Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-21 / 25. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1980. június 21. Ha valaki a hidaskürti (Mostová) Vörös Csillag Efsz-be látogat — szociális helyiségről, gazdasági udvarról, műhelyről, a szárítóberendezés környékéről essék is szó — jól eső érzés fogja el. Nem véletlenül. Ugyanis a gazdaság minden munkahelye arról árulkodik, hogy itt a dolgozók, a vezetők nagy gondot fordítanak a munkakörnyezet szüntelen javítására, szépítésére. De szóljon erről Klaőan Michal munkabiztonsági technikus. : A szövetkezet vezetőségének egyáltalán nem mindegy, hogy a dolgozó milyen környezetben tölti napjait, végzi munkáját. A munkakörnyezet nagy hatással van az emberre. Szövetkezetünk ennek tudatéban az elmúlt évtizedekben alakult át, több építkezés megvalósításával. A beruházások két célt szolgáltak: egyrészt a termelés bővítését, korszerűsítését, másrészt a munkakörnyezet javítását. Nem mindegy, hogy tagságunk milyen érzésekkel távozik munkahelyéről. Valamennyi létesítmény, gép és eszköz az embernek, az értékek létrehozójának kulturáltabb munkakörülményeit biztosítja. Azonban a szövetkezet irányítóinak az a véleménye, hogy a szövetkezeti tagságról való gondoskodás nem csupán a munkakörülmények javításából áll, hanem abból is, hogy a korszerű létesítmények gazdaságosan ki legyenek használva. Ennek érdekében növelik a dolgozók szakmai-politikai képzettségét és nem utolsósorban gondoskodnak az emberek egészségéről is. Nem vitás, ma már a földművelés, állattartás tudományos módszerekkel, nagy teljesítményű gépekkel és gépi eszközökkel történik. A traktorok ráznak, a gépek balesetet okozhatnak,a vegyszerek veszélyesek, egyes betegségek állatról az emberre is átterjedhetnek. Azt is figyelembe kell venni, hogy talán a mezőgazdaságban dolgozik a legtöbb idős, vagy szakképesítés nélküli ember. Az ember egészségére, életére megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. Elég egy óvatlan pillanat, a munkavédelmi szabályok figyelmen kívüli hagyása, a szabályok megsértése, stb. s baj keletkezhet. Az sem vigasztaló, hogy ma a mezőgazdaságban kevesebb ember veszti életét baleset következtében, mint a korábbi időszakokban, hisz egyetlen ember halála is megdöbbentő, ha meggondoljuk, hogy elkerülhető lett volna. Ez nem indokolható, nem magyarázható azzal, hogy gép váltotta fel a kézi munkát, hogy a vegyszerek használata elterjedt, vagy egyéb veszélyforrások keletkeztek. Amilyen mértékben nőttek és nőnek a veszélyA ki húsz évvel ezelőtt utoljára látta Lévát (Levice), bejárta környékét, ma, ha újra visszatérne a réglátott helyekre, minden bizonnyal alig ismerne rá a hajdani kis szürke városkára, szűk macskaköves utcáival, földhöz lapuló házaival. Talán csak a tájak, dombok, erdők, folyók emlékeztetnének vissza jelenlegi, teljesen megváltozott arculatú városra, környékére, a járás falvaira. Ha az utóbbi évtizedben végbemenő gyorsütemű fejlődésnek, iparosításnak, építkezésnek, a lakosság kulturált, magas életszínvonalat biztosító létesítményeknek nyomával, úgyszólván hazánk minden egyes zugában találkozhatunk, annál nagyobb hatását tapasztalhatjuk a gyökeres változásoknak, Szlovákia legnagyobb járárában, a lévaibah. A felszabadulás előtti időszakban a Járás lakosságának túlnyomó része mezőgazdaságból élt. A jelentéktelen kis üzemekben még 1949-ben csupán hatszázötven ember talált megélhetési lehetőséget. Szinte hihetetlen, hogy azóta milyen óriási fordulat állott be a lakosság foglalkoztatásában. Ma a járásszerte rohamosan épülő ipar — csupán a legjelentősebebket említve, például a tlmačei Energetikai Gépipar, a lévai Pamutgyár, a pukanec! Smrečina, az Ipolysági (Sahy) fonógyár, vagy a Strojstav, a tupái Kőolajvezeték, a lévai Milex, Baromfiüzem, Malátagyár, pékség — több mint tizennégyezer embernek nyújtanak kereseti lehetőséget. Tehát ma a járás iparában úgyszólván ugyanannyi ember dolgozik, mint a járás huszonhét földművesszövetkezetében. Habár a járás mezőgazdasági Jellege továbbra is domináló, a termelés szerkezete gyökeresen megváltozott. A kis gazdaságok összpontosításával nagyüzemek jöttek létre. Tavaly a mezőgazdasági nyerstermelés meghaladta az egy milliárd hatszáz millió koronát. források, ugyanolyan vagy még nagyobb mértékben kell javítanunk a balesetmegelőző tevékenységet is. Ez pénzbe kerül, de kevesebbe, mint egy halálos baleset anyagi következménye, nem is szólva az emberi életről, ennek értéke pótolhatatlan. Az esetek többségében — tapasztalatom szerint, hisz négy évvel ezelőtt a rendőrségnél dolgoztam — nem is kerül sok pénzbe a balesetelhárítás. Egy kis körültekintés, egy kis figyelem és megelőzhető a baj. Am nagymértékben éppen ez hiányzik. Fél délelőtt sem kell hozzá és máris több szabálytalnaság kerül feljegyzésre. Csak a legegyszerűbbekről néhány szót: egy traktoros szénával megrakott pótkocsit vontat. A pótkocsi raj kománya erősen féloldalra billen és éppen ennek tetején ülnek a rakodásnál dolgozó munkások. Képzeljük csak el, hogy felborulás esetén a fenn ülő emberek közül melyik menekül meg a bajtól? Vagy egy másik példa: a traktoros lejtős dűlőn kaszál. Látszólag minden rendben van. A munkavédelmi felügyelő azonban meglátja, hogy az erőgépen csavarkulcsok, egyéb szerszámok vannak, melyek a gép rázkódásától a pedálok alá csúszhatnak. Mit csinál a traktoros ha hirtelen meg kell állnia? Szándékosan szóltam a legegyszerűbb, de éppen ezért a leginkább lebecsült veszélyforrásokról. Ezért maguk a dolgozók is vegyék komolyabban a balesetmegelőzés kérdéseit. Ne legyen számukra formális a balesetvédelmi oktatás, mint azt sok esetben tapasztalhatjuk. Használják a védőberendezéseket, ruhákat még akkor is, ha néha az egy kis kellemetlenséggel is jár. Ha az előírásoknak megfelelően járt volna el az a fiatalember, aki 1976-ban szövetkezetünkben munkavégzés közben baleset áldozata lett, akkor ez nem következett volna be. Ez arra figyelmeztetett, hogy a dolgozók szigorúan tartsák be az előírt szabályokat, mert azok nem véletlenül íródtak, és ha valahol szabálysértést veszünk észre, a dolgozót felelősségre vonjuk. A szigorú intézkedések következtében a balesetek száma csökkent: míg 1977-ben ötvenhat kisebb baleset fordult elő, 1978-ban a felére csökkent. Azt is még kell mondani, hogy legtöbb baleset az állattenyésztésben fordul elő. Természetesen bármilyen balesetről legyen is szó, azonnal kivizsgáljuk és megtesszük a szükséges intézkedéseket. A baleset elkerülése érdekében a dolgozóknak rendszeres előadásokat tartunk, melyek konkrét munkára, a munka helyes végzésére irányulnak. Hasonló intézkedésekre került sor a tűzkármegelőzés érdekében is. Itt van a takarmánybegyűjtés ideje, majd a gabonabetakarítás következik. A széna készítésnél — kazalozásnál, a szárításnál, a raktározásnál stb. fennáll az öngyulladás veszélye. Azok a dolgozók, akik ezeket a munkákat végzik, iskolázáson vettek részt. A kazalozásnál, lucernaliszt készítésénél nyilvántartási naplót vezetünk. A dolgozó beírja a nevét, a napot, a hőmérséklet ellenőrzésének idejét és a hőmérsékletet. Szükség esetén üzembe helyezi a ventillátort. A két szárítóban szintén fontos a munkafegyelem és az állandó ellenőrzés. Alapkövetelmény, hogy a frissen gyártott lucernalisztet két-három órán keresztül külön tároljuk, állandó hőmérséklet-ellenőrzés mellett. Igen fontos az is, hogy a zsákok közötti hatvan centiméteres előírt távolságot betartsák, hogy két palettánál többet ne rakjanak egymás fölé. Továbbá a tűzkármegelőzés érdekében a fapaletteket kenderből készült palettekkel cseréltük fel, mert az utóbbi kevésbé gyulladékony. A kiadott utasításokat mindenkinek szigorúan be kell tartani. Az elmondottakból az is kiderül, hogy milyen fontos az ellenőrzés a termelés minden szakaszán. Ezt szövetkezetünkben a szövetkezeti törvény és az alapszabályzat értelmében az ellenőrzős bizottság tagjai végzik. Tevékenységük minden területre kiterjed. Az ellenőrző bizottságok tagjai tevékenységük jelentős részét a munkarend, valamint az egyéb jogszabályok betartásának az ellenőrzésére fordítják. Gondoskodnak a szövetkezeti vagyon védelméről. Rendszeresen figyelemmel kísérik a munkafegyelem betartását. A legszembetűnőbb hiányosságok az állattenyésztés szakaszán mutatkoztak az elmúlt időszakban, de ezen a téren is javulás észlelhető. A takarmányalappal való gazdálkodást is figyelemmel kísérik mind a tömeg-, mind az abraktakarmánynál. Az erőtakarmányok felhasználása a kiadott normákon belül van. Azokat, akik pazarolják e drága takarmányt, felelősségre vonják, más beosztásba helyezik. Az ellenőrző bizottság rendszeresen ülésezik és számos ellenőrzést hajt végre a növénytermesztés, a gépesítés, az állattenyésztés és a pénzügyi gazdálkodás terén. Tagjai igyekeznek minél jobban megfelelni megbízatásuknak. Észrevételeiket nyomban tolmácsolják a szövetkezet vezetőségének, mely a feltárt hibákat azonnal orvosolja. Mind a tagság, mind a járási szervek elégedettek nemcsak az ellenőrző bizottság n munkájával, hanem a balesetvédelem és tűzkármegelőzés terén kifejtett tevékenységgel is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Vörös Csillag Efsz a múlt évben végzett munkáért — a járási méretben meghirdetett versenyben — a második helyezést érte el. Minden bizonnyal az idén is minden tőlük telhetőt megtesznek a szocialista vagyon és az ember védelme érdekében. NAGY TERÉZ v I 4 I v > s I i I s I s I s * I s I N I s I N I s I s I s I V I s I s I s 1 V I s b > 1 i s I V I s I s I s I s I s Társadalmi összefogással A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Humennéi Járási Bizottsága június 3-án tartotta meg plenáris ülését a Porubkai Helyi Nemzeti Bizottság művelődési otthonában. A résztvevők között jelen volt Dr. Michal Roháč, a járási pártbizottság vezető titkára, Dr. J. Novák, a járási nemzeti bizottság elnöke, J. Pristaš mérnök, a jmi igazgatója, valamint a michalovcei járásból M. Gida mérnök, a SZFSZ Szlovákiai Bizottságának tagja. A plenáris ülésre összehívott szövetkezeti elnökök, agronómusok és közgazdászok figyelemmel hallgatták végig a járás politikai, gazdasági és társadalmi szervei képviselőinek beszámolóit, és irányító szavait. Jozef Mile, a SZFSZ járási bizottságának titkára bíráló, de tárgyilagos előadásában tájékoztatta a résztvevőket a CSKP KB 13. ülése és az ezt követő ülése, valamint a kerületi és járási pártszervek ülése határozatainak megvalósításáról. A jelenlevők áttekintést nyertek a járás legjobb mezőgazdasági üzemeiről, de arról is, hogy mi az oka annak, hogy számtalan szövetkezet több tízezer koronát veszít a gyenge minőségű, szennyezett tej eladása miatt. Fény derült arra is, hogy a Kamenica nad Cirochou-i szövetkezet miért helyezkedik el a szocialista versenyben mindig a legjobbak soraiban, s hogy miért érnek el gyengébb eredményeket más hasonló feltételek között gazdálkodó szövetkezetek. Pristaš mérnök beszámolója is rámutat azon gazdaságokra és vezetőkre, akik a politikai és gazdasági szervek által nyújtott segítség ellenére sem képesek megbirkózni az irányítási és szervezési feladatokkal, ami természetesen a termelésben elért eredményekben is megmutatkozik. Nem csoda, ha az ilyen gazdaságok munkaerőhiánnyal küzködnek, és a fiatal munkaerők — főleg az állattenyésztésben dolgozók — inkább hátat fordítanak a hátul kullogó gazdaságoknak. A mezőgazdasági dolgozókra háruló legfontosabb feladatokat jellemezve a beszámoló rámutatott arra, hogy nagyobb gondot kell fordítani a burgonya termesztésére, a tej minőségének a javítására, de főleg a szarvasmarha- és a juhtenyésztés fejlesztésére, A plenáris ülés elsősorban mindazon politikai-szervezési intézkedések ismertetésére irányult, melyeket a járási mezőgazdasági igazgatóság, a SZFSZ járási bizottsága, a Nemzeti Front járási bizottsága és a pártszervek irányításával dolgoztak ki, a „zöldaratás“, vagyis a takarmányok időbeni és Veszteségmentes begyűjtése érdekében. Az intézkedések arra utalnak, hogy a kelet-szlovákiai kerület e kiemelkedő jelentőségű járásának vezetői semmit sem hagytak a véletlenre. Joggal mondhatjuk, hogy az az elsőbbség, amelyet a humennéi járás a Szervező tevékenységben elért, mindenekelőtt a vezető funkcionáriusok elkötelezett hozzáállásának a következménye. Kezdeményezésükre a járás valamennyi mezőgazdasági üzemében június hatodikén értekezleteket tartottak — az üzemi pártszervezetek, az efsz-ek elnöksége, a helyi nemzeti bizottságok, a Nemzeti Front helyi szervezetei, a védnökségi vállalatok és üzemek, valamint a felsőbb párt-, gazdasági és társadalmi szervek képviselőinek részvételével, <—! hogy közösen megtárgyalják a szálastakarmányok begyűjtésének megszervezését, melyet legkésőbb tizennyolc napon belül be kell fejezni. Az intézkedések az összes lakosság mozgósítására irányulnak az igényes feladatok maradéktalan végrehajtása érdekébeni Michal Roháč felszólalásában a CSKP KB 15. ülésének határozatával foglalkozott, s rámutatott, miképpen szükséges az ideológiai- és a politikai nevelő munka fejlesztésének szükségességére. Az ideológiai-nevelő tevékenységet a mindennapi agitációs és propagációs munkában látja, amelynek eredménye a szövetkezeti dolgozók jó hozzáállásában tükröződjön vissza, főleg a tervfeladatok teljesítésében. Hangoztatta, hogy „aki irányítani akar, annak elsősorban nevelni kell, aki a munkát szervezi, annak meggyőzni, megnyerni kell az embereket. A jő eredményeket pedig népszerűsíteni szükséges, mert tulajdonképpen ebben rejlik a politikai nevelés lényege". E szavak tudatában, a részletesen szétbontott politikai-szervezési intézkedések ismeretében, valamint a társadalmi összefogás erejével minden bizonnyal sikerül a járás valamennyi gazdaságában a „zöldaratást“ teljes sikerrel végrehajtani. JUDr. Michal Durdiak A járás, de főleg a székhelyének gyorsütemű fejlődéséhez az iparosítás mellett talán a legnagyobb mértékben a fantasztikus ütemben előrehaladó lakásépítés járult hozzá. Aszanáció során egész utcasorok tűntek el — pontosan három és félezer lakás lebontására került sor, — s helyükbe korszerű, gyepekkel, s virágágyakkal övezett lakótelepek tornyosulnak. Csak kevés város dicsekedhet azzal, hogy lakóinak mintegy hetven százaléka új lakásokban él. A lévai járás még másban is felülmúlja Szlovákia többi járását: Mégpedig az óvodák építésében. Járási átlagban az óvodáskorú gyermekeknek mintegy 87,5 százaléka óvodába járhat. A községekben a helyzet még kedvezőbb. Itt átlagban a gyermekek 97 százaléka számára óvodai férőhelyet biztosítottak. A fejlődés nyoma a művelődés, a kultúra terén is szembetűnő. A járás területén 153 művelődési ház, három üzemi és őt szövetkezeti klub található, s összesen 350 különböző műfajú népi együttes tevékenykedik. Léva és környékének vonzerejét, turistaforgalmát növeli a közelében levő Margita—Ilona termálfürdő is, amely a nyári idényben ötezer embert képes befogadni. A fürdő kiépítésének és felszerelésének magas színvonaláról legjobban tanúskodik az a tény, hogy tavaly a Szlovákiai fürdők versenyében az első helyet nyerte el. A számtalan pozitív jelenség mellett persze árnyoldalak is akadnak, melyek a járás vezetőinek nem kis gondot okoznak, s ezeket nem is titkolják. Közülük talán a legkomolyabb nehézséget a vízvezeték hálózatának építése okozza, amelyben Nyugat-Szlovákia viszonylatában talán a legrosszabbul állnak. A nyilvános vízvezeték hálózat csupán a lakosság negyvenkét százalékénak biztosítja vízszükségletét. Habár történtek bizonyos intézkedések a helyzet javítása érdekében, nagyobb arányú változás csak a következő ötéves tervidőszakban várható. A második komolyabb probléma az egyéni építkezések ütemének lelassulásában tapasztalható. E tekintetben a tervet tavaly csupán hetven százalékra teljesítették. Ennek egyik okát a túltelítettségben látják, vagyis egyes községekben kevés a kérvényező. A másik, sokkal komolyabb nehézség abból adódik, hogy az új építkezési törvény életbelépésével, — amelyre a nemzeti bizottságok nem voltak kellőképpen felkészülve — bonyolítja az ügyintézést, ami sokszor elkedvetleníti az építkezni szándékozókat. Mindent összevetve a járásban végbement rohamos fejlődés, a városok, községek arculatának gyökeres változása vitathatatlan. Ebben pedig döntő szerepe van annak, a nagyarányú társadalmi összefogásnak, melyet a járás lakosság aa Nemzeti Front választási programjának megvalósításában tanúsított. A járás vezetői a közelmúltban az újságírókkal folytatott beszélgetések során részletes áttekintést nyújtottak mindazokról az eredményekről, melyeket a választási program megvalósításában, főleg a beruházási „Z“akcíók keretében értek el, s melyek végsősoron a lakosság életkörülményeinek jelentős fordulatát eredményezték. A választási programban kiemelkedő helyen szerepel az iskola előtti létesítmények, egészségügyi központok, művelődési házak, és a vízvezeték hálózat építése, valamint a szolgáltatások bővítése. Az eltelt négy év alatt a „Z“ akcióban tervezett 197 létesítmény közül 169 építkezést fejeztek be. A létrehozott mű értéke megközelíti a százötvenmillió koronát. A „Z“ akcióju építkezésekben a legjobb eredményeket érték el a városok közül Léva, Ipolyság és Zseliz (Želie-rovee, Ipeľský Sokolec és Veľký Dúr, ménd (Demandice), Dolný Piai, Sárovce, Ipeľský Sokoloc és Veľký Dúr. Hogy milyen gyors ütemben haladtak a társadalmi összefogással létrejött építkezések, arról legjobban tanúskodik az a tény, hogy csak tavaly huszonnyolc épületet adtak át rendeltetésének. Ezeken aaz építkezéseken a lakosság 224 ezer órát dolgozott le társadalmi munkában. Ebben az évjmn még magasabbra emelték a mércét, s harminchárom létesítményt adnak át a lakosság rendelkezésére. Köztük több nagyarányú beruházás is szerepel. Így például három óvoda, három művelődési otthon, két sportpálya, egy szabadtéri színpad, egy szolgáltatási központ. A lakosság felajánlotta, hogy ezeken az építkezéseken hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére több mint 324 ezer órát dolgoz le. A járás üzemei, vállalatai és földművesszövetkezeti pedig arra kötelezték magukat, hogy ötmillió korona értékű gépi munkával járulnak hozzá az építkezések mielőbbi befejezéséhez. Említést érdemel, hogy a járásban egyre több azoknak az üzemeknek és vállalatoknak a száma, melyek anyagi hozzájárulással is támogatják az építkezések megvalósítását. Viszont szóvá kell tenni azt is, hogy a járás szövetkezetei nem tanúsítanak kellő aktivitást a választási program megvalósításában. Csak jelentéktelen mértékben járulnak hozzá mindazon létesítmények megvalósításához, amelynek maguk is élvezői. A választási program megvalósítása keretében a nemzeti bizottságok fokozott figyelmet fordítanak a tömegpolitikai munkára is. A képviselők részvétele a plenáris üléseken jelentősen javult, s észlelhető fordulat állt be az egyes bizottságok szervező és ellenőrző tevékenységében is. Sajnos, az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a nemzeti bizottságok plenáris üléseiről gyakran hiányoznak az efsz-ek képviselői, főleg azokban a községekben, ahol az efsz-ek egyesítésével megszűnt a gazdaság székhelye. Holott a közös érdek megkívánja, hogy a szövetkezetek képviselői is aktívan vegyenek részt az össztársadalmi érdekű, a lakosság igényeit szolgáló ügyek intézésében. A politikai-nevelő munka terén a nemzeti bizottságok arra törekednek, hogy a polgári ügyek bizottságai közvetlen kapcsolatot teremtsenek a lakossággal, s képviseljék érdeküket. Hogy köztudatba vigyék a társadalmi munka fontosságát, s a létrehozott értékek védelmének jelentőségét. A politikai-nevelő munka elmélyítése érdekében számtalan összejövetelt, beszélgetést szerveznek a járás lakóival, főleg a fiatalokkal. Hogy eddigi tevékenységük valóban éltető talajra talált, hogy a járás lakói igyekeznek gyarapítani, jobbá tenni életkörülményeiket, arról tanúskodnak az idei felajánlások is, melyek értéke járási méretben meghaladja a 182 millió koronát. Klamarcsik Mária, mérnök Terebetvesedd virus, fejlődő jiris