Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1979. június 23. # VADÁSZAT ф VADÁSZAT # VADÄSZAT ф VADÄSZAT # VADÄSZAT # VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT Ф Hiúzokat helyeztek ki Gyula bácsit a téli vadászidényben nem zavarta a szaporán hulló hó, egyre töltögette fegyverét, magabiztosan lőtt. Én, a szegény hajtó, a kör végén, tíz nvúllal a hátamon, bandukoltam a gyülekező helyre. 1— Ez igen — mondták a többiek. 1— Tíz nyúl egy körben. Van aki egész nap nem lő ennyit, vallották be őszintén. — Képzelje — kezdte az egyik —. olyan szépen jött felém a nyúl és mind a kétszer mellépuffantottam. — Az semmi — mondta a másik — én eltaláltam volna, amikor azonban meghúztam a ravaszt, éppen barázdába léptem. '— Jó, jó — kezdte a harmadik —, de én hogyan jártam. A Duna tudniillik a kutya — mindig elszalad, ha nyulat lát. Ezért a nyakörv szíját a patrontáskámhoz kötöttem, jött is a nyúl, a kutyám meg elrántott. Bizony, jól fölé durrantottam. Gyula bácsi a szavak hallatára mosolygott, én pedig elszomorodtam. Mindenki a vadászt dicsérte, engem senki. Tíz nyulat cipeltem a vállamon ... Ennek bizony jó tizennyolc éve már. Ozogány Gyula bácsinak 1951 óta tan vadászengedélye. Kezdetben Hviezdoslavov (Vörösmajod), Mierovo (Béke), Kvetoslavov (Úszor), Štvrtok na Ostorve (Csütörtök) és a környező, pár házból álló települések grófi s nagyparaszti földjei hétezer hektár vadászterületet biztosítottak a tizennyolc tagot számláló egyesületnek. Természetesen a háború, s az 1947-es szárazság rányomta bélyegét a békéi vadásztársaság vadállományának gyarapodására is. Nem csoda, hogy 1951- ben a hétezer hektáros területen vadat csak elvétve láttak. A németcsuki erdőben például — 180 hektár — 15 nyulat, 18 fácánt és három foglyot számoltak meg. Ezért az egyesület az erdőbe 130 fácánt, 180 nyulat és 11 foglyot helyezett ki. Három éven keresztül nem vadásztak, s az akkori körülményekhez viszonyítva jól tartották a vadállományt. Ennek köszönhető, hogy a „nagy“ csallóközi árvíz után 250 darab élő nyulat szállíthattak a károsult vadásztársaságoknak. Persze, azóta már sok víz lefolyt a vén Dunán. Jelenleg a békéi vadásztársaság területe 2200 hektár. A tagok száma tizennégy. Vadállományuk szép, de kevesebb mint a hatvanas években. Miért? Gyula bácsitól kaptam erre is kielégítő választ. — Tudod fiam, 1956-tól 1974-ig az egyesület elnöke voltam. A hatvanas években még a mezőgazdasági munkát többségben lovak végezték. S a ló nagyon okos állat. Nem lép a tehetetlen vadra. Így az apró vad fiókái többségben átvészelték a nagyüzemi földműveléssel járó károsodást. Kukoricaszedéskor például véletlenül sem történhetett meg az apró vad károsítása. Köztudomású ugyanis, hogy az ősziek betakarításakor a nehéz gépek kárt tesznek a vadállományban. Öszszel a vad otthont keres magának. S bármennyire is furcsa, a munkagépre úgy néz, mint az a bizonyos borjú az új kapura. A gép azonban nem válogat, nem vesz figyelembe semmit. Tavasszal pedig a legnagyobb ellenjásból kikelt fióka, az odújából kibújt, élelmet kereső vadnyulacska minden erejét összeszedi, hogy elmeneküljön a kaszálógép éles kései elől. Tavasszal pedi ga legnagyobb ellenség a permetezés. A vegyszer megvédi a növényt a kártevőivel szemben. A nyuszit azonban „leteríti“. — Gyula bácsi idestova huszonnyolc éve vadász. Az élményeiről, meséljen, a jelent hagyja a fiataloknak. Igaza van fiam. A felszabadulás előtt sokszor a kezembe adták a vadászfegyvert. Pucold ki a csövet, de olyan legyen, hogy a gróf úr ne méltatlankodjon! Abban az időben már meglett férfi voltam: A Puska tisztítása közben többször megfordult a fejemben, hogy nekem is kellene egy olyan fegyver. Először azonban a csövet a grófra kellene szegezni. Ha száz évnek is kell eltelnie, ha millióknak is kellene elpusztulnia, ez egyszer meg fog történni. És kitört a második világháború. Egy négycsaládos apának bizony nem volt könnyű elhagynia otthonát..! Am a felszabadulás után nekem is megadatott, hogy vadászengedély tulajdonosa legyek. A tizennyolc év alatt >—i amíg a vadásztársaság elnöke voltam — sok mindent átéltem. Egy szép holdvllágos este majdnem az életemmel fizettem éberségemért. Több vadásztársam panaszkodott, hogy a németcsuki erdőben garázdálkodnak. A vad etetése közben a fák alatt számos töltényhüvelyt találtak. Ezért elhatároztuk, hogy tetten érjük az orvlövészeket. Három hétig lesben álltunk, de hiába. Akkoriban Dunajská Lužná-ban dolgoztam, naponta motorkerékpárral tettem meg az otthontól a munkahelyemig tartó utat. A bizonyos estén (23 óra is elmúlt) az erdő mellett motorozva, lövésekre lettem figyelmes. Egy fenyőhöz támasztottam a motorkerékpárt. Óvatosan, nesztelenül, gyalogosan indultam a fácános felé. Éreztem, hogy fele sem tréfa. Egyszer csak két árnyékot pillantottam meg. ök is észrevették, mert a lámpával rám világítottak s közülük az egyik haragosan kiáltotta: — állj meg, fordulj vissza, vagy elkaparunk. — Nem álltam meg, tettem még három és fél lépést, de utána legyökerezett a lábam. A vállamhoz kaptam, hogy elemeljem a fegyvert és a fényre lőjek, azonban eszembe jutott, hogy a munkából igyekszem hazafelé. Elordítottam hát magam, ide lőjj, ha van bátorságod! ÉS bizony volt. Előbb a bal, majd a jobb fülem mellett süvített el a golyó. Hátra is fordultam és lépésbn kisétáltam az erdőből. Még ma sem tudom, hogy ki. lőtt rám és miért... Gyula bácsi a továbbiakban elmondotta, hogy a huszonnyolc év alatt három vadászfegyvert „nőtt“ ki. Igaz a legelső csupán egy évben szolgált (negyven éves volt), mivel eljártak fejlette az évek. A másodikat és a harmadikat is kéz alól vásárolta. A negyedik azonban egészen új, mindössze hát éves. Qgy érzi, ezt a fegyvert már nem nőheti ki. Gyula bácsi megkért' arra, hogy mondjam el a fiatal vadásztársaknak, szeressék, kíméljék a vadat, a természetét és egymást, mert fegyvertartási engedélyt Csak a becsületes, a hazához hű állampolgár érdemelheti ki. ÖVÄRY PÉTER Az életközösségben és az élettérben uralkodó feltételek kölcsönösen hatnak egymásra. Ezt a jelenséget az Alacsony-Tátra és a Szlovák Érchegység kiterjedt erdeiben negyven éven keresztül tanulmányoztam. Kutatásaim céljául tűztem ki, hogy a vadak minden életmegnyilvánulására fényt derítek, azok összes pozitív és negatív vonatkozását felfedem, hogy ezáltal tisztázhassam a vad kára és haszna közötti ellentéteket. Tudatosítottam, hogy minden meggondolatlan lépés a jövőben előre nem látható káros következményekkel járhat. A vad „kiirtása“ vagy annak szűk, védett területekre való „száműzése“ is módfelett káros. Az erdő állatvilágának további megfigyelése, életmegnyilvánulásának kutatása és kölcsönös kapcsolata a környezettel csak úgy hozhat részünkre megnyugtató eredményt, ha a vadat a táji elkülönülések és az ezen belüli eltérések szerint más és más produktivítású erdőállomány és erdőtípus tükrében vizsgáljuk. A vadnak vadászati, esztétikai, kulturális és természetvédelmi jelentőségén túl, egyre több hasznos vonatkozása vélik ismeretessé. Ezek meggyőző bizonyítékok és érvek a vad védelmezése mellett. A harmincas években a hiúzt hazánkban úgyszólván kiirtották, ezért átmenetileg el kellett rendelni egész évi védelmét. A második világháborút követő időszakban azonban jelentős mértékben elszaporodott. Elszaporodásának következménye, hogy néhány példánya Nyugat-Európába is eljutott. Az elmúlt harminc esztendő alatt azonban, sajnos, majdnem minden felfedezett hiúz puskavégre került. , A mai erdészeti tudomány az erdő életközösségének vizsgálata során az állatvilágot is fontos tényezőnek tartja. Ezzel állandóan számolnunk kell. Az erdő dinamikus életközösségi rendjének fenntartása tekintetében fontos szerepet tölt be minden növény és állat — a fáktól a baktériumokig — avagy a nagyobb emlősöktől a legkisebb parányszervezetekig. Ezeknek a jelenléte, továbbá a talaj és a klíma biztosítja az életközösség, az erdő egészséges zavartalan fejlődését, szőkébb értelemben az erdő egészséges anyagcseréjét, s egyben igazolja a természeti jelnségek közötti szoros összefüggéseket is. Az életközösség egyik tagja sem szaporodhat el a többi rovására, mert akkor felborulna az életközösség rendje, zavarok állnának be. XXX A „Das Tier“ lap szerint Stájerország és Karintia térségében 1875-ben meglőtték az utolsó hiúzt. Azóta Salzburg, Stájerország és Karintia erdeiben hiúz nem volt. A Göttingai Egyetem egyik professzora és munkatársai ezért négy hiúzt engedtek szabadon. A közeljövőben további nyolc párt szándékoznak kihelyezni. A kutatások megállapították, hogy ezek a vadak nem károsak, hanem fenntartják az egészséges egyensúlyt: zsákmányukat a fölöslegnek minősíthető fiatal állományból, továbbá a kiöregedett és beteg állatok közül ejtik el. Szabadon bocsátásuk előtt a hiúzokat kábult állapotban veszettség ellen beoltották, s egy-egy rádióadót szereltek nyakörvükbe. A kibocsátott jeleket a kutatók fogni tudják. A Cseh Szocialista Köztársaság területén, valamint egész Nyugat-Európában a hiúz már kipusztult, de Morvaföldre Szlovákia erdeiből időnként átjár. Érdekességként kell kiemelnem, hogy a kihelyezett hiúzok a szlovák Kárpátokból származnak. Mi, Szlovákia erdészei és vadászai büszkék lehetünk rá, hogy ezt a szép ragadozói, erdeink „tigrisét“ tovább szaporíthatjuk hazánk és természetvédelmünk dicsőségére. J. M. HABROVSZKY HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • A közelmúltban néhány hor** gászszervezet vezetőjével beszélgetve arról érdeklődtem, hogy milyen a halasítás mértéke. A beszélgetés során azonban oda lyukadtunk ki, hogy egy-két vagy többnyaras pontyból keveset kapnak, saját nevelési lehetőségük pedig még nincs. Ezért volna esedékes, ha legalább pár napos ivadékból több érkezne részükre. Ezzel ugyanis a későbbi horgásznemzedék méretes pontyzsákmányát alapoznák meg. A fentiek azt bizonyítják, hogy mánk horgászai népes táborának a többsége főleg a ponty horgászatának hódol. Még akkor is annak, ha tudja, hogy a vizek — a hideg vizű kavicsgödrök — pontyállománya egyre szegényesebb. A ponty ugyanis ezekben a hideg vizekben nem ívik. Ezért nélkülözhetetlen ezeknek a vizeknek a mesterséges halasitása. Helyenként mérlegelés tárgyát képezi, hogy némely tónak a horgászatát bizonyos időre teljesen le kellene állítani, vagy a hét egy-két napjára korlátozni. Néhány szervezet ezt már he is vezette. A kimondottan pnntyos tavakba azonban más halfajokat, dévért, compót, paducot, kárászt, domolykót, csukát, süllőt és egyéb ivadékot is kihelyeztek. Kérdéses azonban, hogyan lehetne a lehető legrövidebb időn belül kielégíteni a pontyhorgászok igényeit. Erre azt válaszolhatnám, hogy több horgász a dévért nem számítja teljes értékű halnak, mégis érdemes volna egyes vizeknek dévérrel való nagyobb mértékű halasítása. Ez a halfajta ugyanazokat az alföldi vizeket kedveli, amelyekben a ponty is tanyázik. A dévér főleg a jó biológiai öszszetételű — planktonban gazdag — tavakban érzi jól magát. Nem ritkaság tehát, hogy a pontyra számító horgász esetenként — főleg ha kisebb horgot és csalit használ — egyegy szép dévért is megakaszt. A horgászati szabályzat előírja, bogy nemes halból — ponty, csuka, süllő, harcsa stb. — naponta két méretest foghat a horgász, amenyiben az első példány súlya nem haladta meg az öt, esetenként a hét kilót. Ezzel szemben a fehér halakból, fgy dévérből és egyebekből naponta hat darab méretest is megakaszthat, s ezek is elérhetik az öt-hat kilót. Aki tehát tényleg kedvtelésből, nem pedig a halhússzerzés céljából horgászik, annak a méretes dévér fogása is szórakoztató lehet. Már annál fogva is szórakoztató, mivel ez az alföldi vizek legügyesebb hala. Horgászata közben jól elsajátíthatjuk minden más halfaj fogásának a fortélyát. A Cseh Szocialista Köztársaság déli tájain a dévér mér régebben otthonra talált. Ha mostanában ellátogatnánk ezen tájak víztárolóihoz, tavaihoz, azt tapasztalnánk, hogy a sporthorgászok többsége dévérfogásra rendezkedett he. Vizeikben nem ritkaság a 2—5 kilós dévér sem. Az ilyen halnak a megakasztása és szákolása már valóban nagy élmény. Élmény azért is, mert a dévér nagy mestere a horog „megtisztításának“ a csalitól. Erre más halfajta szinte képtelen. Ezért tökéletesen el kell sajátítanunk a dévér horgászatának mesterfogásait. Mindenekelőtt olyan érzékeny szereléket kell összeállítanunk, amelynek az úszója a legapróbb mozdításra is reagál. A dévér tehát olyan hal, amely csoportokban él és a vízfenékről szedi fel táplálékát. Megakasztása, azaz zsákmányolása sokkal biztonságosabb az időközönkénti beetetéssel, ha az általunk megfelelőnek talált hurgászhelyhez szoktatjuk. Beetetéséhez megfelelő az aprómagvá hulladékgabona párolt vagy nyers változata, továbbá a dara bármelyik fajtája, de jő etetőanyag a főtt burgonya és a máié is. A szöbanforgó halfajtának eléggé kicsi a szájnyílása. Fogásához ezért a kisebb méretű horog és csali használatát használjuk. Amint már említettem, horgászatához finom készség szükséges. A vízparthoz közeli sekélyebb részekben rögzített, mig a mélyebb vízben csószóúszös készség, a parttól távolabbi részben pedig a vezetőgyűrű közé akasztott kapásjelzn használata tanácsos. Egyes horgászok azonban az osztott súiyozású, illetve felfekvő úszós horgászatnak a hívei. Csaliként általában ugyanazokat az anyagokat használhatjuk mint a pontynál, esetenként azonban a ponty is, a dévér is válogat a csaliban. Néha sikeresen fogható gilisztával felcsa lizott horoggal, ugyanekkor a tejes főtt kukoricát figyelembe se veszi. Biztos a fogási siker, ha érzékeny kapcsolat alakul ki a horgász keze és a csali között. Ez arra figyelmeztet mindenkit, hogy pillanatonként résen legyen. Már velem is megtörtént, hogy pontyra horgásztam és szerelékemet is ehhez mérten készítettem el. Ez azt jelenti, hogy 30-as zsinórt, pontyozáshoz szokásos horgot, ólmot és úszót szereltem fel. A horog hegyére apró szemű tejeskukoricút tűztem, majd a felcsalizott horgot a partról mintegy két méternyire a vízbe vetet tem. Kevés várakozás után arra lettem figyelmes, hogy az úszóm enyhén megremeg és pár centiméternyire „elindul“. Nem volt ez újdonság, hiszen az apró halacskák máskor is csipegették a csalit, s ha nem ügyeltem, le is „lopták" azt a horogról. Ezt akartam elkerülni, amikor a zsinórt bevonlaitam, s mivel azt eléggé nehezen tekertem az orsóra, azt. hittem, hogy a horog elakadt egy faágban. Pár pillanat múlva vetem csak észre, hogy horgomra jókora hal akadt. Kevés fárasztás után emeltem partra. A másfélkilós szép dévérnek igazán örültem, s ugyanazon a helyen másnap a párját is megakasztottam. Ezért jő, ha a pontyozó horgász érzékeny szereléket használ. Mostanában már 25—30-as, jó teherbírású NDK gyártmányú zsinórt, érzékeny csúszó úszót, tág furatú ólmot és a helyzetnek megfelelő nagyságú horgot teszek az alul és felül ütközővel ellátót készségre. Az ilyen szerelék mind a ponty, mind a dévér, esetleg más, mederfenéken tartózkodó, élelmet kereső halfaj megakasztására is alkalmas. Sportszerűnek tartom, ha az esély mind a horgász, mind a hal számára egyenlő. A horgász ugyanis soha sem tudhatja, hogy csaliját milyen méretű hal „tiszteli“ meg. Ha tehát érzékeny készséggel horgászik, akkor jói kell beállítani a peremorsó fékjét, mert esetleg egy' kisebb, 1—2 kilós halpéldány is elszakíthatja a zsinórját. A hal a vízben ugyanis a fárasztás kezdetén tízszer akkora erőt fejthet ki, mint amilyen a saját súlya és a zsinór teherbírása, ha a féket helytelenül állítottuk be. Ha tehát a féket helyesen használjuk — és valóban kapitális halpéldány akadt a horgunkra, — akkor fárasztás után azt bonyodalom nélkül szákolhatjuk. Fontos azonban, hogy bevontatáskor ne kapkodjuk el a dolgot. Ha érezzük, hogy nagy az ellenálló képessége, akkor engedjünk neki zsinórt, de közben fáraszszuk, amíg meg nem adja magát. HOKSZA ISTVÁN Lajos bácsi közel öt évtizede hódol a horgászatnak. Ez igazán érthető, hiszen életének nagyobbik' felét a Vág folyó közelében élte le. A sors kiszámíthatatlan szeszélye sodorta őt a városba. Egy hatemeletes toronyházban lakik. A ház előtti pádon ültünk és idéztük a múltat, majd a jelenről is beszélgettünk. Szeme a messzeségbe tekintet és a szavak önkénytelenül jöttek elő ... — A természethez szokott emberek nyugtalansága gyakran erőt vesz rajtam, s olykor összecsomagolom horgászfelszerelésemet és irány a Vág folyó. Kis szünetet tartott, majd így folytatta: — A múlt évben, egy késő őszi napon a tétlenségtől szinte pattanásig feszültek az idegeim, ezért gyorsan( cselekedtem. Mint egy megszállott, úgy csomagoltam össze a horgászfelszerelést, majd kerékpárra ültem és kikerekeztem a Vág közúti és vasúti híd közötti partjára. Nem messzire a szennyvíztisztító állomástól ütöttem tanyát, előkészítettem a szerelést, amely két bambuszbotból és a hozzá valókból állt. к további kellékeket: szákot, kést, vágóhorgot szintén a kezem ügyébe helyeztem, hogy szükség esetén minden a helyén legyen. Gyönyörű napos idő volt. Hártom őrá körül járhatott az idő, amikor vízbe dobtam a horgokat. Csaléteknek liszttel kevert főtt burgonyát használtam. Ezekből cseresznye nagyságú gombócokat készítettem. A botokat a partoldalba rögzítettem, s várakoztam. Néhány perc múlva láttam, hogy az egyik úszóm leföl bukdácsol. Erre felkészülten vártam, hogy mi lesz a folytatás, a kapás azonban elmaradt. Éppen rágyújtani készültem, amikor a víz nagyot csobbant a alig maradt időm rá, hogy elkapjam a botot, mert a 30-as zsinór vészes sebességgel futott te a forgődobú orsóról. A bevágás tulajdonképpen magától megtörtént és megkezdődött a küzdelem. A zsákmány szabadulni akart, azonban én már ura voltam a helyzetnek. A küzdelem közel félóráig tartott, mig végre a bestia megadta magát. Amikor partközeibe vontattam, csak akkpr láttam, hogy kapitális ponty van a horgom Képzelheti, mennyire boldog voltam. Hátra volt azonban még a kiemelés. Balkezemmel lassan a szákért nyúltam, de félszemmel figyeltem a zsákmányt. A szákot lassan a ponty alá merítettem, majd erőteljes lendülettel a partra dobtam. A nagy izgalomtól és örömtől a szívem a torkomban dobogott, aztán amikor a zsákmányt lemértem, amely 4,47 kg-ot nyomott, még jobban erőt vett rajtam az izgalom._ Lajos bácsi a továbbiakban így folytatta: — A sikeren felbuzdulva újra felcsaliztam a horgot és ismét a vízbe dobtam. Talán másfél óra telhetett el, amikor az úszó jelzett. Kevés ideig néztem, de a horgászbotot a kezemben tartottam s amikor erős-ebb rántást éreztem, azonnal bevágtam. Éreztem, hogy sikerült és zsákmányom menekülni igyekszik. Én azonban résen voltam. Arra ügyeltem, hpgy a zsákmányt távol tartsam a közelben levő bokroktól, mert ha oda beveszi magát, akkor számomra elveszett. Közel tizenöt perces fárasztás után végre megadta magát és hagyta, hogy a part felé irányítsam. Úgy látszik, ezen a napon mellém szegődött a szerencse, mert második zsákmányom is ponty volt. Amikor lemértem 2,78 kg-ot nyomott. Amint kissé lecsillapodtam, leszereltem a felszerelést, mindent elraktam már boldogan, jóleső érzéssel Indultam haza. Azt hiszem, hogy fölösleges mondani, hogy ezen a napon nem volt boldogabb ember nálamnál. Lajos bácsi befejezte elbeszélését, majd ránk szakadt a csend. Lassan felálltam, megköszöntem naki az Izgalmas történetet és azzal köszöntem el tőle, hogy máskor Is járjon szerencsével. Lejegyezte: Andriskin József J o spor thall va latna...
