Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
1979. december 29. SZABAD FÖLDMŰVES Helyszín, egy dél-szlovákiai vasútállomás. A kettes számú peronon hangyabolyként nyüzsögnek az emberek. A fiatalok, főleg a tanuló ifjúság, kisebb-nagyobb csoportokba tömörülve élénk eszmecserét folytat. Idősebbek is vannak ott jónéhányan, egyesével, esetleg kettesével, lézengnek a fiatalok által forrtiált szigetek között. A villanyóra tizennégy óra harminc percet mutat. Recsegés, ropogás vegyül az élénk hangzavarba. Majd a hangosan beszélő, a határváros felé induló személyvonat beállását jelzi. A csoportok kissé megbomlanak. De csupán egy-két fiatal válik meg továbbra is összetartó csoportjától és a beálló, még mozgásban levő személyvonat kiszemelt kupéjának fogantyújába kapaszkodik. Egyébként nyugalom van. Nincs tülekedés! A csoportokba verődött fiatalok arcán nyoma sincs a helyfoglalással járó izgalomnak. Űk biztosak a dolgukban. Talán ezért oly udvariasak és előzékenyek a korosabb utazók iránt. Az utazóközönség tehát rendkívül fegyelmezetten viselkedik a vonat beállásának pillanatában. Az idősebbek sem tolakodnak, sőt, talán a kényelmes utazás reményében, szinte hihetetlennek tűnő nyugalommal és öreges tempóval másznak fel a kiszemelt kupéba. — Van itt szabad hely? — hallatszik a kérdés innen is, onnan is. Csak néhány helyfoglaló fiatal szánja meg az öregeket és igennel felel. A többség kárörvendő mosoly kíséretében és a még üres padok ellenére azt állítja, nincs! A ráncos képű, deres hajú nénik és bácsik vándorútra kelnek. Tülekednek, tolakodnak a kupékat időközben elözönlő és gyakran csípős megjegyzéseket is tevő, s a lefoglalt ülőhelyek felé igyekvő fiatalok között. S mindaddig, míg az új típusú előzékenységnek ezek az áldozatai le nem mondanak arról, hogy az évek terhét cipelő testüket pihentetve, utazzanak. A tülekedés, tolakodás mindenkinek, tehát a fiataloknak is bosszúságot okoz. Ezért javaslom a határváros felé utazó fiataloknak, hogy keressenek az eddginél jobb megoldást. A megszokott kupéknak az általuk „kisajátított“ padjaira, de feltűnő helyréi szereljenek fel csak csavarhúzóval leszerelhető fémtáblát,, amely pápaszem nélkül is olvasható betűkkel adja tudtára mindenkinek, hogy a hely foglalt! ' Feltételezhető, hogy az idősebb utazó polgárok jelesre vizsgáznak majd előzékenységből. A kupék peronjának falához vagy a padok végéhez tapadva és elnézést tükröző mosollyal fogadják majd a vonat indulása előtt két perccel a foglalt helyekre beszálló, sajnálatra métló, fáradt fiatalokat. pat— Sületlen érvek A minap a Zempléni Szót nézegettem, s az egyik cikk címén megakadt a szemem. Ez nem is csoda, mert a szóbanforgó cím — Válasz a „Ki süt nekünk lágy kenyeret“ című cikkre irt bodrogszerdahelyt kritikára — érdekesnek ígérkező cikket jelzett. A „Választ" a királyhelmeci pékség vezetői és dolgozói küldték a bodrogszerdahelyi Szűcs Máriának és azoknak, akik a kenyér minőségét kifogásoló személyhez „bűntársként“ szegődve .bátorkodtak“ az általuk jogosnak vélt bírálatot aláírásukkal ellátni. Az esetleges félreértések elkerülése végett hangsúlyozom: a vitatott kérdésben, illetve annak megítélésében nem akarok döntőbíró lenni. Hiszen nem eszem a királyhelmeci pékség kenyerét, annak ellenére sem, hogy annak minőségét az állami minőségi felügyelőség 81 pontban állapította meg. A több mint négyszáz kilométeres távolságról beszerzendő jő kenyérbe ugyanis bele törne a fogam. Csupán a feltételezhetően jogosnak vélt vagy esetleg „rosszindulatú intrika szüleményeként“ is elkönyvelhető bírálatra adott nyilvános válasz lényegét nem tudom sehogy megemészteni. De lássuk csak a válasznak az emészthetetlen töredékeit: „... ha a bírálók olyan nagy szakmai tudással rendelkeznek, hogy kétségbe vonják a kenyérsütés technológiájának betartását, szívesen vennénk, ha ellátogatnának pékségünkbe és bemutatnák szakembereinknek, hogyan kell jő kenyeret sütni“ — olvasható a pékség válaszában. Majd egy további töredék a bírálók jószándékát vonja kétségbe, mondván: „... de arra is gondolunk, hogy a bodrogszerdahelyt bíráló hozzászólás vajon nem egy rosszindulatú intrika szüleménye-e, hiszen eddig Bodrogszerdahelyről soha nem érkezett panasz.“ Az említésre méltó utolsó töredék így zárja a kérdést: „Végül pedig, de nem utolsó sorban, azt is eláruljuk, hogy az állami minőségi felügyelőség a tervezett 75J5 ponttal szemben 81 pontban állapította meg termékeink minőségét". őszintén mondom: nem hiszem, hogy a válasszal sikerült megnyugtatni a bíráló hozzászólók kedélyeit. Mert ugyebár helyénvaló az lett volna, ha a királyhelmeci pékség illeté-Javíthatatlan lakók Д terasznak becézett párkányi ** (Štúrovo) lakótelepen található az A/7-es tizenkét emeletes ház. Impozáns épület. Persze, van ott még egy másik tizenkét emeletes ház is. S a két „felhőkarcoló“ úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra. A kettő azonban semmiképpen sem téveszthető össze. A megkülönböztethetőségről még a beköltözést követő napokban gondoskodtak a ház szemfüles gyerekei. Lényegében a lépcsőházig három ajtó zárja el a lakókat a külvilágtól. Illetve csak zárta. S éppen abban van az A/7-es ismertető jele, hogy a lakókat és a látogatókat, no meg a hátborzongató szelet is, már vagy két hónapja tárt ajtók fogadják. Igaz ugyan, hogy a külső, vagyis a bejárati ajtó néha csukva van, de az egész üvegbetét, amit valószínűleg a csintalan gyerekek kitörtek, valahol a szeméttelepen hever. A középső ajtónak a sarkát is letörték, s azt jószándékú emberek elvitték talán azzal a céllal, hogy használható alkalmatossággá formálják. A harmadik, vagyis a lépcsőházba nyíló ajtó üveglemezét csak a keret fogja valahogy össze, s így az ajtó nyitása és csukása azzal a veszéllyel jár, hogy a bűntelen halandót sújtja az üveglap kiesésével járó anyagi teher. Tehát hallgatólagos megegyezés alapján ezt az ajtót senki nem nyitja és csukja. Állítólag van ebben a házban mosókonyha is. De el van zárva a lakók elől. Az utóbbi hetekben olyan hírek keltek lábra, hogy addig nem is lesz kinyitva és a bejárati ajtók sem lesznek rendbehozva, míg a lakók meg nem javulnak. De vajon nem jobban szolgálná a feltételezhető javulást azoknak az elmarasztalása és a károk megtérítésére való kötelezése, akiknek családtagjai az említett károkat okozták, mint a hatvan család ridegnevélése? Vagy talán az „egy mindenkiért mindenki egyetért“ elvhez igazodunk? Ez is egy módja a megoldásnak. Szenvedjen mindenki, ha bűnrészes, ha nem! Csak van egy bökkenő! A lépcsőház lehűlésével a lakások is lehűlnek, és a hidegek beálltával sok kés vezető dolgozói a helyszínen, tehát Bodrogszerdahelyen, á bírálókkal való személyes kapcsolaton keresztül győződnek meg a kritika jogosságáról vagy alaptalanságáról, s a teljesség kedvéért esetleg meghallgatják a vitatott kérdésben semleges magatartást tanúsító kenyérfogyasztókat is. A magabiztosság lényegében az erények közé tartozik. Á válaszból is, bár egy kissé fölényeskedő hangnemben, de lényegében a pékség dolgozóinak magabiztossága érződik ki. Van azonban egy régi közmondás, melyszerint „A tiszta búzában is akad konkoly“. Vajon annyira biztosak a ktrályhelmeci pékek a dolgukban, hogy mégcsak feltételezni sem merik — még a bíráló szó hatására sem — azt, hogy termékeik közé, úgy elvétve, vagyis néha-néha „Jconkoly“ is, tehát kifogásolható kenyér is kerülhet?! Ehhez eléggé nagy bátorság kell, mert még a fémjelzett pékségekben is előfordul — ha nem is a pékek, hanem a liszt minősége miatt —, hogy a kenyér minősége a megszokottnál jóval rosszabb. A panaszokat tehát nem lehet sületlen érvekkel elintézni. Főleg nem a minősítési pontok tálalásával, mert hiszen nem pontokkal, hanem kenyérrel él az ember. —hó— hőenergia távadagolására lesz szükség, és így nemcsak a lakók, hanem a társadalom is károsodik. A lakóközösség átnevelését szerintem sokkal jobban és gazdaságosabban meg lehetne oldani, ha már arra mindannylah, tehát megkülönböztetés nélkül rászorulnak. Aránylag közel van a Duna. A mosókonyhát nélkülözni lehet! Ki kellene tehát jelölni mielőbb egy bizonyos Duna-szakaszt — A/7-es számmal díszítve — a javulásra ítélt lakók nagymosására. A bejárati rés elé — esetleg társadalmi munkában — áthatolhatatlan barikádot építhetnének, hogy a lakókat védelmezzék a hidegtől, mint a gondos méhész a méhcsaládokat. S akit kiszőlít a kötelesség, az használjon kötélhágcsót. S így elérhető lesz még az is, hogy az A/7-es ház lakói a tömegsportból jelesre vizsgáznak. Es megjavulnak! Mert, mint azt a közmondás is bizonyítja: „ép testben ép lélek lakozik“. ^-ká—> HIÁNYZIK A HARMADIK? — No, hogy telt el a hét? — kérdezi a Párkány (Štúrovo) felé haladó személyvonat utasainak egyike a velem egy pádon szoroskodó ismerősétől. — Mint a többi — szűri foga között a szót a mellettem ülő, kissé borostásképű éltesebb szaki. — Nincs munkátok? — Annak csak örülhettek, ha a kereset megvan. — Azzal talán nincs Is baj — vélekedik a szaki, de azért valami még sincs rendjén. Ott ténfergünk már hetek óta egy befejezetlen épület körül öten, három munkás, egy mester és egy fiatal mérnök. Anyagot nem kapunk, mert azt ahhoz az új építkezéshez szállítja a vállalatunk — mármint a Pozemné stavby —, ahol új pénzforrásra bukkant, s amely mellesleg fedezi majd a ml épületünk befejezésével járó költségeket is. — Hát mit tudtok csinálni napokon keresztül? firtatja a másik. — Ide-oda lődörgünk, de többnyire kártyázunk. No meg bosszankodunk a mester és a mérnök örökös kelepelése miatt, Állandóan vitatkoznak valamin. •— A mester a gyakorlat igazát a fiatal mérnök pedig az elméletet védi. — Tenni kellene már valamit! A vonat fékezése vetett véget az érdekes beszélgetésnek. Galántára értünk és mint azt a beszélgetésből kivettem, utazótársaim az állomás előtt várakozó nagymácsédi autóbuszra igyekeztek. Vajon mit is lehetne tenni? — morfondíroztam magamban. S arra az egyszerű következtetésre jutottam, hogy az említett építkezési vállalat akkor cselekedne helyesen, ha az ilyen félbehagyott építkezések mielőbbi befejezéséhez megteremtené az összes feltételeket, s a munkások és a vezető dolgozók számarányát is ésszerűbben szabályozná. S ha ezt képtelen megtenni, akkor legalább egy további technikussal növelje a felügyelők, illetve munkavezetők számát, hogy a mester és a mérnök végnélküli vitáját felválthassa a két máriásozó „hármasfogat“ harmonikus együttélése. — roly— Sötétedik. Az autóbusz lassan döcög velünk a gidres-gödrös országúton, V.-ig mindössze tizenöt-húsz perc az út, az utasok többsége mégis szundít egyet. Az előttem ülő fejkendős nénikék beszélgetéssel siettetik az idő múlását. — Te Julis! Hallottad már, hogy a Bözsit otthagyta az ura? — így az egyik. , — A Bözsit? Melyiket? — élénkült fel Julis néne. — Hát a Németet, tudod, ott laknak a kacsaúsztatónál. A „cifrát“, no! Még dohánytöréshez is kicsípte magát. — Ja, azt. Szegény Bözsi... — De nem bírta ám ki sokáig az a tróger ura. Megszlopálta a haverjaival a sok pénzt, aztán visszajött. — Visszajött? — Vissza, a szégyentelen. Már megint,]■ — Szegény Bözsi... A jobbomon ülő fiatalasszony vállát megrázza a nevetés. Magam is elmosolyodom: vajon miért sajnálják jobban azt az asszonyt: mert otthagyta a férje, vagy mert megint visszajött? Előttünk meglibben az egyik fejkendő, Julis néne rendreutasító pillantással végigméri a fiatalasszonyt. — Na kuncogj, Rózsi, kihívod magad ellen a sorsot. Még megérheted, hogy a drágálatos Jenőkéd az egyik héten téged ver el, a másikon meg a fizetését. Rózsinak megmerevedik az arca, nem szól, csak elbiggyeszti az ajkát és kibámul az ablakon. A kanyaron túl már látni lehet V. sápadt fényeit. Mikor a faluvégi kocsmához érünk, Rózsi Óvatosan megböki a vállam, Egymásba kapaszkodó férfiakat látok, az egyik lógó kézzel húzza maga után a kabátját. Óbégatásuk túlharsogja a motorzajt: Csaplárosné, száz szál gyertyát...“ Bólintok, és akaratlanul is kicsúszik a számon: Szegény Bözsit — Bözsi? — néz rám csodálkozva a fiatalasszony, aztán elneveti magát). — Ezek őket várják — biccent a cihelődő asszonyok felé. Az autóbusz fékez, a sofőr bekapcsolja a villanyt. Csak most veszem észre, hogy az utasok többsége pukkadozik a nevetéstől. (kádek) Viselkedj jól „Az igazságot a tyúk is kikaparja“ tartja a közmondás. Természetesen, képtelenség lenne azt hinni, hogy erre a detektívmunkára mindegyik alkalmas — például a főtt tyúk is. Azoknak a tyúkoknak, melyek Pityót bajba sodorták, éppen ez a fogyatékosságuk: kíméletlenül megfőzték és megették mind a kettőt. A dolog azzal kezdődött, hogy a fiatalember meglátogatta a távolabbi faluban lakó barátját. Éppen Istvánnapot ünnepeltek, s Pityó rózsás hangulatban ballagott hazafelé. Nótázgat-^ va vonult be falujába. Mire hazaért, irgalmatlanul megszomjazott: s hogy szomjúságának fura következménye lett, annak tulajdonképpen a kocsma az oka: miért nem tart nyitva Istvánnapkor...? A kocsma zárva volt, így Pityó számára egyetlen lehetőség maradt: ha szomját akarja oltani, kopogjon be Ferkó cimborája ajtaján, hátha megszánja és ad neki egy pohár bort. Így is cselekedett, de Ferkó nem nyitott ajtót. Talán nincsenek itthon? — csóválta a fejét. Újra kopogott, de erre is csak a tyúkok kezdtek kotkodácsolni az ólban. Ez végleg eldöntötte sorsát. Az ördög tudja, mi történt, szomjúsága egyszerre elmúlt, s helyette akkora éhséget érzett, hog$ majd elharapta a nyelvét. Mintha ott, ahol a gyomra van, egyszerre kilyukadt volna, ugyanakkor paprikáscsirke-illatot is érzett a levegőben. Pityó a gyors elhatározások embere, nem sokat teketóriázott, kinyitotta az ólajtót és pár pillanat alatt kitekerte a két szóbanforgó tyúk nyakát." Közben ezt dünnyögte: „rosszul fogták a nyakát, sej, a nyakát, elgágította magát“ ... Mivel Pityó nem tartozott az ügyes tolvajok közé, rajtacsípték. Később ügyével a nemzeti bizottság foglalkozott. — Miért csináltad ezt a butaságot? — kérdezte tőle a helyi nemzeti bizottság elnöke, amikor beismerte bűnét. — Éhes voltam — válaszolta. — Elittam a fizetésem, otthon sem volt pénz i. • Megtérítem a kárt... i—i Azt hiszed, ezzel minden rendben lesz? Nagyszerű! Megfizeted a kárt, aztán újra eliszod a pénzed és újra kölcsönveszel két kotlőt, s amikor a felügyelő nyomára bukkan a „kölcsönzőnek“, akkor te kegyesen megtéríted a kárt. Hát nem barátom. Először is most azonnal megígéred, hogy többször nem iszod el a fizetés séd, azután..s De hol is dolgozol? —i A műszaki szolgáltató vállalat* nál. — Megígéred, hogy becsületesen dolgozol, és a fizetésed rendes ember módjára a családodnak adod. <— Ígérem. >— Figyelmeztetünk, hogy módunkban áll ellenőrizni, mennyire állód a szavad. — Nem lesz rá szükség. — A válasz keményen és őszintén hangzik. — Akkor várj kint a folyosón. A bizottság egy csomó szempontot figyelembe vesz, elsősorban azt, hogy jó munkás, hogy családos ember, ettől az esettől eltekintve, nem volt még rá panasz stb., csak ezután hívják be. — A bizottság úgy döntött — kezdi az elnök elvtárs, — egyelőre nem büntet meg keményebben. Bűnödet beismerted, s ez enyhítő körülmény. Nyilvános megrovásban részesülsz, ezenkívül a kárt is megtéríted. Meg vagy elégedve?! — Igen. Csak azt szeretném tudni: a megrovás a helyi hangszórón történike-e. i— Nem —■ válaszol az elnök. A vétkes felkapja a fejét és ha^ kan csak ennyit kérdez: <•—. Elmehetek? ■— Igen. Viselkedj jól, a viszontlátásra. —t A viszontlátásra. —nt—• Utazgatunk Egyszer kényelmesen, máskor fél lábon állva, mert annyi hely sincs a túlzsúfolt kupékban, hogy az ember úgy istenigazáb'an talpra álljon. Ho^y félreértés ne essék, ünnepélyesen kijelentem: ezt nem panaszként szántam, mert higyjék el, hogy amit az ember már megszokott, arra nem panaszkodik. S abban is van palami igazság, hogy a tömegsportot ápolni kell. A fél lábon állás pedig sport, mégpedig a javából. Bosszantóbb az, hogy az utazó embernek gyakran a leves többe kerül, mint a hús. Mert vajon mit is csinálhat az ember, amikor az „eredménymutató tábla" azzal biztatja, hogy a Párkány felé induló egyik gyorsvonat nyolcvan, a másik pedig negyven percet késik?! No, mit? — Gyarapítja a resti bevételét. Először csak módjával. Egy korsó sör vagy két deci bor ereiéig. Másodszor már a kísérő árának a leguberálására is sor kerül. De ez még csak hagyján. Párkányban folytatás következik! Mert hát mit is tehet az utazó ember, ha a párkányi állomás előtt nem lát pirosra festett városi autóbuszt?! A várakozással betelik a pohár, majd ki is csordul a bosszúság, ha a befutó autóbusz vezetője közhírré teszi, hogy csak fél óra múlva indul' a város, az otthon felé. Mit tehetne egyebet, mint jobbra néz, balra néz, s ha tiszta a levegő, vagyis a testi épségét nem veszélyezteti a tilosba hajtás, akkor jelenése van az út menti kiskocsmában egy korsó sör s az azzal párosuló kísérő társaságában. Könyörögve kérem az utasforgalom szabályozó hivatalait, ne hagyják, hogy elkárhozzunk, ■ javíthatatlan pazarlókká váljunk. Cselekedjenek annak tudatában, hogy a takarékosság elmélyítésének gyakori hangoztatása nemcsak a villanyáramra, hanem az idővel és a pénzzel való takarékosabb gazdálkodásra is vonatkozik. Ígérem, ha jó szándékú intézkedésekkel kezdik az új évet, vagyis ha fogadalmat tesznek az új év küszöbén, hogy egy kissé jobban az utazók malmára hajtják a vizet, akkor Szilveszter éjszakáján, nulla óra nulla perckor — meghitt családi körben — egészségükre ürítjük a poharat. —pk—i
