Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1979. Йесетбег 29, ,Hézagok1 a tervteljesítésben A mezőgazdasági termelés fellendítését, dolgozó népünk élelmiszer igényeinek kielégítését programok körvonalazzák. Társadalmi követelmény, hogy a termelésben a tudományosműszaki vívmányok meghonosítására, a hatékonyság növelésére s az élelmiszerek minőségének szüntelen javítására törekedjünk. A állattenyésztés termelésének fellendítése mind a feldolgozó ipar, mind közélelmezésünk szempontjából felbecsülhetetlen jelentőséggel bír. Tény azonban, hogy étrendünk közegészségügyi tekintetben némi módosításra szorulna. Ez azonban csak napjaink óhaja. Feltételezhető, hogy a rövid és a hosszútávú tervek — programok — a jövőben még jobban arra ösztönzik a mezőgazdasági üzemeket, hogy több zöldséget, gyümölcsöt, tejet és más kedvező hatású élelmiszert termeljenek a fogyasztói piac részére és a napjainkig nem kis bonyodalmat okozó kereskedelem ezeket a termékeket az ország minden tájára eljuttatja. A „hézagot“ természetesen jó minőségű húsáruval vagyunk kénytelenek kitölteni. Ez indokolttá teszi a hústermelés szüntelen növelését. A tervek tehát napjainkban s a jövőben is számolnak a hústermelés hatékony növekedésével. Ez megmutatkozik a mezőgazdasággal szemben támasztott követelményekben is. A közelmúltban a galántai járásban arra kerestem magyarázatot, hogy mi az oka a tej- és a húsforgalmazás lemaradásának, visszaesésének. Imrich Kaprinai elvtárs, a jmi főmérnöke lehetőséget nyújtott rá, hogy apróléköosan megismerkedjek a tényekkel, vagyis a forgalmazás problémáival. ELLENTMONDÁSOK A járás háromnegyedévi termelési mérlege azt mutatta, hogy a múlt év hasonló időszakához viszonyítva az árutermelés nem kielégítő. Például némely gazdaságokban 156—250 literrel csökkent az egy tehénre jutó tejhasznosság és közel hatszázezer literrel maradtak le a tervteljesítéstől. A hasonló feltételek között gazdálkodó üzemeknek az egy hektárra számított tejtermelése az eltelt kilenc hónapban 498—840 liter között ingadozott, míg a járási átlag 633 liter volt. Ismeretes, hogy a CSKP kongresszusain és plenáris ülésein nyomatékosan hangsúlyozták a szarvasmarha-tenyésztés fellendítésének szükségszerűségét, a járásban mégsem érték el a meghatározott színvonalat, mert ezt az elégtelen szaporulat nem tette lehetővé. A hízómarhák napi átlagos súlygyarapodása negyvenkét grammal volt kisebb, mint a múlt év hasonló időszakában, ugyanakkor a takarmánytápok fogyasztása helyenként hihetetlen méretet öltött. A Tornóci (Trnovec n/Váhom) Állami Gazdaságban például 4,16, a Velký Grob-i szövetkezetben pedig 3,04, ugyanakkor a zsigőrdjban (Žiharec) 1,26, a sóksze- Iőceiben (Selice) pedig 1,83 kiló takarmánytápot használtak a marhahús kilójának a termeléséhez. Nyilvánvaló, hogy nemcsak objektív, hanem szubjektív okok is előidézték a tápok aránytalan fogyasztását s ez a vezetés és az ellenőrzés hibája. Kaprinai elvtársat nemrégen iktatták be a jmi főmérnöki tisztségébe. Valóban sok problémát, fejtörést okoznak részére a tervteljesítés fogyatékosságai, mégis bízik benne, hogy a vágómarha és a tej forgalmazását terv szerint teljesíthetik. A borjúelválasztás gyenge átlaga azonban kedvezőtlenül befolyásolhatja a járás 1980-ra előirányzott árutermelési tervének ritmikus teljesítését, ugyanakkor veszélyeztetheti a törzsállomány felújítását is. RENDELLENESSÉGEK A SERTÉSTENYÉSZTÉSBEN Megállapítottam, hogy a járásban a vágósertés forgalmazási tervének teljesítése okozza a legnagyobb gondot, mert a feldolgozó ipar és a fogyasztói piac növekvő igényeihez igazodva ennek az ágazatnak legnagyobb a feladata. Tíz évvel ezelőtt (1970) például 9125, jelenleg (1979) pedig 17 ezer 600 tonna vágósertés eladását Irányozza elő részükre a terv. Ez kétségtelenül nagy „felfutás“. A fejlesztés ütemét természetesen helyeseljük, hiszen ki kell elégítenünk a piac igénveit. A termelés fellendítéséhez azonban számtalan tényező egvüttes hatása szükséges. Ezen tényezők egyike a férőhelyek bővítése. Vajon történtek-e téren intézkedések? Az állami terv a járás mezőgazdasági üzemel részére — a hatodik ötéves tervidőszakban — hetvennyolc ezer hatszázharminc tonna vágósertés eladását Irányozza elő. A jmi a főtervet évente lebontotta a gazdaságokra. Természetesen figyelembe vették az adott lehetőséegeket, vagy a tervek korábbi teljesítését is. Például ebben az évben megállapították, hogy az előirányzott tervből 1900 tonna vágósertés forgalmazása hiányzik. Ennek okai többféle tényezővel magyarázhatók. A sok közül csak kettőt említek. Nem volt elegendő a férőhely, és a gondozásban is hiányosságok mutatkoztak. A hátrálékot tehát 1980-ban kell behoznia a járásnak. A terv teljesítése a hatodik ötéves tervidőszak utolsó évében csak akkor járhat teljes sikerrel, ha bővítik a férőhelyeket, rendet teremtenek a kocaállományban, létrehozzák a tenyésztés és a hizlalás kedvező takarmányozási és egészségügyi feltételeit. Mindezek jelentős mértékben befolyó-• solhatják a kocára jutó malacelválasztást és a hizlaldák benépesítését s végeredményben a forgalmazási terv sikeres teljesítését. A termelés és a tervteljesítés elemzése bizonyította, hogy az ellések száma a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 0,06-tal csökkent. E téren a leggyöngébb eredményt a farkaséi (Vlőany) szövetkezet érte el. Ennek okaira egy másik írásban térek ki. Vitán kívül, hogy a korábbinál gyöngébb malacszaporulat és, a kocára jutó választási átlag jelentősen befolyásolja a termelést és a forgalmazást. A lemaradozó gazdaságok mellett természetesen élenjárók is vannak. Köztük említhetjük a šoporňai, a felsőszeli (Horné Saliby), a deáki (Diakovce), a zsigárdi, valamint a sellyei (Sala) szövetkezetét. Ezek a gazdaságok példásan teljesítik a termelési és a forgalmazási tervet. A sellyei szövetkezet például tíz tonna vágósertést ad közellátásunkak terven felül s a többletért megkapja az 1980. január 1-től érvényes felárat. KIK ÉS MIÉRT MARADNAK ADÓSAK? Főleg azok a gazdaságok maradnak adósak, amelyek év közben jó minőségű, nagy haszontulajdonságú kocákkal nem töltötték fel törzsállományukat. Ezt mindenképpen hanyagságnak kell minősíteni. Sokan közülük a sertéstenyésztés könnyebb, de kockázatosabb módszeréhez folyamodtak. Átmeneti kocákat válogattak ki a hízók közül, ahelyett, hogy jó haszontulajdonságú biológiai anyaggal népesítették volna be a törzsállományt. A helyzet ilyen értelmű áthidalása természetesen sikertelenül végződött, mert a szedett-vetett átmeneti kocák nem termelték meg a tervteljesítéshez szükséges malacot. A tudományos-műszaki haladás időszakában a fenti „módszer“ nem segíti, hanem gátolja a termelés fellendítését. Azt is mondhatnánk, hogy nem úgy értelmezték a sertéstenyésztési programot, ahogyan kellett volna. Elfelejtették, hogy a program nem cél, hanem eszköz a tervteljesítésben. Feltételezhető, hogy ez tanulság marad azok részére, akik görcsösen ragaszkodtak a termelés elavult módszereihez. A vezető dolgozóknak arra kell törekedniük; hogy végre rendet teremtsenek a tenyészanyag-nevelésben s ugyanúgy a haszonirányzatú tenyészetek kocatörzsállományának felújításában. Abból kell kiindulni, hogy a vezetés, illetve az Irányítás joga mellett a vezetők ellenőrzési kötelességgel is rendelkeznek. A jog és feladatkör teljes betöltése adja savát, borsát a termelés szervezésének és a forgalmazás tervszerű teljesítésének. Ha járási méretben a kocára jutó malacelválasztás — évi átlagban — kéthárom darabbal növekedne, akkor nem okozna gondot a hizlaldák feltöltése s az irányítás, az ellenőrzés, valamint a gondozás színvonalasabbá tételével a súlygyarapodási átlag is lényegesen javulhatna. Abból kell kiindulni, hogy járási méretekben a hízóra számított napi súlygyarapodás a kerületi átlaghoz viszonyítva egy-két dekával lett kevesebb s az 1976—79-es években egy kiló sertéshús termeléséhez 4,11—4,28 kiló takarmányt használtak, ezzel szemben a kerületi átlag 3,96—4,07 kiló volt. Az adatokból nem nehéz kiszámítani, hogy a takarmány fogyasztása terén milyen tartalékok vannak a járásban. Az elmondottak kiegészítőjeként azt is el kell mondanom, hogy a járásban augusztus végéig több mint ezer sertés pusztult el s 18 ezernél több betegedett meg nemcsupán férőhely hiánya és az állítólagos gyenge minőségi takarmánytáp etetése, hanem a szervezés, az ellenőrzés, a gondozás és a takarmányozás fogyatékosságai miatt is. El kell ismerni, hogy a sertéstelepek zsúfoltsága miatt romlottak a tartási körülménnyek, ezért csökkent az állatok ellenállósága. Tény azonban, hogy az élenjáró gazdaságok ugyanazon tápokat etették, mint a sereghajtók. A különbség csupán az, hogy az élenjáró szövetkezetekben a vezetők többet foglalkoztak az emberekkel s azok körültekintő többletmunkával — hasonló termelési viszonyokban — jobb eredményt értek el s ez a többiek részére is jó példa lehet. JOBB FELTÉTELEKET! Tagadhatatlan, hogy a járásban az utóbbi négy évben a kocák részére egyetlen korszerű — új istállót sem építettek. A régi kocaszáliások felújításával mindössze 540 anyaállatnak készítettek elfogadható férőhelyet. A rendelkezésre álló korszerűtlen istállók eléggé széttagoltak. Hasonló a helyzet a hizlaldákkal is. Járási méretben 133 istállóban hizlalják a sertéseket. A legnagyobb hizlaldája — 1825 férőhely — a sellyei és — 1546 férőhely — a farkasdi szövetkezetnek van. Tehát a gazdaságok többségében 260—387 hízósertés elhelyezésére nyílik lehetőség. Akadnak olyan épületei; is, melyeket még ősapáink hoztak létre. Nem csoda tehát, ha a termelés munkaigényes és a költségek, a tápfogyasztás emelkednek. A kis hizlaldákban a munkafolyamat korszerűsítése, a tudományos módszerek meghonosítása, úgyszólván lehetetlen. A korszerű berendezéseket ugyanis a nagyhizlaldák részére gyártják. Ennélfogva a termelés az említett istállókban csak névlegesen nagyüzemi, valójában nem az. Áthidalni a helyzetet Napjaink feladata, hogy az adott — optimálisnak egyáltalán nem mondható — lehetőségek kihasználásával, körültekintőbb szervezéssel és ellenőrzéssel mindent megtegyenek a termelés fellendítésére s a tervben meghatározott forgalmazás lehető legjobb teljesítésére. Feltételezhető, hogy a közeljövőben elkészülnek az új létesítmények s ez enyhíti a helyzeten, javulnak a tartási körülmények, fellendíthetik а Ыйаlást, teljesíthetik a tervet. A járásban számba kell venni a lehetőségeket és meghatározni a legsürgősebb teendőket. Mozgósítani az állattenyésztés dolgozóit a tartalékok feltárására. A helyzet kulcsa az irányítók és a termelők kezében van. Bizonyítsák be, hogy képesek a helyzet áthidalására, és megalapozott programmal a termelés és a forgalmazás tervének a társadalom igényeivel párhuzamos sikeres teljesítésére. Hoksza István ISI bevált szakosítás A nagyüzemi mezőgazdasági termelés a szocialista mezőgazdaság sikeres jövőjének biztosítéka. Előnye, hogy a nagyüzemi feltételek között jobban érvényesülhet a szakosítás. A Komáromi (Komárno) Állami Gazdaságban a hatvanas évek elején vezették be a etrmelés szakosítását. Nos, az azóta eltelt több mint másfél évtized eredményei, tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a szakosítás helyes volt, növelte a termelés hatékonyságát. Az ágazatok közül a baromfitenyésztés szakosítása érte el a legjobb szintet, ez vált be legjobban. Az igazgatóságon felkerestem Nagy Antal főállattenyésztő mérnököt, aki tájékoztatott a baromfitenyésztés szakosításának eddigi tapasztalatairól. Elmondotta, hogy a szakosítás előtt csaknem minden mezőgazdasági termelési ágazattal foglalkozott, ami nem volt ésszerű és gazdaságos. Ezek után az állami gazdaság vezetősége a pártszervek irányításában határozott lépéseket tett a szakosított baromfitenyésztés kiépítésére. E határozott lépés után kezdődött a gazdaság feltételei között a baromfihús nagyüzemi termelése. A férőhelyek biztosításával korántsem oldódtak meg a baromfitenyésztés szakosításának problémái. Sőt, a kezdet-kezdetén komoly gondot okozott a vezetőknek, a szakembereknek a brojler baromfi hizlalásához szükséges alapanyag beszerzése. Hogy elindulhassanak a megkezdett úton, maguk kezdték az alapanyag keltetését. „Evés közben jön meg az étvágy“ — tartja egy régi közmondás. Valahogy így volt ez az állami gazdaság baromfitenyésztésében is. A brojlerek iránt a lakosság körében egyre nagyobb volt a kereslet. A gazdaság és a baromfitenyésztés szakemberei az 1967-es év utolján módot találtak rá, hogy az egyre növekvő követelményeknek megfelelő jó termelőképességű alapanyagot vásárolhassanak. Belgiumból hozatták be a Hubbardd húscsibe szülőpárokat. Ezeket öt-hat évig tartották. Ez nem volt olcsó alapanyag, ezért 1973-ban örömmel vették, hogy a Čierna Voda-i Baromfinemesítő és Szaporító Állomás öregszülő szinten behozta a „ROSS“ hibridet, s ezt sikerült meghonosítani. Attól fogva ebből az állományból szerezték be az alapanyagot. A hetvenes évek elején ez a fajta már lehetővé tette a baromfitenyésztés szakosítását. Erről Nagy Antal mérnök így vélekedett: „Az ágazatnak a teljes, nagyüzemi kiépítésére tulajdonképpen a hetvenes évek elején került sor. Nagy beruházás kapcsán hatvan-hetven ezres befogadóképességű szülőpártartó farmot és egy új, korszerű, évi hatmillió csibe keltetésére alkalmas keltető farmot építettünk. Ezekben az években emelkedett a napos csibe termelésünk mintegy hat-hét millióra. Ezt a termelési kapacitást az 1978-as évben új keltetők építésével tovább növeltük, és mintegy ' kilencmilliósra bővítettük“. A baromfitenyésztés szakosításában, főleg a hasznosság szempontjából is gazdag tapasztalatokra tettek szert. Ezek alapján az utóbbi esztendőkben új módszert vezettek be, a törzsállományt nemcsak egy, hanem két cik-> lusban kihasználják. A főállattenyésztőtől azt is megtudtam, hogy hazánk napos csibéből sok éven át behozatalra szorult. Az állami gazdaság irányítói és baromfitenyésztésének dolgozói a kedvezőtlen helyzeten szeretnének a lehető leggyorsabban javítani. A gazdaság évi napos csibe termelése kilencmillió darab — ez a mennyiség Szlovákiában a termelésnek körülbelül huszonöt százaléka. Partnereink száma nyolcvan-száz közötti. Nagy Antal mérnök említette, hogy a gazdaság irányítói a kiváló minőség mellett fokozott figyelmet fordítanak a termelés gazdaságosságára. Ezirányú törekvésük valóraváltása érdekében az utóbbi években „rajonizálták“ a naposcsibékkel való ellátást. A hetvenes évek elején a Komáromi Állami Gazdaság látta el naposcsibékkel a Kelet-és Közép-SMovákiai kerület baromfihús termelőit is. Az utóbbi két évben csak a nyugat-szlovákiai kerületbe szállít. Így például a komáromi, dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) és a lévai (Levice) járást teljes mértékben ellátja napos csibével. A kerület többi járásába a napos csibo termelésnek mintegy harminc-negyven százaléka kerül. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nagyon is előnyös ez az intézkedés. Nagyobb összeget takarítanak meg a szállítás körzetesítésével, ugyanakkor a nagy távolság megviselte a csibéket és«károsan befolyásolta a minőséget hizlaláskor. A baromfitenyésztés szakosítása aj zonban nemcsak a naposcsibék keltetésével jövedelmező. A részleg dolgozói a múlt évben 140 vagon baromfihúst juttattak a dolgozók asztalára. Szükségesnek tartom megemlíteni azon mutatók teljesítését is, amelyek lehetővé tették a szakosítás dinamikus fejlesztését. A baromfitenyésztés dolgozói körülbelül 190 darab tojást és 125—130 naposcsibét termelnek tojónként. A brojlerhús termelésben 55—56 nap alatt 1,75 kiló súlyúra hizlalják a csibéket oly módon, hogy egy-egy kiló baromfihús kitermeléséhez 2,50—2,60 kiló takarmányt használnak. El kell mondani azt is, hogy e sikerek mögött nem csupán a korszerű berendezések, hanem nagyszerű munkakollektívák állnak, akik lelkiismeretes hozzáállással, szaktudással és jó munkájukkal naponta bizonyítanak. Kolozsi Ernő гамм «««мама IURVIKI Több mint szimpla fegyelem Dolgozó nők csoportja ült össze egy apró helyiségben. Közülük többen az emlékeikben kutatva, egymás szavába vágva beszéltek s közben jó ízüeket kacagtak. Szavaikból, visszaemlékezéseikből, közös gondjaikból összeállt a kép s kitűnt, hogy mindannyian a Trebič—Host'ovce szövetkezei zlatnái farmjának tehenészetében dolgoznak. Etetők és fejők, tagjai a szó cialista brigádnak. A vidám társalgás után körülnéztünk birodalmukban és közben arról Is megemlékeztek, milyen problémákkal kell megküzde niük. Katarína Vrábelová, a brigs'* Jozefina Šediová a borjakat eteti. vezetője munkatársairól így nyilatkozott: „Tulajdonképppen 1972-ben keltünk versenyre a büszke címért. Azóta gyökeres változás történt munkánkban. Segítjük egymást, vagyis mindent közösen végzünk. Itt már nem az a szokás, hogy ez az én, amaz meg a te feladatod. Nem azon van a hangsúly, hogy külön, vagyis személyenként ki, milyen teljesítményt ér el. Többről, az egész kollektíva becsületéről van szó, s ennek érdekében cselekszüftk. Előfordul, hogy valamelyikünk megbetegedik, vagy nyomős ok miatt nem állhat munkába. Ez természetesen nem okozhat zavart a termelésben. A kollektíva többi tagja helytáll és ezt magától értetődőnek tartjuk. A munkaszakasz termelési feltételei bizony nem a legjobbak. A kollektíva csak az elgőborjasokat gondozza és feji. Így az állomány szüntelenül változik, mert a frissfejősök ellése és a tejhasznosság ellenőrzése után máshová kerülnek. így állandó a „forgás“. Sok gondot okoz, hogy az elsőborjasok nehezen szokják meg a fejést, hánykolódnak, a fejőcsésze felrakásakor. Nagy erőfeszítést és ügyességet kíván amíg megszokják az embert és a fejőcsészét. Nem ritka eset, hogy egy-egy elsőborjast le kell kötni fejőshez, máskülönben elrúgnak bennünket. A brigád tagjai a rendkívül nehéz feltételek között Is sikeresen teljesítik a tervet. A. Stolariková, a telep állattenyésztője ezeket mondotta: „El sem hinné, hogy a borjakat hasonló gondozásban részesítjük, mint bármely anya saját gyermekét“. Előfordul, hogy éjjeleket virrasztanak át elléskor a munkahelyen. Ez több a szimpla fegyelemnél. Azt bizonyítja, hogy a brigád tagjai helytállnak s csak ezért érhetnek el kiemelkedő eredményeket. Pavel Matis