Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-04 / 31. szám

1979. augusztus 4.

SZABAD FÖLDMŰVES

MORA FERENC:

Az ördög ügy vetette a kelepcét, nya asszony a talpán, s megőrzi a hogy belebújt a János malacába — barna homokot az öt gyereknek, fémár az újtestamentumban is igen sze- jenként négy holdat, tetett disznókban tanyázni a Gonosz Azonban az első tíz hold átírásából és elösztökélte a zsadányi dűlőbe, se lett semmi, ott is a földhözragadt Pál herésébe. — Míg a hátralék ki nincs fizetve, Ott találta meg János a malacot, és addig nincs átírás — mondja a város, amint fülönfogta, azt mondta Pálnak: — Ami szabály, szabály. Nekem mind— Ef, de fó kis heréd van. egy, ki fizet, de még a ieherböl ki

— Az ám, — felelte Pál — jól jár nem mosdik a föld, addig Pál szavasele, aki lekaszálja. tol az árendáért.

— No, — rebbent meg János — tán Pál is azt mondja, János is, hogy

fölköszönsz a bérlettel? így is jó. Pál regulázta a városi gye— Ёп föl. rekeket, és János fizette a sarcot. Mi— Pedig ez jó kis homok. Barna kor mennyit bírt. Az első évben százhomok. Nem Is ilyen istenverte, mint ötven pengőt egy summában, Tízet, az enyém. húszat, harmincat apránként. A ma— Ez ügön — bólintott Pál. — Ezt lacból, a kunyhóból, a csirkéből. A

nem bánja mög, aki átvöszi. Tíz hold második évben is majd annyit. A harttt többet ér, mint jelétek húsz. módikban már csak a felét. A negye— Hát te? dikben semmit, mert nem volt miből.

Pál elmondta, hogy szerencsét pró- Az 58 pengős búzán bérelt föld 6 penbál a városban. Nagy rokonsága van gős búzát termett, ott. A bátyja rendőr. A sógora vámbs. — Nincs, oszt nincs — nézegetett A kereszt-testvére szolga a telek- föl János a mennyben lakó istenhez, könyvnél. Azt Ígérték neki, fölkarol- aki csak a világot teremtette, de ják. Kicsinálják, hogy bejusson vala- hogy az emberek azt nem találták hova iskolaszolgának. Ezt kihúzott tökéletesnek, ők meg kiegészítésül derékkal mondta, mintha már a gye- gazdasági válságot teremtettek, rekeket regulázná. Próbálta a tekin- — A nincsböl is lenni kell, mert íélyt. másképp hogy tartom el magamat? —

— Akinek Isten a barátja, könnyen mondja a város, mint földesúr. De üdvözül — állapítototta meg János nem Jánosnak mondta, hanem Pálnak, meggyőződéssel, de Irigység nélkül. János nem szerepelt a nagy könyvek— Csak evvel a rongyos bérlettel ben, amelyekben föl vannak fektetve

vagyok bajban — kushadt vissza Pál a bérlök, mint koporsók a hullahdzaz álmok világából a valódiságos ban. — Állj elő, Földhözragadt Pál! életbe. — Olyant keresek, aki átvö- Az iskolaszolga elő is állt, s mint gye. afféle városi ember, aki az uraknál

— Nem tanülsz? — János marko- bennfentes, ki is törülközött a bajból, lászta a homokot, egyik tenyeririil a Mit szukszulják őt, mikor ötödik eszmásikba eresztette, az ujjal közt mór- tendeje az a bizonyos nevezetű János zsolgatta, szaglászta. — De csak szép élvezi a bérletet?

homok. Szinte olyan vakondok szín. — Hát akkor álljon elő az a bizo— Sok pénz ám ez, hé — vakar- nyos János, a haszontalan, és felelgatta Pál az állót. — Az idei árenda jen meg! — rendelte a város.

még nincs kifizetve, meg egy kis ta- János megfelelt. Írásokat húzott elő valyi hátrálék is van. le köll tűnni a az ingderékból, és bebizonyította vefövő félesztendei árendát is előre. lük, hogy ő csak árendába kifizetett

— Mi summa ez együtt? 700 pengőt, hát még az a tömérdek

— Van egy 1300 pengő. Mög az én' adó! Ö maga se hinné, hogy ennyi

kauciómat is mög köll téríteni az ille- telt belőle, nem is érti, miből telt, de tűnek, r hát higgyenek az urak, a saját irá— Hogy szaporodott így föl? suknak.

— Pörösködtünk a várossal. Aren- Igen, ami igaz, az igaz, az urak egy

daleszállításért. Mög is ítélte a bíró- szóval se mondták, hogy János hazuság. De két esztendeig tartott a por, dik. Fizetett, de nem magáért, hanem addig föl volt függesztve a sarc. Az Pálért. Az átvett terhet' törlesztette, ügyvéd erre is pénzt kóstál. Így oszt de azt is csak jelibül, harmadábul. A mögnőtt az adósság. Jobb hízó az, magáéra még semmit. Hát hogy álmint a disznó. lünk, János?

Nem lehetett mondani, hogy Pál a — Tavaly leégett a tanya, újra kelmaga lábából kihúzandó tüskét na- lett építeni. Az asszony két esztengyon igyekezett volna a Jánoséba deje fekszik valami minekismondjákszúrni. János magától gabalyodott ban, ügön, méhrágásban. bele a barna homokba. A maga húsz — No fó, ez nem számos. De van holdas fehér homokját átírattp vala- tán valami értéke? Ló? Tehén? Diszkire, szintén a Földhözragadt nem- nó?

zetségből valóra. Kapott érte vala- — Csak disznó van, kérem, mtcsice készpénzt, azt leolvasta Pál- — No látja.

nak. A kaució, meg a barna homokon — Már most nem látom, mert teglevő kunyró fejében. Az csak olyan nap ástam el őket az árokba, fűtetejű viskó volt, nem olyan gazda- — Hát akkor ntncs egyéb hátra,

emberes, mint az övé. De a homok mint a kilakoltatás. Megértette?

barna volt, s János kiszámította, hogy — Mög — ejtette le a fejit Földnem kétszer, hanem háromszor többet hözragadt János, kibotladozván az ajér az övénél. Még az 1300 pengős te- tón. Pedig nem értette meg. Hogy öt her átvállalásával is. Majd megmutat- kivethessék a barna homokból, amit fa ő, mit lehet a barna homokból ki- öt esztendeje öntöz a maga verejtékéhozni, csak a nevén legyen. Ogy plaf- vei meg a családjáéval? A leégett bászolta ki János, hogy esztendő múl- házbul, amit újra gyúrt, mint fecske tán a szomszéd tíz holdját is átvehe- a levert jészkit? Nem lehet az, ha ti. özvegy asszony volt a szomszéd, isten van az égben, nem tudta a gyeplőt tartani. Az ő Pedig lehet az. A fecske fészkit is

asszonya más, latolgatta János az leverik, pedig arról mindenki tudja,

esélyeket, öt magát bármi érné — az hogy isten madara, ötvenen túl volt már akkor János, és Csak az emberi fészekleveréshez „hatvan felé hazafelé“ — az ő assza- többen kellenek. Kell hozzá egy bírósági végrehajtó. Kell a végrehajtó védelmére egy, két, három, négy rendőr, aszerint, milyen maturájú a kilakoltatandó emberfecske, csíp-e, rúg-e, harap-e, vagy csak jajveszékel. Kell a város tisztiügyészségének embere. Kell egy közigazgatási funkcionárius, aki átveszi a kiürítendő területet, s hogy a zsellér vissza ne térhessen, ami a köztekintélyt köznevetség tárgyává tenné, levéteti az ajtót és az ablakokat. Kell egy községi bíró, aki mint népjóléti intézmény bedugja valahová a megföldtelenitett jobbágyokat, és helyet keres a cókmókfaiknak. Kell egy bérautó sofőrrel, amely a hatalom képviselőit kihozza a pusztára, ötven kilométerre a várostól, és a rendcsinálás után viszszaviszi őket. Kell végre egy városi fogat, két napra, egy kocsissal és két arra termett férfival, aki a cellecullát majd fölrakja a kocsira, a végrehajtó intésére, és leszedi róla, a községi bíró parancsára.

Hát ez a sok hadinép kiérkezett a barna homokra. Rendőr csak egy, annak se volt egyéb dolga, csak a szemét törülgetni. Mert nincs az a szőrösszívű ember, aki azt száraz szemmel megállhatta volna, amikor a méhrákos, anya felült a vackán, belemártotta az ujját a tükör alatt a szenteltvíztartóba, és először magára vetett egy keresztet, aztán az urára, aki a kanapé sarkában gubbasztott, aztán a gyerekekre, akik álltak karajban a szoba közepén: a nagyja csüggedt topogással, az apraja feszült kíváncsisággal szopván az ujját.

— Az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében .. a

— Nini, — mondom — hiszen itt nem öt gyerek van, hanem hét.

— Kettő velencei — magyarázta a rendőr.

Igen, tudom már, gyámságba vett lelenc-gyerek. Mint gazdasági befektetés. Nem hoz annyit, mint a disznó, de nem olyan lutri.

— Ezeket hova lakoltatják? — kérdem az urakat.

A vállukat vonogatják, és kivonulnak tanácsot tartani a pitvarba.

— Teljes lehetetlenség — mondja a gazdasági felügyelő, akinek az volna a hivatása, hogy átvegye az impériumot a kiürítendő putri fölött. — Biztos vagyok benne, hogy a polgármester úr mindnyájunkat elcsapna, ha megtennénk.

Ebben mindenki egyetért. A végrehajtó úr nem győzi a szemüvegét jujkálni és sürgetni a városi delegátusokat, hogy találjanak valami emberi megoldást.

A felügyelő kiiritl Jánost.

— Menyi volt az idei termés?

— Harminckét mázsa — nyögi az ember.

Gyors fejszámolás következik.

— Elég maguknak fogyasztásra meg vetőmagnak tizenhét métermázsa.

— Nagyon ölég — csillan föl a remény az emberfecske tört szemében.

— Akkor annyit meghagyunk, tizenöt mázsát pedig beszállítunk, — mondja a felügyelő.

— Egy esztendeig aztán nem követelünk magától semmit —, teszi hozzá az ügyész —, addig majd csak összeszedi magát.

A hálálkodást itt tán még rosszabb hallgatni, mint a jajgatást. A községi bíró szava felharson.

— Zsákjai vannak-e kendnek?

■— Csak lyukasak.

— Hát szerezni köll. Kölcsönbe. Sebesen.

Hatan hat felé szaladnak a szomszédokhoz. Segít nekik a rendőr is, a kocsis is, a sofőr is.

Ránk homályosodik, mire istennek ajánljuk egymást. A szentjános bogarak gyújtogatják az egyelőre adómentes mécsest a cserjéken.

— Mibe került ez a rendcsinálás? kérdem az urakat.

Azt felelik, körülbelül száz pengő. A végrehajtót kivéve, senki se kap kiszállást díjat. Csupa dologi kiadás a száz pengő.

Ki fizeti ezt?

Természetesen a végrehajtott, Földhözragadt János. Ennyivel több lesz a terhe.

— Gondolják, hogy jövő ilyenkorig azt ts kinyögi a többivel?

— Dehogy. A többit se, az istenadta.

Csönd lesz. Megint én szólalok meg.

Ti mindnyájan jó emberek vagytok. Azok is, akik nektek parancsolnak. Hát akkor ki itt a rossz?

Halkan, vonakodva felelnek. Azzal, amivel mindig, mindenütt a magyar élet egész vonalán szokás.

— A rendszer .. -.

Igen, a misztikus, a megfoghatatlan, a torkonragadhatatlan, a legyőzhetetlen Rendszer, a ködből való rettenetes kőszikla.

A Szegedi Művelődési Központban van elhelyezve a múzeum, ahol mindenki megtekintheti az egykori igazgató régészeti munkájának az eredményét.

Fotó: =-.tt—

Az élenjáró szlovák folklór együttesek az országos rendezvényeken is kiválóan szerepeltek. Fotó: *=tt—s

A „Vadvizek” című verseskötet űrügyén

(BESZÉLGETÉS OZSVALD ÄRPÄDDAL)

Ozsvald Árpádnak legújabb verseskötetében, a Vadvtzek-ben találjuk a „Fragmentum“ című költeményt. A költő gyermekkorát sóvárogja vissza ebben a költeményben, s mint mondja: „színes dobozokba rakosgatja emlékeit“. A nosztalgikus hangból az idő mindent elsöprő hatalmát is kiérezzük, az időét, amely megőrli a régi dolgokat, s újakat teremt Itt a földön. A költő lelkében ott élnek a gyermekkor emlékei, az elvesztett Éden, amely többé vissza nem térhet, hiszen a költő felett is eljárt az idő. Ozsvald Árpád tulajdonképpen ma is, most is azt írja, amire elkötelezte magát, midőn több, mint 20 esztendővel ezelőtt, első önálló verseskötetében ,a „Tavasz lesz újra, kedves“ben vallotta: „Ez a föld, ez a táj nyitotta szóra hallgatag ajkam__“ Az a

föld és az a táj azóta sokat változott, s maga a költő is mélyebbre ás verseiben, mint akkor. Népe örömét és bánatát azonban ma is a magáénak érzi, nem szakadt el és пещ tudna elszakadni a szülőtáj erős kötelékétől.

Költészetéről röviden megállapíthatjuk: az új szlovákiai magyar lírában különleges helyet foglal el Ozsvald Arpád. Többé-kevésbé 6 fejlődött a legegyenletesebben, az 6 költészete őrzi a legegyenletesebben a népi hangra épült líra kontúrjait, lehetőségeit. Szándéka tiszta és megszívlelendő volt: úgy írni, úgy beszélni, ahogyan a parasztok beszélnek, a föld fiai. Ez az alaphang végigvonul egész költészetén, mégsem vezette zsákutcába, hiszen világlátása kitágult, érdeklődése egyetemessé lett. Költészetének érettebb szakaszában a leíró hang fokról-fokra lényegült át gondolati költészetté, világot, emberiséget átfogó komplexummá. Így találta meg a sajátos látásmódot, amely a reális életjelenségeket, gondolatköröket szinte kozmikussá tágítja. Felkerestük a költőt s megkértük, beszéljen költői pályafutásáról, életéről, munkásságáról:

i— Idestova közel harminc esztendeje jelennek meg verseim a lapokban, folyóiratokban <— mondotta a költő. — Nyolc verseskötetem és egy ifjúsági regényem jelent meg eddig. Tízéves korom óta írok verseket, a csurgói gimnáziumban szoktam rá a versek és az egész irodálom Izére. Sokat voltam egyedül, de soha sem unatkoztam, mert a természet ezerarcú és színű világa mindig felkeltette érdeklődésemet. Szülőföldemet és a garammenti tájat, ha elkerültem is onnan, mindig magam előtt látom. Ez adta az első élményeket a versíráshoz is.

— Sok embernek vigasz s megváltó erő a költészet. Mit jelent neked, aki nemcsak olvasod a verseket, de írod is?

i— Egy bizonyos önkifejezési formát, amelyben élményeimet, látomásaimat sorokba tördelhetem. Hosszú időn át érlelődik meg bennem a vers témája, alaphangja és csak akkor bocsátom útjára. Képletesen szólva, csak akkor teszem le az olvasó asztalára, ha a vers nekem is tetszik. A versekhez szerintem nem kell magyarázat, elő- vagy utószó. Vagy megállnak a saját lábukon, minden mankó nélkül, vagy kiperegnek az idő rostáján. Sohasem törekedtem a teljességre. Minden versem újrafelfedezése a dolgoknak, tárgyaknak, embereknek.

— Hogyan látod ma a szlovákiai magyar lírát?

— Azt hiszem a lírai utánpótlás

mindig erős oidala volt és lesz a csehszlovákiai magyar irodalomnak* Nemzedékek, korosztályok egész sora váltotta egymást a felszabadulás óta egészen máig. Egy-egy antológia útnak bocsátott egy sereg költőt. Ezekből mindig kiemelkedett három-négy, egyéni hangot megütő és esztétikai értékeket felmutató költő. így van ez most is, ma is. Tóth László és Kulcsár Ferenc szerkesztésében már a kiadóban van az új antológia „Megközelítések“ címmel. Bár nem az én dolgom körképet adni és párhuzamokat vonni, szerintem a líra útja a göröngyök ellenére is egyre jobban felfelé ível.

•— Sok költő felfelé tör, a magasba. Te inkább lefelé ástál, a mélybe, az életet tápláló gyökerekhez? Miért?

— Továbbra is a világ és az ember kölcsönös kapcsolatát, a népmesék és mítoszok, az anyanyelvi hagyományok mindenkire ható és szinte szavakkal kifejezhetetlen varázsát próbálom képekben és jelekben elmesélni, elmondani, megeleveníteni. A világ tökéletesebb megismerése, a tapasztalatok továbbadása is egyfajta önkifejezés, mely a mélyben megbúvó gyökerekből táplálkozik. Sajnálnivaló ember az, aki a gyökereket maga tépi el és a szülőföld tiszta forrásaiból nem merít.

A „Vadvizek“ immár hetedik kötete Ozsvald Árpádnak. Ez a költészet férfikorának betetőzését is jelenti, bizonyos megállapodottságot, körülhatároltságot, mindazon jegyek kialakulását, amelyek a költő egyediségét őrzik. Természetesen mindez nem jelent bejegesedést, önismétlést, vagy lezártságot. A tehetséges költő útja nyitott s Jó ösztöne megtalálja a helyes irányt, a továbblépés lehetőségét. Költészete azonban már őrzi kirajzolódó arcmását .— s—> végérvényesen.'

„Ki fejti meg a korsóba rejtett írást? Ki ássa ki a homokba némult bálványokat?“ — kérdi a költő Hajnalban című versében. Hiszen — folytatja versét: „akár az ember — a tárgyak is keresik önmagukat“. Igaz és mély gondolatok, ozsvaldi telitalálatok e sorok. A költő kötetének legszebb verseiben gyermekkorát, ifjúkorát temeti-slratja, de mumifikáíja is ezt a világot, mint halottaikat az óegyiptomiak, amelyek bár múmiaként maradtak fenn, üzenetet hagytak az utókorra. A költő többet hagy, színes és kavargó emlékrengeteget. Jó volna hinni, hogy évtizedek múltán akad majd ember, aki kíváncsisággal törli le az idő porát a sorokról és a szülőföld szeretetében, a humánumban és a mély emberi megrendülésekben megérzi a költőt, aki az utókorra is gondolt, amikor ezeket a sorokat irta: „Rakosgatom emlékeimet, (színes dobozokba) rakja Így kincseit a gyermek.“ Emlékeit rakja sorokba a költő, amelyek elfutnak, mint „kövek között a víz“, de megmaradnak a költészetben, hogy valljanak annak, aki tudja a varázsigét és tisztelettel olvassa a sorokat.

Dénes György

яШЯШ m