Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-26 / 21. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 197Э. május 2B. 8. Tavaly alaposan kivettük részünket a tanév végi búcsúzkodésből. Két fiunk ballagott. S ahogy lenni szo­kott, a ballagók röhögtek, vagy mor­cos képet vágtak, mint akiket tulaj­donképpen zavar ez az egész ceremó­nia, mi szülők pedig annak rendje­­módja szerint sirdogóltunk. Ezen már átestem egyszer a saját tanítóképzős ballagásomon, amikor hiába vártam a meghatottság köny­­nyeit, viszont döbbenten néztem, mi­lyen jólzűt sir anyu odalenn a har­madik sorban. Még háborogtam is. Hát ki ballag itt valójában? О gyö­möszöli a zsebkendőjét, aki csak kö­zönség a lánya ballagásán, én pedig, akinek minden oka meglenne a sírás­ra, alig bírok a jókedvemmel. Ma már természetesen tálvagyok a megdöbbenésen, és csöppet se csodál­kozom a látszólag fordított szerep­­osztáson, azon, hogy ők éneklik az „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek“-et, és mi bőgünk miatta. Mert ők még csak kacérkodnak azzal a bizonyos hosszú úttal, mi viszont jó ideje menetelünk rajta, és néha nem kívánjuk az ellenségünknek se, nem­hogy a saját gyermekünknek. Ami azt illeti, egyáltalán nem tartjuk olyan mulatságosnak, hogy szép fokozatosan kiballagnak a gyermekkorukból. Már az óvodában megriszálják ma­gukat a nagybetűs Elet előtt, és meg­rendezik a ballagás olvasópróbáját. Szerencsére az Elet ezt nem veszi egészen komolyan tőlük, átlendíti őket az iskolába. Persze azért alapo­san megnyirbálja a szabadságukat, hogy időben hozzászokjanak, kényel­metlen padokba ülteti őket, ahonnan csak tízpercekre szabadulnak ki, éh­ségükön és egyéb ingereiken uralkod­niuk kell, eddig vadul cikázó ceruzái­kat vonalak és négyzetek zabolázzák meg, és azt is megtanulják, hogy az ember nem beszélhet összevissza fe­lelőtlenül, mert a válaszai következ­ményekkel járnak, és ha a kettő meg kettőt sorozatosan ötnek véli, az előbb-utóbb visszahat a minősítésre. Persze, még vannak engedmények. Az ilyen „előbb-utóbb“ például vagy a „még ki lehet Javítani“, esetleg a „nem baj, majd holnapra megtanulod“. Hanem, ahogy előre haladnak az idő­ben, egyre fogynak az engedmények, és fogy a türelem a jóságos tanító nénikből. Mert az az elsős kislány, a legörbülő szájával meg az összetintá­­zott kezével még olyan aranyos, hogy megesik rajta a felnőtt ember szíve. De az a hetedikes fiú, aki pimaszul a szemünkbe röhög, amikor épp bőgni volna kedve, már nem olyan aranyos, és hiába apellál legbelül a részvé­tünkre, mind kevesebben veszik észre, hogy most kellene megsímogatni. így következik be a második búcsú­zás, a ballagás főpróbája. Ez már ko­moly dolog, nem afféle riszálás. A fiúk sötét ruhát öltenek, a lányok magas sarkú cipőt, és ettől kezdve senki se nevezheti gyereknek őket, mert könnyen megjárhatja. Most élve­zik először és talán utoljára, hogy felnőttek. Mit felnőttek!? Felnőtteb­bek, mint az igazi felnőttek. A lányok kifeszítik duzzadó felsőtestüket, a fiúk pedig zsebre vágott kézzel, vál­­lukat előreejtve 'vonulnak az utcán, alig bírják cipelni hatalmas izomere­jüket. £s akárhogy mosolygunk raj­tuk, vége a kisgyerekkoruknak. Legtöbben azonban még rábízhatják magukat az Elet nagylelkűségére. Igen, az Elet középiskolákba, szak­­tantinézetekbe küldi őket, viszonylag keveset lódít közülük arra a bizonyos hosszú útra, amiről olyan lelkesen énekeltek. Vagyis kapnak egy kis ha­ladékot. Megint nem ingyen. Cserébe újabb órákat adnak a szabad idejük­ből, elmaradnak a mindennapos foci­zások, gyérül a játék, szaporodik a kötelesség. Egyre több a kell, a mu­száj, a nem lehet. De azért valljuk be mi, felnőttek, hogy ez még mindig nem az igazi. Az osztályzat kérlelhe­tetlenebb, mint az általános iskolá­ban, de kiengesztelhető. Ugyanez a hplyzet az osztályfőnökkel és a taná­rok többségével. Persze már ágasko­dik itt-ott a valódi rosszindulat, a ha­misítatlan előítélet, időnként úgy tű­nik, hogy ez már maga az Elet. Leg­alábbis ebben a hiszemben éneklik búcsúdalukat a ballagók, ami nem ol­vasó-, nem is főpróba többé, hanem maga az előadás. Ebben a tudatban zenditenek rá az Elmegyek, elme­­gyekre, amiről azt hiszik, hogy bú­csú, pedig fenyegetés. Kolléganőm néhány hete elmarasz­talta a felnőtteket, mert nem engedik elég hamar felnőni gyerekeiket. Némi lelkiismeretfurdalással vallom be, hogy én is vétkes vagyok ebben a bűnben. Például a fiam ballagása után ma­kacsul ugyanaz a gondolat kívánko­zik ki belőlem, legszívesebben kér­vényt fogalmaznék. Valahogy így: Tisztelt Tanügyi Szigor, kedves Élet! Alulírott egyszerű szülő azzal a ké­réssel fordulok önökhöz, hogy a szülő érdemtelenségére való tekintet nélkül, juttassanak még két ballagó fiának egy nyúlfaroknyi gyerekkort. Egy kis haladékot a kötelességek tel­jesítésében. Kicsit kevesebb muszájt, és több lehetet. Még néhány évet a „ki lehet javítani“-ból, és a „nem baj, majd holnap megtanulod“-bóI. Hisz holnapra, de legkésőbb holnaputánra úgyis megtanulják. Előbb-utóbb meg kell tanulniuk. De kérem... ha le­hetne ... inkább utóbb. Kérésem figyelmükbe ajánlva maradok tisztelettel: FENÄKEL JUDIT Már harmadszor volt a boltban. Ugyan mi hiányzik még? — tépelő­­dött. — Ja, persze, a két gyereknek mindig az az első, ha beszaladnak: málnát kérünk, nagymama! Hogy is felejthettem el. A kalács.... azt már meg kell fordítani a sütőben, hogy egyenletesre süljön. Óvatosan megfor­dította, aztán leült a kályha mellé, lábait a kis zámolyra tette. Annyira dagadnak. A kacsát még tegnap megsütötte, délben csak melegíteni kell. így biz­tos kész lesz, mire jönnek a gyere­kék. Bor is van, háztól vette, nem hordóízíí. Magára terítette a nagykendőt és bottal a kezében elindult. Sietni kell, vasárnap van ... Kissé meg is fázott. Hiába, még nincs nyár. Meghozták az újságot is. Nem, most nem olvassa, majd este, ha elmentek. Akkor már ráér... Kivette a kalácsot. Milyen szép pi­rosra sült. Dehogy adja el ezt a spar­­heltet. Jó ez még. A maga kedvéért úgysem sütöget, csak a gyerekeknek. Meg is terít, hátha hamarabb jön­nek, hisz itt is nézhetik a tévét. Cse­resznyebefőttet bont, az a kedvencük. Eldugott egv üveggel a hetvenedik születésnapjára. Már olyan régen nem voltak, csak nem felejtik el? Pár hete szólt, az ebéd miatt csak ... Csöngetnek. Jaj, talán már itt is vannak. Fürgén igyekezett kaput nyit­ni. A nagyobbik unoka állt az ajtó­ban, kerékpárjára támaszkodva. — Szia mami! Csak én vagyok. — Hát a többiek? — kérdezte ré­mülten. — Csak nem történt valami? Ä, semmi baj! Anyu azt üzente, hogy nem tudunk jönni, más lett a program, de küldött táskát, amit ne­künk szántál, rakd bele, elviszem, majd otthon megesszük — hadarta egy szuszra a gyerek, mire beértek a konyhába. — Akkor én ... a teríték, az ebéd, legalább te egyél bogárkám — un­szolta a gyereket. — Nem, nem kérek, sietek. Pakol­jál mami, mert kettőkor mérkőzésem van. Ja, és boldog születésnapot kí­vánunk — előhúzott a táska aljáról egy doboz bonbont. Kapkodva csomagolt, nem Is nézte mit, mindent. — ‘Jaj, a bor... a demizsonból ki kell önteni. — Az nem fontos — intette le a gyerek. — Otthon Is van. Sietve búcsúzott és felpattant a ke­rékpárjára, a csomag mellé. Az útról visszakiabált: — Szia, mami, majd a jövő héten benézünk.,. Alit még egy darabig a kapuban, aztán nehézkesen betipegett. Le kell ülnie. Érdekes, mintha kiszállt volna minden erő a lábából. A becsomagolt bonbon az asztalon. Nyúl érte, aztán meggondolta. Ugyan minek, hiszen nem is szereti az édes­séget. Majd akkor bontja fel, ha el­jönnek a gyerekek. Legalább megkí­nálja őket. Mit. is mondott a gyerek? Ja, igen, hogy majd a jövő héten benéznek. A Jövő hét? Hiszen az mér tulaj­donképpen holnap kezdődik, bárme­lyik nap jöhetnek. Bár, ki tudja, hi­szen annyira elfoglaltak ... / F. T.-né Egy kis természetvédelem Kik azok, akik megrongálják a sétaterek padjait, kitépik a parkok bokrait, virágait, belevésik a nevü­ket a fákba? Honnan jönnek azok, akik dúlnak, szemetelnek, rongálnak? Sajnos, nemegyszer láttam, hogy ma­darakat lövöldöznek le szórakozásból, csúzlival vagy puskával. A ragadozó madár éppen ügy hoz­zátartozik a természethez, mint min­den más élőlény, és ha egy faj ki­pusztul, mesterségesen nem pótolható. Sajnos, nemcsak hazánkban, hanem egész Európában megfogyatkoztak a madárfajok az utolsó 30 évben. Van olyan faj, amely teljesen kipusztult, és ez soha meg nem bocsátható bűne az orvvadászoknak, a felelőtlen lövöl­dözőknek. Vannak ugyanakkor olyan madár­fajok, amelyek valóban komoly káro­kat okoznak a mezőgazdaságnak, és a nagyüzemi vadtenyésztésnek. Eze­ket a madarakat nem védi a törvény. A szürke varjú, a szajkó, a szarka és a vetési varjú nem tartoznak a védett madarak közé. Életmódjuk, étkezési szokásaik nagy károkat okoznak, mert a foglyok tojásaival is táplálkoznak. Nagyon nehéz minden garázdát, minden rongálót, lövöldözőt „elkapni“ és megbüntetni. De a szülőket és az ifjúság nevelőit kérjük arra, hogy ta­nítsák a gondjaira bízott gyerekeket a természet szeretetére. SZEPESI MAGDA A napocska és Katiék háza előtt szép virágos kert volt. Ott pompáztak gyönyörű, bár­sonyruhájukban az árvácskák, muto­gatták magukat a százszorszépek, bó­logatták kócos fejüket az illatos szeg­fűk, s a büszke rózsák mellett sze­rényen meghúzódott a kék nefelejcs is. A ház tövében egy sor cínta nyúj­togatta nyakát a magasba. Teljes szépségében pompázott a nyári természet. Az égen boldogan mosolygott a kerek képű nap, mert tudta, hogy a virágok neki köszönhe­tik szépségüket. Arra persze nem gondolt, hogy az esőnek viszont üde­­ségükért lehetnek hálásak a virágok. Ahogy így elégedetten szemlélte őket, egyszer csak hallja ám, hogy durcá­san megszólal egy cínta: — Rettenetesen melegem van, úgy perzsel ez az undok nap. — Ez csak a déli Órákban van így a durcás Cínia — vigasztalta őt egy öregebb virág. — Később csökken a heve, s az alko­nyati szellő majd felüdít, a hajnali harmat megfürdet. Ez a természet rendje. — De én nem akarom, hogy rám süssön a nap. Nem bírom ezt a hősé­get, — duzzogott tovább a Cínia, és erősen elhajlította a szárát. Addig­­addig nyújtózkodott, míg egészen be­hajolt az árnyékba. — Na, itt már sokkal jobb — mondta elégedetten, ezután minden­nap így tett, hogy elbújjék a nap su­garai elöl. — Csak meg ne bánd — figyelmez­tette ót a tapasztalt virág. Teltek-múltak a napok, s egy dél­után heves zápor kerekedett. Jól meg­­paskolta a virágokat, a