Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-13 / 2. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1979. Január 13* 16 ♦ Eredményes munkát végeztek Nemrégiben tartotta évzáró tag­gyűlését a CSEMADOK Zalabai Helyt Szervezete. Veszelei Sándor elnök megnyitó szavai után Csontos Vilmos költő, a szervezet titkára számolt be az éves tevékenységről. A falu kulturális éle­tébe lényegesen bekapcsolódott a né­pes tagság: az író-olvasó találkozón többek között részt vett Török Ele­mér és Gál Sándor költő. Vegyes énekkar alakult, amely a kultúrház fennállásának 80. évfordulója alkal­mával mutatkozott be nagy sikerrel. Az újjászervezés alatt álló színjátszó csoport ezúttal esztrádműsorral lé­pett fel. Szó volt arról is, hogy a hagyomá­nyos író-olvasó találkozón kívül egye­síteni kell a két kultúrcsoportot, s lehetőség kínálkozik egy citerazene­­kar alakítására. ‘ A taggyűlést hagyományos könyv­sorsolás követte. Ezúttal Gál Sándor, Ozsvald Árpád és Csontos Vilmos legújabb versesköteteit rendelte meg erre a célra a CSEMADOK járási tit­kársága. A sorsolás első díja a HÉT című kulturális hetilap egy évre szó­ló előfizetési utalványa volt. További díjként az 1979-es évre szóló Madách népnaptárak találtak gazdára. Itt szeretném megjegyezni: más magyar­­nyelvű újságok — mint például a Szabad Földműves és a többi i— ki­sorsolására is sor kerülhetne. Más helyi szervezetek is követhetnék ezt az igazán követésre méltó példát. Pál Elemér, Zalaba ♦ Jubilólók Bensőséges, meghitt ünnepség szín­helye volt a gellel (Hollce) kultúr« ház. A szövetkezet vezetősége azokat hívta meg, akik 50., illetve 55. élet­­jubileumukat tartották. Mészáros József efsz-elnök és Csé­­falvay Tibor pártelnök meleg szavak­kal köszöntötte a huszonöt ünnepel­tet, köztük számos kiváló dolgozót. Nagyrabecsülésüket fejezték ki mind­ketten az iránt, hogy példásan helyt­álltak a szövetkezetben a termelés, az irányítás különböző posztjain. Munká­juk elismeréseként ajándékkosarakat nyújtottak át az ünnepeiteknek, s to­vábbi munkasikereket, friss erőt és egészséget, családi boldogságot kí­vántak. Bölcs Veronika, Holice A Szabad Földműves szerkesztősége hasonló jókat kíván a szövetkezet ju­bilánsainak! Helyreigazítás Kedves olvasóink elnézését kérjük azért, hogy nyomdatechnikai okok miatt a lapunkban közölt 1979. évi falinaptárban komoly hibák fordul­nak elő. Ezek a hibák olyan jellegűek, amelyek szükségessé tették a már­cius és az április havi naptár ismételt közlését. Javasoljuk, hogy a most közölt kéthavi naptárt vágják ki lapunkból és ragasszák rá az 1979. évi falinaptáruknak arra a részére, ahol március és április hava található. Adj vért, életet mentesz! E jelszó jegyében tartotta a Vörös­­kereszt nagyabonyl (Veiké Blahovoj szervezete évzáró közgyűlését. Varga Ildikó tanítónő megnyitó be­széde után köszöntötte az egybegyűl­teket, köztük Szabó József és Olgyai Árpád orvosokat, Hodossy Károlyt és Hegedűs Mihályt, a hnb, illetőleg a helyi pártszervezet elnökét. Ezt követően Ecsi Erzsébet, a vö­röskeresztes szervezet elnöke számolt be az éves tevékenységről. Többek között megtudhattuk, hogy szorosan együttműködnek a többi tömegszer­vezettel. A tizenkét egészségügyi nő­vér megfelelő kiképzésben részesült. A község területén további öt fize­tett nővér dolgozik. Szervezetünkben már hagyományos, hogy a vezetőség időről-időre meglátogatja a magukra maradt, idős lakosokat, elbeszélget velük ügyes-bajos dolgaikról, s aján­dékcsomagokkal kedveskedik. Köszönet az önkéntes véradóknak, akiknek száma elérte a tizenötöt, kö­zülük Szélié Gizella és Szedlák Jó­zsef Jánsky-érmes. ♦ Sikeres árucsere-vásár Az érsekújvári (Nové Zámky) Jed­nota Fogyasztási Szövetkezet áruháza és a hallei (NDK) KONSUMENT üzlet­ház vezetősége már több éve baráti és együttműködési kapcsolatot tart fenn. így került sor legutóbb a némeí áru hete megrendezésére .