Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-08 / 49. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1979. deoember 8 12 A fehérjeprogram céljai és összefüggései egy járásban Mezőgazdaságunk további fejlődé­sének elengedhetetlen előfeltétele a ezarvasmarhaállomány mennyiségi és minőségi fejlesztése. Állatállományunk takarmányellátása egyrészt a termé­szeti adottságuk, de nagyobb mérték­ben az embertől függő tényezőkből eredő okok miatt elégtelen. A legna­gyobb gondot a fehérjékben gazdag takarmányok pótlása okozza. A lévai (Levice) járásban a fehér­jeprogram megvalósításának alapfel­tételeit Végh Ferenc, az SZLKP járási bizottságának mezőgazdasági titkára ez alábbiakban foglalta össze: ф Az utóbbi években csökkent az évelő takarmánynövények termőterü­lete. A lucerna termőterületének nö­velése nélkül állatállományunk gyara­pítása, valamint hasznosságának javí­tása nem valósítható meg. ф Jelenleg a lucerna hetven száza­lékát szénaként etetjük. A szárító- és feldolgozó kapacitás bővítésével nö­velnünk kell a lucerna feldolgozását, illetve beltartalmi értékét. + Fel kell számolnunk azt a tév­hitet, mely szerint a tejtermelés nö­veléséhez elegendő a 4:1 arányú ke­ményítő- és fehérjetartalmú takarmá­nyok etetése. A takarmányok beltar­talmi értéke ismeretének hiányában több gazdaságunkban „vakon“ etet­nek. Szükségesnek tartom az etetésre kerülő takarmányok beltartalmi érté­keinek előzetes meghatározását. + Csökkentenünk kell a betakarí­tási veszteséget, javításra szorul a takarmánykonzerválás. ф Meg kell szüntetnünk a takar­mányborsó hozamát kedvezőtlenül be­folyásoló nagy termésingadozást, s csökkentenünk kell a betakarítási veszteséget. + A jövőben nagyobb gondot for­dítunk a melléktermékek és az élel­miszeripari hulladékok hatékonyabb felhasználására. + Ésszerűbbé kell tennünk a szán­tóföldi legelők, valamint a természe­tes rétek és legelők hasznosítását. Fejlesztési terveinkben nagyobb fi­gyelmet kell fordítani a szudánifűre. TÜBB LUCERNA — TÖBB TEJ A lucerna s általában a pillangós takarmánynövények változatosan hasz­nálhatók és ez nagy előny. Nagy ami­­nósav tartalmuk következtében kielé­gíthető az állatok fehérjeszükséglete. A járás termőhelyi adottságai között jóformán mind olyan talajon — mely­nek pH-értéke 6,6 körüli — sikeresen termeszthető. A jelenlegi 13,80 száza­lékot meghaladó lucernatermőterüle­­tet legalább 1,11 százalékkal kell nö­velni. Az idén lucernából 7,4 tonna hektárhozamot értek el járási méret­ben. Az élenjáró gazdaságok tapaszta­latai azt bizonyítják, hogy a földterü­letek jobb előkészítésével, megfelelő Időben történő felújításával, továbbá kellő agrotechnikával a hektárhozam tovább növelhető. Az észrevételek és tapasztalatok azt mutatják, hogy a fehérjetartalom az optimális időben történő betakarítással, megfelelő tar­tósítással és feldolgozással az eddi­ginél nagyobb is lehetne. Ehhez a­­zonban több gazdaságban hiányoznak a műszaki feltételek, a hiányosságok azonban több esetben az emberi té­nyezőkre vezethetők vissza. CÉL A TERMÉSINGADOZÄS MEGSZÜNTETÉSE A növényi fehérje szükségletének a kielégítésében egyre jobban előtér­be kerül a takarmányborsó. Ezt jól tudják a lévai járás szakemberei is. A nélkülözhetetlen takarmánynövény vetésterülete 2120 hektár volt. A ter­mesztési kedvet befolyásoló tényezők közül a nagy termésingadozásról és a 12—20 százalékos betakarítási vesz­teségről kell -szólnunk. Nem közöm­bös, hogy egy-egy üzem milyen ter­mésre számíthat, ha nagyobb terüle­ten termeszti a takarmányborsót. Az utóbbi évek átlagos hektárhozama két tonna körül alakult. Az idén azon­ban szerényebb eredményeket értek el. A tapasztaltok azt bizonyítják, hogy a fajták közötti „szóródás“ kisebb, mint az évenkénti, illetve területen­kénti termésingadozás. Ez is sejteti, hogy bár fontos tényező a fajta és az éghajlat, ugyanakkor az ingadozások attól is függnek, hogy mennyire sike­rül a termesztési technológia követel­ményeit biztosítani, illetve egymással összhangba hozni. TÖBB HÚST — OLCSÚ TAKARMÁNYOKKAL A gazdasági élet törvényszerűségei szerint a fejlődés folyamatában min­dig azt a közösséget illetik az elő­nyök, amely előbb fejleszti termélését és mozgósítja tartalékait. A tartalé­kok hasznosítása, illetve mozgósítása szempontjából a lévai járásban is nagy lehetőségek' vannak a növényi melléktermékek kihasználásában. <v A járás gazdaságai közül a lévai, az ipolysági (Šahy), az oroszkai (Po­hronský Ruskov) és a palásti (Pláš­­tovce) szövetkezetek évek óta sike­resen hasznosítják az élelmiszeripari és a konyhai hulladékokat. A jmi közreműködésével a vendéglőkkel és üzemi konyhákkal szerződést kötöt­tek a hulladékok rendszeres elszállí­tására. Ezen túlmenően 2167 tonna tejipari, sütőipari, borászati, sör- és húsipari melléktermék kerül haszno­sításra a járás gazdaságaiban. A növényi melléktermékek közül a répafejet, a nyersszeletet és a kukori­­caszárt hasznosítják. Minden szakem­ber előtt ismeretes, hogy a szemes kukorica termőterületéről a teljes nö­vény hasznosításának lehetősége csak­is a kukoricaszár takarmányként való Napirenden: környezetünk védelme Az Európai Biztonsági és Együttmű­ködési Konferencia Helsinki záróok­mányának szellemében a Szovjetunió 1975-ben a környezetvédelem, a köz­lekedés-szállítás és az energiahordo­zók gazdaságos és ésszerű rendezésé­re európai tanácskozás összehívását kezdeményezte. Olyan kérdések meg­vitatására kerülhet ott sor, melyek megoldása nemzeti, illetve helyi vi­szonyok között nem tökéletesen biz­tosítható és a kelet-nyugati .hosszú távú tudományos-műszaki gazdasági együttműködésben magasszintű dön­tést és főleg megoldást igényelnek. A szocialista országok a tanácskozás egybehívása mellett foglaltak állást. Több mint kétéves előkészítő mun­ka után a szocialista országok erőfe­szítése eredményeképpen az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága ez évi 34. ülésszaka határozatot hozott egy európai magasszintű környezetvédelmi tanácskozás megtartására. A magasszintű tanácskozás napi­rendjeként elfogadott témákat Európa harminchat országának — továbbá az USA-nak és Kanadának >—i javaslata alapján határozták meg. A magasszintű környezetvédelmi tanácskozáson részt vevő országok kinyilatkoztatják véleményüket olyan égető kérdésekben, mint a nagy tá­volságról származó, határokon átter­jedő légszennyezés, hulladékszegény és hulladékmentes technológiák al­kalmazása. Ezekről azért kell szót ejteni, mert az ipari központok tömörülésével járó levegőszennyeződés veszélyes a kör­nyezetre. A határokon átterjedő lég­­szennyezés csökkentésének kérdése európai szinten összehangolt levegő­tisztaság-védelmi „politika“ kialakítá­sát és országonként hatásos légszeny­­nyezés-csökkentési , .stratégiák“ ki­dolgozását teszi szükségessé. A témakörben tehát nemzetközi egyezmény kötése szükséges, amely­ben a felek kötelezik magukat, hogy a nagy távolságra jutó, határokon át­terjedő légszennyezést, elsősorban a kéndioxid és a kéntartalmú szennye­ző anyagok kibocsátását korlátozzák, amennyire csak lehetséges csökkent­sék. Ennek érdekében mérő-megfigye­lő, ellenőrző és előrejelző állomás hálózatot építenek ki, s ezzel párhu­zamosan iparfejlesztésre és a környe­zetvédelem kölcsönhatására a lég­­szennyezést csökkentő technológiák­ra, a levegőszennyezés elleni harc stratégiájára vonatkozó kölcsönös in­­formáclóscsere-rendszert hoznak létre. A kutatások és a műszaki eszközök, módszerek fejlesztése is közös mun­kával történik. A tanácskozáson a másik témakör megvitatása során azokra a lehetősé­gekre kívánnak fényt deríteni, melyek segítségével mind a felhasználásra kerülő nyersanyagokat, mind a hulla­dékot csökkentsék. Ilyen technológiák bevezetése, illetve alkalmazása a kör­nyezeti károk megelőzésén túlmenően olyan gazdasági érdek, mely a termé­szeti erőforrások ésszerű felhasználá­sára ösztönöz. Ebben a témában a hasznosításával oldható meg. A fel­­használásához szükséges lehető leg­egyszerűbb gépi eszköz mégis várat magára. A kukoricaszárnak mindösz­­sze harminc százalékát hasznosítják a takarmányozásban. Könnyű kiszámítani, hogy az állat­­tenyésztő telepek, a vágóhidak, illet­ve a baromfifeldolgozó üzemek hulla­dékainak megsemmisítése — ha nem kerülne feldolgozásra —, milyen plusz kiadással járna népgazdaságunknak, nem is beszélve arról, hogy milyen nagy mennyiségű fehérjenyersanyag menne veszendőbe. Helytelen, hogy a járásban megoldatlan az elhullott ál­latok feldolgozása és a húsliszt gyár­tása. RÉT- ÉS LEGELŐGAZDÁLKODÁS A szántóföldi legelők tizenhárom­ezer hektárt foglalnak el. A legkiter­jedtebb szántóföldi legelője a Zselizi (Želiezovce) Állami Gazdaságnak, va­lamint az oroszkai ég a sárói (Šárov­­ce) szövetkezetnek van. A legelők fekvése gyakorlatilag megfelelő, több­nyire a telepekhez közel van. A hasz­nosítást sajnos szemléleti problémák gátolják. A sárói szövetkezet rossz példája is bizonyltja — a legelőt csak kaszálják —, hogy vita van a legeltetés és a kaszálásos begyűjtés körül. Nem szándékunk a kioktatás, le kell azonban szögeznünk, hogy a szántóföldi legelőkön a legeltetés és a kaszálás együttes alkalmazása a helyes. A kaszálással kapcsolatban pedig meg kell jegyeznünk, hogy te­rületegységenként — a nagyobb rege­nerálódás! idő következtében — húsz­harminc százalékkal kevesebb tápláló­anyag érhető el, mint legeltetéssel. A rétek és legelők kiterjedése a já­rásban 11 ezer 805 hektár. Ebből 2500 hektár kevésbé hasznosítható. A múlt években a rétekről és legelők­ről hektáronként 2,4 tonna szénát si­került elérni. Az agrotechnika elha­nyagolása, a szervezetlen legelőhasz­nálat több helyen az érzékenyebb, hasznos fűfélék kipusztulásához, vagy­is a legelők elgyomosodásához veze­tett. A fűfélék kapcsán szükségesnek tartjuk a szudánifűről is szólni. Köz­tudomású, hogy a szudánifű a silóku­koricánál sokkal nagyobb fehérje­­mennyiséget tartalmaz. Hatalmas tö­megű zöldanyagot biztosit. Éppen ezért kevésnek tartjuk eddigi vetés­­területét. A járás vetésszerkezetében mindössze egy százalék a szudánifű területe. A TAKARMÁNYOK HOZAMÁNAK ÉS MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA i— Szarvasmarha-tenyésztésünk fej­lesztését, és a fehérjeprogram meg­valósítását csak a takarmánynövények hozamának számottevő növelésével, minőségük javításával és a mellékter­mékek fokozottabb felhasználásával érhetjük el, mert a takarmányok ve­tésterületét — a lucerna kivételével i— más növények terhére nem növel­hetjük — összegezte a tennivalókat Végh elvtárs. Nem vitás, hogy az egyedüli meg­oldás a megfelelő mennyiségű és mi­nőségű takarmányok biztosítása. Olyan alapvető feladatról van szó, amelyet minden gazdaságban teljesíteni lehet, a bonyolult eljárások és drágító meg­oldások nélkül. CSIBA LÁSZLÓ nyilatkozat konkrét ajánlásokat tar­talmaz a nemzeti tevékenység és a nemzetközi együttműködés teendőire. Hazánk is érdekelt a korszerű kör­nyezetkímélő technológiákkal kapcso­latos információcserében, az ide vo­natkozó kutatási és szakemberképzést együttműködésben, valamint a széles­körű tapasztalatcsere megvalósításá­ban. A tanácskozáson arra is lehetőség nyílik, hogy a növény- és állatvilág környezetének védelmét a gazdasági összefüggések tükrében vizsgálják, valamint a környezet szennyező és mérgező hulladékok problémáját is megvitassák. >— JMH—< Jutalmat érdemelnek! Mezőgazdasági termelésünk minden munkafolyamatában nagy jelentősége van a hatékonyságot növelő újítások­nak. Azokban a gazdaságokban, ame­lyekben újító- és feltaláló kollektívák segítik a termelés fellendítését, lénye­gesen jobb eredményeket érnek el, mint ahol közömbösek az ú|, az ész­szerű dolgokkal szemben. Ennélfogva az újító tevékenységet a gazdaságok vezetőinek nem csupán erkölcsi, ha­nem anyagi szempontból is támogat­niuk kell. Az újítások, vagyis az ésszerűsítést célzó javaslatok szerzőinek a jutalma­zása során abból kell kiindulni, hogy megvalósítás után milyen társadalmi haszon keletkezett egy-egy újítás hasznosításával nagy általánosságban is. A javaslatok gyakorlati megvalósí­tása alkalmával három kritériumra kell összpontosítani a figyelmet: Meg kell határozni, hogy az újítások mennyiben segítik elő a termelés költségeinek a csökkentését; a mun­katermelékenység fellendítését és az új, haladó termelési formák meghono­sítását. Minden egyes javaslat gyakor­lati megvalósítása során az a leglé­nyegesebb, hogy komplex módon ér­tékeljék a keletkező társadalmi hasz­not. Egyoldalú volna az olyan értéke­lés, amely kizárólagosan az anyagi hasznot venné figyelembe, ugyanak­kor figyelmen kívül hagyná az újítás bevezetésével keletkezett műszaki ér­téket, a munkakörülmények és a mun­kabiztonság javítását. Amennyiben valamely gazdaságban újításokat valósítanak meg, szerzőik­nek a jutalmat a 106/1972 Zb. számú rendelkezések értelmében kell kifizet­ni, ha ezzel gazdaságosabbá, eredmé­nyesebbé, termelékenyebbé vált egy­­egy munkafolyamat. Az eddigi ta­pasztalatok azt mutatják, hogy az újítások szerzőit, illotve megvalósítóit nem minden gazdaságban értékelik és jutalmazzák érdem szerint. Ez azt bi­zonyítja, hogy nem eléggé becsülik áldozatkész munkájukat. Talán mondanom se kell, hogy ez szegénységi bizonyítvány. Azokban a gazdaságokban, amelyekben megalakí­tották a tudományos-műszaki társaság üzemi csoportját, s ezek a koliekivák meghatározott munkaterv szerint dol­goznak, a gazdasági vezetés pedig a termelés hatékonyságának növelésére tematikus feladatot tűzött ki, ott a „társaság“ szekciói szabad idejük egy részét feláldozva szívesen segítenek, s ezt a béralap terhére jutalmazni lehet prémium, külünjutalom, részese­dés vagy más kiegészítés, esetleg az egyéb személyi kiadások terhére rendkívüli kezdeményezés címén. Nem tetszés szerinti összegben, hanem az erre a célra meghatározót határérték­ben, amennyiben tematikus feladat megvalósításáról van szó. Ilyen eset­ben a jutalom kifizetését a 157/1975 Zb. rendelkezés szabályozza. Szükséges, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői az újításokra és a ta­lálmányokra vonatkozó rendelkezése­ket figyelmesen áttanulmányozzák és aszerint segítsék a munkakollektívá­kat a termelés fellendítését célzó hasznos kezdeményezések megvalósí­tásában. A mezőgazdasági termelésnek ma­napság azért van nagy szüksége az újítók és feltalálók munkájára, mert számtalan műszaki problémák helyi viszonylatban „magad uram, ha szol­gád nincs“ alapon kell megoldaniuk; ezért azokat, akik erre vállalkoznak anyagi szempontból is értékelni, illet­ve jutalmazni kell. — hal-« ÚJ FEHÉRJEFORRÁSOK Az első mezőgazdasági kultúra ki­alakulásától, körülbelül i. e. 8000-től az időszámítás kezdetéig a világ né­pessége évi 0,04 százalékkal 8 millió­ról körülbelül 300 millióra növeke­dett. A XX. század első felében a né­pesedés növekedése még csak 0,8 szá­zalék volt, 1950-től 1975-ig azonban ez a növekedés már 1,8 százalékra emelkedett, és 1978-ban a világ né­pessége elérte a 4 milliárdot. A mezőgazdasági termelés 1963-tól 1975-ig évente 2,5 százalékkal növe­kedett. Ez a növekedés már nehezen fokozható. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett harmadik világban a la­kosság 2,6 százalékos növekedése mellett legfeljebb a Jelenlegi élelme­zési helyzet fenntartására nyílik lehe­tőség. A fejlett országokban a fejen­kénti napi fehérjefogyasztás körülbe­lül 90 g, amiből 45 g az állati erede­tű fehérje, míg a fejlődő országokban a fehérjeadag 60 g, s ennek csak 0,1 százaléka állati eredetű. A várható fehérjeigények tanulmányozása során megállapították, hogy 1985-ben 10 mil­lió tonna hús és tojás, 5 millió tonna hal és több mint 40 millió tonna tej­termékhiánnyal kell számolni, ami új fehérjeforrások feltárását sürgeti. A fehérje újszerű előállítási módja a folyamatos erjesztési eljárás. Az er­jesztésre szánt alapanyagok a legtöbb esetben a mezőgazdaság vagy az élel­miszeripar melléktermékei, illetve szénhidrogének és azok származékai. Fontos fehérjeforrás az- alga és sok más alacsonyabb rendű élő szervezet. Az utóbibak főleg baktériumok, élesz­tőgombák vagy gombafonál-szövedé­­kek. Az általában nagyipari jellegű eljárások során az élesztőgombákat paraffin, a baktériumokat metanol vagy cellulóz, a gombákat pedig glu­­cid alapanyagon tenyésztik. Az egysejtű fehérjeforrások etetése állatokkal nem okoz különösebb gon­dot, mivel bekeverési arányuk többé­­kevésbé azonos a halliszt vagy az olajpogácsa keverési arányával. így a hagyományos állattartásban a fehér­jepótlék a szóját és a hallisztet he­lyettesítheti. Különösen a halgazdasá­gokban van nagy jelentőségük, mivel ott az eleségbe 50 százalék erejéig is bekeverhetők, míg más állatok takar­mányában az arányuk nem haladhat­ja meg a 10 százalékot. A kutatások elsősorban a nyersolaj lepárlásakor a mikroorganizmusok fokozott elszaporítására irányultak. A kezdeti cél a gázolaj minőségének ja­vítása volt. Hamarosan rájöttek azon­ban ezeknek a munkálatoknak takar­mányipari jelentőségére. A hatvanas évek második felében már igen kü­lönböző alapanyagokat és mikroorga­nizmusokat használtak a szójával és a halliszttel versenyképes tápok elő­állítására. Az emberi táplálékul szolgáló fe­hérjék előállításához alapanyagul in­kább szóját és egyéb hüvelyeseket dolgoznak fel. A belőlük készült éte­lekkel a hús részben helyettesíthető. Az alapanyag lehet 50 százalék fehér­jetartalmú hüvelyesőrlemény, 65—70 százalék fehérjetartalmú sűrítmény, sőt 90 százaléknál nagyobb fehérje­­tartalmú kivonat. Az őrleményekből és sűrítményekből készült anyagok kevésbé helyettesítik a húst, mint a kivonatokból sajtolt fehérjék. Az eljárás során az őrleményeket először vízben oldhatóvá teszik, az oldhatatlan részeket centrifugálássat eltávolítják, majd a fehérjét különbö­ző kezelési eljárásokkal gél állapotba hozzák. A gélbe reakciógyorsitókat, kötőanyagokat, színező anyagokat és aromákat kevernek. Ezután az egész keveréket átsajtolják egy perforált lapon. Végül különböző utókezelést és kondicionálást műveleteket végeznek el. A kivonatokból először vizes szusz­penziót képeznek, azt lúgos közegben kicsapatják, majd a rostos anyagot sajtolják, közömbösítik és mossák. Reakciógyorsítók hozzáadásával és kondicionálásával a húshoz hasonló szerkezetű húspótlók készíthetők be­lőle. v-B. А. Н.-Ч A lévai (Levice) járás mezőgazda­­sági üzemeiben örvendetes változás és fejlődés állt be a korsze­rű építkezések terén. A szövetkeze­tekben és az állami gazdaságokban egyre többet építenek, s ezzel az állattenyésztésben megoldódhat a fé­rőhely-hiány. A felsőbb irányitószervek erre a célra a harmadik negyedévben újabb keretet biztosítottak a járásnak. A terv ebben az évben hatvannégy­millió korona értékű épületberuházást irányzott elő a járás mezőgazdasági üzemei részére. Szeptember végéig negyvenhatmillió korona értékű épít­ményt készítettek el. Az eredmények­kel az illetékesek nem elégedettek. Az Agrostav építővállalatnak nem si­került teljes mértékben megbirkóznia a feladatokkal. A vállalat nem tudta teljes mértékben megvalósítani a rá háruló feladatokat. A győrödi (Veľký fiúr) sertésfarm építésével is lemarad­tak. Az eddigi felmérések azt mutat­ják, hogy az idén mintegy másfélmil­lió koronával kisebb összeget hasz­nálnak fel a sertésfarm építésére, Építkezési gondok mint amennyit a terv meghatározott, és mintegy hárommillió korona érté­kű műszaki berendezést nem sikerült beszerezniük. Ezzel szemben a palásti (PláStovce) háromszáz férőhelyes tehénistálló, а fegyverneki (Zbrojníky) 808 férőhe­lyes borjúistálló, a žemberovcei és a nagysallói (Tekovské Lu'žany) 1440 férőhelyes sertésfarm elkészül. Ezen beruházások értéke tizenhatmillió ko­rinát tesz ki. Kedvezőtlen helyzet alakult a me­zőgazdasági lakásépítés terén. Össze­sen ötven lakásegységet kellene átad­ni, s eddig csak tizennégyet sikerült befejezni. A számítások szerint az év végéig további tizenhat igénylő juthat csak lakáshoz. Mindenekelőtt a kálnai (Kalná nad Hronom) és a győrödi szövetkezet igyekezetéről szólhatunk dícsérően, ahol megkülönböztetett gonddal végzik a lakásépítést. Ez saj­nos, nem mondható el például a sá­rói (Šárovce) és a kissallói (Тек. Lu­­žianky) szövetkezetről. A lakásépítés­ben tervezett 7 millió 900 ezer he­lyett mindössze 2 millió 700 ezer ko­rona értéket hoztak csak létre, ami 34 százalékos tervteljesítésnek felel meg. A mezőgazdasági vállalatok ve­zetőiben gondolatokat ébreszthetne az, hogy a lakásépítés helyes szerve­zése, a munkaerő megtartásának és utánpótlásának egyik leghatékonyabb módszere. ÁBEL GÁBOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom