cikkeiben és beszédeiben elszórt megjegyzések, sőt egyes kifejezések, fordulatok ezreiből sugárzik felénk Iljicsnek, a kollektivistának, a munkásügy harcosának egyénisége. Kollektivistának, a munkásügy harcosának lenni nagy boldogság. Az ember szüntelenül érzi, hogyan tágul a látóköre, mélyül az életszemlélete, bővül tevékenységé-Lenin szobra a Szmolnij előtt

nek szférája, s hogyan nő hozzáértése; hogyan nő, erősödik együtt a tömeggel, az üggyel. Ezért tudott Iljics olyan magával ragadóan nevetni, ezért tréfálkozott olyan vidáman, ezért szerette úgy „az élet zöld fáját“, ezért lelte akkora örömét az életben. Lenin nem lehetett volna olyan, amilyen volt, ha nem ebben a korban, nem a proletárforradalmak és a szocializmus építésének korában élt volna, hanem egy másik korban. A marxizmus elméletének köszönhette rendíthetetlen hitét a proletariátus ügyének győzelmében s éleslátását, amelyre oly nagy szükség volt; a proletariátushoz kivételes közelségben folytatott harca és munkája, a proletariátus ügyéért vívott harca alakította ki benne a jövő emberének vonásait, akinek jelleme annyira más, mint a „tömegtől“, a sokaságtól egyaránt távol álló nemesi vagy polgári és kispolgári hősé.

Ha megértjük lljicset, az embert, akkor jobban megértjük azt is, mi a szocializmus építése, akkor megérezzük azt is, milyen a szocialista rendszer embere.

Példakép az Msében

NYOLCVANÖT ÉVE SZÜLETETT JOŽKA JABÜRKOVÄ

Neves kommunista politikusra és újságíróra emlékezünk Jožka Jabürková személyében. Vítkovicén született. Örömtelen gyermekkora az Osztrák-Magyar Monarchia áldatlan viszonyai közt, majd az első világháború keserű élményei meggyötörték és kis híján öngyilkosságba űzték a védtelen leányt. De sikerült talpra állnia, és végeredményben szembe mert nézni a kegyetlen valósággal, melyhez hozzátartozott a hadirokkantakkal telt vítkovicei kórház is. A háború után nevelőnőként Prágába telepedett le. A társadalmi kérdések iránti érdeklődése egyre fokozódott, mígnem Stanislav Jabűrkával, a dolgozók testnevelési mozgalma ismert képviselőjével kötött házassága után ez az érdeklődés tartalmas társadalmi aktivitással párosult. Mint a proletár testedző egyesület testnevelője jelentősen hozzájárult a téstnevelés és a sport népszerűsítéséhez a munkások, de főként a nők és gyermekek körében. Moszkvai tartózkodása után (1927-ben a Moszkvai Nemzetközi Testnevelési Intézet — INFIZKULT — hallgatója volt), az új társadalmi rend alaposabb megismerése folytán végképp elkötelezte magát a politikai életnek. Már korábban jelentek meg cikkei a Rádce cviöitelü nevű szaklapban és különféle brosúrákban. 1929-ben Marie Majerová és Helena Malífová utódjaként a Rozsévaöka női proletár folyóirat szerkesztője lett. Tízéves szerkesztése alatt több ízben is beszüntették, vagy cenzori beavatkozással a polgári irányzatú Hvézda árnyékába nyomorították a progresszív lapot. Az éleslátású, a proletár nők életét és igényeit jól ismerő szerkesztő jóvoltából azonban mindezek ellenére egyre szélesebb körű érdeklődést váltott ki olvasói körében. Bár látszólag csalódást kellett okoznia azoknak, akik szerelmes milliomosokról álmodoztak, s ez irányból várták sorsuk Jobbrafordulását. De végül is nem volt nehéz megérteniük, hogy a bajok orvoslásához gyökeres társadalmi változásra van szükség, s ebben segítettek a lap hasábjain megjelenő tartalmas cikkek a szociális gondoskodás s egyéb létszükségletek hiányáról, új nemzedék nevelésének hogyanjáról, valamint a két világ közti szöges ellentéteket szemléltető felvételek. (1953-ban cikkeiből válogatás jelent meg Az emberiség boldogságáért címmel). Ez a folyóirat egy időre a Kohoutek című gyermeklapot is pótolta.

A nők számára írt szépirodalomban is értékeset alkotott Jabürková a Szerelemgyerek, a Hanka, dalolj, és a Marta Tomanová szerelme című гegéл nyeivel. Nem volt ezekben semmi többlet, csak a mélyenlátott valóság hű ábrázolása, az író értékrendszerén átszűrve, mégis magasan fölötte álltak a szokványos szirupos leányregényeknek. A legnagyobb sikert számára 1932-ben megjelent Évike a csodák világában című gyermekkötete hozta, melyben szovjetuniőbelt reménykeltő észrevételeit, a szovjet gyermekekben már éledező internacionalista érzést tolmácsolja gyermekeknek érthető és élvezhető formában. Ez a könyv derűs, szabad légkört teremtett — legalább képzeletben — az akkor még mostoha viszonyok közt sínylődő proletárgyermekék köré. Ebben és a fent említett kötetekben is sok önéletrajzi vonás lelhető fel.

Mint kommunista képviselő fáradhatatlan munkát fejtett ki az ifjúság nevelése és kulturális képzése terén. Közben állandó üldöztetés volt osztályrésze. Többszöri letartóztatás után sikerült külföldre menekülnie. Az 1932—35-ös években elvégezte a Leninről elnevezett moszkvai politikai főiskolát. Visszatérése után még keményebb, de annál égetőbb munka várta, a fasizmus viharfelhői ugyanis fenyegetően közeledtek. A köztársaság feldarabolása végérvényesen berekesztette a Rozsévačka című folyóiratot. Ezt rövidesen követte Jožka Jabürková szerkesztő elfogatása.

Három évet élt át a ravensbrücki gyűjtőtáborban, a kommunista nők internacionalista illegális szervezetének csehszlovák sejtje élén. Váratlan idegbaja folytán a náci orvosok szégyenletes kísérletezéseinek esett áldozatául.

„Jabörkovánál az eszme sosem vált betűvé — üres absztrakcióvá“ — vallotta Klement Gottwald Jožka Jabűrkováról. Elvhűsége, elkötelezett kiállása az igaz ügy ‘'mellett, kiapadhatatlan lelkesedése példaképpé avatta. A kommunista nőmozgalomban végzett áldozatos munkájával, sokoldalú politikai tevékenységével lerakta alapjait a nő társadalmi szerepe újkori értelmezésének.

—Gy. A.—

Születésének évfordulója alkalmából, Zalka Mátéra, a nemzetközi munkásmozgalom szilárd egyéniségére, az internacionalizmus zászlaját magasba emelő antifasiszta forradalmárra, széleslátókörű íróra emlékezünk.

ZALKA MÄTÉ 1890-ban született, a Szatmár megyei MatolCson. A népes családból származó éleseszű fiú elvégezte e gimnáziumot s a sikeres érettségi után szülei tiltakozása ellenére felcsapott vándorszínésznek. Minden bizonnyal művészi hajlama vonzotta a színpad felé. Petőfi példájára csak rövid ideig színészkedett, majd a kitört első világháború vérzivatarában önkéntesként jelentkezett katonának. (A kis dobos című novellájában írja meg, hogyan került a frontra, mint egy császári-királyi hadapród őrmester.)

A fiatal tisztjelölt harcolt a szerb, olasz fronton, majd az orosz vonalra került, ahol mint sebesült katona esett fogságba. A fogolytáborban ismerkedett meg alaposabban az oroszországi helyzettel és lassanként megvilágosodtak előtte az addigi homályos kérdések s a pacifistából, antifasiszta lett, aki megismerkedett a szocialista eszmékkel is.

A hadifogságban került össze hazánk nagy írójával, Jaroslav Hašekkal, ahol ki-ki a saját anyanyelvén színdarabokat írt, amelyekkel a katonák között forradalmi hangulatot szítottak.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 'győzelme után, már felvilágosodott in állt a vörösök oldalán, és részt vett az ellenforradalmi bandák

elleni küzdelemben. A harcokban kitűnt a bátor, félelmet nem ismerő katona, és egy idő eltelte után az I. lovasezredbe századparancsnok lett. Később mint a nemzetközi ezred parancsnoka részt vett Kijev felszabadításában, majd a Krlm-félszigeten harcolt. Az ismert okok miatt az ellenforradalom leverése után nem térhenyolországban sötét fellegek gyülekeztek a fiatal demokratikus köztársaság egén. 1936 júniusában Franko tábornak vezetésével a hazai reakció szövetkezett a német és az olasz fasizmussal, és ellenforradalmi támadást indított Spanyolország törvényes kormánya, valamint békeszerető népe ellen. Az antifasiszta forradalmár úgy

Június 11-én az előbb tanácskozó parancsnokokkal együtt a frontvonalra igyekeztek. Az utolsó gépkocsiban ült Lukács tábornok. Az ellenséges megfigyelők szemeláttára haladt autójával az országúton, amelyet a fasiszta tüzérség mér belőtt. Ott történt a katasztrófa. Közvetlenül a kocsi mellett lövedék robbant. Az autó elejét a

{RÓ ÉS FORRADALMÁR

tett vissza hazájába, és ezért Moszkvában telepedett le. Egy ideig főleg az irodalmi alkotásnak szentelte idejét. Később irodalmi tevékenysége mellett az Állami Könyvkiadó vezető dolgozója lett, majd a Forradalmi Színház igazgatója. A derűskedélyű igazgatót, aki mindig feltalálta magát, tisztelték és szerették a színészek. Egy alkalommal a bemutatott dráma nem tetszett a közönségnek, s az igazgató a füttykoncert alatt is szerényen mosolygott. Az egyik színész csodálkozva megkérdezte: „Nincs elkeseredve, igazgató elvtárs?“ Mire Zalka ezt felelte: „Katona vagyok. A győzelmet és a vereséget egyaránt megszoktam“.

Zalka Máté a mezőgazdaság forradalmi átalakításából is kivette a részét. A Távol-Keleten kiváló munkát végzett, mint kolhozszervező.

A középkorú férfi már azt tervezgette, hogy több időt szentel az irodalomnak, s kevesebbet a közéleti tevékenységnek. De a sors, a proletár internacionalizmus közbeszólt, Spaérezte, ott a helye, ahol a legnagyobb veszély fenyegeti a demokratikus jogokat.

A tapasztalt katona Lukács tábornok név alatt harcolt a madridi harcvonalon. A legendáshírű tábornok sok ország nemzetiségéből összetevődő önkéntes nemzetközi brigádnak volt a parancsnoka. Olyan egységnek, amelynek a katonái halálfélelmet nem ismerve harcoltak a köztársaság megvédéséért.

Az igazságos, bátor generálist egyaránt szerették a tisztek, a közkatonák, s a betolakodó ellenség rettegve emlegette a nevét.

Zalka Máté hittel bízott az Igazságért harcoló spanyol nép és az azok segítségére siető antifasiszták győzelmében. Utolsó levelében többek közöt ezt írta feleségének: „Visszatérek, de még nem tudom, mikor. A feladatot még nem teljesítettük. Én a zászlót, a győzelemig fogom tartani. Ne félj, feltétlenül találkozunk.“

Nem találkoztak, mert a kegyetlen halál kitépte kezéből a zászlót, 1937.

gránátok szétzúzták. A repeszektől a tábornok életveszélyesen megsérült, s rövidesen meghalt.

Nagy részvéttel, kissé megrettenve temették el az internacionalista forradalmárt. Spanyol földbe került teteme, ahol minden erőfeszítés, összefogás ellenére még győzni tudott a nemzeti reakció által támogatott fasiszta túlerő. És évtizedekig a legnagyobb elnyomásban szenvedett 'annak az országnak a népe, amelyért hazánk antifasiszta fiai is harcoltak, életüket áldozták.

A tábornok örökre távozott, de az író tovább él műveiben. Zalka Máté egész fiatalon kezdett foglalkozni az irodalommal. Az első -világháború előtti munkáit az író később haszontalan műveknek tartotta. Az igazi írói arculata is a hadifogság idején megindult eszmei folyamat kapcsán bontakozott ki, amelynek eredményeként nemcsak bolsevik, vörösgárdista, internacionalista lett, hanem szocialista író is.

Legjelentősebb művében, önéletrajz indítású regényében a Doberdóban, a háború embertelenségéről, s egyúttal forradalmasító hatásáról tesz tanúvallomást. A regényben Mátray Tibornak, a monarchia tisztjének életén keresztül leplezi le az imperialista háború embertelenségét. Megírja, hogyan ábrándult ki főhőse a háborúból, s miként teszi meg az első lépéseket a forradalmi munkásmozgalom terén. A regényben feltárja a doberdói harcok történetét, s egyben rámutat az író, hogy a felsőbb katonai vezetés semmibe sem vette a sorkatonaság életét. Zalka regénye, igaz ábrázolása az 1914—18-as imperialista világháborúnak.

A bolygók visszatekintenek című regényében az oroszországi polgárháborúban harcoló internacionalisták hőstetteinek állított emléket.

Zalka írásait az életszerűség jellemzi. Pártos írói tudatossággal emeli ki az élet fényeiből a jellemzőt, a lényeget. Elbeszéléseiben a drámai cselekmény párosul a lélektani rajz mélységével és erejével. írásai nemcsak a forradalmárok hőstetteit mutatják be élethűen, hanem egyben helytállásra is serkentenek, nevelnek.

Egy nagyszerű embert, igaz internacionalista forradalmárt és széleslátókörű írót veszített el aránylag fiatalon a haladó világ. Harcos életútját, írói munkásságát nagyra becsülik, s nem véletlen, hogy a Magyar Népköztársaság vezetői, népe ezt azzal is kifejezésre juttatta, hogy néhány évvel ezelőtt hazahozatta hamvait, és a Munkásmozgalmi Pantheonban helyezték el örök nyugalomra.

t-tt—