Érsekújvá­­rott. A vásárlók főleg a gyermekru­hák, játékok, háztartási cikkek iránt tanúsítottak nagy érdeklődést. Több mint hárommillió korona értékű áru talált gazdára. A közeljövőben az említett Halle városban (NDK) rendezik meg a csehszlovák áru hetét. Bogdány G. JANUAR kelte nyugta kelte nyugta 6 p. 6. p. 6. p. Ď. p. Január 15 Hétfő LORANT DOBROSLAV 7 28 1619 18 43 819 Január 16 Kedd GUSZTÁV KRISTÍNA 7 27 16 21 19 43 8 50 Január 17 Szerda ANTAL NATASA 7 27 16 22 20 42 917 Január 18 Csütörtök PIROSKA BOHDANA 7 26 16 23 2143 9 43 Január 19 Péntek SARA DRAHOMÍRA 7 25 16 25 22 45 10 09 Január 20 Szombat FABIAN, DALIBOR 7 24 16 26 23 48 10 35 Január 21 Vasárnap AGNES VINCENT 7 24 16 28 »— 1104 ЛЛЛЛЛ^>ЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛ^ЛЛЛЛЛаЛЛЛЛАОЛЛЛ/У^А 1. CS Albin — Albin 1. V Hugó — Hugo 2. P Lujza — Anežka 2. H Äron — Zita 3. SZ Kornélia — Bohumil 3. К Buda, Richárd — Richard 4. V Kázmér — Kazimír 4. SZ Izidor — Leonard 5. H Adorján — Fridrlch 5. CS Vince — Miroslava 6. К Leonóra — Radoslav 6. P Vilmos — Irena 7. SZ Tamás — Tomáš 7. SZ Herman — Zoltán 8. CS Nemzetk. nőnap — Zoltán 8. V Dénes — Albert 9. P Franciska — Františka 9. H Erhard — Milena 10. SZ Ildikó — Branislav 10. K Zsolt — Igor 11. V Szilárd — Angela 11. SZ Leó — Július 12. H Gergely — Gregor 12. CS Gyula — Estera 13. К Krisztián — Vlastimil 13. P Ida — Aleš 14. SZ Matild — Matilda 14. SZ Tibor — Justína 15. CS Kristóf — Svetlana 15. V Húsvétvasárnap — 16. P Henrietta — Boleslav 16. H Húsvéthétfő — 17. SZ Gertrúd — Ľubica 1/. K Rudolf — Rudolf 18. V Sándor, Ede — Eduard 18. SZ Andrea — Valér 19. H lózsef — jozef 19. CS Emma — Jela 20. К Hubert — Vífazoslav 20. P Tivadar — Marcel 21. SZ Benedek — Blahoslav 21. SZ Konrád — Ervin 22. CS Izolda — Beüadik 22. V Csilla — Slavomír 23. P Emóke — Adrián 23. H Béla — Vojtech 24. SZ Gábor — Gábriel 24. K György — Juraj 25. V Mária — Marian 25. SZ Márk — Marek 26. H Emánuel — Emanuel 26. CS Ervin — faroslava 27. К Hajnalka — Alena 27. P Zita — Jaroslav 28. SZ Tanítók napja — Soňa 28. SZ Valéria — jarmila 29. CS Auguszta — Miroslav 29. V Péter — Lea 30. P Zalán — Vieroslava 30. H Katalin — Anastázia 31. SZ Arpád — Benjamín A Kravany nad Dunajom-i mezőgazdasági szaktanintézet értesíti az érdeklődőket, hogy az 1979/1980-as tanévre 1979. szeptember 1-től az alább felsorolt szakokra felvesz olyan fiúkat és lányokat, akik 1979. július 1-ig sikeresen elvégezték a kilencéves iskola 8. vagy 9-ík osztályát. I Középfokú képzés: 1. Kertészeti szak (gyümölcs-, zöldség-, virágkertészet és .díszkertészet. / 2. Szőlészeti szak (pincegazdaság, szőlészet és gyümölcs­kertészet). Hagyományos hároméves tanoncviszony 3. Kovácsszakma (hegesztő, lakatos). 4. Asztalosszakma (kádár, bognár). A tanulók az iskola diákotthonában laknak és étkeznek. A szakmai gyakorlatot az Iskola műhelyeiben és tangazdasá­gában végzik. Az érdeklődők írásban vagy személyesen jelent­kezhetnek az iskola és tangazdaság igazgatóságán, a követ­kező címen: Pofnohospodárske odborné učilište Mezőgazdasági Szaktanintézet 946 36 KRAVANY NAD DUNAJOM okres Komárno hogy szocialista brigádjaink nemcsak a mindennapi munkában, hanem a munkán kívüli tevékenységben is nagyszerűen megértik egymást. Gyak­ran együtt töltik szabad idejük egy részét. Mozi-, színház- és tárlatláto­gatásokat szerveznek. Az ilyen és ha­sonló rendezvények sok szép élmény­nyel gazdagítják a tagok életét. Épp a minap értesültem vállalatunk szocialista brigádja mozilátogatásának történetéröl. A héttagú, kollektíva [csupa jérji) egy jónak ígérkező jilmelöadás megtekintését vette terv­be. A jegyeket már napokkal az elő­adás élőt beszerezték. El Is jött az előadás napja. Ám csak a moziba ér­kezésükkor derült ki, hogy a filmve­títés műszaki okból elmarad. Szeren­csére az öntudatos brigádvezető nem veszítette el lélekjelenlétét. Azzal a javaslattal állt elő, hogy ha már úgy­is közösen tervezték a délután eltol tését, üljenek be a közeit presszóba egy kávéra. A brigádvezető ötlete ál­talános megértésre talált a tagok kö­rében. Beültek hát a kiszemelt presz szóba, rendeltek hét kávét, és már csak puszta megszokásból, hét konya­kot ts melléje. Aztán még hét konya­kot, kávé nélkül, amit aztán még újabb hét féldeci követett. A „körök“ pontos számáról nincs adatom, de annyit azonban megtudtam, hogy a derék brigádtagok alaposan felöntöt­tek a garatra. Nem is volt ebben semmi tragikus, hiszen időnként, mint azt a brigád­tagok ts erősen bizonygatták, kell az ilyen kiruccanás. A hiba csak abban állt, hogy ez a példásan összetartó munkacsoport a következő nap meg­ismételte az előző napi adagot. Még ez sem lett volna elítélendő, ha tör­ténetesen nem a munkahelyükön tör­ténik, munkaidő alatt. Bodzsár Gyula Hány a hét szentség ? Szokása volt Gergőnek, hogy éktelenül káromkodott minden semmiségért. Lépten-nyomon annak a hét szentségét emle­gette, olykor cifrázva annak édesanyjával. Végül már mun­katársai is megúnták, s egyikő­jük így szólt hozzá: — Ide figyelj, Gergői Tudod te, mit szidsz? Tisztában vagy azzal, hogy valójában hány szentség is létezik? Mert te mindig hetet emlegetsz. Fel tudnád sorolni őket? — Ёп-е? Hát hogyne — vág­ta rá nagyképűen a jó „negyve­nes“ szaki. — Mit képzeltek?! Tanultam én hittant valamikor. Fogadjunk öt üveg pezsgőben, hogy felsorolomI All a fogadás. — No, halljuk! Mondjad — biztatták a többiek. — Első a keresztség ..., má­sodik a bérmálás ..., harmadik a... — s itt megakadt. Kis gondolkodás után elmondott még hármat, igaz, nem sorrend­ben, de még mindig csak öt volt a hétből. — No barátom, ugye hogy nem tudod felsorolni a hetet? A vita addig fajult, hogy az üzemben az szb-elnöktől a párt­­titkárig mindenkit megkérdez­tek: fel tudják-e mondani sza­bályosan a hét szentséget? Még Rubrika Giziké, a vénkis­asszony könyvelő is sorra ke­rült, de ő sem tudta. — Megvan! — szólt az egyik szaki. — Felhívjuk telefonon a plébános urat! Ö biztosan pon­tos választ ad. Mármint hivatal­ból is... Felhívták. A lélek szelíd pásztora kész­ségesen válaszolt — felsorolta a fletet hivatalos sorrendben. — No gyere ide, Gergő! Tartsd a füled a telefonkagy­lóhoz. A sajátoddal halljad...( A plébános megismételte a szentségek felsorolását a kétel­kedő káromkodásnak is... Így már elhitte. A fogadást viszont elvesztette. Azt mondják: az nem káromkodik. eset óta Legalábbis nem... munkahelyén (várkonyi) О FELESLEGES HARMADIK — Mama, hagyja már abba az oktatást! Üzemi konyhán étkezünk, autóra spórolunk.i, О A gyümölcsfák jelzése SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 838 — Kiadja as SZSZK Mezőgazdasági és BlalmezésBgyl Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- 6a Lapkiadó nemzeti váilalatbao. — Főszerkesztő: Pa (bő Károlv. — Szerkesz­tőség) titkár: Kádak Gábor. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 891 27 Bratislava. Kriikova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475 08 — telefonközpont* 472 41 — belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10, propaganda osztály 55. - Nyomja a, SVORNOSŤ nyomda, n. V4 Bratislava, Odborárske nám. 3 - Terjeszti a Posta Hfrlanszol­­gálata. — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS, ástredná ezpedlcla tlaőe 884 19 Bratislava ПпошиМлм nám 4« - Előfizetési díj egy évre 52,— Hős, fél évre 28,— KÖs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem kőid vissza. A lap nvllvártartásl száma: SUTI 11/8. 7 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom