Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-22 / 51. szám

1979. december 22.

SZABAD FÖLDMŰVES

ANKÉT!—ANKČT! ANKÉT! — ANKÉT! ANKÉT! — ANKÉT!

Hajdani nyomortanyák helyén:

VIRULÓ ÉLET

Keserves körülmények között tengődött a falvak lakóinak nagy többsége a felszabadulás előtti évtizedekben. Kétszeresen vonatkozott ez a megállapítás a Szalánci hegység tövében, az Ondava és a Topľa folyók menti falvak lakosaira. Helyzetüket František Zupka, kommunista képviselő így rajzolta meg 1938-ban: „KI ne ismerné Haburovot, Kelet-Szlovákia nyomorának felkiáltójelét, ahol egy szobára hét személy, és egy ágyra négy és fél személy jut. Húst egyesek egyszer, némelyek kétszer esznek évente: azaz húsvétkor és karácsonykor. A megkérdezett 212 személy közül négy evett narancsot: kettő a katonaságnál, egy Amerikában és egy Belgiumban. Negyven családból csak négy mosakszik szappannal, de csak vasárnap.“ (Lásd: A CSKP és a földműveskérdés c. írásban.)

Nos, így nézett ki a szocializmus ellenségei által oly lelkesen védeti kapitalista rendszer, a burzsoá társadalom — milliók nyomorgatója, kizsákmányolója, jogtiprója. Ezen az áldatlan állapoton az úgynevezett „Szlovák Állam“ sem segített, sőt, ellenkezőleg: hálául Hitler „nagylelkűségéért“ — az ország szétverése után t— több családapa kényszerült a háborúra készülődő fasiszta Németországba. Nem véletlen tehát, hogy 1944 májusában Haburovból, Certiznéből és máshonnét sokan csatlakoztak — Piiékov és Daxner elvtársak vezetésével — a Csapajev-partizánbrigádhoz, pár hónappal később pedig Grecskó marsai felszabadító harci egységeihez.

Jelenleg a gazdag, egyesített Vranov—Hencovská-i Szlovák Nemzeti Felkelés Efsz működik e térségben. Elnöke, Bertalan Jakubov mérnök megpróbálta ecsetelni a kezdeti nehézségeket:

— A felszabadulást követő években a szegényparasztok, majd az újonnan földhöz juttatottak nehezen tudták megérteni a merőben új, teljesen Ismeretlen gazdálkodási formát, a szöA jelen pillanatban 2305 hektáros ez a közös gazdaság, nem csekély eredménnyel. Az utóbbi években a hektárhozam számos növényféléből a kétszeresére emelkedett, sőt a háromszorosára is. Teljesen megváltozott az anyagi-műszaki alap, fejlett az állattenyésztés. Manapság 33 hektár szántóra jut egy traktor. Az állattenyésztés jövedelmezősége a hétszerese a kezdetinek. Az idén például 250 fajtiszta kocát és 80 apaállatot értékesítettek, jó áron.

A hozzáértő, lelkiismeretes, fegyelmezett munka eredményei tükröződ-A

nek az efsz-tagok munkadíjazásában, életszínvonaluk emelkedésében is. (Valamikor a nincstelenek itt sómosással foglalkoztak__ma pedig havonta ezreseket visznek haza...). Eltűntek a pici ablakú, egészségtelen házikók, helyüket villaszerű, családiházak foglalják el. Míg az 50-es években a fiatalok hátatfordítottak a szövetkezetnek, a falunak, azóta visszatértek, s a közös gazdaságban találták meg igazi boldogulásukat. Hiszen a szövetkezet vezetősége nemcsak kereseti lehetőséget biztosít számukra, hanem nagy gondot fordít a kulturális- és sporttevékenységre, a tömegszervezetek, ifjúsági érekkörök munkájának érdekessé, vonzóvá tételére, sőt a fiatal házaspárok lakásproblémáját is igyekszik megoldani.

De megbecsüli azokat is, akik derekasan helytálltak a közös munkában, s ma már nyugdíjasok. Klubot nyitottak számukra, ahová eljárhatnak, s szórakozhatnak, művelődhetnek. A nők sem gondolták, hogy valaha még országot-viiágot járhatnak — ők voltak azelőtt a legjobban kizsákmányoltak, a letűnt kapitalizmusban. A közelmúltban jártak például a Szovjetunióban és a Német Demokratikus Köztársaságban, ahol nemcsak a testvéri barátság szálait erősítgették, hanem értékes tapasztalatokkal megrakodva tértek vissza otthonukba.

Az utóbbi három évtized eredményeit összegezve, örömmel állapítható meg, hogy az egykoíi nyomortanyák helyén új élet virul. Persze, a jólét közepette sem feledkeznek meg szellemi gazdagodásuk elősegítéséről, az önművelésről és a művelődés további előfeltételeinek megteremtéséről. Ehhez anyagi eszközökre is szükség van, amit a termelés fejlesztésével, az üzemszervezés és gazdaságirányítás tökéletesítésével alapoznak meg.

— Fő céljaink — újságolta a szövetkezet elnöke: — Csakis jó termőképességű földektől várhatunk bő termést: ezért a szikes-, a mész- és humuszszegény talajokat feljavítjuk. Eddig 420 hektárnyi területen végeztünk talajjavítást. A vízlecsapolással már végeztünk. Kiadósán istállótrágyázunk. Az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítunk a kiváló minőségű tömegtakarmányok termesztésére, valamint a tápanyagmegőrzésre. Lényegesnek tartjuk a rét- és legelőgazdálkodás hatékonyabbá tételét. Célul tűztük a 3800 literes évi fejéshozamátlag elérését. Szakosítjuk az állattenyésztést. Tovább bővítjük a gyümölcsöst.

Kézben a kapa, batyuban az elemózsia.

Ebből is látható, hogy nem elégszenek meg az elért eredményekkel. Az évről évre nagyobb társadalmi elvárásoknak csakis így tudnak megfelelni, a kitűzött igényes tervfeladatokat teljesíteni, illetve túlszárnyalni.

Végül hadd idézzem még Brindza pártelnök szavait:

◄

Viskók helyén: villaszerű családi házak.

Repülőgép a mezőgazdaság szolgálatában.

T

— Szövetkezetünk további sokoldalú fejlődése megköveteli a kommunisták személyes példamutatását, élenjárását a termelésben, helytállásukat a különböző vezető posztokon, a nagyobb kezdeményező-készséget az egész tagság részéről, az új technológiák bevezetését, a tudományos-műszaki ismeretek még gyorsabb gyakorlati felhasználását. Még következetesebbeknek kell lennünk az ellenőrzőmunkában, s nemkülönben a pártcsoportok tevékenységét is javítani kell, alkalmazva azt az új gazdasági viszonyokhoz, hogy a CSKP XV. kongreszusának határozatából és a CSKP KB 13. plénumtilése következtetéseiből származó feladatok maradéktalanul teljesülhessenek.

PHDr. Kertész Pál,

a bölcsészeti tudományok kandidátusa

vetkezetbe tömörülést, annak igazi célját. Ezt az is nagyon megnehezítette, hogy a falusi kulákság, s a vele cimboráié osztályellenség kígyót-békát kiabált a közös gazdálkodásra, gyakorta érvelve az általa kiagyalt „csajka-rendszerrel“, közben a saját egzisztenciáját féltette a legjobban ... Ezt kellett megértetni a tömegekkel.

A szövetkezet pártalapszervezetének elnöke, Juraj Brindza többek között még hozzáfűzte, hogy bizony a felvilágosító, meggyőző és toborzó munka nem volt éppen hibamentes. Helyre kellett hozni ezeket a hibákat, s megnyerni a tömegek bizalmát.

— Ha jól. emlékszem — magyarázta tovább a pártelnök —, 1958 októberében alakítottuk meg az első szövetkezetei, Michal Suščák vezetésével, Kladzany-ban. Ez aztán 1975 januárjában egyesült a Vranov—Hencovská-i, s pár évvel később a Vranov— Dlhá-I szövetkezettel. Azóta viseli a nagyon megtisztelő Szlovák Nemze*' Felkelés nevet.

A losonci /Lučenec) Pionírbe” rek l. lakótelep közepén, toronyházak tövében van ez az óvoda. A járókelők akarva-akarat- Ignul be-bepislantanak a kertbe és szemügyre veszik a jó időben ott zsivajgó gyerekhadat. A dolog kölcsönös, mert a gyerekeknek is kedvenc elfoglaltságai közé tartozik a kinti jövés-menés elmélyült tanulmányozása. Mindez délután három és öt óra kötött tetőzik, ugyanis mindkét oldalon ekkor van a csúcsforgalom. A felnőttek munka után ilyentájt sietnek haza, a gyerekek pedig a korszerű óvodát készülnek otthagyni.

Két csoport várakozik, tehát egyformán türelmetlenek. Nézik egymást. A felnőttek szeretettel, a picik kíváncsian, rácsodálkozva mindenre, ami az ő világukon kívül történik. Nézik egymást, köztük a zöldre festett dróthálós kerítés.

Magam a középső ház nyolcadik emeleti ablakából szemlélem a rajcsúrozó gyereksereget. Most éppen négy apróság kapaszkodott fel a kerítés betontalpazatára. A szemetesautó ténykedését figyelik, amint a gép néhány ember segédletével dübörögve nyeli el a hulladéktároló tartalmát. A jelek szerint a gyerekek, ha rajtuk múlna, szívesen kijönnének az utcára. Ez persze tilos, és ezt ők is tudhatják, mert a kertajtónak, a kapunak feléje sem néznek. Helyette, amennyire csak lehet, igyekeznek felkapaszkodni a kerítésre. Hirtelen a szomszédban folyó építkezés felől hatalmas darus autó közeledik ...

Négy óra felé egyre nagyobb csoportokban érkeznek az anyukák. Kész tanulmány, hogy melyik gyerek, hogyan fogadja őket. Az egyik már a kiskapuban lesi a mamát, kapaszkodik a nyakába, csóközönnel halmozza el. A másik egy kisebb focit próbál nagy gonddal átdobni a mászóka felett. Csak akkor kiált fel boldogan, amikor a papája ott terem mellette. Van akit a négy üres homokozó közepén sivalkodó tarka-barka kis seregből kell kihalászni: esze ágában sincs még hazamenni, kér, könyörög, húzatja magát. De nincs irgalom, menni kell, a szülőknek is napirendjük van, a fehérköpenyes, csinos óvónéniknek is letelik a munkaidejük és közülük néhány talán egy másik óvodába, bölcsödébe, vagy a napközibe fut saját gyermekéért. Hogyan is érthetné ezt a játékba éppen belelendült emberpalánta?!

Lassan fogynak tehát az óvodások a nagy kertből (kert valóban, kettős értelemben is, hiszen a pedagógiatörténet tanúsága szerint az óvodát kezdetben — Brunszvik Teréz, az első gyermekmegőrzők alapítójának idejében — igen szépen gyermekkertnek nevezték!) Már csak néhányon futkosnak a színevesztett fűvön vagy hallgatják a fal mellett álló óvónők beszélgetését, intő szavát. Ahogy fogyatkoznak,.mintha az elevenség is eltűnne a telep közepéről. Akik még maradnak, nem találják a helyüket. Minden kapunyitásra odafordltják a fejüket, aztán boldogan szaladnak vagy kedvszegetten folytatják, amibe éppen belefogtak. Kgy fiatal apuka és szőke kis“ fia a kint várakozó autó felé tart. A papa kinyitja az ajtót, a fiúcska megszokott, begyakorolt mozdulatokkal mászik be a hátsó ülésre. Fürgén kúszik át a másik oldalra, hogy az ablakon még zörögni tudjon az éppen ott elhaladó játszótársának. Az észre is veszi, megáll. Feketehajú, farmernadrágós, feszes jiulóveres mamája tovább húzná, de a gyerek lecövekelt:

— Várjunk kicsit!

A bentülő odasajtolja arcát az üveghez, pisze orra benyomódik, amin a kívülálló hangosan, jóízűen kacag. Még sokáig játszanák ezt, ha nem berregne fel. figyelmeztetőn a Volga motorja. Így a bentülő csöppséa búcsút int, aztán egyre távolodva küldi jókedvű fintorait a gyalogosan utánuk kocogó pajtása felé. Hiába, no, ő még nem ismeri a státusz-szimbólumok jelentőségét!

A gyermeki lélek oly sok ta** pasztalatot nyújtó tanulmányozása közben magamra maradtam az ablakban. Az óvoda másnapig láthatóan kiürült, elfogytak a gyerekek. A kertben semmi sem mozdul.

Kanizsa István

Kezdjük egymást érteni

Feketevízi Mária életében ez az esztendő a változások éve volt.

— Vissza tudna emlékezni, milyen gondolatok foglalkoztatták szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban? — kérdeztem tőle a minap.

i Vizsgára készültem — válaszolta. — Tévúton politikai tanfolyamot végeztem. Akkor még Somorján (5amorín) dolgoztam, a Kommunális Szolgáltató Vállalatnál voltam személyzetis.

— Gondolta-e, hogy hamarosan munkahelyet változtat?

— Nem volt szándékomban. Csak tavasszal kezdett el itthon, Békén, gyűrűzni a helyzet. Megbetegedett a nemzeti bizottság elnöke, a pártszervezet falubelit keresett a helyére. Rám esett a választásuk. Sokáig gondolkodtam, elvállaljam-e? Végül meggyőztek. Május elsején léptem munkába.

— Hogy jön ki az emberekkel, sikerült magát elfogadtatnia?

— Furcsának, szokatlannak tartották, hogy egy fiatal, aki még ráadásul nő is, került az elnöki posztra. Ogy érzem, ma már kezdjük egymást érteni.

— össze tudja egyeztetni a jövőről alkotott elképzeléseit, terveit, kedvteléseit ezzel a felelősségteljes munkával?

Minden szerencsésen találkozik.

Értek a papírmunkához, de nem vagyok irodában ülő természetű. Szeretek az emberek között mozogni. A szabad időm nagyon kevés. Magánéletem úgyszólván nincsen. A munka olykor egyúttal kikapcsolódás is. Például, ha a tömegszervezetek életével, munkájával kell foglalkoznom. Nagy műkedvelő vagyok. Hat évig, még SZISZ-elnök koromban színdarabot is játszottam. Most sem riadnék vissza, ha lenne hasonló kezdeményezés. Ügy hiszem, ebben édesapámra ütöttem. Nehéz róla beszélnem, mert már nem él. Szinte gyerek voltam még, amikor meghalt, de örökké az eszemben van; ha csak tehette, elment a kultúrházba. Egy ideig pártelnök, és a nemzett bizottság titkára volt. Bennem van a vére. Amikor a döntéseit olvasom, magamat látom, a gondolatunk körülbelül ugyanaz. Sokan mondják: mintha az apádat hallanám.

— Mostanában mi okozza a legnagyobb nehézséget?

— Ogy tűnik, ehhez a munkához kevés a gimnáziumi és az építőipari szE*kérettségi. Mert nekem „csak“ ez a kettő van. A mezőgazdaságot is jól kellene ismernem, mert egyelőre nem vagyok tisztában a problémákkal.. Együtt élünk, dolgozunk a szövetkezettel, nem elég tudni az eredményekről, azt is látni akarom, mi van a számok mögött.

— Milyen változásokat hoz Békén az új esztendő?

— Megkezdjük a kultúrház építését, mégpedig Z-akcióban. Oj bolt, meg vendéglő is kellene. Most tárgyalunk a Jednotával; ők Z-akciót szeretnének, mi pedig állami beruházást. Két építkezést nem bír el egyszerre ez a kis falu. Óvodát a járási építőipari vállalat épít nekünk, nyolcvanegyben tervezik átadni.

— Gondolta volna, hogy valaha a falu első embere lesz?

—- Nem. Pedagógusnak készültem.

—■1 Azért talán még elmondhatja: „Én egész népemet fogom ...“

— Merész gondolat. Egyszerűen szeretem a falumat, az itteni embereket. Amíg azt látom, hogy bíznak bennem, ragaszkodnak hozzám, addig kedvvel végzem e munkát, és bízom benne, hogy eredménye is lesz.

(era)

I