Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-08 / 49. szám
[ 1979. december 9. SZABAD FÖLDMŰVES FENDRIK FERENC: A vasárnapi ebéd volt műsoron Síposéknál. — Anyu, ez most komoly — mondta Laci. — Egypárszor már komoly volt —< bólintgatott az anyia. — Mi a komoly? Mi a komoly? — emelte a tányérjába a második szelet húst az apja. — Az, hogy elveszem Ildikót. Sípos kiszedett a hús mellé egy kupac petrezselymes krumplit. — Foglaljunk állást? — Örülnék, ha nem lenne ellene kifogástok. —< Látnunk is kellene. — Egyik nap felhozom. Ogyis szeretne megismerni benneteket. — Házasság esetén ez majdnem elkerülhetetlen — kedélyeskedett Sípos. Laci már két hónapja járt Ildikóval. Xindent tudtak róla, Laci beszámolt a lányokról, megismerkedésüktől a befejezésig. Szülei készségesen hallgatták, néha kérdezgettek is. Lacinak nem tűnt volna fel, ha meg se szólalnak. Lelkesen mesél. Vagy a soron levő lány lelkesítette, vagy az elfövendő. Szülei nem avatkoztak a dolgába. — Az én fiam tudja, mit csinál, felesleges, hogy az ember állást foglaljon — mondta Sípos. Az állásfoglalás volt a kedvenc kifejezése. — Az én fiam is, nemcsak a tied —< jegyezte meg az asszony. — Hiába beszélnénk neki. Makacs, mint én. Az én fejemből se tudták kiverni, hogy hozzád menjek feleségül. Sípos Anti megpaskolta a felesége kezét, majd az ütögetésből símogatás lett, és mosolyogtak egymásra. Sípos családjával volt a baj. Főleg az apjával, a Sípos Rudival. Rudi híres ivó volt a Vizafogó környékén. Előfordult, hogy dolgozott is. Terka, a felesége, egyedül küszködött а таkás gyerekkel. Fő része volt abban, hogy Rudi olykor megrántotta a naprádszíját, s napokig hajtott. Az ilyen eseményt aztán meg kellett ünnepelni. Egy pohár sör volt előirányozva, s végül is vagy tíz blokkot szúrtak szíven a kasszánál. De hát ki tudja előre: miből mi lesz. k Terka csupa csont asszony volt, sima hajjal, vértelen fülekkel. Lehetetlen volt rendben tartania a lakást Rudi és a gyerekek miatt. Volt úgy, hogy Rudi csak délben tápászkodott jel, aztán csak tengett-lengett alsónadrágban, vagy ultizni tanította a gyerekeket. Ha pedig átugrasztotta valamelyiket borért a kocsmába, estig horkolt a díványon. Erzsi szülei akkor tévedtek be Síposékhoz, amikor csak az ágyak és a szekrények álltak a helyükön, minden más szanaszét. S Rudi éppen .lábvizet vett, alapos nyomással a fejében, s a lavórban ringott egy papírhajó is. Terka haja az arcába lógott, s elfelejtette kivinni Pistike bilijét. Erzsi szüleinél más világ volt. A papa a Csatornázási Müveknél dolgozott. Nem a legtisztább meló, de akár cukrásznak is kiadhatta volna mágát. Náluk csak három gyerek volt és a papa az utolsó fillérig hazaadta a fizetését. Próbálta volna nem hazaadni, Kati mama állandóan fütve volt, elszántan dolgozott, s ellenmondást nem tűrve irányította a családot. Kati mama dermedten szemlélte, mi van Síposéknál. És az ő Erzsije ennek a részeges álaknak és ennek a lompos asszonynak a fiába szerelmes! A fiú, Anti ellen nem lehet kifogás: szerszámkészítő és jól keres, és azt a papírvacakot elnevezte Katalin csatacirkálónak“, és bemászott az ágy alá, mert keresték az apja cipőjét, aki fél lábon ugrált. Az asszony is kapkodott, igyekezett, de az ilyen emberektől csak jobb tartózkodni. — Remélem, kislányom, nem akarsz ilyen népség közé keveredni? — kérdezte Kati mama, amikor már az utcán voltak. Erzsi bőre tele volt villamossággal. A drótok Anti csillogó szeméhez, Rudi bácsi bütykös, meztelen lábujjaihoz egy hanyatt fekvő borosüveghez és a szétdobált vidám kocátokhoz kapcsolódtak. Mert vidámság volt a feldúlt szobában, mintha most végződött volna egy táncmulatság. Erzsiéknél mindennek megvolt a pontos helye. A hamutartónak, a virágvázának; a szekrények mintha a sarokba lettek volna állítva, mert rosszak voltak. Erzsi alig tudta viszszatartani magát, hogy félte ne lökjön egy széket, vagy fel ne döntsön egy keretes fényképet. No, majd ha saját otthona leszt Antival! De erre az otthonra sokáig kellett várnia. Háború is volt közben. Anti most már osztályvezető, és a Laci gyerek apja, aki komolyan elhatározta, hogy feleségül veszi Ildikót. Laci üzemmérnök, srácos a képe, hasonlít egy kicsit Rudi nagypapára. Erzsi mama a huszonöt év alatt tizenöt kilót hízott, és világosbarnára festette a haját. Megtehetné, hogy valamenyi széket felfordítsa, hogy égnek álljon a lábuk és ktráncigálva hagyja a fiókokat, de csak úgy él a szabadsággal, hogy odadobja a kalapját a fotelra és nem teszi el, hogy a tévé alatti asztalkán felhalmozódnak az újságok és nem veszt fejét annak, aki a szőnyegre hamuzik. Es volt még benne egy emlék visszfénye Rudi nagypapától. A papírhajó. De lavórból csempés fürdőkád lett és ők ketten Antival voltak a tengerészek. Együtt fürödtek, s köztük manőverezett a hajó. Ez az ő titkuk volt, szégyelltek volna a Laci gyerek előtt. De sok más titokba se avatták bele Lacit.. Nem szülői titkok volfak ezek, nem is fontosak, csak éppen nem osztották meg egy harmadikkal. Egyszer aztán örökre elsüllyedt a hajó. Az asszony kis mosollyal simította ki a papírt és két kocka pezsgőtablettát dobott a kádba. Legyen valami kárpótlása. De boldogok voltak. Volt már mire visszagondolniuk is, ami szebb volt, de most már megmaradt, mert már elmúlt. A ház előtt ácsorgóit a Volgájuk. Az íróasztal fiókban bérlet a színházba. A vitrinben kitüntetések. Ami új volt körülöttük, az a régire épült. Az autó a villamosra, a színházi bérlet egy mozijegyre, ahogy ásatásokkor felszínre kerülnek a különböző korszakok rétegei. Csak a kedvenc ételeik maradtak a régiek, azokat szerették enni most is. Bablevest, grenadirmarsot, paprikás krumplit tarhonyával. Amikor pedig beköszöntött a húskorszak és a nagyünnepi álomból bármikor elérhető valóság lett: minden vasárnap rántott karaj volt ebédre. Laci elkérte a Volgát, és szia, szia. Erzsi elmosogatott, Anti papucsban és háziköntösben letelepedett a tévé elé. Amikor Erzsi végzett, kezében egy tányér süteménnyel, odaült Anti mellé. — Azt hiszed, elveszi? — harapott a krémesből. — Ha elveszi, ha nem veszi, minket nem érint — jelentette ki Anti, mintha egy értekezlet eredményét foglalta volna össze. Akkor még nem sejtették, hogy érinti őket. Ildikó művészettörténész volt, de ez nem látszott rajta. Legalábbis Anti szerint. Vékony, fekete lány volt. Ügy oldalba tudta bokszolni Lacit, hogy az üzemmérnök belezöldült. Anti ebből meg arra következtetett, nem vitás, hogy a fia elveszi a lányt. Erzsinek is tetszett Ildikó, bár nyelt egyet, amikor azt mondta, hogy Erzsi néni még mindig nagyon szép, pedig egy vén szamár fia van, éppen ezért nem kellett volna sietnie azzal a nyolc-tíz kilóval. Ildikó szülei antik bútorokkal zsúfolt kis házban laktak. Mint kiderült, Síposék nem tudtak mindent Ildikóról. Nem tudták, hogy gróf Ráday volt a keresztapja. Jelenleg ugyan éjjeliőr, de azért mégiscsak gróf volt. Azt se tudták, hogy a nagymama férje a Ráday grófok intézője volt. Mindezeket a nagymama adta elő egy Louis XIV. karosszékben trónolva. Ildikó nem tartotta fontosnak, hogy beszámoljon róluk. Mikor Síposék az első vizit után hazaindultak lldikóéktól, a lány beült a Volgába, Erzsi mellé. — A nagymamát eszi a szú. Ha csend van, hallani lehet a percegést is. — Istenem ... — emelte meg megértőén az ölében nyugvó kezét Erzsi. — De nagyon kedves. Mi a véleménye rólam? Sokszínű fénvkepkiállítás a Barátság Házában Ildikó megmondta. — Az, hogy kár, hogy ilyen világ van, mert Erzsi néniből nagyszerű kulcsárnő lett volna. Erzsi nem firtatta, mi az a kulcsárnóség, feltétlenül valami bizalmi állás, mert hiszen kulcsokról van szó. Ügy döntöttek, hogy a fiatalok Síposéknál laknak. — Jó meny leszek, Erzsi néni — ölelte át Ildikó Erzsi derekát, amely úgy vastagodott, mintha mentőöv lett volna rajta. — Főzök is, takarítok is. Ne, ne, ne tessék azt mondani, hogy ez rendes dolog tőlem. Azért csinálom, mert kedvemet lelem benne. Es Síposéknál minden más lett. Soha egy rakott káposzta rizzsel, kolbásszal, a tetején karajjal és az egész nyakon öntve három deci tejfellel, soha egy töpörtyüs túrós csusza, grenadírmarsról nem is beszélve. Ehelyett fasírt capris mártással, fóliás disznószélet, saláták és spenótpuding. A főzelékek meg nem becsületesen berántva, hanem párolva. Laci gyerek észre se vette, mit eszik, csak boldogan vigyorogva falt. Antit és Erzsit azonban elkeserítette ez a korszerű, civilizált táplálkozás, ahogy Ildikó nevezte. De hát ki mer szólni ilyen nagyszerű, osztályon felüli menynek, aki művészettörténész, antik családja van és végeredményben jót akar. Erzsi néha megpróbált célozgatni, hogy a szomszédoknál mi lesz a koszt, de Ildikó kedvesen leállította. Erzsi és Anti szövetsége még erősebb lett. Ök voltak ketten és aztán a gyerekek. Ügy is beszéltek róluk: megjöttek? Elmentek? Mit csinálnak? De lázadásra nem vállalkoztak. Amikor megtudták, hogy a gyerekek utazást terveznek, kétheteset vagy háromheteset, összenéztek. — Válasszátok a háromheteset — javasolta Anti. — Beszállok két ezressel. — Ha már mentek, élvezzétek ki az utat — adott igazat a férjének Erzsi. Gyönyörű három hét következett. Anti is most vette ki a szabadságát. Az első hétfőn például volt ebédre csülkös bableves és angyalbögyörő, vacsorára birkapörkölt galuskával és lekváros palacsinta. Amikor a gyerekek hazajöttek, Ildikó összecsapta a kezét. — Jézus Mária! Mi mindent ettek össze? Legalább öt kilót híztak 1fejenként: No, majd adok én maguknak! November végén a csehszlovák— szovjet barátsági hónap rendezvényeinek keretében nyílt meg „Moszkva, az 1980-as olimpia fővárosa“ fotókiállítás. A kiállításon színes művészi felvételeken keresztül mutatják be 3 közel nyolcmilliós Moszkva olimpia létesítményeit, sportolókat, a város mindennapi életét, történelmi és kulturális neve- ш zetességeit. A kiállítás látogatói nagy érdek- ' lődéssel figyelik a || 4 korszerű olimpiai || falut, amelyhez ha- Щ sonló aligha volt az olimpiai játékok történetében. A Béke körúton épül a hatalmas sportkomplexum, amelynek szállodáiban helyet kapnak a sportolók, az odalátogató turisták, és hatalmas sajtóközpontban a tömegtájékoztató eszközök dolgozói. A kiállítás hűen tükrözi, hogy a világ első szocialista országa igazi sportnagyhatalom és minden eszköz, lehetőség a rendelkezésére áll, hogy kiválóan szerepeljen а XXIII. nyári olimpiai játékokon. A szovjet főváros rohamos fejlődését, új körzetek létrejöttét, a régi történelmi városrészek felújítását is szemlélteti a kiállítás. Az olimpiai játékokon a sportoló Nemzedékek találkozója A dicső forradalmi múlt és a munkásmozgalom harcait felidéző dokumentumok gyűjtésében, feldolgozásában és szemléltetésében, ily módon nemzeti történelmünk teljesebb feltárásában, történelmi közgondolkodásunk alakításában egyedülálló értéket képvisel a prágai Klement Gottwald Múzeum. Termei történelmi atmoszférát teremtenek. Egy-egy teremben évszázadok, évtizedek maradnak el mögöttünk. Minden perc történelem ... A huszita korból, a parasztlázadások idejéből, az 1848-as forradalmi évből származó dokumentumokat, a CSKP megalakulását, történetét és tevékenységét megörökítő okiratokat, fényképeket, emléktárgyakat tartalmaznak a vitrinek. Marasztalnak a tablók és a történelmi eseményeket bemutató paravánok. A múzeum gazdag gyűjteménye feleleveníti a kizsákmányolás, majd a fasiszta elnyomás szomorú éveit, az ellenállás dicső harcait, a felszabadulás örömteli pillanatait és a győzelmes február eseményeit. Nevek, arcok bukkannak fel a múltból. Ismertek és névtelenek ... Olyanok, akiket vállukra vett és maga fölé emelt a tömeg. Szépek, érdekesek, de olykor tragikusak az egyéni vonások. A halál nem rajzolta ki rajtuk megfellebbezhetetlen vonásait. És most már így maradnak meg: elevennek és bizakodónak örökre. A meggyőző anyag kiemeli a CSKP IX. kongresszusának jelentőségét, rámutat válságos éveinkre, melyek politikai útvesztőiből a Szovjetunió és a többi szocialista ország internacionalista segítségével találtuk meg a kivezető utat Ugyanakkor szemlélteti a párt XIV. és XV. kongresszusának a határozataiból eredő jelentős feladatok sikeres teljesítését, valamint a haladásért és a világbékéért vívott harcunkat. —★— A múzeumot — 1953-ban Klement Gottwald halálát követően vette fel hazánk nagy fiának a nevét — 1954. november 23-án, Gottwald elvtárs születésnapján nyitották meg, ünnepélyes keretek között. A párt eszmei és kulturális intézménye — a jobboldali opportunista erők támadása következtében — 1968-ban felfüggesztette tevékenységét. Ünnepélyes megnyitásának előestéjén, 1974. április 30-án Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára ezeket a szavakat írta a múzeum emlékkönyvébe: „Szolgáljon ez a munkásosztály és a dolgozó nép harcáról, áldozatairól és a szocializmus építésében elért sikereiről beszámoló kiállítás mai nemzedékünknek tanulságul szocialista hazánk felvirágoztatására irányuló további munkájához“. — A forradalmi örökség, pártunk több évtizedes harcának tapasztalatai fiatalok vetélkedése sok mindenben megegyezik a Szovjetunió békepolitikájának alapelveivel, a sokrétű nemzetközi együttműködés fejlesztésével. A jelek szerint az 1980. július 19 és augusztus 3-a közötti nagy világvetélkedő a legbarátibb légkörben zajlik le és kiváló sporteredményeket hoz majd. A bratislavai Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában a főváros és a vidéki látogatók ízelítőt kapnak a nagy napjainkban is időszerű, nélkülözhetetlen kincset jelentenek számunkra. Közkinccsé tenni ezeket a tapasztalatokat, szép és megtisztelő hivatás számunkra. Intézetünk ennek szellemében végzi munkáját, pártunk útmutatásainak megfelelően sok feladattal birkózott meg, s készen áll az új feladatok megoldására is. Munkánk hozzájárult ahhoz, hogy a tömegek számára feltárjuk a munkásmozgalom múltjának gazdag tapasztalatait —i mondotta az intézet igazgatója. »-★A múzeum mintegy 95 ezerre tehető emléktárgya között nagyon sok a történelmi ereklye: a 19. századbeli haladó szellemű egyesületek zászlai, az 1848 februárjában Londonban kiadott Kommunista Kiáltvány eredeti példánya, az 1922-ben Moszkvában megtartott Kommunista Internacionále IV. kongresszusáról küldött képeslap Lenin aláírásával, a Magyar Tanácsköztársaság idején kiadott bélyegek, a Szlovák Nemzeti Felkelés mozgósító felhívása szinte történelmi adalékul szolgálnak annak a bemutatására, hogy a jelen hogyan nő ki a múltból. A megalapításának huszonötödik évfordulóját ünneplő múzeum emléktermében pionírok érnek utol. Tekintetükkel Klement Gottwaldnak, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom kimagasló egyéniségének a fényképét fürkészik. A múzeum gazdag anyagát az elmúlt negyedszázad során több mint kétmillió látogató tekintette meg. Falai között nemzedékek találkoznak. fc=csl=^ készülődésről és jobban megismerkedhetnek Moszkvával, ha alaposan megszemlélik a sokszínű kiállítást, amely december 20-ig tart nyitva. —tt—
