Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-16 / 33. szám

1980. augusztus 16. SZABAD FÖLDMŰVES 11 _______________IDŐSZERŰ FELADAT:_______________ a gabona jo minőségének megőrzése Többször is szóba került, hogy a nyolc évvel ezelőtt kidolgozott Állami Szabvány a gabona közélelmezési és takarmányipari hasznosításával ösz­­szefüggő minőségi besorolást nem segítette elő, ezért az illetékesek a kö­zelmúltban — közvetlenül az aratás és a felvásárlás küszöbén — új szab­ványt adtak ki. Így újabban a kereskedelmi gabona „rangsorolása“, két célnak megfelelő minősítése (kenyér-takarmány) szükséges és jogerős. Ez­zel a búza, a zab és a kukorica korábban kimunkált szabványa érvényét veszíti. Időszerű követelmény tehát, hogy ebben az évben az illetékesek mindent megtegyenek a felvásárolt gabona kezelése és tárolása érdeké­ben. Megőrizzék a készlet kiváló beltartalmi értékét. Л gabona minőségi kezelésének és tárolásának időszerű teendőiről a na­pokban Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) Tóth József elvtárssal, a terményfelvásárló és ellátó váliala­­lat járási igazgatójával folytattunk eszmecserét. Az igazgató elvtárs az új szabvány kimunkálását helyeselte, bár életbe­léptetésére nem a legalkalmasabb időben, vagyis az aratás és a felvá­sárlás küszöbén került sor s ez né­mely körzetekben sok problémát hoz­hat felszínre. Első számú probléma, hogy a duna­­szerdahelyi járásban idestova 15 év­vel ezelőtt néhány nagykapacitású gabonaátvevő vonal kivitelezését ter­vezték. Ebből mindössze kettőt adtak át. Ha figyelembe vesszük, hogy a járásban a gabonatermesztés dinami­kusan fejlődött, s idényben a terme­lőktől kereskedelmi gabonából egy­szerre négy fajtát — kenyér- és ta­karmánybúzát, söripari és takarmány­­árpát vettek át, s ezek mindegyikét külön kellett tárolni, és az eső miatt a terményt szárítani kellett, akkor láthatjuk, hogy nagy erőfeszítésbe került a termés jó minőségének meg­tartása. A felvásárló vállalatnak kilenc ga­bonaraktára van. Ebben az évben — a kezdet kezdetén — negyven helyen vették át a gabonátTMAmint megtel­tek a kisebb raktárak, úgy csökkent az átvevőhelyek száma. Időbe tellett, de augusztusban vég­re Dunaszerdahelyen átadták az egyik nagykapacitású gabonasilót. Megkezd­hették benne a kísérleti tárolást. Ha kiállja a próbákat, akkor bizonyos időn belül a teljes kapacitást igénybe vehetik. A másik siló átadására per­sze csak a kővetkező évben van ki­látás. Feltételezhető, hogy nem csú­szik majd az átadás. A tárolóhely bővítése azért is indo­kolt a járásban, mert 1960-tól évente 140 kilóval növekedett a gabona hektárhuzama. A hangár raktárak építésével enyhítettek ugyan a hely­zeten, ezekkel azonban csak részmeg­oldás született. Évről évre jobban zsugorodott a tárolási lehetőség. A fentiek kapcsán nem nehéz megítélni az okokat. A kedvezőtlen tárolási le­hetőségek között oly módon kell el­rendezni a dolgokat, hogy megtartsák a gabona kiváló beltartalmi értékét. Ez persze az emberek rendszereid, jó munkájának az eredménye. Tóth elvtárs és munkatársai büsz­kék rá, hogy az eltelt tíz évben a náluk raktározott gabonából egy szem sem romlott meg. Ezzel szem­ben a nyugat-szlovákiai kerület né­mely körzeteiben a foghíjas tárolási kapacitás miatt számottevő gabona veszít értékéből. A fentiek arra figyelmeztetik az illetékeseket, hogy gondoskodjanak az új gabonasilók időbeni átadásáról, küszöböljék ki az úgynevezett objek­tív okokat. A fogyatékosságokat a végtelenségig nem ésszerű „személy­telen“ tényezőkre fogni. Azért nem ésszerű, mert minden munkafolyamat­nak vannak felelősei, akiket indokolt esetekben felelősségre lehet vonni. A gabona manapság stratégiai fon­tosságú nyersanyagnak számít, ezért nem lenne szabad előfordulni, hogy úgynevezett objektív hibák miatt ká­rok keletkezzenek. Szükséges tehát, hogy az új gabonaraktárak átadása ne késsen, ne akadályozza a termelés fellendülését. A dunaszerdahelyi járásban évek óta nagyon jó a termelők és a fel­vásárlók kapcsolata. Mindig szót ér­tettek egymással. Közösen oldják meg a gabona minőségi tárolását is. Eb­ben az évben kenyérgabonából 47 500 tonnát raktároznak. A készlet hatvan százalékát a felvásárló vállalat, 40 százalékát pedig több mezőgazdasági üzem tárolásra alkalmas raktáraiban helyezték el. Jóval a begyűjtés kez­dete előtt megegyeztek abban, hogy hol, milyen és mennyi gabonát he­lyeznek el. Erre kétoldali szerződést kötöttek. Attól, persze, nem tartottak, hogy a mezőgazdasági üzemek mag­táraiban elhelyezett gabona veszít jó minőségéből. A felvásárlók tudják, hogy a gazdaságokban a terményt mindennél nagyobb becsben tartják, és gondoskodnak gyakori kezeléséről. Ez magától értetődő. A felvásárlás befejezése után napi­rendre került a teljes készlet terv­szerű kezelése. Miután minden tétel­ből mintát vettek, a laboratóriumban megállapíthatják a beltartalmi érté­ket, a minőséget. Ezzel egyidejűleg a vizsgálat adatait bejegyzik az egyes tételek kartotékaiba, hogy elszállítás­kor a minőségi jegyek kéznél legye­nek és bizonyíthassák a beltartalmi érték kiválóságát. A kalászosok, beérkezését és tárolá­sát tehát nem követi nyugalmi álla­pot. A készlet túlnyomó többségét el kell szállítani, át kell adni a malmok­nak, mert helyet kell készíteni a rö­videsen begyűjtésre kerülő szemes kukoricának. A szemes kukorica be­gyűjtése itt vetekszik egy másik ara­tással. Köztudomású, hogy a szemes kukorica jó minőségének a megőr­zése részint я rugalmas felvásárlás­nak és kezelésnek, részint pedig a ritmikus szárításnak és minőségi tá­rolásnak a függvénye. A felvásárolt termény egy részét az élelmiszeripar­nak szállítják, a többség pedig a ta­­karmánytápok nélkülözhetetlen össze­tevője. A minőség megtartása tehát nagyon fontos követelmény. Befejezésül talán még annyit, hogy az új szabvány kimunkálása és ér­vénybelépése vitathatatlanul szüksé­ges volt. Segíti a gabona minőség és hasznosítás szerinti „rangsorolását“. Megkérdőjelezhető azonban, hogy miért nem adták ki jóval az aratás és felvásárlás kezdete előtt. Aratni és gabonát felvásárolni ugyanis az év tizenkét hónapjából legfeljebb 15—20 napig lehetséges, ezzel szemben a szabvány kimunkálására és nyilvános­ságra hozatalára az évnek legalább tíz hónapja rendelkezésre áll. Nem ártana, ha ezt tudatosítanák! HOKSZA ISTVÁN Falu a Csermosnya völgyében (II) FELVILLANÓ KÉPEK Ar szülőföld, a táj, ahol születtünk, ahol gyermekkorunkat töltöttük, min­dig kedves, beszédes hely marad; a szülőföld és a gyermekkor élményei, emlékei élete végéig elkísérik az em­bert. Az emlékek cspdálatos vásznán olykor életre kelnek a kövek, fák, mezők és mesélni kezdenek. Meleg nyári este van, sétálni indu­lok. Az utca üres, a csend és a nýu­­galom a sötétséggel együtt ráneheze­dett a felvégre, megtöltötte a köpűk üregeit, behatolt az udvarokba, ráte­lepedett a kertekre. Csupán a kivilá­gított szobákba nem tudott behatolni. De a fények is sorra kihúnynak, pi­henni térnek az emberek az álom balzsamosan gyógyító meseszigetére. Gondjaikat ruhájukkal együtt levetik, álomképeikben csak a múltban gyö­kerező emlékek fodrozódnak. Agyam huszonnyolc éves információhalmazá­ban kutatok azon emlékek, tárgyak után, melyeket faiunk szép paraszt­­világából gyermekkorom emlékei át­mentettek. A köpűk, a göcsörtös tölgyek kivájt belű gyűrűi. De sokat lubickoltunk a langyos, kristálytiszta vízben. Egv-egy szakadozó emlékfoszlány még felidé­zi, hogyan mostak, sulykoltak valaha a. felvégi asszonyok. A köpűkből már jó párat eltüntetett az épülő, új út, meg az idő. Az ökörvasaló. Rücskös, barázdált, esőmosta fája nagy H-betűs alakban állt a kapunkkal szemben, az út túl­só oldalán. Nemrég szétszedték, el­tüzelték. Kiterített tiszta vásznak a máli-kert alatt. Agasokon nyugvó rudak pár­huzamos bordasorai nyújtóztak végig a patak mentén. Reggelente erre kö­tözték fel hosszában a szürkésbarna vásznakat, s napjában többször is meglocsolták. A kacér napsugarak csókolták fehérre a parasztok verej­­tékes munkával készített vásznát. Kenderáztatók, kicsi, kör alakú, két-három méter átmérőjű, egy vagy másfél méter mély, vízzel teli üregek a Malom és a Köszörűvölgy alatt. Ezekben ázott a szétterített hosszú­szárú kender, amit később megszárí­tottak, megtörtek, ecseteltek, majd szőttek, hogy végül népművészeti ér­tékű ruhát, korcost, zsákot, tarisz­nyát, törlőruhát és sikálótartót varr­­janak belőle. A rohanó világ ezernyi új informá­ciója pusztítja az emlékeket, vagy legalábbis megakadályozza azok fel­színre törését. Hát emlékezzünk; ne hagyjuk elveszni múltunk mór csak emlékekben élő gyöngyszemeit, me­lyek őseink parasztvilágát, munkájuk, örömeik és kérges kezük nyomát, éle­tük tiszteletét és értelmét őrzik az' unokák szívében. VISSZATÉRÉS — A JELENBE Lúcska is lépést tart a haladással. A nemzeti bizottság három település — Barka, Lúcska és Kovácsi — köz­­igazgatását végzi. A választási prog­ram sokrétűen irányítja a falu fejlő­dését. A régi, köves útra új aszfalt­borítás került, vízvezetékhálózat épült, új közvilágítást kapott a falu. A nb épülete, «melyben a könyvtár és a kultúrterem is helyet kapott, egy­millió koronát ér. A község kulturális életét a CSEMADOK és a SZISZ helyi szervezetének közös rendezvényei élénkítik. A két szervezet említést ér­demlő vállalkozásba fogott: tájmú­zeum berendezését és megnyitását tervezik, azoknak a használati tár­gyaknak és munkaeszközöknek a fel­­használásával, amelyek még fellel­hetők a faluban. A lelkes fiatalok gyűjtési mozgalma eredménnyel járt, de az illetékesek, sajnos, nem támo­gatják kellőképpen ezt ä szép és ne­mes kezdeményezést. További elkép­zelés, hogy filmszalagra rögzítik a szén- és mészégetés hagyományait. E mesterség valaha igen jellegzetes és messze földön híres foglalkozás volt ezen a vidéken. Még nem késő: akad a faluban egy-két idős ember, akik vállalkoznának a régi hagyo­mány felelevenítésére. Fejlődik a falu, festői a környe­zete. Csendje nyugtató, levegője is tiszta még. Mégis egyre sokasodnak a lakatlan házak. Főleg a fiatalok hagyják itt az ősi portát, és mennek a közeli városokba. Részben a falusi életmód riasztja el őket, függetle­nebb, szabadabb életre vágynak, más­részt a munkalehetőség hiánya kény­szeríti őket elköltözésre. A közelben a helyi Állami Gazdaságon kívül, a­­inely amúgy is kevés embert foglal­koztat, nincsen üzem, munkalehető­ség, ami ide kötné a fiatalokat. Akik mégis maradnak, azok kénytelenek vállalni az ingázást a húsz-hatvan ki­lométerre lévő üzemekbe meg vissza. Az iskolák összpontosítása óta a gye­rekek a közeli Dernőre (Drnava) jár­nak iskolába. Az óvoda tavaly zárta be kapuit; kevés gyerek születik a faluban. A három falu határát felölelő szö­vetkezetét pár éve beolvasztották az Állami Gazdaságba. Ott az állatte­nyésztés a fő ágazat. Az ökrös sze­kerek már csak az idősebbek emlé­kezetében élnek, a lovakra viszont még mindig nagy szükség van. Az ember munkáját könnyítő gépekből itt is egyre több van, ámde még így is nehéz a földműves munkája a lej­tős, apró-cseprő parcellákon. ÜJ ÉLETFORMÁK Ha azt mondom, Lúcska, egyben azt is mondtam: múlt és jelen valósága, régi és új közelsége, föld és embe­rek egybefonódott élete, sorsa. Két különböző világ és életforma jellem­ző példázata e község — múlté és jelené, öregeké és fiataloké. Az egyik: önmagába zárt hagyományaiban gyö­kerező, előítéletekkel béklyózott, be­felé fordult közösség. A másik — egy új életformát hordozó és köve­telő csoport, a korhű eszmék és isme­retek talaján sarjadó — a völgyön túlra, a világ felé ívelő — álmok és gondolatok dajkája. Az idő homokja betemeti lassan a múltat, a régit. A babonák is szertefoszlanák. Űj tettek, új életformák születnek. Gondola­tainkkal már kilépünk önmagunk szűk világából, és a csillagfényes éj­szakákon — életünk értelmén tűnőd­ve — a végtelen világegyetem titkain merengünk. Korcsmáros László ШЕ A CINIZMUSSAL Különböző korú, lelkes emberek harca egy célért — az aratás sikeréért. (A szerző felvétele) Az utóbbi időben hajlamosak va­gyunk hangsúlyozni: „Mit kell az aratásról ennyit fecsegni. Kombájn van elég, s ha egy elromlik, kettőt állítanak a helyébe“. _ Igen, mondanak ilyesmit, persze, rendszerint azok, akik — valamelyik tengeri üdülő felé robogva — a gyorsvonat étkezőkocsijából nézik az aratást. Persze, aki részese az aratásnak, mást állít. A riporter, aki a kenyér­csata idején hosszú évek óta járja a határt, sok mindent lát, olyat is, ami­ről — helyszűke, vagy más fontosabb népgazdasági esemény előnyben ré­szesítése miatt nem ír, nem beszél. Az évek során például szót váltottam olyan cseh kombájnossal is, akinek beteg felesége kilenc hónapig nyomta az ágyat, hogy megszülhesse gyerme­két. Az apa — a kockázatos szülés ide­jén — nem tartózkodott odahaza, Szlo­vákia délvidékén, ötszáz kilométerre családjától aratta a gabonát. Láttam zuhogó esőben pótkocsi alá menekült kombájnoscsoportot, akik el nem moz­dultak £épük mellől, reménykedve várták, hogy a nap felszárítja talajt, hogy ismét nekiláthassanak nem könnyű munkájuknak. Egy már meg­őszült szövetkezeti elnöktől hallottam olyasmit, hogy egy arató szocialista brigád — amely reggeltől dolgozott — többszöri figyelmeztetés ellenére is reflektorfénynél folytatta a mun­kát. Éjfél után erőszakkal kellett a gépeket leállítani és letámogatni a volán mellől a lelkes, de kimerült kombájnosokat... A hivatásos aratók mellett részt vesz a munkálatokban olyan gárda is, melynek munkájáról a hivatalos kimutatások nem igen tesznek emlí­tést, amelyről rendszerint a sorok végén írunk. A brigádosokra gondol­tam, akik — legyen az nyolcvan éven felüli raktárát söprögető bácsi, vagy a gabona tisztaságát ellenőrző tizen* éves diák — becsülettel helytállnak, akik — higgyék el — nemcsak a pénzért dolgoznak. Az utóbbit egy-két apró példával is alátámaszthatom: Beszélgetés alkalmával egy pénzzel teli borítékot szorongató diák — a brigád végeztével — könnyes szem* mel említette: nekem ettől a boríték* tói százszor többet érnek az elnök szavai: „Jól dolgoztál, pajtás, ilyen' legények kellenek az aratásba“. Egy. nyolcvannégyéves bácsi, aki valami* kor részesarató volt, csak ennyit szólt: „Én csak azért jelentkeztem* hogy ismét érezhessem a friss gabo* na illatát__“ Én hiszem, hogy akik közvetve vagy közvetlenül részt vesznek, vagy részt vettek az aratásban, azok mind­ezt ismerik. Nem is nekik címeztem ezt az írást, hanem azoknak, akik —» lehet, tudatlanul — lekicsinylőén, erőltetett cinizmussal beszélnek az aratásról, azoknak, akik azt hiszik* hogy a kenyér magától gurul a ga* bonatábláról asztalunkra. >— kalita-*» KÖRBE, KÖRBE, KARIKÁBA... Ezerszer elcsépelt téma; mégis be­levágok. Bele bizony, mert megoldva egyáltalán nincsen. Mármint a gyü­mölcs és zöldség felvásárlása és for­galmazása. Valahogy úgy vagyunk vele, mint az a bizonyos kutya a for­ró kásával: kerülgetjük, kóstolgatlak, de amúgy isten igazából nem merünk nekilátni. Pedig hát így is sütögeti ám a szánkat. Járom a falvakat, városokat s ér­deklődöm. Jóska bácsit kérdezem, panaszkodik. Salátát, káposztát meg korai kelt termelt, szerződése is volt, mégis a tyúkok, meg a disznók ették meg a termés javát. Igaz, a szerződés kérdésében csak március végén ver­gődtek zöld ágra, pedig tavaly úgy ígérték a felvásárlók, hogy még az őszön sor kerül a szerződéskötésre, mielőtt a nagyüzemeknek kiosztanák a feladatot. Megszólítok egy nénit, beharapja az ajkát, nem szól semmit. Tavaly a Móriban „elbődült a borjú“, nos az egész falu őt szapulta. Mert a felvásárlók az idén már szerződést sem kötöttek a község kertészkedöi­­vel. Tovább kísérletezek. Az aranyo­siak (Zlatná na Ostrove) panaszkod­nak, nehezen indult, akadozott ď ka­ralábé felvásárlása. Koczkás Józsefné bosszúsan mondja: minek a szerző­dés, ha nincsen, aki betartsa?! Hét­ezer darab karalábé értékesítésére kötöttek szerződést, mégis csupán há­romezret vettek át tőlük. Minden vál­lalkozás kockázattal jár, de ekkora ráfizetés sok egy háztáji kertészkedő­­nek. A somorjai fšamorínf piacon álta­lában gazdag á gyümölcs- és zöldség­kínálat. Viszont a zöldségboltban kar­ba tett kézzel, tétlenül üldögél az el­árusítónő. Amikor megkérdeztem, hogy miért üresek a polcok, dühö­sen kifakad: Talán a kofáktól vegyek zöldséget, hogy itt is legyen valami? Madáron (Modrany) megállítok egy kerékpárost. A munkából érkező, fü­lig olajos traktoros, lehet tán har­mincöt éves, úgy kifakad, hogy in­kább elmenekülök. A következő falu­ban a kertészkedők szervezetének el­nökét keresem. Szokásos kérdésemre sokatmondóan széttárja a karját. A felvásárló központ vezetője a válto­zatosság kedvéért a vállát vonogatja, nem érti, mi a fenét nyüzsgők any­­nyit, ők teljesítik a tervet. Nem há­­borgatőm tovább; a főnökei egyszer már elmagyarázták egy sajtótájékoz­tatón, hogy az érvényes előírások gúzsba kötik a felvásárlók kezét. Tuti, hogy oda a nyereség, lőttek az üzem­anyag-takarékossági célkitűzéseknek, ha a peremkörzetekben is termeltet­nek, felvásárolnak, meg több száz kilométerre is szállítanak zöldséget, Hát inkább eltűrik, hogy szapulják őket. Itt a termelők, amott a fogyasz­tók, akarom mondani, a vásárolni óhajtók. A Kertészeti Szogáltatások dolgozói a Zeleninára neheztelnek, mert nehe­zen viselik el a konkurrenciát, ama­zok meg őket szapulják, mert bele­­kontárkodnak a munkájukba. Úgy­mond, azért van ez a fejetlenség a felvásárlásban. Meg a konzervipar miatt... Nem győzik a feldolgozást, Arra viszont senki nem akar választ adni, hogy júliusban miért nem lehet a boltokban paprikát meg sárgarépát kapni. Említették, hát benézek a konzerv­gyárba is. Dolgozgatnak, meg tele­fonálnak. javában zajlik az idény, a raktárak pedig még tele vannak, mert nincsenek címkék, nem lehet útnak indítani a kész árut. A rengeteg kon­zerv, kompót a raktárban porosodik, miközben a kereskedelem a vásárlók­kal együtt keserűen nézegeti a sze­rény választékot kínáló polcokat. No meg egyébként sem irigylésre méltó az érsekújvári /Nové Zámkyj kon­zervgyár igazgatójának helyzete. Több millió kompótos, pohár, meg ki tudja mennyi bádogdoboz hiányzik a kész­letükből. Gondolták, a háztartásokból vissza lehetne vásárolni a megürese­dett kompótos poharakat. A kereske­delem azt mondta, jó, de előbb valaki gyártson az üvegek tárolására és szállítására alkalmas rekeszeket. Mire erre valaki vállalkozik ... Az üveggyárba már nem megyek el. Elvégre én sem lutrin nyertem az idegeimet. A végén még ők is el­küldenének valahová, aztán járhatnék szépen körbe, körbe, karikába ... Kádek Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom