Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-08 / 36. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1979. szeptember 8. 12 A gyönge és az eltérő búzatermés okai Évente rendszerint aratás után ér­tékeljük a gabonatermelés eredmé­nyeit. Az elért eredmények részletes elemzésének legfőbb célja, hogy ta­nulságul szolgáljon a termésátlag to­vábbi növelésében. Ennek az évnek a legtöbbet vitatott növénye az őszi búza. A vita oka ismert; gyenge átte­­lelés, kiszántások, felülvetések, silány fejlődés, a szokottnál gyengébb ter­més. Már a tél utolsó hónapjától kezdve nagyon sok vélemény fogam­­zott és jutott napvilágra, nemritkán nagyon leegyszerűsített indoklások­kal. Szlovákia tengerszint feletti ma­gassága, talaj- és éghajlati viszonyai­nak „kombinációja“ annyira eltérő termesztési feltételeket teremt, hogy egységes indoklás, illetve szakvéle­mény csak ' elvétve alakulhat ki. A gyakori ellentétes szakvélemények el­lenére, több hazai és külföldi részlet­eredmény ismeretében az a meggyő­ződésünk, hogy az idei, a szokottnál gyengébb búzatermés legfőbb okozója a hosszantartó szárazság volt. Ez a­­zért fogadható el indoknak, mert a terméscsökkenést kiváltó közvetlen okok zöme is ehhez kapcsolódott, vagy ebből eredt. A szárazság ugyanis már 1977 őszén kezdődött. Ugyanazon év októberének elejétől 1979. június 13-ig, kisehb-na­­gyobb helyi eltérésekkel mindössze 634 mm csapadék hullott. Ez a jel­zett időszakban 317 mm-el kevesebb a sokéves átlagnál — illetve annak csupán 66,66 százaléka! A hosszantartó szárazság azt ered­ményezte, hogy még az alsó talajréte­gek tartalék vízkészlete is elfogyott, ahonnan a növények a mélyrehatóié gyökerek segítségével, vagy az alulról jövő párolgás ás a felső rétegekben való lecsapódás révén nedvességhez juthattak volna. Az aszály nagy minőségű különb­ségeket alakított ki a talajszerkezet­ben, talajtípusok, elővetemény és mű­velés szerint. Kötöttebb talajokon a mólt év októberében lekerült elővete­­mények után, nagyon megnehezült a talajeiőkészítés. A nagy hantokat fel­szaggató szántás után a fáradságos munkával eldolgozott talaj rögös ma­radt. Ilyen talajba a vetőgépek rend­szerint csak sekélyen tehették le a magot. A legrosszabb állapotot a ké­sőn feltört talajú magratermesztett lucernások után találtuk. Ezeken a földeken a talaj minden felvehető vízkészlete elhasználódott. Nagymeny­­nyiségű gyökérmaradvány és szerke­zetnélküli laza talaj maradt vetésre. A száraz magágyba vetett mag hosszú ideig nem, vagy csak nehezen csírázott. A hosszadalmas elfekvés idején a vetőmagot a csávázás elle­nére a gombabetegségek széles vál­tozata támadta meg és ez csírarotha­dást idézett elő, csökkent a csírázási erény, pusztultak a fiatal növények. A Pythium sp., Peniciliium, Fusarium avenaceum, cutmorum, nivále és még a helmitusporiuinos megbetegedések is elterjedtek. A gyengén ülepedett talaj, a sekély vetés, fokozta a fagy károsító hatá­sát, elősegítette a ki- és felfagyást az amúgy is hiányosan kelt növényállo­mányban. Komplett növényállományt minde­nekelőtt ott értek el, ahol a korán lekerülő elővetemények után, szak­szerű talajműveléssel megőriztek né­mi nedvességet és a búzát a szeptem­ber 30. és az október elsején lehul­lott 20—25 mm-es csapalék előtt, vagy közvetlen utána elvetették. Azokon a helyeken, ahol a talajt már szeptem­berben elkészítették, azonban az em­lített kiadósabb csapadékot nem zár­ták a talajba boronával és hengere­­zéssel, ott már október 10-e táján alig maradt több nedvesség, mint az októ­berben szántott talajokon. Sajnos, az utóbbi években egyre több agronómus helyezte át a vetés zömét október második felére, azzal az indoklással, hogy a kései vetések nem sűrítik tói a növényállományt, ezen vetéseknél kisebb a gyökérbetegségek kártétele, alacsonyabbra nőnek, kisebb a meg­dőlés veszélye és nagyobb termést adnak. Az agrotechnikai kísérletek ezeket az állításokat koránt sem iga­zolták. Természetesen nem szabad a búzát már szeptember közepén vetni, teljes vetőmag mennyiséget és nitro­génadagot adni. Ha akadnak olyan búzafajták, amelyek a kései vetéssel jobb termést nyújtanak, akkor azokat kell utoljára vetni. Itt szeretném meg­jegyezni, hogy a Solaris, az Istra (So—290), de még a jubilejná 50 bú­zafajták vetési idejét is úgy kell meg­választani, hogy a tél beálltáig érjék el a bokrosodás kezdetét. Több év átlagában ugyanis legalkalmasabb ve­tési idő október első hete. Tavaly ősszel a későn vetett búzák kevésbé károsodtak a talajban élő gombabetegségektől. A talajszerkezet­től függően a növényzet sok helyen szépen kelt a hó alatt, másutt viszont beiszapolódtak a struktúrában talaj­rétegbe s ezek a növények esetleg fagykárt szenvedtek vagy ki se kel­tek. Ősszel és tél elején a hiányosan kelt vetések a száraz talajban először a gombabetegségektől, majd a kárte­vőktől sínylődtek, s egy szokatlan hi­deghullám hatása alá kerültek, elő­zetes edződés nélkül. Az edzettség hiánya ott mutatkozott, ahol a decem­ber végén uralkodó +11 C hőfok ha­tására megindult a búza fejlődése. Elősegítője volt ennek a fajtatulaj­donság, a talaj neme és szerkezete. A legkisebb fagykár azokat a szov­jet búzákat, és a hazai Bu—10 fajta­jelöltet érte, amelyeknek nagyobb a hűigényük a téli fejlődéshez. A termesztés körülményeitől füg­gően, nagyobb károsodás érte a faj­ták második csoportját, amelyeknél kisebb-nagyobb helyi eltéréssel a kö­vetkező rangsort állítanánk: Istra (So—290), Kavkaz, Solaris, Slávia, Sáva. Ebbe a csoportba tartozó fajták fagyérzékenységét, télállóságát na­gyon befolyásolta és esetenként meg­határozta az alkalmazott agrotechni­ka (növények fejlettsége, kondíciója, vetési, illetve a bokrosadási csomó mélysége, talajszerkezet, elővetemény stb.). A harmadik csoportba sorolhatnám azokat a fajtákat, amelyek függetle­nül az alkalmazott agrotechnikától és a termesztés egyéb körülményeitől nagy fagykárt szenvedtek. (Libelulla, Novosadská Rana I, II, III és a GK Szeged.) Természetesen az első csoportba tartozó fajták nagyobb fagy- és tél­állósága egymagában nem jelentett biztosítékot a jő átteleléshez. jelentős területeket kellett kiszántani még a legfagyállóbb Mironovszká 608 fajtá­ból is — főleg a hiányos agrotech­nika, a betegség és a kártevők miatt. A téltől megviselt őszi búzákra a tavasz sem volt kedvező. A talaj felső rétege szerkezetnélküli maradt. A szokásos tavaszi hengerezést csak ke­vés helyen végezték el. A leghelye­sebben ott cselekedtek, ahol a tavaszi vetésápoiáshoz boronát használtak, talajszerkezet-javító hatása azonban annak is csak közvetlenül az eső után (esetleg szemerkélő esőben) volt úgy, hogy némileg elzárta a nagy talajrepedéseket, s betakarta a gyöke­ret, valamint a bokrosodási csomókat. Nem volt kedvező a tavasz a másod­lagos gyökerek képződésére sem. Ez hátráltatta a bokrosodás kezdetét és az oldalhajtások fejlődését. Az idén rossz előveteménynek bizonyult az árpa és a búza ott, ahol sok szalmát szántottak alá. Ez fokozta a szárazsá­got, melegágya lett a fusáriumos be­tegségeknek s egyben erős nitrogén­hiányt idézett elő. A károkat tovább tetézte a gabona­legyek (főleg a fekete búzalégy) nagyarányú elterjedése. A búzalegyek éppen az ősszel idejében kikelt leg­fejlettebb állományokat károsították. A kártételt sokhelyütt nem vették észre, nem védekeztek ellene és a ve­tések megritkulását, kipusztulását utókifagyásnak, utópusztulásnak tu­lajdonították. A múlt télen a kártevők közé sorol­hatták a túlságosan elszaporodott varjakat, helyenként azonban a fácá­nokat és a foglyokat is! A vontatot­tan kelő és sekélyen vetett ősziekben ezek nagy károkat okoztak! A megkésett tavaszi fejlődés követ­keztében a kalászok diferenciálódása melegebb időszakra esett, s ez a szo­kottnál nagyobb kalászokat eredmé­nyezett. A korábbi évekhez viszonyít­va kalászonként 2—3-al több kalászka képződött. Az április végén május elején lehul­lott csapadék ugyan késve érkezett, azonban átmenetileg sokat javított a búzában. Amint tudjuk, május közepétől jú­nius közepéig nagy hőség és száraz­ság következett. Ha a két félhónapot egy egésznek vennénk, akkor a napi átlagos középhőmérséklet alapján ez lenne századunk legmelegebb hónap­ja. A nagy szárazság nélkül még a hosszantartó hőség sem idézett volna elő katasztrófális állapotot, azonban a gyenge vízkapacitású talajokon már június elején beállt a kritikus állapot és fokozatosan megszűnt a növény további fejlődése. Azokon a talajokon, amelyeken a júniusi esőkig nem csök­kent kritikus szint alá a talajnedves­ség, ott a növényállomány és a kalá­szok megtermékenyülésétől függően jó termést takarítottak be. Ha a búza idei csúcshozamait Bsz­­szehasonlítjuk az előző évekével, ak­kor tizenöt százalékos terméscsökke­nést állapíthatunk meg. Azonos ter­mésarányt nyújtottak a fajtakísérletek is. Ebben az évben ott értek el jobb búzatermést, ahol a talaj és egyéb termesztési adottságok keretein bőiül jobban védekeztek a szárazság, a be­tegségek, a kártevők, a fagykár és a gyomosodás ellen. A korán lekerülő elővetemények után termésben is so­kat jelentett a nyári talajműveléssel megőrzött nedvesség, valamint a múlt év szeptembere végén lehullott csapa­dék kihasználása. A későbben leke­rülő elővetemények után is volt jelen­tősége a talajelőkészítés módjának és idejének, esetleg a sekélyebb műve­lésnek, s az azonnali elmunkálásnak nak stb. A magágy állapota meghatá­rozhatta egyes fajták ki és felfagyá­sának a mértékét, a bokrosodási cso­mó elhelyezkedését, mélységét és ta­vasszal a regenerálódást. Nagy jelen­tősége volt a tavaszi növényápolás idejének és módjának is. A kavicsos ás a homokos talajokon nagy jelentő­séggel bírt az idén az öntözés. Öntö­zéssel helyenként 40—50 százalékkal több termést értek el. A tapasztalatokból le kell vonni a tanulságot mind a termesztőknek, mind a nemesítőknek. A nemesítők részére figyelmeztetés az, hogy a ter­mőképesség fokozásával párhuzamo­san tovább kell javítani a búza tél­állóságát s a szárazságtűrést. A ter­mesztőknek fokozotabban kell ügyelni a talajnedvesség megőrzésére, a faj­ták igényeire, a növényvédelemre s a növényápolásra. )ó termést a jövőben is csak úgy érhetünk el, ha ehhez megteremtjük az optimális feltétele­­ket* Dr. BARTAI.OS MENYHÉRT, Sóssziget (Solary) ét, aránylag kis szövetkezetről lesz szó az aláb- JPÍ biakban, amelyek egymással töszomszédok. Mind­: \f я kettő a Bratislava-vidéke járáshoz tartozik. Tehát V i mindkét gazdaságra azonos időjárási viszonyok I i jellemzőek. A két közös gazdaság földrajzi fekvé­­\ se azonban jelzi: közel a főváros. Ez pedig olyan I Л \ tényező, amely a szeizmográf érzékenységével hat U a munkaerők ingadozására. Ennek egyensúlyban tartása örökös gond, probléma. A végzett munkát jobban meg kell fizetni, hogy a munkaerők „legyökerezze­nek“, helyhezkötődjenek. Ez viszont a termelési költségek növekedését idézi elő, ami kedvezőtlenül befolyásolja a tiszta jövedelem képzését. Ha pedig a kelleténél kevesebb a munka­erő, több korszerű, nagyteljesítményű gép beszerzése válik szükségessé — ami megintcsak nem olcsó mulatság... 1. E bevezető után azzal folytatom a gondolatsort, hogy a Bratislava-vidéke Járási Mezőgazdasági Igazgatóság szakem­berei afféle rövidke jellemrajzot adtak a két közös gazda­ságról. S ez mindvégig megbízható iránytűnek bizonyult. A két szövetkezetben legfőképpen a takarmánytermesztős hegyanja-mikéntje, a begyűjtés szervezése, a különféle tartó­sítási eljárások lebonyolítása, a tárolási és takarmányozási veszteségek aránya érdekelt, különös tekintettel a silótakar­mányra. 2. Félen (Tomášov) Varga Tibornak, a szövetkezet agronó­­musának őszinte kitárulkozását — amellyel a problémák he­lyes megvilágításba kerültek — feltétlen erényének tartom. Nyíltan feltárta múlt évi fogyatékosságaikat, s vázolta, milyen intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy ezek a hibák az idén meg ne ismétlődhessenek, s örült a bőségesnek ígérkező silókukorica-termésnek. — Három silókombájnunk van, melyekből egy már üzem­képes, és a kettő megjavítására minden remény megvan. De — hangsúlyozta az agronómus —, nehéz próba elé állít majd bennünket a 332 hektárnyi silókukorica bő termésének beta­karítása. Hatezer tonna szilázs és hatvan vagonnyi sllókuko­­rica-liszt készítésével számolunk. A többit zölden etetjük fel. (Az utóbbit első ízben készítik. Előrelátók voltak, tapasztalat­gyűjtésre a šenkvicei szövetkezetbe mentek, ahol már két év ismereteiből meríthettek. Ezeket az ismereteket a rövidesen kezdődő silózási idényben igyekeznek kellőképpen hasznosí­tani. — Az előbb a silókombájnok műszaki állapotáról már emlí­tést tett. De a begyűjtéshez, a silőzás rugalmas lebonyolításá­hoz elegendő szállítóeszközre is szükség van, magasítóval fel­szerelve, hogy a szecskázott zöldanyagból minél kevesebb szóródjék szét a táblán majd a célba vezető úton ... A szakember rögvest felhozza: a múlt évi hibákból levont tanulságként, a kavicsszállító tehergépkocsikat átcsoportosít ják a silózáshoz, mindenekelőtt ellátják azokat magasítókkal. Traktoros pótkocsijaikat ugyancsak ide összpontosítják, hogy a silózás üteme felgyorsuljon a tavalyihoz viszonyítva, s ru­galmasabbá váljék a szervezés is. — Ügy tudom, a tavalyt silózás nem folyt le épp a legszak­­szerübben. _ Tudja, a kevés szállítóeszköz ... No meg aztán a zöld­tömegből kiszorítottuk ugyan a levegőt buldózerrel, tömítet tűk, de nem takartuk le semmivel. Tavaly a Laktisil tartósító vegyszert használtuk, az idén a Baktínokul-t szereztük be idejében. Milyen volt a tárolási veszteség aránya? Körülbelül 15—20 százalék körül lehetett. Ezt szeretnénk az idén leg­­alább 5—8 százalékra csökkenteni. Reméljük, fóliaponyvával való letakarásával, s a silózás ütemének felgyorsításával ez sikerül. Hogy a szilázs nem volt épp a legjobb minőségű, ezt a tej­hozam csökkenése mutatta a legkézenfekvőbben. Szakszerűbb silózással a szilázs minősége feltétlenül javítható. De a jó mi­nőségű szilázst is megúnják az állatok, ha mértéktelenül sokat adunk eléjük. Ebben a szövetkezetben önellátóak terimés takormányokból. Tavaly is jól hasznosították a répakarajt, a répaszeletet, 320 hektárnyi kukoricaszárat. Az idén lucernaszénából meglesz a tervezett mennyiség, mivel rendszeresen öntözik. Az intenzív füvet összesen 74 hektárnyi területen termesztik; az idén 310 mázsa hektárhozammal számolnak, amivel abszolút nem elé­gedettek. Mivel elöregedett, felújítják. Tarlókeveréket a terv szerint százhúsz hektárba vetettek; felére van öntözési lehe­tőségük. Remélik, hogy a tavalyi közel 4000 literes évi fejéshozam­­átlagot az idén is elérik, sőt jobb takarmányozási feltételek натшт között túlhaladják. Ez természetesen a takarmányozók, fejők lelkiismeretes, becsületes, szakszerű munkájától, tisztaság- és rendszeretetétől is függ. 3. Ojfaluban (Nová Dedinka) a szövetkezet egy lőhosszal előbbre jár szomszédjánál. Bár az itteni talaj hordalékos, ka­vicsos, nagy előnyükre válik, hogy kevés kivétellel öntöz­hető. Más kérdés az, hogy a Kis-Dunára, mint öntözővíz­forrásra — szennyezettségénél fogva — nem sok Jót monda­nak... Mindamellett az öntözési lehetőségeiket a takarmány­­termesztés javára is csaknem teljes mértékben hasznosítják, kamatoztatják. Amint Kiss László mérnök, az agronómus tájékoztatott, nyolctagú az állandó öntözési csapatuk. A múlt évi takar­mánytermesztésre vonatkozóan megjegyzi, hogy az utóbbi öt év leggyöngébb silókukorica-termését takarították be, s a lu­cerna sem „fizetett“ a legjobban. Az idén egészen más hely­zet alakult ki: a lucernájukból száz hektárnyi új vetés; min­den bizonnyal elérik a 70 mázsás szénahozam-átlagot; a siló­­kukoricájuk meg bő termést igér ... (hacsak a legutóbbi or­kánerejű szélvihar nem tett benne nagy kárt — a szerk. meg­jegyzése. — Ha lehengerelte a 140 hektárnyi silókukoricát, a szemképződés szenvedhet csorbát, s máris csökken a táp­értéke). — Talajaink nedvességtartó képessége nagyon rossz. Eső kellene, legalább ötven milliméternyi— sóhajtozta a mérnök­­agronómus. — Ez a vágya azóta teljesült, bizonyára nem sok örömét lelte benne. Nekik még a két évvel ezelőtt készített silőtakarmányuk is megvan, amint mondotta. Nem volt rá szükségük. Mire hasz­nosítják végülis? A szakember szerint komposzt, talajzsírozó lesz belőle...?! Itt megjegyzendő: részben kukoricaszárból készült ez a silótakarmány, tehát a csökkent értékű szilázs el­öregedéséről, takarmányozásra használhatatlanná válásáról van szó. Ök, a dunaújfalui szövetkezetben a silókukoricából 1975-ben érték el a csúcstermést, hektáronként hatszáz mázsát. Amikor a szilázsolással végeznek, a halom, Illetve sánc tetejét bevetik rozzsal. Ennek a sűrű gyökérzete jól szigetelő, át-nem-eresztő réteget képez. Am a tárolási veszteség nálunk is mintegy 15 százalékot tesz ki, ami szerintük nem számottevő, a sziíázs­­nak, mint terimés takarmánynak velejárója. A tartósító vegyszerek alkalmazását illetően Kiss elvtárs úgy vélekedett, hogy anélkül is előállítható kiváló minőségű szilázs. Emellett tör lándzsát, annak ellenére, hogy emiatt egyes szakemberek elmarasztalják, konzervatívnak tartják... Tavaly a silózás időszakában sok nehézséggel küzdöttek: silókombájnjaik nem működtek rendesen. Az idén könnyebb lesz a dolguk: ugyanis, új, hazai gyártmányú silőkombájnt vá­sároltak. Ezáltal a felére csökkenthetik a silózás időtartamát. Ami a lucernatermesztést és tartósítást illeti, száz mázsás szénahozam-átlagot várnak az idén; s első ízben készítettek 7ti vagonnyi szenázst. Egyébként a lucernájuk négy kaszálatot, ad, mivel öntözik. Intenzív füvet hetven hektárnyi területen termesztenek, négyszáz mázsás zöldtömeg-hozamátlaggal számolva. Ha azt vesszük, ez jelentős mennyiség. — S mi lesz a szalmával, kukoricaszárral? •—i A szalmának egy csekély részét a hígtrágyához kever­jük... — s szidja-szapulja azokat, akik a rostos megoldású istállőtípust kifundáiták. — Hétszáznegyven a szarvasmar­hánk, istállótrágyánk meg a lehető legszűkösebb. Április—má­jusban tetézi a gondjainkat, problémáinkat a hígtrágya kihor­dása. Mit tehetünk? A szalmakazlak helyére hordjuk jobbára, azzal itatjuk fel... Hát így állunk a szalmafelh'asználással. A kukoricaszárra, annak hasznosítására vonatkozóan jogo­san füstölög: — Mit tehetnénk egyebe vele? Leszántjuk. A kukoricaszár betakarításának műszaki problémája nem megoldott mind­máig. Azelőtt legalább szártépőket gyártottak, most meg sem­mit. Ezekből volt néhány, azokat meg már elhasználtuk, ócs­kavassá váltak. Hozzáfűzi még az agronómus, hogy a szalma, illetve kuko­ricaszár talajba juttatásakor — beszántásakor — elengedhe­tetlen a kellő mennyiségű nitrogén adagolása, hogy a bomló folyamat felgyorsuljon. 4. Ha a két szövetkezet takarmánytermesztési, begyűjtési, tárolási és felhasználási problémáit hasonlítgatjuk, egyesek megegyeznek, mások véleménye eltérő. Azt mondtuk, a ďuna­­újfalusi szövetkezet egy lóhosszal a szomszédja előtt jár. Bizo­nyos értelemben. Például szervezés dolgában. De ez a lénye­gen mit sem változtat. Azon, hogy a járási átlagon aluli a fejési átlaguk: háromezer literen valamicskével felül. Napi 8,5 liter, tehenenként. A 440 tehén esetében ez a hozamátlag fö­löttébb kevés. Ezen kellene minél előbb változtatni. Amint hír­lik: ez lehetséges. A tejtermelés lényeges fellendítésének leg­főbb tartaléka az emberekben, azok jobb hozzáállásában ke­resendő. És természetesen, a munkaszervezés, a gazdaságirá­nyítás tökéletesítésében, az ellenőrzés következetesebbé téte­lét is beleértve. N. KOVÄCS ISTVÁN I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom