Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1979. június 9. # VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT # VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT # VADÁSZAT ф VADÁSZAT # Június a vadászat Június a mesébe illő hőnapok • egyike. Ezen hőnap vonzó erejéről már könyvespolcokat megtöltő irodalom beszél, dicsérve az erdők és mezők virágainak szívet derítő szépségét és illatát. Régóta köztudott, hogy az erdőben — főként a fenyvesekben — sokkal jobban érzik magukat a betegek. Közülük több visszanyeri egészségét. Az erdőben tehát számos kórokozó mikróba elpusztul. Az erdő levegője „balzsam“, amely üdíti a leiket és a testet. A fentieket könnyen megérthetjük, ha az elmondottakkal összevetjük a nagyváros szennyezett levegőjét, a helytelen életmódot, a falak közé zártságot, a kevés mozgást, az egészségtelen táplálkozást, a pszichikai túlterhelést. Még világosabbá válik, hogy korunkban miért növekszik oly hatalmas mértékben az emberek igénye a nyaralóházak birtoklásáért és a turisztika iránt. Mit is nyújt a turisztika? Élményekben gazdag utazást, a városok zaklatott emberének megnyugvását a természetben. oo A júniusi kora reggelek és alkonyatok hangversenyező madárdaltól hangosak. Mikor hallottad utoljára e koncertek varázslatos etűdjét? Mikor láttál harmatcseppekben megtörő napsugarat, amely briliánsként ott csillog a reggelek nyitányaként, hangulatossá téve a mezők és rétek szépségét, s egyúttal beragyogja fáradt, vágyakozó életünket. Mikor jártál a törpefenyők birodalmában és a havasi réteken, ahol a gránit sziklafalak az ég felé merednek? A hegygerincek mély völgyeket zárnak körül, melyekben nagy számú csendes tó, hegyi patak és vízesés van. Tudom kedves olvasó, kitalálod, hogy a Tátráról beszélek. A növény és állattársadalmak itt évezredeken át bonyolult éghajlati viszonyok között formálódtak és ma világviszonylatban is nagyon értékes, egyedülálló fajokat és jégkorszakbeli maradványokat őriznek. A tátrai erdőkben szarvasok, őzek, vaddisznók, barnamedvék, hiúzok, farkasok, az erdőhatár fölött zergék, mormoták és kőszáli sasok élnek. A zergék nyájakba tömörülnek, élelmet keresve barangolják a hegyi réteket, és a sziklás „tornyok“ és falak oldalában húzódnak meg. A téli hónapokban a hó alól kikaparják a füvet, rágják a mohát, a zúzmót és a törpefenyő tűleveleit. A zergék létszáma nyolcszázhúsz, ebből a Tátrai Nemzeti Parkban körülbelül hétszáz van. A mormota sziklás részeken és kiterjedt törmelékes lejtőkön él. Biológiai tulajdonsága, hogy földalatti járataiban majdnem hét ’hónapon át alszik. OO A természet és a vadászat iránti szeretet Csehszlovákia népe ezer éves kulturális hagyományának elválaszthatatlan részét képezi. A természetvédelmi programban jelentős szerep jut az átmenetileg védett területeknek is. A Magas-Tátra Nemzeti Parkká nyilvánításán túl sor került az Alacsony-Tátra Nemzeti Parkká nyilvánítására is. Ez idő szerint két Nemzeti Parkunk van. A távlati természetvédelmi program kidolgozásában gazdasági szakemberek és tudósok vettek részt, s nem hagyták figyelmen kívül a geológusok, az építészek és a közlekedési szakemberek érdekeit is. Kijelölik a természetvédelmi területek méretét és határát. A védett területek — amellett, hogy lehetővé teszik hazánk flórájának és faunájának megóvását — egyúttal alapul szolgálnak olyan természeti folyamatok tanulmányozásához is, amelyeket maga az ember végez. OO Az emberek többsége gyakorlati szempontok alapján értékeli az állatokat és a növényeket: hasznosak e vagy károsak számára. Hasznosak azok, amelyek megkönnyítik, és károsak azok, amelyek veszélyeztetik az életet, az emberi jólétet, az egészséget, vagyis a ragadozók, a paraziták és a gyomnövények. Ha az utóbbiak el is pusztulnak, úgy tűnik, senkit sem érinthet érzékenyen. Nézzük csak meg közelebbről, hogy az élővilágban van-e egyértelműen ártalmas növény vagy állat? Például a gyomnövényeket emberemlékezet óta minden elképzelhető eszközzel irtották. Elfeledték azt, hogy így tartják életben... A gyomnövények a gyenge talajon is dúsan burjánoznak és tulajdonképpen „előkészítik“ a talajt az igényesebb növények számára, amelyek a szó szoros értelmében segítségükkel fejlődnek. Véleményem szerint ugyanilyen a helyzet az állatokkal is. A ragadozó madarak pusztítására indított „hadjáratok“ a mai tudományos ismeretek szerint ostobának, értelmetlennek tűnnek. A ragadozó madarak ma már eltűntek megszokott helyeikről, de hová ...? Vadgazdaságokban és főleg a farmokon kell tenyészteni ezeket, majd a szabadba bocsátani őket ott, ahol a természetes kiválasztódás útján betölthetik törvényszerű szerepüket. A ragadozók kiirtása korántsem biztosította a fácánok és a foglyok aranykorát, hanem éppen ellenkezö-Ha valaki azt kérdezné, hogy mostanában miért olyan népszerű a természetvédelem, azon belül a vadvédelem, erre azt válaszolnám, hogy ma már van érdeklődés a vadvédelem iránt, azonban nincs meg hozzá a kellő igényesség; és éppen ezt a határt kellene átlépni, mert azzal, hogy valaki érdeklődik és szeretné megtudni, miként védje a mező és erdő vadjait, tavasszal lője a húzó szalonkát vagy nem, az anya nélkül talált őzgidát hazavigye, vagy nem, s így folytathatnám tovább. Ezzel persze még nem biztos, hogy a vadász, az erdész, a természetbarát — puskával a kezében, de szív nélkül — a gyakorlatban helyesen alkalmazza a természet- és vadvédelem „szabályait“. Mert más az érdeklődés és más az igény. Mindemellett a vadvédelem „divatjának“ örülhetünk, mert ma már jó irányban haladunk. Sokszor halljuk, sőt olvassuk, hogy nem tartjuk be a vadvédelem szabályait, túlságosan elnézők vagyunk bizonyos jelenségekkel szemben. Tudom, hogy a bírálókat jó szándék vezeti, mégsem értek velük teljesen egyet. Általános tapasztalat, hogy a divatos jelszavak mögött formális dolgok rejtőznek. Törvénybe keli iktatni, hogy 1980. január 1-től a szalonka és a farkas lövése szigorúan tilosl Védett állatokká kellene őket nyilvánítani Azok a beavatkozások, melyeket az ember a természetben végez, néha olyan nagyarányúak, hogy nemcsak egyes állatfajok semmisülnek meg, hanem ez egész tájegységekre is kihat. Napjainkban veszély fenyegeti például a nyulat (kemizálás, gépeslhónapja tés), a farkast ott irtjuk, ahol találjuk! A vizek szennyeződése (mérgezés) nemcsak a halak százezreinek, hanem minden más ott lelhető élővilág kipusztulását jelenti. OO A visszaemlékezés sehogy sem illik bele a vadászat hónapja hangulatába. Az aimafa alatt elhangzó történetek lassan átszivárógnak ágyam és szívein tudatába és kezem ökölbeszorul. Anna Vlčeková Rapovcéről (Rap) így panaszkodott: „Nemcsak községünk, hanem a környék cigány családjai is valóságos irtóhadjáratot rendeznek a fácán, a fogoly és a vadkacsa fészkeire, kiszedik és megeszik a tojásokat. Hasonlóképpen szedik össze a fiatal nyulakat. De az énekesmadarak fészkeit is kirabolják.“ Kell-e ehhez kommentár? Az emlékek erdejében eszembe jutolt, mire kérnek minket, embereket a madárkák. „Gyönyörködjetek énekünkben, színes násztollazatunkban és ne bántsátok fészkeinket...“ Mit mond az őz- és a nyúlmama? „Hagyjátok békében gyermekeinket, ne fogdossátok össze őket, a fogság halálukat jelenti.“ A természetben élő lények „szava“ világos és egyszerű! JÁN HABROVSKÝ *■ Uj életet hozott a tavasz A gerlepár először sokat turbékolt és jelezte, hogy megtetszett neki lakásunk erkélyének az egyik része. Így a családi fészek elkészítésére letelepedtek. Aztán szorgalmasan hordták az építőanyagot, s bár a fészekrakásnak nem igazi mesterei, mégis rövidesen elkészült. A gerlépár szívesen vette tudomásul, hogy olykor eleséget Is teszünk a fészek közeiébe. Minden a természet törvényei szerint zajlott tovább. A két tojást felváltva melengette a gerlepár és rövidesen két apró gerle kelt ki. Ferkó, a kisebbik fiam naponta itatja őket. Növekednek, szárnyaikat bontogatják; eddig mindig visszarepültek, de félek, hogy az élménynek lassan vége lesz — elrepülnek. Iván Sándor HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • Szombaton délelőtt — május 19-én —, félkilenc tájban, néhányon a vaskutacskai négyes számú, halastóhoz érkeztünk és ámulatba esve állapítottuk meg, hogy nemcsak a közismerten jú horgászhelyek, hanem úgyszólván a tó partjának minden két méterén tanyázott egy-egy szerencsét próbáló, zsákmányra számító horgász. Újdonsült, idősebb korosztálybeli Ismerősömmel a múlt évi tanyánk közelében ékelődtünk be a többiek közé, s amíg a kétrészes Shakespeare botomra jelszereltem a Roen 2-es peremorsót, élveztem a gyönyörű május üde zöld erdejének tiszta levegőjét. Aztán áthúztam a vezető gyűrűkön a zsinórt, s mivel a víz tükrét az időközönként megújuló szellő eléggé bődrozta, ólomnehezéket húztam a zsinórra és a megszokott élőkére kötött horogra tavalyról maradt főttkukoricát fűztem és a felcsalizott horgot mintegy ötven-hatvan méternyire á vízbe vetettem, a legfelső és az utána kővetkező vezetőgyűrük közé kapásjelzőt akasztottam és vártam. Ilyenkor mindig a reményteljes várakozás, majd az időközönkénti bevontatás és az újradobás következik, amennyiben a horgászt nem örvendezteti meg a hal jelenléte, legalább a kapásjelzőn észlelhető apró mozgás. Ismerve a tó múlt évi halbőségét, a jó zsákmánynak számító több kilós pontyok tanyáját, az idén valahogyan másnak tűnt olt minden. Körülöttem néhány horgász ugyan megakasztott egy-egy pikkelyest vagy tükröst, ezek azonban alig érték el a méretet. Az elmúlt évben méretesből jó néhányat visszadobtam, mert kicsinek találtam. Jobbkéz jelöl egy fiatal horgász „returpontyokat“ fogott; s hiába méregette őket, egyik sem. érte el a méretet, így a sporthorgászat szabályai szerint visszakerültek a vízbe. Többször is megfigyeltem kapásjelzöm „táncát“, azonban érdemleges kapás nem következett be. Szomszédom sokat bajlódott a szerelékével, mert néhány nélkülözhetetlen horgászkelléket odahaza felejtett. Át akarta állítani szerelékét csúszóúszósra, azonban felső ütköző hiányában nem nagyon boldogult, mert dobáskor a zsinór szinte minden alkalommal az orsó szárára, nem pedig az orsóra tekeredett. Aztán mérgében egy hatalmas ólmot húzott a zsinórjára és egy ideig vízfenéken horgászott. Volt neki egy enyhe kapása, egy 25—30 centis сотpót fogott. — Legalább fogtam valamit — dunnyögte, s a horog kiakasztása után a halat nagy ívben visszadobta a vízbe. Délután félnégy tájban bevontattuk a zsinórt, elraktuk a holmit és nem a legrózsásabb kedvvel ballagtunk a buszállomáshoz. Azzal bíztattuk egymást, hogy máskor majd bejön a várvavárt, méreten jóval felüli zsákmány, amely bevontatáskor „meglovagolja“ a tó bodros tükrét. Kivárása persze türelem és a pontyok étvágyának a kérdése. Ha ugyanis a horgász biztosan tudná, mikor következik be a kapás, akkor érdektelen volna számára a meglepetésszerű esemény, a hal bevontatásának az élvezete. A horgászatban éppen az a jó, hogy az ember mindig reménykedik. Ha semmit se jog, akkor a kővetkező alkalmat várja, ha pedig megfogta a két darab — mére tét túlhaladó — nemes halat, akkor kissé megnyugszik, de egyben számol azzal, hogy a sors a következő alkalommal is kegyes lesz hozzá. —hai-re Egy sikeres horgászversenyről A Veľký Grob-i (Nagygurab) ötven hektáros halastavon a közelmúltban több mint ezer néző előtt zajlott le háromszázötven horgász versenye. Ez volt itt az utóbbi évek legsikeresebb sporthorgászata. Sokan érkeztek más járásokból is. Nem bánták meg, mert mindenki hallal tért haza. — Tizennyolc pontyot fogtam — dicsekedett Novota Béla Galantáről, s hozzátette, hogy a három közül az egyik díjat biztosan megszerzi. Ismerősei, barátai gratuláltak neki, mert akkor még senki sem számított rá, hogy akad a tó körül olyan horgász, aki még több pontyot akaszthat meg. Egy órakor lett vége a verseny-Élmények a Kandia-tónál Az SZHSZ Galantai járási Bizottságának 4. csoportja a Dolné Saliby-i [Alsószeli) Kandia-tavon horgászversenyt rendezett. A járás különböző részéről a versenyre 315 horgász nevezett be. A verseny már a kora reggeli órákban kezdődött és mintegy 500—550 néző, kíváncsiskodó is eljött a faluvégi halastóhoz. A verseny hét órán keresztül tartott és az elért eredmények döntötték el, ki a győztes. Az első díjat Tonkó István tomaši kovái (Táltos) horgász szerezte meg, aki 52 cm hosszú és 2,9 kg súlyú halat fogott. A második díjat Győri László trsticei (Nádszeg) horgász nyerte el 2,05 kg súlyú és 47 cm hoszszú halpéldányával. A verseny iróniája, hogy azoknak a horgászoknak a száma, akik halat fogtak, nem érte el a harmincat. Ennek az volt a fő oka, hogy szombatos néhány mázsa gabonát és más eledelt is szórtak a tóba. Kicsit meglepő, hogy a versenyre áprilisban került sor. A neves horgászoknak az volt a véleményük, hogy a halakból szinte csörgött az ikra, s erre bizony tekintettel kellett volna lenni. OLÁH GYULA Budai Mihály rétéi lakos a 6,70 kilós ponttyal. (A szerző felvétele) nek. Az erre hivatott három tagú bizottság mérte a kifogott halakat. Budai Mihály jó félórával később érkezett a bizottság elé, mert körülbelül két kilométerre volt a mérlegtől. A sok kíváncsiskodó közül valaki felkiáltott: „Itt az első díj!“ Megmérték az általa fogott pontyot: 6,70 kilós volt! A második díjat Süpeky Gyurka nyerte, aki kilenc pontyot fogott. Köztük a legnagyobb 3,45 kilós volt. A harmadik díjat Jambruška Vojtech szerezte meg, aki 19 darab méreten felüli pontyot fogott. Nézzük csak mi volt itt a „hadititok“, hogy ennyi pontyot lehetett ezen a tavon fogni. Az előző években is szerveztek itt versenyeket, azonban csak húsz, harminc halat fogtak a horgászok, most pedig 420 daraboti A halakat, mint versenyek előtt szokás, jól beetették. Kaptak több mint száz mázsa különféle hulladékgabonát és más magot. A halak azonban „gusztust“ kaptak egy kis húsra is. Ezt használták ki a horgászok, akik csaliként többnyire földigilisztát használtak. Ezért volt ennyire sikeres a verseny. Krajcsovics Ferdinánd
