Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-20 / 51. szám

1980. december 20. .SZABAD FÖLDMŰVES. AZ ÉPÜLŐ SZOCIALIZMUS KUBA Ezer kilométeres autópálya Kuba infrastruktúrájának fejleszté­se. a szállítási útvonalak korszerűsí­tése, illetve bővítése évek óta előtér­ben áll két nagyszabású munka kap­csán. Az egyik a nemzeti autópálya építése, a másik a központi vasút­vonal felújítása. A forradalom győzelme óta a ka­­rib-tengeri szigetországban több autó­­utat és útburkolatot fektettek le, mint századunk előző 58 éve során. Az új beruházások közül a legkiemelkedőbb az 1023 kilométer hosszúra tervezett, Kuba keleti és nyugati pontjait ösz­­szekötő, több sávú autópálya építése. Már korábban átadták a Havanna — Santa-Clara közötti csaknem 300 kilo­méteres szakaszt, melynek egy része nyolcsávos. Nevét is innen kapta: Ocho vias. Most épül a fővárost a nyugati körzetekkel, Pinar del Rióval összekötő szakasz. A mintegy 150 ki­­lométers autóút jelentős részén az eredeti országút nyomvonalát követi, ám a két sáv helyett, Havannától ki­indulva, 40 kilométerig hat, majd to­vább mindenütt négy sávra bővítik. Feltételezhetően az olajárak alaku­lásának is szerepe volt abban, hogy az autópálya építésével egyidőben a párt- és állami vezetés döntést hozott az ország fővasúti ütőerejének kor­szerűsítéséről és kibővítéséről. A ha­talmas feladat fölött a Kubai KISZ vállat védnökséget. A központi vasút­vonal építői is megérezték az idén véget érő ötéves tervidőszak gazda­sági nehézségeinek következményeit, a beruházások kényszerű visszafogá­sát. Ennek ellenére a vasútvonal dol­gozói jelentős eredménnyel köszönt­hetik a december 17-én kezdődő II. pártkongresszust; több mint 645 kilo­méter hosszúságban fektetek le új síneket, újították fel a pályát, létesí­tettek új hidakat. (Népszabadság) Varadero: az üdülők vágyálma Kristálytiszta kék vize, bársonyos homokpartja és a gyönyörködtető táj­kép nemcsak zeneszerzőket és költő­ket ihlet meg, hanem vonzza mind­azokat, akik hétvégét vagy szabadsá­gukat töltve szeretnének megfürödni a tengerben. Varadero Havannától keletre, a kö­zépfekvésű Matanzas tartomány észa­ki részében terül el, Havannából 130 kilométer hosszú út vezet ide, repü­lőgépen 30 percnyi az út. Tizenhat kilométeren át húzódik a szép tengerpart, a Camarloca folyó torkolatától egészen a Hicacos fél­sziget nyúlványáig. Ez az ország leg­északibb csücske, amely keskeny ho­moknyelvként nyúlik a Floridai­öbölbe. Hajdanában még bennszülött indiá­nok lakták e területet, a szilvára ha­sonlító gyümölcsöt termő eredeti ati­­tillaí cserjék — hicacos — nőttek itt, s róluk kapta nevét ez a táj. Vara­dero azonban nem volt mindig az, ami ma, nemzeti üdülőhely. Egykor csak néhány szétszórt ház állott itt. A tengerparttól 25 kilométerre fekvő Bahia de Cardenas öbölben 1850-ben horgonyt vetéťt^a? ,E1 Criollo vene­zuelai gőzös, és Nárciso Lopez ‘vene­zuelai kapitány spanyol hódítók élén tízórai harc után elfoglalta az újon­nan alapított várost. Harminc év múl­va, 1880-ban megalapították Varade­­rőt, s annak ellenére, hogy e helyet ismerték a tengerészek, kereskedők és kalózok is, nem természeti szép­ségei, hanem a Hicacos-fokon létesí­tett sóbánya tette híressé. Ez idő tájt kezdődőt a cukorrépa és a kávécserje termesztése, fejlődés­nek indult a marhatenyésztés és ir­tani kezdték az erdőket. Varadero ugyancsak abban az idő­ben marhatenyésztő vidék volt, mely­nek csak erdőgazdagságát használták ki. A lakosság túlnyomó részét halá­szok, marhatenyésztők, sófőzők és •famunkások alkották. A Cardenas környéki emberek már 1870-ben tengeri kirándulásokat tet­tek a félszigetre, amely egyesek szá­mára csupán horgonyzóhely, mások számára meg utánpótló kikötő volt, mert Varaderóhoz jöttek feltölteni készleteiket. Ebből az időből származik a Vara­dero név, noha egyesek találóbbnak tartják a „Kék tengerpart“ elneve­zést. A Retire de los Trabajadores Azu­­careros (Internacionál Szálló) a leg­nagyobbak egyike Latin-Amerikában. Valamivel később létesült az Oasis és a Kawuama luxusszálló, a motoros jachtok kikötője, mozik és ligetek. A fürdőhely világhírű üdülőteleppé vál­tozott, ahol világfesztiválokat rendez­nek. Varaderóról azt mondogatják, hogy a világ egyik leggyönyörűbb fövény­partja, a forradalom 1959-es győzel­méig hozzáférhetetlen volt a Kubai nép számára. A forradalmi kormány még abban az évben rendeletével államosította az összes tengeri üdülőhelyeket, és új turisták kezdték élvezni Varadero szépségeit. A félsziget másik végén, a nagy kiterjedésű homoktenger elején sport­telep létesült, ahol a jövő atlétái készülnek fel,, és amely eleganciájá­val eredményesen felveszi a versenyt a Kawuama modern negyeddel, amely­ben a motoros jachtok szép kikötője található. A korszerűsített kikötő 1978 óta az Egyesült Államokból és Kana­dából saját jachtjukon érkező turistá­kat szolgálja. A Varaderón azonban főként a mo­dern Granma negyed, Kuba egyik leg­nagyobb települése köti le a figyel­met. Kétezer személy fér el itt. A Varaderón található az Ocho mii Taquillas nevű monumentális park; a maga nemében legnagyobb a szige­ten, s mégsem képes befogadni a hét­végén özönlő kubai kirándulókat. Varadero, a Világ egyik legszebb tengerpartja, üdülőhely, melyet az egész világból felkeresnek turisták, a kubai dolgozók leglátogatottabb pi­henőhelye is. fosé Marti költő, a nemzeti hős írta egyszerű verssorban: „.... ahol gyönyörű a nap, tajtékzik a tenger és bársonyos a homok...“ PRENSA LATINA A második világháborút követő ” évektől kezdve különleges je­lentősége volt a szovjet szocialista nagyhatalom és a brit függőségtől megszabadult Indiai Köztársaság kap­­csolotai alakulásának. India straté­giailag fontos térségben terül el — a semlegességi politikát folytató in­diai óriást veszélyeztetik az Egyesült Államoknak az Indiai-óceán térségé­ben követett imperialista céljai, a szomszéd Pakisztán nem éppen barát­ságos magatartása és nem utolsó sor­ban Mao Ce-tung pekingi örököseinek hegemonista törekvései. E tények fényében domborodik ki Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök sége elnökének mostani delhi-i láto­gatása. A többnapos látogatás tömör, átfogó értékelését adja a szovjet-in­diai közös nyilatkozat, amely leszöge­zi, hogy a szovjet és indiai vezetők nagy megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai a ba­rátság és a bizalom légkörében fej­lődnek immár évtizedeken át, szem­léltető példát mutatva a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése elveinek gyakor­lati érvényesítésével. Leszögezi, hogy a két ország béke-, barátsági és együttműködési szerződése Ázsia és az egész világ békéjének és stabilitá­sának fontos tényezője. Elégedetten állapították meg, hogy nagy haladás történt gazdasági, kereskedelmi és tudományos-műszaki együttműködé­sükben. A Szovjetunió továbbra is segíteni fog Indiának nagy létesítmények épí­tésében és a különösen fontos gazda­sági ágak fejlesztésében. A Szovjetunió és India abból indul ki, hogy a kölcsönös megértés, biza-Erősödő szovjet-iníiai kapcsolatuk lom és sokoldalú együttműködés je­lentősen hozzájárul Ázsia és az egész világ békéjéhez és stabilitásához. Iga­zolják meggyőződésüket, hogy az em­beriség legfőbb feladata a béke szi­lárdítása és egy új világháború elhá­rítása. Mindkét ország továbbra is sokoldalúan együttműködik e nemes cél eléréséért. Annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy az államok kapcsola­tainak az alapvető és általánosan el­ismert elvek szellemében kell fejlőd­niük, mint amilyen az erőszak alkal­mazásának vagy erőszakkal fenyege­tésnek elutasítása, a szuverenitás, egyenlőség, a területi épség és a bel­­ügyekbe való be nem avatkozás elvé­nek tiszteletben tartása. Indiai részről nagyra értékelik a Szovjetuniónak a lázas fegyverkezés megszüntetésére, a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhülésére irányuló konstruktív törekvését és javaslatait. Szovjet részről nagyra ér­tékelik az el nem kötelezettségre, a világbéke és biztonság megőrzésére épülő békeszerető indiai külpolitika hozzájárulását. A felek nagy aggodalommal szem­lélik a délnyugat-ázsiai feszültségi gócokat és újra megerősítik meggyő­ződésüket, hogy a térség problémái békés politikai megoldást követelnek, a térség országai függetlenségének, szuverenitásának, területi épségének és az el nem kötelezettség statútuma tiszteletben tartásával. Felszólítják az érintett országokat fegyveres konflik­tusaik gyors megszüntetésére, mérsék­letre, konstruktív együttműködésre a feszültség enyhítése és a béke helyre­­állítása érdekében. Ismételten szem­behelyezkednek a térség országainak belügyeibe történő külső beavatkozás öszes formáival. Támogatják a dél­kelet-ázsiai országok törekvését, hogy a világ e térségében egészségessé váljék a helyzet, és Délkelet-Azsia a tartós béke és stabilitás térségévé váljék. Mindkét ország megerősítette készségét, hogy együttműködjék za ENSZ közösség arra vonatkozó nyilat­kozatának gyors megvalósítása vé­gett, hogy az Indiai-óceán békeöve­zetté váljék. Leonyid Brezsnyev látogatása során egyezményt írtak alá gazdasági és műszaki együttműködésről, kereske­delmi egyezményt az 1981—1985. évek­re, kulturális, oktatásügyi és tudomá­nyos csereprogramot az 1981—1985, évekre, megállapodást kinematográ­fiái együttműködésről. Leonyid Brezsnyev őszinte köszö­netét mondott az Indiai Köztársaság vezetőinek és népének a meleg fogad­tatásért, és szovjetunióbeli látogatás­ra hívta meg R e d d i államelnököt és Indira Gandhi kormányfőt. A meghívást köszönettel elfogadták. Harcban az ellenforradalmi erőkkel A Varsói Szerződés tagállamai ve­zetőinek moszkvai csúcsértekezlete határozott álláspontot foglalt a len­gyelországi ellentmondásos fejlődés­sel kapcsolatban, világosan leszögez­te, hogy a Lengyel Népköztársaság a szocialista közösség szerves része, és a lengyel testvérpárt és munkásosz­tály minden segítséget megkap szo­cialista testvéreitől, hogy hazájában megvédje a szocializmust. A moszkvai közlemény megkönnyebbülést jelen­tett a háladő világban, ánj a Lengýel­­országból érkező hírek nem oszlatják el az aggodalmakat. Kielce vajdasági székhelyen például a SZIKRA üzem úgynevezett „mun­­kásjog-védelmezői“ önkényesen el­mozdították az üzem vezetőségét és lefegyverezték a vállalati milíciát. Az uszítók követelményeit a gyűléseken ellenző aktivisták eltűnésének esetei is előfordultak. A vajdasági pártbizottságok most vitatják meg a LEMP Központi Bi­zottsága 7. ülésének határozataiból következő feladatokat. Mind több vál­lalati kollektíva követeli, hogy vesse­nek véget az újabb sztrájkokkal való fenyegetésnek. Követelik, hogy a párt öszes részei lendüljenek ellen­­támadásba az anarchia, a zűrzavar megtestesítői ellen és gondoskodja­nak arról, hogy tartós rend és törvé­nyesség uralkodjék a közéletben. Van­nak azonban más elképzelések is, po­litikailag naiv és az osztályszempon­tokat mellőző elképzelések, hogy po­litikai orientációra való tekintet nél­kül összefoghatnak a megújhodásra, az élet normalizálására irányuló tö­rekvésben. Ilyen szellemben hangzott el Lech Walesának, a Szolidaritás szakszervezet vezetőjének egy bytomi bányászösszejövetelen elhangzott fel­szólalása is. Kijelentette, hogy „el­jött a megértés és a nemzeti egyet­értés ideje“. Egyesek ezt jobb idők reményében fogadták, mások viszont bizalmatlansággal. Mégpedig azért, mert az ilyen kijelentések mögött ed­dig hiányoztak a tették. A 7. plénum tanácskozása anyagá­nak megvitatásával kapcsolatban je-< gyezte meg a hadsereg lapja, a Zol­­nierz Wolnosci, hogy a fegyveres erők parancsnokainak, pártaktívájának és minden katonájának kötelessége ösz­­szeforrottságuk szilárdítása az anar­chiát szító ellenséges erőkkel szem­beni határozott küzdelemben. A lap arra is rámutatott, hogy egyes embe­rek a szakszervezetekben az állam­­hatalom, a szocialista állam ellen irá­nyuló erőt látnak. Hangoztatta, hogy Lengyelországban nincs helye olyan szakszervezeti csoportoknak, ame­lyeknek céljai ellentétesek a LEMP és a kormány politikájával. A szocialista rendszert szilárdan támogató erők figyelmeztetése felette időszerű. Ennek egyik bizonysága az, hogy a Katowice közelében levő Ja­­worzno Bányában is újabb szabotázs­cselekményt követtek el felforgató személyek, amikor bányacsillék sze­relvényének szétkapcsolásával két órán át zavarták a fejtést. A lengyelországi helyzetre általá­ban jellemző, hogy a politikai küz­delem folytatódik. (PRAVDA) K 0 M M E N T Ä R D N К AZ AMERIKAI ROSSZ SZELLEM .d Reagan elnökké választása után e­­rősödnek az olyan hangok, hogy az Egyesült Államok baljós lépéseket tesz fegyveres be­avatkozásra a Per­zsa-öböl olajgazdag térségében (Laphírek) (V. Csakirigyisz rajza) Előre nem látható drámai mozzanat zavarta meg a december 7-i portugá­liai elnökválasztást. Röviddel előtte repülőszerencsétlenség érte Francisco Sá Carneiro-t, az októberi általános választásokon előretört jobboldali koa­líció vezérét, az ország miniszterelnö­két, aki éppen utolsó kortesútjára in­dult, hogy a jobboldal jelöltje, Anto­nio Soares Carneiro tábornok mellett álljon ki a választók előtt. ' Á szerencsétlenség hírére az első pillanatban felfüggesztették a válasz­tás megtartását, de a kedélyek le­­csillapodtával mégis az elnökválasz­tás megtartása méllett döntöttek. En­nek pedig több oka volt. Elsősorban az, hogy Sá Carneiro feltett szándéka volt, beadja kormánya lemondását, amit már az októberi parlamenti vá­lasztások után latolgatott, de végül úgy határozott, hogy az elnökválasz­tás után teszi meg ezt a lépést. A kor­mányfő halálát nem követte zűrzavar. Diego Freitas do Amaral miniszterel­nök-helyettes átvette a kabinet irá­nyítását, de a Demokratikus Szövet­ségbe tömörült jobboldal megérezte Sá Carneiro elvesztését. S ez vissza is tükröződött az elnökválasztás ered­ményében. Az októberi parlamenti választáson előretört jobboldal magabiztosan és reménykedve készült az elnökválasz­tásra. Választási sikerét jórészt dema­gógiának és Sá Carneiro rábeszélő képességének tudhatták be, a válasz­tók tömege pedig azt a benyomást keltette, mintha irányt vesztett volna. Sá Carneiro programján a magánvál­lalkozás öszfönzése, az államosított vállalatok visszaadása és a földreform során elosztott földek nagybirtokosok1 nak való visszajuttatása szerepelt. Velejéig reakciós program, mely az 1974 áprilisi forradalom vívmányai­nak teljes felszámolását jelentené. E vívmányok védelmének utolsó felleg­vára az elnöki tisztség volt. A portu­gál alkotmány ugyanis éppen a for­radalmi sikerek hatására készült és igen széles jogkörrel ruházta fel az államfőt, aki mindmáig megvétózhatta a jobboldal számos arcátlan követe­lését és megakdályozhatta antidefnok­­ratikus fellépését. Hiszen az elnök egyébként is a forradalmat megváló-Eanes mari sítő hadsereg képviselője. A jobboldal Útjában tehát Eanes elnök állott, az ő személyének félreállításával elhá­rult volna az utolsó akadály a szélső­séges erők útjából, s az ő emberük hatalmi polcra jutását már az alkot­mány ellenforradalmi szellemű módo­sítása követte volna. Tudatában voltak ennek a baloldali erők, elsősorban a kommunisták is, s bár Eanes egyes nézeteivel nem ért­hetnek egyet, döntő jelentőséget tu­lajdonítottak a hatalmi harcban an­nak, hogy Eanest újjáválasszák. A párt ezért vissza is hívta a maga jelöltjét, Carlos Brito-t, s felszólította szava­zóit, támogassák Eanest. így is tör­tént, és az elnök fényes sikert köny­velt el, amikor a szavazatok több mint 56 százalékát szerezte meg, míg a jobboldal legesélyesebb jelöltje, a már említette Soares Carneiro tábor­nok csak a 40 százalékát kapta. A baloldal jelöltjére leadott szava­zatok nagy ará'nyszáma a portugáliai tömegek nagyfokú józanságára, bizo­nyos kiegyensúlyoződására vall. Meg­értették a helyzet komolyságát, esze­rint járultak az urnákhoz. Ezt az is bizonyítja, hogy nemcsak a jobboldal képviselőjét érte kudarc, hanem az ultrabaloldali kalandor politikát kíná- 16 Otelo Carvalho sem kapott több, hanem még kevesebb szavazatot, mint az előző elnökválasztáskor 1976-ban. Mik a kilátások Eanes újjáválasztá­­sa után? — ez most az aktuális kér­dés. Eanes szigorúan az alkotmány talaján áll, ám reformista politikát képvisel, az osztálybéke megtestesít tője. Még a választások előtt felvázolt ta programját, mely a társadalmi el­lentétek tárgyalásos megoldását he­lyezi kilátásba. Eanes hibájának tud­ható be azonban, hogy naivan bízik a NATO-ban mint valamilyen „nem­zetek fölött álló, de a nemzetek ás országok szuverenitását stb. tisztelet­ben tartó szervben“, állást foglal Por­tugália NATO-tagsági kötelezettségei­nek teljesítése mellett, ugyanakkor azonban fölöslegesnek tartja atom­fegyverek telepítését az országban, s a NATO-nak ezt a követelését vissza­utasítja. Ugyancsak naivitásra vall, hogy szorgalmazza országa belépését a Közös Piacba, mert ettől várja gaz­dasági fellendülését. A portugáliai elnökválasztás vitat­hatatlanul a baloldal sikerét jelentet­te, így .értékeli ezt a kommunista párt vezetősége is. Kudarcot vallottak a baloldal megosztására tett kísérletek; Nem sikerült a jobboldalnak egy fon­tos bástya bevétele. A kormány le­mondott, ügyvezető kabinetként mű­ködik, s kérdés, hogyan formálódik át a jobboldali Demokratikus Szövetség, melynek pótolhatatlan vezéralakja volt az elhunyt miniszterelnök. A helyzet arra enged következtetni, hogy a demokrácia erői megkezdhetik a haladó alkotmányos rendszer kon­szolidálását. Löriucz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom