Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
HEGEDŐS MAGDOLNA: 1979. március VE. SZABAD FÖLDMŰVES. Akárhogy is számolja, annyi. Gyorsvonatra hetvennyolc nyolcvan, személyre negyvennyolc negyven. Es ez még csak az egyik út, s persze vissza is ugyanennyi. Vannak az osztályban fiák, akik rendszeresen rövidebb jegyet váltanak, és direkt élvezik, hogy bujkálhatnak a kalauz glöl. Gondolt már rá 6 is, hogy megpróbálja, de aztán mégse próbálta meg. Pedig ilyen messziről, mini 6, nem is jár senki. Es ilyen sokba, mint őneki, senki nek se kerül a hazautazás. Miután fillérre kiszámolta a másnapi útiköltségre valót, a maradék pénzén vett egy liter tejet, meg fél kiló kenyeret, belegyömöszölte a szakadt fülű reklámszatyorba a számtankönyv mellé Jmert előzőleg számtankorrepetáláson volt), s elindult a kollégium menzája felé, hogy megvacsorázzon. Atkozott dolog ez a vacsorárajárás — gondolta, és egyre keserűbb lett a szája íze, ahogy közeledett. Lelassította a lépteit. Időnként körülnézett. Néha már úgy érzi magát, mint egy tolvaj, vagy valami bűnös, akinek bujkálnia kell. De hát mit csináljon, ha egyszer rá van szorulva... Hányszor kérdezték tőle a három év alatt, hogy kerültél te ide olyan messziről, és talán még akkor is gúnyt érzett a szavakban, amikor nem volt bennük semmi gúny. Olyankor komoran a padjára bámult, és nem szóit semmit. De az is lehet, hogy összerándult az arca, talán egy picit a válla ts megrándult, csak nem tudott róla. Pedig mennyire szeretett volna otthon maradniI Volt osztálytársai csaknem mindnyájan a gimnáziumba mentek. Milyen jó nekik, gondolja azóta is sokszor, van még négy évük, s nem kellett tizennégyévesen eldönteni ... , Nem hitte volna azelőtt, hogy ő nem mehet gimnáziumba. A bátyja is odajár, s addigra az apja is... Csakhogy az apja egy évvel előbb odakerült, mert amikor elvégezte az egyetemet, rögtön áthívták az általánosból. Amióta csak az eszét tudja, sose volt otthon jó a helyzet. Mindig mogorva, zsarnok ember volt az 6 apja. Folyton parancsolgatott, s úgy kiszolgáltatta magát, mint valami föúr. Szegény anya, a békesség kedvéért még a gondolatát is leste. Abban reménykedett, ha átkerül a gimnáziumba, s eléri végre, amit akart, talán abbahagyja a család örökös piszkálását, gyötrését. Nem tudták, hogy az igazi kálvária még csak azután jön. — Azt az egyet kijelentem, hogy a gimnáziumba nem jöhetsz. Engem nem érdekel, hova mész, de a gimnáziumba nem jössz. Menj a ctpöiparba — mondta egy este az apja olyan hangosan, hogu a levegő is megfagyott tőle a szobában. Eleinte még félig tréfásan, kedveskedve vitatkozott is vele. Aztán ahogy teltek a hetek, s közeledett a döntés ideje, egyre elkeseredettebben könyörgött: — Miért nem mehetek a gimnáziumba? Mivel érdemeltem én ezt ki? Nem szégyellnéd, hogy nem engeded oda a fiadat éppen te, akt a család mellett... Hányszor nem nézhettünk ml tévét, éveken keresztül csendben voltunk, meg se pisszenhettünk, mert tanultálI legjobban az anyját sajnálta. Féltette, mi lesz, ha 6 elmegy. Ki fog az apja elé ugrani, s elhárítani az ütlegelt, amikor semmiségeken föllovagolja magát, és érthetetlen, esztelen dühében rátámad? Bs a kétségbeesett, eredménytelen viaskodást közben el kellett dönteni, hogy mit írjanak a továbbtanulási lapra ... Egy álmatlan éjszakán határozta el, hogy elmegy. Akárhová, csak innen el. S amint módja lesz rá, viszi magával az anyját is. A bátyja már biztos úgyis előbb otthagyja őket. jGyerekeszével akkor még nem fogta föl, micsoda irdatlan távolságban van méa tőle az az idő.) Másnap bement az igazgatóhoz, és elkérte a pályaválasztási tanácsadó könyvet. Abból nézte ki magának ezt az iskolát. Emlékszik, anyja napokon keresztül rimánkodott otthon, beszéljék meg, mit szól hozzá, helyesll-e a gyerek választását. De ahogy tanárai, akiknek föltűnt, hogy került ide olyan messziről ez a gyerek, nem szóltak bele a fiú választásába, ugyanúgy nem szólt bele a tulajdon apja sem. örült, amikor megjött az értesítés, hogy fölvették az iskolába — az életét jelentette akkor ez a megoldás. S annak, hogy ä kollégiumba is fölvették, még jobban őrült. Arra nem is gondolt akkor, hogy milyen messze van az a város ... g Az első karácsonyt szünet olyan volt, hogy elhatározta, nem jön haza többet. Aztán mégis hazajött. Az apja temetésére. Az édesapjáéra, aki megmérgezte magát. — Tönkretettetek — hallja még most is a rekedt üvöltözést, a borzasztó káromkodásokat, s emlékszik, milyen kétségbeesve kutatta magában hónapokon keresztül. Mivel tettem volna én őt tönkre? Es maga előtt látja az anyja reszkető, sápadt arcát ts, s a végsőkig feszített igyekezetét, hogy rendbehozza az életüket. Kegyetlen gyötrődéseivel, hogy miért történt mindez, ami történt, hogyan történhetett ez meg, és mi lehet az igazi oka, ami — már akkor, tizennégy évesen is tudta — valahol a dolgok mögött lappang, a könyvekhez menekült. Próbálkozott ugyan az emberekkel is. Szeretett volna közelférközni valakihez, aki megértené, akinek elmondhatná ... Sokáig kutatta, ki lenne az az ember jtalán valaki a tanárat közül), amíg belátta, senkinek sincs annyi ideje, hogy őt meghallgassa. A könyvekből aztán apránként összeállt valami, bár inkább csak megsejtése, mtntsem teljes értése a dolgoknak, amelyek olyan szörnyűek, hogy valójában végig se meri gondolni — hiszen mégiscsak az apja volt. Két tanár menekült pánikszerűen a városból a tragédia után, s az egyik... Kitalálni se lehetne ostobább, fonákabb helyzetet: az öngyilkos tanár kollégája, akt barátja tragédiája következtében menekül a kisvárosból, s az öngyilkos apa fia, akit még apja üldözött el otthonról, 220 kilométer távolságban, egy idegen nagyváros kollégiumáéban összetalálkoznak. Többször is előfordult, hogy bekopogott hozzá reggelenként, s figyelmeztette, hogy elmúlt hat óra, mert az új tanár rendszeresen elaludt. A többiek kinevették, csúfolni kezdték, micsoda egy tohonya alak, maradt volna ott, ahol eddig volt, ö sajnálta, s szeretett Volna neki segíteni. Hónapok múlva egyszer összetalálkozott vele a vonaton, s elámult, mit keres a tanár úr ezen a vonalon. Akkor derült ki, hogy egyfelé tartanak, mert földtje az az ember. Azt pedig csak mostanában vette észre, hogy ha valamiért szólnak neki — magától ritkán jön a gyerekek közé, mintha talán félne tőlük —, amikor kilép a szobájából, kulcsra zárja maga mögött az ajtót, s csak azután áll velük szóba. Már azt kezdték pusmogni a gyerekek, be kellene törni hozó, s megnézni, mi van a szobájában. — Vigyázz, ha megbuksz, kitesznek a kollégiumbólI Eleinte még csaknem tréfának vette a dolgot, miért bukna meg éppen harmadikban, amikor elsőben, meg másodikban sem bukott meg. Megszokott, megszeretett itt mindent, s lassan-lassan az a sok salak ts leülepedik a lelke mélyére. De a tohonya tanár hangja mindig fagyosabb, mindig fenyegetőbb lett, és sose mulasztotta el, hogy beledöfje a fullánkját, amikor találkoztak. Egyre zavartabb, egyre zaklatottabb lett ezektől a megjegyzésektől a fiú, s riadtan tapasztalta, hogy egyre kevésbé tud figyelni az órákon, sőt olykor fogalma sincs róla, miről van szó. Es félévkor éppen abból a két tárgyból, amiből a tanár úr a legjobban tudott volna neki segíteni, valóban megbukott. A következő fullánk aztán az volt; mikor hagyod el a kollégiumot?! Bukott diáknak nincs helye itt. Jó lesz albérlet után nézned. Meg munkahely után se ártana. Ha most megbuktál, úgyse tudsz leérettségizni! Csak pocsékolod az idődet, meg anyád pénzét. Borzasztó dolog volt naponta ezt hallgatni! Pedig anyának azt ígérte a télen az igazgató, kap egy kis próbaidőt, s ha javít, bennmaradhat. Fájt a fiúnak, hogy így elbántak vele, s annál jobban fájt, neki, mert úgy érezte, igazságtalanul jártak el vele szemben. Borzasztó volt ez a bujkálás is itt a vacsoránál... A rettegés, mikor fut össze megint azzal a tanárral. Anya a mai napig nem kapott róla értesítést, hogy kizárták a fiát a kollégiumból. Semmiféle fegyelmi ügye nem volt, magatartása ellen nem volt kifogás, és mégis ... Ha elcsavarog, ha a rendőrségre kerül, akkor talán kivizsgálják az ügyét, s kiderül, hogy nem is eszi 6 jogtalanul az állam kosztját, hiszen hivatalosan 6 még mindig kollégista. Az a fiú, akitől heti 25 forintért kapja a vacsorajegyet, azelőtt is odaadta a többieknek vagy eldobálta a jegyeit, sose járt a menzára vacsorázni. Olyan sok ennivalót hordanak utána a szülei, hogy nem győzi enni; egész disznót vágtak direkt az ő részére. Megcsapta a paprikás krumpli illata, ahoýy belépett az étterembe. Összefutott a nyál a szájában. Az jutott eszébe, hogy amikor a télen anyát ágyban fekve, betegen találta otthon, s ennivaló se volt, milyen finom paprikás krumplit főzött, pedig kolbász helyett főtt tojást tett bele. Szegény anya nem győzte dicsérni. Akkor döbbent rá, ml lesz velük, ha anya lerobban, s nem bírják fizetni az albérletet. Lehet, hogy mégse tud leérettségizni?! Igaza lesz a ... Vette a tálcát, beállt a sorba. Jó nagy adagot kapott, szép piros kolbásszal. Két szelet kenyeret is tett a tálcájára. Most érezte csak, olyan éhes, hogy kétszer enynyit is meg tudna enni. Akkor lépett eléje a tanár. A fiú nem akart htnni a szemének. Hiszen milyen óvatosan közeledett! Hányszor körültekintgetett! Honnan került ide ilyen hirtelen, mintha éppen őrá várt volna lesben állva, hogy a legalkalmasabb pillanatban lecsapjon rá, mint a vadállat áldozatára? — Nem megmondtam neked, hogy ne lássalak itt többet?! Hányszor megmondtam márt Hogy merészelsz még ezek után is... Elhűlten meredt rá a fiú. Csaknem leejtette a tálcát, annyira megrémült, olyan váratlanul, olyan durván érte a támadás, hogy levegőt is alig kapott. — Vidd vissza!- — Nem vtszem. — Azonnal visszaviszed, és elkotródsz innen! — Azért hoztam, hogy megegyem — mondta a fiú. A tanár a tálca után nyúlt, de a fiú ts erősen markolta. Most, hogy ilyen közel voltak egymáshoz, jól látszott, hogy legalább egy fejjel magasabb. Ha letenné a tálcát és megfogná, megkékülne a karja, mint az apjáé, amikor elé ugrott azon a szörnyű karácsonyon. A tanár rángatni kezdte a tálcát. Kidagadtak az erek a nyakán, ahogy ordított. A paprikás krumpli zsíros leve szanaszét fröccsent. Föl se fogta a szavak értelmét, csak azt érezte — talán a lelke, gyermeki, még mindig tiszta, romlatlan embersége legmélyéből tört föl ez az érzés —, hogy neki kell abbahagyni, mert ő az erősebb. Száját összeszorította. Két karja úgy maradt, mozdulatlanul, mintha még akkor is a tálcát s rajta a vacsoráját védte, ölelte volna magához, amikor a tanár diadallal elindult a tányér paprikás krumplival, meg a két szelet kenyérrel, s letette a tanári asztalra. Lehajtott féjjel, szégyentől piros, égő arccal kullogott el onnan és nem jutott eszébe, hogy a szakadt fülű reklámszatyrot a liter tejjel, fél kiló kenyérrel, meg az agyonfirkált számtankönyvvel ottfelejtette a fogason. Maradandó élmény GERSTNER ISTVÄN festőművész neve lapunk olvasói előtt nem idegen. Tollrajzaival, illusztrációival ez ideig a Szabad Földműves egy-egy ünnepi számának első oldalán nemegyszer találkozhattunk. Mint festőművészről utoljára 1973-ban írtunk, azaz sorrendben a második, Bratislavában pedig az első önálló kiállításának alkalmából. Hat év telt el azóta. Közben sikeresen befejezte szovjetunióbeli tanulmányait, alkotó környezete normalizáltabb, kiegyensúlyozottabb lett. Ez a nyugalom, harmónia visszasugárzik festményeiről is, melyeket a Fővárosi Galéria által megnyitott tárlaton láthattunk. A témakör a régi, azonban a festői megfogalmazás lényegesen más, mint amit hat esztendővel ezelőtt láttunk. A Duna, Garant és Ipoly menti motívumokat olykor szovjet tájak váltják fel, az ódon kupolákon megtörik az aranyba nyugvó nap, s valamelyik Moszkva környéki falucska tövében úgy csillog a kéklő tó vize, mint Gerstner István kedvelt vidékén a Garam egy-egy holtágának tükre. „A csend szigete“, „Kubányi tavasz“, „Krasznodari motívumok“... olvasom a képek alatt. A hazai tájak a„Nádas“, „Garam menti viskók“, „Tavaszi napsütés“, „Nagyapám háza“, „Tél a Duna mentén“ és még sok-sok más mótívum arról tanúskodnak, hogy a művész itt érzi magát otthon; az örök forrásnál, melyből a lehető legdúsabban igyekszik meríteni és osztogatni. Igen, osztogatni önzetlenül, mindazoknak, akik szeretik a szépet, az emberközelben álló alkotásokat, a gazdag, de ugyanakkor pasztelizált színfoltokat, melyek Gerstner István képein egységes, meghatározott formákká — kontúrokká tömörülnek. Gerstner István kompozíciói a tér* beli és dekoratív felfogás között foglalnak helyet. Színekben a hajdani kék tónusokat a párizsi, ultramarin ás kobalton keresztül most inkább a lilás és okker árnyalatok váltják fel. Festményeinek legfőbb komponense azonban a napfény, mely megtörik a folyók tükrén, miközben egységesen beragyogta e kompozícióban sűrített tájat, s a levegőt. Gerstner István alkotói stílusa egyéni, de ugyanakkor kiforrott és magabiztos. Művei az esztétikai élményen túl a maguk módján egyértelmű választ adnak azokra a kérdésekre is, amik a művészet helyét és küldetését szocialista társadalmunkban egyértelműen körvonalazzák. Végül is Gerstner István élve a szocialista realizmus alkotó módszerének skálájával, megragad minden eszközt ahhoz, hogy a lehető legjobbat és legmaradandóbb élményt nyújtsa mindazoknak, kiket szeret s kik maguk is őszintén és önzetlenül értékelni tudják műveit. Kiállítás a Februári Győzelem tiszteletére A Csallóközi Múzeum idei első tárlatát — Andrásy Tibor grafikáit — a Februári Győzelem 31. évfordulója tiszteletére rendezte. A Somorján (5amorín) élő és alkotó művész grafikái hű keresztmetszetet adnak az utóbbi évek termékeny munkásságáról, hirdetve, és bizonyítva a grafika művészi erejét és népszerűségét. Andrásy számos eljárással, a grafika adta különböző módszerek alkalmazásával egyaránt meglepő éleslátással ábrázolja a természet csodálatos szépségét és az emberiség életének leglényegesebb problémáit. Grafikáin keresztül oly elkötelezett művészt ismerhetünk meg, aki rendkívüli felelősségtudattal reagál a jelenkor emberét foglalkoztató kérdésekre. Erről tanúskodnak, ezt bizonyítják megrázó erővel a Fa- S1ZMUS, VIETNAM, FAJÜLDÖZÉS és A HÄBORÜ AGÓNIÁJA sorozatai. Fasisztaellenes érzésének egyik legmegrendítőbb megnyilatkozása a LIDICE-sorozat, ahol a sötét alapon égre meredő hófehér kezek a máig időszerű figyelmeztetés, tiltakozás és éber-o6(7 ipIb-pnPi A CHILEl'TERROR sorozatával a fasizmus konkrét fenyegető veszélyére figyelmeztet. A fekete-vöröses színárnyalatok, a bábu-szerű sötét alakok plasztikusan érzékeltetik a fasizmus embertelenségét, a fasizmus emberi méltóságot meggyalázó mivoltát. A látogató mélységes megrendüléssel áll meg a VIETNAMI ВЕКЕ müve előtt, amelyen az éppen felröppenő galamb a sok-sok véráldozattal kivívott szabadság jelképe. Sajnos az utóbbi napokban újból ágyúk, gránátok és bombák füstje teszi komorrá és sötétté Vietnam egét. A művész érdekes megfogalmazásban vall korunk egyik legizgalmasabb problémájáról; az űrkutatásról is. A START, IRÁNY, A HOLD, MUNKA, A VILÁGŰRBEN és SZOJÜZ— APOLLÖ művei egyben a békés egymás mellett élés elvének szép és vonzó művészi megfogalmazásai is. Az igazi és mély szeretet érzése árad az ANYASÄG című grafikájából. Valóban felejthetetlen látvány, amikor a felkelő nap sugarai aranyozzák be a gyermekét szeretettel magához ölelő anya alakját. Megnyugtató érzés, kedves idillikus hangulat árad mesterien kidolgozott linóleummetszeteiből. Ezek a grafikai lapok arról tanúskodnak, hogy szerzőjük szereti a természetet és művészi erővel túdja feltárni mind a csallóközi síkság, mind a dimbes-dombos erdei táj varázslatos szépségét. így vehetjük természetesnek, hogy a ždiari faházak, a csörgedező hegyi patakok és a csallóközi füzek szépen megférnek egymás mellett, hirdetve az összetartozás és egymásrautaltság elvét. E szép múzeumi tárlat kapcsán örömmel szólunk a somorjai KOŽATEX termelőszövetkezetről is, mint az Andrásy kiállítás védnökéről. Jóleső érzéssel tesszük ezt, mert a szövetkezet dolgozói — Jozef Bilik igazgató elvtárssal az élen — példamutató mozgalmat kezdeményeztek; a szocialista munkabrigádok több mint negyven tagú csoportjával közösen vettek részt a tárlatnyitó ünnepségen. A brigádnaplókban bizonyára kedves sorok örökítik majd meg e nagy élményt jelentő közös kulturális akciót. Hiszszük, hogy a somorjai KOŽATEX szép példáját egyre több szövetkezet és üzem követi majd járásszerte, hiszen Andrásy Tibor grafikái — hasonlóan a múzeum többi tárlatához — minden látogató számára szép és felejthetetlen művészi élményt jelentenek. Mag Gyula
