Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1979. december 28 12 Art Buchwald (1 Az évnek ez az időszaka alkalmas arra, hogy az apák leüljenek és bizalmas, négyszemközti megbeszélést folytassanak a fiukkal. — Fiam, anyád úgy érzi, hogy rossz apa lennék, ha nem avatnálak be az élet legfontosabb tényelbe. — Tesék apa, mondjad! — Először is szeretnék neked megmutatni néhány dolgot, amellyel találkozni fogsz az életben. Például ezt a tárgyat úgy hívják, hogy nyakkendő. — És mit kell vele csinálni? — Először is felveszed az inget, majd ezt a nyakad köré tekered, látod így. — És ez mire való? — Azt senki sem tudja biztosan. De ha kimész a nagybetűs életbe, az emberek elvárják majd tőled, hogy ezt viseld. Ez a tárgy a beérkezettek válasza a ti békejelvénytekre. — Elég viccesen néz ki. És mi van még apa? — Ez itt fiacskám, látod, egy öltöny. Most meg mit nevetsz? — A kabát ugyanolyan anyagból készült, mint a nadrág. Ez aztán teljes képtelenség. — Igen. A kabát ugyanolyan, mint a nadrág, és a külvilág elvárja majd tőled, hogy napközben ezt viseld. — De hát a nadrágba élt vasaltak. Az mire való? — Efelől nem vagyok egészen bizonyos. De most már, hogy felnőttél, tőled is el fogják várni, hogy élesre vasalt nadrágot viselj. — Te jó Isten, mi jöhet még ezután? — Fiam, szeretném, ha komolyan vennéd, amiről most beszélgettünk. Lehet, hogy már korábban meg kellett volna magyaráznom neked ezeket a dolgokat, de nem akartam tönkretenni az iskolaéveidet. Hidd el, amit most mondok neked, az nagy hatással lesz mindarra, amit a későbbekben cselekszel. — Ne haragudj apa, be kell Ismerned, hogy nyakkendőt még szabályos öltönyt viselni nagyon fura ötlet. — Mehetünk tovább? Ezek a furcsa külsejű bőrtárgyak a cipők. Van valami fogalmad róla, hogy mire használják őket? — A leghalványabb ideám sincs. — Felhúzod őket a lábadra, hogy azokat megvédd az éles tárgyaktól. — Én nem akarok ilyesmit viselni, apa. Inkább vállalom a kockázatot. — Nem is tudom, hogy mondjam meg neked fiacskám, de a legtöbb helyen megkövetelik a felnőttektől, hogy cipőt viseljenek. — Nézd apa! Ha akarod, én viselek nyakkendőt, sőt még az élesre vasalt nadrágot és zakót is, de azokat az ostoba bőrdolgokat nem húzom a lábamra. — Cipők fiam, cipőnek hívják őket. Hidd el, hozzá fogsz szokni. Egy kis idő után még meg is szereted és suvickolnl is fogod őket. — Csak nem azt akarod mondani, hogy ezeket még tisztogatni is kell? — Nem kell, de akkor jobban festenek, és tovább is tartanak. Nézd, it van ez a pár zokni, vedd fel és... — Mi az, hogy zokni? — Azt a cipő alatt viseli az ember, hogy a bőr fel ne dörzsölje a ílábbőrt. — Épp most mondtad, hogy a cipő a lábam védelmére szolgál. — Feltéve, hogy zoknit is viselsz alatta. Fiacskám, ne nehezítsd meg a dolgomat. Talán nem valami pompásan magyaráztam el neked az élet megváltoztathatatlan tényeit, de hidd el, hogy az igazat mondtam. — Sajnálom apa, csak tudod, ahogy így egyszerre a nyakamba zúdult ez az egész, meg vagyok döbbenve a csodálkozástól. — Akkor talán ennyi elég is volt egy napra. Holnap majd beszélek neked a borotváról. — Borotva? Ez aztán egy oltári fura szó! к ravasz nyúl «fcXXXXXXXXXXXXXV4XXXXXXXX\VCSÄNSVSC^VSX4XXXVVW>ÄVSX*4XXXXXXXXV4XXXXXXXXXXXXXXXX>XXXXXX4XXVSXVXXXXXXV4Ä> falrafirkälA s A göndör kutya Szabad foglalkozás van az óvódéban. A gyerekek játszanak. A szőke, kékszemű kisfiú a „fodrászszalonhoz“ közeledik: — Az én apucikám hozott nekem egy szép, fekete, göndör kutyust. Göndörnek hívjuk. Ekkora, — mutatja, s szeme csillog a boldogságtól. — Az semmi —- vág közbe a néhányéves „fodrásznéni“ — nekünk farkaskutyánk van, jó nagy. Meg macskánk is, kettő. — A nagyinak meg van pocája és nekem ígérték a farká-á-á-t — dicsekedett a kis Ilonka. Mit sem törődve azzal, hogy a fodrászfésű tépi a haját. A kisfiú szomorúan odébbállt. De nemsokára kitört belőle: — Az én apucikám nekem hozta a Göndört. Ugatni is tud. Tejet adok neki. És talán csak a hideg téli szél süvítette irigykedve: — Az semmí-M-I.. .1 (PJP) KORONÁZÁS — Anyu, nem tudtam, hogy te meg vagy koronázva! — ?! — Apu tegnap azt mondta, hogy amikor elvett, tiéd lett a teremtés koronája. (Orosz népmese) Egyszer a medve rálépett a nyűi tyúkszemére. — Jaj, jaj! Segítség! Meghalok! — siránkozott a nyúl. Megijedt a jóhiszemű mackó. Megsajnálta a nyulat. — Bocsáss meg, kérlek! Véletlenül léptem a lábadra. — Ml hasznom a te bocsánatkérésedből! — jajveszékelt a nyúl. — Láb nélkül maradtam. Hogy jogok tudni most már ugrándozni? Fogta a medve a nyulat és elvitte a barlangjába. Bekötözte a lábát és lefektette a tapsifülest. — Jaj, jaj! — üvöltött a nyúl, bár nem is volt olyan nagy baja. A medve gyógyítgatta a nyulat. Reggel, mikor felkelt, ez volt az első kéddése: — Hogy van a lábad? Gyógyul? — Szörnyen fáj! Tegnap már jobb volt, ma meg úgy szaggat, hogy talpra sem tudok állni. Amikor pedig a medve elment az erdőbe, •a nyúl levette a kötést a lábáról és ugrándozott a barlangban. Ellustult a nyúl, nem csinált semmit. Nyűgösködni kezdett, morgott a medvére. — Miért csak répával etetsz engenm? Tegnap répa, éa megint répa! Megnyomorítottál és most éheztetsz? Édes körtét akarok meg mézet! Elindult a medve körtét meg mé zet keresni. Útközben összetalálkozott a rókával. — Hová mész, Misa, ilyen gondterhelten? — kérdezte a róka. — Megyek mézet meg körtét keresni, — s mindent elmondott a rókának. — Várj csak! Neked orvosért kell mennedI — Hol találok én orvost? — kérdezte a medve. — Nem is kell keresned. Tudod-e, hoay én már két hónapja a kórházban dolgozom? Vigyél el a nyálhoz, én egy-kettőre talpra állítom. Elvitte a mackó a rókát a barlángjába. A nyúl meglátta a rókát. Reszketni kezdett. A róka ránézett és azt mondta: — Baj van, Misa! Látod, hogy tört öt a hideg? Elviszem őt magammal a kórházba. Ott van a farkas, б a lábbetegségek szakértője. Mi, ketten majd kigyógyítjuk a nyulat. A nyúl erre szaporán eliszkolt. — Mád egészséges is! — mondta a róka. — Nohát! Az ember holta napjáig tanulhat — jelelte a jóhiszemű medve és elnyújtózott az ágyán, hogy végre jól kialudja magát, mert míg a nyúl nála lakott, ő maga a padlón aludt. Oroszból fordította: Sági Tóth Tibor Három-négy év múlva mér belenő! GYEREKSZÁJ — Ha én is odáig ugrok, mint a fiúk, lehetek katona? — Te is lehetszl — hangzott a válasz. A kislány szeme felragyogott, s ügyesen beállt a sorba. A fiúk közé... Sacit a kék pizsamájában fektet- Zsuzsi embert rajzol. A nagymama ték le Éjszaka nyöszörgött, anyja figyeli hároméves unokáját: megnézte, baj történt, hát úgy alva — Miért rajzolod a fülét olyan átöltöztette, a sárga pizsamát adta messze a fejétől? rá hároméves lányára. — Hogy külön is megmoshassa. мсг-мпишт л v Reggel Saci felébred és hosszan (k. a.) ..MEGMONDLAK nézi a sárga pizsamát. — Anya... Űsz van? A KIS KATONÄK Gabi most került át az óvodai nagy. A napocska melegítette az óvoda CS8k odasügía az 6vőnéni csoportba. Dicsekszik: játszóterét. A hangoskodó gyerekcso- .' _ ... — És ha farkast játszunk, és én port a távolugró-pályák körül verő- milldi árulkodók Ügye nem 8jLz? vagyok a farkas, nem is félek ma- dött össze. Az óvónéni kimérte a tá- _ ® ® volságot, külön a fiúknak, külön a lá-JÄTÉKOS FOGKRÉM „Engem nem szeret a tanító néni” Daninál büszkébb kis elsős nem akadt a környéken. A hátitáskája narancssárga, a tornazsákja szilvakék, ő maga pedig rendes, tiszta és boldog. Az első napok vidámsága azonban hamarosan lelohadt. Alighogy hazaért, máris bújt ki a narancssárga hátitáska kantárjából, és rá se akart nézni többet. Az érthetetlen változást, ha már nagyon érdeklődtek az oka felől, kurtán magyarázta. — Nem szeretem az« iskolát, mert engem nem szeret a tanító néni. — Hát ezt meg honnan veszed? — Nem szeret, mert nem hív fel. — Jelentkezel? Persze, hogy jelentkezem, de a tanító néni mégsem hív fel. — Danikám — magyarázta az anyja —, a tanító néninek biztosan valami oka van rá, hogy nem hív fel. — Oka van rá. Az, hogy nem szeret. Dani tehát megsértődött. A sértődésnek eredménye is lett. Hamarosan megérkezett az első — no nem fekete, de kék pont, és az első figyelmeztetés, hogy a kisfiú rosszul viselkedett. Ekkor határozta el Dani édesanyja, hogy bemegy az iskolába. A tanító néni hatalmasat nevetett, amikor megtudta, hogy miről van szó. Gondolta 6, hogy Dani haragszik rá, amiért nem mindig őt felelteti, de hogy ennyire... mindenesetre nagyon jó, hogy az anyja figyelmeztette, gondja lesz rá, hogy kibéküljenek. Nem telt bele két nap és Dani ragyogva jelentette: — Nagyon szeretem az iskolátl-gy-A jól fűtött meleg nappaliban játszanak az óvodások. A kis Zsuzsa gamitóll ♦ nyoknak. A Duna felett szuperszónikus re- — Fiúkl Aki katona akar lenni, sülőgépek gyakorlatoznak. Egy lég- eddig kell ugrani robbanás után Kriszti a nagymamá- jelölt vonalra. hoz fordul: — Mi volt ez, Nagyi? — Láttad, repülőgép. Csak megy, egyre feljebb, egyre feljebb... Kriszti félbeszakítja: — Értem, most beverte a fejéti ♦ Vera, négyéves, téli tájat fest. Az égből piros hó hull. — Miért piros a hó? — kérdi apa. Vera megvonja a vállát: — Az ég tévedett. A nagyóvodások állatkertben volteilt. — No, láttál minden állatot, Marika? — kérdi anya. — Nem, egyáltalán nem láttam tücsköt. Katika nézte, nézte, tott a tanítónénihez: Nem, Zsuzsikám, menj szépen játszani. A kislány odafut Petihez: mutatott a kt- ~ Tudd Peg' hogy nem vagy°k árulkodós! És ha még egyszer ezt mondod, megmondalak .. .1 majd odafu(plavec) A IWt Ul MODERN MESE FOGHOZAS Péter rendszertelenül mosta a fogót. Egy napon arra ébredt, hogy fáj a foga. Az anyukáját riadtan ébresztete fel: „Fáj a fogami“ — Elmegyünk a fogorvoshozl — ajánlotta az anyukája. Az úton Peti kibírhatatlanul jajgatott: — J^j ... jaj, de szaggatl A fogorvos megvizsgálta a fájó fogat, és azt mondta: — Ez a fog menthetetlen! Peti felordított: v— Ne húzzák ki a fogamat ... I — Szerencsére akkorára nyitotta a száját, hogy pillanatok alatt kihúzták a fogát. Az elszenvedett fájdalmak után Peti megfogadta, hogy ezentúl minden reggel és este fogat mos és kevesebb cukorkát eszik. Sereghy Zoltán, tanuló Komárom (Komárno) wvwwwws/wwvww A GYERMEKÉVBEN MINDENT SZABAD
