Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-09 / 32. szám

1980. augusztus 9. SZABAD FÖLDMŰVES \ \ . t KORCSMAROS LÄSZLÖ: Falu a Csermosnya völgyében Rozsnyótól (Rnžnava) alig 20 kilo­méternyire, a Csermosnya-patak völ­gyének egyik kaptatóján — a külvi­lágtól szinte teljesen elzárva, a ter­mészettel meghitt barátságban és kö­zelségben, szemet, szivet gyönyörköd­tető környezetben — fekszik egy apró falucska: Lúcska. Olyan vidék ez, ahol Jobbára még a természet erői érvényesülnek, for­mát és egységet szabva a tájnak. Az Itt élő emberek számottevőbben so­sem avatkoztak bele a természet épí­tő és romboló munkájába. Ez a# egyedüli völgy a járásban, ahol még nincsen ipari létesítmény. Levegője úgymond vegytiszta. Csendje is zavar­talan. A falu mintegy 300 lakosa meg­szokta az elzártságból eredő magányt és a környezet csendjét. Ez a föld­rajzi elszigeteltség mindig befolyással volt és van ma is az emberek gon­­dolkodásmódjára, szemlélet- és élet­módjára. Előítéleteiket és sajátos kri­tikai létformájukat máig érően meg­tartották és érvényesítik. A technika és tudomány, továbbá a marxista—leninista eszmék alapján épülő szocialista társadalmunk jóvol­tából a világ és környezetünk az utóbbi évtizedekben alapjaiban meg­változott. Ez a változás azonban a földrajzilag elszigetelt zugokban, tele­püléseken —, mint amilyen Lúcska is — kicsit késve és lassúbb ütemben érződik, megy át a köztudatba. Az itt élők zömének életfelfogásán, gondol­kodásmódján és Véleménynyilvánítá­sában még mindig jócskán érződik a múlt életformák és hagyományok be­folyásoló hatása. A fiatalok cselekvésében ugyanak­kor már új törekvés rejlik. A tudást és korhű eszméket kóstolgat,a igazi világot építenek magukban és inaguk körül. Levetve a múlt visszahúzó béklyóit, megőrizve abból, ami érték, hasznos és szép — és megszabadulva egy álmosító ideológiától — szaba­dabb életet élnek, amely lehetőséget biztosít fejlődésükhöz és céljaik meg­valósításához. A MÜLT NYOMÁBAN A faluról már 1409-ben tett emlí­tést a krónika, mint a tornai várura-' ság birtokáról, amelyet Zsigmond ki­rály adományozott Benes Pálnak. A falu felett emelkedik komoran a régi-régi múlt omladozó tanúja, a „rossz templom“, amely a 13. század­ban épült. Állítólag a husziták is használták erődítménynek. Falai, ha beszélni tudnának, sok érdekeset el­mesélnének az alatta elterülő falu keletkezéséről és életéről. Fény de­rülne olyan titkokra is, amit már a krónikás nem tud kibányászni, fel­színre hozni az évszázadok süllyesz­tőjéből, homályából. Régi könyvekben és írásokban tal­lózva találtam néhány adatot, amely segít képet alkotni a falu történelmi múltjáról. Eszerint a falu alapítói minden bizonnyal husziták voltak ... Kezdetben (a falu alapítói) szénége­téssel foglalkoztak, mivel az erdőség bővetj nyújtott alapanyagot. Majd ha­marosan a mészégetés is elterjedt köreikben. Jóval később ä hegyekben vasércet találtak. Az Andrássyak egyik őse bányát nyittatott és vasön­tödét is építtetett, amelyhez szakem­bereket hozatott Erdélyből. Érdekes­ség: ebből a vasból készült a buda­pesti Lánchíd korlátja. Az öntöde utolsó tulajdonosa Zichy gróf volt, akitől az öntődét, birtokával egyfltt a falu megvásárolta. A vasgyárnak ma mér csak a romjai láthatók. A falu végén levő malom még nem Is olyan régen a környék parasztjai­nak a gabonáját őrölte. Mellette ken­dertörő volt. Az Ergető-tetőn valamikor tűzhányó működött, amely feltevést a körülötte található vulkanikus kőzetek is bizo­nyítanak. Az 1867-es évben még 450 lakosa volt a falunak; az 1873. évi kolerajárvány megtizedelte a lakossá­got, s ugyanebben az évben a fél falu leégett. A múlt század 90-es éveiben — a gazdasági válság Idején — tucatjával vándoroltak ki itteni lakosok Amerikába, akik közül sokan ottmaradtak, de volt, aki visszatért. TÖRTÉNELEM AZ EMLÉKEZETBEN Sok mindent megtudhat az ember a falu múltjáról, valamint az itt élők — és a már elhunytak — nehéz, küz­delmes életéről, mégpedig a telepü­lés három idős lakosától. Tisza Istvántól például azt, hogy ezen a hegyes vidéken mindig nehéz volt a megélhetés. — önbizalom, kitartás, sok munka, meg küszködés kellett ahhoz, hogy a család létfenntartását biztosíthassuk — mondja „Estvány" bácsi, s még hoz­záteszi, hogy a köves, sekély termő­talajt ökrös-logattal szántották, vagy inkább csak kapargatták ... Az eke nyomán kiforduló kövekkel kerítették el a telkeket. — Nehéz, verejtékes munka volt a földművelés — folytatja visszaemlékezését a falu öregje. — Szűkös terméssel fizetett a sovány föld. Ha jól emlékszem, 1915-ben .. vagy 1917-ben igen nagy aszály dúlt, nem lehetett kaszával az árpát le­aratni, olyan kicsire nőtt. Kézzel nyűttük, s kötöztük kévébe ... A 90 éves István bácsi azt vallja: a munka az éltetője. Egész nap dol­gozgat, tesz-vesz a ház körül, nyáron még kaszálgat is. E tájon, fő terményként a búzát, krumplit, kendert termesztették. Ken­derfölddel mindenki rendelkezett. E- zen ipari növény termesztésének és feldolgozásának nagy múltja, gazdag hagyománya volt Lúcskán. Főleg vásznakat szőttek belőle. Kihalt egy életforma azzal, hogy már nem fon­nék, szőnek. A pokrócszövést azonban még mindig f olytajták néhányan a faluban. 5 «ЗШМ A völgy embereinek a megélhetést — a földművelésen kívül — a szén­ás mészégetés jelentette, biztosította. A másik Tisza bácsi, őt Sándor név­re keresztelték, egyike azon kevesek­nek, aki élő tanúja, tudója a két ősi, immár kihalt foglalkozásnak: a mész- és szénégetésnek. Sanyi bácsi 75 éves, olvasott ember. Házi könyvtárral büszkélkedhet. Szenvedélyes termé­szetjáró. Ügy imeri ezt a- tájat, mint a tenyerét. A falu múltjáról is sokat tud mondani. Most a szénégetés felől érdeklődöm tőle. —■ ... Az erdők és a mészkőhegyek bőven ontották az alapanyagot e két foglalkozás elterjedéséhez — pergeti visszaemlékezése fonalát. — S mivel vasércet is elegendőt adtak a hegyek, felépülhetett a vasolvasztó, melynek üzemeltetéséhez helyben felhasznál­ták a faszenet. Nehéz, hozzáértést igénylő foglalkozás volt a szénége­tés. A faszenet szekerekkel hordták a vasolvasztóba — és a közeli ma­lomba. Ugyanis, az idő tájt a malmok motorját is faszénnel hajtatták.' A vasat is szekéren vitték Budapestre. Visszafelé meg sót és szalonnát hoz­tak Debrecenből... Fiatalember ko­romban jómagam is égettem faszenet. Sándor bácsitól megtudtam, hogyan kellett összerakni a fahasábokat, s beföldelni a miiét, vigyázni rá, hogy ne hamuvá, hanem szénné égjen a fa. Azt is elmagyarázta, miként épí­tették kunyhójukat a szénégetők, s milyen szerszámokat használtak. Szanyi István bácsi 85 éves. Ameri» kát járt ember. Ma vígan él, és cső» dálója minden újnak, változásnak* ami a környezetében és a világban történik. Öt is a múltjáról, a régi életformákról faggatom. >— A munkanélküliség és a nincs» telenség engemet is arra késztetett* hogy a tengeren túl próbáljak szeren» csét. Sajnos, ott sem lett jobb az éle» tem; a szerencse valahogy elpártolt tőlem. Hazajöttem és ott folytattam* ahol annak idején abbahagytam. Küsz» ködtem, gürcöltem, túrtam a köves földet, hogy éhen ne haljunk. És Iá» tód... még a jobb világot is megél» tem. Akkor bizony nem nagyon hit» tűk, hogy egyszer majd jobbra fordul az a cudar nehéz élet. Ez az idő is eljött... — mondja elmélyülten 1st» ván bácsi. S megtoldja még azzal, hogy az ekét, a taligát, a szátyvát, a kaszát* ezeket a régi szerszámokat a pely» vasban őrizgette, mígnem egy napon jöttek a fiatalok és kérték, adja ne» kik oda. Kinevették, amikor azt vála» szólta nekik, hogy nem adja, mert szüksége lehet még rájuk. „A falu» múzeumba visszük — hajtogatták —* s ha mégis szüksége lenne rájuk* visszaadjuk.“ Sokáig tartott, amíg meggyőzték. Végülls megvált ezektől a szerszámoktól. Azzal vigasztalódott: ott is a fiatalokat emlékeztetik elő» deik nehéz paraszti életére ... (Folytatjuk)’ Lényt villan a leves zsír­­' ja, ahogy Mariska néni az asztalra teszi. Kimérten, vi­gyázva fordul vissza a tűzhely­hez, hiába 76 év nyomja az idős vállakat. — Csak beszélgessenek, leg­alább hűl a leves is, míg a pa­lacsinta elkészül — aztán ser­­cen a zsír, és bámul már a lángon a massza. Károly bácsi az ágyban fek­szik, mert bizony néha akado­zik már a 81 éves motor. — Gyújtsunk rá, fiam ... I — moccan a selymes, pehely­paplan alatt — aztán segítsen fel. mert a sok fekvést nem nekem találták ki. Az asztalnál majd folytatjuk a diskurzust, mert jobban megy ám a beszéd is. ha a gyomor tele van — kacsint rám. Fekete nadrág, fehér ing és fényes csizma kerül elő a szek­rényből. Szép öregember. Szá­jában. az elmaradhatatlan szip­ka és Csárda cigaretta. — Amióta ilyen kisasszonyos, puha a kezem fordítja felém a tenyereit —, már csak gázön­­gyújtóval gyújtok ’rá. Ezekkel az ujjakkal már nem bírnám tartani a parazsat, mert égetne. No meg a tűzhely, a kályha is kiment a divatból, akár a csí­­pövas és még sok minden. Evek Óta már mi is gázon főzünk, télen meg olajjal fűtünk. Ezt a masinát meg —• forgatja a csillogó tűzszerszámot — az egyik menyemtől kaptam a szü­letésnapomra. Szusszanva ereszkedik a pár­názott székre, az ökle, mint két hatalmas kovácspöröly, lomhán nyugszik a hímzett, fehér abro­szon. — Hol is hagytuk abba? —> kérdezi és közben a gyöngyöző, aranyló húslevesből merít. — fa, hogyan is éltünk a múlt­ban? Mint a többi nincstelen szegényember, nehezen. Hat gyermekem volt, de kettő meg­halt tüdőbajban. Munka hol volt, hol nem. A 30-as évek közepén örültem, ha két-három hónapra kaptam munkál. Olyan is volt, hogy karácsonykor ré­pát szedtünk a hó alól a föl­desúr birtokán. Mire hazahoz­tak bennünket Nyitráról, meg­halt az egyik fiam, én meg ágynak estem a derekam miatt.., Mézem az öreg arcát, me­* ” lyen a ráncok egymásba akaszkodva-ölelkezve bujdokol­­nak és átfogják a végtelen nyugalmú arcot. tegye félre, jó lesz a macská­nak, hadd egyen az is! Károly bácsi a nagy lemez­játszós rádióhoz ballag, bekap­csolja. A Csehszlovák Rádió magyar adása éppen az aratás­ban élenjáró kombájnosokat. gépkezelőket, traktorosokat kö­szönti egy-egy dallal. Alkalom­hoz illő a felcsendülő ének, a­­mely szerint: „Erik a érik a búzakalász..." — Hajjaj — sóhajt az öreg és fejével a rádió felén int —, nekik már jó, a munka nehezét elvégzik az okos gépek. Bezzeg a mi időnkben, aratáskor is látástól vakulásig dolgoztunk.. ■ kertet, a virágokat. — Ej, az anyja kiskésit! —» legyint. — Ha fiatal volnék, én is autóval járnék. Urason, mint a mostaniak. Csak elnézem a ház előtti kispadról a fiatalo­kat: ünneplőben mennek a munkába, öltöző van, fürdő meg mifene. Vasárnaponként söröznek, sétálnak, táncolnak, meg zenélnek azzal a micsodá­val. Aztán világot járnak, a lá­nyok meg azt sem tudják, ho­gyan cifrálkodjanak. Szemre­­valók, no! Nekem meg itt fáj, ott fáj —, de azért jóízűen ne­vet hozzá. — A túrósból is vegyen, ara­— Mi a baj, fiam? — emelt fel szép fejét. — Merítsen még, hiszen csak annyit evett, mint a madár. — Hozom a pörköltet, is —­­serénykedik Mariska mama. — Kakast vágtam. Neki meg két galambot, mert válogatós ám — csipkelődik a férjével. — Mert az finom, gyönge hú­sú — helyesbít az öreg. — A- zért megcsinál mindent a kí­vánságom szerint, csak zsörtö­lődik. A múltkor is azzal nyú­zott, hogy fotelek kellenek, amilyen a fiainknak van, mert azokban jobban esik az ülés, a pihenés, a televíziónézés. Hátha költ. akkor legyen, ne csak mondogassa. — jól van, jól — nyugtatja élete párját a néni —, nem azért mondom én, csakhogy be­szélgessünk. Ne vesződjön már azzal a csonttal — szói rám —, Az öreg ropogtat egyet-kettőt a derekán!,-aztán jófajta fehér borral?? saját termésűvel kínál. — Egészségére, fiam! — Kedves egészségünkre. — A fene belevágott — har­sán a szava két korty között —, az öregember csak olyan már, mint egy rossz szekér. Hiába toldozzák, reperálják, az akkor is nyikorog, ropog. Ha meg hirtelen megrántják, szét­esik. A nyugalom való nekünk, már a tabletta sem segít. Csak a pihenés, a séta, az olvasga­, tás. Ezért is járatom ezeket az újságokat — mutat a kis asz­talon levő Szabad Földművesre, Oj Szóra és Hétre. AA ariska néni még ellátja a *”* tyúkokat, galambokat, azt a néhány nyulat, csirkét nevel, libát, kacsát hizlal, gon­dozza a süldőt, a szőlőt, a kis­nyoskám ...! — fordul hozzám a házinéni biztatólag és rámu­tat. a palacsintahalomra. — Sü­töttem eleget, hogy vacsorára is legyen. Te meg csak panasz­kodsz itt — élcelődik a férjé­vel —, aztán a lányokon azért megakad a szemed. — Az is baj? — és oda sem figyel már Károly bácsi az asz­­szonyára, hanem a két ujja kö­zé fogott palacsintával bajlódik, mert minduntalan kicsöppen a végén a lekvár. A nógrádi takaros, tiszta “ parasztház gádoros tor­nácára tűz a nyári nap, a vér­­színü muskátlikon és a szőlő­­lugason aránylik a fény. A ki­sebbik lugast öt éve ültette az idős ember, hogy legyen cse­megeszőlő az unokáknak, ha jönnek. Pontosan egy tucat unokájuk, három dédunokájuk van, közülük többen tanítónők, óvónők, munkásemberek, a leg­kisebbek meg diákok. Két fiuk és egy lányuk él, egy idősebb fiú partizánként esett el a Szlovák ■ Nemzeti Felkelésben. Az egyik fiú szövetkezeti tag, a másik építészmérnök, a szom­széd városban, jól élnek, szép új, tágas, korszerű lakásban. — Tisztessségesen bocsátot­tuk útjára valamennyit. Nekünk meg 22-ben hsak a két puszta kezünk volt — összegezi Ká­roly bácsi egy élet keserű ta­pasztalatait és már nem akar emlékezni a nehéz aratásokra, a csendőri felügyeletre, az első világháborúban való hosszú me­netelésekre. a könnyebb sebe­sülésre. S milyen is az ember? Ami az utóbbi évtizedekben a faluban, az országban történt, arról meg az a véleménye: „Minek szaporítani a szót, hi­szen ez a természetes“. Való­ban. Természetes, hogy a fel­szabadulás — amiért az idő­sebb fia az életét áldozta —■ után földet kapott és Mariska néni már öt kenyeret süthetett a kemencében. Az is természetes Károly bá­csi számára, hogy 1949-ben el­sőként lépett be a szövetkezet­be; hógy bevezették a villanyt a faluba; utat, járdát, művelő­dési házat és sok mást építet­tek; vízvezetékkel, fürdőszobá­val gyaropodott a lakása, s ak­kor evett, eszik, amikor akar. Té­len disznót vág, könyveket, új­ságokat olvas, rádiót hallgat, televíziót néz. Havonta nyugdí­jat kap. Es ha beteg, orvost vagy mentöt hívhatnak. C béd után az udvarban rö­“ vid sétát teszünk. A fia­tal gyümölcsfákat nézegetjük. Károly bácsi hunyorít a szemé­vel. elégedett, hogy a csemeték szépen fejlődnek. Bízik, hogy nemsokára ízes gyümölcsöt te­remnek. Kanizsa István W»^ZWVWVWWWV4/V%AA/W4/VWWVWWS/S^A^WWWWS/VS/WVWWVWViWVWVWW\A/*/>A/WWWWVWWWVWwyvwv

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom