Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-24 / 8. szám

1979. február 24.

SZABAD FÖLDMŰVES

.11

Napjainkban a sajtó hasábjain gyakran olvashatjuk až alábbi mondatot: „Harminc év telt el a mezőgazdaság szocializálása óta“. Jómagam mostanában azon tűnődöm: az egyén, az ember életében aránylag nagy idő ez, hiszen a kis óvodásból ez alatt az időszak alatt érett, felnőtt ember lesz, a javakorabeli emberből idős bácsi. Am hazánk történetében nem nagy idő a három évtized, tűnő pillanat csupán. S lám e tűnő pillanat aiattt csoda történt. Csoda és költészet fakadt a vérrel és könnyel Irt történelemből, az ember akaratából, teremtő és alkotó erejéből. Arra vállalkoztam tehát, hogy parasztságunk sorsfordulójának kezdeteiről egybegyűjtsem az egybegyűjthető emlékeket, hogy megszólaltassak néhányat azok közül, akik elindították ezt a — nevezhetem így — forradalmat.

A cél egyelőre Mátyusföld: pontosabban Nagyfödémes (Vef. Ufany). Tőle kőhajításnyira fekszik lóka (Jelka) és Diószeg (Sládkovičovo). E Kis-Duna menti falvakban a nádfedeles házakat keresem, de hiába: eltűnt valamennyi, még csak emlékeztetőnek sem maradt belőlük. Állítólag sok ilyen házikó volt harminc éve ezen a vidéken. Nemcsak a szegénység miatt, hanem azért is, mert téglát, cserepet, az építkezéshez szükséges egyéb építőelemet nemigen gyártottak. A régi falut én nem ismerem. Az új Födémes aszfaltozott, kanyargós utcáit járva jóleső érzéssel állapítom meg, hogy a nádfedeles házikók helyén ma csinosabbnál csinosabb összkomfortos családi házak állnak, különböző létesítmények épültek. Először a múlt nyáron voltam e faluban. Ilyenkor a falu virágoskert. A kertekben, a kicsi parkokban pázsit zöldell, rengeteg rózsa s más virág. Mind a három falun látszik, hogy lakói jól élnek, egészen másképp, mint harminc évvel ezelőtt. A falvak népe éli a maga megszokott forgalmas, zajos és vidám életét. A helybeliek kerékpáron igyekeznek a munkába. Az ingázók autóbusszal, vonattal közlekednek. Ilyenkor télen a gyerekek vidáman korcsolyáznak, csúszkálnak a jégen, amikor megszomjaznak, hogy szomjukat oltsák, betérnek a közeli cukrászdába.

A nagyfödémesl szövetkezet impozáns irodaháza felé tartok. Néhány ember életét szeretném megismerni. Azokét, akik megteremtették a ma alapjait.

Kopogtatásomra Takács Mihály nyit ajtót. Elmondom jövetelem célját, közben hellyel kínál, s röviden ennyit mond: — Kérdezzen, Jóka egykori helyzetét jól ismerem. Itt születtem egy nádas házban, ott is nevelkedtem fel. Részt vettem a szövetkezet megalakításában. Jelenleg az egyesült gazdaság káder- és személyzeti felelőse és az üzemi pártszervezet elnöke vagyok.

Sorjában idézzük fel az eseményeket.

A CSKP IX. kongresszusa után az akkori pártszervezet megtette az első lépéseket a kollektivizálás felé — kezdi a beszélgetést Takács elvtárs. — A gazdálkodást néhány földmunkással kezdték el a konfiskált papi, valamint a Katonai-birtokon. A kisparasztoknak is volt tehenük, egy-két hold földjük, amit magukkal hoztak a szövetkezetbe. Az összegyűjtött jószágot dr. Katonai gazdasági udvarában helyeztük el. A földet alig tudtuk megművelni, mert gépünk nem volt. Jól emlékszem, egy pár lóval kezdtünk el gazdálkodni. De menjünk át Jókára! — mondja témát váltva. — Majd ott Görföl Józseffel is elbeszélgetünk. Már telefonáltam neki, vár bennünket.

A szövetkezet személygépkocsijával tesszük meg a körülbelül két kilométernyi útszakaszt. Takács, elvtárs közben elmondja, hogy Görföl Iózsef az alapító tagok sorába tartozik. 1954-ig á szövetkezet csoportvezetője volt. Akkor átvette a hnb elnöki tisztségét. Azóta a hnb elnöke.

Görföl elvtárs a múltba kalandozó gondolatait rendezgetve, percnyi csend után szólal meg.

— A jókai földművesszövetkezet 1949. december 30-án alakult meg. Tizennégy magyar földmunkás, nincstelenek alakították meg, névszerint: Szitás Lajos, Szabó Lajos, Pasztorik Béla, Pasztorik Nándor, Poloma Imre és a többiek. A szövetkezet első elnöke Kaszterna elvtárs volt, első kertésze Macsai János, első agronómusa Hoksa József. Emlékszem, 450 hektár földön kezdtünk gazdálkodni. Tíz hektáron dohányt termesztettünk, ami nagyon jó termést adott. Csakhogy búzából kevés termett. Nem csoda: egy-két lóval, később egy traktorral, ócska szerszámokkal nehezen ment a talajművelés. De azért nem keseredtünk el, még ötvenben megkezdtük a kertészkedést is. Nappal dolgoztunk, munka végeztével agitálni járunk. Az volt a célunk, hogy a kis- és középparasztokat megnyerjük a szövetkezetnek. Ez igen nagy és következetes meggyőző-szervező munkát vett igénybe. A parasztok nem akartak megválni földjeiktől, vagyonkájuktól. Először azokhoz látogattunk, akiknek még kenyérnekvalőjuk sem volt. Például Cséfalvay Károlyhoz többször is elmentünk, végül meggyőztük, s aláírta a belépési nyilatkozatot. A további munkát úgy szerveztük meg, hogy azokat az eltársakat, akik elsőként léptek be a szövetkezetbe, agitációs munkával bíztuk meg, aminek megvolt az eredménye.

— Hadd mondjak el egy rövid történetet, — szól közbe Takács elvtárs. — Az egyik magángazdálkodót behívtuk az irodaházba. Szerettük volna meggyőzni. „Engem ugyan nem győztök meg — mondta fojtott haraggal —, az én lábam alól nem rántjátok ki a talajt. Az én földemen nem fogtok szántani, vetni, aratni. Látom én az igazságot! A határnak az a része, ahol ti gazdálkodtok, csak gazt terem.“ Majd fog az búzát, kukoricát is, ha maga velünk tart! — modtuk neki. Végül is aláírta az ívet és most nagyon jól él. — Nekem is sokan a fejemhez vágták — vette át a szót Görföl elvtárs: — Az apád miért tartózkodik a közöstől?! Az apámat is, akinek két hold földje volt, meg kellett győznöm előbb, hogy írja alá a belépési nyilatkozatot. Sokan követték őt. Később az öt-hat hektáros gazdák is- kötélnek álltak.

— Szegények voltunk, mert primitív eszközökkel gazdálkodtunk — folytatta egy kis szünet után. — A tagok számára nem tudtuk az alapvető szükségleteket biztosítani. Az ötvenes évek második felében fejlődni kezdett a szövetkezet. A tagok életszínvonala már jobb volt a magángazdákénál, akkor kezdett a létszám stabilizálódni Falunkban a kollektivizálást 1958-ban befejeztük.

— Szilárd elhatározásban, lelkesedésben részünkről nem volt hiány — jegyzi meg Takács elvtárs. — A sző-Kérésiem

vetkezet fejlődésében nagy előrelépés történt a hatvanas évek elején, amikor a szövetkezet a gép- és traktorállomásoktól átvette a gépieket az emberekkel együtt. Megoldódott a munkaerőhiány s fokozatosan javult a szövetkezet gazdasági helyzete. Biztosítottuk az egy munkaegységre jutó jövedelmet és a háztáji gazdálkodás is enyhített a gondokon. Javult a tagok év végi jövedelme. 1962-ben Jóka Új jókával (Nová Jelka) egyesült és 1976-ig 2200 hektár földterületen gazdálkodtunk, tehát egészen addig, amíg Nagyfödémes, Jóka és Diószeg társulásával létrejött a 3700 hektár földterülettel rendelkező Béke Efsz, nagyfödémesi székhellyel. A kezdeti nehézségekkel újból küzdünk.

Elbúcsúzunk Görföl elvtárstól. Mire’ visszatérünk a szövetkezet székházába, a delet elharangozták. A szövetkezet üzemi konyhájából ínycsiklandozó illat árad. S ezt mintha a dolgozók is megérezték volna,, egyszer csak megjelennek. A fiatalok jókedvüek. Ismerősökkel, szakemberekkel találkozom. Elbeszélgetünk. Megtudom, hogy Mach Július agronómus húsz éve dolgozik a nagyfödémesi szövetkezetben. Arra kérem mondja el, mi változott ezen a szakaszon húsz év óta.

— Amikor beléptem a szövetkezetbe, egy zöldség- , kertész fizetése, mert az voltam, hatszáz korona volt, most két és félezer korona. Azokban az években zöldségből hektáronkénti bevételünk 23 ezer korona volt évente, jelenleg 80 ezer korona. Gyümölcsből és szőlőből körülbelül tizenöt évvel ezelőtt hatvan mázsa volt a hektáronkénti átlagtermés, a múlt évben .elértünk százhúsz mázsát. Bátran mondhatom, hogy szövetkezetünk gyümölcs-, szőlő- és Zöldségtermesztése rentábilis. Átlag negyven fillér ráfordítással egy koronát nyerünk. Boór Štefan mérnök, főállattenyésztő, az elmondottakhoz hozzáfűzi: — Valamikor örültünk, ha búzából húszmázsás hektárhozamot értünk el, ma az ötvenmázsás hozammal sem elégszünk meg. De azzal sem, hogy 17,5 db malacszaporulatot érünk el anyakocánként évi átlagban, hogy

a hízósertések napi súlygyarapodása 0,554 kg volt a múlt évben. És sorolhatnánk tovább eredményeinket. Természetes, hogy van gyengébb oldalunk is. Az idei tervünket úgy állítottuk össze, hogy tovább javítsunk a gondokon, hogy megteremtsük a növénytermesztés és az állattenyésztés között az arányt.

Nyílik az ajtó. Glemba Michal, szövetkezeti elnök, lép be. Látszik rajta, hogy nyugodt természetű ember, tekintete komoly és határozott. Mindjárt bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy nincsenek problémáink — mondja. — Véleményem szerint, ezek a hiányosságok átmeneti jellegűek. Ha úgy visszagondolok arra, honnan és hogyan indultunk, szinte el sem hiszem, amit magam körül látok. Emlékszem a kezdeti évekre, a temérdek erőfeszítésre, amit a mai faluért vívtunk akkoriban. Tényleg, mondd el Te, hogyan is indultunk, hiszen többek közt alapító tag voltál — fordul a mellette Ulő> hatvanhat éves Príbelský bácsihoz.

— Arra én már nem is emlékszem, olyan régen volt

— mondja mosolyogva Príbelský bácsi.

— Príbelský elvtárs, az akkor „új gazdák“ egyike (így hívták őket akkoriban), aki elsőként írta alá a belépési nyilatkozatot. De volt ő könyvelő, elnök, zootechnikus — közli az elnök.

— Tehát igen hasznos munkát végzett.

— Nemcsak egyedül. A kezdeti években agitációs munkát fejtettek ki: Zelman Štefan, Winkler Ernő, Sebők Gyula, Majo György, Mikóczi Mária, Liptákné (szül. Tornai Erzsébet) és Borovský Károly. Az utolsó név említésénél elszomorodik, ugyanis e név viselője már nincs az élők sorában.

— A szövetkezet megalakulása után két évig a járáson is dolgoztam: 1954-ben újból visszajöttem. Négy évig voltam elnök. Aztán már nem bírtam idegekkel, kimentem az állattenyésztésbe dolgozni, öt éve vagyok nyugdíjban. 1498 koronát kapok havonta. Emellé a szövetkezetben megkeresem a 900 koronát. Ugyanis éjjeliőr vagyok.

— A gyermekei?

— Három lényt neveltünk fel a feleségemmel. Egyébként 6 is a szövetkezetben dolgozott. Gyerekeim érettségiztek, férjhez mentek. Van hét unokám, akiket nagyon széretek. Sok pénzt költők utazgatásra, mert gyakran meglátogatom őket. Szabad időmben tévét nézek, rádiót hallgatok, és mivel mindig nagyon szerettem olvasni, mostanában is sokat olvasgatok. Jól érzem magam a szövetkezetben, mert úgy vélem, hogy rám még mindig szükség van.

— Szükség bizony — mondja neki az elnök.

— Tényleg, Glemba elvtárs, hogyan lett elnök?

— 1957-ig az állattenyésztésben dolgoztam. Mivel tagja voltam az akkori pártvezetőségnek, azt a feladatot kaptam, hogy Bratislavában egyéves politikai iskolázáson vegyek részt. Amikor elvégeztem, a járásiak arra kértek, hogy vállaljam el az elnöki tisztséget. Őszintén szólva, féltem ennek a funkciónak a betöltésétől, de maga Príbelský elvtárs — az elqdöm — biztatott. 1958- ban az évzáró gyűlésen elnökké választottak, azóta vagyok elnök. Akkori munkatársaim valóbán sokat segítettek a nehézségek leküzdésében. Például Boros Jenővel

— meghalt szegény — tizennyolc évig dolgoztunk együtt, Ű volt a szövetkezet agronómusa. Nagyon megértettük egymást. A jelenlegi gazdasági helyzetünk nem a legjobb. Az új feltételekhez alkalmazkodunk. Sok pénzt fektettünk be a mézőgazdasági épületek korszerűsítésébe, a géppark bővítésébe, szövetkezeti lakások építésébe, besegítettünk az óvodák építésébe s részt vállalunk azokban az akciókban, amelyeket a hnb szervez. Úgy igyekszünk, hog a hatodik ötéves tervből ránk háruló feladatokat teljesítsük.

A szövetkezet elnökét elhívják, mert megint vendége érkezett. Közbe az irodába betoppan Ravasz Ferenc, a kertészeti csoport legfiatalabb kertésze. A pártelnökkel aláírat egy ívet és távozik. A IX. kongresszus tiszteletére tett szocialista vállalást hozta. Első vállalása ez a kollektívának ahhoz, hogy megalakuljon a szocialista brigád.

Lement a nap. Az emberek munkából igyekeznek hazafelé. Az autóbuszt várva azon csodálkozom, hogy a 1 múlt szegényes hagyatékából, csaknem semmiből, néhány év alatt, mit tud elővarázsolni az ember.. .!

NAGY TERÉZ

Vitathatatlan, hogy a jó bornak nem kell cégér. De még a kiváló minőségű párlatnak sem. A tavalyi Salima nemzetközi élemiszeripari kiállítás szovjet részlegén szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a szovjet élelmiszeripar gyártotta legkülönbözőbb italok gazdag kollekciója.

(Fotó: —ben—)

Mit adhatok?

.— Tessék parancsolni?!

— Hetven deka füstölt szalonnát kérek. De nem abból, hanem a másik darabból tessék adni. Az szebb.

— Hetvenöt deka lehet?

— Igen, köszönöm. De ez remélem nem lesz rágós?

— Nem tudom kérem, nem kóstoltam.

— Mert a múltkorit csak rántottéba vágva tudtam elfogyasztani.

— Ez teljesen friss áru, a . kés úgy vágja, mint a vajat. — Mit adhatok? — szól a következő vevőhöz az elárusító, s pillanatokon belül már a méylegre teszi a szalámit, citromot. A másik kezével pedig a számológép felé nyúl.

♦

Délután négy óra van. A lenártovcei (Lénártfalva) üzletben nagy a forgalom. A 'korszerű üzlet — ahol az élelmiszeren kívül szinte minden kapható — pultja előtt kígyózik á vásárlók sora. A pult mögött két nyugdíjas: a hatvanhat éves Majoros Lajos és felesége, Majoros Erzsébet.

— Mióta dolgozik a szakmában? — kérdem a férjtől.

— Megszakítás nélkül huszonnyolc éve — válaszol.

— Az emelgetés, a cipelés?

A légkör, a nyüzsgés?

Lajos bácsi azonnal megérti, hogy előrehaladott korára célzok, s mosolygóvá válaszol.

— Lehet, hogy furcsán hangzik, de szeretem csinálni. Talán nem is lennék már meg nélküle.

— Mennyit keresnek ketten?

— Az a forgalomtól függ. De átlagban megvan a havi háromezerhatszáz.

— Előfordul, hogv téved?

— Ez mindenkinél előfordulhat. Szerencsére ritka az ilyen eset, pedig nagy a forgalmunk Azt is meg kell vallanom, hogv ma már a vásárlók akkor is szólnak, ha nem az ő kárukra tévedek.

— Mennyi az üzlet havi forgalma?

— Kétszázezer korona — válaszolja a feleség.

— Sok ez a forgatom, vagy kevés?

— Az üzlethelyiség, de főképpen a raktár kapacitásához mérten sok, '

— Vezetői gondok ezek?

— Nemi ....

— Nem félnek a felelősségtől?

— Hát az elején tartottunk tőle. Mert felelni kell itt a pénzért s az áruért. Sok a gyorsan romló készletünk, mivel húst is árusítunk. Gyakran — főiképpen nyáron — még éjjel is ellenőrzőm a hűtők működését.

— Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó elárusító legyen?

— Szeretni kell az embert, türelemmel kell kiszolgálni, és segíteni a választásban.

— Kell-e az önkiszolgáló boltban eladói készség?

— Nem rábeszélni kell-a vevőt az árura, hanem a bő választékkal arra biztatni, hogy próbálja ki az újfajta cikkeket is Itt főleg a félkész árura és a készételekre gondolok. Fejlődő, korszerűsödő világunkban szükséges, hogy falun Is felhagyjanak a megszokott étkezési hagyományokkal, szokásokkal.

— A pult mögött gyakran elhangzik, hogv „sajnos nincs“?

— Nálunk ez szerencsére nem jellemző.

— Mi történik, ha ideges az eladó, s ugyanakkor ideges vevővel találkozik?

— Inas koromban tanítómesteremtől hallottam egv tanácsot, amit nagyon megszívleltem. Nálunk talán ezért nem fordul elő hangoskodás a pult két oldalán. A tanács így szólt: „Ha belépsz az üzletbe, felejtsd el. hogy mi volt otthon. Ha pedig kilépsz onnan, felejtsd el, hogy mi volt ma ott“.

A tanács másik fele a Majoros házaspár esetében gyakran elmélet marad. Lajos bácsi és felesége gyakran éjjel is arra gondol, hogv működnek-e a hűtők. s másnap megérkezik-e a megrendelt áru.

—Cs. L.—

A tavasz fogadására készülnek

A galántai járás vetőmag-forgalmazó központja már előkészítette a tavaszi árpa szükséges mennyiségű vetőmagját az egyes mezőgazdasági üzemek bejelentett igénylése alapján. A legnagyobb érdeklődés a Rapid-fajta iránt mutatkozik, amelyből a raktárakban már 720 tonna szállításra készen áll. A másik igen keresett-és kedvelt fajta a galántai járásban a Triumf. Ebből 675 tonnát vesznek át a mezőgazdasági üzemek. De kisebb mennyiségben a Favoritot, Ametysztet és az újonnan nemesített Korait is vetik.

— A jó minőségű árpavetőmagból van elegendő, ezért exportra ig készítünk — mondja Iványi Vince, a járási vetőmag-förgalmazó központ vezetője. — Januárban és februárban 800 tonna Favorit tavasziárpa-vetőmagot szállítottunk a Szovjetunióba. Ezt a vetőmagot a Sládkovičovól (Diószeg) Magtermesztő Állami Gazdaság termelte. /

Ezenkívül a központ már ötven tonna lucernamagot is készített, amelyből ebben az évben nem lesz hiány, mert a múlt évben a galántai Járás területén Jó volt a termés. Már megkezdték a kukorica-vetőmag előkészítését is. K. F.

I