Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-03 / 44. szám

2 A béke, az enyhülés és az együttműködés szolgálatában A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS EGYÉRTELMŰEN TÁMOGATJA KÜLPOLITIKÁNK v IRÄNYZATÄT 1979. november 3. A szocialista mezőgazdaság 30 éve A Szövetségi Gyűlés két kamarája múlt heti 13. együttes ülésén Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke tá­jékoztatta a képviselőket a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti kép­viselőinek prágai találkozójáról, mél­tatta Leonyid Brezsnyev legutóbbi le­szerelési kezdeményezésének jelentő­ségét, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a képviselők egyetér­tenek a találkozón részt vett cseh­szlovák küldöttség tevékenységével. Ezt követően Bohuslav Chňoupek külügyminiszter expozéja hangzott el hazánk külpolitikájáról. Külügyminiszterünk bevezetőben ki­emelte Leonyid Brezsnyev berlini ja­vaslatainak nagy visszhangját és óriási jelentőségét korunk béketörek­véseiben. Hazánk külpolitikai gyakor­latát taglalva kidomborította, hogy a szocialista közösség tagjaként a mar­xizmus elméletéből kiindulva járunk el és felhasználjuk a testvérországok gazdag nemzetközi tapasztalatait. En­nek a tevékenységnek az eredményeit tükrözik pártunk kongresszusainak következtetései és határozatai is, á­­melyekkel egyértelműen támogatták az SZKP XXIV. kongresszusán meg­hirdetett, majd a XXV. kongresszuson továbbfejlesztett történelmi jelentősé­gű békeprogramot. Az eredmények visszatükröződnek a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé és kül­ügyminiszteri bizottsága üléseinek ál­lásfoglalásaiban és dokumentumaiban is. Ennek a politikának érdeméből je­lentős változások történtek főként Európában, ahol a szocializmus pozí­ciói a legerősebbek, s éppen ezért ér­vényesülhetett a helsinki konferencia gondolata is. Űj lehetőségek nyíltak a kölcsönösen előnyös gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésre is. Azt akarjuk, hogy az értekezlet záróokmányát komplex módon érvé­nyesítsék, s ezért elsőrendű érde­künk, hogy a dokumentum aláíróinak jövőre tervezett madridi találkozója gyakorlatilag járuljon hozzá, hogy földrészünkön haladás történjék a biztonság és együttműködés kérdései­ben, különösen a katonai enyhülés és A Prágai Városi Bíróság büntetöta­­nácsa a múlt héten tárgyalta Peter Uhl mérnök, dr. Václav Benda, Jiŕí Dienstbier, Václav Havel, Ota Bedná­­fovó és Dana Némcová vádlottak ügyét. A bíróság valamennyiüket bű­nösnek mondotta ki a köztársaság elleni felforgatás bűncselekményében a Btk. 96. paragrafusa 1. és 2. bekez­désének a) és b) pontja értelmében. Peter Uhl mérnököt ötévi szabadság-Meghltt körben ünnepelte 60. szüle­tésnapját Kiss József, az Űjbódval (Nová Bodva) Efsz alelnöke, az üzemi pártbizottság elnöke, aki már több mint nyolc éve a Kosice-vidéki járási pártbizottság elnökségi tagja. Torna­váralján (Turnianske Podhradie) a polgári ügyek testületének tagjai ben­sőséges ünnepség! keretében köszön­tötték a jubilánst. Jozef Závada, a jó­­jási pártbizottság vezető titkára át­nyújtotta neki A szocializmusért vég­zett áldozatos munkáért adományozott kitüntetést. Előzőén a nyitrai szlová­kiai aratóünnepélyen a Kiváló mun­káért állami kitüntetést ad,ták át neki. Kiss József nagyon hosszú és görön gyös utat tett meg élete hat évtizedé­ben, amíg fontos párt- és gazdasági tisztségbe jutott. Különösen fiatalabb éveiben kellett sokat küszködnie Nyolctagú munkáscsalád egyetlen fiú sarjaként korán kikerült a gyakorlat' életbe, hogy kenyérkereső legyen, mert nagy szükség volt rá. Akkori­ban, a burzsoá