Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-10 / 19. szám
1980. május 9. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Békénk és biztonságunk zm védőpajzsa HUSZONÖT ÉVES A VARSÓI SZERZŐDÉS SZERVEZETE Az európai szocialista országok e védelmi tömörülés célja, a végcél védelmi szervezete, a Varsói európai kollektív biztonsági rendszer Szerződés jubilál. Felszabadulásunk létrehozása. 35. esztendejében emlékezünk meg A dokumentummal kapcsolatban erről a nevezetes eseményről, s e feltétlenül hivatkoznunk kell a szerszervezet jelentőségének időszerűsé- ződés 4. cikkére, mely a következő gét méginkább kidomborítja a jelen- határozott állásfoglalást tartalmazza: légi világhelyzet, melyre jellemző, „Ha valamely állam vagy valamely hogy az imperialista világ legreakció- áilamcsoport Európában fegyveres tásabb erői szeretnék ismét visszaidéz- madást intéz a szerződés egy vagy ni a hidegháborús idők szellemét. A több tagállama ellen, a szerződés Varsói Szerződés negyedszázados tör- minden tagállama az Egyesült Nemténete ékesszóló bizonyítéka annak, zetek Szervezete alapokmánya 51. hogy ez a békét, a legnemesebb em- cikkelyének megfelelően, az egyéni béri elveket, az emberiség egyetemes vagy kollektív önvédelemhez való jog boldogulását szolgáló szervezet ho- megvalósításaképpen egyénileg és a gyan akadályozta meg az új világ-, szerződés többi tagállamával való háború kitörését és küzdött a feszült- megegyezés szerint, a fegyveres erő ség enyhüléséért, a leszerelésért, a alkalmazását is beleértve, minden háborúmentes jövő világának meg- szükségesnek mutatkozó eszközzel teremtéséért. azonnali segítséget nyújt a támadás A Varsói Szerződés megalakulásá- által sújtott államnak vagy államoknak előzményeihez tartozik, hogy a nak. A szerződés tagállamai haladéknyugati világ imperialista hatalmai talanul tanácskozni fognák a nemzet- 1949-ben létrehozták a NATO néven közi béke és biztonság helyreállítáemlegetett Észuk-atianti Védelmi sára és fenntartására szükséges kö- Szervezetet, majd az ezf^ követő -zös intézkedésekről.“ években sor került az ún. párizsi lényeges kitétel a szerződésben, egyezmények aláírására (1954. októ- “ hogy a szerződéshez „társaber 24-én), melyek értelme az volt, dalml és államrendszerüktől függethogy a nyugat-európai államok és lenül csatlakozhatnak más államok, természetesen az Egyesült Államok amelyek kifejezik azt a készségüket, megszüntették Nyugat-Németország hogy a jelen szerződésben való részmegszállási állapotát, végleg pontot vétellel hajlandók elősegíteni a béketettek a hadiállapot után s ezen az szerető államok erőfeszítéseinek egyealapon lépéseket tettek arra, hogy sítését a békének és a népek biztonaz egykori Német Birodalom nyugati ságának biztosítása céljából. „Tehát részét bevonják a nyugati katonai a Varsói Szerződés eleve nem valaszövetségbe, amely elejétől fogva a milyen zárt tömörülésként jött létre, szocialista világ ellen irányult, s az A 8. cikk pedig világosan kimondta, NSZK bevonásával megszegték a pots- hogy a tagállamok „a barátság és az dami egyezmény elveit. Így aztán az együttműködés szellemében, az egyeurópai szocialista országoknak (Al- más közötti gazdasági és kulturális bánia, Bulgária, Csehszlovákia, Len- kapcsolatok továbbfejlesztése és erőgyelország, Magyarország, Románia sítése céljából, függetlenségük és szu- és a Szovjetunió] 1955. május 14-én verenitásuk tiszteletben tartásának és Varsóban összeült képviselői a maguk az egymás belügyeibe való be nem kimondottan védelmi és politikai avatkozásnak az elveit követve fogszervezetének létrehozásával reagál- nak cselekedni“, tak a Nyugatnak az ötvenes évek el- A Varsói Szerződés országainak ső felében tett barátságtalan lépé- egyeztetett politikájában igen nagy seire. szerepe van a Szovjetunió békepoliti-A szocialista országok védelmi kájának, kezdeményező békeoffenzíszervezete, mint a neve is rrtuthtja: vájának, melyben a pillanatnyi helya barátsági, együttműködést ér kői-. zet lehetőségeinek tekintetbe vételécsönös segítségnyújtási Varsói Szer- vei konkrétan fogalmazza meg a célződés Szervezete új típusú tömörü- hoz vezető út fő követelményeit, lésként jött létre a háborúnak csírá- Üjabb eredmények elérése a nemzetjában való megakadályozására. Kató- közi enyhülésben, a* európai biztonnai potenciáljának magvát a Szovjet- ság szilárdítása, a nukleáris leszereunió hadereje, nukleáris védőpajzsa lés állandó témája volt a politikai alkotja. Am e szervezetben csak má- tanácskozó testület évenkénti üléseisodik helyen szerepel a katonai té- nek a hetvenes évek második felényező, előtérben áll a politikai tévé- ben. Az imperialista mesterkedések kenység, vagyis a különböző politikai ellensúlyozására a tagállamok a tes- és társadalmi rendszerű államok né- tület 1978. november 23-i moszkvai zeteinek közelítése, közöttük egyez- ülésén új megállapodásokat sürgettek tető lépések szorgalmazása az egye- „az együttműködés fejlődését és az temes emberi érdekek szem előtt tar- európai, valamint a világméretű valótásával. A Varsói Szerződés alapvető ságos biztonság elérését célzó konkdokumentuma eleve leszögezte, hogy rét intézkedésekről és lépésekről“. A béke mindannviink iigve Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter franciaországi látogatása végén sajtóértekezletet tartott. A tárgyalásokat mindkét fél számára hasznosnak minősítette, s hangsúlyozta, hogy valóban szükséges volt a véleménycsere Franciaország és a Szovjetunió kétoldalú kapcsolatairól, valamint a nemzetközi politikai és a nemzetközi helyzet kérdéseiről. A szovjet—francia kapcsolatokról Andrej Gromiko megállapította, hogy Franciaország és a Szovjetunió a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésében hosszú utat tett meg: Ez vonatkozik a politikai, a gazdasági és a kulturális együttműködésre is. ' A jelen időszakban a világnak nagy szüksége van arra, hogy a nemzetközi helyzet javuljon. Hogy teljesíthessük ezt az időszerű feladatot, helyes elképzelésünknek kell lenni arról, hogy mi váltotta ki a nemzetközi helyzet kiéleződését. Amikor ezekről az okokról tárgyaltunk a francia vezetőkkel, véleményünk sok kérdésben megegyezett, de el kell mondanom, hogy néhány kérdésben álláspontunk eltérő volt, összegezte a szovjet— francia párbeszéd külpolitikai vonatkozásait a szovjet külügyminiszter. A nemzetközi helyzet romlását kiváltó okokat abban jelölte meg, hogy egyes országok vezető körei nemzetközi politikájukban éles fordulatot tettek. Erről több lény és esemény tanúskodik. Jóval az úgynevezett afgán kérdés előtt a NATO-országok, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok, a fegyverkezési verseny újabb íordu-I ELHUNYT JOSZIP BROZ TITO | Hosszú és súlyos betegség után elhunyt Joszip Broz Tito a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Sző* vétségének elnöke, Jugoszlávia marsallja, a JSZSZK fegyveres erőinek főparancsnoka, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik alapítója és aktív vezetője. Joszip Broz Tito 1892. május 25-én született a horvátországi Kumrovaű faluban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban csatlakozott a Vörös Gárdához. A Jugoszláv Kommunista Párt horvátországi területi bizottságának tag* jaként kapcsolódott be a JKP Központi Bizottságának munkájába, s 1934- ben a párt Politikai Bizottságának tagjává választották. 1935-ben részt vett a Komintern moszkvai kongresszusán, s tagja lett a Komintern balkáni titkárságának. Vezetése alatt 1941-ben fogadták el azt a határozatot, amely a fasiszta megszállók és hazai bérenceik elleni fegyveres felkelés meghirdetéséről szólt. A második világháború alatt a jugoszláv népfelszabadító hadsereg és a partizán alakulatok főparancsnoka volt. Jugoszlávia államelnöki tisztségét 1953-tól töltötte be, s ebben a tisztségében hatszor újra választották. Személyében a népek és nemzetek barátságának hívét, a világbéke megőrzésének elkötelezett harcosát gyászolja a haladó világ. Európa békéiéért, a leszerelésért BEFEJEZŐDÖTT AZ EURÓPAI KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTOK TALÁLKOZÓJA Követelte a nukleáris kísérletek általános és teljes betiltását, a vegyi fegyverek betiltását és megsemmisítését, a katonai tevékenység korlátozását, majd fokozatos csökkentését az Indiai-óceánon, új tömegpusztító fegyverfajták, illetve rendszerek létrehozásának megtiltását, a nukleáris fegyverek elterjedését megakadályozó intézményrendszer szilárdítását, a hagyományos fegyverek eladásának és szállításának korlátozását, illetve az erre vonatkozó egyezmények megkötését. Az ülésről nyolcpontos felhívással fordultak Európa és a világ minden államához és népéhez, s ebben sürgetik a békéért, a leszerelésért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, az európai katonai enyhülésért, a gyarmati rendszer utolsó maradványainak és a neokolonialista kizsákmányolásnak megszüntetéséért, a nemzetközi gazdasági viszonyok igazságos és demokratikus átalakításáért, új nemzetközi gazdasági rend kialakításáért, a nemzetközi kapcsolatokban az egyenjogúság, a belügyekbe való be nem avatkozás, az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás, a nemzeti függetlenség és szuverenitás elveinek érvényesítését. Ebben a szellemben tett tavaly TM december elején konkrét javaslatokat a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága, mely a helsinki záróokmánynak a hadgyakorlatok bejelentésével kapcsolatos egyes rendelkezései pontosítását tartalmazta, s az idei őszi madridi találkozó kezdeményező előkészítésével foglalkozott. Az amerikai imperialisták új típusú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésére vonatkozó és a szocialista közösség ellen irányuló terveikkel veszélybe sodorták a bécsi SALT—II. megállapodását, sőt az enyhülés eddigi eredményeit is, és a hidegháborús idők visszatérésének rémével ijesztgetnek. Nyugtalanítják, de nem ijesztik meg a szocialista közösség népét, melynek erejét a nagy barát és szövetséges, a Szovjetunió közelsége és ereje, ideológiánk, politikánk, gazdasági és egyéb törekvéseinek egysége és nemes küldetése, az együvé tartozás, a szocialista internacionalizmus, a kötelesség világos felismerése csak megsokszorozza. A Szovjetunió vezette szocialista közösség nem mond le a kezdeményezésről a béke és együttműködés céljainak elérésében, bármennyire is acsarkodnak a hidegháborús hiénák. Ezt világosan kifejezte Brezsnyev elvtárs ' az NDK 30 éves fennállásának berlini ünnepségein mondott beszédében s azóta többször is adott nyilatkozataiban. Amellett, hogy újabb javaslatot terjesztett elő Helsinki szellemében a hadgyakorlatok regisztrálására vonatkozóan, tárgyalásokat javasolva leszögezte: készek vagyunk megvitatni nemcsak az interkontinentális, hanem az egyéb fegyverfajták korlátozásának lehetőségeit Is, természetesen minden erre vonatkozó tényező figyelembevétele és a felek azonos biztonsága elvének szigorú megtartása mellett. LŰRINCZ LÄSZLÖ Egyesült Államok és a Szovjetunió között, sőt Kelet és Nyugat között katonai és stratégiai egyensúly van. Hiszen Bécsben az amerikai elnök az egyensúly megsértése ellen lépett fel, s mi is így tettünk. A két fél megállapodott abban, hogy a fegyverkezés korlátozásának kérdéseiben a legmegbízhatóbb eljárási mód az lesz, ha alkalmazásakor nem szenved kárt az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve. A NATO tagállamok fővárosaiban viszont azt hangoztatták, és hangoztatják, hogy az említett két lépésre a Szovjetunió törekvése kényszerítette a NATO-országokat. Arról beszélnek, hogy a Szovjetunió állítólag fokozza a fegyverkezést, s igyekszik megelőzni a NATO-országokat, s ezzel az egész világot, de legfőképpen a NATO-országokat veszélyezteti. Ez koholmány, hangsúlyozta többek között Andrej Gromiko nyilatkozatában, majd pedig a jelenlevő újságírók kérdéseire válaszolt. Többek között elmondotta, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamai a jövőben is harcolni fognak a lázas fegyverkezés megállításáért. Ennek érdekében több javaslatot terjesztettek elő, mert az emberiségnek napjainkban nincs sürgősebb és fontosabb problémája, mint a lázas fegyverkezés megállítása. Mint ismeretes, Leonyid Brezsnyevet Giscard D'Estaing elnök hívta meg. — A francia köztársasági elnök párizsi tárgyalásaink során szólt a meghívásról. Leonyid Brezsnyev nevében azt mondtam, hogy emlékezik a meghívásra, s ennek a megfelelő időben örömmel tesz eleget. Ami az esetleges látogatás időpontját illeti, arról majd utólagosan diplomáciai úton döntenek —, nyilatkozta Leonyid Brezsnyev párizsi látogatásáról a szovjet külügyminiszter. A párizsi Meridien-szállóban befejeződött az európai kommunista és munkáspártok találkozója, amelyre a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Francia Kommunista Párt kezdeményezésére került sor. A Nyugat-Európa szívében a Keletről és Nyugatról érkezett kommunisták egyaránt felemelték szavukat a béke és a leszerelés mellett és újabb tettekre szólítottak fel. A kommunista és munkáspártok új békekezdeményezésére abban az időszakban került sor, amikor politikai hovatartozásra való tekintet nélkül egyre több ember ébred annak tudatára, hogy nem a kalózakciók, a szárnyas rakéták, a blokádok, az embargók és a bojkottok, hanem egyedül az enyhülésről folytatott tárgyalások biztosítják Európa és a világ békés jövőjét. Ennek érdekében tettek felhívást újabb határozott akciókra Párizsban, Franciaország, Lengyelország, a Szovjetunió, Portugália, Csehszlovákia és Ausztria, valamint több más európai ország kommunistái. A párizsi találkozón 22 küldöttség vett részt. A csehszlovák küldöttséget Vasil Bifak, a CSKP Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. A küldöttség tagja volt Michal Stefánek és Vladimír Jankű, a CSKP KB külpolitikai osztályának helyettes vezetői. Az értekezletet megnyitó Maxime Gremetz, az FKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a francia kommunisták küldöttségének vezetője hangsúlyozta, hogy a találkozó megerősíti a kommunisták aktív részvételét olyan jelentős kérdések megoldásában, mint a béke és a leszerelés. Emlékeztetett rá, hogy az európai kommunista és munkáspártok párizsi értekezlete hozzá kíván járulni valamennyi békeszerető erő közös-akcióihoz és a párbeszéd optimális feltételeinek létrehozásához Európában. Gremetz kiemelte a találkozó nyílt jellegét és a szabad véleménycserét, majd hangsúlyozta, Hogy a fő cél a jelenlegi bonyolult helyzetben a békéért és a leszerelésért folytatott további harchoz való hozzájárulás. Az európai kommunista és munkáspártok párizsi találkozóján Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára beszédében tolmácsolta a részvevő pártok vezetőinek a szovjet kommunisták, az SZKP KB politikai Bizottsága és Leonyid Brezsnyev főtitkár üdvözletét. Hangsúlyozta, hogy a jelenkor új problémája a háború és a béke kérdése abban az időszakban merül fei oly sürgetően, amikor a világ jelentős haladó átalakulásokon megy át. A társadalmi haladás visszafordításának vagy fékezésének szándékából következik a nukleáris fegyverrel való fenyegetődzés és a nyomás kifejtésére irányuló törekvés, főként a világ azon országaiban és körzeteiben, amelyeket teljesen törvényellenesen „Amerika és a szabad Világ létérdek szférájának jelölnek meg“. Nem elég azonban csak beszélni a veszélyről, amelyet Európa és az egész világ számára Washington politikája jelent. Cselekedni keli, cselekedni kezdeményezően, tevőlegesen és céltudatosan. A kommunisták erkölcsi joga, sőt mi több, kötelessége felszólítani a munkásosztályt, a parasztságot, az értelmiséget, a szakszervezeteket, az egyházi köröket, a női-, ifjúsági- és más szervezeteket, a tudománvos munkatársakat, a kulturális dolgozói kát, a parlamenti képviselőket arra* hogy: ♦ Hiúsítsák meg a NATO arra irányúló terveit, hogy újfajta amerikai nukleáris rakétákat telepítsen földrészünkre. ♦ Akadályozzák meg a fegyverkezési hajsza új fordulóját. ♦ Verjék vissza a Helsinki Záróoki mány ellen irányuló támadásokat és ne engedjék meg az európai szocialista és kapitalista államok közötti békés együttműködés szabotálását. ♦ Ne engedjék meg a tudomány* a kultúra, az oktatás és a sport területén a hetvenes években kiépített együttműködés megbontását. ф Lépjenek fel határozottan Washington azon szándékával szemben* hogy rákényszerítse Európát: váljék segítőtársává a „világ zsandárának“, ♦ Leplezzék le a béke és az enyhülés ellenségeinek bűnös terveit és militarista szándékait. Ami a Szovjetuniót illeti, hangsúlyozta Borisz Ponomarjovr senkinek sem szabad kételkedni abban, hogy, most is, ebben a feszült és robbanékony helyzetben is teljesíti feladatát — a békeszerető állam kötelességét* A népeknek tudniuk kell, hogy nem létezik semmiféle „szovjet-katonai fenyegetés“. A béke mindenkié, s a Szovjetunió mindig hajlandó volt és hajlandó ma is minden előzetes feltétel és hosszadalmas előkészítés nélkül leülni a „béke asztalához“, mindazokkal, akik hajlandók ugyanígy cselekedni. Mert* mint ahogy Leonyid Brezsnyev mondotta minden út elfogadható és kívánatos számukra, ha az a tartós békéhez vezet. Az európai kommunista és munkáspártok párizsi találkozóján felszólalt Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Beszédében kiemelte, hogy minden, ami az európai béke és biztonság kérdésével összefügg, közelről érinti hazánk lakosságának alapvető érdekeit. Népünk rendkívül megbecsüli és minden erejéből megvédi mindazt* ami számára biztosítja a boldog és békés élet feltételeit. A szilárd biztonságot a szocializmus, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség, a kommunista, a haladó és békeszerető erőkkel való harci szolidaritás hozta meg számunkra. Minden erőnket latba vetjük a világbéke bármilyen megsértése elleni közös harcban, és köszöntünk minden olyan lépést, amely az európai, a világbéke és a biztonság megszilárdítására irányul. Teljes mértékben azonosítjuk magunkat a népek felháborodásával a legreakciósabb imperialista, militarista körök jelenlegi veszélyes lépései miatt, amelyek osztály- és vlláguralml érdekeikért sutba szeretnék vágni mindazt, -ami a nemzetközi enyhülés terén pozitív eredmény. A kommunisták ma, amikor a reakció ellentámadást indított az enyhülési politika ellen, arra szólítják fel az összes jóakaratú embert, párthoz tartozására, politikai és vallási meggyőződésére, életformájára való tekintet nélkül, hogy egyesítsék erőiket a béke megőrzése érdekében. A zárófelhívásban előterjesztett javaslat megvalósításáért pártunk, a Nemzeti Frontba tömörülő társadalmi szervezetek és a csehszlovák nép mindpnt inootocT. lóját indították el. Amikor az ENSZ- ben az egyes országok képviselői egymás után léptek föl a lázas fegyverkezés megállítása és a leszerelés mellett, a NATO Tanácsa jóváhagyta a katonai költségvetés emelését és a lázas fegyverkezés lényeges kibővítését. Hogy miért tették ezt a NATO-országok? Abban az időben jelentős sikerek születtek a feszültség enyhüléséért vívott harcban, és különböző fórumokon megkezdődtek a leszerelési tárgyalások. ígéretesen haladt elére a SALT—II. szerződésről folyó tanácskozás. Épp ebben az időszakban állt be fordulat a lázas fegyverkezés fokozásában. Nem elég csupán azt mondani, hogy ez az imperialista politikusok részéről nagyszabású béke ellenes provokáció volt. Ez a kifejezés nem tükrözi a NATO-országok akciójának negatív tartalmát. Megkérdezhetjük, milyen jelentősége volt és van annak a dokumentumnak, amelyet az ENSZ a leszerelés kérdéseiről és a lázas fegyverkezés korlátozásáról elfogadott. Nagyon kicsi azért, mert még mielőtt elfogadták volna, Washington gyakorlatilag eltemette. Andrej Gromiko a továbbiakban rámutatott arra, hogy az európai helyzet jelentős romlása mindenekelőtt bizonyos államok akcióinak köszön: hető: Az Amerikai Egyesült Allamok' ról van szó és arról, hogy tervbe vette az új típusú rakéta fegyverek > Európában való elhelyezését. Röviddel a terv nyilvánosságra ho, zatala után Washingtonban az ame- rikai elnök kijelentette, hogy az