Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-14 / 28. szám

1979. Július 14. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Kulturális etetünk kimagasló napjai hagyományaink őrzői és Apolői Sokáig országos dal- és táncünne­pély néven ismerték a CSEMADOK Központi Bizottsága gombaszögi (Gom­­basek) rendezvényét. Valóban az Is volt, hiszen főleg az elnevezésben foglalt népművészeti ágak domináltak a műsorban. Az utóbbi években az országos rendezvény sokrétűbb lett, s ezért kapta az országos kulturális ünnepély elnevezést. A névváltozta­tást és annak tartalmát a CSEMADOK 24. országos rendezvénye is hűen tükrözte. A CSEMADOK többnapos ünnepsége keretében országos szemináriumot rendeztek Móricz Zsigmond születésé­nek 100. évfordulója alkalmából, a járási népmüvelődési központok dol­gozói, valamint a CSEMADOK járási bizottságai irányításával tevékenyke­dő irodalmi szakcsoportok számára. Móricz Zsigmond többször járt ha­zánkban, jónéhány kulturális rendez­vényen vett részt és kapcsolatot tar­tott fenn a haladó értelmiségiekkel, Illetve az írónemzedékkel. Rozsnyó­hoz (Rožňava) szomorú emlék is fűz­te, hiszen ott lett eltemetve kisfia, akinek sírhantját a szeminárium résztvevői is meglátogattak, és virá­got helyeztek el Bandika sírján. Sok előadás hangzott el Móricz Zsigmond életéről, irodalmi munkás­ságáról és a hazánkhoz fűződő kap­csolatairól. Rácz Olivér Móricz Zsig­mond életútjával foglalkozott, Garaj Lajos egyetemi tanár a klasszikus író szlovák fordítását méltatta, Szeberé­­nyi Zoltán Móricz fiatal éveiről és gömöri kapcsolatairól tartott elő­adást. Lovicsek Béla Móriczról mint kiváló publicistáról beszélt, Fonód Zoltán pedig az író felszabadulás Sokszínű műsort adott az NDK-beli dal- és táncegyüttes. Cséfalvay Kató énekel kíséri Vontszemü János népi zenekara. után kiadott müveit Ismertette. Tur­­czel Lajos Móricz Zsigmond életének és művének szlováikai vonatkozásait boncolgatta, György István, a CSEMA­DOK vezető titkára pedig arról be­szélt, hogy a szervezetek miképp em­lékeznek meg az íróról a jubileumi esztendőben. A szeminárium részt­vevői azt vallották, hogy átfogó ké­pet kaptak a nagy Író. életéről, tevé­kenységéről, s azt Igyekeznek majd felhasználni a sorra kerülő Móricz Zsigmond emlékünnepélyeken. A kulturális napok keretében iro­dalmi estéket is rendeztek a járás több községében a közismert szlová­kiai magyar írók részvételével. A Szenei (Senec) Kilencéves Alapiskola Ifjú Gárda szlnjátszócsoportja „A tán­cos csizma“ mesejátékkal első lett a Dunamenti Tavasz rendezvényen. A kiválóan szereplő gyermekgárda most a rozsnyói városháza nagytermében is bemutatkozott és nagy sikerrel szerepelt. Az ünnepély keretében népművé­szeti kiállítást is rendeztek a rozs­nyói múzeumban. Bodrogköz népvise­letében, művészi hímzéseiben, varrot­­tasaiban gyönyörködhettek a látoga­tók. Érthetően a nagyközönséget mégis a zöldköntössel körülölelt gombaszögi völgykatlan vonzotta, ahol az arra érdemes tánccsoportok, énekesek, népművészeti együttesek, valamint a külföldi, a szlovák és az ukrán együt­tesek szerepeltek, továbbá a Fono­gráf együttes, majd ezt kővetően a Magyar Területi Színház szerepelt a Beszélő köntössel. Az ünnepi nagygyűlést, vagyis a gombaszögi rendezvény hivatalos megnyitását szombaton délután tar­tották, amelyen párt- és kormány­­küldöttség vett részt, František Haga­­rának, a Szlovák Nemzeti Tanács al­­elnökének vezetésével. Lőrincz Gyu­lának, a CSEMADOK KB elnökének közönséget köszöntő megnyitója után Hagara elvtárs a küldöttség vezetője mondott ünnepi beszédet. A megnyi­tót követően a CSEMADOK legkivá­lóbb népművészeti együttesei szere­peltek, valamint a szepsi (Moldava nad Bodvou) és xsarnói (Žarnov) gyermektánccsoportok, amelyeket Zse­­lizen (Želiezovce) az országos nép­művészeti fesztiválon a bíráló bizott­ság a legjobbnak