köztársaság gazdaság' válságának éveiben tömegesen vándo roltak külföldre, sőt, a tengeren túlra a megélhetésre vágyó munkanélkü­liek. Alkalmi munkásként kezdte, egy kereskedőnél dolgozott, aztán a HAN GYA fogyasztási szövetkezetben tanult ki kereskedősegédnek. Később nem zeti vállalatoknál érvényesítette isme rétéit, majd 1972-ben felkérték, vállal jón el két fontos tisztséget az Ojbód­­vai Efsz ben. Mindmáig kitartott e két fontos beosztásában. a leszerelés területén. Fontos feltétel­nek tartjuk a találkozó olyan előké­szítését, hogy a legidőszerűbb és min­denki számára elfogadható javaslato­kat szemeljék ki megvitatásra. Vala­mennyi részvevő az európai enyhü­lésnek valóban döntő szempontjait tartsa szeme előtt, s ne mellékes ér­dekek vezéreljék. A leszerelés kérdésével kapcsolat­ban annak a reményének adott kife­jezést, hogy hatályba lép a SALT—II. szerződés, melynek a leszerelés egyéb területein is ösztönöznie kell a hala­dást. Ezzel a törekvéssel ellentétben vannak az Egyesült Államok és a NATO-országok agresszív tervei, hogy új típusú amerikai rakétákat telepít­senek Nyugat-Európába. Ezzel hatá­rozottan szembenállnak a szovjet kül­politika tényleges céljai, melyeket Brezsnyev elvtárs berlini beszédében ismét kidomborított; A Szovjetunió Európában csakúgy, mint a világ töb­bi részén, csakis békét óhajt. Szilárd békét. Ez a szovjet javaslat alapja. Külügyminiszterünk a továbbiakban emlékeztetett a Varsói Szerződés szerveinek többszöri kezdeményezésé­re és javaslataira, valamint arra a csehszlovák javaslatra, mely Husák elvtárs május elsejei beszédéből ki­indulva a leszerelés céljainak eléré­sét célzó nemzetközi együttműködés­ről szóló nyilatkozat ENSZ-dokumen­­tumként történő elfogadását szorgal­mazta. Az expozé további részében a kap­csolatok új mintaképeként állította előtérbe a Szovjetunióval és a többi szocialista testvérországgal folytatott együttműködésünket. Kínával kapcso­latban megjegyezte, hogy csak állami vonalon vannak kapcsolataink, ezeket készek vagyunk tovább ápolni, de nem azon az áron, hogy gyengülné­nek szövetségesi kapcsolataink a szo­cialista közösséghez tartozó ama or­szágokkal, amelyeket naponta érnek az imperializmus reakciós köreinek és szövetségesüknek, a jelenlegi kínai vezetésnek a támadásai, Külügyminiszterünk kiemelte az el nem kötelezettek mozgalmának szá­mottevő erejét. Örömmel üdvözöljük, vesztésre ítélte, melyet II. javító-ne­velő kategóriában kell letöltenie. Dr. Václav Benda büntetése négy-, Jiff Dienstbieré három-, s Václav Havelé négy és fél, Óta Bednáfováé pedig háromévi szabadságvesztés, melyet az I. javító-nevelő kategóriában kell le­tölteniük. Dana Némcová esetében a kétévi szabadságvesztésre szóló ítélet végrehajtását öt évre felfüggesztették. Az ítélet még nem jogerős. A politikai és közéletben is sokat tett az elmúlt eseménydús években. Sokáig a tornaváraljai helyi pártszer­vezet elnöke és a helyi nemzeti bi­zottság képviselője volt. Négy gyermeket nevelt fel a szocia­lista társadalomnak, — már ők is családosak. Egyik lánya tanítónő, a másik orvos, a veje szintén. Mind be­csületesen dolgoznak és fontos posz­tot töltenek be társadalmunkban. Kiss József tudta és tudja, miért kell min­denütt becsületes munkánkkal támo­gatnunk a párt politikáiét, a proletár SZABAD FÖLDMŰVES hogy a mozgalom havannai, VI. csúcs­­értekezlete megerősítette ennek alap­vető irányzatát; az imperializmus, a gyarmati rendszer, a neokolonializ­­mus, a fajüldözés ellen, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi és gaz­dasági haladásért, a béke és a nem­zetközi biztonság megszilárdításáért, az enyhülésért és a leszerelésért ví­vott harcot. Chňoupek elvtárs kedvezően nyilat­kozott Csehszlovákiának Szíriához, Líbiához, Algériához és más arab or­szágokhoz fűződő kapcsolatairól. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdo­nított az Indiai Köztársasággal való kölcsönösen előnyös sokoldalú együtt­működésnek is. Hangoztatta, hogy az Iráni Iszlám Köztársasághoz fűződő kapcsolatainkat a konstruktív tovább­fejlesztésükre irányuló törekvés jel­lemzi. Ugyancsak kedvezően nyilatko­zott több afrikai országgal ápolt kap­csolatainkról is. Elégedetten nyilatko­zott hazánk és az NSZK, Ausztria, és Franciaország kapcsolatainak alaku­lásáról. Végül leszögezte: A Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság az ENSZ egyik alapító tagjaként, a Biztonsági Tanács ideiglenes tagja­ként, a békeszerető erők lelkesedésé­től ösztönözve továbbra is lankadat­lanul elősegíti az enyhülési folyama­tot és a konstruktív nemzetközi együttműködés bővülését. Ez a poli­tika szocialista társadalmunk humá­nus lényegének és népünk legsajá­­tabb érdekeinek is megfelel. A Szövetségi Gyűlés az új mezőgaz­dasági adótörvény megvitatásával és jóváhagyásával befejezte munkáját. AZ ELLENŐRZÉS JAVÍTÁSA TÁRSADALMI ÉRDEK A Nemzetek Kamarája 4. önálló ülésén a XV. pártkongresszus határo­zatának végrehajtásával kapcsolatban az ellenőrzés hatékonyságának foko­zásával foglalkozott. František O n d ŕ i c h miniszter, a szövetségi népi ellenőrzési bizott­ság elnöke beszédében hangoztatta: az ellenőrzés során arra törekedtünk, hogy ne maradjunk a dolgok felszí­nén, ne hivatkozzunk ún. objektív okokra, hanem hatoljunk a dolgok mélyére. A legfontosabbnak a veze­tők konkrét irányító munkájának el­lenőrzését tartottuk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az irányítás gyak­ran azért nem jár a kívánt eredmé­nyekkel, mert nem biztosítják a dön­tések következetes végrehajtását. Az ellenőrzések során szerzett tapaszta­lataink azt bizonyítják, hogy a köz­ponti szervek, a szövetségi kormány és a köztársasági kormányok helyee döntéseket hoznak, idejében reagál­nak a társadalmi szükségletekre. A felelős gazdasági szervek azonban nem viszonyulnak következetesen a pártszervek és a kormányok határo­zatainak végrehajtásához. A fogyaté­kosságoknak, a tartalékok rossz ki­használásának a legtöbb esetben nincs objektív oka. Az okok túlnyo­mórészt szubjektív jellegűek, és több­ségüknek elő sem szabadna fordulnia, ha mindenki mindenütt felelősségtel­jesen és cselekvőén viszonyulna az akadályok és problémák leküzdésé­hez. A képviselők határozatot fogadtak el az ellenőrzés javításának kérdésében. nemzetköziséget, a Szovjetunió és a többi testvéri szocialista ország ba­rátságát. A való élet tényei győzik meg erről. Megható jelenet volt, amikor a Ma­gyar Népköztársaságból Kiss Bertalan, a mezőkeresztesi Aranykalász Terme­lőszövetkezet elnöke a mezőkövesdi járás öt szövetkezetének dolgozói ne­vében köszöntötte a jubilánst. A meg­hitt ünnepségen a hatvanéves ünne­pelt jó egészségnek örvendő 80 éves édesanyja is jelen volt. Társadalmunkban érdemes élni és dolgozni. Sorainkkal is köszöntjük a jubilánst, aki korától függetlenül nem is gondol nyugalomba vonulásra. Sze­reti az életet és dolgozni akar. IVÄN SÁNDOR A prágai Klement Gottwald Mú­zeumban kiállítás nyílt meg Csehszlo­vákia szocialista mezőgazdaságának 30 éve elnevezéssel. Három részre ta­golt anyagát csaknem 250 fényképfel­vétel, 80 diapozitív és több mint har­minc egyéb dokumentum alkotja. A kiállítás első része a CSKP V. kong­resszusától hazánk felszabadulásáig terjedő időszakot felölelve szemlélteti mezőgazdaságunk történetét, majd A Galántai (Galante) Járási Nem­zeti Bizottság most hirdette ki a vá­rosi és helyi nemzeti bizottságok szo­cialista versenyének első félévi ered­ményeit. Három kategóriában verse­nyeztek a város- és falufejlesztési programok teljesítésében. Az I. kategóriában a Vágsellyei (Šaľa nad Váltom) Vnb vitte el a pál­mát és nyerte el a húszezer koronás jutalmat. Az egyes csoportokban « galántai (Galanta), a jókai (Jelka), a nádszegi (Trstice), diószegi (Sládko­vičovo), sókszelőcei (Selice) és alsó­szeli (Dolné Saliby) városi, illetve helyi nemzeti bizottság került az első helyre. А II. kategóriában a Hurbanova Ves-i Helyi Nemzeti Bizottság vívta ki az első helyet és nyerte el a vele járó 15 ezer korona jutalmat. Az egyes csoportokban a Zemianske Sady-i, Kostolná pri Dunaji-i, Vozo­­kanyi, Hrubý Súr-i, Rétéi (Reca) és a Šintavai Hnb győzött és háromezer­­háromezer korona jutalomban része­sült. А III. kategória győztese a Hrubá Borsa i Hnb, mely tízezer korona ju­talmat könyvelhetett el. Az egyes csoportgyőztesek: Boldogi, Jánovcei, Nagymácsédi (Veľká Mača) Hnb. Ezek egyenként kétezer korona juta­felár lassan három éve, hogy or­­szágunk népe az urnák elé járult, s megválasztotta képviselőit az államigazgatási szervekbe, kezdve a nemzeti bizottságoktól, egészen a Nemzetgyűlésig. A képviselőkre hárul az a kétségkívül felelősségteljes mun­ka, hogy a választópolgárokkal szo­ros kapcsolatot tartsanak. Meghall­gassák jogos, vágy a jogosnak vélt panaszaikat, s elősegítsék megfelelően orvoslásukat. Emellett az is egyik legfőbb feladatuk, hogy mozgósítsák a lakosokat a Nemzeti Front válasz­tási programjainak teljesítésére, be­vonják őket a közhasznú társadalmi munkába. Lényegében ilyen cél vezérli az ekecsi (Okoč) és az apácaszakállasi (Opat. Sokolec) községi képviselőket is, akik dicséretes tömegpolitikai munkát végeznek a lakosság körében. Ebbéli tevékenységükhöz a helyi nép­nevelők (agitátorok) is segítséget nyújtanak, akik többnyire kommunis­ták. Ök, mármint a CSKP tagjai ■— összesen 42-en — a pártszervezet tag­gyűlésein (vagy vezetőségi gyűlésein) számolnak be tevékenységük eredmé­nyeiről, a kudarcokat sem elhall­gatva. A hnb tevékenységében ily módon is érvényesül a párt vezető szerepe. A községfejlesztési célokat mindenek­előtt ismertetik a lakosok széles tö­megeivel, kikérik azok véleményét, javaslatait, hasznos ötleteit, hogy az­után a gyakorlati életben felhasznál­hassák azokat. Ugyancsak érvényesül a lakosság kezdeményezőkészsége a jeles törté­nelmi évfordulók tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítésében vagy azok túlszárnyalásában. ■felemen László az 1976-os vá­lasztásokat követően került az Ekecsi (Okoč) Helyi Nemzeti Bizott­ság elnöki posztjára. Néhány szóval vázolta, hogy a nemzeti bizottság köz­­igazgatása alá két község s hét kö­zeli kisebb település tartozik. A lako­sok száma meghaladja a négyezret. A munkaképes lakosok háromnegyed része a szövetkezetben, a többi meg különféle üzemekben, vállalatokban (még a győri RÄBATEX-ben is!) dol­gozik. Az élelmiszer- és áruellátás kielégítő. Az alapiskolás diákok szá­ma 437, s 60 gyerek részére van óvoda. $ máris a községfejlesztés prob­lémájához értünk. Oj otthont kapott a közszolgáltatás. A „Z“ akció foglalkozik a februári győzelemmel és a CSKP IX. kongresszusával, amely kitűzte a szocializmus építésének irányvonalát. A második rész a mező­­gazdaság szocialista átalakulását, az elmúlt három évtized fejlődését, a le­nini szövetkezeti terv megvalósulását szemlélteti. A harmadik rész а XV. pártkongresszus határozatainak vég­rehajtását, a mezőgazdaság és az élel­miszeripar továbbfejlesztésének irá­nyait vázolja fel. lomban részesültek. A pénzjutalom mellett valamennyi kategória győzte­se megkapta a járási nemzeti bizott­ság tanácsának oklevelét, a csoport­­győztesek pedig köszönőlevelet kap­tak a jnb tanácsától. A járási nemzeti bizottság plénuma nagyra értékelte a lakosság aktivitá­sát, mely a falu- és városfejlesztési társadalmi munkában bontakozott ki, s ezzel a galántai járás dolgozói tel­jesítették szocialista vállalásaikat: 204 ezer óra társadalmi munka ledolgozá­sával 494 ezer korona értékű művet alkottak. A galántai járás most sok új léte­sítménnyel gyarapodott. Közülük ki­tűnik az alsószeli (Dolné Saliby) új bevásárlási központ — 3 millió koro­nába került s ennek egyharmadát társadalmi munkával teremtették elő, — továbbá ugyancsak e község 60 férőhelyes új óvodája — a beruházási költségek felét társadalmi munkával fedezték. Mindkét létesítményt jóval a megszabott határidő előtt adták át rendeltetésének. A járás lakossága a falufejlesztési akció nem beruházási részében is je­leskedett: ledolgozott 2 millió 77 ezer óra társadalmi munkája 64 millió 138 ezer korona értéket képvisel. OLÁH GYULA, Felsőszeli és a beruházásos építkezések kereté­ben 30 százalékos a lakosság térsa­­dalmímunka-hozzájárulása. Ily módon épült egy tornaterem, egy halottas­ház, a tanítók négy lakásegysége, a Rózsa vendéglő (ez utóbbi Apácasza­kállason). Mind az előző, mind a mostani vá­lasztási időszakban sok lakos költö­zött új családi házba. Az új utcasorok épületei közül nem egy többszintes. A közutak portalanítottak, aszfalto­zott a bekötőút Nagyszegpusztáig, il­letve Aszódpusztáig. Az említett köz­ségekben két kilométernyi járda épült (Ekecsen és Apácaszakállason!). A parkok és zöldövezetek létesítésére, a meglevők gondozására is jelentős ösz­­szegeket fordítanak (ez a terület je­lenleg 12 hektárnyi terjedelmű). Évente nem kevesebb, mint 60 ezer korona értékű díszcserje, rózsatő, s virág kerül a parkokba, zöldöveze­tekre. Az OjszUIöttek rózsakertje pél­dául tavaly létesült. Ezt, valamint a többi parkot, zöldövezetet a község társadalmi és tömegszervezetei gon­dozzák, éreznek érte teljes felelőssé­get, hogy avatatlan kezek kárt ne te­hessenek bennük. Most épül egy új, 60 férőhelyes óvoda, valamint a hnb új épülete. Két új utca létesül, hetvennyolc családi házzal. A két község, valamint a kis tele­pülések nyugdíjasainak száma 608, ennek egyötöde munkaerejének, egészségének megfelelőén még a szö­vetkezetben dolgozik. A postás ha­vonta több mint félmillió korona ösz­­szegű nyugdíjat kézbesít. A hnb a nyugdíjasok közös étkeztetésére éven­te 120 ezer koronát fordít. A két község tizenhét tömegszerve­zetének tagsága úgy összekovácsoió­­dott a munkában, mint azok lakossá­ga. Ez érthető is, hiszen a két falu közötti távolság alig húsz méternyi. Vállalt kötelezettségeik is közösek: például közel 4,5 millió korona érté­kű közjót hoznak létre, több mint 304 ezer óra társadalmi munkával. Ezt nemcsak ígérik, az év folyamán az SZNF 35. évfordulója, továbbá a köz­ség szovjet hadsereg általi felszabadí­tása 35. évfordulója tiszteletére valóra is váltják. Öllé Ferenc A felvételen balról a harmadik az ünnepelt Kiss József. A SZOCIALISTA TÁRSADALOM TÖRVÉNYEI ELLEN VÉTETTEK Elnyerték büntetésüket Internes ten és dolgozni A falufejlesztési programok teljesítéséért SZOCIALISTA VERSENYBEN A NEMZETI BIZOTTSÁGUK • AZ ELSŐ FÉLÉV a SIKEREK JEGYÉBEN • VÄGSELLYE, GALANTA, JÖKA, NÄDSZEG AZ ÉLEN Céltudatos községfejlesztés

Next

/
Oldalképek
Tartalom