kertben Itt is, ott is nagy tócsák csillogtak. Cínia bosszankodva rázta meg borzas fejét. — öh, hogy összekócolt ez a ko­misz eső. — Amint a víz tükrében nézegette összekuszált szirmait, egy­szerre csak ijedten felkiáltott: — Jaj, mi történt a szép levélru­hámmal? Hiszen egészen halvány lett, ez már nem is zöld, hanem sárga, öh, de csúnya lettem. A szirmaim folto­sak, a ruhám kifakult, most már biz­tosan nem fognak gyönyörködni ben­nem az emberek — és keservesen sírni kezdett. Megszánta öt az öreg virág és meg­szólalt: — Ne búsulj már annyit! Kérd meg holnap' a napocskát, az majd rendbe hozza a ruhádat, vissza adja a színét, csak nem szabad kényeskedned. • Cínia megfogadta a tanácsot. Más­nap elöbújt az árnyékból, s ezentúl szó nélkül tűrte a'nap éltető jótékony melegét. Megtudta azt ts, hogy levél­­ruháját csak a nap tudja gyönyörű zöld színűre varázsolni azzal a bo­nyolult folyamattal, amit az emberek „fotoszintézisnek" neveznek. És akár hiszitek, akár nem, ettől kezdve ez a cínia lett Katiék kertjé­nek legszebb virága. PARRAGHY JOHANNA Jó szem kell hozzá Az öt megszámozott mértani test közül melyiknek a pa­lástját látod a bal felső sa­rokban? Szél, szél mit csinálsz Egész nap csak furulyélsz r S ezüst réten legelteted A sok pajkos kis felleget? A mezőnek inni ki ád Ki veri el az utak porát Ki küld esőt az erdőnek Szomjas torkú zöld fenyőnek Ha ti mindig csavarogtok S munka nélkül vigadoztok? Illa-berek, nádak, erek Fuss el értük csigagyerek! KERTÉSZ ÉVA VÍZSZINTES: 1. A rejtvény első ré­sze. 12. Oszlásban van. 13. Paradi­csom (kert.) 14. Kalap közepe. 15. Csodálkozást kife­jező szócska. 17. Lángol. Í8. Gyom névelővel. 1Ô. Fran­cia névelő. 21. Ne­mesfém. 22. Éle. 23. Város Algériában. 24. Férfinév. 26. Jordánia fővárosa. 28. Ide-oda mozog. 29. Bélésdarab. 30. Teám keverve. 31. összevissza vert. 32. Öv. 33. Bírói ügy. 34............iacta est. 35. Magyaros férfikabát. 36. A- rany franciául. 37. Fél fillér. 38. A lenni ige jövője. 40. Fiatal kecske. 41. ... Mikuláš, cseh festőművész. 42. Német női név. 44. Török férfinév. 45. Ady Endre. 46. Gyógy- és dísznövény. 47. Az íz egyik fajtája. 48. Rangjelző. 49. Lendület. 50. Alak. 52. Régebbi megszólítás. 54. Villanykörte. 55. Irány-mutató jel. 57. A kecske hangja. 58. Való. (FÜGGŰLEGES: 2. Semmikor. 3. Zsákban van! 4. Mesefilm. 5. Időszá­mításunk előtt. 6. Juttat és szemé­lyem. 7. A rejtvény második része. 8. Izomszalag. 10. Részekre bont. 12. Idom. 15. A rejtvény harmadik része. 16. Ázsiai állam. 18. Amely időpontig. 20. Termést betakarít. 21. Szovjet re­pülőgép jelzés. 23. Török férfinév. 25. Motorrész. 27. Tenger németül ék. hi­ba. 28. Jegyez-e. 29. Az emberiség leghőbb vágya. 31. Burgonyafajta. 32. Vesz betűi. 34. Verdi operája. 35. Ke­vert szer. 37. A nemzetközi sakkszö­vetség francia elnevezésének rövidí­tése. 39. Földbe helyez. 40. Nagy né­metül fon. 43. Igekötő. 44. Arra a helyre. 45. Állatok fekvőhelyéül szol­gál. 47. Eleven-e. 48. Juttat. 49. Szám­név. 50. Becézettt Ilona. 51. Nem fél. 53. Vallás rövidítése, 54. Vége közepe. 5ß. Határrag. Beküldendő a vízszintes 1, függőle­ges 7. és 15. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 18. száma keresztrejtvényé­nek helyes megfejtése: Május kilen­cediké a győzelem napja. Könyvnyertesek: Brath Erzsébet, Dolné Obdokovce (Alsóbodok), Címer István, Malá nad Hronom (Kicsind), Dankovics Márta, Veiké Túrovce (NagytúrJ.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom