Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-05 / 1. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES I960, január 5. Шика! (re megtakarítások egy nagyszerű ember újításával A termelés hatékonyabbá tételében az újításoknak és a szabadalmaknak országos méretben nagy jelentőséget tulajdonítanak. Egy-egy újításnak a kísérlete és gyakorlati megvalósítása azonban eléggé sok Időt vesz igénybe. Jó szakképzettséget követel az embertől. Újítónak lenni dicsőség, azonban nem könnyű feladat. A javaslatok benyújtásától a megvalósításig ugyanis még ma is eléggé göröngyös az út. Sokan belefáradnak, míg Célhoz érnek. Csak a legkitartóbb, legedzettebb, minden nehézséggel szembenéző, politikai- és szakmai szempontból felvértezett emberek jutnak el az újítás megvalósításához. ■ Ilyen szorgalmas, minden tekintetben felvértezett, edzett ember Horniak Lajos mérnök, в Terményfelvásárló és Ellátó Vállalatok szlovákiai vezérigazgatóságának dolgozója. Már túl van a hatodik ikszen, azonban munkabírásával, éles észjárásával sokkal fiatalabb munkatársait is felülmúlja. Mindig tartogat tarsolyában újat, a társadalom javára hasznosat. Becsületes emberi magatartása példa lehet a fiatalabb nemzedék számára. Ha valamit elkezd kedvtelésből, hivatásszeretetből, a szocialista társadalommal szembeni elkötelezettségből teszi, és Véghez is viszi. Amikor a közelmúltban elbe- Izélgettünk, ezeket mondotta: i,Van néhány megkezdett újításom, szeretném azokat megvalósítani, aztán a nyugdíjasok sorába lépek“. Ez az élet rendje. Az ember éveken keresztül becsületesen helytáll, többletmunkát vállal, Újításokat valósít meg, és észre sem veszi, hogy közben rohan az idő. Elérkezik a nyugalmi állapothoz, vagyis a teljes kikapcsolódáshoz. Ahogyan én őt ismerem, aligha vállalja a nyugdíjasok teljes kikapcsolódását. Nyugtalan természete, az új, a hasznos dolgok iránti érdeklődése nem hagyja őt kikapcsolódni az élet forgatagából nyugdíjban sem. Mindig tennie kell valamit, hogy levezesse a benne szunynyadó energiát, s azt a társadalom javára gyümölcsöztesse. hagyományos malacnevelésre is érvényes. A szóbanforgó malactáp etetése során esetenként hét-tíz, átlagban pedig öt-hét százalékos veszteség keletkezett. U- gyanakkor a malacok pusztulása túllépte az előírhatóság határát. A fokozott takarékosság időszakában az illetékeseket ez az állapot eléggé nyugtalanította. Ez adta az ötletet a tematikus feladat kihirdetésére. Horniak elvtársat, a tápok ipari gyártásának ismert szakemberét rendkívüli módon foglalkoztatta a COS indítótáp granulálásának a hogyanja. Rendszeresen figyelte a világ szakirodalmának ide vonatkozó megoldásait. Végül a többszöri kísérlet során önmagának kellett rádöbbennie a módszer lényegére. Kezdetben kipróbálta a régi granuláló matricákat, azokkal azonban a ČOS indítótáp granulálása sikertelen volt. Ez nem szegte kedvét és más hozzáférhető forrásokhoz, megoldásokhoz folyamodott. Teljesen új, a gyártásban tökéleter sen megfelelő furatméretű matricák készítésére adott javaslatot, s az általa megadott technológiai eljárással megoldódott a COS indítótáp granulálása. A GYÄRTAS MEGKEZDŐDÖTT! Az első „fordulóban“ kísérletképpen hat tonna granulált COS malactápot gyártottak az alistáli (Hroboftovo) takarmánykeverőben. A készletet a duna'szerdahelyi (Dunajská Streda) járás kijelölt gazdaságaiban hasznosították kellő felügyelettel. Az ŰKSUP szakembereinek vizsgálata alapján a kijelölt termelőhelyeken a granulált táppal etetett állatoknál — a korábbi valósághoz képest — hét-tíz százalékos megtakarítást értek el, ugyanakkor a súlygyarapodás és az egészségügyi feltétel lényegesen javulť. A kísérletek teljes befejezése után a granulált COS, vagyis az indító malactáp gyártását először is a nyugat-szlovákiai, majd a többi két kerület takarmánykeverőire kiterjesztik. Céljuk, hogy 1980 végén a nyugat-szlovákiai kerület mindazon gazdaságai granulált COS indítótápot kap- HASZNOS ÚJÍTÄS SZÜLETETT janak, amelyek ketreces malacnevelésre rendezkedtek be. Későbben persze más gazdaságoknak is lehetővé teszik a granulált malactáp hasznosítását. Előzetes becslések alapján — szlovákiai méretekben — a jövőben évente tizennyolcezer tonna COS indítótápra lesz szükség. Azzal számolnak, hogy a takarmányt a 4—42 napos malacokkal etetik. teljes gyártással és a tápnak a malacnevelésben való hasznosításával évente mintegy 1500 tonna, illetve hatmillió korona értékű megtakarítás keletkezhet Szlovákiában. Ugyanakkor a matrica hazai gyártásával devizát takaríthatnak meg népgazdaságunknak. Egy-egy matrica ugyanis négyezer tonna táp gyártásához felel meg. Ez azt Legutóbb egy társadalmi Szempontból nagyon jelentős tematikus feladat megvalósítására vállalkozott. Korábban ugyanis a COS indítótápot nagy tejpor- és cukortartalma miatt csak ömlesztett állapotban, vagyis poralakban gyárthatták, mert granulálására nem volt kiforrott módszer. A poralakú malactáp etetése azonban r' Nagy előny, hogy a előnytelennek bizonyult, mert vagyis országos méretű egyrészt tekintélyes veszteség keletkezett, másrészt pedig az apró takarmányszemcsék légzőszerv! betegséget okoztak a malacoknál, amely gyakran pusztulásukat okozta. Az ömlesztett, Vagyis a poralakú COS indítótáp etetése főleg az egyre terjedő ketreces „battériás“ malacneveldékben 'járt nagy gonddal és veszteséggel. Ez azonban a jelenti, hogy egy gépsorhoz évente négy-öt matrica szükséges a teljes takarmányszükséglet granulálásához. Ha a matricát egy gépsorhoz a tőkés piacról hoznánk be, akkor az 365 ezer koronába kerülne. A hengerekért pedig legalább egymillió devizakoronát kellene kifizetnünk gépsoronként. Több gépsor felszerelése tehát sok millió koronába kerülne, s ennek tekintélyes részét az ötletes megoldással, vagyis Horniak elvtárs újításával megtakaríthatjuk. A KÍSÉRLETEK BIZONYÍTANAK A dunaszerdahelyi járásban három gazdaságban, vagyis a Csilizköz (MedziCiliziej, a gellei (Holice) és a dióspatonyť (Orechová Potôň) szövetkezetben kísérleteztek a granulált COS malactápok etetésével és az alábbi eredményeket érték el: A csilizközi szövetkezetben a granulált COSi, a COSp és a COSk malactápok közül a kísérletbe fogott három állatcsoportban tíz napos vizsgálatot folytattak. A malacokat 21 napos korban választották el, majd további húsz napon tovább kapták a granulált tápokat. Megfigyelték, hogy a legjobb hatása a COSp tápnak volt. Ezzel naponta1 0,196 kiló súlygyarapodást értek el. Ugyanakkor COSk 0,136, a COSi granulált táp pedig 0,103 kiló átlagos súlygyarapodásra adott lehetőséget. Örvendetes, hogy a kísérletbe fogott állatokból egy darab sem pusztult el. A gellei szövetkezetben szintén három malaccsoportnál folytattak kísérletet, de lényegesen népesebb állományban, mint Csilizközben és Dióspatonyban. Az állatcsoportokat huszonnégy napon keresztül vizsgálták. A tulajdonképpeni kísérletet a huszonnyolcadik napon zárták le. A malacokat ketrecekben vagyis battériákban helyezték el. Két csoport volt a kísérleti állomány, a harmadik pedig a kontroll. Leghatásosabbnak a COSk indítótáp bizonyult. A kísérlet időszakában a kontrollcsoportot képező 168 malacból nyolc darab pusztult el. A dióspatonyl szövetkezetben hasonlóan három malaccsoportot alakítottak ki, hogy megállapítsák a COS tápok előnyös hasznosulását. A kísérletet ötvenegy napig, folytatták. Megfigyeléseik alapján a COSp malactáp bizonyult a legcélszerűbbnek. A szövetkezetek zootechnikusai elégedettek voltak az indítótápok termelési eredményeivel. Szeretnék, ha a kísérleti fázis teljes lezárása után az illetékesek minél hamarább megkezdenék a granulált COS malactápok sorozatos gyártását. A fentiek azt bizonyítják, hogy Horniak elvtárs újítása, vagyis a COS indító malactápok granulált változatban való etetése népgazdasági szempontból nagyon előnyös, ezért szükséges, hogy az illetékesek mindent megtegyenek a gyártás bővítése érdekében. Hoksza István Sampinvonlermelok Topolöiankyban olyan sampinyontermelő telepeket építenek, melynek teljes üzembehelyezésével 1985-ben számolnak. A termesztésre szolgáló pavilonokat fokozatosan készítik, s azokat ki is használják. Ma már több tonna sampinyont szállítónak tartósítás céljából a zvolení konzervgyárba. Pavel Matis ■közismert tényként említhető: egy-egy ország gazdaságának fejlettségi szintjét megbízható pontossággal fejezi ki a megépített, jó minőségű országutak együttes hossza. Minden rangú és rendű statisztika ezt bizonyítja. Elég felütni a Föld országainak legfontosabb adatait tartalmazó könyvet, s bárki meggyőződhet erről. Am a fáradság megelőzése érdekében íme két adat: a Japánnál csaknem kétszerte nagyobb területű Thaiföldön tizedannyi jó minőségű országút van, mint a felkelő nap országában. Példaként persze bármely más ország is szembeállítható. Az eredmény azonos marad: fejlettebb gazdaság — korszerű úthálózat. Magyarország nem áll rossz helyen még a világstatisztikát figyelembe véve sem. Mintegy harmincezer kilométernyi szilárd burkolatú úttal rendelkezünk. S a hálózat viszonylag gyorsan növekszik. Igaz, a sokat utazók — kivált az autósok — rendszerint hozzáteszik: ezek az utak még távolról sem mondhatók kifogástalanoknak. Hogy azzá legyenek mihamarabb, annak érdekében országos nagyvállalatként funkcionál a Közúti Épitővállalatok Trösztje, amelynek egyik részlege a Hódmezővásrhelyi Közúti Építő Vállalat. Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyékben léptonnyomon láthatjuk a cég közkeletű rövidítésével ellátott táblákat: KÉV. S a három betű mindenütt azt jelzi: útépítés folyik a környéken. Lépten-nyomon? Igen, helytálló a kifejezés. Csak gondoljuk meg: a vállalat idei tervében összesen 314 munkahelyet sorolhat fel, mint amelyek nyomán hosszabb-rövidebb új, vagy felújított útszakaszt vehetünk birtokba. A népgazdaság különböző erőforrásaiból — tanácsi vagy költségvetési keretből — mintegy 580 millió forintot fordítottak erre tavaly a három megyében. Az eredmény világos: sok-sok kilométernyi útszakasz kap bitumenborítást, amivel nem csupán kényelmesebbé válik az autóközlekedés, hanem számottevő hozzájárulás ez a nemzeti vagyon részét képező gépkocsipark megóvásához, üzembiztonságának meghosszabbításához is. A KÉV-nek ez idő szerint nem egészen ezer dolgozója van. Űk együtt, közös munkával költik el a több mint félmilliárdot. Bármily parlaginak tűnik is a kiszólás, most teljesen helyénvaló: beleverik a betonba a pénzt. De ha így jobb: a pénzért vett követ, bitument, aszfaltot, különféle adalékanyagokat. Vagy kétszázan az író- és tervezőasztalok mellett, további hétszázötven ember azonban állandó jelleggel a szabad ég alatt végzi a munkát, űk a tulajdonképpeni útépítők. Hajdan volt kubikusok, inségmunkúsok, kőtörők, útkövezők, akik tarisznyában vitték magukkal a heti kosztot. Számos nagy írónk rajzolt érzékletes képet erről a társadalmi rétegről; sorsukról, sajátos közösségi életformájukról. Tőlük tudjuk, milyen becsülete volt az egykori „bandákban — hiszen így nevezték a mai brigádok őseit — a legjobban főző, a legjobban számoló embereknek. Érthetően, hiszen tisztük ellátásának minőségétől függött: milyen vacsorát eszik a hátszaggató talicskázásban megfáradt csapat; és persze az is, mennyi bért sikerül kicsikarni a vállalkozótól. Érdekes ellentét: abban a korban, amikor az utakat szinte teljes egészében emberi erővel építették, az útépítő ember bevonult az irodalomba. Ma, amikor a tegnapi kubikosok milliós értékű gépeket irányítanak, szinte alig olvasunk róluk... — Hiányzik sorsukból a megfogható konfliktus — mondja erre tollforgató barátom, s hozzáteszi: — Most már mindent a gép végez. Az ember épp csak irányítja a masinát. Valóban így van. Az ember, az útépítő munkásember bonyolult technikát kezelő, ipari munkássá vált az elmúlt években. A KÉV-nél számokat mondott erről Kálmos László főmérnök. — 1970-hez képest megkétszereződött vállalatunk állóeszköz-állománya. S nem csupán az új irodaház, meg a szociális épületek révén, hanem azért, mert a rendelkezésre álló fejlesztési alapoknak legalább a felét mindenkor útépítő gépekre költjük. Fejből felsorolni sem tudnám, mennyi berendezést vásároltunk néhány év alatt. Tudja, hogy van. Csak a legfontosabbakat tartja fejben az ember. Az óránként száz tonna teljesítményű aszfaltkeverőt, amelyet most állítottunk üzembe Békéscsabán, s amelyekből újabbak érkeznek rövidesen. Meg persze a finisereket, mind a hatot. Különösen pedig azt a kettőt, amelyből egyik-egyik megér hatmillió forintot, s amelyek már antomafő fizetett elő az üzemi étkezésre, tavaly már több mint hétszázhatvanan. így, ebben az ütemben kerül szolgálaton kívülre a hajdan elmaradhatatlan tarisznya. Sajátos gondot is felvetett, persze, az üzemi étkeztetés. A legújabb rendelkezések szerint mint nehéz fizikai munkát végzőknek, az útépítőknek igen magas kalóriaértékű ételt kell biztosítania a vállalatnak. Igen ám, de a KÉV-nek nincs saját konyhája. És hol fogadják azt az „albérlőt, amelyik eleve kiköti, neki pedig erre és erre az extra szolgáltatásra van igénye? A gond a múlt év végén oldódott meg. Mi köti hát a vállalathoz az embereket? A Nagy Mihályokat, a Szalai Józsefeket, az Antal Balázsokat, a Nagymihály Andrásokat? Egyikük sem tagadja: elsősorban a pénz, a kiválónak mondható kereseti lehetőség. A ши» tikusan biztosítják, hogy az aszfaltréteg a tervezett vastagságú, a készülő út a szükséges domborulatú, dőlésszögű legyen. — Ezeket is hajdani kubikosok kezelik? — Pontosan meg nem tudom mondani, hogy e pillanatban ki ül rajtuk. Azt azonban mondhatom, hogy Vígh Andrásra vagy Antal Balázsra nyugodtan rábízhatnám bármelyiket. Pedig mind a ketten tolták a talicskát eleget. De hát csodálatos érzékkel rendelkeznek a géphez. Szinte játszi könnyedséggel végezték a nehézgépkezelői tanfolyamot. Még abban az időben, amikor a mi vállalatunk volt a tröszben a gépkezelőképzés bázisa. Ma is szerencsés éveknek tartjuk azokat, hiszen akkoriban minden dolgozónk, akiben érdeklődés volt, gépre ülhetett. Nem utolsósorban akkor alapoztuk meg a mai létszámhelyzetünket. Munkásaink többsége törzsgárdatag. Pedig nálunk újabban már tíz esztendő kell az első fokozatú jelvény elnyeréséhez is. Az útépítés műszaki feltételei tehát alapjaiban megváltoztak. S vele az emberek? Változtak-e ők is? — kérdeztem meg Gyönki Mihályt, a pártszervezet titkárát. — Ma is életformát, méghozzá sajátos életformát jelent ez a munka. Maga a tény, hogy az emberek viszonylag rövid időnként új és új városban, faluban, netán két település között végzik mindennapi munkájukat, már magában hordja a sajátosságokat. űrök ingázók az itteniek. Igaz, mind a négy főépítés-vezetőségünkön van munkásszállásunk, de az ott lakók hetente utaznak haza és vissza. Még többet szenvednek a naponkénti bejárók. Ha esik, ha fúj... Hát enynyiben ma is megvan a szakma valamikori jellege. Utat építeni nem lehet fedett helyen. Így hát az időjárás viszontagságainak ma is ki vannak téve az útépítők. Ami azért mégiscsak egészen más, mint valamikor: ma már rendszeresen járnak orvoshoz, még kötelező vizsgálat is van. Kivált a gépkezelőknél szigorú ez. És végeredményben az emberek egészségét védi a vállalati szociális intézkedési terv, meg az annak realizálását szolgáló keret. Ennek egyik nagyon jelentős tétele az üzemi étkeztetés. Bármilyen kis lélegzetű munka folyik, akármilyen félreeső település környékén, a meleg ebédet kiszállítja a vállalat. Ötforintos dolgozói térítés ellenében. S hogy igénylik-e? íme a bizonyság: 1978-ban átlag 470 nagy teljesítményű gépek kezelői gyakran megkeresnek havonta hat-hétezer forintot is, de a vállalati negyvenkétezer forintos éves átlagkereset sem megvetendő. És hát az éietforma, a megszokás. Van, aki nyíl« tan megmondja: a mai világbait a hat-hét elemijével sehol másutt felényit sem tudna keresni* Mások ezt vallják: — Az első évet, éveket nehéz köztünk lehúzni. De már a három-négy tavaszt szabadban eltöltő ember megfulladna, ha be kellene mennie a fojtott levegőjű üzembe, a poros, meleg, olajgőzös műhelybe. És hát, mi tagadás — tette még hozzá nagy-nagy őszinteséggel egyikük — azt is megszokja az ember, hogy többnyire a maga ura, gazdája itt nálunk. A tempót is aszerint igazítjuk, hogy a kérdéses út mennyire sürgős. Na meg, itt van ez a mi munkarendünk is. A téli fagyszabadsággal már-már számol az ember, s olyankor otthon sok mindent pótolni lehet, amire nyáron nincs idő. Szót váltottunk a párttitkárral arról is, hogy náluk miként alakul, hogyan változik a légkör. Funkcionálhatnak-e a széttagolt, sok tucatnyi munkahelylyel rendelkező vállalatnál az üzemi demokrácia fórumai? Gyöngyi Mihály nem csinált titkot a dologból: — Bizony, olykor elkeseredik egyik-másik választott mozgalmi vezető. Kivált, ha a nagy távolságokról beszállított emberek hallgatagon ülik végig a legfontosabb kérdésekről folyó elmélkedést-előterjesztést is. Rosszabb pillanatában valaki úgy fogalmazta: minek szállítjuk be, vonjuk ki a termelésből az embereket, ha úgysem ismerjük meg a véleményüket? Persze, ez túlzás, de valami azért tényleg van benne. S megelőzni is nehéz. A kiválasztásnak kell alaposabbnak, körültekintőbbnek lennie minden munkahelyünkön. Mert a csak hallgatni képes emberek — ha még oly becsületesek, szorgalmasak is — tényleg jobb, ha munkával töltik el a napot. Tudja, az egy munkásra jutó, évenként nyolcszázezer forintos termelési értéket nem könnyű ám biztosítani. Nálunk pedig ennyit termelnek a munkások. Meghökkentően nagy összeg az említett. Akárhány népgazdasági ágazatban megirigyelnék magas szinten szervezett vállalatok is. Amit csak azért hangsúlyozok itt, mert úgy vélem, növelheti az útépítő munkások iránti társadalmi tiszteletet, ha tudjuk, hogy ők évről évre hatalmas értékekkel gyarapítják a nemzeti vagyont. BEDŰ NÁNDOR Anna Baťová a sampinyon termesztő szocialista brigád egyik tagja szállításra készíti elő a nyersanyagot
