Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-06 / 40. szám

i®79. rtfffebw В, SZABAD FÖLDMŰVES, Politikai küzdelmek színtere Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének XXXIV. ülésszakán tel­jes lendülettel folyik az általános po­litikai vita. Ezt megelőzően, sajnos, rosszul mutatakozott ' be a világszer­vezet, mert bizonyos csoport hatá­sára. a tagállamok valójában kisebb­ségének a véleményét képviselő ún. „többségi határozat“ alapján úgy dön­tött, hogy Kambodzsát egy nem lé­tező politikai rendszer, a megdön­tött Pol Pot-klikk képviselje a világ­­szervezetben. Ilyen álláspontot kép­viseltek a főbb kapitalista államok és Kína, meg követőik, viszont a sza­vazáson részt nem vett államok, to­vábbá a tartózkodó küldöttségek (a maga nemében ez is bizonyos állás­­foglalás) és az új népi rendszer tá­mogatóinak a száma nagyobb volt Pol Pót rezsímje támogatóiénál. Persze az ENSZ történetében voltak már ha­sonló baklövések, de a valóság, a gyakorlati élet később kikényszeritet­­te a korrekciót. Az ENSZ általános vitájában nagy jelentőségű szovjet felszólalás hang­zott el. Gromiko szovjet külügymi­niszter nagyhatású heszédében kidom­borította annak fontosságát, hogy egészséges legyen a világ politikai légköre. Az olyan kampányok vi­szont, amelyeket például Kubával kapcsolatban indítottak, s amelyek során Kuba és a Szovjetunió politi­kájáról a legkülönfélébb kitaláláso­kat terjesztik, rendkívül ártalmasak a politikai légkörre. Teljes esztelen­­ségnek nevezte a fegyverkezési ver­senyt, s hangoztatta, hogy a Szov­jetunió kész arra, hogy más fllla­­mokkái együtt megvitassa ezt az alap­vető jelentőségű problémát, és java­solja, hogy térjenek át a gyakorlati tárgyalásokra. A továbbiakban Gromiko külügymi­niszter az európai helyzetet érintve hangoztatta, hogy az enyhülésnek az európai talajba eresztett gyökerei csak akkor lehetnek életképesek, ha a katonai enyhülés terén is gyakor­lati lépésekre kerül sor. A szovjet diplomácia feje ezután a világ külön­böző pontjain található feszültség­gócokkal foglalkozott és szélesebben elemezte a hegemonizmus kérdését. Hangoztatta: a szovjet állam fennálló­nak első napjától kezdve határozot­tan szembeszállt azzal, hogy bárki is egyeduralomra jusson, mások pe­dig az ö akaratának legyenek alávet­ve. Itt az ideje 'annak, hogy vala­mennyi ENSZ-tagállam félreérthetet­len álláspontra helyezkedjék a hege­móniát illetően, Ítélje el, s állja út­ját minden hegemonisztikus törek­vésnek a világ ügyeiben — hangoz­tatta Gromiko. Ezért a Szovjetunió ja­vasolta, hogy a jelenlegi ülésszak napirendjére vegyenek fel egy fontos kérdést; a hegemonizmus megenged­­hetetlenségéröl a nemzetközi kap­csolatokban. A világszervezet általános vitájá­ban Bohuslav Chűoupek csehszlovák külügyminiszter is felszólalt és kifej­tette kormányunk álláspontját a leg­főbb nemzetközi kérdésekkel kapcso­latban. (L) „Gratulálunk a függetlenséghez!“ A fajüldöző és gyarmatosító politikája miatt állandóan a bírálat füzé­ben álló Dél-afrikai Köztársaság vezetői újabb ravasz fondorlathoz fo­lyamodtak. A szfnlegesen függetlenné vált törzsi államok — Transkei és Bophutatswana — után harmadikként Wenda néven hoztak létre újabb bantusztánt. D. Agajev szovjet karikaturista rajza a moszkvai Prav­dában a gyarmatosítók trükkjét leplezi le — a börtönrácsokat mindösz­­sze „Wenda — szuverén állam“ stilizációval helyettesítették, minden mis maradt a régiben. 30 éves az első német munkás-paraszt állam Az NDK népe és a haladó köz­­vélemény holnap ünnepli az el­ső német munkás-paraszt állam fenn­állásának 30. évfordulóját. A szocia­lista Németország olyan Időszakban jubilál, amikor mind nagyobb nem­zetközi tekintélyt vív ki magának és népe újabb és újabb sikereket köny­vel el az országépttő munkában. A harminc év útja nerti volt aka­dálytalan. A hitleri Németország ka­pitulációját kővetően a potsdami e­­gyezmény értelmében kialakított négy megszállási övezet viszonyai különbözően alakultak. A mai NDK területét felölelő szovjet megszállási övezetben következetesen végrehaj­tották a nácítlanitást, antifasiszták és demokraták kerültek az új veze­tésbe. Az utat a kommunisták mu­tatták, akik Németország szovjet megszállási övezetében a szociálde­mokratákkal marxista-leninista ala­pon történt egyesülésükkel megte­remtették a munkásegységet. A Né­met Szocialista Egységpárt alakuló kongresszusán programdokumentu­mot fogadtak el, mely három fő fel­adatban Jelölte meg a teendőket; az Imperializmus megsemmisítése és a fasiszta ideológia gyökeres kiirtása, a háborús bűnösök felelősségre vo­nása; a kapitalista monopóliumok fel­számolása és az alapvető termelőesz­közök államosítása; Németország tár­sadalmi életének demokratizálása. A párt a végcélt a szocialista rend­szer megteremtésében látta. E program az NDK mai területén maradéktalanul meg is valósult. El­lentétesen alakult a helyzet a három nyugati megszállási övezetben. Itt egyenesen szabotálták a potsdami e­­gyezmény rendelkezéseinek végrehaj­tását. A monopóliumok visszanyerték hatalmukat és régi befolyásukat, az ország megosztását szorgalmazták. A fejlemények oda vezettek, hogy 1949. szeptember 7-én megalakult a nyu­gatnémet különállam, a Német Szö­vetségi Köztársaság. Válaszul az NSZK kezdeményezésére 1949 októ­berében létrejött a demokratikus gondolkodású németeket tömörftó Nemzeti Front, s a májusban meg­választott Német Néptanács Ideigle­nes nemzetgyűléssé alakult át, amely október 7-én önálló államként ki­kiáltotta a Német Demokratikus Köz­társaságot. A szovjet katonai hatósá­gok minden hatalmat átruháztak erre az új nemzett szervre. A parlament október 11-én Wilhelm Pieck elvtár­sat választotta államfővé, az első munkás-paraszt kormány élére pedig Otto Grotewohl elvtárs került. Az NDK dolgozó népe a párt irá­nyításával, a Szovjetunió és a többi szocialista ország internacionalista együttműködésével és segítségével élenjáró ipart, korszerű, nagyüzemi mezőgazdaságot teremtett. Az élet­színvonal emelésére, a népjólét foko­zására vonatkozó párthatározatok és mteézkedések napjainkban konkreti­zálódnak. A nép javáról való gondos­kodásnak nagyszerű bizonyítéka az NDK lakásprogramja is, melynek ke­retében 1990-ig, két és fél — három millió lakást építenek, illetve korsze­rűsítenek 200 milliárd márka ráfor­dítással. Országszerte tömegmozgalom bon­takozott ki a gazdaság hatékonysá­gáért, melynek a tervekben, az irá­nyításban. a konkrét gazdasági mun­kában, minden területen érvényesül­nie kell. Előtérbe léptek a minőségi tényezők, a tudományos és műszaki vívmányok gyors érvényesítése, s e­­mellett fő követelmény a lakosság közellátásának minőségi és meny­­nyiségi szempontból való javítása. Az NDK három évtizedes nemzet­közi fejlődésének egyik legfőbb e­­redmónye, hogy meghiúsultak a nem­zetközt elszigetelésre Irányuló kísér­letek. Az NDK ma már — a másik német államtól is elismerve — az ENSZ teljes Jogü államaként vesz részt a világpolitikában, a szocialis­ta közösség országainak oldalán küzd a békés megteremtéséért, a veszé­lyes fegyverkezési hajsza megféke­zéséért, az Igazságos gazdasági vi­lágrendért, a gyarmati rendszer ma­radványainak felszámolásáért és a neokolonialízmus megszüntetéséért, a nemzeti felszabadulásukért harcoló népek vágyainak beteljesüléséért. Hazánk népe elmélyült együtfmfi­­kűdést folytat a szomszéd NDK dol­gozó népével a gazdasági élet, a kul­túra, a művészet, a sport minden te­rületén. Együttműködésünk különö­sen érezhető a mezőgazdaság néhány, területén, elsősorban a kutatásban, fajnemesitésben, gépfejlesztésben, küldöttségek cserelátogatásaiban és tanulmányútjaiban. Nem egy hazai üzem vagy szövetkezet a német mun­kásosztály nagy fiai valamelyikének a nevét viseli. Országaink idei árucsereforgalmá­nak volumene eléri az 1 milliárd 900 millió rubelt. Mint Husák elv­társ nyári berlini látogatásakor meg­erősítést nyert, jelenlegi legfonto­sabb feladatink egyike az 1981—1985^ évi tervek egyeztetése azzal a cél­lal, hogy még hatékonyabbak legye­nek gazdasági és tudományos kap­csolataink, különösen a nyers- és ffltőanyagipar, otvábbá a vegy-, gép- és könnyűipar ágazatában. Az NDK fennállásának 30. évfordu­lója alkalmából hazánk népe szívből köszönti szomszédját és harcostársát a világbéke megteremtéséért, a békés jövőért és a szocializmus felépítésé­ért vívott küzdelemben —- a szocia­lista Németország dolgozó népét. KANIZSA ISTVÁN A CÉL: AKCIÓEGYSÉG Az olasz kommunisták és szocialisták legfelső szintű tanácskozásáról kiadott záróközlemény konkrétan feltér­képezte a gazdasági, a társadalmi és az áLlami életnek mindazon területeit, amelyeken az olasz kommunisták és a szocialisták lehetőséget látnak az akcióegységre. A két párt vezetői történelmi szükségszerűségnek és a baloldali erők közötti vita szerves részének tekintik a szocializmus felé mutató haladás távlatának a feltárá­sát. Nemzetközi vonatkozásban arra törekszenek, hogy Olaszország — szövetségi rendszerének keretében — ki­vegye részét abból a politikából, amely az enyhülésre, a békés egymás mellett élésre, a gazdasági együttműkö­désre Irányul. Elhatározták, hogy az európai parlament­ben is kialakítanak bizonyos fokú együttműködést. A két párt vezetőinek véleménye szerint a stabil poli­tikai megoldás és az Olaszországot sújtó válság leküz­dése feltételezi az egész baloldal erőfeszítését, a de­mokratikus erők szolidaritásét és a lojális együttműkö­dést a Kereszténydemokrata Párttal. Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára egy tömeggyfilé­­sen kijelentette: a két párt erősíti egységét a társadal­mi átalakulásért folytatott harcban, nem felejtve el, mi­lyen sok nehézséget okoztak a múltbán a köztük meg­nyilvánult nézeteltérések. Nagy lelkesedéssel fogadták Berlinguernek azt a kijelentését, hogy „az OKP-nak ismét erősítenie kell harci jellegét, amely az elmúlt időben kissé elhalványult“. A kereszténydemokrata pártban a demokratikus szo­lidaritás politikájának hívei még mindig húzódoznak a találkozó mérlegének elkészítésétől, a jobboldal képvi­selői viszont változatlanul a szocialisták megnyerésére törekszenek, nem mondva le a zsarolásról sem. A szociáldemokrata párt vezetői változatlanul támad­ják a szocialistákat, és szemükre vetik, hogy „feladták autonómiájukat“. A szocialista párt titkársága arra fi­gyelmeztette a szociáldemokrata vezetőket, hogy maga­tartásukkal „súlyos politikai válságot idézhetnek elő“i Külpolitikai kommentárunk ElV „császárság" bukása A NYERTES: PÁRIZS kellett kitalálniuk rendkívüli adóit beszedésére, hogy legalább részben fedezni tudják a császár államház­tartás abnormális költségeit. Bírála­tért halál járt, s az áldozatok halál­­hörgése nem hallatszott kt a börtö­nökből. És ha kihallatszott?! Bokas­­sát ez nem izgatta, „szent és sért­hetetlennek“ tartotta magát. A közép-afrikai állam, az egykori francia gyarmat — Ubangi-Sarl — ritkán hallatott magáról. Igaz, te­rülete többszöröse hazánknak, de csak két és fél millió lakosa van, mely nyomorog. Manapság a világ húsz legszegényebb állama között tartják nyilván, pedig ennek nem kellene így lennie. A hatvanas évek­ben Párizstól függetlenségét elnyerő Közép-afrikai Köztársaság, majd az utóbbi két évben Közép-afrikai Csá­szárság földjében ugyanis sok hasz­nos ásványkincs megtalálható, még urán Is, csak megfelelően és a nép javára kellene ezeket kiaknázni. A volt anyaország számára azonban nyilván még becsesebb a terület stratégiai fekvése, így érthető, hogy Párizs mindig rajta tartotta szemét. Még akkor is, amikor szívesen be­hunyta volna. A franciáknak nyilván kellemet­len, ha szövetségeseik és barátaik szerint ítélik meg őket, de hát van­nak „felsőbb érdekek“. Ezek vezet­nek egyébként egyes vezetők meg­dicsőüléséhez, majd bukásához is. így történt Banguiban, a kö.zép-afrt­­kai állam fővárosában Is. A Francia Közösség engedelmes családtagjaként jött létre a hatvanas években a Kö­zép-afrikai Köztársaság, melynek el­nöke, David Dacko pontosan beillett az imperializmus gyarmatrendszeré­ben felnőtt olyan helyi vezetők so­rába, mint amilyen Senghor szenegá­li, Houphouet-Baigny elefántcsontpar­ti, Mobutu zaire-i elnök. Mégis zűr támadt körülötte, mert 1965-ben ha­talmát a saját unokafivére, más for­rások szerint sógora Jean-Bedel Bo­­kassa ezredes megdöntötte, Párizs akkor egykedvűen tudomásul vette a történteket, gombház, ha lesza­kad ... Dacko emigrált, Bokassa pedig ott­honosan berendezkedett a hatalmi polcon. Már az ezredest rangig nagy utat tett meg a francia hadsereg egykori őrmestere. Párizs ilyen krea­túrákra támaszkodott. Meg Is bosz­­szulta ez magát. Bocsássa meg az olvasó, ha egy tartók fekete bőrű kreatúrái, népük kicsit elkanyarodom. Nem az első eset, hogy az imperialista gyarmat­elnyomói nemcsak bőrük színe sze­rint voltak sötétek, hanem sötétlel­­kűeknek is bizonyultak. Kezdhetnénk a felsorolást a kongói Csombéval és folytathatnánk az idén megdöntött ugandal Idi Aminig. A gyarmati rend­szer emlőjén nevelkedtek, a gyar­mattartó urak kenyerét ették, majd az 6 szolgálatukban kényurakként népünk hóhérát lettek. Pontosan ez történt Bokassával Is. A legfőbb tábornoknak léptette elő, majd 1972-ben örökös államelnökké kiáltotta ki magát. Nagyravágyása ezzel még nem elégült kt, s így 1977-ben napóleoni ötlete támadt: császárrá koronáztatja magát és ki­kiáltja a császárságot. Meg is tör­tént. Pazar ünnepségek, olyan szer­tartások következtek, melyeket egy­kor Nérő Is megirigyelhetett volna. Az adószedőknek megannyi ötletet Bokassa császársága azonban tl­­szavlrágéletűnek bizonyult. Rövide­sen jelentkeztek az anyagi gondok, A koronát, a trónt — párizsi mű­termek pazar remekműveit az idén el kellett zálogosítania. Hihetetlen méreteket öltött az államadósság. Pá­rizsnak kezdtek nem tetszeni a dol­gok. Bokassa utolsó nagy dobása, egy­ben a végzete volt az Iskolások kö­telező egyenruhájának a bevezetései A felesége textilgyárai szolgáltatták volna az árút, de az agyonsanyarga­tott lakosság az újabb terhek ellen fellázadt. Sőt, maguk az iskolások tüntettek. Nem volt rest Bokassa karhatalm,a: százszámra talált „vö­rös forradalmárokat“, akik lemészár­lásában a császár személyesen Is részt vett. Tagadás ide, tagadás oda, a tör­téntek kitudódtak és kirobbant a botrány. Párizs kezdetben tett ugyan némi „tűzoltó“ kísérleteket, de a huszonegyedik órában szakított vé­dencével, s ami aztán lejátszódott, minden bizonnyal Párizs tudtával, receptje szerint történt. Bokassát Elefántcsontpart Köztár­saság fogadta be. Banguiban halálra ítélték. Talán örökre leáldozott egy véres kezű diktátor dicsősége. Utóda vissza akar térni a demokráciához és támogatókat keres, még a Dél­afrikai Köztársaságban is (I). LÖRINCZ LÄSZLÖ t T Szovjet-kínai tárgyalások Felértékelték a márkát mozgolódás a nyugat-európai valutaközösségben Ä szovjet külügyminisztérium ven­dégházában szovjet-kínai tárgyalások kezdődtek a két ország viszonyának megjavításáról, illetve a békés egy­más mellett élés elvei és az erő al­kalmazásáról való lemondás elvei a­­lapján történő normalizálásról. Vang Ju-ping külügymlnister-helyettes, a kínai küldöttség vezetője előzetesen annak a reményének adott kifeje­zést, hogy a megbeszélések eredmé­nyesek lesznek. A szovjet állásfoglalásokból kitű­nik, hogy illúziók nélkül, józan rea­lizmussal ülnek a tárgyalóasztalhoz. A szovjet fél készen áll a konstruk­tív párbeszédre, s hajlandó elébe menni minden oíyan kezdeményezés­nek, amely elősegítheti a két állam közötti feszültség enyhítését, a jó­szomszédi kapcsolatok létrehozását. A mostani eszmecseréken a szov­jet fél abból Indul ki, hogy a ko­moly és építő jellegű dialógus nem csupán a két nép érdekelnek felelne meg, hanem hozzájárulna a nemzet­közi enyhülés irányzatának további térhódításához Is. A tárgyalások meg­kezdése azonban önmagában még nem bizonyíték arra, hogy a másik fél Is valóban érdekeltnek tartja ma­gát a kapcsolatok megjavításában, még kevésbé jelenti a pekingi ve­zetés nagyhatalmi hegemqnista cél* jalnak feladását. A szovjet kommen­tátorok rámutatnak, hogy a pekingi propaganda az utóbbi Időszakban éles kirohanásokat Intézett a Szovjetunió ellen. Utalnak arra is, hogy Hua Kuo­­feng a kínai parlamentben kijelen­tette, hogy „a tárgyalások kimenete­le attól függ, történnek-e lényeges változások a szovjet kormány állás­pontjában.“ Mint a Pravda hangsú­lyozta, a Szovjetunió Igent mond a Kínához fűződő kapcsolatainak meg­javítására, azonban soha senkivel sem törekszik együttműködésre olyan áron, hogy feladja elveit, vagy kárt okozzon szövetségesei éredekeinek. Az európai valutaközösséghez tar­tozó országok pénzügyminiszterei és központi bankjainak vezetői megál­lapodtak, hogy a nyugatnémet márka árfolyamát az unión belül két száza­lékkal felértékelik, a dán koronát pedig három százalékkal leértékeli. Bonnban úgy vélik, hogy a dollár árfolyamgyengesége, az arany körüli spekuláció miatt megingott valuta­szövetség belső egyensúlyát sikerült helyreállítani. A márka felértékelé­sétől kettős ártompító hatást várnak. Egyfelől az import bizonyos mérté­kig olcsóbbávállk, másfelől a Bun­dftbank a jövőben nem kényszerül olyan nagyarányú intervencióra, mint az elmúlt hetekben. Más vélemény szerint a márka fel­­értékelésének csak egyik oka volt a dollár gyengesége. A központi nyu­gatnémet bank az utóbbi négy hó­napban ötmilllárd márka értékben volt kénytelen felvásárolni dán és belga valutát, hogy a kialkudott ha­tárok között tartsa azok árfolyamát. A piacra került nagy márkamennyi­ség újabb inflációs veszéllyel fenye­getett, ezért kezdeményezte Bonn íz árfolyammód osftást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom