Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-28 / 30. szám

1979. Július 28.

SZABAD FÖLDMŰVES,

SÄGI TÓTH TIBOR:

(PETŐFI SÄNDOR HALÄLÄNAK 130. ÉVFORDULÓJÁRA)

Tízesztendős voltam, amikor a karácsonyfa alatt több más ajándék társaságában egy vaskos könyvet is találtam. „Petőfi összes költeményei“ — ez állt aranyló betűkkel a címlapján. Akkoriban még nem kedveltem a verseket, és Petőfiről is minimális, igen hézagos ismereteim voltak. A vaskos kötet odakerült a könyvespolcra. S én sokáig feléje sem néztem.

Tizennégy esztendős koromban lettem először — szerelmes. S talán mer{ így van megírva a Szerelem Nagykönyvében, én is, mint annyi más szerelmes fiatal, versben akartam kiönteni érzelmeimet szívem választottjának. Ekkor jutott eszembe Petőfi. „A szabadság és; szerelem költője“ — ennyit már akkor is tudtam róla. Belelapoztam a könyvbe, s már olvastam is:

„Ez a világ amilyen nagy,

Te, galambom, oly kicsiny vagy;

De ha téged bírhatnálak,

A világért nem adnálak!“

Drága jó Petőfi! — kiáltottam fel lelkesülten — a számból veszed ki a szót! Kimásoltam a verset a vaskos Petöfi-kötetböl, s elküldtem első szeta varázsolnt a valóság nagyon is realisztikus képeit, aki olyan varázslatos Csodahárfán játszott, amelyen megszólaltak a szerelem és a hazaszeretet ezernyi érzelmet kifejező húrjai.

Boldog voltam, amikor az iskolában végre részletesebben is megismerkedhettem a költő életével és eldicsekedhettem tanáromnak, hogy 117 Petőfikölteményt tudok emlékezetből. Miután ismeretessé váltak előttem a költő-géniusz hányatott életének legapróbb epizódjai is, már éreztem, tudtam, hogy soha senkit, akinek valaha köze volt vagy köze lesz az irodalomhoz, a költészethez, nem fogok tudni annyira szeretni, mint őt.

Ma már közhelyszámba megy, ha üstökösként emlegetjük a szabadság és szerelem páratlan dalnokát. Pedig — sajnos — a hasonlat nagyon is találó. Valóban üstökösként tűnt fel 6 költészetünk és történelmünk egén, ha rövid életét és költői alkotómunkájának rövid hét esztendejét hasonlítjuk a csillagokhoz. De költészetének nagyságrendjét, egyedülvalóságát, rendkíoüliségét és mégis egyszerűségét tekintve, állócsilag 6, vagy ha úgy tetszik, örökkévalósággá merevedett,

A, nagy költőnek sok szobra, emlékműve van Európában. Ez a felvétel a segesvári Petőfi Sándor emlékmúzeumban készült, ahol a nagy költő hősi halált halt.

relmemnek. Ma már aligha tudnék rá visszaemlékezni, milyen hatással volt a kislányra ez a kedves Petöfi-költemény. Rám azonban lenyűgöző volt a hatása. A Petőfi-kötet lett a legkedvesebb, féltve őrzött olvasmányom és egymás után olvastam el szerelmes és hazafias költeményeit, a gyengédség, a fel-feltörő érzelmek, a lobbanékonyság és a tettrekész hazaszeretet, az egyszerűség és a zsenialitás e remekbe szabott, örökbecsű alkotásait.

Valahol a lelkem mélyén mindig élt a vágy: de jó lenne ilyen gyönyörű költeményeket Irntl De aztán valami mindig azt súgta: a költészetnek ezeket a magaslatait, melyeket Petőfi tehetséggel, az egyszerűséggel és közérthetőséggel párosítva minden erőlködés nélkül érte el, jómagam még csak megközelíteni sem lennék képes. Nem írtam tehát verseket, nem akartam utánozni Petőfit, a költőt, de az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy Petőfit, az embert, annál inkább. Maradtam hát Petőfi alázatos és lelkes olvasója, a költő bálványozója, szellemiségének szerény követője. Felejthetetlen élményt jelentettek számomra Petőfi csodálatosan, lenyűgözően szép költeményei, mert egyszerűségükben is a vizuális megjelenítés csodálatos, kényszerrítő erejével hatottak rám. „Kis lak áll a nagy Duna mentében“ — olvastam a feledhetetlen sorokat és lehúnyt szemem előtt megjelent a költő által anynyira szeretett családi fészek barátságos képe. .flyári napnak alkonyulatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál“ — alig ért fel agytekervényeimbe a költői gondolat, máris megjelent előttem a kanyargó Tisza, a békés folyó, majd a vadul zúduló ár. Trombita harsog, dob pereg / Kész a csatára a sereg. / Előre!“ — s gondolatban már a csatatér elevenedett fel előttem. S így sorolhatnám a temérdek szebbnél-szebb költeményt, melyek nem csak gyönyörködtetni tudtak engem, hanem valami megfejthetetlen, de magától értetődő tiszteletet, csodálatot, odaadást ébresztettek bennem a költő iránt, akt a szavak, a ritmus és a rímek muzsikájának segítségével számomra álomvilággá tudfényét soha nem vesztő üstökös, amely' nemzedékek számára fogja mutatni a helyes utat.

Szeretem Petőfit, mert szegény volt és a külső cicomák helyett a belső érzelmek, a barátság, a szeretet, a szerelem, az álhatatosság, a helytállás mércéjével mérte az embereket. Szegény volt, de nem tudott megalázkodni, nem tudott hízelegni, nem tudott árulóvá válni semmilyen földi javakért, jólétért, egyént boldogulásért. Rokonszenves költeményének ,A farkasok dalá“-nak utolsó szavaival adta meg a hozzá hasonlóan földi javakban szegények, de szellemi értékekben gazdagok programját:

„Fázunk és éhezünk S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor.,.

De szabadok vagyunk!“

Szeretem Petőfit, mert nem tudott és nem akart fejet hajtani az önkény, az erőszak és az igazságtalanság előtt. Csak lelkesülten, együttérzően, életem programrészeként tudom •olvasni naplójából ezeket a remekbe

Petőfi szülőháza, Kiskőrösön

szabott gondolatokat: ,Az-on időben, mikor a lelkeket vették és jó drágán fizették, mikor egy gyalázatos görnyedés megalapított jövendő volt, én messze elkerültem a vásárt, és senki előtt még csak a fejemet sem billentettem meg, hanem álltam egyenes Ifivel, és fáztam és éheztem. Lehetnek ékesebb, nagyobbszerü lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtlenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, toliamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és írtam azt, mire lelkem istene ösztönzött, lelkem istene pedig a szabadság.“

Szeretem Petőfit, mert szerette a népet, amelyből fakadt, meglátta és megénekelte a jogtalanság béklyójába vert nép tengernyi gondját, baját és kifigurázta, pellengérre állította a cimkórságban szenvedő, a „hazának száz bajával" mit sem törődő, hanyatló csillagának bágyadt fényében ostobán, dölyfösen és tehetetlenül sütkérező magyar nemest. A nép iránti szeretete határozta meg szabadságszereiét, a szabadság iránti vágyát, olthatatlan szomját. A nép iránti szeretete vitte öt a csatamezöre, példaképe, a legendáshírű Bem apó oldalára, a segesvári ütközet színhelyére, mert meg volt írva a sors könyvében, hogy ott váljanak megdöbbentő, könynyekre fakasztó, visszavonhatatlanul tragikus valósággá látnoki szavat: „Ott essem el én, / A harc mezején,! / Ott folyjon az ifjút vér ki szívemből, I S ha ajkam örömteli végszava zendül, / Hadd nyelje el azt az acéll zörej, / A trombita hangja, az ágyúdörej ...“

Szeretem Petőfit, mert életműve mellett hányatott élete és tragikusan szép halála könyvtárnyi könyvnél tanulságosabb számomra és mindenki számára, aki emberi módon kíván élni.

’Szeretem Petőfit, mert a tisztaság ragyogó piedesztáljára helyezte a legszebb, legnemesebb, ám annyiszor megcsúfolt emberi érzést, a szerelmet és a magyar irodalom kincsestárát a legszebb szerelmes költeményekkel ajándékozta meg. Szenvedélyesen tudott szeretni, mert tudta, hogy csak úgy érdemes. Szent volt számára a szabadság is, a szerelem is. Nem tiszavirágéletű szerelmekre, titkon elcsattanó csókokra, kiábrándító ölelésekre vágyott, hanem igazi szerelemre, egész életre szólóra, az életet megszépítő, örömet adó, tettekre, munkára serkentő szerelemre. S ez a vágya beteljesülést nyert, amikor Szendrey Júliával köthette egybe életét. A szenvedélyes, őszinte szerelem szaval lüktetnek a feleségéhez 'Irt egyik legszebb költeményében:

„Szeretlek, kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Amint embernek csak Szeretni lehet.

Kívüled rám nézve Nincs élet, nincs világ,

Te szövődöl minden Gondolatomon át.“

Szeretem Petőfit, mert nem tudott hajbókolni. Csatasorba szólított mindenkit a haza, a szabadság, a becsület védelmére. De lobbanékony indulatának ezernyi villanásával sújtott mindazokra, akik a nehéz időkben a haza boldogulása helyett egyéni boldogulásuk útját egyengették. Republikánusnak vallotta magát, és kiadta a jelszót: ,Akasszátok föl a királyokat!“ Katona (volt, de szatirikus tolla hegyére tűzte a harc helyett formaságokkal fontoskodó felettesét. Ostorozta a szájhősöket, a tettek gyilkosait és forradalmi hévvel szólt hozzájuk:

,,Megint beszélünk s csak beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen." Szeretem Petőfit, mert elképzelni sem tudom, hogy lehetne őt nem szeretni. Lehet vitatkozni költészetéről, össze lehet hasonlítani niás nagyok költészetével és lehet hódolni költészetének, emberségének nagysága előtt. De nem lehet vitatni költészete fiatalságát, sőt örökifjúságát, korszerűségét, a szónak abban a legnemesebb értelmében, hogy nem lesz kor, amelynek embere számára Petőfi költészete ne jelentene örökérvényű filozófiai, erkölcsi, emberi igazságokat.

Szeretem Petőfit, mert küzdelmes élete, tragikus halála nem volt hiávaló. A szent eszmék, amelyekért küzdött, amelyekre életét tette fel. napjainkban nyer- Fotő: — tt— ne к beteljesülést.

Az elnyomott népek nagy költőjére emlékezünk

PABLO NERUDA 1904—1973

Minden időben voltak olyan bátor kiállású irodalmárok, akik az elnyomott népek szabadságáért forgatták a tollat, bátran szembeszállva az elnyomókkal, kizsákmányolókkal. Latin-Amerikában az igazszavú költők közé tartozott Pablo Neruda Lenin- és Nobel-díjas költő, aki ha élne, most lenne hetvenöt éves.

A költő a Pablo Neruda nevet a kiváló cseh fró, Ján Neruda iránti tiszteletből vette fel. Neftali Ricardo Peyes Basoalto néven született a chilei Perralban. Egész fiatal korában kezdett verselni. Alig volt tizenöt éves, amikor egy pályázaton díjat nyert. Santiagóban végezte az egyetemet, ahol francia nyelvet tanult és ezáltal megismerkedett a világ egyik legjelentőseb nemzetének irodalmával. A fiatal költő egy ideig pedagógusként dolgozott, majd diplomáciai küldetést vállalt. Mint diplomata a szabadságáért harcoló spanyol nép országában Is töltött be küldetést és az ottani élmények, tapasztalatok örökre bevésődtek leikébe. Talán a forrongó spanyolországi események zökkentették ki az „ember magányosságának“ a gondolatából. Az 1937-ben megjelent kötete a spanyol nép harcát Jellemzi, s egyben tiltakozást a fasizmus ellen. Az emberi jogokat eltipró fasizmus gyűlölete érlelte kommunistává, s közvetlen az első világháború után mint a kommunista párt jelöltjét beválasztották a chilei szenátusba. De mindössze három évig képviselte hazája dolgozóinak érdekelt, mert a Jobboldali puccs után megfosztották mandátumától.

A jobboldal uralomra jutása PABLO NERUDA:

után a chilei nép nagy fia kénytelen volt elmenekülni hazájából. Az elkövetkezendő években bejárta a fél világot. Tartózkodott hazánkban, a Szovjetunióban és más európai országokban mfg az önvédelmi önkéntes száműzetésből 11952-ben) visszatérhetett hazájába. A költő tollal, a szó fegyverével harcolt egy igazságosabb, demokratikusabb rend megteremtéséért. A sokévi fáradhatatlan munkásságuknak az eredménye az lett, hogy létrejött Chilében a Népi Egység Kormány.

Az amerikai imperializmus által támogatott fasiszta erők nem tűrték a demokratikus rendszert és barbár támadást intéztek a törvényes Allende kormánya ellen. A katonai junta ragadta magához a hatalmat, s megölték a demokratikus köztársaság elnökét Allendét, a költő nagy barátját. Neruda bár már nagy beteg volt, mégis tollat ragadott, s utolsó versében újból megírta a fasizmus vádiratát. Csak néhány nappal élte túl az álmait keresztül húzó fasiszta junta uralomra jutását és 1973 szeptember huszonhetedikén örökre távozott az élők sarából. A junta még a halottnak sem kegyelmezett és a chilei nép nagy költőjét csak néhányan kísérhették el utolsó útjára.

Az igazszavú költőnek csak a teteme került a sírba, szelleme, társadalomformáló írásai belevésődtek az emberek tudatába, s így költészete, amely az emberi Jogokért, a dolgozó népért szállt síkra tovább él és örök figyelmeztető, a fasiszta veszély ellen.

—tt—

A négerekkel táncolva

(Részlet)

Földünk négerei, az Újvilágnak ti adtátok a sót, ami hiányzott: négerek nétkül nincs lelke a dobnak, négerek nélkül nem zengnek gitárok.

Meg se mozdult Zsenge Amerikánk, míg egyszerre, mint a pálma, felsudárlott, mikor egy néger pár világra szülte a vérrel és varázzsal teli táncot.

S minekutána törte annyi ínség s nádvágástól a talpán alig állott és sertéseket őrizett az erdőn s cipelt súlyos kövekkel teli zsákot és szennyesek piramisát kimosta s megmászott, felmálházva, annyi hágcsót s az útfélen szült egyes-egymagában és tányért és kanalat sose látott s a verés mindig több volt, mint a bére, s elnézte, hogy eladják a húgát ott, és egy századig őrölte a lisztet s hetente egyszer lakott jól az áldott, és mindig csak loholt, mint az igásló.

Szabadon, egyenjogúan élnek

Olvasóink közül nem mindenki tudja, hogy a Német Demokratikus Köztársaság területén szorb nemzetiségűek is élnek. A szláv nyelvcsaládhoz tartozó szorbok nagyon régen telepedtek le a jelenlegi lakhelyükön és a nagy német tengerben is megtartották nemzetiségüket.

A szorb lakosság létszáma napjainkban alig több mint százezer. Mintegy száz esztendővel ezelőtt kezdtek szervezkedni a főleg földműveléssel és kézművességgel foglalkozó szorbok, kulturális téren különböző körökbe tömörülve tevékenykedtek. A kisebb-nagyobb csoportok 1912-ben egyesülték és Domovina néven nemzeti szervezetet alakítottak, amely hivatva volt irányítani politikai és kulturális életüket. Rövidesen virágzásnak indult a kultúra fejlesztése, ápolták gazdag népművészetüket és sokoldalúan művelődtek.

A szervezet virágzó életének Hitler uralomra jutása vetett véget. A fasiszta rendszer meg akarta nyerni a szorbokat saját céljainak. Voltak, akik meginogtak, de legtöbben a demokrácia hfvei maradtak, s ezért 1937-ben feloszlatták a nemzeti szervezetet, és sokan kerültek közülük koncentrációs táborokba, végül a barbár fasizmus likvidálni akarta a szorb lakosságot.

Az üldözésnek a felszabadulás vetett végett, és újból egyenjogúságban élhettek a szorbok. A hivatalos szervek segítségével szorb tanítóképző

nyílt és rövidesen megindult a gyerekek anyanyelvű oktatása. 1948-ban, még az NDK megalakulása előtt újból megalakították a Domovina nemzeti szervezetet. Az NDK első alkotmányának 11. cikkelye kimondja a szorbok egyenjogúságát és elismeri a Domovinát mint politikai és kulturális szervezetet a német demokratikus állam keretében. Juraj Grós, a Domovina szervezet elsőtitkára, az NDK Nemzeti Frontja, a Nemzeti Tanács Elnökségének tagja többek között elmondta, hogy szabadon, egyenjogúságban élnek, a szervezetnek közel száz népművészettel foglalkozó műkedvelő csoportja tevékenykedik. Természetesen van hivatásos népművészeti együttesük, színházuk, és szorb nyelven napilapot is adnak ki.

Októberben ünnepük a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulóját. Ennek kapcsán az NDK bratislavai kulturális és tájékoztatási központjában kiállítás nyílt, a szorbok szabad és egyenjogú fejlődésének három évtizedéről. A sokszínű kiállításon a látogatók fényképeken szemlélhetik meg a szorbok gazdasági és kulturális életét, színpompás népviseleteiket, és a Domovina szocialista nemzeti szervezet sokirányú tevékenységét, továbbá ki vannak állítva a szorb nép gyönyörű hímzései, varrottasai és népviselete.

A kiállítás augusztus 8-ig tart nyitva.

— ttr-