minősített. Nem vé­letlenül, mert a zsarnói Napsugár és a szepsi Fehér liliom olyan kedves népi motívumokra épített műsort mu­tatott be, amely magával ragadta a közönséget és vastapssal jutalmazta a gyerekek fellépését. A régebbi tánc­­együttesek, a Palóc, a Bódva, az Ilos­­vai, továbbá a gömöri és a legfiata­labb, a somorjai (Samorín) Csalló szépen kidolgozott táncokkal mutat­koztak be. Ezeknek az élegyüttesek­nek kiváló táncosai vannak, és olyan gazdag népviseletben lépnek fel, hogy magukkal ragadják a népi tán­cot szerető közönséget. A kellemes nyári estén a MATESZ szabadtéri előadásban is színre vitte Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művének színpadi változatát. Még egy hivatásos színjátszó társu­latnak sem könnyű feladat nagymé­retű színpadon szerepelni, s a tech­nikai megoldások sem lehetnek olyan tökéletesek, mint a kőszínházakban, vagy a falusi korszerű művelődési otthonokban. Ettől eltekintve a kö­zönség jelentős része elragadtatással beszélt a színház előadásáról. Éjszakai műsort is láthatott a kö­zönség Gombaszögön. A megalakulá­sának 10. évfordulóját ünneplő CSE­MADOK KB népművészeti együttese lépett fel önálló műsorral. Az elmúlt évek során a Szőttes szakszerű veze­téssel példamutató együttessé fejlő­dött, s ezt a gombaszögi fellépésük is igazolta. Valójában mindig az volt a fő cél, hogy saját tolláinkkal ékeskedjünk. Van is mivel, hiszen népi együtte­seink nagyon sokat fejlődtek az el­múlt tíz esztendőben. Talán még ör­­vendetesebb a gyermekcsoportok Ígé­retes szereplése, amely minden vára­kozást felülmúlt. A kicsik játékos, élethű szereplése igazolta, hogy van, aki átvegye a „stafétabotot“, s to­vábbfejlessze a haladó hagyományo­kat. A fejlődést hűen igazolta a be­fejező műsorrész, a Dél-Szlovákiai tájak című összeállítás, ahol kiváló művészek is felléptek, köztük a köz­ismert, közkedvelt Cséfalvay Katalin. Azt hiszem érdemes említést tenni a vasárnap délelőtti órákban sorra kerülő Népek barátsága című népmű­vészeti bemutatóról. Rekkenő hőség­ben léptek fel a vendégegyüttesek a Coltbusi Építőmunkások Dal- és Tánc­­együttese, (NDK), a budapesti Bartók Népművészeti Együttes, a prešovi Šarišan, valamint az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének Karpatya­­nyin népművészeti együttese. Magas szintű műsort láthatott a közönség a nemzetek és nemzetiségek vetélke­dőin, amely szocialista népi kultú­ránk fejlődésének egyik fokmérője, és a proletár nemzetköziség jelké­­pezőjé volt. Főleg a magyar ajkúnk­ból Összetevődő közönség úgy élvezte a szlovák, a német, az ukrán együt­tesek fellépését, mint a magyarorszá­gi Bartók művészgárdáét. Azt hiszem a népek barátsága műsor amellett, hogy jól szórakoztatta a közönséget, tanulságul szolgált a népi együttesek vezetőinek és tagjainak is további munkásságukhoz. Kellemes, nyári este volt szomba­ton, igazi kánikula — vasárnap. A né­zők minden igényét kielégítő, szívet­­lelket melegítő, sokak részére felejt­hetetlen élmény marad. A televízió jóvoltából százezrek láthatták milyen színvonalas műsor volt a CSEMADOK gombaszögt rendezvényén. Ennek el­lenére mégis sokan hiányoltak vala­mit, azt, miért volt olyan kevés néző Gombaszögön. A televízió egyik dol­gozója panaszolta vasárnap délután, hogy milyen gondot okoz a közönség fényképezése. A népművészeti fellé­pésen, valóban művészet volt a ka­merát úgy irányítani, hogy tömeget lássanak a televízió nézői. Az okokat minden bizonnyal keresik az illetéke­sek. Nem megnyugtató érzés senki­nek, hogy a kedvező időjárás ellené­re nagyon foghíjasak voltak az ülő­helyek, s talán feleannyi közönség sem nézte a műsort, mint az előző években. Ennek semmi esetre sem a műsor az okozója, hiszen arról csak rosszakarattal lehet lekicsinylőén szólni. Másutt kell keresni az oko­kat, s mindent elkövetni, hogy jövő­re a jubileumi évforduló kulturális napjain újból hatalmas tömeg tekintse meg a színvonalas műsort, élvezze a festői völgykatlán ózondús levegőjét. '_______ • 1 ’ 1 ыац— tiff!/ riadtam föl, mintha álmom “ rétegein keresztülfurakodva egyenesen arra ösztökélt volna vala­mi, hogy fölébredfek. Villanyt gyúj­tottam, és nyomban a férjemre néz­tem. Mellettem aludt, feje a párnába süppedt, egyik karja a takarón. Kreol bőrű, finom arcú, kellemes vonási1 férfi a férjem; de a takarón nyugvó kar izmos, vaskos, és ez a vaskos kar ugyancsak megtermett, robusztus test­hez tartozik. Arcra olyan a férjem, mint egy fiatal fiú, a teste viszont negyvenéves tagbaszakadt férfié, vagy — ha jobban tetszik — tagbaszakadt negyvenéves férfi egy fiú arcával. Nyilván jelent valamit ez az ellent­mondás, egy pillanatig el is meren­gek alvó férjemen, s próbálom kide­ríteni, mit jelenthet ez az ellentét. Nem jövök rá. Talán azt, hogy sze­retem a fejét és gyűlölöm a testét — avagy, isten tudja, fordítva; minden lehetséges. Akárhogyan is, számomra talány a férjem, ennyi bizonyos. S ez a rejtély annyira kínoz, hogy éjjelen­te fölriadok, nézem, nézem az embe­remet, mint egy számla hibás végösz­­szegét, ahol nem látni a hibát, nem tudni, hol bujkál. A férjemmel az a bajom, hogy neki adtam mindenemet, fiatalságot, szép­séget, észt /igen, az eszemet is, miatta hagytam ott az egyetemet], mondom, mindent — és cserébe sem­az egyik mellékutcán gyalog megyek az üzletbe. Tervem, mellyel helyre akarom billenteni az egyensúlyt fér­jem s köztem, pofonegyszerű: beme­gyek az üzletbe, egy nylonzsákba ra­kom az értékesebb ékszereket, és a zsákot beledobom a Tiberisbe. A fér­jemnek több milliós a kára, én vi­szont bebizonyítom magamnak, hogy nem vagyok egyszerű alkalmazott. Az egyensúly helyreáll, megint szerethe­tem a férjemet, lelkifurdalás nélkül, legalábbis néhány évig. Amíg tart a bűntudatom. Tudni kell, hogy az üzletnek két bejárata van, egy az utcáról, ez re­dőnnyel le van zárva, s egy az ud­varról. Én az utóbbin járok be. Kinyi­tom a szép nagy kapuba vágott kis ajtót, és már bent is vagyok az elő­kelő régi ház udvarán. Indulok az ajtó felé, mely az üzlet mögötti he­lyiségbe nyílik, de már messziről lá­tom, hogy az ajtó félig nyitva. Na, mondom „A végén még tolvajt fo­gok.“ Ám ez a gondolat sem állít 'meg. Belököm az ajtót. Valaki — eddig hátát a falnak vetve állhatott az ajtó mögött — ki­ugrik, ellök, s futásnak akar eredni, Ekkor azonban, talán ugyanazzal az ösztönös mozdulattal, mellyel fölkel­tem a hitvesi ágyból, testem csele­kedni kezd. Elállóm a tolvaj útját, megragadom azt a valamit, amit szo­rongál, ujjam ékszerekkel megtömött kis zsákot tapintanak ki. Érzem, egy ököl arcomba vág, de nem hátrálok, Ojabb ökölcsapás, ezúttal a számra, ez ts csak arra jó, hogy még kétség­beesettebb erővel kapaszkodjam a zsákba. Ordítok is. Nem tolvajt kiál­tok, tisztázzuk, mint helyembe bárkit Nem. Artikulation, állati vad hango­kat adok ki, mint amikor egy tigris­anya védi a kölykét. Ogy látszik, ez megijeszti a tolvajt. Akkorát lök raj­tam, hogy elesem. Aztán jutásnak ered, ki a nyitott ajtón. Egy ideig a földön fekszem, a sötétben. Csupa vér a szám, lüktet a homlokom, de nem is ettől maradok a földön, hanem — hogy is mond­jam? — a csodálkozástól. Es a meg­lepetés akadályoz meg abban is, hogy rájöjjek, min csodálkozom. Aztán ka­romra támaszkodom, a hajamat aká­­rom kisimítani a szememből. Ám ek­kor veszem észre, nem tudom moz­gatni a kezem: ujjaim, mint begör­bült karmok görcsösen szorítják mel­lemhez az ékszeres zsákocskát. Végre rájövök. Egyszerű: lopni jöt­tem, meg akartam mutatni magam­nak, hogy mindenek után is több va­gyok, mint a férjem alkalmazottja. Es mi történt? Eppenhogy a legderekabb alkalmazotthoz méltón viselkedtem, foggal-körömmel megvédtem a gaz­dám tulajdonát. Na, én aztán szépen helyrebillentettem az egyensúlyit Rosszabbul állnak azok a serpenyők, mint valaha. El kell halasztanom az egészet jobb időkre, mire alaposab­ban megismerem magamat. Addig meg tovább, ahogyan eddig. Rászánom magam a fölállásra, tán­torogva bemegyek az üzletbe, villanyt gyújtok. Látom a pultot, mely mö­gött napjaimat töltöm, szépen elvirá­gozva, méltóságteljesen, némi távol­ságtartással mutogatva az árut a ve­vőknek. Most a pultra borítom a zsákot: gyűrűk, brossok, karperecek, nyakékek csillognak értékes halom­ban. A legnagyobb nyugalommal, hoz­záértéssel és gonddal rakosgatom viszsa a helyükre, az üveg alá. A tol­vaj is nyugodtan, gondosan, hozzáér­tően dolgozott. Egy pillanatra úgy érzem, ő vagyok én, megbántam, amit tettem, s most visszaadom a rablóit holmit. Na végre, minden a helyén. Még egyszer körülnézek, senki emberfia nem gondolná, hogy itt az előbb rab­lás történt. Eloltom a villanyt, kilé­pek az üzletből, átmegyek az udva­ron, ahogyan jöttem. A Spanyol-téren beülök a kocsiba, gyorsan hajtok. Otthon akarok lenni, mielőtt a férjem észrevenné, hogy eljöttem. Igaz, meg­mondhatnám neki az igazat. De mi­nek? Sajnos, vetközés közben leejtettem a kulcscsomót. Azonnal fölébredt, rám nézett, szerencsére már hálóingben voltam. Mérgesen kérdezte: — Mit csinálsz? — Olyan lidérces álmom volt. Föl­keltem, inni akartam. — fis mit álmodtál? — Azt, hoqy az üzletben vagyok és ott van egy tolvaj, nekiesem, és a vé­gén sikerül elzavarnom. — Te meg a lidérces álmaid. Mást nem is mondott, már aludt is tovább. Eloltottam a villanyt, és sö­tétben feküdtem vissza. A. M. mit sem kaptam. Helyesebben vala mit mégis: megtett kiszolgálónőnek az ékszerüzletében. Két gyermeket is kapott tőlem, egy fiút meg egy lányt, most kilenc-, illetve tízévesek. Talán az anyaság miatt lettem olyan, mtnt a saját árnyékom. Valaha jó testem volt, formás, most akár a csontváz. Arcom duzzadt az élettől, ma olyan nyúzott, mint akit folyamatosan éhez­­telnek. Olyan lettem, mint szőlő a szüret után, az ember megy, megy a szőlőtövek közt, és mindenütt csak elsárgult, fonnyadt levelekbe botlik, sehol egy fürt gyümölcs. Egy szó mint száz, azokhoz a nyűtt arcú, gir­hes asszonyokhoz tartozom, akikről azt szokták mondani: „Hát a maga idejében nagyon szép lehetett“. Ezen tűnődöm, s nézem a férjemet, amint alszik. Töprengek. Ogy, tehát mindenemet neki adtam, és cserébe semmit se kaptam, illetve: rosszabb — elárusítónőt faragott belőlem. Te­hát most a hitelezője vagyok, ő meg az adósom. Nincsenek egyensúlyban a mérleg serpenyői: az övé teli van, nehéz, mint a kő, az enyém magasan áll, üres, könnyű. Világos: valamit tenni kell, hogy némelyest javuljon az egyensúly. Valami motoszkál bennem. Nem is annyira gondolat, mint inkább moz­dulat, mely — hogy úgy mondjam — megelőzi az ötletet. Fölkelek, magam­ra kapkodom a ruháimat a karos­székből, ahova este raktam. Aztán el­oltom a villanyt, és lábujjhegyen ki­surranok. A férjem föl se neszeit. Sőt, amikor egy pillanatra habozva megálltam a küszöbön, mit hallok, hangos horkolásba fog. Már az ajtó­ban vagyok, aztán a lakáson kívül, a lépcsőn. Peremkerületben lakunk, de az üz­let a belvárosban van. Erkélyekkel teliragasztott házak, fürészfogasan parkoló kocsik, éjszaka olyanok ezek a modern utcák, mint egy autóteme­tő. Éppen a kapuval szemben parko­lok. Beszállok, elrobogok a kocsik fűrészfogsora közt, mely mindig a halál szorításának képzetét kelti ben­nem. Szerencsére már a belvárosban járok, és itt nincsenek parkoló autó­sorok. A házak meg — ellentétben az autókkal — nem látszanak halot­taknak, pedig az éjszaka csöndes és kihalt — de tudom: a házak csak al­szanak. A Spanyol téten hagyom a kocsit, A hazai együttesek is egyre színvonalasabb műsorral szórakoztatják a közönséget. A gyermektánc-csoportok kiválóan szerepeltek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom