Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-03 / 18. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1980. május 3. A VII. Tavaszi szél... döntője A tavasz évezredek óta művészi alkotásra ihleti a zeneszerzőket, a költőket, de hatás nélkül senkire sem marad. Ilyenkor mindent számon tartunk ... Számon tartjuk a rügyet, a rügy méhében fakadó zöld levélkét, amely zöld zászlóként lebegve a reményt és az élet szeretetét hirdeti. Tavaszt akarunk! Igazi tavaszt: Éltető meleget, érlelő napsugarat, frissítő tavaszi szeleket, békésen fodrozódó víztükröt, mosolygó arcokat, csillogó szemeket. A májusi zászlók nevetve, biztatva lobognak felénk — bennük az egész emberiség tavasza lobog: Az idei tavaszon arra is bizakodva figyeltünk, hogy a „Tavaszi szél vizet áraszt.. járási és kerületi döntői nyomán milyen pezsgés indul meg, hogy az országos döntő milyen utat szab meg népművészetünkben, mert a haladó hagyományok ápolása is feslő bimbó, amelynek virágba borulását szerte az országban ezrek kisérték figyelemmel. CSAK TISZTA FORRÁSBÓL Hazánk — és így Dél-Szlovákia is — nagyon gazdag a néphagyományokban. Olyan forrás ez, amelyből újra és újra meríthetünk, megtartó ereje pedig maga a nép: Hosszú évszázadokon át féltett kincsként Őrizte s tovább éltette, és a folytonosságra ügyelve éltetjük tovább mi is. A népdalból, népballadából, a népmeséből, a mondókéból, a néptáncból, a dramatizált népi játékokból, szokásokból és a népszokások színes változatosságából a régi közösségi élet, őseink patriarchális világa tárul elénk. Az ünneplésnek és munkának e kötött rendjét, naív-magásztos jelképeit, izzó légkörét csak az avatatlan érezheti nyomasztónak és céltalannak. Téved, aki azt hiszi, hogy az életnek e klasszikus fegyelme, az Íratlan törvények serege a népéletet megbénította. Éppen ellenkezőleg: Az élet fenséges titkaiba kozmikus értelmet, ritmikus rendet vitt, amikor hangsúlyozta bennük a nemzetiségi kultúra parancsát, és az ősök tisztes tanítását. Ezzel a munkát kiemelte a robot sivárságából, a pihenést megmentette a semmittevéstől és az unalomtól, az ünneplést a dorbézoló szórakozástól. A népművészet tisztasága ma is elbűvöli az embert. Fénylő és sziporkázó mint a drágakő, tüzesfényű mint a csillag. Méltó arra is, hogy necsak az érdekességet vegyük észre benne, hanem meglássuk benne az átélt humánumot is. Gyönyörködjünk szépségében, tanulságait pedig szívleljük meg. TAVASZI LOBOGAS A „Tavaszi szél vizet áraszt“ országos döntőjének hetedik évfolyamát a Bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában rendezte a CSEMADOK Központi Bizottsága, a Szlovákiai Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága és a Bratislavai Népművészeti Intézet. A hazánk felszabadulásának 35. évfordulója jegyében rendezett idei verseny lebonyolítása különbözött az eddigiektől. A szereplők és a közönség bizonyáréi már a verseny járási és kerületi fordulóin is tudomást szerzett arról, hogy a CSEMADOK Központi Bizottsága szakítva a lebonyolítás eddigi hagyományaival, új formák megvalósítására törekedett. Az új rendezési forma célja az volt, hogy a döntő megőrizze a népdalverseny lényegét, s néprajzilag összefogható nagyobb tájegységek népművészete tárulkozzék ki minden pompájában és gazdagságéban. Az új elgondolás értelmében négy néprajzi tájegység — a kassai (Košice), a nagykürtösi (Veľký Krtíš), a mátyusföidi és a zobnraljai — képviselői léptek a közönség elé. Az új formára való törekvés he^ lyességét igazolja az a tény, hogy tulajdonképpen a népművészet területén is egységes vérkeringés hálózza be nemzetiségi kultúránkat. Az egységes és szerves összefüggéseit soha el nem veszítő népművészet, a földrajzi tájak és távolságok, etnikai eltérések, különbségek ellenére egy belső alkati egységre, a nemzetiségi kultúra összefüggéseire mutat. így például, a halálra táncoltatott leány extatikus balladáját, vagy pedig a házasodni Induló álruhás királyfi tréfás balladáját éppúgy énekelték és énekelik Erdélyben a székelyeknél. mint Szeged alatt vagy a zobóralján. Az új rendezési forma keresésénél a rendezők azt is figyelembe vették, hogy a népművészet gazdagsága és szépsége elsősorban arra a néprajzban közismert törvényszerűségre vezethető vissza, hogy az elzártabb területeken, peremvidékeken, földrajzilag elhatároltabb s a városi civilizáció számára nehezebben megközelíthető helyeken a népi kultúra több emléke megmaradhat, mint egyebütt. Az új versenyszabályzat értelmében a tizenhárom délszlovákiai járásból csupán négy kerülhetett a szlovákiai döntőbe. A döntő során joggal merült fel a kérdés: Mi lesz azokkal a népdalénekesekkel, illetve folklórcsoportokkal, melyek nem jutottak el az országos döntőbe? Kérdésünkre a szervezőktől azt a választ kaptuk, hogy elsősorban a járási dal- és táncünnepélyeken mutathatják be műsorösszeállításukat. A döntő kapcsán szólnunk kell néhány olyan hiányosságról is, mely a rendezés kapcsán merült fel: Szerintünk nem volt célravezető a műsoridő pontos meghatározása. Néhány csoport bizony időbőséggel küszködött, s ennél fogva több ismétlés, nem eredeti — mesterkélt — epizód csúszott be a műsorösszeállításokba. Nem volt szerencsés megoldás a verseny értékelésének formai megoldása sem. A döntő befejezése után a zsűri — Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző, Szíjjártó Jenő, a Csehszlovák Rádió zenei rendezője, Dr. Marián Leščák, az SZTA Néprajzi Intézetének rendezője, Domokos Mária, a Magyar Tudományos Akadémia zenei osztályának munkatársa, Halmos István, a Magyar Tudományos Akadémia zenei osztályának főmunkatársa, Papp Sándor, a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének zenei szerkesztője, Sebők Géza, az SZTA Néprajzi Intézetének aspiránsa, Méry Margit, a CSEMADOK KB néprajzi szakelőadója, Takács András, a CSEMADOK KB néptánc-szakelőadója és Németh Imre, a CSEMADOK KB népzenei szakelőadója — tanácskozásra ült össze. Az értékelés és az eredményhirdetés közötti időszakban a közönség egy része eltávozott, s bizony az eredményhirdetéskor foghíjas nézőtér fogadta Vass Lajost a zsűri elnökét, aki meleg szavakkal méltatta a népdalverseny színvonalát, a szereplők kiemelkedő teljesítményét. Az értékelőbizottság döntése értelmében az első helyet a zoboraljai folklórcsoport nyerte. Második díjat a kassai, harmadikat a nagykürtösi, negyedik helyen pedig a galántai folklórcsoport végzett. TŰZ, AKARAT, LELKESEDÉS Olyan emberi vonások ezek, melyeket szóban és írásban nehéz kifejezni. Ennek ellenére pórbáljuk meg értékelni a döntő négy legjobb csoportját: Van-e szebb, vidámabb dolog a lakodalomnál? Nos, aligha. Különösen, ha zoboraljai lagziról van sző, ahol ez a vígság egész hétig tartott. Ebből az egy hetes cselekménysorozatból a legjellemzőbb mozzanatokat vitte színre Párta, párta címen a nitrai járás kilenc faluja, olyan öszszeállításban, hogy funkciójában — cselekményében ugyanaz volt mint az eredeti, formájában viszont megőrizte mind a kilenc részt vevő falu — Aisóbodok, Felsőkirályi (Horná Králová), Kalász (Klasov), Kolon (Koliňany), Lédec (Ladice), Gerencsér (Hrnčiarovce), Geszte (Hostbvá), Nyitracsehi (Cechy псе) és Pográny (Pohranice) — sajátos jellegét. A műsor összeállításánál arra is ügyeltek, hogy bemutassák a zoboralja gazdag és csodás népviseletét, mely jellegében egységes, de az egyes falvak ízlésének megfelelően mégis változatos. A műsort a CSEMADOK járási bizottsága mellett működő néprajzi albizottság közreműködé; sével Jókai Mária állította össze és rendezte. A döntő második helyén a Kassavidéke járás folklórcsoportja végzett a Cserháti új kenyér című népművészeti összeállításával. A csoport szereplése is igazolta azt, hogy e vidék néphagyományai szellemi és tárgyi vonatkozásban mérhetetlen sokrétűséget és gazdagságot mutatnak. A Cserhát jellegzetes balladái, népdalai, a tájegység valóban ősi eredetű dallamvilága számunkra kincset jelent. A tavaszi és aratási népszokásokat felelevenítő összeállítást a jánoki (Janyky), a péderi (Pedery), a himi (Chymyj, az alsólánci (Nižný Lanec), a zsarnói (Žarnovy), a vendégi (Hostovce), az ájí (Háj) és a szepsi (Moldava nad Bodvou), a szesztai (Cestice) énekesek és táncosok mutatták be. Műsorukban felelevenedett és viszszatükröződött a népiélek ősi magatartása. A jeles napokon megnyilvánuló ünneplés nem az öncélú, önfeledt szórakozást szolgálta, hanem szoros kapcsolatban állott a régi parasztélet gazdag hiedelemvilágával. A család, föld és a jószág léte — az ősi hiedelmek szerint — nemcsak az emberi erőtől és akarattól függött, hanem kiszámíthatatlan körülményektől, az égi hatalmak szándékától is. Előadásukban felelevenedett a régi mezőgazdasági élet hiedelemvilága, mely átjárta a mezei munkák minden mozzanatát, a vetéstől kezdve egészen a betakarításig. A műsort Weiszer Eszter, Tóth Ilona és Boda Ferenc állította össze és rendezte. A lakodalmi népszokások az Ipoly mentéről című összeállítást mutatták be a nagykürtösi járás szólistái és folklórcsoportjai. A műsort Tóth és Ágh Tibor állította össze és rendezte. Az ipolynyéki (Vinica), a bussai (Bušince), az ipolynagyfalusi (Veľká Ves nad Ipľom), az ipolyvarbói (Vŕbová) énekesek és folklórcsoportok, illetve a lukanyényei (Nenince) citerazenekar közreműködésével a házasság — az élet forrása és beteljesedése — ősi kultusza elevenedett fel. E hiedelmek és szokások többsége ősi, primitív kultusz maradványa: A nagykürtösi folklőrcsoport nagyszerű megjelenítéssel igazolta, hogy ez a hagyomány napjainkig fennmaradt és szívósan ellenállott a civilizáció külső beavatkozásának, szürkítő hatásának. „Galánta környéke az a vidék, ahol öntudatra kezdtem ébredni“ — vallotta Kodály Zoltán. Nos, vajon, mit találná Kodály ma 75 év múltán ezen a vidéken? A hagyományok gazdag tárházára alapozva mesélt a jókai (Jelka) Szitás Lajosné — a népszerű Menci néni: Megtudhattuk azt, hogy milyen nóta járta régen a fonóban, milyen kincsre bukkant dédapáink idejéből a vágai (Váhovce) Józsa Mónika, milyen balladát bontott fakadó rügygyé a tavaszi szél a negyedi (Nedeď) Bereczky Jolán néni emlékezetében, hogy vált dallammá a népdal ősi szövege a peredi (Tešedíkovo) citerások hangszerein, hogy gúnyolják farsangutolján Farkasdon (VICany) az öreglegényeket. A galántaiak műsorát Mórocz Károly és Pintér Ferenc állította össze: Rendezte Katona István. ÖSSZEGEZVE „Folyók partjain, tábori tüzeknél, sátor vagy Isten szabad ege alatt hallgató nép visszautassá, ami nem életre való, s ha mit elfogadott, kellett lenni abban valami derekasnak, méltónak, hogy emlékezetbe vésse, tovább adja, firól-fíra örökítse“ Arany János a hagyományápolást — mely az évszázadok során az ocsut elválasztotta az értékestől, hogy csak a maradandót kapja szárnyra az emlékezet — ezekkel a szavakkal érté kelte. Az ősi formákat a századok folyamán tehát a nép mindig új tartalommal töltötte meg, s míg a forma maradandó volt, illetve lassan módosult, új történeti rétegeit lassan építette ki, a tartalom a falu életének változó fordulóiról, nehéz sorsának új. állomásairól, jókedvének, bánatának új meg új alakjáról beszél,t helyesebben — énekelt. Örömmel tölthet el bennünket, hogy a Tavaszi szél__ idei döntőjében a népdalénekesek mellé felsorakoztak a népi hangszeren játszó szólisták, néptáncosok és egész folklórcsoportok. Ez így volt természetes, s a további fejlődés lépcsőfokaiként törvényszerűen találkoznia kellett a népművészeti hagyományápolás különböző műfajainak. Véleményünk szerint a kerületi fordulók bíráló bizottságai helyesen döntöttek, s a döntőn valóban a legjobbak mutatták be műsorukat, amely szerkezeti és tartalmi szempontból, valamint a megjelenítés dolgában a népművészet valóban tiszta forrását csillantotta meg előttünk. CSIBA LÁSZLÓ A peredi menyecskekórus is feilépett a műsorkompozícióban. A „Cserháti új kenyér“ (a Kassa-vidéki járás műsorából]. Lakodalmi népszokások az Ipoly mentén: a nagykürtösi járás együttesei. A lukanyényei citerazenekar. Az ipolyvarbói lakodalmas. Az ipolynyéki együttes lelkes tagja, Cseri László pedagógus (középen] kultúrtársaival. Foto: =tt=
